Budapest – Washington – Havanna, avagy egy FBI-akta háttere– I.

I. rész: Budapest – a Corvin közi srác

Curtis A. Fitzgerald, az FBI különleges ügynökének jelentése: „1967. november 20-án [J. B.] a Mariasy Felix F. álnevet használva eltérítette az Egyesült Államok, Florida Hollywood, North Perry repülőtérről a Bahama-szigetek, Bimini felé tartó kétmotoros N1431P számú Piper Apache típusú repülőgépet… Kubába, Havannába.” Ezt követően vette körözés alá az FBI az Interpollal közösen a magyar származású amerikai [J. B.]-t.

Bevezető

[J. B.] 1934. március 10-én született Budapesten. Regényes életútjának főbb állomásairól több archív dokumentum és újságcikk is beszámolt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (továbbiakban: ÁBTL) iratanyagai között több életrajza is megtalálható. Ezek tanúsága szerint 11 éves volt, amikor édesanyja halála után négy testvérével együtt árvaságra jutott. A házat, ahol éltek, 1945-ben lebombázták, ezt követően két évig az utcán és nevelőintézetekben

.

Az általa megnevezett otthonok között szerepel a Rottenbiller utcai, valamint a Sztehlo Gábor által vezetett Pax Gyermekotthon is. Ezekbe az intézetekbe elsősorban háborús árvák, elhagyott gyerekek kerültek, de voltak köztük „erkölcsileg veszélyeztetett” kiskorú bűnözők is. Az otthonokban a tanulás, a közös munka az itt lakók életkörülményeinek javulását és mentális fejlődését segítette, azonban nem minden esetben vezetett

. A fiatal [J. B.] többször megszökött az intézetekből és alkalmi munkákból tartotta el magát. Többnyire a vendéglátásban, budapesti kávéházakban dolgozott, volt pincér, londiner, .

Az életrajzok és a hivatalos iratok alapján [J. B.] 17 éves korától 22 éves koráig megszakításokkal, több alkalommal ült börtönben. 1951-ben izgatás és csalás bűntette miatt, 1953-ban társadalmi tulajdon elleni lopásért, 1956-ban katonai szolgálat megtagadásáért és ehhez kapcsolódóan tiltott határátlépésért. Ez utóbbinak csak a szándékát ismerte el, ugyanis a külföldre meneküléssel a kötelező katonai szolgálatot szerette volna elkerülni. „Első kihallgatása során beismerte, hogy a katonai bevonulás elől nyugatra szándékozott szökni, azonban ezt a vallomását visszavonta és jelenleg is tagadja szökését, csupán arra hivatkozik, hogy a katonai bevonulás elől szökött meg és azért jött Szombathelyre, hogy ne találják

". Egy másik dokumentumban, melyben honosítási ügyében fordult a magyar hatóságokhoz, a börtönévekről a következőt írta: „Politikai meggyőződésem miatt 19511956-ig a váci politikai börtön egyik legfiatalabb foglya ." Egy önéletrajza szerint 1956. szeptember 29-én szabadult büntetése , azonban a hivatalos iratokban 1956. október (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

[J. B.]-nek az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt betöltött szerepéről, tevékenységéről az ÁBTL-ben őrzött „Budapesti ellenforradalmárok” című dokumentum számol be. Ebben található az a jelentés is, amely szerint 1956 októberében 91 csoport és mintegy 16 500 személy vett részt a harcokban. A résztvevőket az „ellenforradalmi cselekmények alapján” a következők szerint csoportosították: 1. „Huligánok” – fegyveres nemzetőrök; 2. „Szokásos bűnözők” – ellenforradalmi parancsok végrehajtói, tolvajok, fosztogatók; 3. „Közveszélyes munkakerülők” – sztrájkok szervezői, résztvevői; 4. „Prostituáltak” – fegyveres harcok segítői, résztvevői, „nőtüntetők”; 5. „Dolgozni nem akarók, cigányok” – a helyzetet kihasználó, köztulajdont eltulajdonító személyek; 6. „Züllött, fegyelmi nevelésre szoruló fiatalok” – olyan fiatalkorúak, akik helyzetüknél fogva gyermekvédelmi nyilvántartásban szerepelnek.

A forradalmi eseményekben résztvevők hatósági beazonosítása és felelősségre vonása a különböző fővárosi helyszíneken készült fotók összegyűjtésével kezdődött meg. A képeket csoportosították, majd az országos lakcímnyilvántartóban szereplő fényképek alapján többnyire be tudták azonosítani a fotókon szereplő személyeket.

A fenti jelentésben fénykép nem található [J. B.]-ről, de az Óbudai Hajógyár nemzetőrségének névsorában már szerepel a neve. „Utolsó munkahelye az Óbudai Hajógyárban volt, a jelzett munkahelyen 1956. október 8-tól október 23-ig, az ellenforradalom kitöréséig dolgozott, mint

." A forradalom napjaiban a Forradalmi Fegyveres Erők Országos Bizottságának volt a tagja, de részt vett az Óbudai Hajógyár Nemzetőrségének megszervezésében és a Corvin közi harcokban is. Az utóbbi vonatkozásában csak a hivatalos jelentések másodkézből származó, illetve a [J. B.] által leírt, elmondott részletek állnak rendelkezésünkre. „1956 októberében aktívan részt vettem a forradalomban, a Corvin-közi ellenállások egyik csoportját vezettem. Kijelölt vezetőként képviseltem társaimat a parlamenti tárgyalások ." (Lásd a 2. számú dokumentumot!)


Mindszenty József, hercegprímás

Egy amerikai férfimagazinnak 1973-ban adott interjújában az ötvenhatos szerepvállalásához kapcsolódóan azt mesélte, hogy részt vett Mindszenty József bíboros, hercegprímás kiszabadításában, a parlamentben pedig életveszélyesen megfenyegette

. Erre vonatkozó hivatalos iratokat azonban eddig nem tártak fel.


Kádár János fiatalon

Ezzel szemben [J. B.] óbudai tevékenységéről maradtak fent levéltári dokumentumok. A belügyminisztérium 1957. november 28-án kelt összefoglaló jelentése az óbudai hajógyári „ellenforradalmárok” ügyében [J. B.] és több társa tevékenységéről is beszámolt. Eszerint 1956. október 23–30. között az Óbudai Hajógyár munkásai megakadályozták, hogy a gyárban a szovjetek számára készült, még ott lévő hajókat felgyújtsák vagy megrongálják. Míg nem 1956. október 30-án [J. B.] vezetésével egy csoport érkezett a gyárba. „[J. B.] nevű Corvin-közi ellenforradalmár – nyugatra szökött – vezetésével a hajógyárba benyomult ellenforradalmárok a gyár fegyveres kommunista csoportját lefegyverezték, tettleges bántalmazás közben kizavarták a gyár területéről. Ezt követően megalakították a gyári fegyveres

. Feladatuk az volt, hogy megakadályozzák a szovjet katonák bejutását az Óbudai-szigetre, és hogy egyes egységeik részt vegyenek a Gyűjtőfogház őrzésében. A jelentés szerint kormányellenes propagandát folytattak, de a terveik között szerepelt a szigetre vezető vasúti híd felrobbantása is. A dokumentum tanúsága szerint a későbbi vizsgálat során az egyik tanú [J. B.]-re vonatkozólag azt mondta, hogy az ő felszólítására vállalta el a hajógyári nemzetőrség . A tanúvallomásból azonban nem derült ki, hogy [J. B.] meddig volt a hajógyárban, részt vett-e az eseményekben, vagy miután megszervezte a parancsnokságot, hova távozott. (Lásd a 3. számú dokumentumot!)

Az 1956-os szerepvállalásával és magatartásával kapcsolatban 1964-ben a belügyminisztérium több ismerősét is kihallgatta. Az erről szóló jelentés a forradalom leverését követő politikai légkör szellemének megfelelően mutatta be személyét, nem túl pozitív képet festve róla. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

[J. B.] későbbi nyilatkozatait és a hivatalos jelentéseket összevetve az derül ki, hogy az óbudai eseményeket megelőzően ott lehetett az általa megjelölt helyszíneken. A vele történt események valóságtartalmát – részvételét Mindszenty József bíboros amerikai nagykövetségre szállításában, találkozását a parlamentben Kádár Jánossal – újságcikkek és hivatalos iratok mozaikdarabkáinak összeállítása révén csak feltételezni lehet. Bár Corvin közi tevékenységére hivatalos utalások is vannak, ezek csak általánosak, konkrét részleteket nem tartalmaznak.

A forradalom leverését követő tevékenységéről több mint harminc év távlatából így írt: „November 4-én a Nagy Imre vezette csoport megbízólevelével és küldetésében hagytam el az

." A kalandos életút kritikájának alapját ő maga adja meg az 1956 nyarán született részletes önéletrajzában, melyet a katonai szolgálat megtagadása miatt folytatott bírói eljárás során írt le. „Egyetlen szórakozásom volt a »MOZI«, itt mindig magamat képzeltem a főszereplőnek, itt mindig fantáziáztam, én voltam a Tarzan a Tarzan filmekben, én voltam Tom nix az atom lovas, én voltam mindaz, aki megjátszotta a főszerepet, a film az olyan nagy hatással volt rám, hogy sokszor még most 1956-ban sem az igazi életemet élem, hanem valamelyik film főszereplőjét játszom valódi életem . (Lásd az 5. számú dokumentumot!)

[J. B.] 1956. november 7-én lépte át a magyar–osztrák határt, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Folytatása következik…

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő