Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

Pásztor Károly követ jelentése a magyar orvos-csoport munkájáról és helyzetéről
1952. szeptember 23.

[A jelentés részletesen taglalja az országos katonai konferencia eseményeit, amelyen harminc előadás hangzott el, ebből tizenöt előadást a népi demokratikus országok Koreában tartózkodó orvosai, köztük hét előadást a magyar orvosok tartottak.]

„Orvosaink előadásai és magabiztos fellépésük a konferencia résztvevői részéről nagy tetszést és megelégedést nyújtott. Az elvtársaink elbeszélése szerint [...] feltűnően nagy volt az érdeklődés a magyar orvosok előadásai iránt, amelyre alapos dokumentációs anyaggal készültek fel. Amikor egy magyar orvos tartott előadást, kivétel nélkül minden résztvevő a folyosókról igyekezve bement a terembe, és a jegyzetfüzetek előszedésének zaját lehetett hallani a teremben. A résztvevők nagy figyelemmel hallgatták végig az előadásokat és jegyzeteltek.

A konferencián történt egy nem kívánatos jelenség is, amely utána mindjárt tisztázva is lett.

Ugyanis Adorján orvos elvtárs által tartott előadáshoz, amelyet a sebészetben sikeresen használt idegen testek alkalmazásáról tartott, egyik bolgár orvos elvtárs hozzászólásában azt fejtegette, hogy az idegen testek alkalmazása nem a haladott sebészet, a szovjet sebészet módszere, hanem elavult, a nem bevált nyugati sebészetnek a módszere.

Teljesen nem ismeretes még, hogy a bolgár orvost milyen szándék vagy cél vezette, amikor szembehelyezkedett ezzel a gyakorlati munkában is jól bevált módszerrel, de tény az, hogy a konferencia eddigi sima menetét eléggé megzavarta. A bolgár orvos felszólalására a konferencia résztvevői egyenesen fel voltak háborodva. Már Adorján elvtárs is a válaszában meggyőzte a bolgár orvos elvtársat, és utána az egész konferencia a magyar orvos-csoport, vagyis Adorján elvtárs álláspontját képviselte, és a bolgár orvos, mint helytelen meghatározását elvetette.

A konferencia befejező részében a résztvevő szovjet tanácsadó elvtárs is foglalkozott a kérdéssel, aki a következőket mondotta: a Szovjetunióban már régebbi időktől foglalkoznak a sebészetben idegen testek alkalmazásával. Ez annyiból került a háttérbe, hogy volt idő, amikor az ehhez szükséges megfelelő anyagnak az előállítása nehézségekbe ütközött, vagyis nem tudtak erre a célra olyan megbízható anyagot előállítani, ami teljesen megfelelt volna. Most azonban, hogy ilyen anyagoknak az előállítására van lehetőség, és rendelkeznek is ilyen anyaggal, a Szovjetunióban a sebészetben mind szélesebb körben alkalmazzák. Ez nem elavult módszer - mondotta -, és a sebészet állandó továbbfejlesztésében igen nagy gondot fordítanak erre.

Már a konferencia menetében is több felszólaló a magyar orvosok álláspontját helyeselte, még a bolgár orvosok is felszólalásukban elítélték a felszólalt orvosuk helytelen álláspontját. Az említett bolgár orvos a konferencia további menetében fel sem szólalt többé.

A konferencián részt vett bolgár orvosok bocsánatot kértek orvosainktól, és több ízben elnézésüket kérték orvosuk helytelen álláspontja miatt. A katonai egészségügyi főparancsnok elvtárs is hasonló célból fordult orvosainkhoz még ott a konferencián. A konferencia után találkoztam a bolgár orvos-csoport vezetőjével, aki mindjárt felhozta a történteket, és ő is elnézést kért. Azt mondotta, hogy nagyon sajnálja, hogy nem vehetett részt a konferencián, mert ha ő ott van, ez nem fordult volna elő. Én megnyugtattam őt, hogy minket nem ért sérelem, mert ez nem más, mint egy vita a szakmán belül.

A bolgár orvosok most azzal a kéréssel fordultak orvosainkhoz, hogy egy orvosukat szeretnék 1-2 hétre a Rákosi kórházba küldeni tanulmányútra. Orvos-csoportunk vezetői már meg is beszélték a bolgár orvosokkal ennek lehetőségét és lebonyolítását. A bolgár orvos kórházunk szervezési és sebészeti munkáját fogja tanulmányozni.

Az a meglátásom, hogy ennek az incidensnek látszó kényes jelenségnek nem lett semmi hatása, ami a két egészségügyi csoport jó viszonyát rossz irányba befolyásolná. Azóta már orvosaink is találkoztak a bolgár orvosokkal Phenjanban és hosszasan, barátságosan elbeszélgettek egymással. [...]

Dacára az utóbbi idők nagy bombázásainak, a kollektíva egészében jól megállja a helyét. Van néhány orvos, akik jobban félnek, mint azelőtt, de a munkájukat ők is elvégzik. Nagy megnyugvást jelent számukra az, hogy az operációt most már egy teljesen veszélymentes óvóhelyen végezhetik. Itt végzik a legtöbb operációt. Az operációt áttehették most már nappalra, és így az esti órákban szabadok, többet pihenhetnek. Az idegeik azonban mind jobban észrevehetően megviseltek. Kórházunk területére, bár elszórtan, néhányszor dobtak bombát, eddig egyedül F[...] orvost érte közelebbről támadás, de mivel a településeken teljes óvóhely nélküli nyílt községekben dolgoznak az elvtársak, és a kórház közvetlen közelségében is nagy bombázások voltak, megviselték őket, nagyon fontos, hogy itt a váltás ideje. F[...] orvost légnyomás érte, ő volt a legfélősebb, még a félős orvosok közül is. Ezért is következett be nála, ahogy látszik, a teljes idegösszeomlás. Már a gépek puszta megjelenése is, kétségbeejtően félelmetes volt számára. A bomba robbanási helye és a kis földbunker között - amelyben ők voltak - kb. 10 m a távolság. A két hely között van egy másfél méteres meredek partoldal, ami nagyrészt megvédte őket a nagyobb bajtól. Ez a meredek part nagyrészt felfogta a légnyomást, és őket kevésbé érte. A földbunkerben tartózkodott az igazgató elvtárs, helyettese és még néhány koreai elvtárs, de ők néhány nap alatt nagyobb részt kiheverték a kisebb légnyomás okozta szervezeti zavarokat. F[...] orvosra főleg a bomba közeli robbanása és a bunkeromlás volt nagy hatással. Úgy megijedt, hogy össze-vissza kiabált, mint aki nincs észnél. Majd ő megmutatja, hogy hazamegy, hogy mi meg akarjuk őt öletni stb. kiabálta. Már a bombázás előtti magatartása sem volt valami jó. Figyelmeztetni kellett őt a koreai beosztottakkal szemben tanúsított durvasága miatt is. Nem élt teljesen bele a kollektívába. Rossz természete és helytelen megnyilvánulásai miatt, az elvtársaink sem szerették. Amikor baj érte, mindent elkövettek, hogy a legjobb gondozásban részesüljön. Az egyik elvtársnő állandóan mellé volt rendelve, gondozta, de a többiek is gyakran felkeresték őt, mégis azt hajtogatta, hogy ő vele senki sem törődik. Betegsége, úgy látszik, hogy elég komoly, de el is túlozta. Belső vérzést nem észleltek nála, de mutatott fájdalmaiban annyira jajgatott, hogy orvosaink ezután nemcsak benne, de saját magukban is kételkedtek, hogy esetleg mégis lehet valami súlyosabb baja is, amit nem vettek észre.

Ezért is határoztak úgy, hogy mielőbb javasolják a hazaszállítását. Oly annyira nyugtalanul és gyerekesen viselkedett, sőt károsan is, hogy a többi elvtársak nem is tudták sajnálni, és később nem is vették egészen komolyan, mert gyakran észrevehetően meglátszott nála az, hogy amikor gondolta, hogy más nem látja vagy nem hallja, teljesen magánál volt, mintha nem is történt volna vele semmi baj.

Hazaküldése a betegségén túl azért is vált szükségessé, mert magatartásával teljesen károsan befolyásolta volna a kollektíva többi tagját. A kollektíva ezért is megnyugodott, másrészt azért, hogy bajba került társukat azonnal elszállítottuk és biztonságba helyeztük. [...]

Múltkori jelentésemben beszámoltam arról, hogy kórházunk területén mind gyakrabban fordulnak elő olyan jelenségek, amelyek nyugtalanságra adnak okot. Nyilvánvaló volt, hogy ott egy olyan személynek vagy csoportnak kell lenni, akik irányítják a sorozatos provokációkat. Amikor konkrét adat volt a kezünkben, felhívtuk rá az illetékesek figyelmét, akik másnap vizsgálatot tettek kórházunkban, és megállapították, hogy a volt koreai politikai vezető és egy koreai orvos azok, akik szítják a tüzet, és mindjárt nyilvánvalóvá vált az ellenséges magatartásuk is. A kórházból el lettek bocsátva, és azóta megszűntek a mindennapos provokációk, fényjeladások, lopás stb. Ebben az időben, ez a volt politikai vezető már fennhéjázva arról beszélt, hogy ő lesz a kórház igazgatója. Meg kellett tenni a kellő intézkedéseket, hogy ezt megakadályozzuk, mert úgy a magatartásából, mint munkájából annyi sok rossz tapasztalatra tettünk szert, hogy ha meg nem gátoljuk itteni pályafutását, kórházunkat a teljes csődbe vihette volna. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy már régebben elkövetett bűnei is vannak, és az említett orvossal együtt távozott kórházunkból. [...]"

MOL XIX-J-14-a-319/Biz.-1952. 14. doboz. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium Phenjani követség TÜK iratok.) Gépelt, eredeti tisztázat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 12.

1917

Megkezdődik az I. Piavei csata

1918

Ausztriában kikiáltják a köztársaságot.

1944

A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa kiadja a 0036-os, szigorúan titkos parancsát, amely alapján elhurcolják Kárpátaljáról a 18-50 év közötti...Tovább

1956

A Kádár-kormány az ENSZ Magyarországgal kapcsolatos határozatait az ország belügyeibe való beavatkozásnak minősíti.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők