Szovjet szakemberek a Sztálin Vasmű építésén

„A nemzetközi politikai helyzet és elsősorban a magyar–jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjet szakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra. A szovjet szakértők [..] öt, korábbi kutatások alapján számba jövő helyet vizsgáltak meg. […] Végső következtetésük az, hogy bár […] építési többletkiadással jár és évenként 9 millió Ft termelési többletet fog okozni, bizonyos – főleg talajtani alakulásokkal kapcsolatos megoldások alapján – a kombinát építési helyéül Dunapentelét ajánlják.”

Bevezetés

1949 után a kormányzati szintek mellett a gazdasági szerveknél is megjelentek az orosz tanácsadók-szakértők. A korabeli kommunista politikai vezetés szükségesnek látta jelenlétüket, főképpen a szocialista Magyarország első nagy nehézipari beruházásánál, a Dunai Vasmű tervezett építésénél.

Már a II. világháború előtt felmerült egy új, főként acélgyártással foglakozó vasmű létesítésének ötlete, amely tehermentesíthette volna a diósgyőri üzemet. Az Iparügyi Minisztérium végül 1943-ban Győrt jelölte ki helyszínként a MÁVAG „F" vasmű

A feladat nagysága miatt a MÁVAG bevonta a tervezésbe az egyik leghíresebb amerikai tervező és kivitelező céget, melynek vezetőivel a háború miatt Svédországban egyeztettek. A talajrendezést követően az építkezés is hamar megindult, ám a folyamatos angol-amerikai bombázások miatt új helyszínt kellett keresni. Ennek kiválasztása ugyan megtörtént (Mohács), de a front előrehaladása miatt a terv nem valósulhatott meg.

A háború után az újjáépítés, a jóvátétel, később pedig háborús készülődés, a nehézipari beruházások növekedése ismét előtérbe helyezte az új kohászati kombinát létesítését. Az 1948-as vizsgálatok során több helyszín is felmerült (Paks, Sióagárd, Dunaföldvár). A választás végül először ismét Mohácsra esett, ahol a munkálatok céljára 1949 februárjában létrehozott Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalat (NEB) vezetésével meg is kezdték a

annak ellenére, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Titkársága már 1949 januárjában nem helyeselte Mofhácsot. A Titkárság elé kerülő előterjesztés is már ilyen értelemben fogalmazott: „A mohácsi kijelölt hely a határtól 11 km-re van, ezzel szemben Sióagárd távolsága 54 km. (A komlói szénbánya a határtól 40 km-re fekszik). Mohács választása ezért elég komoly és diverziós és provokációs veszélyt jelentene. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság figyelembe véve azt is, hogy a földmunkákkal kapcsolatos többletköltség jelentősen csökkenthető, továbbá azt hogy Sióagárd választása nemcsak hátrányt jelent a szállításnál, hanem centrálisabb fekvésénél fogva előnyt is, a vasmű telepítési helyéül

Csakúgy, mint 1943-ban ismét tudatosult, hogy ilyen volumenű beruházás megvalósításához a magyar szakembereknek nem volt meg a kellő tapasztalatuk. Az amerikaiakra politikai okokból már nem lehetett számítani, a szovjetekre viszont igen. A Szovjetunióban a '30-as években történt nehézipari beruházások és megfelelő szakmai hátteret biztosítottak számukra, hogy levezényeljenek egy ilyen jellegű magyarországi építkezést is. Így született meg a Szovjet Kohászati és a Magyar Nehézipari Minisztériumok között 1949. július 26-án az államközi szerződés, amely a leendő dunai vasmű tervezési és kivitelezési munkáival kapcsolatos ügyeket rögzítette. A szerződés a technológiai segítségnyújtást és szállítások mellett szakemberek küldését is előirányozta. A szovjet mérnökök technológiailag nem voltak képzettebbek, de a szervezésben nagyobb tapasztalatokkal rendelkeztek. Ebben és az ezt követő kiegészítő szerződésben rögzítették a küldendő tanácsadók bérezését is (Lásd a 1. dokumentumot!). Eszerint a Magyar Kormány vállalta, hogy a rendes fizetésen felül (

kiszállási napidíjat is fizetnek nekik, valamint a lakás és egyéb utazási költségeiket is fedezik. A munkálatok összértékét (beleszámítva a fent említetteket) 203 350 amerikai dollárban határozták meg. Az összeget három részletben a Nemzeti Bank útján a Szovjetunió Állami Bankjába a „Tyehnoekszport" számlájára kellett utalni. Mint látni fogjuk a beruházásban a kormányokon kívül szovjet és magyar cégek is érdekeltek voltak. A szakértőkkel kapcsolatos szerződések esetén a szovjet felet a „Tyehnoekszport" (Összövetségi Export-Import Egyesülés), míg a magyart a NIKEX, majd jogutóda KOMPLEX képviselte.

Játszó gyermekek az épülő városban 

1949 augusztusában a NEB vezérigazgatója,

Moszkvába utazott a fenti szerződés pontosítása végett. Elképzelései szerint az oroszok csak a tervezés (még mindig a mohácsi helyszín volt terítéken), magyarok által kevésbé ismert fázisainak kidolgozásában vettek volna részt. Ezzel szemben utóbbiak ragaszkodtak az oroszországi módszerek maradéktalan megvalósításához és nehezményezték, hogy a magyar fél már belekezdett az előzetes tereprendezésbe és kísérő létesítmények

1949 végére a szovjet-jugoszláv (és ezzel párhuzamfosan a magyar-jugoszláv) visfzony olyannyira és látványosan (lásd Rajk-per) elmérgesedett, hogy az

, majd pedig Politikai Bizottsága a szovjet szakértők „tanácsára" az építkezés dunapentelei áthelyezése mellett döntött. Mindkét ülésre lényegében azonos előterjesztést nyújtottak be. Eszerint: „A vasipari kombinátra vonatkozóan a Szovjetunióval kötött megállapodásunk értelmében októberben kilenc kohóépítő-tervező mérnökből álló szovjetdelegáció érkezett Magyarországra, hogy a kombinát építési helyét megállapítsa.

A nemzetközi politikai helyzet és elsősorban a magyar-jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjetszakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra.

A szovjet szakértők most elkészült jelentése beszámol arról, hogy összesen öt, korábbi kutatások alapján számba jövő helyet vizsgáltak meg. Ebből különböző okok alapján kiszűrtek hármat. Igen alapos összehasonlító vizsgálat tárgyává tették a fennmaradó kettőt: Dunapentelét és Mohácsot. Végső következtetésük az, hogy bár Dunapentele választása magánál a kombinátnál 12, a lakótelepnél pedig 130 millió Ft építési többletkiadással jár és évenként 9 millió Ft termelési többletet fog okozni, bizonyos - főleg talajtani alakulásokkal kapcsolatos megoldások alapján - a kombinát építési helyéül

Ezen a napon történt február 23.

1903

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya örökös bérleti szerződést köt a Guantánamo-öbölbeli katonai támaszpont használatáról Tomás Estrada...Tovább

1918

Megkezdődik az oroszországi Munkás-paraszt Vörös Hadsereg létrehozása. (A nap emiatt a rendszerváltás után is a haza védőinek emléknapja...Tovább

1919

Gróf Károlyi Mihály köztársasági elnök saját birtokán, Kápolnán megkezdi a földosztást.Tovább

1938

Jiří Menzel cseh filmrendező, színházi rendező, színész.Tovább

1957

Megjelent az Ifjúsági Fehérkönyv, amely a követségeket is felhasználva nemzetközi méretekben terjesztette azt az állítást, hogy a magyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő