A KISZ vezetői az MSZMP IKB titkársági ülésén a KISZ első kongresszusának összehívására tettek javaslatot. A Titkárság nem tartotta „...Tovább
Az atomenergia hasznosításának kérdése a Keleti Blokkban
Előtérben az atomenergia
1979. október 13.
Az energiaválság és az olaj árának emelkedése ráirányította a figyelmet az atomenergia hasznosításának a kérdésére. A Szovjetunió és a többi szocialista ország sem vonatkoztathatta el magát a nemzetközi gazdaság problémáitól, és az energiafüggőség egyik megoldását az atomenergia hasznosításában látták. A cikk ezzel kapcsolatos terveket összegzi, elsősorban a szovjet szemszögön keresztül. A hosszú távú tervezés keretében 1990-ig elemzi az energiafelhasználás alakulását.
Biztonsággal mondható, hogy sem a Szovjetuniót, sem a szocialista közösséget nem fenyegeti energiaválság – írja Pjotr Nyeporozsnyij szovjet energetikai és villamosításügyi miniszter a Novoje Vremja hasábjain. Ugyanakkor rámutat: hiba volna azt feltételezni, hogy a szocialista országok mentesek az energiaproblémáktól.
A szocialista országok a tőkés világ energiaválságának hatására döbbentek rá: át kell értékelniük energiapolitikájukat, komplex intézkedéseket kell tenniük energiagazdálkodásuk hatékonyabbá tételére. A jobbára egy tőről fakadó gondok egyidejű jelentkezése meggyorsította a közös megoldások keresésének folyamatát, s eredményként megszületett a KGST-országok energetikai és nyersanyag-célprogramja.
A KGST-országokban – a Szovjetunió nélkül – a becslések szerint az összes energiafelhasználás 780 millió tonna lesz (egyezményes értékbe számolva), de a saját források – szintén a Szovjetunió nélkül – csupán az igények 60 százalékát tudják majd kielégíteni. Tíz évvel később, 1990-ben már 1 milliárd tonnára nőnek a szükségletek, önerőből azonban mindössze 50 százalékuk lesz fedezhető. Mivel az importigények megsokszorozódása hagyományos úton – a Szovjetunióból származó import vég nélküli fokozásával – nem elégíthető ki, a KGST-országoknak új megoldások után kell nézniük.
A nukleáris energia hasznosítása mindegyik tagországban kiemelt jelentőségű feladattá lépett elő. A tervek szerint 1990-ig az európai KGST-országokban és Kubában összesen 37 millió kilowatt kapacitású atomerőművet hoznak létre. Ezen kívül a Szovjetunió területén két, egyenként 4 millió kilowatt teljesítményű atomerőművet létesítenek közös beruházással, amelyek termelésének felét az építkezésben részt vevő országok kapják meg hozzájárulásuk arányában. A KGST-országok atomerőművei szovjet prognózisok szerint jövőre mintegy 200 milliárd kilowattóra elektromos energiát fognak előállítani, segítségükkel fedezik majd a tagországok villamosáram-szükségletének 10 százalékát. A következő évtized végére már az elektromosenergia-igények 25 százalékát elégítik ki a tagországok nukleáris erőművei.
A beszédes tervszámok persze nem feledtethetik, hogy e roppant program megvalósítását ma még nem kevés tényező nehezíti. A szovjet tudományos akadémia közgazdasági folyóirata, a Voproszi Ekonomiki például ilyen elemnek tekinti az atomerőművek rendkívül magas beruházási költségét és az építkezések hosszú – átlag 7-9 éves – átfutási idejét. Az SZKP Központi Bizottságának elméleti és politikai kiadványa, a Kommunyiszt legújabb száma emellett egy sor további nyitott kérdésre hívja fel a figyelmet a fajlagos beruházási költségek emelkedésétől, a jelenlegi atomerőműtípusok igen nagy vízigényén keresztül, a tökéletes sugárzásvédelem megnyugtató megoldásáig. Az atomenergia felhasználásának történelmi szükségességét és jelentős távlatait – írja a lap – nem lehet kétségbe vonni, gondolni kell azonban a mértékre is.
Más vonatkozásban ugyan, de a mérték a kulcskérdése a szocialista országok jelenlegi energiamérlegében döntő szerepet játszó kőolajellátásnak is. A kőolajfelhasználás mostani, szembeszökően magas aránya a továbbiakban nem tartható fenn egyetlen KGST-országban, még a „fekete aranyból” önellátó Szovjetunióban sem. A nettó kőolajimportőr országok józan számítás szerint nem építhetnek a Szovjetunióból származó bevitel gyors növekedési ütemének fennmaradására. Hiszen amellett, hogy a szovjet külgazdaságpolitika alapkérdésévé kezd válni a külkereskedelem áruszerkezetének korszerűsítése, tehát az energiahordozók és a nyersanyagok exportrészesedésének mérséklése, a Szovjetunió sem képes a megszokott tempóban növelni a nyers- és fűtőanyagok kitermelését. Erre egyébként Nyikolaj Bajbakov, az állami tervbizottság elnöke is utalt a közelmúltban megjelent egyik írásában.
A meglévő készletekkel kell tehát mindenütt jobban gazdálkodni. Ez a többi között a kimerülőben lévő lelőhelyek intenzívebb hasznosítását teszi szükségessé. Szovjet szakértők szerint a KGST-országokban meglehetősen sok olyan kőolajlelőhely van, amelyet csak 30-50 százalékban aknáztak ki.
Az energiagondok a szilárd tüzelőanyag készletek – a szén- és lignitlelőhelyek – fokozottabb hasznosítását is napirendre tűzték, de legalább ilyen fontos feladattá emelték a folyékony energiahordozók hatékonyabb felhasználását. A szocialista országokban számos iparág fajlagos energiafogyasztása jelentősen meghaladja a fejlett tőkés országok hasonló mutatóját – állapítja meg a Voproszi Ekonomiki már idézett cikke. Rámutat, hogy például a hőerőművekben az egy kilowattóra elektromos energia előállítására fordított fűtőanyag mennyiségének – egyezményes értékben számolva – 330-340 grammra való csökkentésével a KGST-országokban (a Szovjetunió nélkül) évente 25 millió tonna fűtőanyag lenne megtakarítható, vagyis az 1975-ben felhasznált mennyiség 20 százaléka. Jelentős tartalékok rejlenek a kőolaj-feldolgozás korszerűbbé tételében is. Ma a feldolgozó üzemekbe kerülő kőolajnak mindössze 50 százalékából lesz értékesebb kőolajtermék, a fennmaradó részt pakura formájában energetikai célokra fordítják, ami aligha mondható racionális megoldásnak.
Jó lehetőségeket látnak a szovjet szakértők arra is, hogy a KGST-országok fokozzák együttműködésüket a fejlődő országokkal a folyékony és a szilárd energiahordozók kitermelésében. Ezen a téren is a közös fellépés hozhatja a legjobb eredményeket, a párhuzamosságok ugyanis a szocialista közösség szintjén veszteségeket eredményezhetnek.
A KGST-országokban már eddig is jelentős tapasztalatok halmozódtak fel az energiagondok közös megoldásában, s bizonyos, hogy az újabb, a korábbiaknál összetettebb feladatokkal is sikerrel birkózik meg a szocialista országok közössége. Az energia-célprogram megfelelő keretet biztosít a hatékony megoldások kimunkálására, de ez – mint a KGST titkárságának információs kiadványa megállapítja – az együttműködés módszereinek további tökéletesítését is megköveteli.
Léderer Pál (Moszkva)
Ezen a napon történt április 19.
1957
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő