Kereső

Találat: 895

„Tovább erősödött a szemét elburjánzása, és az engedékenység [a] különféle eltorzulásokkal szemben. Az első időkben a tömegigények figyelembe vétele jelszavával is támogattuk a színvonaltalanság elburjánzását, azáltal, hogy nem vettük eléggé észre, hogy a tömegek igé-nye címén a kispolgárság ízlését és ízlésrombolását hagytuk szabadon burjánozni, s nem egy-szer azt tekintettük a tömegek ízlésének. Így nem csak egyszerűen a „tömegek uszályába” kerültünk, hanem a kispolgárság uszályába, ami természetszerűleg károsan befolyásolta a munkásság ízlésének kialakulását is.”

„Azt láttuk magunk körül, hogy a proletárdiktatúra nem azonos a proletárhatalommal, a párt nem azonos a munkásosztállyal. Cselekvési alternatívákat kerestünk, s korábban már a sztálinizmussal is, a maoizmussal is kacérkodtunk már. […] S ebben az időben felmerült bennünk a kérdés: mit csináljunk? Az az ötletünk támadt, hogy bábokat készítünk, és a bábelőadásokkal talán közelebb kerülhetünk a közönségünkhöz, az emberekhez. A bábokat még csak meg tudtunk csinálni, az előadást már nem, tehát meg kellett keresnünk azokat, akik más művészi ágak képviselőjeként segítségünkre lehettek.”

„Szeretném Óvári Elvtársnak, mint az Agitációs és Propaganda Bizottság vezetőjének figyel-mét egy látszólag távolabb lévő, de nagy jelentőségű eseményre felhívni. A magyar állam alapításának 1100. évfordulója 1996-ban érkezik el. Ez olyan nemzeti esemény, amelyre mél-tán lehetünk büszkék és ez csak kevés népnek jutott osztályrészül. Ezt az államot 1049 éven keresztül is a magyar nép tartotta fenn, és az a körülmény, hogy 35 éve birtokba vette, magának építi, erkölcsi alapot ad, sőt kötelezettséget ró ránk, hogy ezt a magyar néphez, a szocializmus építéséhez méltón megünnepeljük.”

0000: A választójog a századelőn a salgótarjáni választói névjegyzékek tükrében

1848 egyik alapvető, a polgári átalakulást segítő és jelentő vívmánya az országgyűlés népképviseleti alapra való helyezése volt, s ettől az alapelvtől az 1874. és 1913. évi törvények sem tértek el: vagyoni, adózási képesség, iskolázottsági, ill. életkori cenzushoz kötötték a választói jogosultságot. A nőket mindhárom törvény kizárta a választói jog lehetőségéből. Az 1913-as törvény 28%-kal növelte a választók számát, ami a lakosság mintegy 8,7%-át jelentette. Részlegesen a törvényhatósági városokban elrendelte a titkos szavazást, és a 435 választókerületből 66-ban ezentúl így szavazhattak.

„Az osztrák követ ismételten panaszt tett a Külügyminisztériumban amiatt, hogy az osztrák újságokat 3 napi késéssel kézbesítik ki részére, úgyszintén a külföldről érkező leveleit is késve kapja. Erről a Közlekedésés Postaügyi Minisztérium Titkárságát a Külügyminisztérium már két ízben, legutóbb 1955. november 24-i átiratában értesítette.”

0000: A Szent Korona átadás-átvétele 1978-ban

„Leltár
amely felvétetett Budapesten, az országház épületében 1978. január 5-én a magyar korona és a koronázási ékszerek szakértői szemléje és azonosítása alkalmából:
1./ Egy darab aranyból készült korona, 19 zománcképpel, drágakövekkel, igaz-gyöngyökkel díszítve, zárt, csúcs- és csüngő díszekkel. Átmérője: 21,3, ill. 20,3 cm.”

„Jelen levelemben előadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és vőm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben előadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.”

„Magyarország az az ország, ahol a desztalinizáció a leglátványosabb módon ment végbe. A változás kétségtelenül a Kádár által csendben bevezetett politikának köszönhető, akinek sikerült – nem kis ügyességgel – 1956 után egy toleráns légkört bevezetnie. Másrészről azonban az 1956-os forradalom nem igazán játszott olyan nagy szerepet a desztalinizáció folyamatában, mint ahogy korábban gondoltuk. Magyarország a népi demokráciák közül Moszkva egyik leghűségesebb elkötelezettjének számít.”

0000: Magyar igazságügyi küldöttség az 1968-as Csehszlovákiában

„Jelen levelemben előadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és vőm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben előadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.”

0000: A Páger–villa sorsa

„Az egyik üzemi párttitkár elvtársnő elmondotta, hogy amikor megpróbálta megmagyarázni, hogy miért adunk ilyen lehetőséget Págernak, a munkások erre azt mondották, hogy az elvtársnő azért védi Págert, mert úgy látszik, ő éppen olyan fasiszta, mint Páger. Sok helyen voltak olyan megnyilvánulások, hogy beverik a mozivásznat, ha Páger filmjét játs[s]zák. Baloldali művészek felháborodva beszélnek arról, hogy míg ők a múltban meg tudták tagadni részvételüket a fasiszta darabokban, most a népi demokrácia kényszeríti őket arra, hogy együtt játsszanak vele.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.

Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.

Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.

Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2026. március 13.

Miklós Dániel
főszerkesztő