Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

9

a.

A debreceni polgármester ajánlása szociális felügyelői állásra

Debrecen, 1945. szeptember 22.

  

DEBRECEN SZ. KIR. VÁROS

POLGÁRMESTERE

Debrecen, 1945. szeptember 22.

 

Molnár Erik

népjóléti miniszter Úrnak

Budapest

 

Népjóléti Miniszter Úr!

 

Dr. Csáky Sándor városi tanácsnok, debreceni lakos által szociális felügyelői állásra kinevezés iránt Miniszter Úrhoz intézett kérelemmel kapcsolatban készséggel igazolom, hogy nevezett Debrecen városnál 2 évtizedet meghaladó időn át a szociális igazgatás terén igen eredményes munkásságot fejtett ki.

Őt szociális felügyelői állásra igen alkalmasnak tartom és kinevezése esetén a vezetésem alatt álló törvényhatósághoz való beosztását kérem, mert a szociális munkában vele való együttműködés a város érdekében álló lenne.

Teljes tisztelettel:

Szabó Kálmán

polgármester

 

Jelzet: MNL OL XIX-C-1-n-61-1945. - Az államigazgatás felsőbb szervei; Egészségügy, Népjólét; Népjóléti Minisztérium; Molnár Erik miniszter iratai.

  

 

b.

Tóth László szakszervezeti titkár kérelme szociális felügyelői állásra

Debrecen, 1945. szeptember 25.

 

SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE, DEBRECEN

 

DR. MOLNÁR ERIK

Népjóléti miniszter úrnak

BUDAPEST

 

Az állam szociálpolitikai feladatairól és a szociálpolitikai szervekről intézkedő 6300/1945. M. E. számú kormányrendeletben megjelölt feladatkörrel kapcsolatos szakszolgálat ellátására szervezett állások betöltésével kapcsolatban kérjük Miniszter urat, hogy dr. CSÁKY SÁNDOR városi tanácsnok, debreceni lakos által szociális felügyelői állásra kinevezés iránt benyújtott kérelmet teljesíteni szíveskedjék.

Egyben igazoljuk, hogy nevezett Debrecen város szolgálatában a szociális ügyeket hosszú időn át közmegelégedésre intézte. Demokratikus felfogású, a szegények és a munkásság érdekeit szívén viselő, határozott fellépésű, szakképzett tisztviselő, aki debreceni működése alatt a munkásság érdekeinek bátor szószólója volt.

Kérjük továbbá Miniszter urat, hogy Dr. Csáky Sándort Hajdú vármegye és Debrecen város törvényhatósága szociális felügyelőségének vezetésével szíveskedjék megbízni, mert nevezettnek a szociális munkában való eddigi eredményes munkássága, helyi és személyi ismeretei alapján itteni működése a szakszervezetek bizalmával találkozna és az közérdekből kívánatos.

Debrecen, 1945. szeptember hó 25.

 

Tisztelettel:

Tóth László

szakszervezeti titkár

 

Jelzet: MNL OL XIX-C-1-n-63-1945. - Az államigazgatás felsőbb szervei; Egészségügy, Népjólét; Népjóléti Minisztérium; Molnár Erik miniszter iratai.

  

  

c.

A népjóléti miniszter válaszlevele

1945. október 10.

 

Válaszlevél-tervezet

Szakszervezetek Szövetsége

Debrecen

 

F. év szeptember hó 25-én dr. Csáky Sándor városi tanácsnok ügyében hozzám intézett levelére értesítem, hogy nevezettnek Debrecen székhellyel történő szociális felügyelői kinevezése sajnálatomra nem lehetséges, miután annak betöltése iránt már előzetesen döntöttem.

Közlöm azonban, hogy dr. Csáky Sándort az illetékes osztály egyik tiszántúli vármegye szociális felügyelői kinevezésére

.

Budapest, 1945. október 10.

 

[aláírás nélkül]

 

Jelzet: MNL OL XIX-C-1-n-59-1945. - Az államigazgatás felsőbb szervei; Egészségügy, Népjólét; Népjóléti Minisztérium; Molnár Erik miniszter iratai.

 

 


Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő