A magyar szövetkezeti mozgalom múltja – Források a „Futura” történetéből
„A magyar búzának és általában a mi gabonánknak a nemzetközi piacokon mindig különleges hely jutott. Ahol megjelent a mi gabonánk, ott más ország terménye a második sorba szorult. [… A] szétmállott Osztrák–Magyar Monarchia területén keletkezett államok ellenséges magatartása és a többi hatalom viselkedése azt eredményezte, hogy nem kell a magyar búza. A józan ész ellenére a silányabb minőségű árut vették, mert ezzel árthattak nekünk, a volt ellenségnek így jutottunk el odáig, hogy szinte házalnunk kellett a legremekebb áruval, és még ilyen fáradozással is nehezen tudtuk értékesíteni.”
2) Piaci átalakulás időszaka (1925-1930)
Az 1920-as évek második felében a Futura hozzáfogott a szövetkezeti gabonaértékesítés céltudatos megoldásához és az intézet átszervezéséhez. 1926-ban, a pengőgazdálkodásra való átálláskor, a vállalat elhatározta, hogy üzleteit kizárólag termény-, gyapjú- és tollkereskedelemre korlátozza. (A tollat később átadta a Hangyának.) Azt az alapelvet tartották a legfontosabbnak, hogy minden esetben meg kell találni a „legrövidebb utat a termelőtől a fogyasztóig". Ennek érdekében már ekkor értékes és eredményes piackutató és felderítő munkát végeztek. A piackutatás következményeként külföldön és Magyarországon egyaránt a legnagyobb vállalatok lettek a vevőik, és példának okáért magyar búzát szállítottak Ausztriába, Csehszlovákiába, Olaszországba, Németországba, Angliába, Franciaországba, Görögországba, Törökországba, Lengyelországba, Svájcba, Egyiptomba, illetve Kis-Ázsiába.
1927-től kezdve azonban változtak a világpiaci trendek, és egyre inkább érezhető lett a fogyasztó országok önellátó törekvése, illetve a Szovjetunió és a tengerentúli országok búzakivitelének árromboló hatása. E két változás következményeként a piacok szűkültek, az eladások megcsappantak, amit jól érzékeltet, hogy a nagy forgalmat bonyolító gyapjúosztály, az 1920-as évek második felében majdnem kizárólag „csak" Olaszországnak adott el
.Jól mutatja ezen időszak nehézségeit az 1929-1930-ban zajlott „Futura ügy" is, amelyben a mezőgazdasági termények értékesítésével kapcsolatban elhelyezett államkincstári betétekkel összefüggésben felszínre kerültek az elmúlt időszakban a Futurát és a vele kapcsolatban álló többi szövetkezetet érintő nehézségek, visszaélések. Ezzel kapcsolatban a minisztertanácson belül nézeteltérések alakultak ki, Vass József népjóléti- és munkaügyi miniszter például a Futura likvidálását sem tartotta elképzelhetetlennek, azonban Bethlen István miniszterelnök ettől egyértelműen elzárkózott. Végül Wekerle Sándor pénzügyminiszter javasolta alapján próbálták kijavítani az eddigi problémákat, visszaéléseket.
A Futura működésének zavarai a Minisztertanács ülése előtt |
A javaslat alapja hogy a sikeres, eredményes és leginkább gazdaságos további működés érdekében a szövetkezetek feladataikat, üzletpolitikájukat, érintett területeiket, hatásköreiket összhangba kell hozni, a sok párhuzamos üzletvitelt meg kell szüntetni és egységes pénzügyi igazgatást kell [popup title="kiépíteni." format="Default click" activate="click" close text="MNL OK K 27 1929. július 12. – Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 37. A Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt. [Futura] ügye és az államilag dotált szövetkezetek működési kérdései (FM) 51–62."]
Mindemellett, az egyre növekvő terhek, romló társadalmi viszonyok leképződéseként, a vállalatot folyamatosan érték különböző támadások, akár olyan esetben is, amelynél a vállalat valójában segítséget próbált nyújtani a rászorulóknak. Egy ilyen esetről olvashatunk az MTI 1929. augusztus 26-i jelentésében, amelyben azzal vádolják, hogy a fagykárosultaknak nyújtott kölcsönökre a meghirdettetnél magasabb
MTI tudósítás a Futura megemelt kamatú fagykársegélyéről |
Ezt a feszült hangulatot tovább fokozta - és előrevetítette a '30-as évek világát - az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság, ami - követve a világgazdasági eseményeket - egy korszak lezárását és szükségszerűen egy új korszak születését jelentette a vállalat életében is.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 20.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő