Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

Bevezető 

Az 1960-as években felgyorsult a Kádár-rendszer konszolidációja, ugyanakkor - egyrészt '56 hatásaként, másrészt a nemzetközi erőviszonyok, valamint a '68-as csehszlovákiai események hatására - a létező szocializmus egyre megoldhatatlanabb problémákkal került szembe. Olyan folyamatok vettek lendületet az élet minden területén, így a kulturális és az irodalmi életben is, amelyek messze túlmutattak mindazon, amit a hatalom birtokosai, a végső eredmények, változások határaként el tudtak képzelni.

A Magyar Írók Szövetségének (MISZ)

követő néhány évben, a kommunista párt szigorú, közvetlen utasítása és ellenőrzése mellett, az önállóság szinte teljes hiányát elviselve kellett rendezni sorait. A hatalom azt várta a Szövetség vezetésétől, hogy minden eszközzel segítse elő a konszolidációt, erősítse meg a szocializmus pozícióit az irodalmi életben, hogy ezek a „sikerek" felhasználhatók legyenek, főként a nyugati közvélemény előtt. Az új alapszabály híven ezt az igényt. A szervezeti változtatásokkal igyekeztek a vezetők vonzóbbá tenni a tagságot, igyekeztek megvalósítani a régi követelések egy részét. Növelték a választmány szerepét, életre hívták a Gazdasági Bizottságot, a Szellemi Érdekvédelmi Bizotságot, kéthavonként Tájékoztató útján keresték fel a Szövetség tagjait. De a „görcs" nagyon lassan oldódott, s a gúzsbakötöttség miatt Darvas József is A taglétszám lassan nőtt, az 1959-es 111-ről 1967-re mindössze 353-ra A felvételi kérelmek tárgyalása állandó viták közepette zajlott, mert a szűkítők és a bővítők képtelen voltak bármiféle, a többség által elfogadott ismérveket elfogadtatni, alkalmazni. A Felvételi Bizottság (FB) 1962-ben befejezte működését, ettől kezdve a szakosztályok készítették a javaslatokat, és a választmány ennek alapján hozta meg döntéseit. Két és fél év alatt a FB 204 kérelem közül 131-et teljesített, 31 maradt függőben, 40 kérést elutasítottak, s kettő maradt elintézetlen.

Cseres Tibor

A kultúrpolitikát irányító Aczél György 1963 februárjában megelégedetten és túlzó módon jelentette ki: lényegében minden író tagja a Szövetségnek. Többen vitatták, hogy ez a minőség megnyerését is jelenti, mások viszont a kiszélesítést a kommunista írók kiszorításának lehetőségeként könyvelték el. A politikai vezetés állásfoglalásainak közvetítői rendszeresen meghatározták a Szövetség feladatait, a vele szemben támasztott követelményeket. 1960 őszén „az írói alkotómunka sokoldalú segítése" és ezen keresztül is a fiatal írónemzedék elcsábítása, 1961 januárjában az eszmei-esztétikai tisztázódás további elősegítése, 1963-ban a fő veszéllyel szembeni, azaz a baloldallal szembeni határozott fellépés volt napirenden. 1963 tavaszán Aczél figyelmeztette az írókat: memorandumok helyett műveket írjanak! Ne legyenek elbizakodottak, az Írók Szövetsége még nem felel meg l00%-osan az eszmei offenzívában vállalt feladatainak. Az alapkérdés 1965-ben is az írók és a politika viszonya volt. Köpeczi Béla a többpártrendszer óhaját látta az irányzatok szerinti szerveződést igénylők fellépésében. A VI. kerületi pártbizottság elemzése szerint a művészeti szövetségekben dolgozó párttagok politikai kérdésekben „tájékozatlanok és bizonytalanok". Ez tehát- szerintük - a Magyar Írók Szövetségének párttagságára is érvényes volt, nem beszélve a párton kívüliekről. Ez indokolta Kádár János 1963. júniusi meghívását, aki terjedelmes előadásában igyekezett - immár nem 1956-1957-es hangnemben - megnyerni a hatalommal szemben tartózkodó, gyanakvó írókat. Dobozy Imre értelmezése szerint a személyes találkozás még a hajdani ellenzéki vezérek körében is kedvező

talált. Hruscsov 1964. őszi félreállítása, de főként az 1968-as csehszlovákiai katonai bevonulás ismét megtörte ezt a közeledést.

Szenvedélyes viták zajlottak az irodalompolitikáról, az írók és a valóság viszonyáról, irányzatokról, a szocialista realizmus tartalmáról, generációkról, azok egymáshoz való viszonyáról: mindenekelőtt a fiatal tollforgatókról, gondolkodásukról, magatartásukról, törekvéseikről, a velük kapcsolatos emberi-szövetségi magatartás mikéntjéről. 1956-ot követően ablak kicsi ablak nyílt nyugatra, különféle csatornákon erősödött az információáramlás. Addig jórészt ismeretlen, nem egyszer meghökkentő, vonzó és taszító hatások érték az írótársadalmat. A párthű, konzervatív szocreálosok a nyugati veszélyre, a fellazítás beláthatatlan következményeire, polgári előrenyomulásra, a giccs tömeghatásának pusztító voltára, a kísérletezés öncélúságára, az ennek örvén megjelent művek eszmei zűrzavarára hívták fel a figyelmet. Darvas Józsefék úgy vélték: az irodalom elszakad az élettől, holott még az eddiginél is közelebb kellene hozzá kerülnie. Hiányolták a közéleti publicisztikát. A fiatalok nagy része azt hangoztatta, hogy ami van, az nem irodalom! Vita kerekedett a derékhadról félreértésekkel, szándékos félremagyarázásokkal, személyeskedéssel és sértődésekkel, amit magyarázkodás követett. Összecsaptak a nézetek az elkötelezettség

körül is.

A szocialista realizmus mibenlétének boncolgatása, határainak folyamatos tágításával járt együtt. Az aggódók felvetették: nem túl nagy az engedékenység az új törekvésekkel szemben? S kérdezték: hol van a határ a szocialista és a nem szocialista irodalom között? Nem válik-e prepotenssé a modernkedés? Nem szorul-e háttérbe a közéleti irodalom? A forradalom megengedhet-e ilyen liberalizmust?

Cseres Tibor feleségével és lányával (Szigliget, 1960)
  Cseres Tibor feleségével, Ülkei Nórával (1969)

A sajtó: a napi- és a hetilapok, a folyóiratok az irodalompolitika új törekvéseinek megfelelően egyre fontosabb szerepet töltöttek be az eszmei offenzívában, pontosabban ezt követelte tőlük a politikai-kulturális irányítás. Ugyanakkor tükrözői, előidézői, szervezői és színterei voltak azoknak a bonyolult törekvéseknek, harcoknak, amelyekről az előzőekben egy-két szót ejtettünk. Már 1956 előtt jelentkezett a sajtó egyes képviselői részéről az igény, hogy növeljék a magyar irodalom támogatását szolgáló közlési lehetőséget, a vidéki folyóiratok pedig a diktatúrával szembeni ellenállás és fellépés gócpontjai voltak. Nem csoda, ha „konszolidációjuk" állandó gondot okozott, munkájukat folyamatosan ellenőrizni, keményen bírálni, szerkesztőségük munkatársait fegyelmezni, rostálni kellett a hatalomnak. Az Élet és Irodalomtól azt várták, hogy élharcosa legyen a szocialista közgondolkodásnak. Ehelyett, induláskor, az írói bojkott miatti silánysága, majd a polgári irányzatokkal szembeni gyengéd viselkedése miatt támadták. Végül 1963-ban el is vették a Magyar Írók Szövetségétől. A Kortárs, amely Darvas József megfogalmazása szerint „a közérdekű, társadalmi érdekű realizmust" vállalta fő szerkesztési elvének, és a „volt" népi írókat tömörítette maga köré, elsősorban a

járt. Az Új Írás „fiatalos" karakterűnek minősült. Vitathatatlan eredményeik elismerése mellett, kemény bírálatokkal együtt, újabb és újabb feladatokat is kaptak. 1966 végére előrehaladt a folyóiratok profilírozása is. A MISZ választmánya pártközponttal egyetértésben szorgalmazta, hogy az Új Írás inkább művészetekkel kapcsolatos írásokat közöljön, a Kortárs tudományos kérdéseket is vessen fel, publicisztikát közöljön, sőt, amennyire lehet, a szociológiát fel. A Kritikától az irodalompolitikai kérdések élesebb exponálását, tárgyilagos értékelést, a nézetkülönbségek gyökerének feltárását, személyesebb állásfoglalásokat, a dekadensnek minősített alkotások meggyőzőbb várták. Az 1963-ban életre hívott, s időközben csődbejutott Látóhatártól viszont az emigrációban élő, dolgozó írók sorainak megbontását, növekvő részük megnyerését, a nyugati világ közvéleményének befolyásolásában való részvételét .

Az évtized végére ez a helyzet változott, legalábbis szembetűnő módosulás indult meg. A napilapok, folyóiratok szerkesztőségei 1969-ben rendre felkeresik az írókat, így Cseres Tibort is, hogy írásokat kérjenek tőlük.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.Tovább

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.

Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.

Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.

Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.

Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő