Aktuális számHáborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében21. évfolyam (2021) 3. szám

2021: „Küldjetek nadrágszíjakat!” – Vietnámi háború: ahol a farok csóválta a kutyát

Ha valaki azt gondolná, hogy „a farok csóválja a kutyát” nem történettudományi szakkifejezés, nagyobbat nem is tévedhetne. A New Cold War History nemzetközi történeti iskola az egykori szocialista országok levéltáraiból előkerült bizonyítékok alapján azt állítja, hogy a hidegháború térbeli és időbeli kiterjedésében, intenzitásában, a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy éppen azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb (!) – szerepe volt a hidegháborús szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, partnereinek és klienseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. A vietnámi háború a pericentrizmus iskolapéldája, a magyar levéltári iratanyag pedig az ezt bizonyító források kincsestára.

2021: Konfliktusok a magyar‒francia kapcsolatokban ‒ Iratok a francia „Radványi-ügy” történetéhez (1959–1967)

1956 után Magyarország és Franciaország kapcsolatát diplomaták kiutasítása, letartóztatások és egymás követségeinek figyelése, a diplomaták vegzálása, illetve a vízumok megtagadása jellemezte. Radványi János (1922‒2016) vízumügye is ennek a konfliktusnak a részét jelentette. A vele szembeni francia elutasító magatartást ugyanakkor – amellett, hogy tisztában voltak katonai hírszerzői tevékenységével, ami miatt már 1952-ben kiutasították Franciaországból – nagymértékben meghatározta az, hogy a franciák tudomást szereztek arról, miszerint tudtuk és engedélyük nélkül kapcsolatot tartott a francia gyarmati uralom ellen megszerveződő algériai felszabadító mozgalommal, és a titokban megszervezett észak-afrikai útjai közvetlenül sértették a francia érdekeket.  

Forrásközlésünkhöz a francia Külügyminisztérium nantesi levéltárában található, Radványi Jánossal kapcsolatban 1967-ben (az amerikai disszidálása után) összegyűjtött dokumentumok, illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a személyére vonatkozó külügyminisztériumi iratok közül válogattunk.

2021: Örmények és azeriek a magyar diplomáciai iratokban 1985–1991 (II. rész) – Magyar–örmény és magyar–azerbajdzsán kapcsolatok a karabahi konfliktus árnyékában

Az Európa földrajzi perifériájának és kulturális határövezetének számító transzkaukázusi térségben az örmény és azeri népesség immáron egy évszázada feszül egymásnak. A közelmúltban ennek a történelmi szembenállásnak egy újabb tragikus epizódja játszódott le a szemünk előtt. Egy kutatási projekt keretében összegyűjtöttük azokat a magyar diplomáciai jelentéseket, amelyek az örmény és azeri etnikum 1988–1989-ben – Hegyi-Karabah Autonóm Körzet státusa miatt – kiújult és eszkalálódó konfliktusába, annak magyar recepciójába, illetve az 1985–1991 közötti magyar–örmény és magyar–azeri kapcsolatokba engednek bepillantást. Kétrészes sorozatunk kronológiai kereteit a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár nevével fémjelzett állami és gazdasági reformprogram, a peresztrojka időszaka ‒ és azzal szerves összefüggésben a Szovjetunió dezintegrációjának folyamata, illetve annak végpontja, a szovjet államszövetség szétesése – jelöli ki.

 

2021: „Hogyan képzelik el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást?” Ismeretlen szerző feljegyzése 1945 júniusából

A második világháború befejeztével az addig csak narratívaként létező jövőszcenáriók a politikai diskurzus téttel bíró terepévé váltak. Az alább közzétett feljegyzés betekintést enged abba, ahogy 1945 zűrzavaros tavaszát követően, informális forrásokra támaszkodva, egy polgári értékrendű szerző – vélelmezhetően Kring/Komjáthy Miklós – miként próbálja letapogatni, rendszerezni az általa marxistának tekintett pártok – mai kifejezésekkel élve – területfejlesztésre, regionális tervezésre, településpolitikára, valamint a telepítésre, sőt lakosságcserére vonatkozó vízióit. Jól látja a németek kitelepítését követő veszélyeket, azt, hogy a helyükre telepíteni szándékozott alföldi magyar szegényparasztoktól nem várható a korábbi gazdálkodási nívó fenntartása, de óv a tanyai életforma idealizálásától és a falvakkal történő szembeállításától, az erőltetett iparosítástól, valamint Budapest kétmilliós nagyvárossá duzzasztásától is. Félelmeit a jövő sok tekintetben igazolta, miként azt a meglátását is, hogy a felsorolt esetek túlmutatnak a szakpolitikák bírálatán: az ország Nyugathoz tartozása forog kockán.

2021: A kádári propaganda az 1956 utáni Magyarország-kép alakításában

„Beszélgetéseink alapján az a véleményem, hogy Rasmussen szélsőjobboldali szociáldemokrata, de egyes kérdésekben tud tárgyilagos is lenni. Sokkal jobbnak tartja a szocializmus gazdasági rendszerét, mint a kapitalizmusét (ugyanakkor alig ismeri az előbbit). Azt hitte, hogy a »munka hősei« mind erős fizikumú emberek, akik pusztán testi erőfeszítéssel produkálnak többet. Azt hitte, hogy a gyári újítókat csak nyugaton jutalmazzák, meg volt lepve, hogy újságjainkban milyen jelentős kérdésekben folytatott széleskörű vitákról lehet olvasni. Csodálkozva hallgatta a Vidám Színpad politikai szatíráit és meglepve hallotta, hogy a kommunisták nem ellenzik, ha az emberek meggazdagodnak, csak a módszerekben tesznek különbséget.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Időgép

h k sze cs p szo v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő