Méhészek a pácban

A Sóskúti Méhészeti Egyesület „demokratikus szellemben való működése" nincs biztosítva.

„A Sóskúti Méhészeti Egyesület ellen elrendelt ÁVO vizsgálat megállapította, hogy a vezetőségi tagok túlnyomó többségében jobboldali beállítottságúak, az iskolák államosítása ellen foglaltak állást, egyik tagja pedig a nyilaskeresztes pártnak volt tagja. Az egyesület demokratikus szellemben való működése a tisztikarral biztosítva nincs. Javaslom az alapszabály láttamozásának megtagadását.”

Bevezető

A második világháború végén hatalomra került baloldali politikai erők az előző korszak minden jobboldalinak, vagyis reakciósnak és korabeli kifejezést alkalmazva „népellenesnek" tekintett politikai szervezet működését betiltották. A pártokon kívül számos társadalmi szerveződés is megszűnt, sőt a következő évben a többi nem kívánatos társadalmi egyesületet is feloszlatták. A megmaradt társadalmi szervezetek és egyesületek tevékenységét pedig új engedélyezési eljárás lefolytatásához kötötték, és működésüket is szorosabb felügyelet alá vonták. Az egyesületi engedélyek megadásához a továbbiakban a politikai megbízhatóság még inkább szükségessé vált.

A választóhatárnak tekinthető és a kommunista párti hatalomátvétel legjelentősebb évétől, 1948-tól tovább erősödött az államrendészeti felügyelet a társadalom irányítása felett, így a civil szervezetek esetében is.

A politikai jellegű szervezetek közül csak a kommunista párthoz szorosan kötődőek működhettek. Ezen kívül azonban a közvetlen társadalmi tevékenységgel nem foglalkozó egyesületek léte sem maradt biztosított. Kevés egyesület vagy kör kerülte el a feloszlatást, és jellemzően a színpadi előadásokat tartó egyletek, illetve a dalkórusok folytathatták tevékenységüket.

A politikai megbízhatóság igénye a gazdasági jellegű egyesületek működésében is megnyilvánult, sőt a gazdaság „szocialista jellegű", vagyis állami irányítású átalakításának szándéka az önálló gazdasági alapon létező entitások meglétét sem tűrte meg.

A társadalmi szervezetekkel kapcsolatos korabeli gondolkodás és hatósági eljárás kiváló példáját adja egy kistelepülés gazdasági önszerveződő társulásának, a Sóskúti Méhészeti Egyesület sorsának bemutatása.

Sóskút a főváros budai vonzáskörzetében 30 kilométernyi távolságban fekszik. A község akkori lakosságának döntő többsége szlovák (tót) anyanyelvű volt. (Jelentős részük a lakosságcsere egyezmény alapján 1947-1948-ban önként Csehszlovákiába távozott.) A sóskútiak egy része a helyi kőbányában dolgozott, másik, valamivel nagyobb része mezőgazdasági munkából kereste a kenyerét. A földműveléssel foglalkozók a falut körbevevő szép, de alacsony termőképességű dombokon minden lehetőséget megragadtak az élelmiszertermelés optimalizálására. Sóskúton viszonylag hamar elterjedt a gyümölcstermesztés kultúrája, és a mészköves dombokat már a 19. század végén csonthéjas gyümölcsösökkel telepítették be. Emellett a régről ismert szőlőművelés is meghatározó maradt, és szinte minden családnak volt kisebb-nagyobb szőlőstelke, sőt a legtöbb ültetvényhez kőből épített pince is tartozott.

 

A házi állattartás mellett sokan gondoztak otthon méhkaptárt vagy méhcsaládokat, ezzel is kiegészítve a család jövedelmét és pótolva a korban drágán beszerezhető cukrot. (A második világháború végén ráadásul hiánycikk lett a répacukor, és csak lassan állt vissza a termelés a korábbi színvonalra.)

Sóskúton az 1945 előtti szervezeteket (levente egyesület, jobboldali pártok, stb.), az ország egészéhez hasonlóan, már 1945-ben betiltották. Érdekeség, hogy „katolikus" jelzővel ellátott „Sóskúti Katolikus Munkás Énekkar" egészen 1950-ig működhetett - bár 1949. májusban a felekezeti jelző már kikerült a

.

Hamarabb kényszerült működésének befejezésére a kérészéletűnek bizonyult Sóskúti Méhészeti Egyesület. A helyi kezdeményezésre megindított, a méztermelés önszerveződését népszerűsítő civil szervezetet 1948 tavaszán alapították. A március 23-ai alakuló közgyűlésen huszonkét sóskúti férfilakos jelent meg, és szabályosan, jegyzőkönyvvel és egyéb kellékekkel nyomatékosították, hogy gazdasági tevékenységüket egyesületi tömörülési formában kívánják folytatni. Megválasztották a vezetőségi tagokat, meghatározták az éves tagdíjat, valamint döntöttek a többi, a megalakuláshoz szükséges kérdésekben.

Az egyesület rövid életű tevékenységéről annyit tudunk, hogy a község elöljárósága támogatta az egyesület működését, és az egyesület a számára biztosított kb. 1600 négyszög öles (kb. 5700 m2) területen méhlegelőt alakított ki. A közös gazdálkodás megkezdéséhez, és a sóskúti alacsony aranykorona-értékű földek jobb kihasználásának eléréséhez ez jelentős lépésnek értékelhető.

Az egyesület láthatóan komolyan vette a feladatát, és megkezdte a település mezőgazdasági sajátosságainak szélesítését.

A civil szervezetek számára kötelezően előírt szabályok betartása elől ők sem kívántak kitérni. A belügyminiszter számára megfelelően felülbélyegzett felterjesztésben kérték - még a megalakulás napján - az egyesület alapszabályának láttamozását, vagyis a működési engedély megadását. E kérelem először a területileg illetékes hatóságokhoz került, és azt a járási főjegyző támogatólag küldte tovább Pest megye elöljárósága részére, ahonnan májusban szintén az engedélyezési javaslattal küldték tovább a Belügyminisztérium részére.

 

Ilyen esetekben az engedély megadásáról vagy megtagadásáról a Belügyminisztérium nem döntött, de nem is dönthetett azonnal. A korabeli szabályok értelmében az Államrendőrség Államvédelmi Osztályának (ÁVO) kötelessége volt az egyesület megfelelő működésének megvizsgálása. A belügyminiszter ebben az esetben is utasítást adott az egyesület vezetőségi tagjai ellenérzésének lefolytatására.

A vizsgálatnál a politikai megbízhatóság számított a legfontosabb tényezőnek. Alapvetően baloldali kötődést és gondolkodást vártak el, és a civil szervezeteknek mentesnek kellett lenniük a „reakciós" befolyástól. Nyílt kívánalom volt a munkás vagy szegényparaszti származás, osztályharcos vagy legalábbis semleges múlt, és a regnáló rendszer iránti lojalitás.

Az egyesületek működését szabályozó rendeletek is az egyesületek vezetősége tagjainak politikai hovatartozását tekintették irányadónak a működési engedély megadásához. A törvényhatóságok képviselőin kívül a nyomozóhatóságok vizsgálták ki kötelező jelleggel, hogy az adott egyesületet irányító személyek milyen magatartást tanúsítottak 1939. január 1-jét követően, valamint, ahogy a rendelet fogalmazott, „e személyeknek magatartása sértette-e a magyar nép érdekeit" (természetesen ez utóbbinak a mibenlétét nem fejtették ki). Bizalmas nyomozást kellett lefolytatni az egyesületalapító személyek „erkölcsi és politikai előéletének", illetve párthovatartozása tekintetében, mint a múltban, mind pedig az engedélyeztetési eljárás időszakában.

E vizsgálatok során a gazdaságpolitikai jelentőségű szervezetek esetében sem tettek kivételt.

Az ősz folyamán Sóskúton is megjelentek a nyomozók, akik több helyi személy kikérdezésével igyekeztek információkat szerezni az egyesület vezetőiről. A beszerzett adatok - melyeknek valódiságát ma már nem lehet megállapítani -, nem feleltek meg a hatalom elvárásainak, így az egyesület jövője sem látszott túl bíztatónak.

 

Megállapították, hogy az egyesület hat vezetőségi tagjából öten korábban a Szociáldemokrata Pártnak (SZDP) voltak a tagjai (a jelentés készültekor a párt már nem létezett: júniusban kényszerűen egyesítették - lényegében felszámolták - a Magyar Dolgozók Pártjával). Az SZDP baloldali, internacionalista párt volt, létezéséig a kommunista párt szövetségese, 1948 végén azonban a „szocdem" párttagság abban az esetben, ha az érintett nem került át az egyesített pártba, már „jobboldali beállítottságúnak" minősült. (Lásd az 1/b. számú forrást!)

E megállapításhoz a vizsgált személyek különböző, az adott év nagypolitikai eseményeihez fűződő megjegyzéseik szolgáltatták az alapot. Egyikük elítélőleg nyilatkozott az iskolák államosításáról (amely szintén ez év júniusában történt), másikuk ellen pedig „jobboldali gondolkodása miatt többször merült fel kifogás" - bár e kifogások részleteit és a jobboldali gondolkodás mibenlétét a jelentésben nem fejtették ki. (Egyébként az egyesület elnökségének egyik tagja sem volt korábban tagja semmilyen jobboldali pártnak.)

Ezen kívül találtak még egy „fekete foltot" az egyesülettel kapcsolatban: az egyik tag testvére prominense volt a Nyilaskeresztes Pártnak. Az egyesület könyvtárosa (!), aki posztja alapján vezetőségi tagnak minősült, családilag érintett volt a korábbi korszak szélsőjobboldali mozgalmaiban. A jelzett könyvtáros bátyja, a magyarosított nevű Udvarhelyi Frigyes a községi nyilaskeresztes pártszervezet elnöke volt, sőt ezen kívül a párt Fejér megyei munkásvezetője. Róla ismert az is, hogy az 1945. október 15-ei nyilas hatalomátvétel után a megye nyilas főispánjának jobbkeze volt, és a megyei pártügyeket irányította. 1945. január végétől, Székesfehérvár német visszafoglalása után e városban tevékenykedett. Udvarhelyi itteni legismertebb tette, hogy az 1945 februárjában letartóztatott

székesfehérvári püspöknek ő adta át az internálási végzést, és kísérte el internálásának célállomásáig, Sopronig. Udvarhelyi Frigyes a háború végén nyugaton maradt, és az emigrációban halt meg.

Az 1945 utáni korszakban csúnya családi foltnak tekintett tény a szép reményű egyesület végét is jelentette, bár inkább konstruált és koncepciózus módon. A helyi kiszállást végző nyomozók ezt az adatot helyesen szerepeltették jelentésükben, és összefoglaló jelentésükben sem adtak számot a működést kizáró tényezőről. (Lásd az 1/a. számú forrást!)

E jelentésben még a valóságot tükrözik az egyesületről beszerzett információk: az egyesület megalakításánál politikai szempontok nem érvényesültek, és annak vezetőségi tagjai, illetve tagjai munkás, földműves és kisiparos társadalmi rétegből származtak. A vezetőség ellen 1948-ig nem merült fel kifogás, vagy, ahogy akkor mondták „magatartásuk a magyar nép érdekeit nem sértette." Ellenük népbírósági eljárás folyamatban nem volt, és a múltban fasiszta pártnak vagy egyesületnek tagjai nem voltak.

Az államvédelem központjában azonban megváltozott az összegyűjtött adatok valóságtartalma. (Lásd a 2. számú forrást!)

A felterjesztést készítő - egyébként később hírhedté váló -

alezredes 1948. december 24-ei jelentésében lakonikusan már „jobboldali gondolkodásúnak" nevezte az egyesület összes vezetőit, akikkel az egyesület „demokratikus szellemben való vezetése nincs biztosítva." Az alapszabály láttamozását nem javasolta a belügyminiszternek.

A Belügyminisztérium berkeiben tovább torzultak az egyesületről szerzett adatok. (Lásd a 3. számú forrást!)

A belügy szerint az egyesület vezetőségi tagjainak „túlnyomó többsége" az iskola-államosítások ellen foglalt állást, sőt az egyik vezetőségi tag volt nyilas párttag - és nem pedig a testvére, mint valójában.

A Sóskúti Méhészeti Egyesület alapszabályának láttamozását a fentiek alapján a Belügyminisztérium megtagadta, az egyesület nem folytathatta tovább működését.

 

Forrásközlésemben a mai magyar helyesírási szabályokat követtem, a szövegben minimális változtatásokat eszközöltem, a gépírás során félreütött betűket helyesbítettem, a rövidítéseket és a kihagyásokat szögletes zárójelbe téve kiegészítettem. Az értelemzavaró elírásokat [!] jellel jeleztem. A személynevek esetében csupán a vezetéknév kezdőbetűjét adtam meg.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő