Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Bevezető 

A

nevéhez kapcsolódó, reformpedagógiai ihletéstől sem mentes, döntően a serdülők számára kidolgozott nevelési–képzési rendszer, a cserkészet, általában önkéntes alapon társult fiatalok értő (vagy magukat annak tartó) felnőttek vezetése alatti személyiségfejlesztő „játéka”, amely a nemzetek felettit és a nemzetit igyekezett vegyíteni az éppen időszerű, tehát a mozgalom lehetőségeit nagyrészt meghatározó keretek között. Működésük, életformájuk erkölcsi talapzata a tíz törvény és a fogadalom volt, amely a keresztény (keresztyén) Szövetségek esetében a krisztusi tíz parancsolatra épült, kiterjesztve azt a természet megismerésének, védelmének és ápolásának kötelességére.

 Baden-Powell, az alapító

A döntően angolszász eredet, a viszonylagos liberalizmus, a világtestvériség hangsúlyozása, az ateizmus elvetése, s a nemzetközi kapcsolatok ennek megfelelő alakítása eleve fenntartást váltott ki minden konzervatív, antidemokratikus, soviniszta (nem nacionalista!) egyénből, társadalmi csoportból, pártból, politikai rendszerből. 

Ez volt az általános háttere annak, hogy a hazai kommunisták, akik 1947–1948-ban, a szovjet jelenlét és mindenoldalú támogatásuk segítségével a lehető legrövidebb idő alatt számoltak fel (1945-től 1950-ig több hullámban) minden társadalmi szerveződést, amely feltételezésük szerint zavarta, netán akadályozta a szovjet modell magyarországi kierőszakolását.

A Rákosi Mátyás vezette kommunista párt (MKP, MDP, majd 1956 novemberétől az MSZMP) a brit imperializmus előretolt bástyájának

a cserkészetet és egy tollvonással kitörölte a törvényesen munkálkodható serdülőneveléssel foglalkozó szervezetek .

Cserkészek Gödöllőn (Forrás: Fortepan)

A kommunista diktatúra képviselői úgy gondolták (számos történelmi elődjükhöz hasonlóan), hogy gyökeresen szakíthatnak a múlttal, fehér lapra írhatják az egyedül üdvözítőnek hirdetett történelmüket. A „szélnek eresztett légiók” tagjainak csak kis része menekült külföldre. Egyesek a belügyi szervek fenntartás nélküli kiszolgálói lettek (a politikai perek anyaga sajnálatos bizonyítéka ennek), nem kevesen viszont a különféle illegációk tagjaiként vagy éppen az illegális cserkészet erőfeszítéseinek lettek töretlen hitű harcosai.

1956 megcsillantotta a reményt az esetleges újjászervezésre. A nemzeti felkelés utolsó napjaiban történtek is lépések erre Budapesten és a vidéki nagyvárosokban. Az előkészítő tárgyalások hűen tükrözték azt a felfogásbeli különbséget, amely a kezdetektől, az 1910-es évektől jelen volt, és nem egyszer a szakadás lehetőségét, szükségességét is felvetette.

A nyolcvanas években, a bomló „szocialista” viszonyok között, az ifjúság egyre szélesebb köreiben és egyre türelmetlenebbül követelték a plurális ifjúsági struktúra visszaállítását, a KISZ és az Úttörő egyeduralmának megtörését. A ’60-as évektől az egyre inkább kedvező nemzetközi helyzet végül is módot nyújtott a belső ellenzéknek, hogy megtegye a kezdeményező lépéseket, többek között a cserkészet újjászervezése érdekében. Ezek a magánlakásokban folyó beszélgetések, a határon túli ifjakkal kialakuló párbeszéd, az első nyilvános találkozók, kiállítások és egy (Szegeden rendezett) tudományos ülésszak bennünk élnek, kiben–kiben felfogása szerint, tehát jelentős eltérésekkel.

Budapest, Csillebérci tábor, úttörőposta (Forrás: Fortepan)

Tudjuk, s ha nem most hangsúlyozzuk: a kommunista diktatúra erőszakkal kialakított ifjúságszervezési, nevelési-képzési monopóliuma törvényszerűen vonta maga után, a ’80-as évek közepétől az atomizálódást. Ezekben az években „gomba” módra szaporodtak a különféle indíttatású, célú, jellegű, programmal és társadalomi-anyagi támogatást élvező, remélő önszerveződések. Így bontott zászlót több cserkészszövetség (MCSSZ – Magyar Cserkész Szövetség, CSCSSZ – Cserkészcsapatok Szövetsége, Európai Cserkészek Szövetsége és végül a Magyar Leány-cserkészszövetség), hogy néhány év elteltével egy szolgálja ismét, 1946 után több évtizeddel, a tíz törvény érvényre jutását, a gyorsan és mélyrehatóan változó világ körülményei között. Ezekben az években – függetlenül szándékainak tisztességétől – a másik szervezethez csatlakozót renegátnak tekintették. Még a látszólag iskolázott, művelt emberek körében is a „fekete–fehér” látásmód határozta (határozza?) meg egy adott szervezethez való tartozást. Tények, elemzés, gondolkodás mellőzhető, mellőzött. Minden társadalmi, politikai tömörülésnek vannak az igazság feltárása és kimondására egyedül hivatott tudósai-kutatói, a magyar nép eredetétről, vagy históriájának bármelyik szakaszáról lett légyen is szó. Ebből következik, hogy mindez nem csak a cserkészetre vonatkozik, a tanulság általános érvényű, s a csekély kivétel nem képes társadalmi méretekben változást hozni. A most közölt, a cserkészetről írt könyvem megjelenésével kapcsolatos levelek bizonyítják állításomat. Kérem, olvassák el őket és gondolkozzanak el mondanivalójuk felett.

Ez a közlemény tisztelgés azok előtt is, akik munkámat önzetlenül, fenntartások nélkül segítették, de ma már nincsenek közöttünk.
A levélírókról, a levelekben előforduló ismertebb személyekről, illetve a cserkészmozgalomban jelentősebb szerepet betöltő vezetőkről jegyzetben rövid életrajzokat i mellékelek.

Az eredeti leveleket a Gödöllői Városi Múzeum őrzi letétem részeként.

Ezen a napon történt szeptember 23.

1917

Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.Tovább

1941

Az első gázkamra-kísérlet Auschwitz-ban.Tovább

1951

Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot.Tovább

1965

Az Ikarus székesfehérvári üzemében elkészül az első hazai alumínium autóbusz.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.

A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.

Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.

Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. szeptember 13.
 

Miklós Dániel
főszerkesztő