Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

Bevezető

Forrásközlésünk a második világháború befejezését követő időszakban, 1945. május 24. és 1945. december 27. között keletkezett, eddig nem publikált levéltári dokumentumok közzétételére vállalkozik. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található iratok jelentőségét az adja, hogy ritkaságszámba mennek ezekből a hónapokból magánszemélyektől és közéleti szereplőktől fennmaradt levelek, melyek egyedi, sajátos szemszögből adják vissza a kor hangulatát, ugyanakkor árnyalt képet adnak a népjóléti és szociális helyzet változásairól.

A dokumentumok a Népjóléti Minisztérium iratanyagában található

népjóléti miniszter működése alatt keletkezett iratokat ölelik fel. Az ország keleti részének felszabadulása után, 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés, az új intézményrendszer részeként létrehozta az 1932-ben megszüntetett . 1944. december 22-én, a Szovjetunióból hazatérő Rákosi Mátyás javaslatára Molnár Eriket az Ideiglenes Nemzeti Kormány népjóléti miniszterévé nevezték ki. Ezt a funkciót 1944. december 22-től 1945. november 15-ig töltötte be. Ugyanekkor a kormány 1945. december 23-án - a Minisztertanács előterjesztésére - a szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselőt politikai államtitkárrá, kisgazdapárti politikust pedig adminisztratív államtitkárrá nevezte ki.(Lásd az 1. számú forrást!)

 

Székház ügy

Molnár Erik

Molnár Erik személyében olyan ember került a Népjóléti Minisztérium élére, aki formálisan pártonkívüliként, de a Magyar Kommunista Párt elkötelezett híveként látott feladata elvégzéséhez, és képviselte a rábízott terület érdekeit. Ez különösen a hadifoglyokkal és a Vöröskereszt ügyei feletti felügyelet birtoklásáért, a társadalombiztosító szervezetek állami támogatásáért és a zsidó vagyonokkal, valamint a lakásügyekkel kapcsolatos döntések befolyásolásáért tett erőfeszítéseinél volt érzékelhető. Debrecenben meghozott első intézkedései zömmel a Népjóléti Minisztérium szervezetét

. Alaprendeletei közül az elsőt , az utolsót adta ki. A következő rendeleteket már Budapesten adták ki, ahol a Népjóléti Minisztériumot ideiglenesen az akkori Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri székházában helyezték el. A Budapestre költözés után szinte azonnal megkezdték a tárgyalásokat az önálló székház megteremtése érdekében. Olyan épületet kerestek, ahol a minisztérium valamennyi osztályát el tudják helyezni, ahol „sokkal dinamikusabb munkát" lehet végezni. Első forrásközlésünk a székházkeresés egyik kiszemelt épületének megszerzését mutatja be. A miniszter 1945. május 24-én keltezett levelében arra kérte Budapest polgármesterét, , hogy segítse elő és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az akkor üresen álló - véleménye szerint a minisztérium elhelyezésére alkalmas - épületét elfoglalhassák, és oda mielőbb beköltözhessenek. Kérését azzal indokolta, hogy „sokkal fontosabb a minisztériumok elhelyezése, mint egy egyéni érdekeket szolgáló szálló üzembeállítása". Válaszlevelet nem találtunk az irat mellett, ismeretes azonban, hogy az épületbe nem költözött be a minisztérium, hanem az tulajdonában lévő (Budapest, V. kerület, Akadémia u. 3. sz.) épületben kapott helyet. Az ingatlan hosszas tárgyalások után, végül 1949 augusztusában került a tárca kezelésébe. (Lásd a 2. számú forrást!)

 

Ezen a napon történt április 23.

1921

Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább

1922

Oszmán Birodalom: A Nagy Török Nemzetgyűlés megfosztja trónjától VI. Mehmed szultánt.Tovább

1945

Megalakult a MADISZ országos vezetősége Budapesten. Elnöke Szabó Zoltán (Nemzeti Parasztpárt), főtitkára Kiss József (MKP) lett. Alelnö-...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők