„A népesség abszolút számában jelentős csökkenés állott be”

Próbanépszámlálás 1956 után

„tervgazdálkodni lehetetlenség anélkül, hogy ne ismernénk az adott helyzetet. Munkaerő tekintetében pedig nem ismerjük. Nem utolsó sorban ezért tér el lényegesen minden, a munkaerőhelyzetre vonatkozó becslés a gyakorlattól. […] Amit ugyanakkor nem tudok itt elhallgatni, az az, hogy milyen lehetetlenül következetlenek vagyunk ezekben a dolgokban. Így pl. évente felmérjük – és erre sok millió forintot irányozunk elő rendszeresen – a marhaállományt, illetve általában állatszámlálást végzünk, összeírjuk az ország összes fáit, stb., csak éppen az embereket nem számoljuk meg."

Bevezető 

A javában zajló 2011. évi népszámlálás kapcsán eddig nem ismert levéltári dokumentumokat találtunk az 1956. évi forradalom utáni „népösszeírásra" vonatkozóan. Az iratok igazolják, hogy a felkelés után egy évvel már felvetődött, hogy 1957. december 31-én népszámlálást tartsanak az országban. Az összeírást azzal indokolták, hogy „az 1949. évi népszámlálás óta bekövetkezett jelentős változások kihatása a népszámlálási adatokban nem volt követhető és különösen az ellenforradalmi események következtében az országot illegálisan elhagyók száma, valamint a belső mozgás miatt az eddig rendelkezésre álló adatok is még bizonytalanabbá váltak". E népösszeírásnak jártunk utána a levéltári forrásokban.

Keleti Károly

 A társadalomról és változásairól a legfontosabb számszerűségi mutatókat a népszámlálások adják. A népszámlálás a legrégibb statisztikai felvételek egyike. A magyar hivatalos statisztikai szolgálat 1867-ben történt megalakulása után két évvel, 1869-ben tartották meg Keleti Károly tervei alapján, az első hivatalos magyar népszámlálást. Azután a népszámlálások általában tízévenként követték egymást. A második, 1880-ban végrehajtott összeírást már az 1871-ben létrehozott önálló Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal szervezte. A harmadik népszámlálásra 1890-ben került sor. A huszadik század első népszámlálását 1900-ban hajtották végre, mely sorban a negyedik népszámlálás volt. Ennek sikeréhez nagyban hozzájárult az 1897-ben elfogadott, a hivatalos statisztikai szolgálatról szóló mely jelentős önállósággal ruházta fel a .

Magyarországon ezután 1910-ben, 1920-ban, 1930-ban, 1941-ben, majd a második világháború utáni első népszámlálást 1949-ben

Az 1950-re tervezett adatfelvétel előrehozását a háborús veszteségek felmérése mellett az is indokolta, hogy jelentős méreteket öltött a népességmozgás (kivándorlás), melyről csak becslések álltak rendelkezésre, az előző, 1941. évi népszámlálás adatai pedig ekkorra már elavultak. Az 1949-ben megtartott adatfelvételt iparos-, kereskedő- és mezőgazdasági összeírás is kiegészítette. A számlálóbiztosoknak titoktartási esküt kellett tenniük a lakosság bizalmának elnyerése érdekében. A népszámlálást megelőző propagandában, a lakosság tájékoztatásában és felkészítésében nagy szerepet kapott a már országosan elterjedt rádiózás, a sajtó és a filmhíradó. Az 1949. évi népszámlálás érdekessége, hogy szinte mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a népszámlálás nemzetiségi adatai nem a valóságot tükrözik. Ezt bizonyítja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1955 decemberében viszonylag terjedelmes és részletes anyagot állított össze a rendelkezésre álló becslések, és száz településen végzett helyszíni tanulmány alapján a magyarországi nemzetiségi kisebbségek létszámáról és A népszámlálás adatainak feldolgozását a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási osztályán végezték, a személyi adatok számbavételét gépi feldolgozással valósították meg.

Az 1959. január 1-i népszámlálási próbafelvételnél összeírt községek és városok.

Forrás: Demográfia, 1959. 

A magyar népszámlálások vallási idősora 1949-ben megszakadt. Az 1950-es években az állam és egyház szétválasztásának indokával háttérbe szorították az egyházakat és a vallási ügyeket. Ezzel együtt járt az is, hogy az 1960-ban lebonyolított népszámlálás felvételi témakörei között nem szerepelhetett a vallás. Az 1960. évben sorra kerülő népszámlálás előkészítése, szervezése számos ponton eltért a korábbi adatfelvételektől, s céljai is számos olyan elemet tartalmaztak, amelyek az előző adatfelvételeknél nem

A célok megvalósítását a szakemberek részéről széles körű előkészítő munka alapozta meg. A tervezett nyomtatványokat, kérdőíveket már közel két évvel az adatfelvételt megelőzően, 1958-ban tesztelték, amit egy évvel később megismételtek.

A Magyar Szocialista Munkáspárt vezető testületei és a Minisztertanács az 1956-os forradalom után több ízben foglalkoztak a következő népszámlálás időpontjával és tematikájával. A népszámlálás indokaként a Magyarországon kialakult szokás, a nemzetközi megegyezések - a KGST tagországai határozatban, az ENSZ tagállamok pedig megállapodásban rögzítették, hogy az érintett országokban 1960 körül népszámlálást

-, valamint az a tény fogalmazódott meg, hogy az 1949. évi népszámlálás adatai már elavultak. Így nem álltak rendelkezésre megbízható adatok a megyék, járások, városok lélekszámára, a kormegoszlásra, vagy a népesség társadalmi és foglalkozási összetételére vonatkozóan.

A magyar népesedésstatisztika 1957-től kezdve végzett teljes körű vagy reprezentatív statisztikai jellegű egyszeri adatfelvételeket. Ilyen teljes körű adatfelvétel volt 1957-ben az illegálisan külföldre távozottak számának és összetételének felmérése, míg 1958-ban reprezentatív jellegű adatgyűjtés indult meg a válások okairól, a nők termékenységéről, a születésszabályozásról, a családtervezésről stb. Ezek az egyszeri statisztikai próbafelvételek alkalmat szolgáltattak arra is, hogy az 1956 után kialakult népesség helyzetéről felvilágosítással és adatokkal szolgáljanak.

Emellett a népszámlálásra készülvén, nagyobb volumenű felméréseket is tervezett a korabeli politikai és szakapparátus. 1957. július 23-ai keltezéssel az Országos Tervhivatal, a Munkaügyi Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal készített egy javaslatot a Minisztertanács mellett működő Gazdasági Bizottság részére, amelynek értelmében 1957. december 31-ei eszmei nappal népösszeírást kell tartani.

Ezen a napon történt szeptember 30.

1946

A nürnbergi perben 22 náci vezetőt bűnösnek talált háborús bűnök elkövetésében aNemzetközi törvényszék.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő