Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

Bevezető 

Az 1960-as években felgyorsult a Kádár-rendszer konszolidációja, ugyanakkor - egyrészt '56 hatásaként, másrészt a nemzetközi erőviszonyok, valamint a '68-as csehszlovákiai események hatására - a létező szocializmus egyre megoldhatatlanabb problémákkal került szembe. Olyan folyamatok vettek lendületet az élet minden területén, így a kulturális és az irodalmi életben is, amelyek messze túlmutattak mindazon, amit a hatalom birtokosai, a végső eredmények, változások határaként el tudtak képzelni.

A Magyar Írók Szövetségének (MISZ)

követő néhány évben, a kommunista párt szigorú, közvetlen utasítása és ellenőrzése mellett, az önállóság szinte teljes hiányát elviselve kellett rendezni sorait. A hatalom azt várta a Szövetség vezetésétől, hogy minden eszközzel segítse elő a konszolidációt, erősítse meg a szocializmus pozícióit az irodalmi életben, hogy ezek a „sikerek" felhasználhatók legyenek, főként a nyugati közvélemény előtt. Az új alapszabály híven ezt az igényt. A szervezeti változtatásokkal igyekeztek a vezetők vonzóbbá tenni a tagságot, igyekeztek megvalósítani a régi követelések egy részét. Növelték a választmány szerepét, életre hívták a Gazdasági Bizottságot, a Szellemi Érdekvédelmi Bizotságot, kéthavonként Tájékoztató útján keresték fel a Szövetség tagjait. De a „görcs" nagyon lassan oldódott, s a gúzsbakötöttség miatt Darvas József is A taglétszám lassan nőtt, az 1959-es 111-ről 1967-re mindössze 353-ra A felvételi kérelmek tárgyalása állandó viták közepette zajlott, mert a szűkítők és a bővítők képtelen voltak bármiféle, a többség által elfogadott ismérveket elfogadtatni, alkalmazni. A Felvételi Bizottság (FB) 1962-ben befejezte működését, ettől kezdve a szakosztályok készítették a javaslatokat, és a választmány ennek alapján hozta meg döntéseit. Két és fél év alatt a FB 204 kérelem közül 131-et teljesített, 31 maradt függőben, 40 kérést elutasítottak, s kettő maradt elintézetlen.

Cseres Tibor

A kultúrpolitikát irányító Aczél György 1963 februárjában megelégedetten és túlzó módon jelentette ki: lényegében minden író tagja a Szövetségnek. Többen vitatták, hogy ez a minőség megnyerését is jelenti, mások viszont a kiszélesítést a kommunista írók kiszorításának lehetőségeként könyvelték el. A politikai vezetés állásfoglalásainak közvetítői rendszeresen meghatározták a Szövetség feladatait, a vele szemben támasztott követelményeket. 1960 őszén „az írói alkotómunka sokoldalú segítése" és ezen keresztül is a fiatal írónemzedék elcsábítása, 1961 januárjában az eszmei-esztétikai tisztázódás további elősegítése, 1963-ban a fő veszéllyel szembeni, azaz a baloldallal szembeni határozott fellépés volt napirenden. 1963 tavaszán Aczél figyelmeztette az írókat: memorandumok helyett műveket írjanak! Ne legyenek elbizakodottak, az Írók Szövetsége még nem felel meg l00%-osan az eszmei offenzívában vállalt feladatainak. Az alapkérdés 1965-ben is az írók és a politika viszonya volt. Köpeczi Béla a többpártrendszer óhaját látta az irányzatok szerinti szerveződést igénylők fellépésében. A VI. kerületi pártbizottság elemzése szerint a művészeti szövetségekben dolgozó párttagok politikai kérdésekben „tájékozatlanok és bizonytalanok". Ez tehát- szerintük - a Magyar Írók Szövetségének párttagságára is érvényes volt, nem beszélve a párton kívüliekről. Ez indokolta Kádár János 1963. júniusi meghívását, aki terjedelmes előadásában igyekezett - immár nem 1956-1957-es hangnemben - megnyerni a hatalommal szemben tartózkodó, gyanakvó írókat. Dobozy Imre értelmezése szerint a személyes találkozás még a hajdani ellenzéki vezérek körében is kedvező

talált. Hruscsov 1964. őszi félreállítása, de főként az 1968-as csehszlovákiai katonai bevonulás ismét megtörte ezt a közeledést.

Szenvedélyes viták zajlottak az irodalompolitikáról, az írók és a valóság viszonyáról, irányzatokról, a szocialista realizmus tartalmáról, generációkról, azok egymáshoz való viszonyáról: mindenekelőtt a fiatal tollforgatókról, gondolkodásukról, magatartásukról, törekvéseikről, a velük kapcsolatos emberi-szövetségi magatartás mikéntjéről. 1956-ot követően ablak kicsi ablak nyílt nyugatra, különféle csatornákon erősödött az információáramlás. Addig jórészt ismeretlen, nem egyszer meghökkentő, vonzó és taszító hatások érték az írótársadalmat. A párthű, konzervatív szocreálosok a nyugati veszélyre, a fellazítás beláthatatlan következményeire, polgári előrenyomulásra, a giccs tömeghatásának pusztító voltára, a kísérletezés öncélúságára, az ennek örvén megjelent művek eszmei zűrzavarára hívták fel a figyelmet. Darvas Józsefék úgy vélték: az irodalom elszakad az élettől, holott még az eddiginél is közelebb kellene hozzá kerülnie. Hiányolták a közéleti publicisztikát. A fiatalok nagy része azt hangoztatta, hogy ami van, az nem irodalom! Vita kerekedett a derékhadról félreértésekkel, szándékos félremagyarázásokkal, személyeskedéssel és sértődésekkel, amit magyarázkodás követett. Összecsaptak a nézetek az elkötelezettség

körül is.

A szocialista realizmus mibenlétének boncolgatása, határainak folyamatos tágításával járt együtt. Az aggódók felvetették: nem túl nagy az engedékenység az új törekvésekkel szemben? S kérdezték: hol van a határ a szocialista és a nem szocialista irodalom között? Nem válik-e prepotenssé a modernkedés? Nem szorul-e háttérbe a közéleti irodalom? A forradalom megengedhet-e ilyen liberalizmust?

Cseres Tibor feleségével és lányával (Szigliget, 1960)
  Cseres Tibor feleségével, Ülkei Nórával (1969)

A sajtó: a napi- és a hetilapok, a folyóiratok az irodalompolitika új törekvéseinek megfelelően egyre fontosabb szerepet töltöttek be az eszmei offenzívában, pontosabban ezt követelte tőlük a politikai-kulturális irányítás. Ugyanakkor tükrözői, előidézői, szervezői és színterei voltak azoknak a bonyolult törekvéseknek, harcoknak, amelyekről az előzőekben egy-két szót ejtettünk. Már 1956 előtt jelentkezett a sajtó egyes képviselői részéről az igény, hogy növeljék a magyar irodalom támogatását szolgáló közlési lehetőséget, a vidéki folyóiratok pedig a diktatúrával szembeni ellenállás és fellépés gócpontjai voltak. Nem csoda, ha „konszolidációjuk" állandó gondot okozott, munkájukat folyamatosan ellenőrizni, keményen bírálni, szerkesztőségük munkatársait fegyelmezni, rostálni kellett a hatalomnak. Az Élet és Irodalomtól azt várták, hogy élharcosa legyen a szocialista közgondolkodásnak. Ehelyett, induláskor, az írói bojkott miatti silánysága, majd a polgári irányzatokkal szembeni gyengéd viselkedése miatt támadták. Végül 1963-ban el is vették a Magyar Írók Szövetségétől. A Kortárs, amely Darvas József megfogalmazása szerint „a közérdekű, társadalmi érdekű realizmust" vállalta fő szerkesztési elvének, és a „volt" népi írókat tömörítette maga köré, elsősorban a

járt. Az Új Írás „fiatalos" karakterűnek minősült. Vitathatatlan eredményeik elismerése mellett, kemény bírálatokkal együtt, újabb és újabb feladatokat is kaptak. 1966 végére előrehaladt a folyóiratok profilírozása is. A MISZ választmánya pártközponttal egyetértésben szorgalmazta, hogy az Új Írás inkább művészetekkel kapcsolatos írásokat közöljön, a Kortárs tudományos kérdéseket is vessen fel, publicisztikát közöljön, sőt, amennyire lehet, a szociológiát fel. A Kritikától az irodalompolitikai kérdések élesebb exponálását, tárgyilagos értékelést, a nézetkülönbségek gyökerének feltárását, személyesebb állásfoglalásokat, a dekadensnek minősített alkotások meggyőzőbb várták. Az 1963-ban életre hívott, s időközben csődbejutott Látóhatártól viszont az emigrációban élő, dolgozó írók sorainak megbontását, növekvő részük megnyerését, a nyugati világ közvéleményének befolyásolásában való részvételét .

Az évtized végére ez a helyzet változott, legalábbis szembetűnő módosulás indult meg. A napilapok, folyóiratok szerkesztőségei 1969-ben rendre felkeresik az írókat, így Cseres Tibort is, hogy írásokat kérjenek tőlük.

Ezen a napon történt október 05.

1919

Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább

1922

A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő