Kereső
A második világháború utáni Magyarországon az egyik legsürgetőbb feladat a gazdaság helyreállítása volt. Ebből a célból olyan intézkedésekre került sor, amelyekkel az állam beavatkozott a magántermelésbe és élelmiszerelosztásba, s amelyek még a hadigazdálkodás eszköztárából származtak: a kötelező beszolgáltatás és a jegyrendszer két jellemző módszere volt a szabad kereskedelmet korlátozó gazdaságirányításnak, miközben a szabadpiacon való kereskedelmet felváltotta a tervgazdálkodás.
A tragikus sorsú magyar 2. hadsereg egyes seregtesteinek hivatalos hadiokmányai eléggé hiányosan, töredékesen maradtak fenn a Hadtörténelmi Levéltárban. Különösen igaz ez a zalai, 9. könnyű hadosztályra, amelynek történetének rekonstruálásához nélkülözhetetlenek az egykori résztvevők magánjellegű dokumentumai, visszaemlékezései és fényképei. Ezek közé tartozik a nagykanizsai 47. gyalogezred II. zászlóaljának egyik századparancsnoka, Tuba László hadnagy 1942. évi harctéri naplója.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. október 15-én olvasták be a magyar rádióban Horthy Miklós kormányzó kiáltványát (proklamáció) Magyarország háborúból való kilépéséről. A nyilatkozat beolvasásában kulcsszerepe volt Hlatky Endrének (1895–1957), aki 1944. szeptemberétől a Lakatos kormány államtitkára volt. 1944. október 16-án letartóztatták, és csak 1945. március 27-én szabadult Capri szigetén. 1945-től haláláig Rómában élt, ahol 1950-től a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának volt irodavezetője. Ennek az irodának a levéltárában két dokumentum található tőle, amelyekben az 1944. október 15-i eseményekről írt.
Anthony (Tony) Albert Cecyl Pearce (London, 1919–2008) az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség állandó budapesti tudósítójaként 1959. november 4-én érkezett Magyarország fővárosába. A magyar kémelhárítás (a továbbiakban ÁB) korábbi tapasztalata szerint a nyugati tudósítók a követségeik irányításával kivették részüket a Magyar Népköztársaság elleni „ellenséges” tevékenységből. Mivel azt feltételezték Pearce-ről, hogy ő is hírszerző munkát fog végezni, már decemberben megnyitották a személyi dossziéját.
A rövid tanulmány első részében külügyminisztériumi és miniszterelnökségi levéltári iratok alapján az 1923. február 26-án aláírt magyar–osztrák döntőbírósági egyezményhez vezető utat, illetve szakirodalmi források segítségével az osztrák kártérítési bizottság tevékenységét mutattuk be. Az írás második részében az eddig kiaknázatlan magyar, nagyrészt pénzügyminisztériumi dokumentumokból válogatunk.
1975–1976 fordulóján Balla László, a közismert kárpátaljai író, műfordító, szerkesztő négyrészes cikksorozatot tett közzé a Kárpáti Igaz Szó című napilap hasábjain. Ebben igazolni kívánta az úgynevezett „szovjet magyarok”, a kárpátaljai magyarság önálló politikai és társadalmi tudattal rendelkező, illetve önálló szellemi hagyományokkal bíró közösségének létjogosultságát, kiformálódását és sajátos szociológiai és mentalitásbeli vonásainak meglétét az 1970-es évek derekára. Balla László írása az SZKP XXIV. kongresszusának egyik tézishez illeszkedett, amely kimondta, hogy a szocializmus építése során kialakult a „szovjet nép”, a Szovjetunióban élő nemzetiségek egységes politikai tudatú és a társadalmi fejlődés előrehaladott állapotában álló közössége. A „szovjet nép” dogmáját az egyes nemzetiségek fiatal értelmiségi elitjei mindenhol ellenérzéssel fogadták. A közzétett diplomáciai dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Balla László cikksorozata a magyar–szovjet államközi kapcsolatokban is tehertételt jelentett.
A tragikus sorsú magyar 2. hadsereg egyes seregtesteinek hivatalos hadiokmányai eléggé hiányosan, töredékesen maradtak fenn a Hadtörténelmi Levéltárban. Különösen igaz ez a zalai, 9. könnyű hadosztályra, amelynek történetének rekonstruálásához nélkülözhetetlenek az egykori résztvevők magánjellegű dokumentumai, visszaemlékezései és fényképei. Ezek közé tartozik a nagykanizsai 47. gyalogezred II. zászlóaljának egyik századparancsnoka, Tuba László hadnagy 1942. évi harctéri naplója.
Két oka is volt annak, miért állt 1956 novembere folyamán Mindszenty József amerikai menedéke ingatag lábakon. A humanitárius alapon Eisenhower elnöktől megkapott menedékét a bíboros ugyanis politikai menedékjogként fogta fel. Ebből adódóan az általa tanúsított aktív politikai és egyházvezetői magatartás a követség biztonságára kedvezőtlen hatással bírt. A másik súlyos fenyegetés a KGB elnökének, Ivan Szerovnak azon operatív terve volt, hogy egy magyar ügynök segítségével Mindszentyt kicsalogatja a Szabadság térről. Az amerikai házigazdák – ugyan reaktív módon – de fokozatosan szigorítottak a kapcsolattartás szabályain, a szovjet terv pedig a követség fedett CIA-tiszt beosztottjának ébersége miatt nem járt sikerrel. Így jutottunk el 1957 januárjáig, amikor a magyar állambiztonság csapdája is meghiúsult. Írásunkkal az idén ötven évvel ezelőtt elhunyt Mindszenty József emléke előtt tisztelgünk.
A 20. századi Zrínyi-kultusz ápolásában a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja játszotta a legnagyobb szerepet. A Csoport tevékenységét vitéz Rózsás József alapozta meg 1937-ben A magyar katonaeszmény szolgálata című írásával. A csoport munkássága kiterjedt többek közt kulturális rendezvények szervezésére, hagyományőrzésre, valamint célul fogalmazták meg a magyar kultúra terjesztését hazai és nemzetközi szinten – ennek érdekében pedig propagandisztikus jellegű hírlapokat, folyóiratokat, illetve irodalmi munkákat is kiadtak.
A forrásközlés adalékul szolgál a Kerkai-ügyhöz, a KALOT-mozgalomhoz (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) és Szekfű Gyula moszkvai nagyköveti tevékenységéhez is. Kerkai Jenő vizsgálati anyaga az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a 3.1.9.V-109168. számú jelzet alatt található. A dokumentumban hetven oldalon keresztül olvashatunk az egyház és az állam viszonyának alakulásáról hazai és nemzetközi szinten, továbbá Kerkai Jenő tevékenységéről és megfigyeléséről. Az alább közölt három oldal e jelentés része, melyet mai helyesírással és nyelvhelyességgel közlünk. Elöljáróban fontos kiemelni, hogy a korszakból származó iratok nagy része manipulatív, emiatt mindenképpen fenntartásokkal kell kezelni azokat.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő