Kiegyezés 150 [1]
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára az osztrák–magyar kiegyezés 150. évfordulójára a 2017-es év végéig látogatható kamarakiállítással emlékezik. A centenárium évében nemzetközi konferenciákon és tanulmánykötetekben vizsgálták a korszak államjogi berendezkedését, gazdasági fejlődését, társadalmának változásait és a nemzetiségi politikát. Idén – egy-egy emlékkonferencia, emlékülés, vagy épp interaktív múltidézés mellett – jóval kisebb mozgolódás, érdeklődés tapasztalható a történész- és levéltáros társadalomban. Az alábbiakban az említett kiállításon bemutatott iratokból és képi illusztrációkból közlünk válogatást.
A monarchikus múltat gyakran megszépítő, de részben újra is értékelő Habsburg-reneszánsz korát éljük. A magyar államiság történetében a tényleges főhatalmat leghosszabban gyakorló Ferenc József kora a magyar polgárosodás legjelentősebb, a formálódó nemzeti törekvések árnyékában is alapvetően békés, rendkívüli gazdasági és kulturális gyarapodást eredményező időszaka [popup title="volt" format="Default click" activate="click" close text="Ehhez lásd például GERŐ ANDRÁS: Ferenc József és a magyarok. Habsburg Történeti Intézet, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Bp., 2016."]. Tulajdonképpen máig egyetérthetünk a király emlékét törvénybe iktató 1917. évi I. tc. indoklásával. Eszerint „a Dicsőült Első Ferenc József […] a nemzet életét nehéz időkben szeretettel és nagy uralkodói kötelességérzettel vezette a fejlődés útján és virágzásra [popup title="emelte" format="Default click" activate="click" close text="https://1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7373 (A letöltés ideje: 2017. július 28.) "]”. Annyit ugyanakkor módosítani kell, hogy a királynak nem igazán voltak érzelmei, de nem is gyűlölte a magyarokat.
A magyar politikai elit és a társadalom jelentős része 1867-ben képes volt arra, hogy kiegyezzen egykori hóhérával. Hallgassuk Bartók Béla Kossuth című szimfonikus költeményét és abban az osztrák császári himnusz, a Gotterhalte parafrázisát, olvassuk Mikszáth Kálmán szép meséjét arról, kisfia hogyan fog megvívni Magyarországért a király [popup title="fiával" format="Default click" activate="click" close text="MIKSZÁTH KÁLMÁN: A ló, a bárány és a nyúl. http://mek.oszk.hu/05300/05386/05386.htm#1 (A letöltés ideje: 2017. július 28.) "], emlékezzünk az aradiakra, de kövessük az akkori (tulajdonképpen a kései ’48-as) politikai elit magatartását is. A múlttal való megbékélés folyamata azt is eredményezheti, hogy belátjuk: az abszolút uralkodónak nevelt Ferenc József – tucatnyi etnikum között egyensúlyozva, a magyar birodalomfél többségét alkotó nem magyar alattvalóival szemben – élete végéig kitartott a magyarságnak a germán és szláv aspirációkat is féken tartó hatalmi konstrukcióban meghatározó befolyást biztosító kiegyezés mellett. Eközben különböző gesztusaival – ifj. Bertényi Iván szavaival – legalább a bocsánatkérés közelében járt, ha pro forma nem is jutott el [popup title="addig" format="Default click" activate="click" close text="Ehhez lásd http://index.hu/tudomany/tortenelem/2016/11/21/100_eve_halt_meg_ferenc_jozsef/ (A letöltés ideje: 2017. július 28.)"].
A korabeli magyar politikai vezetés azt is belátta, hogy az adott külpolitikai helyzetben gazdaságilag és katonailag a birodalomban maradás az egyetlen ésszerű opció. Az új állam nem csupán talpon maradt, de jelentős felvirágzást is produkált, a magyar gazdaság folyamatosan növekedett, és az Ausztriától és Nyugat-Európától való lemaradás ugyan megmaradt, de fokozatosan és jelentős mértékben csökkent. A kiegyezés és a dualizmus megítélését sokáig a végkifejlet, a Monarchia felbomlása is erőteljesen [popup title="befolyásolta" format="Default click" activate="click" close text="SOMOGYI ÉVA: A dualizmus államrendszere. IN: GERŐ ANDRÁS (szerk.): A Monarchia kora – ma. Habsburg történeti monográfiák 1. Új Mandátum Kiadó, Bp., 2007, 109–121."], ugyanakkor tény, hogy a bukás nem volt törvényszerű, azt a háború tette befejezett ténnyé. Annyi – Gerő Andrással egyetértésben – nagy bizonyossággal állítható, hogy egy megreformált kettős állammal, vagy egy határozottabb uralkodói fellépéssel megmentett ausztriai és/vagy magyar trón által kínált berendezkedéssel a térség is jobban járt [popup title="volna" format="Default click" activate="click" close text="http://tortenelem.mandiner.hu/cikk/20161005_szobrot_erdemel_ferenc_jozsef_gero_andras_a_mandinernek (A letöltés ideje: 2017. július 28.) "].
A nemzetiségeket egyesítő föderalista konglomerátum a multikulturalizmus példája volt, amely az Európai Unióhoz hasonló problémákkal küzdött (a közös katonai, kül- és gazdaságpolitika mellett a migrációval is), de azokat összességében nem, vagy csak időlegesen tudta megoldani. Vannak, akik úgy gondolják, Európa egy olyan vonatra akart felszállni a két világháború után, amely 1914-ben egyszer más kisiklott. Ugyanakkor az uralkodó nemzetek kompromisszumkeresése, a nemzeti önrendelkezés igényének a lehetőségek szerinti kielégítése (vagy éppen azok elfojtása), a kulturális sokszínűség, a folyamatos tárgyalások és a szimbolikus összetartó erők, a dinasztia és a (hadviselésre kevésbé alkalmas) hadsereg hosszú életet biztosítottak a birodalomnak – anélkül, hogy az alapvető kérdéseket megoldották [popup title="volna" format="Default click" activate="click" close text="http://derstandard.at/1397522575209/Die-Habsburgermonarchie-als-Vorbild-fuer-die-Europaeische-Union (A letöltés ideje: 2017. július 28.) "].
2017. május 13-án, az Emlékhelyek Napján ellátogattunk a Kerepesi úti temetőbe, hogy a nemzeti panteonban részt vegyünk a kiegyezés korát bemutató szervezett sétán. Természetesen felkerestük Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos síremlékét is. A program végén egy egyszerű sírkőnél álltunk meg, rajta egy 2001-ben, 107 éves korában elhunyt, boldog mosolyú férfi fényképe. [popup title="Molnár Károly" format="Default click" activate="click" close text="Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly (1894–2001): részt vett az első világháború harcaiban, belgyógyász és fogorvosi diplomájával a hivatásos katonai állományban helyezkedett el. A második világháborúban ezredessé, 1991-ben tábornokká léptették elő."], orvos-tábornok három évszázad történelmi fordulatait élte meg, az 1989–1990-es rendszerváltás előtti utolsó nagy kompromisszum világában nőtt fel. Sírján a felirat az utolsó magyar király utolsó katonájaként, a feszültségekkel és konfliktusokkal terhelt volta ellenére is – a későbbi közép-európai fejlemények és tapasztalatok tükrében – nosztalgiával kezelt boldog békeidők utolsó szemtanújaként [popup title="emlékezik rá" format="Default click" activate="click" close text="A programról részletesebben lásd http://emlekhelyeknapja.hu/ (A letöltés ideje: 2017. július 28.)"].
A kiállítás hét, a kiegyezési folyamatban, illetve a dualista rendszer működtetésében meghatározó szerepet játszott történelmi személyiség – sorrendben Deák Ferenc, Ferenc József, gróf Andrássy Gyula, Kossuth Lajos, Tisza Kálmán, Wekerle Sándor és gróf Tisza István – portréját, pontosabban az államjogi berendezkedéshez való viszonyát rajzolja meg. A tablókon egykorú vélekedések és későbbi történészi álláspontok felidézésével jellemezzük, illetve részben kevésbé ismert felvételek és tőlük származó idézetek segítségével, valamint öt-hat kifejező forrás közlésével mutatjuk be az adott államférfit. A tárlókban három nagy témakörben – Koronázás és kiegyezés, A dualizmus kora, Válságjelek és összeomlás – további eredeti dokumentumokat helyeztünk el, közöttük korabeli törvénycikkek és magánlevelek mellett Ferenc József koronázási hitlevelét, Deák Ferenc hajtincsét, az Ezredévi Kiállítás és a Vérmezőn rendezett népünnepély helyszínrajzát és IV. Károly második eckartsaui levelét is. A kiállítás grafikai megtervezése Nagy Attila munkája, az iratfotókat Czikkelyné Nagy Erika készítette.
A kiegyezési folyamat egyik kulcsszereplője magyar részről Deák Ferenc, a csaknem húsz évvel azelőtti Batthyány-kormány tagja, a polgárosodást szolgáló 1848-as áprilisi törvények egyik alkotója. A Ferenc József császár kezdeményezte egyeztetések során Deák politikáját párhuzamosan jellemezte az ellenoldal közelítő lépéseinek méltánylása, ugyanakkor nyilvánvaló rendíthetetlenség, ha az alkotmányosságról volt szó. „[…] Kértük alkotmányunk és törvényeink azonnali visszaállítását teljes erejükbe és azok végre is hajtassanak. Egyedül ez volna képes aggodalmainkat eloszlatni és a nemzetet megnyugtatni, de a legmagasabb királyi leiratban éppen ez nem található. Mint hogy tehát jogos kívánalmaink most sem teljesültek, indítványozom, hogy újabb felirattal járuljunk Ő felségéhez és […] kérjük és sürgessük mindazt, amit eddigi föliratainkban is kértünk és sürgettünk” – írta Deák Ferenc 1866. novemberi [popup title="indítványában" format="Default click" activate="click" close text="MNL OL K 2 – 1865-1868-565."]. Időnként nem állt távol tőle a maró gúny használata írásaiban, ha a császári oldaljogi következetlenségeire igyekezett rávilágítani.
Kiállításunk Deák Ferenc politikai tevékenysége mellett személyes levelezéséből is közöl dokumentumokat. A politikában változatlan komolysággal nyilatkozó Deák gyengéd odafigyeléssel és támogatással fogalmazta leveleit például Vörösmarty Mihály árváinak megsegítése [popup title="ügyében" format="Default click" activate="click" close text="MNL OL R 22 – 7/a. tétel No.5."], vagy éppen keresztlányának is. Az alábbiakban közölt levél ez utóbbi hozzátartozójának szól. Deák szabadidejében szívesen dolgozott faragványokkal, elmondása szerint a közügyekkel járó bosszúságok közepette ez a fajta időtöltés tudta megnyugtatni. E hobbira a szóban forgó szeretetteljes levél is utalást tesz.
1. Deák Ferenc levele Szabadhegyiné Nedeczky Idának
1862. július 7.
Jelzet: MNL OL R 22–7/b.–No.8. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 1526 utáni gyűjtemény, Személyek szerinti iratok, Deák Ferenccel kapcsolatos iratok, Deák Ferenc levelei unokahúgához, Nedeczky Idához – Eredeti, kézzel írt.
Ferenc József tehát kísérletet tett a megbékélésre, nem csupán az aradi emlékszobor felállításának (1890) és Kossuth pesti temetésének engedélyezésével (1894), hanem már a koronázás kapcsán a közkegyelem kihirdetésével, az elkobzott javak visszaadásával és a 100 ezer forintos koronázási ajándéknak – Deák javaslatára és Andrássy indítványára – a honvédek özvegyeinek, árváinak és a hadirokkantaknak történő felajánlásával. Utóbbi kegyelmi aktus akár provokációként is értékelhető volt azok – főleg a nem magyar nemzetiségűek – szemében, akik 1848/49-ben a császár mellett tették le voksukat. [popup title="Franz Folliot de Crenneville" format="Default click" activate="click" close text="Franz Folliot de Crenneville (1815–1888): soproni születésű osztrák táborszernagy, titkos tanácsos, főkamarás."] táborszernagy az ő véleményüket fogalmazta meg: „Aljasság. Szeretnék inkább meghalni, csak hogy ne kellett volna ezt a szégyent megérnem. Hová jutunk így? Ez nem kormányzás, efféle gazemberek tanácsát követni. Andrássy most jobban megérdemli az akasztófát, mint [popup title="1849-ben" format="Default click" activate="click" close text="Idézi: HAMANN, BRIGITTE: Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, Bp., 1988, 263. Valójában Andrássyt 1851-ben ítélték halálra. "]”.
Vele szemben Ferenc József azt írta Andrássynak, hogy „atyai szívének nincs forróbb óhajtása”, mint hogy felszámolja „a múlt szomorú eseményeinek” következményeit, és tőle telhető mértékben enyhítse a szenvedéseket. Erzsébet királyné is csatlakozott „Felséges Ura és férje” felajánlásához. Többek között ezt a tényt is szem előtt tartva talán egyszer Ferenc József is visszatérhet – ha nem is a magyarok szívébe, de – abba az épített, miniszterelnökei és miniszterei által fémjelzett környezetbe, amelynek meghatározó része – Budapesten és a vidéki városokban egyaránt – az ő nevéhez és időszakához kötődik.
2. Ferenc József és Erzsébet felajánlása a honvédek árváinak és özvegyeinek
1867. június 10.
Jelzet: MNL OL N 46–Lad I–Fasc.1–No.10. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Regnicolaris Levéltár, Archivum Regni, Ladula J.Mandata et decretaregia – Eredeti, kézzel írt.
„Nem sérelmi politikát folytatni, hanem a haladás terén előre menni, ez a mi feladatunk, ha nem akarunk elmaradni végképen minden más nemzet mögött. Haladnunk kell tehát […] sebesen és idővesztés [popup title="nélkül" format="Default click" activate="click" close text="Gróf Andrássy Gyula beszédei. Szerk. LEDERER BÉLA. Franklin, Bp., 1893, 12. "] […]” – mondta gróf Andrássy Gyula 1869-ben a jászberényi választók előtt tartott beszédében. Az 1848/49-es szabadságharcban részt vett és ezért a Ferenc József császári uralma alatt álló Magyarországon – távolléte okán – jelképesen kivégzett politikusnak lett volna oka sérelmeket táplálni, azonban az emigrációból 1857-ben hazatérő Andrássy más döntést hozott. Egyik kitartó támogatója, Eötvös József által az ország gyakorlatilag egyetlen – áldásos értelemben – ambiciózus fiatalemberének [popup title="aposztrofált" format="Default click" activate="click" close text="A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1866. július 21-én kelt értékelését idézi: Eötvös József. Szerk. VELIKY JÁNOS. Új Mandátum, Bp., 1998, 118."] arisztokrata Ferenc József belátásában bízva, annak előremutató lépéseit méltányolva és arra építve, minden ízében gyakorlatias szellemben tevékenykedett. Ennek az útnak fontos állomása volt a szakminiszterei hathatós közreműködésével előkészített, a polgári fejlődést biztosító több száz törvény létrehozásával fémjelzett [popup title="miniszterelnöksége" format="Default click" activate="click" close text="Megemlítendő, hogy miniszterelnöki hivatala mellett Andrássy párhuzamosan honvédelmi miniszterként is szolgált, amely tevékenységét – a katonai ügyekre legendásan érzékeny – király a hivatalosnál valamelyest melegebb hangú levélben méltányolt. MNL OL K 26-1871-1605."], majd nyolcévnyi, meghatározó eseményeket hozó külügyminisztersége is. (Amelyek Andrássy nem is oly felhőtlen élcelődése ismeretében – hasonlóan a háborús évekhez – véleménye szerint dupla annyinak számítottak a ma is közismert mondás [popup title="alapján" format="Default click" activate="click" close text="A viszonyok mellyek között szolgáltam – ollyanok voltak – mellyekről azt léhet mondani „Ein Kriegsjahr wird für zwei gerechnet.” Andrássy Gyula Festetics Máriához 1880-ban írt levelének szövegét lásd FESTETICS MÁRIA: Egy udvarhölgy naplójából. Gödöllői Királyi Kastély, Gödöllő, 182. "].)
Az alábbi dokumentum a frissen kinevezett külügyminiszter [popup title="Ferenczy Idához" format="Default click" activate="click" close text="Ferenczy Ida (1839–1928): Erzsébet királyné kecskeméti születésű, köznemesi származású – 1864-től a királyné haláláig szolgáló – társalkodó- és felolvasónője. Szolgálataiért I. Ferenc József a királyné meggyilkolását követően, 1898-ban alapított Erzsébet Rend I. osztálya kitüntetést adományozta részére."], Erzsébet királyné társalkodónőjéhez írt levele. Ferenczy Ida és [popup title="Festetics Mária" format="Default click" activate="click" close text="Tolnai Festetics Mária grófnő (1839–1923): 1871-től annak haláláig Erzsébet királyné mellett szolgáló udvarhölgy. Kitüntetéseit tekintve csillagkeresztes hölgy, illetve az Erzsébet Rend I. osztályának birtokosa volt. "] udvarhölgy is baráti szálakkal kötődött Andrássyhoz és Deák Ferenchez: Andrássy Gödöllőn és Bécsben is gyakorta tiszteletét tette a „magyar” hölgyeknél, akikkel politikai ügyekről is rendszeresen eszmét cserélt. A levél némi fényt vet Andrássy működésének körülményeire, és említést nyer benne „az öregúr”, az Andrássyt továbbra is „mindenben támogató” (azonban a bécsi udvar képviselőivel szemben hagyományosan bizalmatlan) Deák Ferenc is.
3. Andrássy Gyula levele Ferenczy Idának
Dátum nélkül
Jelzet: MNL OL P 4–231–No.2. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Családi fondok, levéltárak, Andrássy család, id. Andrássy Gyula levelezése – Eredeti, kézzel írt.
Kossuth Lajos, „a turini remete” emigrációja során végig hű maradt az 1849. április 14-én, Debrecenben meghirdetett céljához és önmagához. Későbbi föderatív elképzeléseit, a nemzetiségi feszültségeket helyi szinten orvosló és Európát is átrendező Duna-menti államszövetség ideáját az öntudatra ébredő nemzeti kisebbségek korában csak ő maga látta életképesnek és kívánatosnak.
1885 tavaszán fiatal lány kopogtatott Kossuth torinói ajtaján. Az alig huszonkét esztendős [popup title="Parlaghy Vilma" format="Default click" activate="click" close text="Parlaghy Vilma (1863–1923): ismert portréfestő, több mint százhúsz közéleti személyiség arcképét festette meg."] hosszasan győzködte Kossuthot, hogy álljon, illetve üljön neki modellt. Az agg államférfit végül sikerült meggyőzni. Három nap alatt három (kettő ülő, egy álló pózban) festmény készült, közülük a legismertebbet, amelyet politikai okokból csak az 1886-os budapesti országos kiállításon állítottak ki, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka őrzi. Ferenc József pillantásra sem méltatta a [popup title="festményt" format="Default click" activate="click" close text="Ehhez lásd: SZEKFŰ GYULA: Az öreg Kossuth 1867–1894. Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. Akadémiai Kiadó, Bp., 1952, II. kötet, 341–433."], pedig sem az élő, sem a néhány évvel később elhunyt Kossuthot nem volt könnyű ignorálni.
Emellett a torinói Museo Nazionale del Risorgimento, illetve a ceglédi Kossuth Múzeum „Tükör valék…” című állandó kiállítása is őriz egy 1885-ben készült [popup title="Kossuth-festményt". format="Default click" activate="click" close text=". Utóbbival és Parlaghy Vilmával kapcsolatban lásd: REZNÁK ERZSÉBET: Kossuth Lajos kilencvenkét éve. Ceglédi Füzetek 34. Cegléd, Kossuth Múzeum, 2002. 81., illetve RÓZSA GYÖRGY: Kossuth Lajos ikonográfiája. „Leborulok a nemzet nagysága előtt”. A Kossuth-hagyaték. Szerk. KÖRMÖCZI KATALIN. Magyar Nemzeti Múzeum, Bp., 1994, 347."]. Ceglédre 1955-ben a Múzeumok és Műemlékek Központjából került a festmény. Parlaghy Vilma a képnek köszönhető ismertségét arra használta, hogy a nála maradt festménnyel országos, belépőjegyes turnéra induljon, ahol másolatok készítését is vállalta. A bájos festőnő mintegy százhúsz közéleti személyiség, többek között [popup title="Otto von Bismarck" format="Default click" activate="click" close text="Otto von Bismarck (1815–1898): porosz államférfi, 1862–1871 között Poroszország miniszterelnöke, 1871-től a Német Császárság kancellárja, a német egység megteremtője."], [popup title="Nikola Tesla" format="Default click" activate="click" close text="Nikola Tesla (1856–1943): horvát-szerb-amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus."] és [popup title="II. Vilmos" format="Default click" activate="click" close text="II. Vilmos (1859–1941): 1888 és 1918 között a Német Birodalom császára, Poroszország királya, a Hohenzollern-ház tagja."] portréját is elkészítette. Egy orosz arisztokratával kötött, rövid életű házasságával szerzett hercegnői címét haláláig megőrizte.
4. Parlaghy Vilma festménye Kossuth Lajosról
1885.
A festmény lelőhelye: Kossuth Múzeum, Cegléd, CKMK 55. 4. 1.
Amilyen karakteres és erőteljes hangot ütött meg ellenzékiként, később épp annyira bizonyult a kiegyezéssel létrejött közjogi rendszer biztosítójának Tisza Kálmán az 1875-ben kezdődött 15 éves miniszterelnöksége idején. A stílusában is lényegretörő, már a felesleges frázisoktól is mindvégig idegenkedő politikus, a gazdasági helyzet stabilizálása után a nagy elvi kérdések kikerülésének útján járt. „Van […] korszak, amikor a különben életerővel bíró és élni akaró nemzet érzi azt, hogy […] feladata nem rohamosan haladni, nem szemkápráztató dolgokat művelni, de homokszemre-homokszemet, téglára-téglát hordva, felépíteni az állam [popup title="épületét" format="Default click" activate="click" close text="GRATZ GUSZTÁV: A dualizmus kora. Magyar Szemle Társaság, Bp., 1934, 206."]” – fogalmazta meg miniszterelnöksége tízedik évfordulóján. Kormányzása biztosította a közigazgatás, a közbiztonság, a polgári törvénykezés, a közegészségügy, a közlekedés, az oktatás további fejlődésének alapfeltételeit, hivatali ideje alatt kezdődött meg az Országház építése és vált lehetővé többek között a Magyar Állami Operaház megnyitása is.
Bár a közjogi rendszer fenntartása érdekében szilárdan együttműködött az uralkodóval, egyéniségének ereje megmutatkozott például abban, hogy a grófi címet nem fogadta el. Azon a véleményen volt, hogy „[popup title="mindig többet ér egy magyar nemes, mint egy osztrák gróf" format="Default click" activate="click" close text="KOZÁRI MONIKA: Tisza István családjáról. MARUZSA ZOLTÁN–PALLAI LÁSZLÓ (szerk.): Tisza István és emlékezete. Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, Debrecen, 2011, 20."]”, és csak fivére – az árvíz sújtotta Szeged újjáépítését kormánybiztosként irányító [popup title="Tisza Lajos" format="Default click" activate="click" close text="Gróf Tisza Lajos (1832–1898): politikus, Szeged város (árvíz utáni) újjáépítéséért felelős teljhatalmú királyi biztos (1879–1883), a király személye körüli miniszter (1892–1894). "] – kérésére egyezett bele abba is, hogy a grófi címet fia, Tisza István elfogadja és tovább vigye. Tisza Lajos ekkor már halálosan beteg volt, Tisza Kálmán természetesen nem akarta megtagadni utolsó kérésének teljesítését. Visszaemlékezések szerint, ahogy a kormány ügyeit, úgy a párttársak, a kérelmezők és a családtagjai kéréseit is odafigyeléssel [popup title="kezelte" format="Default click" activate="click" close text="Ehhez lásd KOZÁRI MONIKA: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Napvilág, Bp., 2003, 485–503. "].
Az alábbiakban Tisza Kálmánnak a feleségéhez írt egyik levelét közöljük, amely a kiegyezési rendszer egy későbbi védelmezője, az akkoriban kilenc éves Tisza István neveléséről is szót ejt.
5. Tisza Kálmán feleségéhez írt levele geszti tartózkodásáról
1870. április 15.
Jelzet: MNL OL P 1462–III.–3. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Családi fondok, levéltárak, Tisza család geszti iratai, Újabb gyarapodás, Tisza családra vonatkozó iratok – Eredeti, kézzel írt.
Wekerle Sándor, az első polgári származású magyar miniszterelnök háromszor töltötte be a kormányfői posztot, politikai váltógazdaság hiányában sohasem megnyert választás után. Mindháromszor válságmenedzseri feladatai voltak, utoljára 1917 augusztusában a kisebbségi kormányzásba belebukó gróf Esterházy Móric helyét vette át a világháború és a történelmi Magyarország utolsó évében. Nevéhez fűződik a valutareform, az állami anyakönyvekről és a polgári házasságról szóló törvényjavaslatok elfogadtatása, az adórendszer részleges modernizációja és a választójogi reformkísérlet is. Folyamatosan küzdött a politizáló magyar közvélemény dualizmusellenessége ellen, a nemzetiségi és a szociális kérdés kezelésén kívül az ún. merkantil-agrár ellentét feloldásáért is fellépett. Hideg fejjel, elsősorban gazdasági megfontolások alapján tartotta szükségszerűnek a Habsburg-birodalom fenntartását. A Wekerle-telep munkáslakásainak építése is az ő kezdeményezésére indult meg.
A kiállításon többek között bemutatjuk azt a levelét, amelyben arra kéri Darányi Ignác jogászt, a Szabadelvű Párt alelnökét, hogy – amennyiben társadalmi mozgalom indul Kossuth temetésével kapcsolatban, számolva „a család érzületével” – a Batthyányi-mauzóleumot „hagyják combinatión kívül”, hiszen „ott csak két hely van”. A ceruzás kiegészítés pedig azt emeli ki, hogy Deákot is ideiglenesen olyan kriptába temették, „[popup title="melyben még senki sem volt" format="Default click" activate="click" close text="Wekerlének az uralkodóval folytatott csörtéjéről Kossuth temetésével kapcsolatban lásd: BORUS JUDIT: Kossuth, a főváros halottja. Budapesti Negyed 3., 1994/1. http://epa.oszk.hu/00000/00003/00003/borus.htm (A letöltés ideje: 2017. június 7.). A Kossuth-mauzóleum történetéhez lásd: E. CSORBA CSILLA: A Kossuth-mauzóleum építéstörténete. Ars Hungarica, 11. 1983/1–2. sz. 127–158."]”.
6. Wekerle Sándor levele Darányi Ignácnak Kossuth temetésével kapcsolatban
1894. március 21.
Jelzet: MNL OL P 1441–III.–15–723. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Családi fondok, levéltárak, Darányi család levéltára, Darányi Ignác, Darányi Ignáchoz írt levelek, Iktatatlan levelek – Eredeti, kézzel írt.
Tisza István politikai pályáját rajongás és gyűlölet övezte, de ő mindig a maga útját járta, eszméiben, tetteiben kálvinista küldetéstudaton alapuló hite [popup title="vezette" format="Default click" activate="click" close text="IFJ. BERTÉNYI IVÁN: A gyűlölt Tisza István. http://kommentar.info.hu/iras/2011_5/a_gyulolt_tisza_istvan (a letöltés ideje: 2017. július 28.), illetve UŐ: Tisza István alakja Szekfű Gyula és Pethő Sándor történetírásában. http://mek.oszk.hu/03200/03296/03296.htm#5 (A letöltés ideje: 2017. július 28.)"]. Az elveihez makacsul ragaszkodó, nagy formátumú konzervatív-liberális politikus az osztrák–magyar dualizmus szerepét a kárpát-medencei magyar szupremácia – és benne az arisztokrácia és a dzsentri vezető pozíciójának – megőrzésében látta a szlavizmussal szemben. Meggyőződése szerint a magyar nemzeti érdek védelmét a nagyhatalmi versengésben az erős és határozott Monarchia, annak megszilárdítását pedig a Németországgal megvalósított egyenrangú szövetség garantálta. Úgy vélte, hogy a történelmi Magyarország csak akkor maradhat fenn, ha egy szilárd, a jelentős társadalmi reformigényeket határozottan elvető Habsburg Monarchia készül fel a várható nagy háborúra.
Pontosan és mindenki másnál korábban érzékelte, hogy ez a háború élethalálharc lesz, nem csupán a Monarchia, de Magyarország számára is. Ezért vállalta a népszerűtlenséget és a gyűlöletet. Politikai pályájának végén a fővárosban maradt és szembenézett gyilkosai puskacsövével. Az általa eleinte ellenzett és veszélyes eszköznek tartott világháborúnak ő volt az utolsó magyar áldozata. Tiszára egyéb dokumentumok mellett az első miniszterelnöki kinevezéséről értesítő királyi leirattal emlékezünk.
7. Királyi leirat Tisza István első miniszterelnöki kinevezéséről
1903. november 3.
Jelzet: MNL OL N 46–Lad I–Fasc.1–No.59. – Eredeti, kézzel írt.