Kezdeményezés a Kisgazdapárt újjáélesztésére

1964

„A Kisgazdapárt és annak vezetői - megítélésem szerint - nem pottyantak le az ország szekeréről, hanem a Rákosi önkényuralom taszította le őket. Hogy a Rákosi rezsimnek ez az eljárása a nemzet szempontjából helyes volt-e és milyen következményeket von maga után, azt a történelem fogja eldönteni. Meg vagyok azonban győződve, hogy a Kisgazdapárt vezetőinek ez a része is helyesli a szocializmus célkitűzéseit, de a célok megvalósítása érdekében alkalmazott intézkedésekkel nem értenek mindenben egyet. Ez a körülmény a magyarázata magatartásuknak, nem pedig a megbántottság."

5.

Csorba János: A szocialista kispolgárság és a szocialista nemzeti egység

1963. október 14.

A szocialista kispolgárság és a szocialista nemzeti egység

A Népszabadság hasábjain gyakran jelennek meg a kispolgárság ideológiájának leküzdésével foglalkozó cikkek. Ezek a cikkek, értekezések marxisták tollából kerülnek ki, akik elítélik a kispolgári gondolkozást, beállítottságot és jól odamondogatnak a kispolgároknak. Kispolgári oldalról azonban még egyetlen hozzászólást sem olvastam, pedig a mai vitaszellemnek ez felelne meg. Ezt a hiányt kívánom pótolni, amikor a kispolgárság problémáját kispolgári oldalról - tehát a mi oldalunkról - próbálom megvilágítani.

A cikkek közül legjelentősebb Szirmai Istvánnak, az MSZMP Politikai Akadémiáján tartott előadásáról szóló ismertetés. Miután ez az összes lapokban megjelent

az abban kifejtett álláspontot úgy kell tekinteni, mint a Pártnak a kispolgári tömegekkel és a kispolgári ideológiával szemben elfoglalt álláspontját.

Az ismertetés Szirmai előadásának lényegét a következőkben foglalja össze: „A forradalmi munkáspártok csak úgy vezethetik teljes győzelemre a szocialista átalakulást, ha eszméikkel sikerült meghódítaniuk a dolgozók agyát és szívét, ha sikerül leküzdeniök a polgári és kispolgári ideológiát."

Ennek a tételnek ilyetén való felállítása nem fogadható el, mert a kispolgárság által is helyeselt szocialista átalakulás ez esetben nagyon kitolódna. Szirmai ugyanis a következő - teljesen helytálló - megállapítást teszi: „A szocialista rendszer híveinek, tevékeny építőinek még csak egy része marxista világnézetű, nagyobb része még különböző polgári és kispolgári nézetek, előítéletek rabja, nem sajátította el a szocialista munkaerkölcsöt, életszemléletet, világnézetet." Márpedig azok az emberi és nemzeti célok, amelyek megvalósításának szinte előfeltétele a szocialista nemzeti egység, nem várhatnak addig, míg a marxizmusnak sikerül leküzdeni a kispolgári ideológiát. Ez ugyanis - tekintettel földrajzi helyzetünkre, népünk gondolkodására, a nyugati polgári társadalom közelségére és annak a magyar tömegekre gyakorolt hatására - csak hosszú idő után következhetik be.

A kispolgárság problémájának vizsgálatánál mindenek előtt meg kell állapítani, hogy nem helyes a „polgári" és „kispolgári" szavak összekapcsolása és egy fogalommá való összevonása. Más a polgár és más a kispolgár. Elválasztja őket a múlt, amely még egészen közel van.

Polgárság alatt azt a réteget értjük, amelyik társadalmunk szocialista átalakulása előtt jelentős vagyonnal, komoly jövedelemmel rendelkezett. Ha nem is volt kifejezetten nagytőkés, de nem a saját, hanem mások által végzett munka hasznából élt.

Ezzel szemben kispolgárok alatt azokat értjük, akik a múltban is a saját munkájukból éltek, proletárnak azonban nem érezték magukat, vagy azért, mert volt egy kis vagyonkájuk, vagy azért, mert az egyéni beállítottságuk különbözött a proletárokétól. Ezek a kispolgárok képezik a nagy tömeget, mert közéjük kell számítanunk a városi kispolgárságot (iparosokat, kereskedőket), a kis- és középparasztságot, továbbá a régi értelmiséget, sőt az ipari munkásság egy részét is.

A kispolgárság vagyona egészen más természetű volt, mint a polgárságé, vagy éppen a kapitalistáké. A kisiparosnak a vagyona a műhelyében lévő gépben, vagy gépekben feküdt. Ha volt is inasa, vagy segédje, de maga is és családtagjai is dolgoztak, végeredményben tehát a saját munkájukból éltek. A kis- és középparaszt vagyona pedig a földjében és állataiban feküdt. Mindkét esetben lényegében a vagyonuk a munkaeszközük volt. Jobb időkben egy kis tőkét is tudtak gyűjteni, de rossz időkben csak szűkös megélhetést biztosított a munkájuk. A megélhetésükért keményen meg kellett dolgozniok [!].

A kispolgárok közé kell számítani az ipari munkásságnak azt a részét is, amelyik akár világnézeti felfogása, akár kicsiny vagyona miatt nem érezte magát proletárnak és azt a felfogását a szocialista átalakulás után is megtartotta. Ugyancsak ide kell számítani a régi polgári osztálynak azokat a tagjait is, akik a szocializmus hatása alatt társadalmi rendünknek őszinte híveivé váltak, bár polgári felfogásukat megtartották. (Titokban hozzánk számítom a régi szocdemeket - a marxista kispolgárokat - is.)

Helyesen mutatott rá tehát Szirmai, hogy ez a kispolgárság teszi ki a szocialista rend híveinek, tevékeny építőinek a nagyobbik részét. Ez a kispolgárság csak veszíthetne egy kizsákmányoló, nyugati kapitalista rendszer visszaállítása esetén és ez a tudat őszinte hívévé teszi a szocializmusnak. Beállítottságánál fogva azonban, bár elfogadja a szocializmus gazdasági és társadalmi formáit, de nem jut el a kommunizmus megértéséhez.

A kispolgárság az élet bizonyos szektoraiban sokkal többet kapott a szocializmustól, mint amennyit a kapitalista társadalmi rendszerben valaha is remélhetett volna. Ma az ő gyermekei alkotják nagy részben a középiskolák tanulóit, az egyetemek hallgatóit, akik minden előnyét élvezik a valóban minden elismerést megérdemlő iskolai rendszerünknek, amelyet csak egy népi demokratikus kormányzat volt képes megteremteni.

A felszabadulás óta eltelt 18 év alatt felnövekedett új értelmiség zömmel a kispolgárság gyermekeiből került ki és a természet törvényei szerint ez az új értelmiség fogja átvenni az ország irányítását és fogja birtokába venni az ország gazdasági és kulturális javait.

Ez az új értelmiség már a szocializmus emlőin nevelkedett, megismerte a marxista ideológiát, sőt ennek az ideológiának köszönheti a létét. Hírlapokon, folyóiratokon, rádión keresztül látnia kellett és látja is a világ fejlődését, éreznie kell és érzi is az új szocialista társadalmunknak a gondoskodását, a korábban elképzelhetetlen szociális szolgáltatások minden előnyét, a munkanélküliségtől való félelem kiküszöbölését, az életnek könnyebb, színesebb perspektíváját. Ennek ellenére ez az új értelmiség csak kisebbik részében lett marxista, míg nagyobbik részében megmaradt kispolgári felfogásában, életszemléletében.

Nagy változást hozott a szocializmus az ország lakosságának értelmi színvonalában is. A tömegek gazdasági és politikai látóköre kiszélesedett, műveltsége, kultúrája messze felette áll az átalakulás előtti időnek. Áll ez első sorban az iparban és a kereskedelemben dolgozó tömegekre, de áll a parasztságra is, amely utóbbinak az életkörülményei változtak meg lényegesen, és ennek következtében szélesedett ki a látóköre. 1951-től 1953-ig egy középnagyságú alföldi községben kellett

. Ebből a községből - az értelmiség figyelmen kívül hagyása mellett - a felszabadulás előtt évente ha 80-100-an utaztak Pestre, míg az én ott tartózkodásom idején már mintegy 1500-an utaztak el ipari munkára hétfőn hajnalban, és jöttek haza szombaton. Ezek megismerték az ország más vidékeit, sok új emberrel beszéltek, újságot olvastak, rádiót hallgattak, figyelemmel kísérték nemcsak a hazai, de a külföldi eseményeket is.

A szocializmus megtanította arra, hogy az egyén nem élhet elzárkózva, mert élete függvénye a közösség életének, és egyéni boldogulása szoros összefüggésben áll a közösség boldogulásával. A nagyobb látókör és a közösséghez való új viszonya átalakította a kispolgárságot, és kialakult az új típus: a szocialista kispolgár, aki már tágabb perspektívában látja a történteket, megérti, vagy megérzi a társadalom fejlődésének törvényeit, individualista beállítottságánál fogva azonban önállóan bírálja el az eseményeket, önállóan alkotja meg véleményét.

Érdemes szemügyre venni azokat a tényezőket, amelyek a kispolgári felfogást, beállítottságot alátámasztják, erősítik, állandósítják. Ezek között talán legdöntőbb a korábbi életforma és az individualista alaptermészet. A paraszt ember a saját földjén gazdálkodott, a kisiparos a saját műhelyében dolgozott, a kiskereskedő a saját üzletében kereste a kenyerét. Miután pedig nálunk az ipari munkásság is elsősorban a parasztságból szakadt ki, magával hozta annak beidegződöttségét, önállóságra, saját vagyonra törekvő álmait és vágyait. Az önálló egzisztencia nosztalgiája kiirthatatlan az idősebb generációból és ennek kisugárzásától nem mentes a fiatalság sem.

A másik tényező a magyarságnak a nyugati világgal és az ott élő rokonsággal való kapcsolata. A Népszabadság (jún. 2.) „A magyarok világszövetsége" cím alatt hoz erről érdekes

, amelyben a szövetség főtitkára megállapítja, hogy mintegy másfél millió magyar él külföldön, akiknek legalább 4 millió rokona, ismerőse él idehaza Magyarországon. Ez a kapcsolat erősen hat az itthon élők gondolkodására, mert figyelemmel kísérik a nyugati országokban élő rokonaik, ismerőseik életformáját, kereseti viszonyait, az ottani munkások reálbérét és tagadhatatlanul éreznek vonzódást a nyugati kispolgári életformához.

Fontos tényező a földrajzi helyzetünk is. A határaink mellett fekszik Ausztria, kissé északabbra Nyugat-Németország. Mindkét helyen magas életszínvonalú kispolgári társadalom él, és évszázadokon keresztül a legutóbbi időkig ezer és ezer szállal fűződött a magyarsághoz ennek a két országnak az élete. Ausztriának, Nyugat-Németországnak szellemi besugárzását nem lehet, de nem is szabad lebecsülni.

A marxizmus ezekkel a tényezőkkel állott szembe a múltban és szembe fog állni a jövőben is. Senki sem táplálhat olyan illúziókat, hogy ezek a tényezők a közeljövőben el fognak tűnni, hanem számolni kell azzal, hogy a kispolgári ideológia birtokállománya belátható időn belül lényeges változást nem fog szenvedni.

További tényező a kispolgári tömegekbe beidegződött vallásos felfogás, amely szemben áll a marxizmus által vallott ateista irányzattal és a vallásos tömegekben ébren tartja a kispolgári meggyőződést.

Most vegyük sorra azokat a problémákat, amelyek úgy politikai, mint gazdasági téren sürgetően követelik a szocialista nemzeti egységet. Ezek között talán legelső és legjelentősebb a békés egymás mellett éléssel kapcsolatban felmerülő problémák.

Minden kispolgár bízik abban, hogy győzni fog a békés egymás mellett élés elve, a szocialista és a kapitalista világ közötti korlátok lazulni fognak, az elszigetelődés enyhülni fog. Ez magával hozza a különböző társadalmi és gazdasági rendszerben élők közötti gyakoribb érintkezést, szorosabb kapcsolatokat, úgy egyéni, mint társadalmi téren.

A szocialista és a kapitalista világ között a súlypont a békés gazdasági versenyre helyeződik át, ami a termelésben eredményeket, ez pedig gazdasági erőfeszítéseket követel. A szocialista termelés fölénye csak akkor tud kibontakozni, ha a kispolgárság is szívvel-lélekkel az új termelési rend mellé áll és azt magáénak érzi.

A másik sürgető probléma a mezőgazdaság termelése, amelynek a szocialista átszervezése mérhetetlenül sok problémát vetett fel. A napi gondoktól és problémáktól eltekintve a mezőgazdasági termelésnél nagyobb távlatban két irányzat, illetve két elmélet között kell választani. Az egyik mindennél fontosabbnak tartja a befektetést és úgy látja, ha elegendő gépről, műtrágyáról tud az ország gondoskodni, másodrendű tényező a parasztságnak a termeléshez való hozzáállása. A másik elmélet szerint a parasztságnak az új termelési rendhez való viszonyulása legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a gépi és egyéb befektetés.

Dönteni kell, hogy melyik irányzat legyen elfogadva és milyen mértékig. Nagy tétek, milliárdok forognak kockán: az ország kenyere, dolgozóink jóléte, az iparunknak gazdasági alátámasztása, talán a szocializmus jövője.

Tömeglélektanilag sem egyszerű a kérdés. A mezőgazdaság szocialista átszervezése következtében annak a jelei mutatkoznak, hogy a parasztság, mint osztály megszűnik. Paraszttá senki sem lesz, parasztnak csak születni lehet. Paraszt pedig nincs föld nélkül. A földtől elszakadt százezrek már ma sem érzik magukat egészen parasztnak, de még ipari munkásnak sem. Ki lehet-e számítani előre az életformáját vesztett milliós tömeg útját? Merre fog vezetni ez az út és milyen cél alakul ki előttük? A parasztságnak a városokba való áramlása és nehezen kialakuló új életformája nagyon komoly mementót jelent.

A harmadik életbevágó probléma, amely a szocialista nemzeti egységet sürgeti, a béke problémája. Megőrizni a békét, elkerülni a háborút, elkerülni a nukleáris fegyverek használatát. Nincsen olyan kispolgár, aki szívvel-lélekkel ne állna ebben a kérdésben a Szovjetunió mellett és ne utasítaná el a legmerevebben a minden kispolgár előtt érthetetlen és értelmetlen kínai álláspontot.

De nekünk közelebbi súlyos problémánk is van. Nyugat felől újból felrémlik a kelet felé irányuló germán imperializmus fenyegető veszedelme, amit csak tetéz az, hogy Ausztria időnként a Habsburg restauráció izgalmában él. Mindez nem megnyugtató a magyarság szempontjából.

Minden kispolgárnak leghőbb kívánsága, hogy Kelet-Európa atommentes övezet legyen, és mindannyian magunkénak érezzük a lengyelek

,amely ezt szorgalmazza.

A nyugati imperializmus előre tolt hadállásából a germánság három, nagyjából egyforma társadalmi és gazdasági rendszerű országgal érintkezik. Ez Lengyelország, Magyarország és Jugoszlávia. Ez a három ország a Keleti tengertől az Adriáig terjedvén, a szocialista tömb természetes korridorja nyugat felé. A nyugat felől jövő kapitalista behatást ennek a három országnak kell majd felfognia a békés együttélés idején is. Mindhárom ország korábban mezőgazdasági ország volt, és most fejlődik ipari országgá. Mindhárom országban többségben van a kispolgári beállítottságú népesség, de mindegyikben a Kommunista Párt vezetése alatt építi a szocializmust. Önként adódik ennek a három országnak a szorosabb kapcsolata védelmül a nyugat felől jövő támadó behatások ellen. A történelmi helyzetből adódik, hogy létrejöjjön a Varsó-Budapest-Belgrád tengely, Közép-Európa atommentes övezetének keleti oldala.

E felsorolt indokok elég nyomósan bizonyítják, hogy nagy szükség van a nemzeti egységre. De mi ennek az útja?

A kispolgárság az új társadalmi berendezkedésünket nem egyöntetűen ítéli meg. Jólesően állapítja meg a bekövetkezett konszolidációt, a törvényesség uralmát, a mind nagyobb méretekben kibontakozó építkezéseket, az emelkedő életszínvonalat. Látja azonban azt is, hogy tévedések, hibák is jelentős számban fordulnak elő. Naponta jelennek meg ezekről cikkek a pesti lapokban, a vidéki sajtóban pedig még sokkal több.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy ezek a hibák, hiányosságok nem azért fordulnak-e elő ilyen nagy számban, mert gazdasági életünkből hiányzik a kispolgárságnak az a bizonyos, sokszor lebecsült kicsinyes, de a részletekig menő, mindenre ügyelő gondossága. A marxista párt által készített és nagy távlatokat felölelő tervek megvalósításánál hiányzik a kispolgárságnak mindenre ügyelő szeme.

Bizony a kispolgárságot, mint tényezőt, kihagyták a népgazdasági rendszer tervezéséből és a kiépítésre való felügyeletből. De nemcsak kihagyták, hanem le is nézik, és ezt állandóan hangoztatják is, amint ezt Szirmai előadása és a többi ideológus cikkei mutatják. A kispolgársággal való szocialista egységet Szirmai az „eszmei harc" útján képzeli el. Egy harc hozhat győzelmet, hozhat vereséget, csak egyet nem: békét és egységet.

„A szocializmus építésének eredményei nagy vereséget mértek a polgári és kispolgári eszmevilágra" írja Szirmai. Ez sem helytálló, mert a marxizmus-leninizmus tanításai a szűk kispolgári gondolkodásra mértek csapásokat és ettől a szűk látókörtől szabadították meg a kispolgárságot. A marxista tanításon a kispolgárság egyedei ugyan átnevelődtek szocialista kispolgárrá, de eszmeviláguk, beidegződöttségük nemcsak a régi maradt, de most már tudatossá vált bennük, hogy ők kispolgárok és az is akarnak maradni.

Az öntudatot, a látókört éppen a Népszabadság nevelte bele a kispolgári tömegekbe, amidőn állandóan hírt adott a világ minden részében a szabadságért, az önállóságért folyó küzdelmekről. Így megismerte a világ kis és nagy országaiban folyó élet politikai harcokat, az ellenzéki pártoknak a programját, a hatalmon lévő kisebbségek ellen folytatott politikai harc taktikáját. Jó iskola volt ez részére, sokat tanult belőle és ma már ezen keresztül alkotja meg véleményét, amit nehéz befolyásolni. Nem érti meg a nagy szavakat, a hősi pátosz iránt nincs érzéke. A létért folytatott ádáz küzdelem a realitások iránt tette fogékonnyá, de megérti a józan, okos szót.

18 év múlt el a felszabadulás óta és ez az idő elegendő volt ahhoz, hogy a magyar kispolgárság is nagykorúvá váljék. Ezt a körülményt figyelembe kellene venni mindenkinek, aki a kispolgárságról, vagy kispolgárságnak beszél.

Nem csoda hát, ha a Népszabadságnak a kispolgárságról megjelent cikkeit az érdekeltek vegyes érzelmekkel olvassák. Szirmai cikkéhez hasonló modorban írtak erről a témáról a többi ideológusok is. (Rózsa László

, Gedő András ) Divat lett minden ideológiai cikkben egy oldalvágást is tenni a kispolgárság felé.

El lehet rajta gondolkozni, hogy vajon milyen célt szolgálnak ezek a cikkek, és milyen eredményt várnak tőlük? Íróik elhiszik, hogy ezek a cikkek a marxizmus felé fogják terelni a kispolgárságot? Nem gondolnak arra, hogy éppen ellenkező eredményt hoznak, eltávolítják a marxista ideológiától, és ideológiai falat emelnek a marxisták és a kispolgárok közé?

Rényi Péter már jobban ismeri, és sokkal komolyabban veszi a kispolgárság problémáját, amikor a Népszabadságban „Népfrontpolitika és pártszerűség" cím alatt (1962. II. 11.) többek között a következőket írja: „Nincs naivabb és megbukottabb elgondolás, mint az, hogy a mi hibáink korrigálása önmagában elegendő arra, hogy minden kispolgár öntudatos szocialistává váljék. Ez a korrekció, ha még oly elégedhetetlen is, de csak egy feltétel a sok közül. Mint ahogy az sem igaz, hogy a népi demokrácia politikai tábora csak úgy, automatikusan, önmagától erősödik majd, hogy „csupán a tényektől kényszerítve" talál majd mindenki a helyes útra, ahogy azt legutóbb az egyik irodalmi folyóiratban

."

Azonban Rényi Péter sem tud mást ajánlani a kispolgári beállítottság ellen, mint az, amit Szirmai:

. De hát van erre idő, mód, és lehetőség? A párt tagjainak egyéb dolguk van, mint a kispolgári tömegek tagjainak egyenként való meggyőzése. De ha semmi más dolguk nem lenne, eredményre vezetne ez a nagy tömegekkel szemben? Gondoljunk a vidékre, a parasztság hatalmas tömegeire, azok évszázados beidegződöttségére, hagyományaira. (Erre választ kap, aki elolvassa a Baranya megyei Pártbizottság titkárának a Népszabadság okt. 10-i számában írt .)

A kispolgárság problémája megoldásra vár és a megoldást számtalan tényező sürgeti. Ha egyszer vannak kispolgári beállítottságú tömegek, akiknek a marxista gondolkodásra való közeli átnevelésére az elmúlt 18 esztendő tanulsága szerint remény nincsen, akkor ezt a körülményt tudomásul kell venni és a szocialista nemzeti egységet a kispolgársággal, mint tényezővel kell létrehozni. Megfontolás tárgyává kell azonban tenni, hogy az a hang, az a tónus, amely kicsendül Szirmainak és a többi ideológusnak a cikkeiből, alkalmas-e a szocialista nemzeti egység létrehozására.

Augusztus közepén a Népszabadságban egy filmkritika jelent meg, amely egyes filmművészekről a következőket mondja: vannak akik „... a legszívesebben leváltanák a népet. Csakhogy a népet nem lehet leváltani, a demokratikus művész számára a nép szellemisége, kultúrája, ízlése - akár jó, akár rossz - elemi adottság, alap és kiinduló pont." Ami igaz a filmben, az igaz a társadalmi és gazdasági élet más területein is. Azt hiszem, hogy ebben a filmkritikában mutatott irány az, ami el tudja vezetni a szocialista kispolgárt a szocialista nemzeti egységhez.

Csorba János

 

Budapest, 1963. október 14.

(dr. Csorba János)

Bp. VI. Lenin krt. 86.

 

Elküldve:

Kádár János miniszterelnök

Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes

Rényi Péter Népszabadság szerkesztője részére

1964. május hó 10. napján

Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes

Németh Károly Központi Bizottság titkára részére

 

Jelzet: MNL OL XIX-A-2-tt 20. d. - Géppel írt tisztázat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő