Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Bevezető 

Szász Endre a magyar képzőművészet világhírnévre szert tett művészegyénisége már életében legendává vált. Tehetsége mellett színes egyénisége és kalandos életpályája is hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak hazánkban, de külföldön is nagy elismertségnek és tiszteletnek örvendett. Sokrétű művészeti tevékenységével kiemelkedik pályatársai közül. Alkotói munkássága több évtizedet fog át, művészetének újszerűsége, külföldön elért látványos sikerei azonban heves vitákat váltottak ki nemcsak a hazai, de a külföldi művészettörténészek, műértő kritikusok körében is. Sajátos világot, utánozhatatlan stílust teremtett, melyet nem lehet irányzatok bilincseibe verni. Mindent elért, amit a nyugati világban egy képzőművész elérhet, nevét Salvador Dalival és Picassóval együtt emlegetik.

Szász Endre 1926. január 7-én, Csíkszeredán, Erdélyben született. Gyermekkorát is itt töltötte, életének meghatározó élményeit az erdélyi, illetve dunántúli táj és a családi közeg

Édesapja Szász Béla orvos, édesanyja Szuszenka Erzsébet. Édesanyja családjától örökölhette tehetségét. Gyermekkorától kezdve természet után rajzolt. Marosvásárhelyen érettségizett, itt került kapcsolatba Erdély akkori szellemi vezetőivel, akik felismerték tehetségét és segítették. Tanára volt, aki első kiállítását is szervezte. A fiatal Szász Endre érdeklődése kezdetektől az erdélyi élményvilágból, a falu, az egyszerű emberek, a természet és az állatok iránti érdeklődésből táplálkozott.

A háború végén, 1946-ban áttelepült Magyarországra, s Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán megkezdte tanulmányait. A diákok egy része a főiskolai tanárok,

és művészetének befolyása alá kerültek. E főiskolai mesterek bűvköre, a Gresham kör művészete, a posztnagybányai festészet kiutat, védelmet és menedéket jelentett sok fiatal festő számára. Szász Endre nem élt ezzel a lehetőséggel. Tartósan nem került osztályfőnöke, Szőnyi hatása alá sem. 1949-ben - tanulmányai befejezése előtt - távozott a főiskoláról, „kimenekült az életbe".

Pályáját „reklámgrafikával" kezdte. Legkorábbi megbízásai alkalmi eseményekre készült transzparensek voltak (május elsejei felvonulások üzemi dekorációi, Sztálin, Rákosi és Lenin fejek,

az Uránia moziban).

1950-ben koholt vádak alapján fegyverrejtegetés vádjával tíz év börtönre ítélték, de egy év múlva szabadult. Ez után könyvillusztrátorként kereste kenyerét, hogy anyagi nehézségein úrrá legyen. Több száz könyvet illusztrált, tollrajzai és rézkarcai széles körben ismertté váltak. Ekkor alakította ki stílusteremtő vonalrajzait, amelyekkel számos díjat nyert külföldön. Az '50-es évek második felétől készítette sajátos, puha felületeket létrehozó, hidegtű technikával készült rézkarcait. E művei olyan sikereket értek el, hogy egyre több megrendelést kapott a könyvkiadóktól. Több műve magyar és nemzetközi elismerést kapott. Illusztrátori tevékenységét 1959-ben Lipcsében, a Nemzetközfi Könyvművészeti Kiállításon aranyéremmel, 1966-ban ugyanitt ezüstéremmel díjazták. Az ő képeivel jelentek meg Villon, Balassi Bálint és Heine versei. Legnagyobb sikerét

Rubáiját című verseskötetének magyarra fordított kiadásához készített rajzaival érte el, ami 1964-ben a British Múzeum nemzetközi pályázatán bekerült a világ legszebb harminc könyve közé. Külföldi sikerei elismeréseként 1965-ben Munkácsy díjat kapott. Kidolgozott egy sajátos, csak rá jellemző festészeti technikát. A Medicor Orvosi Műszergyár számára ezzel a technikával készült naptára tette országszerte ismertté a nevét.

Ebben az időszakban alakult ki egyéni művészeti stílusa, a jellegzetes Szász Endre kompozíció, elvont, erősen stilizált alakokkal, amelynek fő motívuma a művészi fantázia szülte, szemben álló félalak. Alakjainak fontos stílusbeli sajátossága a hosszú nyak és a vállak, az arcok keskeny nyújtottsága. Különleges találmánya, hogy a kompozíció csúcspontját megkettőzte az arc és a fejre illesztett különleges motívumok segítségével. E típusok fokozatosan kristályosodtak ki, és évtizedeken keresztül tárházát képezték a jellegzetes Szász-kompozícióknak: sárkányok, lebegő halak, kiszáradt fatörzsek, vak házak, kihalt városok. E kettős középpontú portrémegoldások valószínűleg a Szász által kedvelt keleti illusztrációkból születtek, melyek lényegében emblémák, elvont tulajdonságok megszemélyesítői. Szász Endre nem mezteleníti le alakjait, hanem éppen az ellenkező módszerrel él: felöltözteti és felékesíti, figuráit mintegy megkoronázza.

 

Szász Endre - Férfi portré

(Forrás)

A hatvanas években díszlettervező-dekoratőrként dolgozott a Filmgyárban. Látványtervezője volt az

című filmnek. Tervezett színházi és filmes díszleteket, valamint jelmezeket. Grafikai munkássága mellett ekkor főleg festészettel foglalkozott, s rövid időn belül festményeivel is sikereket ért el. 1964-ben és 1967-ben a budapesti Dürer Teremben, 1964-ben Szegeden, 1965-ben Bulgáriában, 1967-ben Olaszországban és Berlinben, 1969-ben a Derkovits Teremben állította ki alkotásait. Szerepelt több európai fővárosban, az 1960-as Velencei Biennálén, továbbá a brnói, a Sao Paulo-i grafikai biennálékon.

 


 Egri csillagok (1968)

A kiállításokon elért sikerei ellenére, elképzelései és vágyai által hajtva elindult a nagyvilágba

. 1971-ben érvényes magyar útlevéllel hagyta el az országot, akkori feleségével, (Lásd erről Szász Endre kérvényét és a Művelődésügyi Minisztérium 1970. december 19-ei keltezésű határozatát!) Felesége volt a menedzsere, aki minden összeköttetését, ismeretségét, manöken múltjában szerzett tapasztalatait felhasználta, galériákat keresett fel férje képeivel, tárgyalt a műkereskedőkkel, kiállításokat szervezett, élénk társasági életet élt, hogy minél többen megismerjék a Szász Endre nevet. 1971-től huzamosabb ideig távol élt hazájától. Magyar állampolgárként először Torontóban, majd Los Angelesben telepedett le, és szerzett világhírnevet magának. Komoly egzisztenciális sikereket ért el, miközben hazájában „giccsgyanúsként" támadták alkotásait. Nevét, munkáit világszerte megismerték, és megszerették. Szász Endre jellegzetes allegorikus fejdíszt viselő barokk nőalakjait, az általa tervezett porcelánokat, ékszereket, bútorokat és kristályokat Európa számos fővárosán kívül Torontóban, Montrealban, Vancouverben, New-Yorkban, San Franciscóban, Los Angelesben, Mexikóban, Tokióban, Johannesburgban és Ammánban megrendezett kiállításokon is megcsodálhatták az érdeklődők. Sorsát nemcsak a magyar, de a kanadai és az amerikai újságok is figyelemmel kísérték, beszámoltak kiállításairól, adományairól, életének alakulásáról. Életét luxuskörnyezetben, sztárok, elismert művészek és tudósok társaságában töltötte. A sikeres világkarrier ellenére végleg hazatért, de már a '80-as évektől gyakran itthon tartózkodott, amit nagyszabású hazai munkái is tanúsítanak. Megfestette az újonnan elkészült Győri Nemzeti Színház előcsarnokának arany-fehér porcelánfalait, részt vett a Hollóházi Porcelángyár Stúdiójának megalapításában, ahol vázákat, dísztárgyakat tervezett, szőnyegeket készített a soproni szőnyeggyárnak. Keze nyomát őrzi a budapesti 3-as metró Dózsa György úti megállójában Dózsát ábrázoló tűzzománc alkotás, az ő porcelán faliképe díszíti az 1996-ban épült hollóházi Istványi Ferenc Általános Iskola auláját, valamint a miskolci megyeháza Szász-termében látható hatalmas falképek és a Miskolci Egyetem auláját díszítő a Tudás fája is az ő alkotása. 1983 márciusában nagy visszhangot kiváltó tárlatot rendeztek munkáiból a Vigadó Galériában.

 A tudás fája

A Miskolci Egyetem aulájában található 62 négyzetméteres porcelánkép

Hazatérése után előbb Sopronba költözött, majd a Somogy megyei

telepedett le. Romos állapotban megvette a Somssich-Matulay család hajdani kastélyát, amelyet eredeti állapotában felújíttatott, és több száz különleges fával és cserjével ültette be. Életének utolsó szakaszát Várdán töltötte, ahol aktív közéleti tevékenységet folytatott: díszelnöke volt a Várdai Ifjúságért és Polgárokért Egyesületnek, író-olvasó találkozókat, kiállításokat, képzőművészeti táborokat szervezett. Várdán rendkívüli elismerés és szeretet övezte. 2002-ben Várda Község Díszpolgára címmel ismerték el munkásságát. Állandó kiállítása van a községben és a várdai lakosság őrzi és ápolja emlékét. Életművét a Somogy Megyei Közgyűlés Örökségünk Somogyország Kincse kitűntető címmel ismerte el 2009. január 7-én. Szász Endre munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (1992) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat, 2003. augusztus 20.) kitüntetéssel ismerték el, amit két nappal korábban, augusztus 18-án, a mosdósi Tüdő és Szívkórházban bekövetkezett halála miatt már nem tudott átvenni. Posthumus „Örökségünk Somogyország Kincse" elismerésben részesült.

Ezen a napon történt május 21.

1941

Megtartotta alakuló ülését a Népfőiskolai Tanács (KALOT, KIE, Ke-resztyén Leányegyesületek és a KALÁSZ). Itt fogalmazták meg a nép-...Tovább

1942

A 3050/1942. M.E. sz. r. „igen jelentős állomása és újabb kiinduló-pontja volt az ifjúságra is nehezedő és egyre fokozódó politikai nyo-...Tovább

1979

Az Óbudai temetőben Bibó István temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mond beszédet. Ezt az alkalmat lehet tekinteni a demokratikus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő