Az Egyesült Izzólámpa ás Villamossági Rt. „atomprogramja"

Az Amerikai Egyesült Államokban folytatott atomfizikai kutatások 1945-ben az első atombomba ledobásához vezettek. Ismeretes, hogy Szilárd Leó és Teller Ede tevékenyen részt vett megalkotásában, azt azonban már kevesen tudják, hogy az 1930-as évektől az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. laboratóriumában is folytak atomfizikai kísérletek. Mindezek mellett a vállalatnak köszönhetően jött létre a Budapesti Műszaki Egyetemen az Atomfizikai tanszéke is.

Bevezető

Az

1886-ban alapították villamossági és távközlési berendezéseket gyártó társaságukat, de az még csak egyike volt a sok hasonló típusú vállalatnak. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Wiener Bankverein bevonásával, valamint néhány kisebb vállalat beolvasztásával 1896-ban létrejött az Egyesült Villamossági Rt, amely a villamossági erőművek összeszerelése mellett ekkor már izzók gyártásával is . Miután a vállalat 1904-ben megvette a Juszt-Hanaman-féle wolframszálas izzó szabadalmát, a termelés középpontjába az utóbbi termék került. Mindezt jól mutatta az 1906-ban megvalósult névváltoztatás is. Ezután a vállalat Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. néven folytatta működését. 1909-ben jegyeztették be a „Tungsram" védjegyet, amely később egybeforrt a vállalat nevével. A távközlési eszközök gyártásának 1930-as leválasztásáig a vállalat igen széles profilban gyártott különbféle termékeket és minden ágazatban vezető szerepre . Utóbbit az is elősegítette, hogy sikeresen építette ki nemzetközi kapcsolatrendszerét. A vállalatban részesedést szerzett az amerikai International General Electric és az International Standard Electric Co. is. Ezt követően szabadalmak széles tára vált elérhetővé az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. számára. Ugyanakkor a vállalat nemcsak átvette a külföldi licenceket, hanem zseniális kutatóinak köszönhetően maga is hozzájárult a tudomány fejlődéséhez.

Aschner Lipót

A vállalat kezdettől támogatta a fiatal kutatókat. Utóbbiban igen nagy szerepe volt az 1892-től a vállalkatnál dolgozó Aschner Lipótnak. Aschner 1901-től a lámpaosztály vezetőjeként, majd kereskedelmi igazgatóként (1908) és végül a vállalat vezérigazgatójaként igen jól értett ahhoz, hogy a megfelelő embereket csábítsa a

. Az I. világháborút követően Aschner és Pintér Mihály műszaki igazgató szorgalmazására valósult meg az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. keretein belül a kutatólaboratórium, melynek vezetésére Pfeiffer Ignácot . Utóbbi irányítása alatt olyan nevek dolgoztak, mint Budincsevics Andor, Vámbéri Lőrinc, Bródy Imre, Selényi Pál, vagy akár egy rövid ideig Gábor Dénes. Felismerték ugyanis, hogy a kutatásfejlesztés erőteljes támogatása révén a vállalat is sokat profitálhat. A laborban a fizikusok és a műszerészek közös munkája révén számtalan tudományos újdonság született meg. Ennek legjobb példája a korszak legkorszerűbb izzólámpájának megalkotása, amelyben az addigi argon-nitrogén gáz helyett kripton-xenox keveréket . Itt alkotta meg Gábor Dénes a plazmalámpát, Winter Ernő a bárium elektroncsövet és 1936-ban itt került sor az első zártláncú TV-adásra is Mihályi Dénes és Barta István révén.

Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. már az 1930-as évek elején kapcsolatba került az atomfizikai kutatásokkal, igaz csak érintőlegesen. Az Angliába költöző Polányi Mihály fizikus levelet intézett a vállalathoz annak érdekében, hogy tudnak-e egy labort biztosítani Szilárd Leónak legújabb

. Erre végül nem került sor, de Bay Zoltán érkezésével ez megváltozott.

Bay Zoltán

Pfeiffer Ignác nyugdíjba vonulása miatt Aschnernek új vezetőt kellett találnia a labor lére. Választása Bay Zoltánra, az elméleti fizika professzorára esett, aki ekkoriban a szegedi egyetemen tanított. Aschnernek végül sikerült Pestre csábítania a professzort, aki 1936-ban Budapestre költözött. Bay már korábban is foglakozott

. A kutatást akkoriban hátráltatta, hogy a korszak műszerei nem voltak elég gyorsak az atomok számlálására. A külföldi kollégák hitetlenkedései ellenére Dallos Györgynek és Baynak 1938-ban a másodlagos elektronsokszorozás bevonásával sikerült elérnie, hogy jelentősen megnövekedjen a számlálási sebesség, ami lehetővé tette a pontosabb .

Budapesten a József Nádor Műszaki Egyetem volt a műszaki oktatás központja, amelynek átszervezésére éppen ekkoriban került sor. Ugyan a kormányzat jelentős összegeket fordított az oktatás támogatására, de annak minden egyes szegletére nem juthatott pénz. Aschner dr. Babits Viktor műegyetemi tanártól értesült, hogy az állam nem tudja támogatni az egyetemi rádiótechnikai

. Ezért l935. január 12-én levelet írt, Hóman Bálint, Vallás és Közoktatásügyi miniszternek (VKM), valamint Szily Kálmánnak, a minisztérium államtitkárának, hogy vállalata évi 2500 pengős alapítványt tenne egy tanszék felállítására, és ehhez kérte a politikusok támogatását. (Lásd az 1. számú forrást!) Felismerte, ugyanis, hogy egy ilyen befektetésből az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. csak profitálhat, hiszen az elméleti és a vállalatnál végzett gyakorlati ismeretek megszerzésének köszönhetően tudományos kutatók új nemzedéke állhat majd az Izzó szolgálatába. Aschner ugyanakkor külön kérte Hómant, hogy szándékát ne hozzák nyilvánosságra, mert természetéből adódóan visszahúzódó ember volt. Ennek ellenére a „Honi Ipar" hamarosan megszellőztette a dolgot és az iparág berkein belül hamar elterjedt a felajánlás híre és több gyárigazgató (Stark Béla - Brown Boveri Villamossági Rt., fizikus (Polányi Mihály) és még az újpesti Chevra Kadisa vezetője, Arányi Adolf is üdvözölte a kezdeményezést.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 17.

1939

A szovjet hadsereg betör Lengyelországba és elfoglalja annak Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia területeit (a Molotov–Ribbentrop-paktum...Tovább

1963

Elindul a Malév első Európán kívüli járata Kairóba, athéni közbülső leszállással Il–18-as típusú gépekkel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő