Az 1956. május 29-ei magyar–jugoszláv pénzügyi és gazdasági egyezmény [1]

„Törekvésünk az volt, hogy a múlt nyitott kérdéseit azáltal háttérbe szorítsuk, hogy a további gazdasági együttműködés problémáját helyezzük előtérbe. Kitűnt azonban, hogy jugoszláv részről az utóbbi kérdések tárgyalására egyáltalán nem készültek, hanem kizárólag követeléseik rendezését kívánják a mostani tárgyalások során biztosítani."

Bevezetés

Magyarország - néhány hónappal a két ország közötti „állandó béke és örök barátság" elvét deklaráló szerződés aláírása után - 1941 áprilisában részt vett Jugoszlávia lerohanásában. A két ország kapcsolatát súlyosan beárnyékolta a háború, a magyar megszállás és az 1942-es „hideg napok", amelyet 1944-1945 fordulóján, Délvidéken a „még hidegebb napok"

Bár az előjelek egyáltalán nem voltak kedvezőek, a két szomszéd kapcsolata a háborút követő rövid időn belül gyorsan normalizálódott. Az 1947-re vonatkozó, oldalanként két-két millió dollár összegű kétoldalú árucsereforgalmi egyezmény keretében Magyarország elsősorban nyersanyagokat (vasércet, rezet, ólmot, cinket, higanyt, magnéziumot, metilalkoholt, ecetsavat, fát, bőrt stb.) kapott déli szomszédjától, amiért gépekkel, fémekkel, közlekedési eszközökkel, gyógyszerekkel és elektrotechnikai cikkekkel . A két iparügyi miniszter, Bán Antal és Boris Kidric 1947. május 11-én 15 évre szóló 32 millió klíringdolláros alumíniumegyezményt írt amit július 24-én a háború utáni első ötéves, oldalanként 120 millió dollár összegű árucsereforgalmi-egyezmény követett. Mindkét megállapodást bizalmas jegyzőkönyvek egészítettek ki, amelyekben a jugoszlávok a szerződésben közvetlenül érintett magyar iparvállalatok helyreállításának meggyorsítására - dollárban illetve áruszállítással - jelentős összegű előleg folyósítását vállaltak.

A három érintett ország közül Magyarország 1946. május 11-én Jugoszláviával utolsóként írta alá a jóvátételi

A Szovjetunió és Csehszlovákia példája nyomán a jugoszláv kormány is úgy döntött 1946. augusztus 8-án, hogy 6 évről 8 évre emeli a jóvátételi szállítások idejét, ami csökkentette az egy évre eső A magyar kormány - a szovjet jóvátétel kapcsán tett engedményre hivatkozva - még a Tájékoztató Iroda Jugoszláviát elítélő, határozata előtt arra kérte a jugoszláv kormányt, hogy a Szovjetunió példája nyomán engedje el a még hátralévő jóvátételi fizetési kötelezettség 50%-át. A magyar kérést a jugoszlávok - immár a Tájékoztató Iroda Jugoszláviát elítélő határozatának nyilvánosságra hozatala után, 1948. július 16-án - elutasították, amire a magyar kormány 1948. augusztus 25-én beszüntette a nemzetközi egyezmények értelmében járó jóvátétel további Erre a lépésre a másik fél a Jugoszláviában lévő az összes magyar tulajdon államosításával A Magyar Pénzügyminisztérium kimutatása szerint a jóvátétel leállításáig Magyarország 18 385 910,24 dollár értékű árut szállított ki, és készpénzben 2 464 286 dollárt utalt át, összesen tehát 20 850 196,24 dollárt teljesített, ami az összes jóvátételi kötelezettség Ha a jóvátételi egyezményben szereplő, havi 5%-os büntető kamattól eltekintünk, akkor Magyarország mintegy 49,2 millió dollár jóvátétellel maradt Jugoszláviának

1949. május-júniusban a magyar kormány egyoldalúan felmondta a 15 éves alumíniumipari együttműködési és az árucsereforgalmi szerződéseket, majd néhány hónappal később hasonló sorsra jutott az 1947. december 8-án aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés A Tájékoztató Iroda 1948. júniusi, különösen 1949. novemberi Jugoszláviát elítélő határozata után Magyarország és Jugoszlávia viszonyát a legélesebb ellenségeskedés jellemezte, amely a nyílt háborús konfliktus kivételével minden lehetséges eszközt felhasznált a másik diszkreditálására és lejáratására.

A két ország közötti kapcsolatok normalizálása Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála, főként Nyikita Szergejevics Hruscsov és Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyin belgrádi látogatása után kezdődhetett el. A kapcsolatok megszakadása óta a határincidensek kivizsgálásáról szóló, 1953. augusztus 28-án aláírt egyezmény volt az első államközi szerződés, amelyet 1954-1955-ben a határjelek felújításáról szóló megállapodás, éves árucsere-forgalmi, hajózási és vízügyi egyezmények parafálása, ill. a murakeresztúri vasúti átjáró megnyitása

Az MDP KV PB 1954. október 14-ei ülésén Hruscsov levele nyomán úgy döntöttek, hogy a két ország viszonyának normalizálása érdekében kivonják a forgalomból a Jugoszlávia és Tito ellenes brosúrákat, megszünteti a „Za Ljudsko Zmago" (A nép győzelméért) c. Magyarországon kiadott Tito-ellenes újságot és feloszlatják a Tito-ellenes jugoszláv politikai menekültek Magyarországon szervezett csoportját, a

Az állami (és főleg a pártkapcsolatok) felvételére azonban még évekig kellett várni. Egy sor probléma (a Rajk-per, a jugoszláv ügyben végletekig kompromittálódott Rákosi Mátyás személye, a Magyarországon fogva tartott jugoszláv politikai foglyok sorsa) rendezése nélkül a két ország nemzetközi politikai kapcsolatainak látványos javulásával aligha lehetett számolni. Ebbe a sorba tartozott természetesen a két ország között 1948-1949-ben félbeszakadt gazdasági együttműködési megállapodásokból és a teljesítetlen jóvátételből adódó vitatott pénzügyi-vagyonjogi ügyek megnyugtató lezárása is. A belgrádi magyar követ, Kurimszky Sándor 1955. június 18-án az otthonról kapott utasításnak megfelelően nem hivatalosan a követségek nagyköveti szintre történő emelését és jugoszláv parlamenti delegáció meghívását javasolta a Jugoszláv Külügyminisztérium helyettes államtitkárának. A Jugoszláv Külügyminisztérium a magyar javaslatokat elutasította és azok elfogadását a két ország közötti légkör további javulásától tette

A jugoszláv kormány 1955. július 1-jén a két ország között függőben maradt pénzügyi tárgyalások megkezdését javasolta és ennek sikerétől tette függővé a viszony további javítását, a napirenden lévő egyéb kérdések

A magyar fél a javaslatot elfogadta, a kormány 1955. augusztus 26-ai ülésén döntött a magyar-jugoszláv pénzügyi tárgyalásokra utazó delegáció összetételéről. A Pénzügyminisztérium a magyar tárgyaló delegációt azzal a felhatalmazással akarta Belgrádba küldeni, hogy egyezzenek bele a gazdasági szerződésekből adódó magyar tartozás 6-7 év alatt áruban történő kifizetésébe, „mert kereskedelmi adósságokat nemigen szoktak törölni". A meghiúsult gazdasági egyezmények miatt vállalhatnak 2-3,5%-os kamatot, így a 17,6 millió dolláros tartozás 22,5 millió dollárra emelkedhet. Ez a maximum, ameddig elmehetnek, a kötbérekre és a gazdasági szerződés meghiúsulása miatti esetleges jugoszláv kártérítésre vonatkozó igényeket határozottan utasítsák el, a gazdasági szerződéseken felül adódó mindenféle igényt (jóvátétel, államosítások, földosztás, restitúció, stb.) pedig a két ország kölcsönösen törölje.

A magyar számvetés két nehezen védhető hibája abból adódott, hogy egyrészt csak a ki nem fizetett közel 50 millió dollár jóvátételi összeggel számolt, és teljesen mellőzte a jóvátételi egyezményben rögzített havi 5%-os pönálét. Másrészt a kitűnően dokumentált, precízen nyilvántartott jugoszláv követeléseket nemzetközi szerződések írták elő, ezzel szemben Magyarország a tulajdonosok bemondásai alapján támasztott kártalanítást a Jugoszláviában államosított házakért, földekért, ingóságokért, valamint a magyar vállalati részvényekért és vagyonokért. A kereskedelmi egyezményekből és a 15 éves alumíniumipari egyezményből adódó 17,6 millió dollárra becsült magyar tartozás egyáltalán nem tartalmazta a várható jugoszláv kötbért és kamatigényeket, tartalmazott viszont - magyar értékelés szerint is igen kétséges - 2,6 millió dolláros tervezési

Az MDP KV Politikai Bizottsága 1955. augusztus 11-ei ülésén Háy László külkereskedelmi miniszter előterjesztésében tárgyalta a pénzügyi tárgyalásokon követendő magyar stratégiát. A gazdasági együttműködés végső egyenlege 17,6 millió dollár magyar tartozást mutatott, amely az áruforgalom szaldóján túl tartalmazott 5,3 millió dollárban teljesített jugoszláv előleget

A jóvátételi szállítások felfüggesztése után fennmaradó közel 50 millió dollár magyar kötelezettséget Háy a forint hivatalos aranyparitása alapján vette számításba, holott jól tudta, hogy ezt a számítási módot annak idején sem a Szovjetunió, sem Csehszlovákia nem fogadta el a velük megkötött jóvátételi egyezményekben, hanem ragaszkodtak az 1938-as világpiaci árakon történő Az apparátus felhívta a testület figyelmét, hogy várhatóan Jugoszlávia sem fog tágítani a világpiaci árakon történő számbavételtől, ami viszont a hátralévő jóvátétel forintban kifejezett összegét A javasolt magyar feltételek annyira megvalósíthatatlanok voltak, hogy a javaslatot a PB szokatlan módon nem fogadta el, úgy döntött, hogy két hét múlva „reálisabb, konkrétabb és barátibb" javaslatot terjesszenek a testület elé.

A külkereskedelmi miniszter által jegyzett (és Rákosi Mátyáshoz augusztus 22-én eljuttatott) újabb javaslat a kereskedelmi adósságon túl „elvileg" elismerte a magyar jóvátételi kötelezettséget is azzal, hogy első lépésben továbbra is törekedni kell ennek az annulálására. Ha ez nem sikerül, akkor a jóvátétel fejében fel lehet ajánlani egy 20-25 millió dolláros, 10-15 évi lejáratú áruhitelt és csak végső esetben, ha ez semmiképpen sem kerülhető el, vállalhat a tárgyaló delegáció a kamattal növelt 22 millió dollár kereskedelmi adósság 5-6 év alatt történő kifizetésén túl előbb 20 millió, legvégső esetben 32 millió dollár további reparáció tíz év alatt magyar árukkal történő

A Rákosival folytatott konzultáció alapján a PB 1955. szeptember 1-jei ülésére benyújtott javaslat - jugoszláv szempontból - azonban a korábbihoz képest hatalmas visszalépést jelentett. A Hidas István miniszterelnök-helyettes nevével fémjelzett újabb előterjesztés a 3%-os kamattal növelt kereskedelmi adósság megfizetésén túl a jóvátételnek a magyar követelések fejében történő teljes törlését tartalmazta. A magyar ajánlatot már csak egy tíz millió dolláros áruhitellel akarták „javítani". A 20, illetve „végső esetben" 32 millió dollár jóvátétel vállalásáról ezúttal szó sem

A magyar álláspont változását egy Zorin szovjet külügyminiszter-helyettessel lezajlott konzultáció magyarázza, aki a két fél követelésével kapcsolatban azt tartotta volna ideálisnak, ha „kölcsönösen törölnék azokat, ha a tárgyalások folyamán felderített szaldót nullára

A PB szeptember 1-jei ülésén a kérdés körül heves vita bontakozott ki. A szovjetek válaszából ugyan nem derült ki egyértelműen, hogy a kölcsönös tartozások és követelések annulálására vonatkozó javaslatuk az „egész komplexumra", vagy csak a jóvátételre vonatkozik-e, a magyar párt- és állami vezetők többsége azonban ezt az elgondolást így értelmezte. Álláspontjukat az is erősítette, hogy időközben befejeződtek a Szvetozár Vukmanovics-Temponak, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettesének a vezetésével augusztus 23. és szeptember 1-je között Moszkvában folytatott gazdasági tárgyalások, amelynek keretében a Szovjetunió elengedte a több mint 90 millió dollárra rúgó jugoszláv kereskedelmi

A magyar vezetők úgy gondolták, hogy Csehszlovákia is hasonló magatartást fog tanúsítani, és elengedi a jugoszlávok kereskedelmi Ez bátorította fel Rákosit arra, hogy a szovjet-cseh példára és Zorin tanácsára hivatkozva a „mindent nullára redukálva" elv alapján új magyar tárgyalási stratégia kidolgozását javasolja. Rákosi nem vette figyelembe, hogy a hivatkozási alapul szolgáló két országnak Jugoszláviával szemben jóvátételi kötelezettsége nem volt, ráadásul a gazdasági együttműködésből adódóan Jugoszlávia tartozott nekik és nem fordítva. Rákosi azt hitte, hogy Magyarország továbbra is az erő pozíciójából tárgyalhat, sőt diktálhat szomszédjának. Azt remélte, hogy Jugoszlávia a rendezetlen pénzügyi-vagyonjogi tárgyalásokon ugyanolyan engedékeny és simulékony tárgyaló partner lesz, mint voltak 1949-ben a csehek, ill. 1953-ban a románok. Ezért a Politikai Bizottság ülésén azzal az irreális javaslattal állt elő, hogy új tartozik-követel lista összeállításával bizonyítsák a két fél nagyjából azonos összegű szaldóját, és amikor ezt a jugoszlávok már belátják, javasolják nekik a tartozások kölcsönös törlését.

A vitában meghívottként részt vett Olt Károly pénzügyminiszter is, aki óvatos fenntartásait hangoztatta a Rákosi-féle nullszaldós variációval szemben. A jugoszláv követelések ugyanis pontosan dokumentáltak, nemzetközi szerződésben rögzítettek voltak, nem csakjogosságukhoz, de mértékükhöz sem fért semmi kétség. Ezzel szemben a magyar követelések irreálisak, nagy részük az érintettek bejelentésén, vagy becsléseken alapultak. Előre azt sem lehetett tudni, Jugoszlávia hogy hajlandó lesz-e a jóvátételi egyezményben szereplő késedelmi kamattól (vagy annak egy részétől) eltekinteni. Háy László külkereskedelmi miniszter sem volt meggyőződve arról, hogy a jugoszlávok belemennek majd a magyar adósságok teljes törlésébe. Azzal egyet értett, hogy kezdjék a tárgyalásokat a Rákosi-féle nullszaldós javaslattal, de a jugoszlávok merev ellenállása esetére felhatalmazást kért „a második vonalra" történő visszavonulásra, vagyis a kereskedelmi adósságok megfizetésének elfogadására. Háy azt javasolta, hogy a magyar delegáció vezetői még a plenáris tárgyalások megkezdése előtt próbálják meg a nullszaldós javaslatról a jugoszláv delegáció vezetőjét

A pénzügyi tárgyalások 1955. szeptember 5-én kezdődtek el

A magyar küldöttség vezetője, Háy László külkereskedelmi miniszter és helyettese, Antos István az Országgyűlés gazdasági bizottságának az elnöke a kapott utasításnak megfelelően szeptember 5-én felkereste Mijalko Todorovicsot, a jugoszláv delegáció vezetőjét, hogy a tárgyalások megkezdése előtt titokban egyezséget kössenek a jugoszlávokkal. (Lásd az 1. számú forrást!) Az egyórás megbeszélésen a magyar delegátusok igyekeztek a számukra oly kellemetlen emlékeket felidéző múltat feledtetni, és a nyitott kérdéseket mellőzve a„további gazdasági együttműködés problémáját" igyekeztek előtérbe helyezni. Háy és Antos legnagyobb megdöbbenésére a jugoszlávokat a jövő egyáltalán nem izgatta, „kizárólagköveteléseik rendezését" akarták a belgrádi tárgyalásokon elérni. Todorovics csak a magyar tartozások nagyságáról, ill. annak megfizetési módjairól akart egyezkedni. Az általa javasolt három napirend között ott szerepelt az is, amelyről a magyar politikai vezetők hallani sem akartak, vagyis a gazdasági kapcsolatok megszakításával a jugoszlávoknak okozott károkért fizetendő kártérítés kérdése. Háy első meglepetésében ezt a napirendet nem utasította vissza, csak azt kérte, hogy vegyék figyelembe a Magyarország fizetőképességét. Két további napirendet javasolt (a magyar ellenköveteléseket, ill. a gazdasági együttműködés kérdését), amit a jugoszlávok tárgyalási témaként elfogadtak. Az előzetes megbeszélésnek olyan volt a hangulata, hogy a magyarok ekkor fel sem merték vetni a nullszaldó kérdését, erre csak azután akartak sort keríteni, amikor „a magyar követelések jelentős voltáról már sikerült őket (ti. a jugoszlávokat - H. J.)

Már az első plenáris tárgyalásokon kiderült, hogy a két fél álláspontja „rendkívül távol esik egymástól". A gazdasági egyezmények és a kereskedelmi szállítások elszámolására szolgáló klíringszámlák egyenlege a két fél kimutatásában lényegében megegyezett. Nem volt lényegi különbség a jóvátételi elszámolásokra szolgáló számlák adataiban sem. Ezzel szemben a kapcsolatok megszakadásából adódó kamatok, kötbérek, pönálék és kártérítések ügyében az ellentétek áthidalhatatlannak tűntek. A magyarok ilyen címen egy centet sem akartak fizetni, és ugyanez vonatkozott a jóvátételi szerződésben késedelmes szállítások esetére rögzített havi 5%-os büntetőkamatra is. Ehhez képest a jugoszlávok egyedül az 1947-ben megkötött alumíniumegyezmény felmondása miatt 120 millió dolláros kárt mutattak ki a létesítmény áttervezése, új szállítók, kivitelezők keresése, a beruházás átadásának tetemes csúszása, a koreai háború miatt a világpiacon bekövetkezett áremelkedések miatt. Igaz, ennél a tételnél nagyvonalúan megelégedtek volna 69 millió dollár kártalanítással is. Ragaszkodtak az 1946-os jóvátételi szerződés betűjéhez és kijelentették, hogy az eredetileg 70 millió dolláros jóvátétel (amiből mintegy 20 milliót 1948-ig Magyarország kifizetett) büntetőkamatokkal együtt 1955-re 341 289 959,80 dollárra

Az alumíniumipari beruházások elmaradása miatt 69 millió dollár kártérítési igényt nyújtottak be, a kereskedelmi tartozást hat évre 7%-kal kamatoztatták, a jóvátételt folyó dollárban kétszeres szorzóval számították, restitúció és jugoszláv javak magyarországi államosítása miatt több mint 80 millió dollárt követeltek. A magyar vezetők számára egészen megdöbbentő volt a jugoszláv járandóság több mint 523 millió dolláros induló összege. Ezzel a teljesen irreális követeléssel szemben a magyarok a Jugoszláviában államosított magyar vagyonokért, a kihurcolt és kinn maradt jószágokért, elkobzott házakért, földekért, kifizetetlenül maradt tranzitszállítási díjakért stb. mintegy 300 millió dollár igényt állítottak. E két tételnek az egyenlege azonban még mindig teljesíthetetlenül magas volt, mivel ez meghaladta az eredeti szovjet jóvátétel összegét is, másrészt a jugoszlávok nem fogadták el a magyar ellenkövetelések

A magyar delegáció ebben a teljesen váratlan helyzetben Rákosi javaslatától (ti. hogy kölcsönösen tekintsenek el a tartozásoktól) kénytelen volt eltérni és a kereskedelmi adósságokat elismerni, ám a beruházások elmaradása miatt követelt jugoszláv kártérítést - azzal az indokkal, hogy „az együttműködés megszakadásából adódó károsodás kétoldalú, mindkét országot egyaránt érinti" - elvetette, a még hátra lévő jóvátétellel szemben pedig hasonló nagyságrendű magyar követelést

Majd az első számú magyar politikai vezetőkkel történt többszöri konzultáció után ezt az álláspontját is kénytelen volt feladni és előbb 25, majd 40, végül 45 millió dollár fizetését vállalta az összes tartozás fejében tíz év alatti áruszállítással.

A tárgyalások utolsó plenáris ülésére Todorovics a jugoszláv igényeket a kiinduló összeg több mint a felére, 230 millió dollárra csökkentette, amit a kereskedelmi tartozás és a jóvátétel esetében öt, a gazdasági egyezmények felmondása miatti kártérítés esetében pedig tíz év alatt kellett volna Magyarországnak teljesítenie. Háy ezzel a 230 milliós követeléssel szemben 45 millió dollár tíz év alatt történő megfizetésére kapott felhatalmazást, amit viszont a jugoszlávok tartottak elfogadhatatlannak. Az álláspontok itt megmerevedtek és szeptember 24-én a jugoszlávok felálltak a

A tárgyalások kudarcáért mindkét fél a másikra hárította a

„A magyar jugoszláv gazdasági tárgyalásokról" című szerkesztőségi cikkében a Szabad Nép a kudarc okát a túlzottan merev jugoszláv álláspontban Az MDP szócsövében megjelent írásra a belgrádi Politika október 9-ei száma válaszolt. A jugoszlávok természetesen vitatták, hogy túlzottak lennének a jugoszláv követelések, és kijelentették, hogy a konzultációk mindaddig terméketlenek maradnak, amíg a magyarok „nem változtatják meg álláspontjukat", nem ismerik el a „teljesen világos fizetési kötelezettségeiket az érvényes szerződések Jugoszláv oldalról 1955 őszén nőtt a bizalmatlanság a magyar kormány iránt. Úgy vélték, hogy a magyar vezetők nem akarnak megegyezni Jugoszláviával, és a Szovjetunióhoz hasonló rugalmas magatartást vártak el Magyarország részéről is. A jugoszláv sajtó élesen kritizálta a magyar álláspontot, közzétette a jugoszláv követelés összegét, majd gúnyosan mellétette az irreálisnak tartott magyar

Dalibor Soldatic, Jugoszlávia budapesti követe 1955. október 15-én a tárgyalások folytatására irányuló jegyzéket adott át a magyar külügyminiszternek. A javaslatnak az volt a lényege, hogy Magyarország lásson hozzá a nemzetközi szerződéseken és a kétoldalú megállapodásokon alapuló kötelezettségeinek a teljesítéséhez, vagyis kezdje el fizetni a kereskedelmi kapcsolatokból származó 22 millió dolláros tartozását és a még fennálló jóvátételt, az összes többi kérdést pedig egyelőre hagyják nyitva, és azok megoldására „megfelelő időben később" kerüljön sor. A jegyzék ugyanakkor engedményeket is tartalmazott, ugyanis a jóvátételi szállítások befejezésére négy év haladékot adott, és a reparáció keretében szállítandó áruk körének kijelölésénél a legnagyobb mértékben kész volt figyelembe venni a magyar szállítóképességet. De mindennél fontosabb volt az, hogy a jugoszláv kormány a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok meghiúsulása miatti kamatok, ill. a jóvátétel elmaradása után felszámított pönálé tekintetében hajlandó volt új tárgyalásokat

Az előzetes tárgyalásokra 1956. január 10. és 18. között Budapesten került sor, a jugoszláv delegációt Nenad Popovics államtanácsos

A magyar álláspont az eredeti nullszaldós megoldáshoz képest lényegesen változott, ugyanis immár nem csak a kereskedelmi kapcsolatokból fennálló, 2%-os kamattal növelt tartozásokat, hanem az eredeti jóvátétel 1/3-dal csökkentett összegét is elismerték. Így mindent összevetve Magyarország 70-71 millió dollár kártalanítás fizetésére vállalkozott tíz éves időtartam alatt azzal, hogy a törlesztés időtartama számára különösen kedvező áruösszetétel esetén hét évre is mérsékelhető, sőt azt sem tartották kizártnak, hogy a törlesztés ne egyenletes, hanem az első években az átlagosnál magasabb legyen. Magyar részről a megállapodás elengedhetetlen feltételéül szabták, hogy a kereskedelmi és jóvátételi adósságon kívüli összes egyéb követelést és tartozást mindkét oldalon „végérvényesen törölni kell".

A jugoszláv követelés globális összege a szeptemberi induló összeg kevesebb, mint 1/3-ára, 150 millió dollárra csökkent, amelyhez hét év alatt szerettek volna hozzájutni. Sőt, a törlesztési idő hat évre történő csökkentése esetén kiegyeztek volna 130 millió dollár megfizetésével is. Popovics kijelentette, hogy álláspontjuk „rugalmas az összeg tekintetében", de 70-71 millió dollárról szó sem lehet. Ennél valamivel biztatóbb volt a szállítandó magyar áruk specifikációjára vonatkozó jugoszláv ígéret, miszerint „messzemenően figyelembe kívánják venni a magyar lehetőségeket és tekintettel kívánnak lenni szállítóképességünkre", arról azonban nem lehet szó, hogy a jugoszláv igényeket teljesen a magyar lehetőségekhez igazítsák, és átvegyenek mindent, amit Magyarország felajánl. Ragaszkodott ahhoz, hogy a dollárban adott jugoszláv előlegeket Magyarország is ugyanígy fizesse vissza. Kedvezményeket ígértek előszállítás esetére, ill. áru helyett aranyban vagy konvertibilis devizájú törlesztést megfelelő felárral (ázsióval) vették volna

A magyar delegáció „meglepődött" a jugoszláv állásponton és kijelentette, hogy nem enged a 70-71 millió dolláros ajánlatból, de ezen az alapon bármikor kész tárgyalni és megegyezni. Erre a jugoszlávok visszavonták a globális összegre vonatkozó, némi kompromisszumot is tartalmazó javaslatukat és visszatértek korábbi álláspontjukhoz, vagyis ragaszkodtak valamennyi, „a szerződésekben lefektetett szankciók alapján járó

A két fél 1956. január 17-én jegyzőkönyvben rögzítette az egymáshoz nem közeledő, megmerevedő álláspontját, majd a tárgyalásokat január 18-án megint eredménytelenül Magyarország az 1950-es években követett hibás gazdaságpolitika következtében kelet és nyugat felé egyaránt eladósodott. Ráadásul a tőkés országokkal szemben 1956. szeptember 30-án fennálló két milliárd 347 millió Dft tartozás túlnyomó többsége rövid lejáratú, három hónapon belül esedékessé váló, magas kamatozású hitelekből A jugoszláv jóvátétel mellett további súlyos terheket jelentett az 1956 júniusában Nagy-Britanniával aláírt vagyonjogi megállapodás, amelyben a hosszú lejáratú kötvényadósság kivételével 4,5 millió font ellenében sikerült az összes egyéb jogcímen felmerült angol adósságot Érthető tehát, hogy minden áron igyekeztek a magyar gazdaságra (mindenekelőtt az iparra és külkereskedelemre) háruló újabb terheket a lehető legkisebbre csökkenteni. Az SZKP XX. kongresszusán részt vevő magyar pártdelegációt felhatalmazták, hogy kérjen a szovjet vezetőktől 20 millió dollár hitelt és a tőkés import egy részének kiváltására főleg nyersanyagokból jelentős többletszállításokat. A delegáció ismertesse a Jugoszláviával megakadt vagyonjogi tárgyalások állását. „Miután gazdasági helyzetünk nem engedi, hogy tovább emeljük a pénzügyi tárgyalásokon eddig javasolt összegeket, kérjük a Sz. U. közvetítő, segítő közreműködését a helyzet Nincs tudomásunk arról, hogy Moszkvában ez a találkozó létrejött volna, viszont a magyar párt- és állami vezetés Rákosi menesztése után levélben kérte a Szovjetunióval szemben esedékessé váló hitelek prolongálását, ill. újabb áruhitelek A budapesti tárgyalások kudarca után Soldatic és Sik Endre között hosszadalmas alkudozások indultak meg a magyar áldozatvállalási készség emelése körül. A jugoszláv követ arról igyekezett a magyar külügyminiszter-helyettest meggyőzni, hogy „valamivel följebb kell" menniük, hogy „meglegyen a 'normális alapja' annak, hogy ők tovább menjenek lefelé". Barátilag közölte személyes véleményét Sik Endrével, hogy ha a magyar fél mereven kitart a 72 millió és hét év törlesztési idő mellett, úgy megegyezés nem lesz. „Ha viszont valamennyire is feljebb megyünk (ti. a magyarok - H. J.), számíthatunk arra, hogy ők is majd lejjebb jönnek", az áruk specifikációjában pedig hajlandók messzemenő engedményeket A magyar-jugoszláv pénzügyi tárgyalások ügyének a holtpontról történő elmozdítása érdekében Soldatic (ha futólag és csak néhány percre is), személyesen beszélt Rákosi Mátyással, és megpróbálta őt meggyőzni a magyar kártalanítási összeg A jugoszláv követ március 24-én a Külügyminisztérium főosztályvezetőjének megismételte, hogy „amíg a függő gazdasági kérdések nincsenek rendezve, a jugoszláv vásárlások természetesen csak nagyon vontatottak lehetnek. Senki sem vállalja a jelenlegi helyzetben azt a kockázatot, hogy a jelenlegi árucsereforgalom keretében olyan magyar árukat vásároljon, amelyeket később a függő gazdasági kérdések rendezése után Jugoszlávia ingyen is megkapna. Ezért a kereskedelmi forgalom terén fennálló nehézségeket csak a függő gazdasági kérdések rendezésével lehet megszüntetni". Soldatic hivatkozott jugoszláv vezetőkkel (Vukmanoviccsal, Todoroviccsal) folytatott megbeszéléseire, amelyek azt bizonyítják, hogy „jugoszláv részről minden hajlandóság megvan arra, hogy megoldjuk a közöttünk lévő problémákat és erősítsük kapcsolatainkat". Ehhez azonban szerinte a magyaroknak csökkenteni kell a fizetési határidőt, „a fizetendő összeg kérdésében magyar részről egy kissé feljebb kell menni", és ez esetben jugoszláv részről engedni fognak az addigi kártérítési

A jugoszlávok 1956. február 11-én a csehekkel, majd március 10-én az NSZK-val is megállapodtak, így Magyarország maradt az utolsó európai ország, amellyel a kapcsolatok megszakadása miatt keletkezett vitás pénzügyi ügyeket még mindig nem sikerült lezárni. Rákosi helyzete egyre instabilabbá vált, 1956 márciusában, Egerben kénytelen volt bevallani, hogy a Rajk-per „provokáción" alapult, amit a jugoszlávok nagy megelégedéssel fogadtak. Olt Károly pénzügyminiszter 1956. március 26-án a 72 millió dollár kifizetését követő 3-4 évben további 20 millió dollár jóvátétel vállalására tett A Politikai Bizottság két nappal később úgy döntött, hogy a „függő gazdasági kérdések rendezése céljából eddig felajánlott összeget tíz millió dollárral megtudjuk [!] emelni abban az esetben, ha a törlesztés idejét egy évvel (a jugoszlávok - H. J.) Sik március 30-án fehér asztal mellett közölte a jugoszláv követtel és a kereskedelmi tanácsossal a PB döntését. Soldatic kijelentette, hogy a globális összegre vonatkozó új magyar ajánlat „alkalmas alap a tárgyalásra, sőt meggyőződése szerint ezt az összeget így el is fogják fogadni", ellenben a törlesztés idejét túlságosan hosszúnak A jugoszlávok 85 millió dollárt és öt éves törlesztési időt javasoltak, amit a magyarok némi hezitálás után tárgyalási alapként A Politikai Bizottság 1956. április 12-én Rákosi Mátyás szóbeli javaslatára úgy döntött, hogy „a 85 millió dollárt elfogadjuk, ill. végleges megegyezésnek tekintjük, és a törlesztés idejére hajlandók vagyunk, a tárgyalás alapjául elfogadni az öt évet, olyan árulista alapján, mely számunkra teljesen A kormány 1956. április 17-én Olt Károlyt bízta meg annak a tárgyalásnak a vezetésével, amely a szállítandó áruk listájáról döntött és megfelelő árulista kialkudása esetén felhatalmazta a pénzügyminisztert a 85 millió dolláros kártalanítás öt év alatt, egyenlő részletekben történő megfizetésére vonatkozó végleges megállapodás aláírására. A tárgyalások Belgrádban április 19-én kezdődtek és 1956. május 29-én két egyezmény, egy bizalmas jegyzőkönyv és két levélváltás aláírásával (Lásd a 2. számú forrást!) A jugoszláv delegációt ismét Mijalko Todorovics A tárgyalások során sikerült a jugoszlávok 20 millió dolláros vasúti gördülőanyag igényét 12 millió dollárra mérsékelni, és elhárítottak egy tíz millió dolláros cukorszállítást is. Magyar oldalról kedvező volt, hogy ennek fejében duplájára növelhették a közúti járművek mennyiségét. A világpiaci árak, a készpénzfizetési kötelezettség és a szankciók tekintetében is érvényesíteni tudták a magyar álláspontot. Az ütemezés tekintetében viszont a magyarok tettek némi engedményt, amikor közelítettek az arányos szállításhoz.

A pénzügyi és gazdasági megállapodás aláírása után azoknak az egyezményeknek (légiforgalmi, egészségügyi és állategészségügyi, növényvédelmi, jogsegély és kiadatási stb.) a jóváhagyása is felgyorsult, amelyeknek az aláírását addig jugoszláv részről tudatosan késleltették. Soldatic 1956. június 20-án bizalmasan közölte Sik Endrével, hogy hamarosan átadja a magyar parlamenti delegáció belgrádi meghívóját, és azt követően sor kerülhet a jugoszláv parlamenti küldöttség magyarországi látogatására

(Lásd a 3. számú forrást!)Június 21-én megszületett az 1956-1957. évi kereskedelmi, árucsere-forgalmi és fizetési egyezmény, szeptember 20-án pedig aláírták a magyar-jugoszláv gazdasági együttműködésről szóló Rákosi Mátyás menesztése után az új első titkár, Gerő Ernő azonnal, 1956. július 19-én levélben javasolta J. Broz Titónak a két párt közötti kapcsolat újrafelvételét. Gerő személye a jugoszlávok számára semmi jóval nem kecsegtetett. Az új első titkár a viszony 1948 után történt megromlásában a magyar kommunista vezetőket (ideértve saját magát is) mindössze annyiban tette felelőssé, hogy akkor „elhamarkodottan" foglaltak állást a JKSZ-szel szemben felvetett kérdésekben. A Jugoszlávia kiátkozásában döntő szerepet játszó Rajk-perről pedig még 1956 nyarán is annyit állított, hogy az „provokációra és hamis vádakra épült", és kiindulópontja lett a jugoszláv vezetőkre szórt „minden alapot nélkülöző" rágalmaknak. 1956. október 15-én magyar párt- és kormánydelegáció utazott Belgrádba, amely október 23-án délelőtt tért haza a már forrongó

A kormány 1956. július 11-én döntött a pénzügyi és gazdasági egyezmény végrehajtásáról.(Lásd a 4. számú forrást!) A Kádár-rendszer hatalomra kerülése után a Nagy Imre-ügy, ill. az 1958. évi új jugoszláv pártprogram miatt a két ország kapcsolata ismét hűvösebbre fordult, de a jóvátételi szállításokat Magyarország némi kihagyás után rendben teljesítette. Tito a szovjet katonai beavatkozással hatalomra segített új rezsim nehézségein 150 millió dináros segéllyel és két millió dolláros kölcsönnel enyhített, de leginkább azzal járult hozzá a Kádár-kormány stabilizálásához, hogy engedélyezte a jóvátételi megállapodásban vállalt és 1957. december 31-ig szállítandó áruk felének klíringben (vagyis ellentételezés mellett) történő

Az 1956-ban aláírt jóvátételi kötelezettségnek 1961. június 30-áig kellett volna eleget tenni. Eddig az időpontig Magyarország a 85 millió dolláros kötelezettségéből 79,2 millió dollárt Az év végére a kiszállított áruk értéke már meghaladta a 81 millió dollárt. (Lásd az 5. számú forrást!) A két ország megegyezett a jóvátételi szállítások határidejének meghosszabbításában és 1963-ban 0,8 millió, 1964-ben 0,6 millió dollár értékű áru átadásával Magyarország teljesítette 1956-ban vállalt kötelezettségét. (Lásd a 6. számú forrást!)

Források

Háy László és Antos István levele Rákosi Mátyás részére Mijalko Todoroviccsal folytatott tárgyalásukról

1955. szeptember 2.
Másolat. Szigorúan titkos!
Kedves Rákosi elvtárs!
A mai napon bemutatkozó látogatást tettünk Antos elvtárssal a jugoszláv delegáció vezetőjénél, Todorovics elvtársnál. A beszélgetés mintegy egy óra hosszat tartott. Törekvésünk az volt, hogy a múlt nyitott kérdéseit azáltal háttérbe szorítsuk, hogy a további gazdasági együttműködés problémáját helyezzük előtérbe. Kitűnt azonban, hogy jugoszláv részről az utóbbi kérdések tárgyalására egyáltalán nem készültek, hanem kizárólagköveteléseik rendezését kívánják a mostani tárgyalások során biztosítani.
Kifejezésre jut ez többek között abban, hogy a tárgyalások anyagául három napirendi pontot javasoltak: 1. a gazdasági egyezményekből eredő magyar tartozások kérdése, 2. a jóvátétel kérdése, 3. a gazdasági kapcsolatok megszakításából eredő jugoszláv károsodás kérdése.
A 3. pontot formálisan nem utasítottam vissza, de tartalmilag igen és pedig olyan módon, hogy az egész kérdés rendezésénél jugoszláv részről vegyék figyelembe Magyarország fizetőképességét. Emellett két pontnak napirendre tűzését javasoltam: 1. a magyar követelések kérdését, 2. a gazdasági együttműködés kérdését. Javaslatomat elfogadták. A gazdasági együttműködéssel jugoszláv részről megjelölik, hogy elsősorban milyen magyar áruk szállítása iránt érdeklődnek egy hosszúlejáratú egyezmény keretében. Todorovics közölte, hogy ezt a kérdést még nem vizsgálták meg, de követeléseik rendezése után hajlandók erről tárgyalni.
A beszélgetés során megállapítható volt, hogy a jugoszlávok különböző követeléseik alapján arra számítanak és törekednek, hogy jelentősebb összeg megfizetését érjék el. De kifejezésre juttatták, hogy a szállítási feltételeket illetően - elsősorban a szállítandó áruk tekintetében - hajlandók Magyarország szállítási lehetőségeit figyelembe venni.
Az első találkozón még nem vetettük fel a nullszaldó kérdését, mivel látható volt, hogy a részünkről támasztható igényeket minimálisaknak tekintik. A nullszaldó kérdését akkor fogjuk felvetni, ha a magyar követelések jelentős voltáról már sikerült őket meggyőzni.
A magyar delegáció a kapott irányelveknek megfelelően folytatja a tárgyalásokat.
A levelet Droppa elvtárssal küldjük, aki a zágrábi vásárról tér vissza.
Belgrád, 1955. szeptember 5. Háy László
Antos István
Jelzet: MOL XIX-J-1-j Jugoszlávia TÜK 27. doboz.

A Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság közötti egyezmények szövegei

1956. május 29.
EGYEZMÉNY
a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság között függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések rendezése tárgyában.
A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetség[i] Népköztársaság Kormánya
attól az óhajtól indíttatva, hogy a két ország között függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdéseket rendezzék, elhatározták, hogy e tárgyban egyezményt kötnek és e célból teljhatalmú meghatalmazottjaikként kijelölték:
a Magyar Népköztársaság Kormánya Olt Károly pénzügyminisztert,
a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya Mijalko Todorovic[s]ot a Szövetségi Végrehajtó Tanács tagját,
akik jó és kellő alakban talált meghatalmazásuk kicserélése után a következőkben állapodtak meg:
1. cikk.
/1/ A Szerződő Felek mind a maguk, mind jogi személyeik és állampolgáraik nevében kölcsönösen kiegyenlítettnek tekintik mindazokat a pénzfizetésre, áruszállításra és egyéb szolgáltatásra vonatkozó jogokat, követeléseket, és igényeket, amelyek a másik Szerződő Féllel, annak jogi személyeivel, valamint állampolgáraival szemben 1955. jan. 1. napja előtt bármilyen jogcímen keletkeztek.
/2/ Az előző bekezdés rendelkezései nem terjednek ki
azokra a jogokra, követelésekre és igényekre, amelyek a Szerződő Felek állampolgárait a másik Szerződő Fél állampolgáraival szemben polgári jogi jogviszonyból kifolyólag megilleti,
azokra a jogokra, követelésekre és igényekre, amelyek a Szerződő Feleknek a másik Szerződő Fél területén állandó lakóhellyel bíró állampolgárait az e területen székelő jogi személyekkel szemben polgári jogi jogviszonyból kifolyólag megilletik, vagy terhelik, valamint ezeknek az állampolgároknak köztartozásaira,
az irodalmi és művészeti szerzői jogra és az azon alapuló követelésekre és igényekre.
2. cikk.
Az előző cikk /1/ bekezdésében megjelölt kölcsönös jogok, követelések és igények nyolcvanöt millió USA dollárt kitevő, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság javára mutatkozó egyenlege akként nyer teljes és végleges kiegyenlítést, hogy a Magyar Népköztársaság Kormánya a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormányának az 1956. év június hó 1. napjától kezdődő öt év alatt a jelenlegi árakon számítva fenti értéket képviselő árukat szállít.
A két Kormány külön rendezi a szállítások lebonyolításának módját és azok előmozdítására Vegyesbizottságot küld ki.
3. cikk.
A jelen Egyezmény aláírása napján lép hatályba.
Kelt Belgrádban, 1956. év május hó 29. napján, két-két magyar és szerb-horvát nyelvű példányban azzal, hogy mindkét nyelvű szöveg egyaránt hiteles.
A Magyar Népköztársaság Kormányának meghatalmazásából:
Olt Károly s. k. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormányának meghatalmazásából:
Mijalko Todorovic[s] s. k.
Jelzet: MOL M-KS 276. f. 65. cs. 207. ő. e. - Géppel írt másolat.
***
EGYEZMÉNY
a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság közötti tudományos és műszaki együttműködés tárgyában.
A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya a két ország közötti gazdasági kapcsolatoknak a tudományos és műszaki együttműködés útján való további fejlesztése és erősítése céljából a következőkben állapodtak meg:
1. cikk.
A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya lehetővé teszi a két ország közötti tudományos és műszaki együttműködést, a népgazdaságok minden ágában szerzett tudományos és műszaki tapasztalatoknak mindkét Szerződő Fél érdekében álló kicserélése útján.
2. cikk.
A két ország közötti tudományos és műszaki együttműködés lezajlik: a saját műszaki dokumentációnak - beleértve a szabadalmakat és licenciákat - kölcsönös átadása és a megfelelő tájékoztatások kicserélése útján, összhangban mindkét Szerződő Fél érvényben lévő előírásaival, valamint azoknak a nemzetközi szerződéseknek a rendelkezéseivel, amelyekhez a Szerződő Felek egyike csatlakozott,
a tapasztalatok kicserélése érdekében specialisták kölcsönös küldése, műszaki segítségnyújtás és a szerződő országoknak a tudományos és műszaki téren elért eredményeinek megismerése útján,
gyakornokok fogadása útján, képesítésük növelése érdekében,
ösztöndíjasok kicserélése útján,
a tudományos kutatási dokumentációk és anyagok átadása útján,
a tudományos és műszaki együttműködés más formái útján, a két ország között előzetesen kötött megállapodás alapján.
3. cikk.
Mindkét Szerződő Fél - a tudományos és műszaki együttműködés megvalósítását célzó intézkedések kidolgozása és kormányaiknak a megfelelő ajánlások megtétele érdekében - Vegyesbizottságot alakít, amelybe mindegyik kormány öt tagot nevez ki.
A jelen cikk /1/ bekezdésében foglalt feladatok megvalósítása érdekében a Bizottság alapszabályt létesít. Az alapszabály mindkét kormány jóváhagyása után lép érvénybe.
A Bizottság évente legalább egyszer ülést tart, üléseit felváltva a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság területén tartja.
4. cikk.
Jelen Egyezmény mindkét kormány jóváhagyása után lép érvénybe és öt éves időszakra szól.
Jelen Egyezmény érvényessége automatikusan meghosszabbodik további öt éves időszakra, kivéve, ha bármelyik kormány az érvényesség lejárta előtt 12 hónappal kifejezi azt a kívánságát, hogy a szerződés lejárjon.
Készült Belgrádban, 1956. év május hó 29. napján, két-két eredeti példányban magyar és szerb-horvát nyelven azzal, hogy mindkét szöveg egyaránt hiteles.
A Magyar Népköztársaság Kormánya nevében:
Olt Károly s. k. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya nevében:
Mijalko Todorovic[s] s. k.
Jelzet: MOL M-KS 65. cs. 207. ő. e. - Géppel írt másolat.
***
BIZALMAS JEGYZŐKÖNYV
a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya között függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések rendezése tárgyában
Belgrádban, 1956. május hó 29-én aláírt Egyezményhez.
A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya között függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések rendezése tárgyában Belgrádban 1956. május hó 29. napján aláírt Egyezmény /az alábbiakban: Egyezmény/ 1. cikkének /1/ bekezdése vonatkozik különösen azokra a jogokra, követelésekre és igényekre, amelyek a Szerződő Feleket, jogi személyeiket és állampolgáraikat
a Budapesten 1946. május hó 11-én kelt, a Magyarország részéről Jugoszláviának a hadműveletek és a jugoszláv területek megszállása által okozott károk megtérítése címén szállítandó áruk tárgyában kötött egyezmény,
a Pári[z]sban 1947. február hó 10-én kelt magyar békeszerződés,
a Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság között az alumíniumipar terén való gazdasági együttműködésre vonatkozóan Belgrádban 1947. május hó 11-én létesült megállapodás,
a hosszúlejáratú magyar szállítások és jugoszláv ellenszállítások tárgyában Budapesten 1947. július hó 24-én kelt egyezmény,
a Budapesten 1948. március hó 17-én kelt magyar-jugoszláv árucsere-forgalmi és fizetési megállapodás.
az előző pontokban felsorolt szerződések végrehajtása, kiegészítése és módosítása tárgyában létrejött ügyletek,
az Egyezmény aláírása előtt foganatosított államosítás, kisajátítás vagy hasonló jellegű intézkedések alapján megilletik.
A g./ pontban foglaltak értelmében kiegyenlítettnek kell tekinteni mindazokat a követeléseket és igényeket is, amelyeket a Magyar Népköztársaság Kormánya, illetve magyar állampolgárok vagy jogi személyek a magyar javaknak, jogoknak és érdekeltségeknek az 1948. augusztus hó 1. napján kelt rendelet alapján a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságra történt átruházása miatt támaszthatnának.
II.
Az Egyezmény 1. cikkének rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha az abban megjelölt jogok, követelések és igények tárgyában bármilyen értékpapírt, kötelezvényt, szelvényt vagy egyéb címletet állítottak ki, éspedig akkor is, ha ezek lejárata vagy esedékessége 1955. január hó 1. napja után következett, illetve következik be.
III.
Az Egyezmény 1. cikkének /1/ bekezdése nem érinti azokat az igényeket, amelyek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság részéről a magyar békeszerződés 11. cikke, valamint a magyar békeszerződés 24. cikkének a művészeti, történelmi vagy régészeti értékű javakra vonatkozó rendelkezései alapján támaszthatók. A Szerződő Felek ezeknek az igényeknek a mielőbbi rendezése érdekében három hónapon belül tárgyalásokat kezdenek.
IV.
A Szerződő Felek három hónapon belül tárgyalásokat kezdenek annak érdekében, hogy megállapodást létesítenek állampolgáraiknak nyugdíj- és társadalombiztosítási járadékigényei és várományai tárgyában. A megállapodás célja, hogy mindkét Szerződő Fél kölcsönösen magára vállalja mindazon jogosultak igényeinek rendezését, akik az Egyezmény hatálybalépésének napján a saját területén állandó lakóhellyel bírnak és ennek során beszámítsa a másik Fél társadalombiztosítási rendszerében szerzett időt is. Ezeknek az igényeknek az átvállalása miatt a Szerződő Felek egymással szemben nem fognak követelést támasztani.
V.
Az Egyezmény 2. cikke értelmében szállított áruk „jelenlegi árán" a következő árakat kell érteni:
azoknál az árucikkeknél, amelyek 1955. január hó 1. és a jelen Egyezmény aláírásának napja közötti időben a magyar-jugoszláv árucsere-forgalomban kereskedelmi kötés tárgyát alkották, az említett időszakban létrejött utolsó szállítási szerződésben szereplő árakat,
egyéb árucikkeknél az Egyezmény aláírása napján érvényben volt közepes világpiaci árakat.
VI.
Az Egyezmény
napján

[X] Gépelési elírás, nyilván „alapján”.

a Magyar Népköztársaság Kormánya a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormányának 85 millió USA dollár értékű árut szállít akként, hogy
az Egyezmény aláírásától 1957. december 31-ig 22,069 500 USA dollár
1958. január 1-től 1958. december 31-ig 20,401 000 „ „
1959. január 1-től 1959. december 31-ig 17,087 000 „ „
1960. január 1-től 1960. december 31-ig 17,070 500 „ „
1961. január 1-től 1961. június 30-ig &#nbrp;8,372 000 „ „
értékű áru kerül leszállításra, a jelen Jegyzőkönyvhöz csatolt és annak kiegészítő részét alkotó árulista alapján.
VII.
Az Egyezmény 2. cikke szerinti szállításokat a Szerződő Felek külkereskedelmi szerveik útján fogják bonyolítani.
A bonyolítást magyar részről a Külkereskedelmi Minisztérium, jugoszláv részről a Külkereskedelmi Bizottság, mint központi szervek irányítják.
A Jugoszláv Fél köteles a jelen Jegyzőkönyv mellékletét alkotó árulistában feltüntetett árukat az Egyezménynek, illetve az árulistának megfelelő minőségben, áron és feltételek mellett megrendelni és átvenni, a Magyar Fél viszont köteles azokat ugyanúgy leszállítani.
A Szerződő Felek központi szervei kijelölik azokat a külkereskedelmi vállalatokat, amelyek az Egyezmény lebonyolításához szükséges szállításokat eszközlik, és gondoskodnak arról, hogy a kijelölt vállalatok a szállítási szerződéseket kellő időben megkössék.
A szállítási szerződéseket azokra az árucikkekre, amelyeknek szállítási határideje az 1957. december hó 31-ig terjedő időszakra esik, 1956. szeptember hó 1-ig kell megkötni. Az ezt követő időszakokban szállítandó árukra vonatkozó szállítási szerződéseket a lehetőség szerint 1956. december hó 31-ig kell létrehozni; ahol ez nem lehetséges, ott a hosszabb gyártási időt igénylő árukra vonatkozó szállítási szerződéseket megfelelő idővel előbb, de legkésőbb a szállítás naptári évét megelőző év január hó 1-ig, egyéb árukra (főleg tömeg- és fogyasztási cikkekre) vonatkozó szállítási szerződéseket pedig a szállítás naptári évét megelőző év július hó 1-ig kell megkötni.
VIII.
A Szerződő Felek belgrádi, illetve budapesti követségeinek illetékes szervei az Egyezmény lebonyolítását figyelemmel kísérik, a bonyolítás érdekében szükség szerint eljárnak az illetékes központi szervnél vagy annak útján az érdekelt vállalatoknál, és ellátják az ezzel kapcsolatban felmerülő adminisztratív teendőket.
IX.
Az Egyezmény 2. cikkében megjelölt Vegyesbizottság feladatkörébe tartoznak a következők:
a szállításokra vonatkozó Általános Feltételek megállapítása,
saját ügyrendje, valamint a XI. pontban megjelölt szabályok kidolgozása,
az Egyezmény lebonyolításával és értelmezésével kapcsolatban felmerülő kérdések szabályozása,
az egyes szállítási időszakok végén esetleg mutatkozó szállítási többlet vagy hiány megállapítása és az ezzel kapcsolatban szükséges intézkedések megtétele,
a magyar és jugoszláv vállalatok között felmerülő viták eldöntése, s a megfelelő esetekben a XI. pontban előírt eljárás megindítása,
intézkedés szállítási szerződések kötése iránt azokban az esetekben, amikor e kötések a VII. pontban megjelölt határidőkben nem jöttek létre,
intézkedés szállítási szerződések kötése iránt azokban az esetekben, amikor egyes kötéseket a XIII. pont szerinti elállás folytán kell pótolni,
intézkedés a kötbérek kiegyenlítésére szolgáló áruszállítások tárgyában.
A szállításokra vonatkozó Általános Feltételeket a Vegyesbizottságnak a legsürgősebben ki kell dolgoznia. A kidolgozás esetleges késedelme nem akadályozhatja a szállítási szerződések megkötését. Az Általános Feltételek elkészülte előtt kötött szállítási szerződéseket is el kell azonban látni az olyan értelmű záradékkal, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Vegyesbizottság által megállapított Általános Feltételek lesznek irányadók.
A Vegyesbizottság három magyar és három jugoszláv tagból áll és bármely Fél kérésére összeül. A Vegyesbizottságban mindkét Szerződő Félnek egy-egy szavazata van. Üléseit a célszerűség figyelembevételével Budapesten vagy Belgrádban tartja. A Vegyesbizottság határozatait egyhangúlag hozza, ügyrendjét egyébként saját maga állapítja meg. A Vegyesbizottság szakértőket is igénybe vehet.
Ha a Vegyesbizottságban egyhangú határozat nem jön létre, úgy - a XI. pontban szabályozott eseteket kivéve - a vitát bármely Fél kívánságára a két Kormány elé kell terjeszteni.
X.
Annak igazolására, hogy a magyar és jugoszláv külkereskedelmi vállalatok között létrejött kötés az Egyezmény keretébe tartozik, a szállítási szerződéseket megfelelő láttamozással kell ellátni.
A láttamozást a Magyar Külkereskedelmi Minisztérium megbízottja és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti követségének illetékes szerve közösen végzik.
A szállítási szerződések láttamozása csak abban az esetben tagadható meg, ha a kötés nem az Egyezmény alapján jött létre.
XI.
A magyar és jugoszláv vállalatok között az Egyezmény keretében tartozó szállításokra vonatkozó szállítási szerződések megszegéséből keletkezett vitás ügyekben a Vegyesbizottság a vita eldöntése helyett akként is határozhat, hogy a döntést Szakértői Döntőbizottságra bízza. A döntést bármelyik Fél kérésére Szakértői Döntőbizottságra kell bízni, ha a Vegyesbizottság az említett ügyekben keletkezett vitát 60 napon belül nem rendezte.
A Szakértői Döntőbizottságot a Vegyesbizottság magyar, illetve jugoszláv tagozata által meghívott magyar és jugoszláv szakértőkből kell szervezni úgy, hogy a bizottság egy-egy magyar és jugoszláv tagból és váltakozva magyar vagy jugoszláv elnökből álljon. Az Elnök személyét annak figyelembe vételével kell kijelölni, hogy magyar és jugoszláv elnök döntése elé lehetőleg egyenlő értékben kerüljenek az ügyek elbírálásra. A Szakértői Döntőbizottság határozatait szótöbbséggel hozza. Az erre, valamint a Szakértői Döntőbizottság szervezetére és eljárási módjára vonatkozó részletes szabályokat a Vegyesbizottságnak saját ügyrendjével egyidőben kell elkészítenie.
Az Egyezmény keretében létrejött szállítási szerződésekbe olyan kikötést kell felvenni, hogy vitás esetek eldöntésére a Vegyesbizottság, illetve a fentebb körülírt esetekben az általa megbízott Szakértői Döntőbizottság bír kizárólagos illetékességgel. A Szerződő Felek gondoskodnak a Vegyesbizottság, illetve a Szakértői Döntőbizottság határozatainak végrehajthatóságáról.
XII.
Az Egyezmény keretében a magyar és jugoszláv vállalatok között létrejött szállítási szerződések alapján kiállított számlák kiegyenlítéséről a Magyar Kormány fog gondoskodni.
A VII. pont szerint az Egyezmény lebonyolítására kijelölt külkereskedelmi vállalatok megállapodnak arra vonatkozóan is, hogy milyen okmányok igazolják a szerződés teljesítését és ezt a szállítási szerződésben feltüntetik. Ezen okmányok alapján teljesített szállításokról a Magyar Nemzeti Bank kamat-, jutalék- és költségmentes nyilvántartási számlát vezet és a Jugoszláv Nemzeti Bankot konform könyvelés végett értesíti.
A jugoszláv vállalatok részéről a szállítási szerződés előírásainak megfelelően adott megbízás alapján a Jugoszláv Nemzeti Bank az egyes kötésekre vonatkozóan ugyancsak a szállítási szerződés előírásainak megfelelően visszavonhatatlanul közölni fogja a Magyar Nemzeti Bankkal, hogy mely okmányok bemutatása ellenében tekinthetők az egyes szállítások vagy azok részletei teljesítetteknek. Ezen okmányok kézhezvételekor a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó számla USA dollárösszegét a nyilvántartási számlára vezeti.
Amennyiben a Magyar Nemzeti Bank a vállalatok által kikötött szállítási határidőig a Jugoszláv Nemzeti Bank értesítését kézhez nem kapja, úgy jogában áll a könyvelést a szállítási szerződés előírásainak megfelelően, a magyar vállalat által nála bemutatott okmányok alapján végrehajtani.
Az Egyezmény aláírását követő 30 napon belül a két Nemzeti Bank a nyilvántartási számla vezetése és a két Bank közötti kapcsolat tárgyában megállapodást köt.
XIII.
A magyar vállalat hibájából eredő egy hónapon túli késedelmes szállítás esetén áruszállítással kiegyenlítendő kötbér számítandó fel. A kötbér mértéke az első kedvezményes hónapon túli késedelem első hónapjában 1 százalék, a következő hónapban 2 százalék és ezt követően minden hónapban 3 százalék. Az egyes hónapokra eső kötbér akkor válik esedékessé, ha a késedelem az illető hónap 15. napján túl terjed. A kötbér teljes összege nem haladhatja meg a késedelmesen szállított áru értékének 8 százalékát. Ha a részszállítás késedelme az egész szállított áru rendeltetésszerű felhasználását akadályozza, úgy a kötbért a teljes szállítmány értéke után kell számítani.
Ha a magyar fél hibájából beállott szállítási késedelem meghaladja a 6 hónapot, a jugoszláv fél a szállítási szerződéstől elállhat, ezen felül azonban az eladótól csupán a kötbér megtérítését követelheti.
XIV.
Az előző pontban foglaltak alapján gyakorolt elállás következtében kiesett áruszállítások pótlására újabb szállítási szerződéseket kell létrehozni. Amennyiben ez nehézségbe ütköznék, az érdekeltek a Vegyesbizottsághoz fordulhatnak megfelelő intézkedés végett. Ha a Vegyesbizottság intézkedése alapján az újabb kötés 30 nap alatt nem jönne létre, úgy az elállás folytán kiesett szállítmány értékét a magyar-jugoszláv klíringben kell kiegyenlíteni.
XV.
Az Egyezmény alapján eszközölt szállításokból folyóan a Szerződő Feleket, illetve vállalataikat a másik Szerződő Fél részéről semmiféle adó, illeték, költség, képviseleti vagy egyéb jutalék (ideértve a fennálló képviseleti szerződések alapján netán követelhető jutalékokat is) nem terhelheti. Ez a rendelkezés természetesen nem vonatkozik a szállítási szerződés szerint a vevő terhére felszámítható költségekre.
XVI.
Az Egyezmény végrehajtása érdekében a magyar szállító vállalat előszállítást eszközölhet, amennyiben erre vonatkozóan a jugoszláv megrendelő vállalattal megállapodik.
XVII.
A szállítások fob magyar kikötő, illetőleg franco magyar-jugoszláv határ történnek. A teljesítés időpontja vízi úton történő szállításoknál a hajó-fuvarlevél kelte, vasúti szállításoknál a magyar határállomás által a fuvarlevélre ütött bélyegző kelte.
XVIII.
Az Egyezmény keretében szállított áruk a Jugoszláv Fél részéről csak a Magyar Fél hozzájárulásával reexportálhatók.
XIX.
A Szerződő Felek a jelen Jegyzőkönyvet bizalmasan kezelik és azt, valamint az ahhoz csatolt árulistát az Egyezmény kiegészítő részének tekintik. Az árulistát a Szerződő Felek az érdekelt vállalatok irányában nem tekintik bizalmas jellegűnek, de egyébként közzé nem teszik.
Kelt Belgrádban, 1956. május hó 29. napján, két-két magyar és szerb-horvát nyelvű példányban azzal, hogy mindkét nyelvű szöveg egyaránt hiteles.
A Magyar Népköztársaság Kormányának meghatalmazásából:
Olt Károly s. k. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság
Kormányának meghatalmazásából:
Mijalko Todorovic[s] s. k.
Jelzet: MOL M-KS 65. cs. 207. ő. e. - Géppel írt másolat.
***
A Jugoszláv Delegáció
Elnöke

[X] A magyar delegáció elnöke, Olt Károly pénzügyminiszter ugyanilyen szövegű válaszlevélben igazolta Todorovics levelének vételét és azt, hogy a benne foglaltakkal a maga részéről szintén egyetért. Azt a levelet nem közöljük.

BIZALMAS!
Elnök Úr!
Hivatkozással a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság között függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések rendezése tárgyában ma aláírt Egyezményre és az azzal kapcsolatban felvett Bizalmas Jegyzőkönyvre, van szerencsém igazolni, hogy megállapodtunk a következőkben:
Mind a jugoszláv államosítási jogszabályok, mind az említett Bizalmas Jegyzőkönyv I. pontjának utolsó bekezdésében megjelölt 1948. augusztus 1-i rendelet egyaránt akként intézkedtek, hogy az állam ezeknek a jogszabályoknak a hatálybalépésével megszerezte az érintett javak tulajdonjogát, tekintet nélkül arra, hogy hoztak-e ennek megállapítása tárgyában külön határozatot. Ennek megfelelően a Jugoszláv Kormány nem fog további rendelkezést hozni a békeszerződés 29. cikkében biztosított jogainak érvényesítése iránt.
A fentiek ellenére a Jugoszláv Kormány hajlandó megvizsgálni, hogy van-e lehetősége a következő értelmű rendelkezés kibocsátására:
Azokat a fenti rendelkezések hatálya alá eső, de ténylegesen közületi kezelésbe nem vett kisebb ház- és földbirtokokat, amelyeket magyar tulajdonosaik közvetlenül vagy rokonaik útján tartanak birtokban, kivételnek tekintenék az említett államosítási és egyéb rendelkezések alól és azokat a tulajdonosaiknak meghagynák. Természetesen ezekre a javakra is vonatkoznának a külföldiek vagyona tekintetében mindenkor fennálló általános rendelkezések.
A Magyar Kormány a maga részéről kész arra, hogy ugyanezt a kötelezettséget vállalja a magyarországi hasonló intézkedések hatálya alá esett, de ténylegesen közületi kezelésbe nem vett ugyanilyen jugoszláv vagyon tekintetében.
Már most értesíthetem, hogy a fenti értelemben kivételt fog alkotni az a jugoszláviai magyar vagyon, amelyet a tulajdonos személyesen vagy házastársa, testvérei, szülei, nagyszülei, gyermekei vagy unokái útján tart birtokában.
Fogadja Elnök Úr, megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.
Belgrád, 1956. május hó 29-én.
M. Todorovics s. k.
Olt Károly pénzügyminiszter Úrnak
A Magyar Delegáció Elnöke,
Belgrád
Jelzet: MOL M-KS 276. f. 65. cs. 207. ő. e.

Sik Endre feljegyzése Soldatic jugoszláv követtel folytatott tárgyalásáról

Másolat
Sik elvtárs 1956. június 20-án kelt feljegyzéséről
Június 20-án délelőtt 11 órakor kérésére fogadtam Soldatic jugoszláv követet. A követ elmondta, hogy négy napot töltött Belgrádban, ahol az illetékes tényezőkkel végigbeszélte a két ország között függőben lévő összes kérdéseket. Most, hogy a pénzügyi kérdések rendeződtek, minden vonalon gyors lépésekben fogunk előrehaladni, véleménye szerint azonban kapcsolatainknak gyors és minden vonalú fejlődése őszre fog csak a maga teljességében kibontakozni, tekintettel arra, hogy a nyári hónapok már túlontúl be vannak ütemezve, másrészt a szabadságok miatt. De egész sor kérdésben máris tehetünk és kell is tennünk lépéseket a függő kérdések rendezése, illetve kapcsolataink további elmélyítése irányában.
Mindenekelőtt öt olyan egyezmény kérdését vetette fel, amelyek megkötése - egyik vagy másik fél kezdeményezésére - máris aktuális.
1./ Légiforgalmi egyezmény. Véleményük szerint a kérdés megérett arra, hogy közvetlen tárgyalásokat kezdjünk, és az egyezményt megkössük. Az általunk javasolt tervezetet most tanulmányozzák, és a legközelebbi jövőben javaslatot fognak tenni arra vonatkozóan, hogy a két fél képviselői mikor üljenek össze az egyezmény kitárgyalása és aláírása céljából.
2./ Egyezmény a fertőző betegségek elleni küzdelem összehangolásáról. A magyar fél javasolta az 1928-ban kötött egyezmény felújítását. Ők ezzel egyetértenek, de egy újabb tervezet is készült, tekintettel arra, hogy a viszonyok a régi egyezmény megkötése óta eltelt több mint negyed évszázad alatt megváltoztak. A napokban javaslatot fognak tenni, hogy a két fél képviselői még július folyamán üljenek össze az egyezmény megtárgyalása és aláírása céljából.
3./ Egészségügyi és állategészségügyi egyezmény. Mindkét fél készített tervezetet. A napokban javaslatot fognak tenni, hogy még július folyamán üljünk össze, tárgyaljuk meg és írjuk alá az egyezményt.
4./ Jogsegély és kiadatásügyi egyezmény (amelyre most június 3-án a magyar fél tett javaslatot). Egyetértenek, tervezetünket most tanulmányozzák. Javaslatot fognak tenni, hogy az ősz folyamán üljünk össze az egyezmény kitárgyalására és aláírására.
5./ Növényvédelmi egyezmény. Mindkét fél tervezete készen van. Most tanulmányozzák a még januárban átnyújtott magyar tervezetet. Javasolni fogják, hogy az egyezmény kitárgyalása és aláírása céljából ősszel üljünk össze.
Ezután Soldatic elvtárs tájékoztatás céljából közölte, hogy holnap, június 21-én fel fogja keresni Gáspár [Sándor] elvtársat és közölni fogja vele, hogy a jugoszláv szakszervezetek meghívják a magyar szakszervezetek küldöttségét október elején Jugoszláviába.
Ugyancsak a napokban Soldatic elvtárs fel fogja keresni
Bebrits

[X] Bebrits Lajos, közlekedés és postaügyi miniszter.

elvtársat és tekintettel arra, hogy a közlekedés terén számos kérdés vár megoldásra a két ország közötti viszonylatban, kérni fogja Bebrits elvtársat, hogy készíttessen egy feljegyzést az összes függőben lévő, illetve elintézésre váró kérdésekről, hogy a jugoszláv fél mindezen kérdéseket illetőleg állást foglalhasson, illetve javaslatokat tehessen.
Soldatic elvtárs azután közölte, hogy szándékukban van felvetni egy új kérdést. Az utóbbi időben igen élénk közvetlen kapcsolatok bonyolódnak határkörzeteink között. Magyar helyi szervek illetve szervezetek közvetlenül meghívják jugoszláv körzetek szerveit és szervezeteit és viszont. Ez nagyon örvendetes jelenség, de jugoszláv részről kívánatosnak tartanák, ha az ilyen meghívások szervezett formában - magyar részről a belgrádi magyar követségen jugoszláv részről pedig a budapesti jugoszláv követségen keresztül - történnének, nehogy megtörténhessen az, hogy fontos, politikai jelentőséggel bíró meghívásokra esetleg nem reagálnak, s ugyanakkor jelentéktelen, vagy politikailag esetleg nem célszerű meghívásokat elfogadnak.
A kulturális kapcsolatok vonalán a jelentékeny felélénkülés ugyancsak majd ősztől kezdődőleg várható, de már jelenleg is egész sor kezdeményezés folyamatban van. A ljubljanai rádiózenekar júliusban Magyarországra jön; a belgrádi drámai színház Moszkvából visszatértében két előadást fog tartani Magyarországon. Mátyás Máriát meg szándékoznak [!] hívni a július-augusztusban tartandó dubrovnyik-spliti nemzetközi zenei fesztiválra. Magyar részről felajánlották Bartók „Csodálatos mandarin"-ját ugyanerre a fesztiválra, az ajánlat azonban későn jött, amikor a fesztivál programját már szétküldték különböző országokba; ennek ellenére foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehetne ezt a darabot valahogyan mégis beleszorítani a programba. Mindazokat, akik Magyarországról mint nézők részt akarnak venni a fesztiválon, szívesen látják.
Közölte Soldatic elvtárs, hogy Konyovics jugoszláv zeneszerző a Bartók fesztiválra Magyarországra fog jönni, és hogy a közeljövőben javasolni fogják egyes jugoszláv operaénekesek meghívását Magyarországra, továbbá grafikai kiállítás-cserét Belgrád és Budapest között.
Én köszönettel tudomásul vettem Soldatic elvtárs közléseit és hozzátettem, hogy csak egy kérdésben hiányolom a beígért választ: a jugoszláv parlamenti delegáció meghívása kérdésében. Soldatic elvtárs erre azt válaszolta, hogy tudomása szerint erre már Topaloszki elvtárs megadta nekem a választ, hogy ti. ők delegációcserére gondolnak azzal, hogy egyik delegáció még ez évben látogasson el a másik fél országába, a másik jövő év elején. Erre azt válaszoltam, hogy ezt tudom, ezt már Prica elvtárs mondta nekem, de nem mint hivatalos választ meghívásunkra, és azt ígérte, hogy a hivatalos választ rövidesen megkapjuk. Erre Soldatic elvtárs azt mondta, hogy hivatalosan semmit sem mondhat nekem, de bizalmasan, kizárólag az én számomra, közli, hogy a napokban fel fogja keresni
Rónai

[X] Rónai Sándor, az Országgyűlés elnöke.

elvtársat és meg fogja adni neki a hivatalos választ, aminek a lényege az lesz, hogy cseréljünk delegációkat. Hogy konkrétan hogy lesz megfogalmazva a válasz, azt még pontosan nem tudja, de tudomása szerint kormányának az az óhaja, hogy előbb a magyar parlamenti delegáció látogasson el Jugoszláviába, még ez év végén, a jugoszláv delegáció pedig majd jövő év elején jön Magyarországra. Kérésére megígértem neki, hogy erről egyelőre senkinek sem fogok említést tenni.
Jelzet: MOL M-KS 65. 276. f. cs. 207. ő. e. - Géppel írt másolat.

A Minisztertanács határozata a Belgrádban 1956. évi május hó 29-én aláírt egyezmény végrehajtásáról

Pénzügyminisztérium
00361./M. T./1956. Szigorúan titkos!
Készült: 40 példányban.
001 sz. példány
Tárgy: A magyar-jugoszláv pénzügyi gazdasági
egyezmény végrehajtása.
ELŐTERJESZTÉS A MINISZTERTANÁCSHOZ
I.
1./ A Minisztertanács 1956. április 17-én kelt határozatával felhatalmazást adott a függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések rendezése végett a Jugoszláv Szövetség[i] Népköztársaság kormányával való tárgyalások folytatására és a tárgyalások alapján létrehozandó egyezmény aláírására. Ez utóbbira vonatkozóan az említett minisztertanácsi határozat azt írta elő, hogy ebben a két ország között 1955. január 1. előtt bármilyen címen keletkezett kölcsönös követelések egyenlegeként 5 év alatt évi egyenlő részletekben 85 millió USA dollár értékű áru szállítására vállalható kötelezettség; a határozat azonban az 5 éves szállítási határidő elfogadását megfelelő árulista érvényesítésétől tette függővé.
2./ A kötelezettség 85 millió dolláros összegét a két kormány már előzetesen tárgyalási alapul elfogadta. A 85 millió dolláros egyenleg akként alakult ki, hogy Jugoszlávia lemondott jóvátételi követelése 98 millió dollár összegben kiegyenlítetlenül maradt részének kb. egyharmadáról és az így adódó összeghez járult az a mintegy 25 millió dolláros követelése, amely a kereskedelmi forgalomból származó, kamatokkal számított tartozások és követelések egyenlegeként maradt fenn.
3./ A kiküldött tárgyaló bizottság munkáját Belgrádban 1956. április 19-én kezdte meg, és az egyezmény aláírására 1956. május 29-én került sor. A tárgyalások legfontosabb feladata az volt, hogy megfelelő árulistát fogadtassunk el, és biztosítsuk az egyezmény végrehajtásához szükséges feltételeket.
Az árulistát illetően a jugoszláv részről bejelentett igények lényegesen eltértek az eredeti magyar elgondolástól. Jugoszláv részről, többek között, 20 millió dollár értékű vasúti gördülőanyagot és 10 millió dollár értékű cukrot is igényeltek. A tárgyalások során a végleges árulista akként nyert megállapítást, hogy az mintegy 60%-ban teljesen egyezik a magyar ajánlattal; az árumennyiség mintegy 40%-a, amely a magyar ajánlattól eltér, nagyobbrészt mégis olyan iparcikkekből áll, amelyek leszállítása - iparunk lehetőségeit figyelembe véve - nehézségek nélkül vállalható volt. A jugoszláv részről 20 millió dolláros keretben igényelt vasúti gördülőanyag mennyiséget 12 millió dolláros értékre sikerült csökkenteni és a jugoszláv kormány a 10 millió dollár értékű cukor szállítására vonatkozó igényéről lemondott. Végeredményben az árulista 66,7 millió dollár összegű keretben beruházási cikkeket, 18,3 millió dollár összegben pedig fogyasztási cikkeket és vegyes keretet tartalmaz.
4./ Az árulista megoszlása lehetővé tette számunkra az 5 éves határidő elfogadását. Jugoszláv részről azt kívánták, hogy a szállítások az 5 év alatt egyenletes ütemben történjenek. Ennek az igénynek az elfogadás esetében a szállítások millió dollárokban kifejezve évenként a következőképpen oszlottak volna meg:
1956/57 (másfélév) 1958 1959 1960 1961 (félév)
25,5 17,- 17,- 17,- 8,5
A létrejött megállapodás ezzel szemben a következő:
1956/57 (másfélév) 1958 1959 1960 1961 (félév)
22,- 20,4 17,1 17,1 8,4
5./ A jugoszláv részről előterjesztett egyezménytervezet három lényeges, elvi jelentőségű kérdésben eltért a magyar tárgyaló bizottság álláspontjától:
a jugoszláv tervezet szerint a magyar kötelezettség pénzfizetési kötelezettséget jelentett volna, amely fizetés áruk beszerzésére használható fel;
ha az esedékes évi részösszegnek megfelelő árumennyiség az adott évben nem kerül teljes egészében leszállításra, úgy az évenként esedékes részletekből fennmaradó összegeket szabad devizában kell megfizetni;
az áruk elszámolási ára a mindenkori legalacsonyabb világpiaci ár.
E három kérdésben sikerült a tárgyalások során a magyar álláspontot érvényre juttatni. Ehhez képest a megkötött egyezmény szerint
Magyarország kötelezettsége áruszállításra irányul;
ez a kötelezettség nem változhat át devizafizetési kötelezettségre (az esetleges szállítási késedelem esetén - amennyiben a magyar fél hibájából történik késedelem a magánjogi szerződésben kikötött határidővel szemben - a jugoszláv félnek csak a szokásos késedelmi kötbér kikötése nyújt biztosítékot, de ez a kötbér sem pénzben, hanem többletáruban jár);
a szállítandó árukat az 1956. évi árbázison kell elszámolni (a magyar"jugoszláv viszonylatban már kialakult és a közepes világpiaci árak alapulvétele mellett).
Nem tudtuk érvényesíteni a Minisztertanácsnak azt az utasítását, hogy a volumen 2/3-át irányárak megállapításával is rögzítsük, viszont az árulista 58%-a erejéig meghatároztuk a szállítandó áruk mennyiségét.
6./ Jugoszláv részről azt javasolták, hogy az egyezmény végrehajtása során felmerülő vitás kérdéseket nemzetközi döntőbizottság elé terjesszük. E javaslat helyett elfogadásra került az a magyar álláspont, hogy vitás kérdésekben az egyezmény lebonyolítása érdekében felállítandó magyar-jugoszláv vegyesbizottság, szükség esetében pedig a két kormány egyetértőleg dönt. A jugoszláv kívánságnak csupán annyiban kellett engednünk, hogy a szállításokat lebonyolító magyar és jugoszláv vállalatok között felmerülő olyan vitás kérdéseket, amelyeket a vegyesbizottság záros határidőn belül nem tudna megoldani, magyar és jugoszláv szakértőkből álló 3 tagú bizottság fogja eldönteni, amelyben magyar és jugoszláv szakértők felváltva elnökölnek.
7./ A 85 millió dollár értékű áruszállítással kiegyenlítést nyert a két ország, azok jogi személyei és állampolgárai között 1955. január 1. előtt keletkezett minden kölcsönös követelés a következő fontosabb kivételekkel:
az állampolgárok között polgári jogi jogviszonyból (pl. családjogi viszonyból, örökösödésből, stb.) keletkezett követelések;
az irodalmi és művészeti jogokból származó követelések;
egyes művészeti, történelmi és régészeti értékű javak kiszolgáltatására vonatkozóan a békeszerződésből folyó kötelezettségünk (ezekre vonatkozóan 3 hónapon belül tárgyalásokat kell kezdenünk);
Ugyancsak 3 hónapon belül tárgyalásokat fogunk kezdeni állampolgáraink nyugdíj és társadalombiztosítási igényeinek kölcsönös rendezése érdekében, de e tárgyalások alapján mindkét ország a saját területén fogja rendezni ezeket az igényeket, úgyhogy ebből fizetési kötelezettségünk Jugoszlávia irányában nem származhatik.
A két ország nem támaszt egymással szemben igényt a kölcsönös államosítások, kisajátítások miatt. Azokban az esetekben azonban, ahol a korábban elrendelt államosítások ténylegesen nem kerültek foganatosításra, ott erre ezután általában nem fog sor kerülni.
8./ A tárgyalások barátságos légkörben, a kölcsönös jóakarat és megértés jegyében folytak le. Az egyezmény megkötése feltétlenül szorosabbra fűzi a két ország gazdasági kapcsolatait és egyúttal lehetővé teszi országaink között a baráti kapcsolatok elmélyülését is.
9./ A gazdasági és pénzügyi egyezmény megkötésével egyidejűleg aláírásra került a két ország közötti tudományos és műszaki együttműködésre vonatkozó egyezmény, amely lényegében a népi demokratikus államok között kötött egyezmények elvein alapul.
10./ Az említett két egyezmény aláírásáig az árucsere-forgalmi megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások még nem fejeződtek be.
Kérem a fenti beszámolóban foglaltak tudomásulvételét és a pénzügyi-gazdasági egyezmény végrehajtása érdekében szükséges intézkedések megtétele céljából a mellékelt határozati javaslat elfogadását.
Budapest, 1956. június 12.
/Olt Károly/
pénzügyminiszter
Jelzet: MOL XIX-A-83-a. Minisztertanács elnöki ülése 1956. június 19., 98-101. l.
***
A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSÁNAK
3487/VII.11/1956. számú
határozata

[X] A határozat lényegében megegyezik a pénzügyminiszter 1956. június 19-ei minisztertanácsi elnökségi ülésre készített javaslatával, azzal a különbséggel, hogy a július 11-ei kormányhatározatból kimaradt a vegyesbizottságba kinevezendő magyar tagok listája.

a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság között függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések rendezése tárgyában Belgrádban 1956. évi május hó 29-én aláírt egyezmény végrehajtásáról.
1./ A Minisztertanács tudomásul veszi Olt Károly elvtárs beszámolóját a magyar-jugoszláv pénzügyi tárgyalásokkal és a megkötött egyezménnyel kapcsolatban.
2./ A Minisztertanács nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az egyezményben vállalt kötelezettségeinknek, különösképpen az áruszállításra vonatkozó kötelezettségeknek határidő, mennyiség és minőség tekintetében pontosan eleget tegyünk. Ezért a Minisztertanács felhívja valamennyi, az egyezmény végrehajtásában érdekelt minisztert, hogy a zavartalan teljesítéshez szükséges minden intézkedést már most tegyenek meg. Az O.T. elnöke gondoskodjék arról, hogy az egyezmény szerinti áruszállításokat, valamint az azok teljesítéséhez szükséges nyersanyagokat, stb. a tervezésnél megfelelően figyelembe vegyék.
3./ Az egyezmény szerint 1956. június 1-től 1961. június 30-ig összesen 85 millió USA dollár értékű áru szállítására vállalt kötelezettség teljesítéséről a külkereskedelmi miniszter gondoskodik. A Minisztertanács felhatalmazza a külkereskedelmi minisztert, hogy az egyezmény végrehajtása érdekében szükséges szervezeti intézkedéseket saját hatáskörében tegye meg. A külkereskedelmi miniszter félévenként tegyen jelentést a Minisztertanácsnak az egyezmény végrehajtásáról.
4./ Az 1955. január 1. előtt bármilyen jogcímen keletkezett kölcsönös követelések megszüntetésével kapcsolatban szükséges intézkedésekről a pénzügyminiszter gondoskodjék.
5./ A Minisztertanács felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a költségvetésben biztosítsa az egyezményben vállalt kötelezettségek forintfedezetét, és szabályozza ennek kifizetését.
6./ A Minisztertanács felhatalmazza a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben az egyezmény keretében teljesített szállítások elszámolását és ennek nyilvántartását szabályozza, és a Jugoszláv Nemzeti Bankkal erre vonatkozóan megállapodjék.
7./ Felhatalmazza a Minisztertanács a pénzügyminisztert, hogy az egyezmény kiegészítő részét képező bizalmas jegyzőkönyv szerint mind a két fél állampolgárainak nyugdíj- és társadalombiztosítási járadékigényei és várományai tárgyában három hónapon belül tárgyalásokat kezdjen és a tárgyaló delegáció tagjait kijelölje. A tárgyaló delegáció vezetője felhatalmazást nyer olyan egyezmény aláírására, amely szerint a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kölcsönösen magára vállalja mindazon jogosultak igényeinek a rendezését, akiknek az egyezmény hatálybalépésének napján (1956. május 29-én) a saját területén állandó lakóhelye van, és ennek során beszámítja a másik fél társadalombiztosítási rendszerében szerzett időt is. Ezeknek az igényeknek átvállalása miatt egyik fél sem támaszthat követelést a másikkal szemben.
8./ A Minisztertanács felhatalmazza a népművelési minisztert, hogy az egyezmény kiegészítő részét képező bizalmas jegyzőkönyvben vállalt kötelezettségnek megfelelően az egyezmény érvénybelépésétől számított 3 hónapon belül tárgyalást kezdjen a pári[z]si magyar békeszerződés 11. cikke, valamint 24. cikkének a művészeti, történelmi vagy régészeti értékű javaira vonatkozó rendelkezései alapján a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság részéről támasztható igények rendezése tárgyában.
A népművelési miniszter július 15-ig tegyen előterjesztést a Minisztertanácsnak a kötendő megállapodásra vonatkozóan. A tárgyalásról a pénzügyminisztert tájékoztassa.
Budapest, 1956. július 5.
Hegedüs András s. k.
a Minisztertanács elnöke.
Jelzet: MOL XIX-A-83-a. Minisztertanács elnöki ülése 1956. július 3., 323-324. l.

Jelentés a magyar-jugoszláv egyezmény teljesítéséről

1962. január 19.
Egyezmény teljesítésének jelenlegi helyzete
I.
A Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság megbízottai között 1956. május 29-én aláírt Pénzügyi Egyezmény szerint a Magyar Népköztársaságnak 85 millió elsz. $ értékű árut kellett szállítania 1961. június 30-ig a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságba.
Az Egyezmény alapján kötelezettségünk teljesítése, ill. a szállítások befejezése az eredeti árulista szerint 1961. június 30-ig - főként a jugoszláv fél által kért változtatások, részben pedig a magyar ipar szállítási, ütemezési problémái következtében - nem volt lehetséges, ez azonban a két fél egyetértésével történt.
1961. december 31-i adatok szerint az Egyezmény eddigi teljesítését az alábbi táblázat szemlélteti:
Érték: millió elsz. $
1956/57. 1958. 1959. 1960. 1961. Összesen:
Kötelezettség: 22.0 20.4 17.1 17.1 8.4 85.0
Kötésállomány: 21.5 22.1 16.4 15.1 9.8 84.9
Bonyolítás: 20.2 21.2 16.5 13.3 10.1 81.3
A Pénzügyi Egyezmény bonyolításának összege után
1957-ben 50%-os jóváírás történt a klíring számlán 9.2 M $
1958-ban 20%-os jóváírás 4.3 „ „
Összesen: 13.5 M $
Az eddigi szállítások során jelentősebb reklamáció csak a motorvonatok, a laboratóriumi műszerek és a televíziós készülékek szállításánál merült fel. A jogos reklamációkat már rendeztük, és így többek között a motorvonatok is a vevő megelégedésére üzemelnek.
A Pénzügyi Egyezmény bonyolítását az időnként tartott vegyesbizottsági tárgyalások határozatai befolyásolták. E tárgyalások célja mindenkor a bonyolítás számszerű adatainak megállapítása, valamint a bonyolítást akadályozó tényezők elhárítása volt.
A legutóbbi, 11. ülésszak megtartására 1961. július 26-tól 28-ig Belgrádban került sor. (Ennek eredményéről már adtunk jelentést a Gazdasági Bizottságnak.) A Vegyesbizottság a 11. ülésszakon egyhangúlag megállapította, hogy az Egyezmény teljesítése az előírt határidőig kielégítő, tehát tudomásul vette és jóváhagyta, hogy a magyar fél szállítási kötelezettségét 1961. június 30. után, szóbeli megállapodás szerint 1962. év végéig teljesíti. (1961. VI. 30-án az Egyezményre történt bonyolítás összege 77,028 008 24 elsz. $ volt.)
1961. december 31-én az Egyezmény teljesítésének állása:
81,254 458 70 elsz. $, tehát 1962. év folyamán 3,745 541 30 elsz. $ összegben kell még szállítanunk.
Az 1962. év folyamán kiszállítandó áruk főbb tételei:
Kőbánya berendezések 607 000 elsz. $
Faforgácslap gyártó berendezések 575 690 „ „
Malomipari berendezések 350 000 „ „
Vasútbiztosító berendezés 480 000 „ „
6 db motorvonat tart. alk. 500 000 „ „
Bo-Bo tartalék-alkatrészek 180 000 „ „
Kisebb összeggel szerepelnek még öntödei gépek, klf. vegyipari berendezések, vasúti hídmérleg, elektromos ipari kemence, kábelgép, baromfifeldolgozó berendezés, gépjárműalkatrész, szerszámgépek, FM-adó, nagy- és kisfeszültségű készülékek, stb.
A fenti felsorolás mutatja, hogy főként nagyberendezések, gépek szállítása területén adtunk engedélyt vállalatainknak arra, hogy szerződéseikben, vagy a szerződések utólagos módosításában 1962. évi szállítási határidőkben állapodhassanak meg a jugoszláv partner-vállalatokkal. Ezekhez az áthúzódásokhoz a Vegyesbizottság jugoszláv tagozata ugyancsak hozzájárult.
A kötésállomány 1961. december 31-én 84,906 912 91 elsz. $ volt. A 85 millió elsz. $-os volumen teljes lekötése nem lenne célszerű az előre pontosan ki nem számítható szerelési költségek, a szállított gépek súlydifferenciájából adódó utólagos árkülönbözetek miatt, ezért a lekötetlen összeget erre a célra tartalékoljuk.
Törekedni fogunk arra, hogy az Egyezmény teljesítését véglegesen lezárjuk és minden ebből következő esetleges további szállítást a klíring megállapodás keretébe vigyünk át.
II.
Határozati javaslat
A Gazdasági Bizottság a külkereskedelmi miniszter jelentését a magyar-jugoszláv Pénzügyi Egyezmény teljesítésének jelenlegi helyzetéről tudomásul veszi.
Budapest, 1962. január 19.
Kiadmány hiteléül
Féderné
TÜK csop. vez./ Incze Jenő s. k.
miniszter
Jelzet: MOL XIX-J-1-j Jugoszlávia TÜK 001053/1962.

Kimutatás a magyar-jugoszláv áruforgalom alakulásáról 1955 és 1965 között

A magyar-jugoszláv áruforgalom alakulása 1955-65-ig, millió
dollár

[X] MOL XIX–A–16–f. Az Országos Tervhivatal elnökeinek iktatatlan iratai, 51. doboz. A Külkereskedelmi Minisztérium 1966. február 3-ai előterjesztése a Gazdasági Bizottsághoz a magyar–jugoszláv kereskedelmi kapcsolatok alakulásáról.

Év Összexport>
jóvátétellel Jóvátétel Export Összimport
tranzittal
1955 3,6 - 3,6 2,5
1956 6,8 1,8 5,0 6,4
1957 21,6 18,4 3,2 11,4
1958 38,5 21,3 17,2 17,1
1959 30,0 16,5 13,5 15,8
1960 35,2 13,3 21,9 19,5
1961 29,3 10,0 19,3 21,8
1962 20,7 2,3 18,4 13,6
1963 23,9 0,8 23,1 16,8
1964 34,4 0,6 33,8 29,4
1965 30,0 - 30,0 29,6
Jelzet: MOL XIX-A-16-f 51. doboz. A Külkereskedelmi Minisztérium 1966. február 3-ai előterjesztése a Gazdasági Bizottsághoz a magyar-jugoszláv kereskedelmi kapcsolatok alakulása, hosszú lejáratú megállapodás létrehozása tárgyában. - Géppel írt eredeti tisztázat. (Részlet.)

Címkék:

magyar–jugoszláv egyezmény [2]

Tájékoztató Iroda [3]

Jugoszláv Hazafiak Szövetsége [4]

Tito [5]

jóvátétel [6]

Kiadás:

10. évfolyam (2010) 2. szám

az Egyezmény aláírásától 1957. december 31-ig	22,069 500 USA dollár
1958. január 1-től 1958. december 31-ig	20,401 000 „ „
1959. január 1-től 1959. december 31-ig	17,087 000 „ „
1960. január 1-től 1960. december 31-ig	17,070 500 „ „
1961. január 1-től 1961. június 30-ig	&#nbrp;8,372 000 „ „

1956/57 (másfélév)	1958	1959	1960	1961 (félév)
25,5	17,-	17,-	17,-	8,5

	Érték: millió elsz. $
	1956/57.	1958.	1959.	1960.	1961.	Összesen:
Kötelezettség:	22.0	20.4	17.1	17.1	8.4	85.0
Kötésállomány:	21.5	22.1	16.4	15.1	9.8	84.9
Bonyolítás:	20.2	21.2	16.5	13.3	10.1	81.3
A Pénzügyi Egyezmény bonyolításának összege után
	1957-ben 50%-os jóváírás történt a klíring számlán					9.2 M $
	1958-ban 20%-os jóváírás					4.3 „ „
				Összesen:		13.5 M $

Kőbánya berendezések	607 000 elsz. $
Faforgácslap gyártó berendezések	575 690 „ „
Malomipari berendezések	350 000 „ „
Vasútbiztosító berendezés	480 000 „ „
6 db motorvonat tart. alk.	500 000 „ „
Bo-Bo tartalék-alkatrészek	180 000 „ „

Év	Összexport> jóvátétellel	Jóvátétel	Export	Összimport tranzittal
1955	3,6	-	3,6	2,5
1956	6,8	1,8	5,0	6,4
1957	21,6	18,4	3,2	11,4
1958	38,5	21,3	17,2	17,1
1959	30,0	16,5	13,5	15,8
1960	35,2	13,3	21,9	19,5
1961	29,3	10,0	19,3	21,8
1962	20,7	2,3	18,4	13,6
1963	23,9	0,8	23,1	16,8
1964	34,4	0,6	33,8	29,4
1965	30,0	-	30,0	29,6


	[X] Erre nézve lásd részletesebben: A. Sajti Enikő: Impériumváltás, magyarellenes megtorlások, kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása Délvidéken 1944–1947. Századok, 2002. 5. sz. 1061–1114.


	[X] Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 1946. február 5.–1946. november 15. Bp., 2003. Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 1946. november 22. - 1947. május 31. Bp. 2008. Szerkesztette, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Szűcs László. – A kormány 1946. december 13-ai és 1947. január 10-ei ülésének jegyzőkönyvei, A. kötet 257. és 427–430.


	[X] Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 1946. november 22. – 1947. május 31. Bp., 2008. Szerkesztette, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Szűcs László és G. Vass István. – A kormány 1947. május 8-ai ülésének jegyzőkönyve, B. kötet 1196–1198. és 1218–1224. A magyar-jugoszláv alumíniumegyezmény szövegét lásd: Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) XIX–J–1–j Jugoszlávia 27. doboz. 23/d csomó.


	[X] A magyar jóvátétel és ami mögötte van?: Válogatott dokumentumok 1945–1949. Válogatta, a bevezetést és a jegyzeteket írta Balogh Sándor és Földesi Margit 13. Az eredetileg hat évre, 1946. január 20-tól 1951. január 20-ig tartó időszakra és 70 millió dollárra szóló magyar–jugoszláv jóvátételi egyezmény szövegét lásd uo. 94–99.