Romlott húst a munkásoknak

Anomáliák az üzemi étkeztetésben az 1950-es években

Az ’50-es években a kényszervágott, s azután elkobzott húst vagy annak egy részét azoknak juttatták, akik a rendszer bázisát képezték, a munkásoknak és a szegényparasztoknak. Az alábbi források egy ilyen esetet, és az azt követő vizsgálatot mutatják be. Az elkobzott húst kubikusoknak szánták, annak azonban már az átvétel pillanatában szaga volt, mert nagy volt a hőség, és a disznóvágás óta akkor már kb. 12 óra telt el. Másnap ezt adták ebédre a kubikusoknak, akik közül többen kidobták, mert nem tudták megenni.

Az élelmiszerellátás nehézségeinek gyökerei

Az élelmiszerellátás akadozása Magyarországon a háborús gazdálkodás miatt már a II. világháború első időszakában elkezdődött. Az ellátás nehézségeit mutatta, hogy 1940-től az élelmiszertermelés és kereskedelem megszervezését tárca nélküli közellátásügyi miniszter vezette. 1940-től a közellátásügyi miniszter maga jelölhette ki a különböző szabadon forgalmazható nyersanyagok és egyéb árucikkek nagykereskedőit (szén, bőr stb.). Ez a jogosultság idővel szinte minden árucikkre kiterjedt, 1941 decemberében a minisztertanács határozata értelmében a bor, sör és szeszesital nagykereskedést is hatósági engedélykötelesség alá vonták. Az év folyamán minden törvényhatóságnak létre kellett hoznia saját Közellátásügyi Hivatalát. Ezeknek a hivataloknak pontos nyilvántartást kellett vezetniük az összes iparijogosítvány-birtokos, nagykereskedő, elosztó és egyedárus személyéről és származásáról, valamint az általuk forgalmazott



A jegyrendszer bevezetésére már a háború időszakában sor került. Az élelmiszerellátásban a legsúlyosabb helyzet Magyarországon a háborús cselekményeket követően, 1944 végére és 1945 elejére alakult ki.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a helyzet súlyosságának beismeréseként létrehozta a közellátásügyi tárcát, vagyis az 1944. december 22-én kinevezett miniszter, Faragho Gábor, már nem tárca nélküli miniszterként működött. (Faragho Gábor csendőrtábornok volt egyébként az előzetes fegyverszüneti delegáció egykori vezetője.)

1945-ben több miniszterelnöki rendelet is foglalkozott a közellátás ügyével (295/1945. M.E. számú rendelet, 820/1945. M.E. számú rendelet és a 4040/1945. M.E. számú rendelet). A 295/1945. M.E. számú a közellátásügyi miniszter a fejadagok csökkentéséről rendelkezett, s az ostromállapotokat mutatja, hogy a közélelmezés biztosítása alatt ekkor nem csak a polgári lakosság ellátását értették, hanem a Vörös Hadsereg és a Magyar Honvédség ellátását is. A 820/1945. M.E. számú a hiánygazdálkodás következtében kialakult feketézés miatt elterjedt közellátási bűncselekmények megtorlásáról rendelkezett, míg a 4040/1945. M.E. számú már az élelmiszeripari termények, termékek, élő és vágott állatok beszolgáltatását is kötelezővé tette, s e termékek után az állam a közellátásügyi miniszter által meghatározott hatósági árat volt köteles fizetni. A beszolgáltatás alól kibújni próbálkozókat a rendelet szigorúan büntette.

A korabeli élelmiszerellátásnak a leggyengébb pontja a hús- és hentesáruk megtermelése és elosztása volt. A frontvonalnak az ország területén történt végigvonulása ugyanis óriási kárt és pusztulást okozott az állatállományban. A közellátásügyi miniszter 10.003/1944. K.M. számú

a sertés forgalmának és levágásának a szabályozásáról címet viselte, és a kényszervágás különféle eseteit leszámítva megtiltotta a 100 kg alatti testsúlyú állatok levágá-sát. A fenti K.M. rendelet kilátásba helyezte a korábbi, mindenre kiterjedő országos közellá-tásügyi nyilvántartásoknak a rendbehozatalát, amelyek háborús cselekmények miatt zilálódtak szét. A közellátásügyi miniszternek e rendelet alapján joga volt annak meghatározására, hogy az egyes községekben, városokban mennyi élősúlynak megfelelő sertést szabad levágni közfogyasztásra. A magánfogyasztásra szánt sertésvágások csak saját hízlalású sertés esetén voltak megengedettek, de ezekben az esetekben a tulajdonos csak annyi húsárut tarthatott meg, amennyi nem haladta meg a háztartás fejadag szerint számított félévi szükségletét, személyenként legfeljebb 5 és fél kg-ot.

Egy további 10.030/1945. K.M. a szarvasmarha, bivaly, borjú és juh forgalmát és levágását is a fentieknek megfelelő szigorral szabályozta.

Az élelmiszerforgalom és elosztás drákói szabályozottsága egy év elteltével sem veszített szigorából, s ezért 1946-ban sem szűnt meg az élelmiszerek elosztását szabályozó jegyrendszer. A háborús károk mellett hozzájárult ehhez az 1945-ben a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és földmíves nép földhözjuttatásáról szóló törvény megalkotása (1945. évi VI. törvény), amelynek következtében a jól működő mezőgazdasági nagyüzemek helyett felszabdalt földbirtokokon vagy kis parcellákon gazdálkodó és tőkehiánnyal küszködő földművesek termelték meg az élelmezés alapját képező terményeket és termékeket. Természetesen ennek hatékonysága jóval alacsonyabb volt, mint amit korábban a nagyüzemi gazdálkodás mellett el lehetett érni.

A közellátásügyi miniszter 11.440/1946. K.M. számú szabályozta a továbbiakban is alkalmazandó élelmiszer-jegyrendszert. Budapesten és környékén a korábbi szabályozást hagyta érvényben, de vidéken hatósági élelmiszerjegyeket, általános közellátási élelmiszerjegyeket és különféle liszt- és kenyérpótjegyeket vezetett be. Az igényjogosultakat ellátatlanokra és önellátókra osztotta, a nehéz testi munkások és a terhes, szoptatós anyák részére kenyér- és élelmiszerpótjegyek kiutalását tette lehetővé

A korábbi, 1945-ben kiadott miniszterelnöki rendeleteket 1947-ben egy még szigorúbb, a közellátás biztosítsa tárgyában kiadott 3.440/1947. M.E. váltotta fel. Ennek a rendeletnek az alapján lehetővé vált, hogy attól a gazdálkodótól, aki „saját hibájából” nem tett eleget beszolgáltatási kötelezettségének, a háztartási és gazdasági szükségletén felüli terménykészletet is elkobozzák. Sőt, abban az esetben, ha a gazdálkodót terhelő beszolgáltatási kötelezettség kiegyenlítésére ez sem volt elegendő, a közellátásügyi miniszter esetenként – helyszíni külön vizsgálat után – a terményelkobzást a beszolgáltatási kötelezettség mértékéig, a háztartási és a gazdasági szükségletre tekintet nélkül is elrendelhette. A közellátásügyi miniszter e rendelet alapján a beszolgáltatási kötelezettség alá nem eső mezőgazdasági termények, termékek, állatok és általában a közellátás céljára szükséges élelmiszerek forgalmát is szabályozhatta. A szabályozás részletessége odáig ment, hogy a különböző osztályokban sorolt vendéglátóipari egységek, vendéglők étlapján szereplő árakat is pontosan előírta.

A Közellátásügyi Minisztérium a közellátásügyi miniszteri állás megszüntetéséről és az Országos Közellátásügyi Hivatal szervezéséről szóló 1947. évi XXXV. törvény alapján szűnt meg, ill. alakult át hivatallá. A törvény szerint a közellátásügyi miniszter teendőit valamint a megszervezett Országos Közellátásügyi Hivatal felügyeletét is a földmívelésügyi miniszter látta el.

Ezen a napon történt április 23.

1921

Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább

1922

Oszmán Birodalom: A Nagy Török Nemzetgyűlés megfosztja trónjától VI. Mehmed szultánt.Tovább

1945

Megalakult a MADISZ országos vezetősége Budapesten. Elnöke Szabó Zoltán (Nemzeti Parasztpárt), főtitkára Kiss József (MKP) lett. Alelnö-...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők