(1952–1982)

30 év a katolikus gimnáziumok életében

Két jelentés tükrében

„A politikai-erkölcsi nevelés fontos területét, az osztályfőnöki órák[at] erősen felhasználják saját céljaik érdekében, pl. Esztergomban, ahol az osztályfőnöki óra egyenesen romboló hatású ifjainkra. A tanár arról beszélt, hogy a tanuláshoz intuíció, diszponáltság kell, vannak időszakok, amikor képtelen tanulni az ember. Negyedév után az azt megelőző idegizgalom feloldódik, s a diákok energiája egy természetes és érthető gátlástalanságban tör ki.”

Bevezető

Az 1948 és 1990 között létezett szocialista államberendezkedés egyházpolitikájának, az egyházak történetének feltárása ma is zajlik. Jelen írásnak nem célja a katolikus egyházi oktatás történetének teljes megismertetése, hanem csupán két dokumentum bemutatásával annak érzékeltetése, hogy a rendszer miként viszonyult az egyházhoz a korszak kezdetén, valamint a harminc évvel későbbi „érett" időszakában. A két, egymáshoz szinte pontosan 30 év különbséggel készített jelentés tartalma alapján láthatóvá válik a rendszer működési mechanizmusainak változása, a gondolkodásmód átalakulása.

A katolikus egyház helyzete, de leginkább az oktatáshoz való joga a második világháború után gyökeres megváltozott. A kommunista hegemóniájú államhatalom a legfontosabb lépésként 1948-ban államosította az összes egyházi iskolát. A katolikus egyház vezetői elleni eljárások után 1950-ben a legtöbb szerzetesrendet is feloszlatták, majd hosszas tárgyalásokat követően csupán négy (három férfi és egy női) rend esetében tettek kivételt: a bencések, a piaristák, a ferencesek, valamint a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendjének működését engedélyezték. A kommunista államhatalom az ekkor megkötött Megállapodás szerint e meghagyott rendek kezelésébe hat fiú- és két leányiskolát (gimnáziumot) adott vissza. (Ebben az időben a nem katolikus egyházak is összesen nyolc középiskolával rendelkeztek.)

A szerzetesrendek vezetői az egyházi vezetés kívánságára vállalták a tanítás folytatását, az iskolák átvételét és működtetését. A bencések ismét megindították az oktatást a pannonhalmi gimnáziumban, illetve a győri Czuczor Gergelyről elnevezett gimnáziumban. A piaristák átvették a kecskeméti és budapesti gimnáziumot, a ferencesek a Temesvári Pelbártról elnevezett esztergomi, illetve a szentendrei gimnáziumot, míg az iskolanővérek egy budapesti (Patrona Hungariae) és egy debreceni gimnáziumot (Svetits) kaptak meg, kollégiumokkal együtt. A középiskolákban évfolyamokon két-két párhuzamos osztály indulását engedélyezte az államvezetés, legfeljebb 40-40 fővel.

Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, Esztergom

A korszak jellegéből adódóan az egyházi szokások, a vallásos élet elleni propaganda és az adminisztratív fellépések sorozata már említett Megállapodással sem szűnt meg. Az ateista és materialista világnézet elterjedését és ezzel egyetemben az ifjúság megnyerését minden eszközzel igyekeztek elősegíteni. A formálisan engedélyezett hitoktatás elé is akadályokat gördítettek, a minimumra kívánták csökkenteni az egyház gyermekekre gyakorolt hatását a.

Az ötvenes évek elején nagyon sok módosítást hajtottak végre az oktatási rendszeren, az intézményi szervezettől kezdve a pedagógiai módszerekig. Rendeletek és határozatok tömegét hozták, amelyeket - elvileg - mindenkinek végre kellett hajtani. Új rendtartásokat, tanmeneteket és munkaterveket dolgoztak ki az iskolák számára. Ezek nagy része a katolikus gimnáziumok számára is végrehajtandó volt, és pl. az állami tankönyvekhez sem állíthattak össze katolikus formulát, azonban a katolikus álláspontot a tanárok kifejthették. Az egyházi iskolák oktatási rendszerét az Állami Egyházügyi Hivatal 1951. májusi felállítása után is a Közoktatásügyi Minisztérium ellenőrizte. Szakfelügyelői a helyi tanácsok illetékeseivel egyetemben rendszeresen látogatást, ellenőrzést tartottak az egyházi iskolákban.

A katolikus egyház a megmaradt oktatási jogainak gyakorlására a Megállapodásban foglaltaknak megfelelően Katolikus Középiskolai Főhatóságot hozott létre, illetve Katolikus Tanügyi Bizottságot alakított, saját hatáskörrel. A középiskolák nevelési ügyeit, illetve a valláserkölcsi elvárások érvényesülését ellenőrizte. Emellett az érvényben lévő állami jogszabályok végrehajtását is számon kérhette.

Nővérek a Svetitsben

Az államhatalom a társadalom szociális és származási jellemzőinek átalakítását nyilvánította kiemelkedő fontosságúnak, és mindent elkövetett, hogy a „munkás- és a (szegény)paraszt-származású" fiatalok minél nagyobb számban tanuljanak tovább, és kerüljenek a vezető pozíciókba. A korábbi „kiváltságos" rétegekből származó személyek előrelépését azonban minden eszközzel hátráltatni igyekeztek. Az iskolai felvételeknél a munkás, a dolgozó paraszt és az értelmiségi származás kategóriái mellett létezett az „egyéb" rovat is, ahová a kispolgári szülőkkel rendelkezőket sorolták, valamint az „X" kategória, amelybe a volt „uralkodó osztály", a „kizsákmányolók" gyermekei kerültek.

1953-ig az egyéb kategóriába tartoztak az alkalmazottak, valamint a „kulákok" is, vagyis a nagyobb földterülettel, vagyonnal rendelkező parasztok gyermekei. Ezeknek az elveknek a kisebb-nagyobb mértékű érvényesítését követelték az egyházi iskoláktól is, és az oda bekerült diákok származásának adatait folyamatosan rögzítették. Ez megmutatkozott nemcsak az 1952-es, hanem az 1982-es jelentésben is, bár két adatsor alkalmazása, illetve az említett társadalmi csoportokhoz való tartozás hátrányai a két időszakban élesen eltértek egymástól.

Darvas József

1950 és 1953 között a közoktatásügyi miniszter Darvas József volt, aki élénken igyekezett informálódni az egyházak dolgaiban. Iratanyagából került elő az elsőnek közölt, 1952 végéről származó, átfogó jellegű jelentés, melyhez a miniszter nem fűzött írásbeli megjegyzést.

Az egyházakra, különösképpen a katolikus egyházra nehezedő nyomás az ötvenes évek elején volt a legnagyobb. Ebben az időszakban még él Sztálin, még Rákosi Mátyás az állam első számú vezetője, és többek között Mindszenty József esztergomi és Grősz József kalocsai érsek is még börtönidőszakát töltötte. 1952-re a katolikus gimnáziumok már egyértelmű viszonyok között voltak kénytelenek oktatási feladataikat végezni, folyamatos figyelés és ellenőrzés közepette. A materialista alapokon álló hatalom saját elveinek gyakorlatát kérte számon. Ez utóbbiak mibenléte a most közölt jelentésből is világosan kiderül. A jelentés készítői elmerültek a részletekben, s a mindennapi tanítási gyakorlatról, valamint a tanítási órákon elhangzottakról sokat megtudhatunk. A korszak frazeológiája és mentalitása szintén erőteljesen jelentkezik a mondatokban.

Harminc évvel később, a nyolcvanas évek elejére kimutatható mértékben módosult a hatalom gondolkodásmódja és ezzel egyetemben az elvárások is. A rendszer megszilárdult, különösebb belső veszély, ellenállás nem fenyegette, társadalmi bázisa biztosított volt. A gazdasági bajokat a tőkés hitelfelvétel még orvosolni tudta. Az egyházakkal néhány kivételtől eltekintve már nem keresték a konfrontációt, a közös nyugalomban voltak érdekeltek.

Köpeczi Béla

1982 közepén Köpeczi Béla került a művelődési miniszteri székbe, és szeptember folyamán a magyar katolikus egyházfővel való találkozásához kapott háttéranyagként egy átfogónak szánt jelentést. Jellemző, hogy mellékelték számára az 1950-es Megállapodás jegyzőkönyvét, míg ennek tartalmát 1952-ben ismertnek tekintették. A miniszter a fontosabbnak tartott bekezdéseket vagy információkat tollal megjelölte, azonban egy kivételével - melyet jegyzetben közlünk - nem fűzött hozzá megjegyzéseket.

Ez a jelentés nem számol be részletesen a gimnáziumok vallásos jellegű vagy egyéb, a kívánalmaktól eltérő módszerű oktatásáról, ez már nem számított lényegesnek ebben az időszakban. Ellenben hangsúlyozzák az egyházi vezetés és az oktatási intézmények igazgatóinak nyitottságát együttműködésre való hajlandóságát. Jellemzőnek nevezik a jó kapcsolatot a helyi társadalmi szervekkel, bekapcsolódásukat a politikai eseményekbe. A jelentésben a tárgyi feltételek, az épületek felújításának problémái dominálnak, amivel 1952-ben viszont nem foglalkozak. Lényeges kiemelni, hogy a háttéranyag címében - vélhetően tévedésből - Lékai László esztergomi bíboros érsek keresztneve helyett Lékai János kommunista újságíró, a Tanácsköztársaság tisztviselőjének neve szerepel.

A jelentések írógéppel készültek, és kézzel javítottak. Az írásműveket szöveghűen, a rövidítéseket [] jelben feloldva, és a jellemző elírásokat vagy tévedéseket [!] jellel közöljük, míg a korabeli, ma már magyarázatra szoruló személyek és fogalmak értelmezését jegyzetekben adtuk meg.

A szövegben gyakran hivatkoznak a gimnáziumok igazgatóira, akiknek a nevét jegyzetben adtuk meg. A meg nem nevezett kecskeméti piarista igazgató 1952-ben Ifjú Sebestyén volt, a győri bencés iskola igazgatója Holenda Barnabás, míg a budapesti Patrona igazgatói székében Dr. Papp László ült.

1982-ben igazgatók személye háttérbe szorult, szerepük kevéssé volt fontos az oktatásügy vezetői számára, a szövegben név szerint nem is fordulnak elő. Az igazgatók a következők voltak: Pannonhalma: Korzenszky Richárd, Győrben Luit Otmár, Esztergomban Máté Károly P. Teodóz, Szentendrén Hegedűs János P. Kolos, a budapesti piarista gimnáziumban Kemenes László, a kecskeméti piaristában Dr. Lukács László, a budapesti Patrona Hungariae-ban Erdős Edit M. Caritas, míg a debreceni Svetitsben Farkas Mária M. Margaréta.

Fotók: Képkönyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár, gordosdenes.hu, svetits.hu

Ezen a napon történt július 25.

1934

Sikertelen nemzetiszocialista hatalomátvételi kísérlet Bécsben, osztrák náci puccsisták megölik Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt.Tovább

1957

Elindult Moszkvába az Express Ifjúsági Utazási Iroda és Szolgáltató Vállalat szervezésében utazó turisták első csoportja.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők