A magyar szövetkezeti mozgalom múltja – Források a „Futura” történetéből

A jövő útjai kifürkészhetetlenek?

„A magyar búzának és általában a mi gabonánknak a nemzetközi piacokon mindig különleges hely jutott. Ahol megjelent a mi gabonánk, ott más ország terménye a második sorba szorult. [… A] szétmállott Osztrák–Magyar Monarchia területén keletkezett államok ellenséges magatartása és a többi hatalom viselkedése azt eredményezte, hogy nem kell a magyar búza. A józan ész ellenére a silányabb minőségű árut vették, mert ezzel árthattak nekünk, a volt ellenségnek így jutottunk el odáig, hogy szinte házalnunk kellett a legremekebb áruval, és még ilyen fáradozással is nehezen tudtuk értékesíteni.”

2) Piaci átalakulás időszaka (1925-1930)

Az 1920-as évek második felében a Futura hozzáfogott a szövetkezeti gabonaértékesítés céltudatos megoldásához és az intézet átszervezéséhez. 1926-ban, a pengőgazdálkodásra való átálláskor, a vállalat elhatározta, hogy üzleteit kizárólag termény-, gyapjú- és tollkereskedelemre korlátozza. (A tollat később átadta a Hangyának.) Azt az alapelvet tartották a legfontosabbnak, hogy minden esetben meg kell találni a „legrövidebb utat a termelőtől a fogyasztóig". Ennek érdekében már ekkor értékes és eredményes piackutató és felderítő munkát végeztek. A piackutatás következményeként külföldön és Magyarországon egyaránt a legnagyobb vállalatok lettek a vevőik, és példának okáért magyar búzát szállítottak Ausztriába, Csehszlovákiába, Olaszországba, Németországba, Angliába, Franciaországba, Görögországba, Törökországba, Lengyelországba, Svájcba, Egyiptomba, illetve Kis-Ázsiába.

1927-től kezdve azonban változtak a világpiaci trendek, és egyre inkább érezhető lett a fogyasztó országok önellátó törekvése, illetve a Szovjetunió és a tengerentúli országok búzakivitelének árromboló hatása. E két változás következményeként a piacok szűkültek, az eladások megcsappantak, amit jól érzékeltet, hogy a nagy forgalmat bonyolító gyapjúosztály, az 1920-as évek második felében majdnem kizárólag „csak" Olaszországnak adott el

.

Jól mutatja ezen időszak nehézségeit az 1929-1930-ban zajlott „Futura ügy" is, amelyben a mezőgazdasági termények értékesítésével kapcsolatban elhelyezett államkincstári betétekkel összefüggésben felszínre kerültek az elmúlt időszakban a Futurát és a vele kapcsolatban álló többi szövetkezetet érintő nehézségek, visszaélések. Ezzel kapcsolatban a minisztertanácson belül nézeteltérések alakultak ki, Vass József népjóléti- és munkaügyi miniszter például a Futura likvidálását sem tartotta elképzelhetetlennek, azonban Bethlen István miniszterelnök ettől egyértelműen elzárkózott. Végül Wekerle Sándor pénzügyminiszter javasolta alapján próbálták kijavítani az eddigi problémákat, visszaéléseket.

A Futura működésének zavarai a Minisztertanács ülése előtt

A javaslat alapja hogy a sikeres, eredményes és leginkább gazdaságos további működés érdekében a szövetkezetek feladataikat, üzletpolitikájukat, érintett területeiket, hatásköreiket összhangba kell hozni, a sok párhuzamos üzletvitelt meg kell szüntetni és egységes pénzügyi igazgatást kell [popup title="kiépíteni." format="Default click" activate="click" close text="MNL OK K 27 1929. július 12. – Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 37. A Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt. [Futura] ügye és az államilag dotált szövetkezetek működési kérdései (FM) 51–62."]

Mindemellett, az egyre növekvő terhek, romló társadalmi viszonyok leképződéseként, a vállalatot folyamatosan érték különböző támadások, akár olyan esetben is, amelynél a vállalat valójában segítséget próbált nyújtani a rászorulóknak. Egy ilyen esetről olvashatunk az MTI 1929. augusztus 26-i jelentésében, amelyben azzal vádolják, hogy a fagykárosultaknak nyújtott kölcsönökre a meghirdettetnél magasabb

MTI tudósítás a Futura megemelt kamatú fagykársegélyéről

Ezt a feszült hangulatot tovább fokozta - és előrevetítette a '30-as évek világát - az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság, ami - követve a világgazdasági eseményeket - egy korszak lezárását és szükségszerűen egy új korszak születését jelentette a vállalat életében is.

Ezen a napon történt augusztus 04.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők