A szovjet Vörös Hadsereg bevonul Bukarestbe.Tovább
„A látszat a fontos." A Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt. feldarabolása és elsorvasztása
A második világháborút követő államosítások és a vállalati formák átalakítása nem minden esetben ment végbe olyan egyszerűen, mint az kormányzati körökben remélték. A vállalatokban lévő akár 1-2%-os külföldi érdekeltség is nehezebben kezelhető helyzetet teremtett az állami apparátus számára. Egy ilyen esethez válogattam össze néhány dokumentumot.
Források
Feljegyzés a nemzeti vállalatok szervezéséről I.
1945. augusztus 24.
JOGÜGYI OSZTÁLY
Dr. H/M. Budapest, 1945. augusztus 24
Feljegyzés
Sebestyén János h. vezérigazgató úr részére,
A nemzeti vállalatok szervezéséről.
Eddigi elhatározás értelmében a nehézipari igazgatóság alá tartozó nemzeti vállalatok, korlátlan felelősségű nemzeti vállalatokként lennének megalakítandó.
Korlátlan felelősségű azonban a törvény értelmében csupán az a nemzeti vállalat lehet, melyben az állam tulajdoni érdekeltsége teljes és kizárólagos, tehát 100%-os. Ezzel szemben az eddigi adatok szerint néhány nagyvállalatban (pl. Ganz, Rimamurányi, Magyar Waggongyár) néhány százalék külföldi részvényérdekeltség is van. Ezeknek pontos aránya csak akkor állapítható meg, ha a külföldi részvényesek számára előírt kötelező bejelentési határidő letelt, és a bejelentések feldolgozásra kerültek. A külföldiek bejelentési határideje viszont csupán f. hó 31-én jár le. Tekintettel arra, hogy a bejelentést külföldön a magyar külképviseletei hatóságoknál is meg lehet tenni, az adatok beérkezése a
való feldolgozása legalább egy-két hónapot igénybe vesz. Ha kiderül, hogy külföldi bejelentés valóban történt, akkor korlátlan felelősségű a nemzeti vállalat csak akkor lehet, amennyiben a magyar állam a külföldi érdekeltséget megvásárolja. Az ezzel kapcsolatos nemzetközi tárgyalások és lebonyolítás, szintén igénybe vesznek a lehető legminimálisabb számítás szerint is további egy-két hónapot. Ezek szerint korlátlan felelősséggel a szóban forgó nemzeti vállalatok legkorábban az év végére alakulhatnának meg.Minthogy azonban a kapott utasítások értelmében a nehézipari vállalatokat a legkésőbb október 1-ig illetve november 1-ig kell nemzeti vállalattá átalakítani, ennélfogva a fenti folyamatot nyilván nem lehet bevárni.
Szóba jöhet ezek után az a mód, hogy az eddigi elgondolás elvetésével a kizárólagos állami érdekeltség szempontjából, kétes nehézipari vállalatok korlátolt felelősségű nemzeti vállalatokként alakuljanak meg, és legfeljebb később, a külföldi érdekeltség megváltása után lennének korlátlan felelősségűekké átalakíthatók. Ámde a törvény értelmében a korlátolt felelősségű vállalat alapító levelében fel kell tüntetni egyrészről az állami, másrészről a nem állami (külföldi) vagyonbetét összegét. Ily módon tehát a korlátolt felelősségű nemzeti vállalat sem alakítható meg mindaddig, míg a külföldi részvényesek bejelentési határidejének elteltével a részvény-érdekeltségek számbavétele és feldolgozása meg nem történik. Ez a fentiek szerint legkorábban november hónapra várható. Így tehát az utasítás szerinti terminusok ezen a módon sem lennének betarthatók. Meg kell jegyezni, hogy a korlátolt felelősségű nemzeti vállalat megalakítása és működése az említett nehézségeken kívül, számos más jogi komplikációval is jár, és így ez a szervezési mód lehetőleg kerülendő lenne.
Mi tehát a megoldás? A megoldás a 8230/1948. Korm. sz. rendelet 9.§-án alapulhat. Ez a következőket mondja: „Az illetékes miniszter állami tulajdonban lévő vállalat vagyonának egy részét - a kormány határozata alapján - más állami tulajdonba lévő vállalatra vagy nemzeti vállalatra (korlátlan felelősségű nemzeti vállalatra) ruházhatja. - Az előbbi bekezdés szerint történő vagyonátruházás esetében a miniszter határozatban kijelöli a megosztásra kerülő vagyont és a kedvezményezett vállalatot (vállalatokat). Az átruházással kapcsolatos elszámolást, beleérve az átruházott vagyonnal kapcsolatos tartozások kiegyenlítését is, az érintett vállalatok között közigazgatási úton kell rendezni."
E rendelet alapján az illetékes miniszternek módjában van az állami érdekeltség szempontjából kétes nehézipari vállalatok vagyonának egy részét új, korlátlan felelősségű nemzeti vállalatokra átruházni. Pl. a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vagyonának egy részét (és éppen ózdi részét) át lehet ruházni a Rimamurány ózdi kohászati üzemeire, mint korlátlan felelősségű nemzeti vállalatra, másik részét, (és éppen borsodnádasdi részét) a Rimamurány Lemezgyárára, mint nvkf [kézzel javítva - a K. B.]-re, a Rimamurány vagyonának [kézzel javítva - K. B.] további részét (és éppen a salgótarjáni részét) a Rimamurány-Salgótarjáni Acélgyárra, mint nvkf [kézzel javítva - K. B.]-re és így tovább. Megmaradna azonban a régi Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. központi kerete, mint csupán holdingkeret, és ez az arány megállapítása után korlátolt felelősségű nemzeti vállalattá alakítható, mely azonban termelő tevékenységet egyáltalában nem végezne, hanem csupán a jogutód szerepét töltené be, és a külföldi részvényesek számára - mindaddig, míg a megváltási tárgyalások le nem folynak, - fedezetül szolgálna. Ugyanez a megoldás lenne követhető a Ganz és a Magyar Waggongyár esetében is. Ha azután az állam a külföldi érdekeltségeket megváltotta, akkor ezek a vállalati keretek - fennállásuk értelmét vesztve,- megszüntetendők lennének.
A fenti elgondolás biztosítja a probléma jogi megoldását, kérdés azonban, hogy politikai szempontból ez az út követhető-e. A külföldi részvényesek között ugyanis pl. a Ganz esetében csekély töredékkel szerepel a Szovjet-Unió, a Rimamurány és a Magyar Waggongyár esetében pedig a cseh állami bankok is, egyéb nyugati részvényesek mellett. A külföldi érdekeltségek összessége azonban az eddigi adatok szerint egy-egy vállalatnál nem tesz ki többet, mint legfeljebb 5%-ot.
Kétségtelen, hogy a fenti megoldás biztosítja a megmaradó kereten keresztül a külföldi részvényesek számára a vagyonállag megfelelő hányadára való igényt, minthogy azonban a holding-keret maga nem termelne, elesnének az osztalékra vonatkozó igényüktől. Ilyen körülmények között rá lennének kényszerítve érdekeltségük eladására, a magyar állam részére. Politikailag eldöntendő kérdés, vajjon nem okozna-e ez nemzetközi vitákat és nem lépnének-e fel az említett külföldi érdekeltségek kártérítési igényekkel?
Ezt a kérdést a megfelelő politikai fórumoknak kell eldönteniök.
Dr. Herczeg István
Jelzet: MNL OL XIX-F-32. 66. doboz 13. tétel. - Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Nehézipari Központ iratai.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 31.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő