Az 1956-os forradalom a nyugatnémet szatirikus lapokban

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei élénk visszhangot keltettek a nemzetközi sajtóban, így természetesen a vicclapok reakciója sem maradt el. Ez utóbbiak egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a nemzetközi segítség elmaradásáért a Nyugatot, másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotásokat is közöltek, amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni.
Az írás három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus folyóirat – a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a Nyugat-Berlinben megjelenő, de a keletnémet lakosság számára íródott, az NDK-ba rendszeresen becsempészett Tarantel – magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatja be.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei nagy visszhangot kaptak a nemzetközi sajtóban. A

újságok a híráramlás nehézkessége miatt eleinte nehezen tudták értelmezni az eseményeket, így igyekeztek tárgyilagosan tudósítani a helyzetről. Miután azonban híre ment a Varsói Szerződés haderejének főparancsnoka, Konyev marsall által vezetett szovjet hadsereg közbelépésének, a cikkekben érezhetővé vált a demokratikus szabadságjogok érvényesítéséért való kiállás brutális megtorlásán való felháborodás, a szolidaritás a magyar néppel, illetve a sajnálkozás a Nyugat cselekvésképtelensége . A vicclapok reakciója sem maradhatott el. Egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a Nyugatot (a lapok munkatársainak szemében a segélyszállítmányok küldése és a menekültek befogadása nem bizonyult elegendő segítségnek), másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotások is megtalálhatóak bennük (grafikák, illetve a Simplicissimusban még egy siratóvers is), amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni.

Forrásközlésem három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus

: a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a nyugat-berlini illetőségű, de a keletnémet lakosság számára íródott, az NDK-ba rendszeresen Tarantel magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatja be. Ezt megelőzően röviden bemutatom a három újságot, hiszen kevéssé ismertek hazánkban.

Hármójuk közül az 1956-ban Franz Mächler szerkesztésében megjelenő Nebelspalterben található a témával kapcsolatos legtöbb cikk és grafika. Az 1875-ben alapított zürichi újság a világ legrégebbi vicclapja. A 20. század elejéig – az első főszerkesztő, Jean Nötzli haláláig – harciasan antiklerikális, hazafias, a svájci konzervatív polgársággal szembenálló politikai vicclapként működött, ezután mintegy két évtizedig meggyengült ez a politikai jelleg, de miután 1927-ben Carl Böckli átvette a lap szerkesztését, újra megerősödött. A Nebelspalter harcot hirdetett a nemzetiszocializmus

, ezzel párhuzamosan a sztálini Szovjetuniót is egyre élesebb kritikával illette, s a hidegháború idejére már egyértelműen az antikommunizmus lett a fő irányvonala. Többek között ennek is köszönhető, hogy az újság nagyfokú érzékenységet tanúsított a magyar forradalommal szemben. Az antikommunista beállítottság egyébként a svájci nemzeti identitás egyik alapvető jegye volt ekkoriban, ami bizonyos fokú szégyenérzettel is párosult a svájci állam második világháborús viselkedése, elsősorban a zsidóságnak egyáltalán nem kedvező menekültpolitikája .

Az Olaf Iversen által szerkesztett, 1954 és 1967 között megjelenő müncheni Simplicissimus nem ért el olyan átütő sikert, mint a századforduló idején alapított névelődje. Nagyfokú szociális elköteleződés, erőteljes társadalomkritika és vaskos politikai viccek

. A szovjet érdekszféra országaiban észlelt visszásságokat ugyanolyan nagy hévvel támadta, mint például Konrad Adenauer kancellárt és az NSZK politikáját, amiért pénzbírságra is .
A Tarantelt 1950-től 1962-ig adta ki az Egyesült Államok pénzügyi a korábban a keletnémet hatóságok által meghurcolt, majd NKVD-fogolytáborba Heinz Wenzel (álnevén ). A havonta kiadott újságot Wenzel kommunistaellenes hecclapnak szánta, fel akarván nyitni a keletnémetek szemét. Ebből adódóan a Tarantelben kizárólag a keleti blokk államainak (elsősorban az NDK és a Szovjetunió) vezetőit, illetve azok intézkedéseit kifigurázó viccek jelentek meg (ebbe a tematikába magától értetődően az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése is beletartozott), gyakran meglehetősen közönséges stílusban. Az újság 1962-ben megszűnt, mert terjesztése a berlini fal megépülése miatt az addiginál is nagyobb akadályokba ütközött.

A három újságból összegyűjtött rajzok kizárólag az 1956. október 31. és 1956. december vége közötti időintervallumot ölelik fel, ezt az időszakot viszont a teljesség igényével. A forradalom „későbbi” utórezgései tehát nem képezték kutatásom tárgyát, október 31. előtt pedig a vicclapok nem foglalkoztak a témával. Egy kivételével az összes mű november 4. utánra datálható; a Nebelspalterben október 31-én megjelent kép a keletkezési ideje mellett tematikáját tekintve is némileg kilóg a sorból: még Rajk László és társai október 6-i újratemetéséhez kapcsolódik, és nem utal a már rég elkezdődött felkelésre. Ez is jól tükrözi, hogy kezdetben mennyire átláthatatlanok voltak a magyarországi események a nyugatnémet média számára.

1. kép: Morbid állami ünnepség Budapesten. – Desztalinizálva – rehabilitálva – exhumálva – államilag újratemetve. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf., 44. sz. (1956. október 31.) 33.

 

Az itt közölt 26 alkotás java részét karikatúrák teszik ki (21 darab). Ezeken sok esetben a keleti blokk országainak politikai vezetőit, többek között Kádár Jánost, Nyikita Hruscsovot vagy például

láthatjuk. Még Nagy Imrét is megtalálhatjuk egy karikatúrán a Simplicissimusban, eltörpülve a fölébe tornyosuló Kádár mellett.

 

2. kép: Korunk emberei: Kádár János. Henry Meyer-Brockmann rajza. Simplicissimus, 3. évf. (1956) 49. sz. (1956. december 8.) 774.

 

E politikusok többnyire mint a szabadság és a forradalom eltiprói tűnnek fel, de emellett több ízben megjelenik a felkelést vérbe fojtó szovjet intervenció allegóriája is: a Szovjetunió – ha éppen nem az egyik kommunista politikusa személyesíti meg – ördögi teremtmény, szovjet katona (illetve a kettő ötvözete) vagy tank alakjában pusztítja el a magyarságot. A magyarokat egy halott vagy egy súlyosan sérült/haldokló ember szimbolizálja az ábrázolásokon. Az elnyomó és az elnyomott is egyértelműsítő attribútumokkal van ellátva. A magyarok esetében ilyen a Kossuth-címeres zászló, huszárviselet vagy csak egyszerűen a „Magyarország”-felirat, a szovjet fél esetében pedig a sarló-kalapács.
 

 

3. kép: Vajon mindig tudunk majd elegendő nyomást gyakorolni?” Bernhard Merz rajza. Nebelspalter, 82. évf. 45. sz. (1956. november 7.) 21.

 

 

4. kép: Mindenesetre a Föld tovább forog!– kommentálta Sepilov a magyar szabadságharcot. – Parancsára! A külügyminiszter úr pedig továbbra is kényelmesen ül. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 46. sz. (1956. november 14.) 28.

 

 

 

5. kép: Felháborodás és tehetetlenség. Jakob Nef rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 27.

 

 

6. kép: Magyarországot végre meg kell szabadítani a nyugati befolyástól! Fritz Kredel rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 47.

 

 

7. kép: Emlékeztetőül, hogy Magyarország még mindig vérzik! Gregor Rabinovitch rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 6.

 

 

 

8. kép: Lelepleződés. Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 8.

 

 

9. kép: A szörnyeteg felnyitotta az emberiség szemét! Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 49. sz. (1956. december 5.) 7.

 

 

 

10. kép: „… megint megúszta!” Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (decemberi szám) 8.

 

Szintén gyakori motívumként fordul elő a Nyugat, melynek politikusaival és átlagpolgáraival szemben meglehetősen negatív kritikákat fogalmaznak meg a karikatúrák, amiért nem nyújtottak érdemi segítséget a magyar népnek. A cilinderes Uncle Sam, a hálósipkás

, az „ENSZ”-feliratot viselő alak és a többiek tétlenül szemlélik a forradalom leverését (már ha egyáltalán meghallják Magyarország segélykiáltását), a nyugati emberek nem törődnek semmivel, csak a fogyasztói cikkek felhalmozásával, és közömbösen vagy képmutatóan viselkednek a Magyarországról érkező menekültekkel szemben.

 

 

11. kép: Fény és árnyék Helvéciában! Jean Leffel rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 17.

 

 

12. kép: Miközben Magyarország vérzik! (az újságcímlapokon: Bajbajutottak serege özönlik AusztriábaMagyarország. Deportálások. Éhség. – Tombol az orosz-kommunista terror.) Werner Büchi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 45.

 

 

13. kép: Az indiai szocialisták vezetője, Jay Prakash Narayan elmagyarázta Bombayben, hogy India kettős mércét alkalmaz az egyiptomi és a magyar helyzet összevetésekor, ami enyhén szólva méltatatlan Magyarországgal szemben. – Nehru azon fáradozik, hogy megkülönböztesse a jogost a jogtalantól. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 9.

 

 

14. kép: Mit akarnak maguk itt? Ez Magyarország belső ügye!” Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 49. sz. (1956. december 5.) 31.

 

 

15. kép: Ments meg, nagy testvér!” „Bocs, de egyik kezem sem szabad épp!” Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 50. sz. (1956. december 12.) 29.

 

 

16. kép: A magyarok megsegítése – Ellis, majd ha a riporter már itt volt és befejezte a fotózást, utána vigye vissza a csöppséget a lágerbe!” Manfred Oesterle rajza. Simplicissimus, 3. évf. 50. sz. (1956. december 22.) 809.

 

 

17. kép: Uncle Sam süket a jobb fülére. Fritz Gilsi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 52. sz. (1956. december 26.) 21.

 

Maga a szabadság eszménye is manifesztálódik az egyik grafikán, a híres Delacroix-festmény (A Szabadság vezeti a népet) fríz sapkás nőalakját mintázó szobor képében; a szobor épp kettétörik és ledől talapzatáról, megfelelve ezzel a szovjet szabadságértelmezésnek (a kép egyúttal a Svájci Munkáspártot is gúnyolja, melynek jelképe egy – a kommunista mozgalom esetében is a forradalmiságra utaló – fríz sapka).

 

 

18. kép: A Svájci Munkáspártértelmiségi vezetői” sorban mondanak le tisztségeikről. A szovjet szabadságideált túl törékenynek találják. Carl Böckli rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 5.

 

Ezek a grafikák – hasonlóan a többi nyugati

– sokszor a nemzetközi politika kontextusába helyezve igyekeztek interpretálni a forradalom eseményeit, így azok nemegyszer olyan témákkal együtt merülnek föl, mint a szuezi válság, a melbourne-i olimpia, a lengyelországi zavargások, valamint az 1953-as keletnémet felkelés, amely ugyanúgy a szovjet csapatok közbelépésének eredményeként fulladt kudarcba.

 

 

19. kép: Jelek a falon. Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 28.

 

 

20. kép: Sokat foglalkoztatott emberek. „Hallottad, Nyikolaj, mégiscsak jönnek a többiek!” Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 39.

 

 

21. kép:Gyere, mossunk kezet a Szuezi-csatornában!” Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (december) 3.

 

Az utolsó öt képből három a forradalmárokat ábrázolja, egy a romos Budapestet szenteste, ahol a karácsonyfát egy romba dőlt épület még megmaradt falai alkotják, egy pedig két tanácstalan szovjet katona elmélkedését. Ezek a művek is a magyarok iránti együttérzést akarják képi formába önteni, illetve a Szovjetunión és a Nyugaton élcelődnek, azok erkölcsi vereségét sugallva.  

 

22. kép: Magyarország a barikádokon. – A szabadság szelleme legyőzi a tankokat! Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 45. sz. (1956. november 7.) 27.

 

23. kép: Budapest – Éljen a magyar szabadság!” Manfred Oesterle rajza. Simplicissimus, 3. évf. 45. sz. (1956. november 10.) 708.

 

 

24. kép: Már három hete harcolunk pár imperialista ellenforradalmárral! De hol van az a kétmillió magyar elvtárs?” Hans Swoboda rajza. Simplicissimus, 3. évf. 48. sz. (1956. december 1.) 769.

 

 

25. kép: Egy svájci Magyarországon. „ Ember – nevet a szabadságharcoson –, szívhez szóló ez a tenni akarás, mivel szívből jön.” Fritz Gilsi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 50. sz. (1956. december 12.) 33.

 

 

26. kép: Budapesti karácsony. Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (decemberi szám) 8.

 

Ezen a napon történt április 23.

1921

Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább

1922

Oszmán Birodalom: A Nagy Török Nemzetgyűlés megfosztja trónjától VI. Mehmed szultánt.Tovább

1945

Megalakult a MADISZ országos vezetősége Budapesten. Elnöke Szabó Zoltán (Nemzeti Parasztpárt), főtitkára Kiss József (MKP) lett. Alelnö-...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők