Viták a szlovák határon [1]
Az elmúlt évek folyamán folyóiratunk több alkalommal is foglalkozott a felvidéki magyarság második világháború utáni sorsával, üldöztetésével. Az alábbi két ügyirat apró adatokkal szolgál a csehszlovák–magyar határ történetéhez. Cikkünknek az ad különleges jelentőséget, hogy a két forráscsoportot Maléter Pál személye fűzi egybe, aki 1946–1948-ban a 4. honvéd határvadász zászlóalj (Vác) parancsnokaként teljesített szolgálatot, őrnagyi rangban.
Bevezetés
Az elmúlt évek folyamán folyóiratunk több alkalommal is foglalkozott a felvidéki magyarság második világháború utáni sorsával,
E sorban különleges helyet foglal el a határon átmenekült emberek személyes sorsát, tragédiáit visszatükröző határőrizeti iratokból készült Cikkünk ez utóbbi forrásközléshez csatlakozik, aminek az ad különleges jelentőséget, hogy a két forráscsoportot Maléter Pál személye fűzi egybe, aki 1946–1948-ban a 4. honvéd határvadász zászlóalj (Vác) parancsnokaként teljesített szolgálatot, őrnagyi rangban. Jelen közlés szerény főhajtás az 1956-os forradalom honvédelmi miniszterének emléke előtt.Deportálások, kitelepítések, lakosságcsere, reszlovakizáció: a háború folytatása más eszközökkel. A felvidéki magyarok a béke áldozatai lettek.
Edvard Beneš már 1945. február 16-án (londoni rádiónyilatkozatában) kijelentette, hogy „az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz”. A csehszlovák vezetés elhatárolódott attól, hogy ezt a törekvését határkiigazítással egybekötve valósítsa meg. Sőt – mint ismeretes – területi követelésekkel lépett fel, amelyeket a pozsonyi „hídfő” kiszélesítésével (Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsúny elcsatolásával) részben sikerült is
Az 1947. február 10-én Magyarországgal megkötött párizsi békeszerződés következtében mintegy három millió magyar nemzetiségű ember rekedt hazánk határain kívül. A helyzet orvoslására ugyan nem volt lehetőség, az viszont a magyar politikai elit súlyos mulasztása, hogy meg sem kísérelte békecéljait – az ENSZ Alapokmányával összhangban – az önrendelkezés elvi alapjára helyezni.
A trianoni békeszerződés figyelmen kívül hagyta a néprajzi szempontokat, más megközelítés-ben: az önrendelkezés elvét. Olyan mesterséges államhatárokat alakítottak ki, melyek családi, rokoni, nem kizárólag (és gyakran nemzetek, nemzetiségek közötti) közösségi kötelékeket szakítottak szét, előfordult, hogy település főutcáját tették országhatárrá, sok esetben megbon-tották, megcsonkították városok és vonzáskörzetük viszonyrendszerét. Közlekedési szem-pontból: a vasúthálózat az új országhatárok nagyjából egyharmadán (kb. 1000 km) a túloldalra került, a szekérutakat és gyalogösvényeket közigazgatási torlaszok zárták el. A határkérdések sorába tartozik az ún. kettősbirtokosok problematikája, aminek története – magyar–csehszlovák viszonylatban – a második világháborút követően új szakaszba lépett.
Az alábbi két ügyirat apró adatokkal szolgál az ismét vérző csehszlovák–magyar határ történetéhez. A két ügyirat dokumentumait keletkezésük időrendjében, vagyis az írásbeli ügyintézés menetét tükröztetve közlöm.
Ipoly kanyar
Az egyik ügy az Ipoly folyó medrét érintette: a kanyargós folyón – az irat szerint 1939–1940-ben – egy átvágás készült, amivel az Ipoly egyik kanyarulatát
Mivel a régi határt képező ág kiszáradással fenyegetett a trianoni határ visszaállítása után, félő volt, hogy Hont vármegyei (1950-től Pest megye) Letkés község földterületéből 600 hold Csehszlovákiához fog kerülni. (A békeszerződés értelmében a folyó volt a határ.) Minderre –a csehszlovák határrendészeti szervek átiratát is mellékelve – 1947. május 28-án kelt levelében Maléter Pál hívta fel a Honvéd Határőrség Parancsnokságának a figyelmét, s kérte, hogy az 1940-ben készült átvágást egy gáttal még a nyáron zárják el. Az ügy konkrét megoldást nem ismerjük, azonban Letkés mai térképe egyértelműen elárulja, hogy az átvágást megszüntették, tehát az érintett legelő magyar területen maradt. Szkennelve közöljük a vonatkozó levélváltást, illetve az érintett Ipoly kanyar rajzát is.
|
|
  | |
  | |
Kettősbirtokosság
A másik ügy az kettősbirtokosok kérdésével foglalkozik, ami egyébként évtizedeken keresztül komoly gondot jelentett nem csupán csehszlovák–magyar viszonylatban. Sok gazdálkodó embert elvágott földjétől a trianoni határ. 1938 előtt még viszonylag könnyen megoldható volt, hogy a földművelő reggel fölkelvén, átment a szomszédos országban lévő birtokára. A trianoni határ visszaállításával azonban – főként a csehszlovák magyar határon – újabb csavar keletkezett azzal, hogy az elüldözött szlovákiai magyar birtokába, házába betelepített szlovák telepes követelhette, hogy művelhesse a kitelepített hajdani felvidéki magyar gazda magyarországi földjeit. Az ügyirat szerzője ebben kér kormányzati állásfoglalást, ugyanis, ha a magyar kormány nem engedélyezi a reszlovakizált telepes magyarországi földjének művelését, retorzió várható a csehszlovák szervek részéről.
 |  |
 |
 |
 |
A választ itt sem tudjuk, de a kommunista hatalomátvétel nem sokkal később „elrendezte” az ügyet, a „testvéri” országok között átjárás attól kezdve megszűnt, s a kettősbirtokosság, mint kategória, csak néhány burgenlandi parasztot érintett, de ott sem volt általános.
A dokumentumok levéltári jelzete: MOL XIX–B–10–1947–IV/12–104. folyószám (4. d.);
MOL XIX–B–10–1947–IV/12–107. folyószám (4. d.)