Kereső
A Rákosi-korszak idején a magyar reformátusságtól súlyos áldozatokat követelt a diktatúra. Számos olyan félreállítást, meghurcolást, internálást, börtönbüntetést szenvedő, vagy életét vesztő református lelkipásztor, presbiter, gyülekezeti tag emlékét őrizték meg a családok és a helyi közösségek, akiknek tevékenysége máig alig ismert a szakirodalomban, illetve az országos közvélemény előtt. Közéjük tartozik a méltatlanul elfeledett, a váci börtönben raboskodó és ott 1953-ban életét vesztett lelkipásztor, Balogh Mátyás is. Alábbi vázlatos pályaképének megírásához alapkutatásra volt szükség.
„Sajnos tapasztalnunk kellett, hogy Püspök Úr a mi barátságos együttműködési készségünkre elutasító magatartással válaszolt, és időről időre a legbarátságtalanabb intézkedések kidolgozásán és megvalósításán fáradozott. […] Meggyőződésünk, hogy a magyar katolikus egyház sem állományában, sem vezetésében nem azonos a székesfehérvári püspökség és Shvoy püspök úr általános és egyházpolitikai magatartásával.”
E forrásközlés az 1919-es év Somogy megyei eseményeibe kíván betekintést nyújtani. A Magyarországi Tanácsköztársaság, majd az ezt követő időszak terrorhulláma során a megye inkább a fehérterrornak volt a színtere, azonban – amint azt a lentebb olvasható lengyeltóti főszolgabírói jelentés is mutatja – a proletárdiktatúra korszaka sem mondható erőszakmentes időszaknak a megye életében. A Somogy megyei fehérterror, amellyel kapcsolatban három visszaemlékezést közlünk, a Kádár-rendszer emlékezetpolitikájában kiemelt témának számított.
A II. Vatikáni Zsinattal (1962–1965) kezdődő egyházi nyitás és a XXIII. János pápa által elindított ún. „keleti politika”, továbbá a nemzetközi helyzet tette lehetővé, hogy 1964. szeptember 15-én Agostino Casaroli, az Egyházi Közügyek Tanácsának titkára és Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője Budapesten aláírtak egy „részleges megállapodást” az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság között. Az állandósult „részleges” jelzőt azért illesztette az okmányhoz az utókor, mert a tárgyalt kérdések közül csupán néhányban sikerült ténylegesen megállapodni. Szövege a legutóbbi évekig nem volt nyilvános, pedig egy bő negyedszázadon át – a Magyar Köztársaság és a Szentszék között 1990. február 9-én aláírt újabb megállapodásig, amely a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről intézkedett – meghatározta a magyar katolikus egyház és a kormányzat viszonyát.
„Tagadjatok meg minden közreműködést, mely a szocializmus istentelen világnézetéhez való csatlakozással lenne egyértelmű. Krisztust félreérthetetlenül megvallani egyet jelent azzal, hogy a materializmust félreérthetetlenül megtagadom. Ne hagyjátok magatokat megnyugtató szóbeszéddel megzavarni. […] Ahol tudtok, álljatok ki mindig a hit és az igazság mellett, és sohase hallgassatok emberfélelemből.”
„Legelébb is bűnbánatot kell tennünk. Mi magyar evangélikus lelkészek az elmúlt esztendőkben nem vállaltuk a Jézus Krisztus keresztjét! Meg kell vallanunk ezt Isten előtt, önmagunk előtt, egyházunk előtt, a világ evangélikus keresztyénsége előtt. Nagy többségünkben nem vállaltuk a keresztet. Csak kevesen akadtak közöttünk, akik életük kockáztatásával is tanúbizonyságot tettek az igazságról. Csak kevesen, akik készek voltak javaikat, otthonukat, hivatásukat is feláldozni, ha üt számukra a kritikus óra.”
A kádárizmus mint hatalomgyakorlási mód szemléletesen mutatható be az egyházpolitika területén. A legérzékletesebb példákat talán az illetékes állambiztonsági részlegek iratai szolgáltatják, feltárva a pártállam komplex működését. Ám az alábbiakban nem a közérdeklődés homlokterében álló titkosszolgálati aktákból (ügydossziékból, „ügynökaktákból”) közlünk részleteket. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött belügyi és pártanyagok révén a rezsim mindennapi, üzemszerű működése ragadható meg érzékletesen. A dokumentumok egyszersmind bizonyítják, hogy az egyházakkal kapcsolatos eljárások alapsémái – a rendszeren belüli elmozdulás ellenére – változatlanok maradtak egészen 1989-ig.
„A jövőben megszűnik a konkrét beavatkozás az egyházak belügyeibe. Eddig az volt a cél, hogy visszaszorítsuk, elsorvasszuk őket. Vajon a jövőben ennek az ellenkezője lesz a feladat, a felvirágoztatás, egy kapitalista út? A szocializmus modelljének váltása során nem akarunk megkülönböztetett helyet biztosítani az egyházaknak. Nem törekszünk majd a mindenáron történő elsorvasztásra.”
Robert William Seton-Watson londoni, majd oxfordi történészprofesszor (1879–1951), vagy ahogy korai írásaiban használt írói neve alapján Közép-Európában ismertté vált, Scotus Viator, az angol nyelvterületen a 20. század első felében Magyarország, a Habsburg Monarchia és egész Délkelet-Európa egyik legalaposabb ismerőjének számított. Írói és szervezői tevékenységével, valamint szakértői kommentárjaival a trianoni békeszerződés talán legfontosabb szellemi előkészítőjévé, majd szívós védelmezőjévé vált.
1918 folyamán Svájc bécsi követsége harminc követjelentést készített, amelyekből ez alkalommal a november és december folyamán keletkezett hat dokumentumot tesszük közzé. Magyar nyelven való közlésük remélhetőleg hozzájárul az Osztrák–Magyar Monarchia széteséséről alkotott külső kép rekonstruálásához. A svájci diplomáciai jelentésekből kitűnik, hogy minden monarchiabeli nemzet és nemzetiség önálló állam alapítására törekedett. E források a korai svájci–magyar diplomáciai kapcsolatok előtörténetének a feltárását is szolgálják az átmenet első hónapjainak a bemutatásával. Ugyanakkor az első közvetlen diplomáciai kapcsolatfelvétel dokumentumait külön forrásközlő tanulmányban szándékozunk közzétenni, tekintettel a rendelkezésre álló gazdag iratanyagra.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő