Sztálinista bírálat Budapestről

Az első csehszlovákiai magyar tankönyv VKM szemmel

„Igen furcsán hat a következő mondat: ’Sorsunk Szlovenszkóhoz köt.’ Figyelmen kívül hagyva azt, hogy miért Szlovenszkóról, miért nem Csehszlovákiáról beszél, mindenesetre fel kell figyelni erre a megjegyzésre. A sors ide köt - ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, hogy itt kell élnünk. A sovinizmus tér vissza ebben a mondatban. A népi demokráciák nem ezzel a gondolattal nevelik a nemzetiségek gyermekeit.”

Bevezető

A második világháború után újból megalakuló Csehszlovákiában súlyos elnyomatásba kerültek az ott élő magyarok, minden joguktól megfosztották őket, még állampolgári státusukat is elveszítették. Az állandó megfélemlítés, és a kitelepítés és deportálás 1945 és 1948 közötti szörnyű időszakában a magyar tanítási nyelvű iskolák zárva maradtak, a gyerekek magyarul nem tanulhattak. Ezeket az iskolákat csak a konszolidáció bekövetkezte után, 1948 szeptemberében nyitották csak meg újra.

A budapesti Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) a „hontalanság évei” alatt fokozott figyelemmel kísérte a felvidéki helyzet alakulását és a Magyarországra menekült diákok sorsát. Ez a hozzáállás 1948 után határozottan az ellenkező előjelűvé változott, és elutasító magatartás kezdte jellemezni az immár egyértelműen kommunista kultúrpolitikát folytató minisztériumot.

Ennek egyik szemléletes példája a felvidéki magyar gyermekek oktatására hivatott tankönyv írásbeli bírálatának esete.

A magyar Külügyminisztérium 1949. augusztus elején beszerezte az „első Csehszlovákiában megjelent magyar ábécés olvasókönyvet” és „szíves tájékozódás végett” (de Bizalmas! megnevezésű küldeményként) egyenesen Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek küldte meg. Választ vagy bármelyfajta véleménynyilvánítást nem igényeltek.

Az említett ABC-s könyv – egy róla készített feljegyzéssel egyetemben – fennmaradt, és mind a csehszlovákiai magyar gyermekek korabeli tanításának megismerése szempontjából, mind pedig a budapesti kultusztárca hozzáállásának vizsgálata szempontjából igen sok tanulságos adatot tartalmaz.

Az Előre című ABC és olvasókönyv címlapja

A könyv első részében a betűk begyakorlására helyezik a hangsúlyt, majd az olvasási tudás és annak élménye elsajátítása végett rövid szövegeket (verseket, népköltéseket, szlovák és magyar népdalokat, mesécskéket és egyéb történeteket) közölnek, vagy nevesebbnek tartott írók tollából (Pósa Lajos, Szabolcska Mihály, Móricz Zsigmond, stb.) vagy a könyv szerzőjétől, Farkas Istvántól (F. I. szignó alatt).

E történetek többnyire még a gyermeki fantáziavilágot szólítják meg (pl. állatmesék), vagy éppen a paraszti-falusi világból vett élethelyzeteket dolgoznak fel a többnyire vidéki környezetben élő magyar gyermekek számára is érthető formában (a falusi estéről, favágásról, nyájőrzésről, stb.).

Előfordul néhány vallásos jellegű szöveg is (egy betlehemes, a húsvétról szóló történet, illetve Isten valamiféle kontextusban való említése), de ennél több a munkásmozgalmi-internacionalista töltetű történet vagy vers, vagy éppen a Csehszlovákia akkori elnökének, Klement Gottwaldnak versben történő magasztalása. (E versike egyébként a kort is jelképezi: „A prágai várban/Elnökünk most ébred/Mosolyogva nézi/A sok tarka népet. //Születése napján/Felköszöntjük szépen/Mosolyog is reánk/Mindenütt a képen./)

 Gottwald Kelemen

A nemrég befejeződött háborúról és az új csehszlovák államról is születtek kisebb történetek („Csehszlovákia a mi hazánk.”)

A tankönyvben vegyesen használták a Szlovákia és a Szlovenszko kifejezéseket, lévén, hogy a szlovák állam élvezett bizonyos önállóságot Csehszlovákián belül. A helyneveket viszont többnyire nem merték magyar megfelelőjükön megadni, hanem csak a szlovák formájukban (Praha, Zvolen).

S - Sz

 

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő