„A látszat a fontos." A Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt. feldarabolása és elsorvasztása

A második világháborút követő államosítások és a vállalati formák átalakítása nem minden esetben ment végbe olyan egyszerűen, mint az kormányzati körökben remélték. A vállalatokban lévő akár 1-2%-os külföldi érdekeltség is nehezebben kezelhető helyzetet teremtett az állami apparátus számára. Egy ilyen esethez válogattam össze néhány dokumentumot.

Bevezető

Egy korábbi forrásközlés alkalmával azt mutattam be miként alakították át nemzeti vállalatokká a teljesen állami tulajdonban lévő MÁVAG-ot. Már annál az egyszerűbb esetnél is több bonyodalom merült fel. Jelen esetben egy magántulajdonban lévő (részben külföldi érdekeltségű), 1945-öt követően szakaszosan állami tulajdonba vett vállalattal kapcsolatos forrásokat fogok bemutatni. Az 1948. március 25-vel hatályba lépő 1948. évi XXV. számú államosítási törvény előírta a hazai és külföldi részvénytulajdonosok bejelentési kötelezettségét. Utóbbiak esetében határidőnek június 30-át jelölték meg. A dátumot a későbbiek során többször is meghosszabbították.

A külföldi tulajdon magyarországi fokozatos felszámolását szolgálta az 1948 nyarán a gazdasági társasági formák átalakításáról szóló nemzeti vállalatokról szóló törvény (1948. évi XXXV.) is. A törvényjavaslat előkészítése során az előadó a részvénytársasági cégformát, mint a külföldi tőke eszközét

: „Ez a forma adott módot arra, hogy a nemzetközi tőke spekulációs kívánságai szerint, szinte védtelenül lehessen a külföldi tőkések kezére juttatni a magyar dolgozók munkájával felhalmozott vagyont."

A kormányzat a külföldi tulajdon meglétének esetére alkotta meg a nemzeti vállalat korlátolt felelősséggel kategóriát, amely esetében a nem állami hányad felmérését követően annak fokozatos felszámolására kellett törekedni. A nemzeti vállalatok felállításának dátumát október, illetve november 1-ben jelölték meg. Az említett felmérés azonban a háborút követő zavaros viszonyok miatt igencsak vontatottan haladt. Korlátolt felelősségű nemzeti vállalatot azonban csak a pontos adatok tudatában lehetett felállítani. Az ügyeket intéző Pénzintézeti Központot (PK) egy 1948. december 22-ei feljegyzésben

, hogy a vitatott tulajdonviszonyok esetén magyarnak kell minden részvényt kezelni.

Kormányzati körökben már nyáron felmerült egy alternatíva a helyzet kezelésére.

Nemzeti vállalatokról szóló törvény végrehajtási utasítása (8230/1948. sz. Kormány rendelet) lehetőséget biztosított az illetékes miniszternek, hogy egy állami tulajdonú vállalat vagyonának egy részét más vállalatra ruházhatja át. Dr. Bakoss István és dr. Horváth István (NIK {Nehézipari Központ} tisztviselők) elképzelése szerint (1. és 2. forrás) ezt a lehetőséget kiterjesztenék a nem tisztán állami tulajdonú vállalatok

Ezáltal egy korlátlan felelősségű nemzeti vállalat vinné tovább a másik vállalat tevékenységét, amíg annál pontosan meg nem határozzák az állami és a magántulajdon arányát. Később ezt továbbgondolták, és úgy számoltak, hogy az eredeti vállalat „kerete", mivel nem végez termelési tevékenységet, lassan elsorvad. Azt remélték, hogy mindezt látva a külföldi részvénytulajdonosok eladják részesedésüket, és kivonulnak az ország gazdasági életéből. Ugyanakkor már az ötlet kiagyalói is megemlítették az eljárás hátrányait. Ezek részben jogi részben pedig politikai okok voltak. Az átruházáshoz ugyanis szükség volt a részvényesek beleegyezésére, és nemleges döntésük miatt veszélybe kerülhetett volna az üzlet. Az átruházás politikai szempontból is aggályosnak bizonyulhatott, főként a baráti országok (Szovjetunió, Csehszlovákia) érdekeltségei kapcsán. Ugyanakkor Bakoss hogy úgyis az terjedt el külföldön, hogy mindent államosítottak, ha pedig mégis követelésekkel lépnének fel a külföldi tulajdonosok, pénzügyi kárpótlást kapnának.

A Gazdasági Főtanács döntése a Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon és Hajógyár Rt. vagyonának újonnan alapítandó nemzeti vállalatok közötti felosztásakor ismét felszínre hozta a kérdést.

Bakoss és Herczeg ezúttal főképp az átruházás/bérbeadás okozta nehézségeket emelte ki (3. forrás). Érvelésük szerint az érvényes kereskedelmi törvény nemcsak arra biztosít lehetőséget a külföldi részvényeseknek, hogy megakadályozzák a bérbeadást, hanem arra is, hogy a mégis bérbeadó részvénytársaság külföldi tulajdonosai beletekinthetnek a teljesen állami tulajdonban lévő nemzeti vállalat működésébe, sőt bírósági úton

ellene.

Ezzel szemben a korlátolt felelősségű nemzeti vállalatok több szempontból is biztosítva voltak a magántulajdonosokkal szemben, akik nem vehettek részt a vállalat irányításába, mindössze tájékoztatás kérési lehetőségük volt. Mindemellett bírói úton sem volt támadható a döntés. Ugyanakkor elismerte, hogy a meglévő szabadalmak és követelések tovább bonyolítják az ügyet.

A gyakorlatban végül mindkét lehetőségre lehet példát hozni. Létrejöttek nemzeti vállalatok korlátolt felelősséggel (pl.: Hofherr), és a bérbeadásos megoldásra is sor került. Utóbbiból fogunk egy példát részletezni.

A Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár rt.-t Budapest központtal 1921-ben alapították. Ezen kívül Mosonmagyaróváron (régi Hirtembergi tölténygyár fiókja), Nagytétényben és Székesfehérváron voltak telephelyei. 1946-ban a gyárhoz csatoltál a Lampart Művek törökbálinti üzemét is. A vállalat fő tulajdonosai a Weiss Manfréd Művek, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Brázdy család

A Weiss Manfréd 1946-ban került a Nehézipari Központ irányítása alá, mint állami kezelésű vállalat, ezzel a Vadásztölténygyárnál 1/3 részben megjelent az állami érdekeltség. Mindezt a bankok államosításáról szóló1947. évi XXX. törvény tovább növelte, szintén áttételes módon (2/3). A teljes és egyben immáron végleges állami tulajdonba kerülést az 1948-as államosítási törvény biztosította volna, ám néhány tényező bonyolította a helyzetet. A fő ok a Villanyosgyujtógyár Rt. volt. A vállalatot a Vadásztölténygyár és az osztrák Schaffler & Co., Wien jegyezte. A vegyesvállalati szerződés értelmében közösen birtokolják a szabadalmakat és a gyár helyszínéül Mosonmagyaróvárt A villanygyutacsok gyártását, azonban nem sokkal később politikai okokból Nagytéténybe profilírozták.

A kormányzat 1949 végén végül úgy döntött, hogy meghagyja a részvénytársasági keretet és létrehoz három újonnan alapított nemzeti vállalatot, amelyek aztán bérbe veszik a megmaradt keret tulajdonait. A megoldást a fent említetteken kívül a többi szabadalom, valamint a fennálló külföldi követelések és tartozások indokolhatták.

Így jött lére a székesfehérvári telephelyen a Vadásztölténygyár Nemzeti Vállalat, Mosonmagyaróváron a Mosonmagyaróvári Fémfeldolgozó Nemzeti Vállalat, a nagytétényi, valamint a törökbálinti gyáregységben pedig a Bányagyutacsgyár Nemzeti Vállalat. Utóbbiból később

a Mechanikai Vállalat.

Az új vállalatok profilját először 1949-ben, részben politikai, részben pedig gazdasági szempontok szerint

A későbbiek során leginkább a székesfehérvári üzem profilján módosítottak, miután televízió és rádiókészülékek gyártására állították át. Arra azonban figyeltek, hogy fenntartsák a látszatot. A legjobb példa erre, hogy a Vadásztölténygyár monogramját (VT), a későbbi elnevezésekbe is beépítették (pl. VideoTon).

A Budapesti központ immáron csak egy kiüresített szerv maradt. Arra azonban jó volt, hogy fenntartsa a látszatot a külföld felé, a vállalat továbbra is létezik és működik. Így nem kellett attól tartani, hogy megvonják a korábban megvásárolt szabadalmak használati jogait. Tényleges tevékenységet a keret valóságban nem végzett. Mindössze adatokat és információt szolgáltatott az új vállalatok számára. A keret élén egy kinevezett vállalatvezető állt, de fenntartották a részvénytársasági forma hagyományos intézményeit (igazgatóság, felügyelőbizottság) is. Arra ugyanakkor már nem fordítottak nagy figyelmet, hogy a kinevezett vállalatvezetőt, Vida Imrét bejegyeztessék a cégbíróságon. Minderre csak az után derült fény, hogy 1953-ban leváltották, és kezdeményezték volna a bejegyzés

A keret által foglalkoztatott adminisztrációs munkaerőt 1952 októberére teljesen leépítették. 1953-ban a részvénytársaság a Középgépipari Minisztérium felügyelete alól átkerült a Pénzügyminisztériumhoz, illetve ténylegesen a Pénzintézeti Központhoz. Utóbbi két munkatársát jelölte meg a keret ügyeinek vitelére (4. forrás). Ugyanakkor megbízták Véghelyi Bélát, az rt. korábbi alkalmazottját, hogy tegye rendbe a vállalat irattárát, amelyeket később a Központi Gazdasági Levéltárban helyeztek el. Bár a vállalat „létét" a külföldnek szánták, a hazai intézmények és vállalatok sem voltak tisztában azzal, hogy ez csak egy „váz." Jó példa erre, hogy a több levél is érkezett a vállalathoz az elmaradt vagyondézsma ügyében és például a Kohó- és Gépipari Minisztérium 1953-ban is elkülönített számára 1,2 tonna A titkolózás a későbbiekben is folytatódott. 1958-ban a PK aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Bányagyutacsgyár Nemzeti Vállalat történetének megírásához az alapítás időszakára nézve keresnek adatokat (5. forrás). Egy másik esetben pedig a már korábban említett Véghelyi Béla küldött egy levelet 1961-ben ugyanazon intézménynek, amely szerint jelenlegi munkáltatója (Mechanikai Vállalat) a Vadásztölténygyár korábbi külföldi érdekeltségeiről tett fel kérdéseket (6. forrás). A Pénzintézeti Központ mindkét esetben úgy foglalt állást, hogy a lezáratlan nemzetközi ügyek miatt a már nyilvánosságra hozott adatokon kívül (kompasszok) semmi új információt nem szabad kiadni. A Részvénytársasági keret felszámolása végül1971-ben kezdődött meg, de véglegesen csak a rendszerváltozást követően zárult le.

Mindezen eset is jól szemlélteti, hogy a második világháború utáni államosítások nem zajlottak olyan zökkenőmentesen, mint azt az akkori hatalom remélte. Az általam ismertetett példa csak egy a sok „egyedi eset" közül.

 

A forrásokat az Iparügyi Minisztérium, a Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt. és a Nehézipari Központ iratanyagából válogattam össze. A forrásokat a korjelző kifejezéseket leszámítva a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közlöm.

Ezen a napon történt február 03.

1924

Woodrow Wilson az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke (*1856)Tovább

1945

Révész Imre festőművész, grafikus (*1859)Tovább

1997

Bohumil Hrabal cseh író (*1914)Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő