Bevezetés 

„Az egész válságban a rendőrség ügye központi jelentőségű, mert a kommunistáktól és a proletárdiktatúrától való félelem konkrét okait - a megszállás nehézségeitől eltekintve - elsősorban a rendőrség 

1945 őszén a Valóság első évfolyamában jelent meg először Bibó István ma már klasszikusnak tekinthető írása, A magyar demokrácia válsága. Bibó korai megállapítását, mely szerint a demokratikus átalakulás már 1945-ben válságba került, mert a félelem mechanizmusai uralkodtak el a társadalomban, a következő évek (évtizedek) eseményei tragikusan igazolták. A népi demokrácia diktatórikus rendszere a Nagy Imre kormányában néhány napig államminiszteri pozíciót betöltő Bibót 1956 után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amely alól az 1963. évi amnesztiával szabadult.

Bibó cikke szókimondásával már megjelenésekor nagy vitát keltett. Az alábbiakban közölt, Baranyi Ádám rendőrfogalmazó ezzel egy időben írt leveléből konkrét példákon keresztül kapunk képet arról, amit Bibó A magyar demokrácia válságában általánosan így fogalmaz meg: „ami ma a rendőrségi és egyéb önkény terén folyik, [...] be kell ismernünk, hogy igenis össze lehet mérni a Szálasi és Sztójay előtti ellenforradalmi kormányzásnak, a bethleni és keresztes-fischeri politikának a munkásmozgalmakkal és egyáltalán mindenféle ellenállással szemben gyakorolt internálási, vallatási és elnyomási módszereivel. Ha a felszabadulás első esztendejének hasonló visszaéléseit számba vesszük, akkor kereshetünk és találhatunk eltéréseket, de egészben ezt az összehasonlítást el kell 

 A rendőrség politikai beágyazottságának (kommunista irányításának), túlkapásainak, az internálások igazságtalanságainak nem mindennapi bátor kritikáját a proletárdiktatúra ideológiai vezérei -Révai József, Lukács György - nem hagyhatták szó nélkül, a tanulmány megjelenése után éles támadásokat intéztek Bibó ellen.

Az alábbiakban közölt levél egy időben született Bibó István híres tanulmányával. A leveletBaranyi Ádám rendőrfogalmazó írta Nagy Ferenc újjáépítési miniszternek 1945 októberében. A levélíró a rendőrségen belül tapasztalt visszásságokra, elsősorban a kommunista irányítás alatt létrehozott újjáalakuló rendőrség működésének súlyos politikai elfogultságára panaszkodik. „A magyar rendőrség nem pártrendőrség, hanem államrendőrség" - fakad ki több alkalommal Baranyi az erőteljesen átpolitizált atmoszférával szemben. Ezzel egy időben Bibó így fogalmaz: „A kommunista párt semmivel sem vesztett annyit év eleji magyarországi "pozíció"-jából, mint azzal, hogy a rendőrségben tartott "pozíciói"-hoz ragaszkodott."

Baranyi Ádám, mint a levélből kiderül, a Kisgazda Párt régi elkötelezett híve, aki őszinte meggyőződésből ír Nagy Ferenc újjáépítési miniszternek, a későbbi - 1946. február 4. és 1947. június 1. közötti - miniszterelnöknek. A kisgazda politikus válasza sajnos ismeretlen, de valószínű, hogy a levélben közöltek nem jelentettek számára újdonságot.

Baranyi levelében aláhúzva közli azoknak a - elsősorban kisgazdapárti prominens politikusoknak - a nevét, akikkel korábban jó viszonyt ápolt, ill. ajánlólevéllel szolgáltak számára. Elsőként Gaál Gasztonra, majd Eckhardt Tiborra hivatkozik. Személyes pártfogójaként említi özv. Bajcsy-Zsilinszkynét, ill. utal arra, hogy a Magyar Államrendőrséghez írt felvetéli kérelméhez özv. Bajcsy-Zsilinszkyné és Nagy Ferenc írt ajánló levelet. Baranyi többek között emiatt döntött úgy, hogy a későbbi miniszterelnökhöz fordul.

A Baranyi által hivatkozott személyekről néhány mondat erejéig szükséges megemlékezni. Gaál Gaszton magyar nagybirtokos, politikus. 1926-ban megalakította az Agrárpártot, amely 1930 decemberében összeolvadt az Egységes Pártból kiváló, újonnan létrejövő Független Kisgazdapárttal, melynek 1931-ben első elnökévé választották. Rövid betegeskedés után azonban 1932-ben meghalt.

Eckhardt Tibor máig megosztó alakja a magyar politikai történetnek. 1930-tól a Független Kisgazdapárt tagja, Gaál Gaszton halála után a párt elnöke (1932-1940). 1940-ben lemondott a FKgP elnökségéről, majd Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál miniszterelnök felkérésére az USA-ba ment, hogy a német orientációval szemben Magyarország angolszász kapcsolatait építse. Magyarországra soha nem tért vissza, 1945 után a magyar emigráció egyik vezéralakja.

Bajcsy-Zsilinszky Endre újságíró, politikus. 1930-ban megalakította a Nemzeti Radikális Pártot, amely 1938-ban belépett a FKgP-ba. A német megszállással és a nyilas hatalommal szembeni fegyveres szervezkedés miatt 1944 december 24-én Sopronkőhidán felakasztották. Özvegye a Kisgazda Párt egyik meghatározó alakja volt.

Varga (Baranyi levelében Vargha) Béla katolikus pap, kisgazdapárti politikus, 1946. február 7. és 1947. július 3. között a Nemzetgyűlés elnöke (tisztségéről soha nem mondott le). 1947. június 2-án Svájcba emigrált, majd Eckhardt Tiborhoz hasonlóan az USA-ban telepedett le. 1995-ben hunyt el Budapesten, temetésén Göncz Árpád köztársasági elnök búcsúztatta.

Forrás

Baranyi Ádám rendőrfogalmazó levele

Kegyelmes Uram!

Méltóztassék megengedni, hogy Miniszter Úrhoz forduljak, és tisztelettel kérjem, szíveskedjék meghallgatni az alábbiakat. A Független Kisgazdapártot érintő ügyről van szó.

Gaál Gaszton személyes híve voltam és azóta a Független Kisgazdapárt tagja. 1944. október 15-éig - Horthy kormányzó úr ismeretes proklamációja napjáig - állami tisztviselő voltam, egyben mint hírlapíró, különböző lapokba is dolgoztam. A Szálasi-uralom kitörése napján egy németellenes kéziratom miatt - amelyben az emigrációban lévő Eckhardt Tiborról mint Magyarország megmentőjéről szóltam - haditörvényszéki letartóztatásba kerültem és a statáriális kivégzést csak úgy kerülhettem el, hogy egy becsempészett pengével mindkét csuklómon az ereket felvágtam. Több heti szörnyű rabság után, betegen szabadultam a katonai fogházból, de perújrafelvétel folytán még további két hónapig kellett bujkálnom a Nemzeti Számonkérőszék pribékjei elől. Ezen idő alatt sem tétlenkedtem, hanem németellenes röpiratokat írtam, amelyeket a Magyar Front röpirataival együtt terjesztettem, magyar barátaimmal együtt.

A felszabadulás után a Magyar Államrendőrséghez való áthelyezésemet kértem, és ezen kérelmemet özv. Bajcsi-Zsilinszkyné nemzetgyűlési képviselő és éppen Kegyelmes Urampártfogolta, aki a Kisgazdapárt Károlyi-utcai épületében látta el ajánlósorokkal ezirányú kérvényemet, és szóbelileg Kovács államtitkár úrhoz utasított. Sikerült is a rendőrséghez bekerülnöm és 1945. június 15-én elfoglaltam beosztásomat a nagykanizsai rendőrség politikai osztályán mint rendőrfogalmazó.

Most nagyon kérem a Miniszter Urat, méltóztassék figyelni az alább következőkre. Amint beosztásomat elfoglaltam, rögtön azt vettem észre, hogy nekem egyszerűen el kell hallgatnom azt, hogy a Független Kisgazdapárt tagja vagyok. Osztályvezetőm a bemutatkozáskor felmutatta kommunista párti igazolványát és kérte az enyémet is. Én meglepetésemben csak dadogni tudtam, hogy nem vagyok a Kommunista Párt tagja, ellenben a nemzet érdekében kifejtett tevékenységemért halálra voltam ítélve a nyilas uralom idején. Pár nap múlva egyik régi rendőrkapitánynak beszélgetés közben említettem - nem ismervén politikai nézetét - hogy a Kisgazda Párt tagja vagyok, mire az illető kapitány nevetni kezdett, egyszerűen viccnek hitte a kijelentésemet. Nem tudta elképzelni, hogy a mai rendőrségnek kisgazdapárti tagja is lehessen. Így pár hét alatt meggyőződtem arról, hogy a rendőrségnél csak kommunisták, esetleg parasztpártiak vagy szociáldemokraták lehetnek.

Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát - s rendőrségi állásom nekem is kenyeret jelentett - én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre és Kegyelmes Úrnak szerettem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba. Én - becsületemre mondom - inkább hajlandó lettem volna a rendőrséget otthagyni és kenyeremet elveszíteni, de hű maradni a Kisgazda Párthoz. Dr. Vargha képviselő úr titkára, Eszterház[y] dr. is meggyőzött arról, hogy nyugodt lelkiismerettel beléphetek a kommunistákhoz, a kisgazdák tudni fogják, hogy csak kényszerűségből tettem. Tanácsot kértem Krátky István nyugalmazott polgármestertől is, valamint Rozman Alajos homokkomáromi plébánostól - aki a nyilas üldözés alatt Dr. Vargha képviselő urat rejtegette - ők ketten tudják, hogy én mit igyekeztem megtenni a Kisgazda Pártnak és mindazoknak, akik jó magyarok voltak. Mindketten megnyugtattak, lépjek be, ha ma ezt kívánják a rendőrség tagjaitól.

A helybeli Kommunista Párt augusztus 7-én kiállította ideiglenes igazolványomat és többször áttelefonált, miért nem megyek átvenni. Én nagy elfoglaltságomra hivatkoztam - amint volt is - de végül egy hónap múlva, szeptember 6-án felmentem a pártba és ott átvettem ideiglenes igazolványomat. Mint a párt tagja, azonban továbbra sem foglalkoztam egyoldalú pártpolitikával, sőt több ízben, három ízben is hivatalosan átírtam a pártvezetőséghez azért, mert a Kommunista Párt vezetőségi tagjai jogtalanul bele akartak avatkozni rendőrségi ügyekbe. Ez ellen tiltakoztam és szóról szóra azt közöltem velük, hogy a magyar rendőrség nem pártrendőrség, hanem államrendőrség. Egy párttitkárt egy alkalommal erélyesen leszidtam azért, mert két volt nyilas községvezetőt - akik időközben a pártba beléptek - kiszabadított a rendőrségi őrizetből, vagyis elvont az igazságszolgáltatás elől. Mindez fájt nekik. Legjobban pedig az fájt, hogy tudomásukra adtam azt, hogy sajnos éppen kommunista párti rendőrtisztviselők követtek el különféle szabálytalanságokat, anyagi előnyök szerzése végett.

Kifogásolták végül azt is, hogy „kisgazdapárti személyekkel? tartok fenn társadalmi összeköttetést. Mint nagykanizsai rendőrtiszt, én a társadalmi formákat betartva minden olyan emberrel érintkeztem és érintkezem, akiket tisztes egyéniségüknél fogva erre méltónak találok. Egy vacsora után lakásomra feljött egy társaság, amelyben néhány kisgazdapárti egyetemi hallgató is volt. Osztályvezetőm másnap figyelmeztetett, hogy ne érintkezzek ilyen „gyanús elemekkel?. Én kijelentettem, hogy nem párthoztartozás szerint kell az embereket megítélni és véletlenül éppen ezek, akiket ő gyanús elemeknek nevez, igazi úriemberek.

Kegyelmes Uram! Ellenem való áskálódásuk most, abból az alkalomból hágott tetőfokra, amikor október hó 21-én Dr. Vargha Béla nemzetgyűlési képviselő úr itt Nagykanizsán szólt a lakossághoz. Vargha képviselő úr beszéde közben egy kommunista párttag gyalázó kifejezést használt a papi rendre és a kisgazdákra is. Én - úgyis mint intézkedő rendőrtisztviselő - a közbeszólót a tömegből kiemeltem és bevitettem egy kapu alá s mivel ott a Kisgazda Pártot tovább gyalázta és Vargha Bélát sértette, erélyes kioktatás után igazoltattam. Dr. Vargha képviselő úrral is váltottam néhány szót - mivel beteg volt, hogyléte iránt érdeklődtem - és a plébániából kikísértem az emelvényig. Ezt is szörnyű bűnömül rótták fel. A Kommunista Párt jegyzőkönyveket vétetett fel fellépésemről és másnap, október 22-én felhívattak a párthelyiségbe. Szememre hányták mindazt, amit ők vétkemül rónak fel. Ismét hangsúlyoztam, hogy a rendőrség nem pártrendőrség, s én mint a politikai osztály helyettes vezetője, semmiféle pártszempontokat nem vehetek figyelembe, csupán a jog és igazság szempontjait. Végül is felszólítottak, hogy adjam vissza ideiglenes pártigazolványomat. Ennek eleget is tettem, ám kijelentettem, hogy nem így kell szolgálni a demokráciát, hanem éppen ellenkezőleg, közös összefogással. Kioktattak, hogy ez lehet az én egyéni véleményem, de nem a Kommunista Párté, amely reakciósokkal nem egyezik.

Kegyelmes Uram! Magyar ember vagyok, aki mindig megtettem kötelességemet és soha nem az egyéni érdekemet, hanem a köz érdekét tekintettem. Én bátran kiálltam akkor, amikor halálra kerestek, kiálltam most is, amikor pedig megalkuvással mindent elérhettem volna. Az itteni Vármegyei Főkapitány a nagykanizsai politikai osztály vezetésével bízott meg akkor, amikor a vezetőt el kellett volna mozdítani. Én nem vállaltam, mert tudtam, hogy ez az állás - legalább is itt Nagykanizsán - megalkuvó és könnyebb lelkiismeretű embernek való. Maradtam helyettes vezető és ebben az állásomban igyekeztem ellensúlyozni a túlkapásokat. Dolgoztam és dolgoztam, vasárnapokon is bejártam hivatalomba, de szívesen elvégeztem még annak a munkáját is, aki ezt képtelen elvégezni, egyszerűen azért, mivel nincs meg a hozzávaló felkészültsége, de mint pártember, vezetőállásba került.

Mindezzel nem törődnék, mert ilyen emberek áskálódására nem sokat adok. Csupán azt találtam sérelmesnek, hogy ezeknek az embereknek kényétől-kedvétől függhet az, aki magyar kötelességgel dolgozik a magyar célokért. Elképzelhető, hogyan minősítettek engem a történtek után. Engem, aki eddigi állásomban és itt a rendőrségnél is, a legjobb minősítésű tisztviselők között szerepeltem. Dr. Szimon István altábornagy úr, vidéki rendőrfőkapitány személyesen ismer engem, és tudja, hogy mindig a becsület és rend mellett dolgoztam és itt a rendőrségen is a rendet szerettem volna rendszeresíteni. Dr. Téglásy Géza tüzérszázados a Honvédelmi Minisztériumban két éven keresztül volt közvetlen parancsnokom, bizonyíthatja, hogy a munka és áldozatvállalás terén egyaránt megtettem kötelességemet.

Kegyelmes Uram! Alázatosan kérem további szíves pártfogását és fentírt, a Független Kisgazdapárttal összefüggő események szíves tudomásulvételét.

Vagyok Miniszter Úrnak

leghívebb tisztelője:

Baranyi Ádám [kézzel írt aláírás] rendőrfogalmazó,

Budapesti címem: IX. Üllői-út 109./c.

Kelt Nagykanizsán, 1945. évi október hó 30-án.

Jelzet: MOL XIX-D-1-c 1. d. 117-119. oldal. Magyar Országos Levéltár - Újjáépítési Minisztérium - Nagy Ferenc miniszter levelezése.