Az 1956-os forradalom a nyugatnémet szatirikus lapokban

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei élénk visszhangot keltettek a nemzetközi sajtóban, így természetesen a vicclapok reakciója sem maradt el. Ez utóbbiak egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a nemzetközi segítség elmaradásáért a Nyugatot, másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotásokat is közöltek, amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni.
Az írás három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus folyóirat – a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a Nyugat-Berlinben megjelenő, de a keletnémet lakosság számára íródott, az NDK-ba rendszeresen becsempészett Tarantel – magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatja be.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei nagy visszhangot kaptak a nemzetközi sajtóban. A

újságok a híráramlás nehézkessége miatt eleinte nehezen tudták értelmezni az eseményeket, így igyekeztek tárgyilagosan tudósítani a helyzetről. Miután azonban híre ment a Varsói Szerződés haderejének főparancsnoka, Konyev marsall által vezetett szovjet hadsereg közbelépésének, a cikkekben érezhetővé vált a demokratikus szabadságjogok érvényesítéséért való kiállás brutális megtorlásán való felháborodás, a szolidaritás a magyar néppel, illetve a sajnálkozás a Nyugat cselekvésképtelensége . A vicclapok reakciója sem maradhatott el. Egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a Nyugatot (a lapok munkatársainak szemében a segélyszállítmányok küldése és a menekültek befogadása nem bizonyult elegendő segítségnek), másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotások is megtalálhatóak bennük (grafikák, illetve a Simplicissimusban még egy siratóvers is), amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni.

Forrásközlésem három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus

: a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a nyugat-berlini illetőségű, de a keletnémet lakosság számára íródott, az NDK-ba rendszeresen Tarantel magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatja be. Ezt megelőzően röviden bemutatom a három újságot, hiszen kevéssé ismertek hazánkban.

Hármójuk közül az 1956-ban Franz Mächler szerkesztésében megjelenő Nebelspalterben található a témával kapcsolatos legtöbb cikk és grafika. Az 1875-ben alapított zürichi újság a világ legrégebbi vicclapja. A 20. század elejéig – az első főszerkesztő, Jean Nötzli haláláig – harciasan antiklerikális, hazafias, a svájci konzervatív polgársággal szembenálló politikai vicclapként működött, ezután mintegy két évtizedig meggyengült ez a politikai jelleg, de miután 1927-ben Carl Böckli átvette a lap szerkesztését, újra megerősödött. A Nebelspalter harcot hirdetett a nemzetiszocializmus

, ezzel párhuzamosan a sztálini Szovjetuniót is egyre élesebb kritikával illette, s a hidegháború idejére már egyértelműen az antikommunizmus lett a fő irányvonala. Többek között ennek is köszönhető, hogy az újság nagyfokú érzékenységet tanúsított a magyar forradalommal szemben. Az antikommunista beállítottság egyébként a svájci nemzeti identitás egyik alapvető jegye volt ekkoriban, ami bizonyos fokú szégyenérzettel is párosult a svájci állam második világháborús viselkedése, elsősorban a zsidóságnak egyáltalán nem kedvező menekültpolitikája .

Az Olaf Iversen által szerkesztett, 1954 és 1967 között megjelenő müncheni Simplicissimus nem ért el olyan átütő sikert, mint a századforduló idején alapított névelődje. Nagyfokú szociális elköteleződés, erőteljes társadalomkritika és vaskos politikai viccek

. A szovjet érdekszféra országaiban észlelt visszásságokat ugyanolyan nagy hévvel támadta, mint például Konrad Adenauer kancellárt és az NSZK politikáját, amiért pénzbírságra is .
A Tarantelt 1950-től 1962-ig adta ki az Egyesült Államok pénzügyi a korábban a keletnémet hatóságok által meghurcolt, majd NKVD-fogolytáborba Heinz Wenzel (álnevén ). A havonta kiadott újságot Wenzel kommunistaellenes hecclapnak szánta, fel akarván nyitni a keletnémetek szemét. Ebből adódóan a Tarantelben kizárólag a keleti blokk államainak (elsősorban az NDK és a Szovjetunió) vezetőit, illetve azok intézkedéseit kifigurázó viccek jelentek meg (ebbe a tematikába magától értetődően az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése is beletartozott), gyakran meglehetősen közönséges stílusban. Az újság 1962-ben megszűnt, mert terjesztése a berlini fal megépülése miatt az addiginál is nagyobb akadályokba ütközött.

A három újságból összegyűjtött rajzok kizárólag az 1956. október 31. és 1956. december vége közötti időintervallumot ölelik fel, ezt az időszakot viszont a teljesség igényével. A forradalom „későbbi” utórezgései tehát nem képezték kutatásom tárgyát, október 31. előtt pedig a vicclapok nem foglalkoztak a témával. Egy kivételével az összes mű november 4. utánra datálható; a Nebelspalterben október 31-én megjelent kép a keletkezési ideje mellett tematikáját tekintve is némileg kilóg a sorból: még Rajk László és társai október 6-i újratemetéséhez kapcsolódik, és nem utal a már rég elkezdődött felkelésre. Ez is jól tükrözi, hogy kezdetben mennyire átláthatatlanok voltak a magyarországi események a nyugatnémet média számára.

1. kép: Morbid állami ünnepség Budapesten. – Desztalinizálva – rehabilitálva – exhumálva – államilag újratemetve. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf., 44. sz. (1956. október 31.) 33.

 

Az itt közölt 26 alkotás java részét karikatúrák teszik ki (21 darab). Ezeken sok esetben a keleti blokk országainak politikai vezetőit, többek között Kádár Jánost, Nyikita Hruscsovot vagy például

láthatjuk. Még Nagy Imrét is megtalálhatjuk egy karikatúrán a Simplicissimusban, eltörpülve a fölébe tornyosuló Kádár mellett.

 

2. kép: Korunk emberei: Kádár János. Henry Meyer-Brockmann rajza. Simplicissimus, 3. évf. (1956) 49. sz. (1956. december 8.) 774.

 

E politikusok többnyire mint a szabadság és a forradalom eltiprói tűnnek fel, de emellett több ízben megjelenik a felkelést vérbe fojtó szovjet intervenció allegóriája is: a Szovjetunió – ha éppen nem az egyik kommunista politikusa személyesíti meg – ördögi teremtmény, szovjet katona (illetve a kettő ötvözete) vagy tank alakjában pusztítja el a magyarságot. A magyarokat egy halott vagy egy súlyosan sérült/haldokló ember szimbolizálja az ábrázolásokon. Az elnyomó és az elnyomott is egyértelműsítő attribútumokkal van ellátva. A magyarok esetében ilyen a Kossuth-címeres zászló, huszárviselet vagy csak egyszerűen a „Magyarország”-felirat, a szovjet fél esetében pedig a sarló-kalapács.
 

 

3. kép: Vajon mindig tudunk majd elegendő nyomást gyakorolni?” Bernhard Merz rajza. Nebelspalter, 82. évf. 45. sz. (1956. november 7.) 21.

 

 

4. kép: Mindenesetre a Föld tovább forog!– kommentálta Sepilov a magyar szabadságharcot. – Parancsára! A külügyminiszter úr pedig továbbra is kényelmesen ül. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 46. sz. (1956. november 14.) 28.

 

 

 

5. kép: Felháborodás és tehetetlenség. Jakob Nef rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 27.

 

 

6. kép: Magyarországot végre meg kell szabadítani a nyugati befolyástól! Fritz Kredel rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 47.

 

 

7. kép: Emlékeztetőül, hogy Magyarország még mindig vérzik! Gregor Rabinovitch rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 6.

 

 

 

8. kép: Lelepleződés. Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 8.

 

 

9. kép: A szörnyeteg felnyitotta az emberiség szemét! Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 49. sz. (1956. december 5.) 7.

 

 

 

10. kép: „… megint megúszta!” Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (decemberi szám) 8.

 

Szintén gyakori motívumként fordul elő a Nyugat, melynek politikusaival és átlagpolgáraival szemben meglehetősen negatív kritikákat fogalmaznak meg a karikatúrák, amiért nem nyújtottak érdemi segítséget a magyar népnek. A cilinderes Uncle Sam, a hálósipkás

, az „ENSZ”-feliratot viselő alak és a többiek tétlenül szemlélik a forradalom leverését (már ha egyáltalán meghallják Magyarország segélykiáltását), a nyugati emberek nem törődnek semmivel, csak a fogyasztói cikkek felhalmozásával, és közömbösen vagy képmutatóan viselkednek a Magyarországról érkező menekültekkel szemben.

 

 

11. kép: Fény és árnyék Helvéciában! Jean Leffel rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 17.

 

 

12. kép: Miközben Magyarország vérzik! (az újságcímlapokon: Bajbajutottak serege özönlik AusztriábaMagyarország. Deportálások. Éhség. – Tombol az orosz-kommunista terror.) Werner Büchi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 45.

 

 

13. kép: Az indiai szocialisták vezetője, Jay Prakash Narayan elmagyarázta Bombayben, hogy India kettős mércét alkalmaz az egyiptomi és a magyar helyzet összevetésekor, ami enyhén szólva méltatatlan Magyarországgal szemben. – Nehru azon fáradozik, hogy megkülönböztesse a jogost a jogtalantól. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 9.

 

 

14. kép: Mit akarnak maguk itt? Ez Magyarország belső ügye!” Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 49. sz. (1956. december 5.) 31.

 

 

15. kép: Ments meg, nagy testvér!” „Bocs, de egyik kezem sem szabad épp!” Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 50. sz. (1956. december 12.) 29.

 

 

16. kép: A magyarok megsegítése – Ellis, majd ha a riporter már itt volt és befejezte a fotózást, utána vigye vissza a csöppséget a lágerbe!” Manfred Oesterle rajza. Simplicissimus, 3. évf. 50. sz. (1956. december 22.) 809.

 

 

17. kép: Uncle Sam süket a jobb fülére. Fritz Gilsi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 52. sz. (1956. december 26.) 21.

 

Maga a szabadság eszménye is manifesztálódik az egyik grafikán, a híres Delacroix-festmény (A Szabadság vezeti a népet) fríz sapkás nőalakját mintázó szobor képében; a szobor épp kettétörik és ledől talapzatáról, megfelelve ezzel a szovjet szabadságértelmezésnek (a kép egyúttal a Svájci Munkáspártot is gúnyolja, melynek jelképe egy – a kommunista mozgalom esetében is a forradalmiságra utaló – fríz sapka).

 

 

18. kép: A Svájci Munkáspártértelmiségi vezetői” sorban mondanak le tisztségeikről. A szovjet szabadságideált túl törékenynek találják. Carl Böckli rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 5.

 

Ezek a grafikák – hasonlóan a többi nyugati

– sokszor a nemzetközi politika kontextusába helyezve igyekeztek interpretálni a forradalom eseményeit, így azok nemegyszer olyan témákkal együtt merülnek föl, mint a szuezi válság, a melbourne-i olimpia, a lengyelországi zavargások, valamint az 1953-as keletnémet felkelés, amely ugyanúgy a szovjet csapatok közbelépésének eredményeként fulladt kudarcba.

 

 

19. kép: Jelek a falon. Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 28.

 

 

20. kép: Sokat foglalkoztatott emberek. „Hallottad, Nyikolaj, mégiscsak jönnek a többiek!” Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 39.

 

 

21. kép:Gyere, mossunk kezet a Szuezi-csatornában!” Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (december) 3.

 

Az utolsó öt képből három a forradalmárokat ábrázolja, egy a romos Budapestet szenteste, ahol a karácsonyfát egy romba dőlt épület még megmaradt falai alkotják, egy pedig két tanácstalan szovjet katona elmélkedését. Ezek a művek is a magyarok iránti együttérzést akarják képi formába önteni, illetve a Szovjetunión és a Nyugaton élcelődnek, azok erkölcsi vereségét sugallva.  

 

22. kép: Magyarország a barikádokon. – A szabadság szelleme legyőzi a tankokat! Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 45. sz. (1956. november 7.) 27.

 

23. kép: Budapest – Éljen a magyar szabadság!” Manfred Oesterle rajza. Simplicissimus, 3. évf. 45. sz. (1956. november 10.) 708.

 

 

24. kép: Már három hete harcolunk pár imperialista ellenforradalmárral! De hol van az a kétmillió magyar elvtárs?” Hans Swoboda rajza. Simplicissimus, 3. évf. 48. sz. (1956. december 1.) 769.

 

 

25. kép: Egy svájci Magyarországon. „ Ember – nevet a szabadságharcoson –, szívhez szóló ez a tenni akarás, mivel szívből jön.” Fritz Gilsi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 50. sz. (1956. december 12.) 33.

 

 

26. kép: Budapesti karácsony. Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (decemberi szám) 8.

 

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő