Bevezetés 

1953 nyarán nagyot változott Magyarország belpolitikai helyzete és ezzel együtt a falusi lakosságot leginkább érintő gazdaságpolitika. Az MDP Központi Vezetőségének 1953. június 27-28-i ülése többek között határozott az iparosítás ütemének lassításáról, a közszükségleti cikkeket gyártó iparágak, valamint a mezőgazdaság fejlesztéséről, új beszolgáltatási rendszer kidolgozásáról, az önkéntesség elvének érvényesítéséről a termelőszövetkezetek szervezése terén stb. A Központi Vezetőség határozatát azonban nem hozták nyilvánosságra, az ott született döntésekről a lakosság - sőt maga a párttagság és a tanácsi vezetők is - csak Nagy Imre újonnan megválasztott miniszterelnök július 4-ei országgyűlési beszédéből, ill. Rákosi Mátyás egy héttel későbbi, a budapesti pártaktíva előtt tartott beszédéből szerezhetett tudomást. (Nagy Imre beszédét július 5-én, Rákosi Mátyásét pedig július 12-én közölte a Szabad Nép.)

A nyilvánosságra került beszédek csak részben tükrözték a Nagy Imre, ill. Rákosi Mátyás mögött álló erők elképzelése közötti különbségeket, így érthető, hogy a helyi párt- és tanácsi vezetők, illetve a lakosság is csak nehezen tájékozódott. Mindenki a számára vonzó elemeket ragadta ki. Az egyik Békés megyei község pártbizottságának ülésein felvett jegyzőkönyvekből kiderül, hogy míg Nagy Imre beszédének lényegét a helyi párttitkár igyekezett elkenni, és a hozzászólók többsége is az „egy lépés előre, két lépés hátra" ismert lenini formulával fejezte ki véleményét, addig az egy héttel későbbi Rákosi-beszéd ebben a körben érezhető megkönnyebbülést okozott. Nagy Imre mondanivalóját „a hiányosságokat fel mertük tárni, de a kivezető utat is meg fogjuk találni", vagy: „a tsz-tagosításánál voltak egy kis hiányosságok" stb. típusú frázisokkal foglalták össze, míg egy héttel később azt hangsúlyozták, hogy „Rákosi elvtárs beszéde mennyire választ adott minden nyitott kérdésre, amit az ellenség úgy igyekezett kihasználni, hogy a munkás-paraszt szövetség meglazítására vette az irányt, vagyis olyan hangok hallatszottak, hogy most már a kuláklista megszüntetésével eljött a kulákok ideje. [...] Foglalkozik a továbbiakban B. elvtárs Rákosi elvtárs beszédének azzal a részével, mely az egyéni termelők támogatásáról szól, majd a tsz-ek további fejlesztéséről, és azzal, ami a tsz-ből való kilépésről szól. Itt megemlíti B. elvtárs, hogy nekünk az kell, hogy a feladatunk legyen, hogy minden erőnkkel megvédjük a szövetkezet vagyonát, és ne engedjük, hogy az ellenség befolyása alá eső tsz-tagok szétrombolják a szövetkezet eddig elért eredményeit." (BML XXXV. 41. f. 3. cs. 53. ő. e. - Békés Megyei Levéltár. Gádoros Község Pártbizottságának iratai. Az MDP Községi Bizottsága 1953. július 6-i és július 12-i ülésének jegyzőkönyve.)

A lakosság többsége a két beszédet egészen másképp értelmezte. A falvak hangulata egy-két hét alatt igen felbolydult. A termelőszövetkezetekben egyaránt voltak olyanok, akik hallani sem akartak a közös vagyon megcsorbításáról, és voltak, akik ősszel már ismét egyénileg akartak gazdálkodni. Egyes ktsz-be kényszerített kisiparosok pedig már a rádió által közvetített beszéd másnapján ki akarták nyitni régi üzletüket. Némelyek azt beszélték, „hogy Rákosi, Farkas és Révai elvtársak kimentek Moszkvába, és nem is jönnek vissza, mert az ő hibájuk az, hogy a parasztságnak ilyen nehéz a sorsa." (Lásd a fenti hivatkozást!)

Bár e híresztelés nem bizonyult igaznak, a következő másfél évben a parasztság nagy többsége a Nagy Imre nevéhez köthető intézkedések előnyeit érzékelte, és igyekezett is élni az új helyzet adta lehetőségekkel. Már a Rákosi-beszéd megjelenésének napján, 1953. július 12-én közzétették az Elnöki Tanács 1953. évi 10. számú törvényerejű rendeletét, amelynek értelmében törölték a beadási kötelezettség nem teljesítése, ill. késedelmes teljesítése miatt kivetett kártérítést, és bizonyos feltételekkel elengedték a beadási hátralékot, valamint 10%-kal csökkentették a termelőszövetkezetek beadási kötelezettségét. Két héttel később, július 26-án jelent meg a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1953. évi 11. sz. törvényerejű rendelet, amelynek értelmében többek között a beadási kötelezettség elmulasztása, „meggondolatlan" politikai természetű kijelentések és egyéb okok miatt elítélt falusi lakosok százezrei nyerték vissza szabadságukat. Augusztus végén a parasztság adóterheinek csökkentéséről született - igaz, nyilvánosságra nem hozott - rendelkezés (505/3/1953. Mt. sz. határozat a mezőgazdasági lakosság 1953. évi általános jövedelemadó-terhelésének csökkentéséről. A szigorúan titkos minősítésű határozatot a hivatalos lapban nem tették közzé, hanem belső utasításként hozták a helyi hatóságok tudomására.) Az ugyanez év szeptember 1-én kiadott 1953. évi 18. sz. törvényerejű rendelet - bizonyos feltételek mellett - az egyénileg gazdálkodó parasztok őszi termésű kapásnövényekből fennálló beadási kötelezettségének 10%-os csökkentését rendelte el. Végül említést érdemel, hogy az 1953. december 13-án közzétett 27. sz. törvényerejű rendelet (valamint az ehhez kapcsolódó 1077/1953. Mt. sz. hat.) kimondta, hogy a mezőgazdasági termelőket a felvásárlási árak emelésével érdekeltté kell tenni a termelés fokozásában, és lehetővé kell tenni számukra a felesleg szabadpiacon való értékesítését. Ugyanez a jogszabály rendelkezett a beadási kötelezettség további 10-50%-os csökkentéséről is.

A rendelkezések tehát gyökeres fordulatot tükröztek. A reformokat azonban - mint láttuk - másként fogadta, és másként értelmezte a párt- és tanácsi apparátus, ill. a lakosság. Vidékenként is voltak eltérések, attól függően, hogy a megyei vagy helyi apparátusban szerephez jutottak-e a reformerek, vagy a korábbi irányvonal hívei voltak többségben. Végül harmadik tényezőként az is közrejátszott, hogy a rendelkezések nem mindig voltak egyértelműek, több „jogszabályt" nem hoztak nyilvánosságra, és csak az apparátus ismerhette. Így tág tere nyílt az önkényeskedésig is elmenő szubjektív döntéseknek.

Nagy Imre miniszterelnök titkárságán 1953 júliusától 1954 végéig mintegy 15000 panaszügyet iktattak - amellett, hogy a Minisztertanács Hivatalán belül külön Panaszcsoport működött, ahol ennél nagyobb számú beadványt vettek nyilvántartásba. A közvetlenül Nagy Imréhez forduló kérelmezők mintegy kétharmada a falusi-mezőgazdasági lakosság köréből került ki. Leveleikben általában az tükröződik, hogy a lakosság túlzott reményeket fűzött a reformokhoz, másrészt az is, hogy a helyi hatóság - ahogyan ezt a fent idézett községi párttitkár szavai is tükrözték - reflex-szerűen az előző négy-öt évben érvényesített politikai értékrend szerint döntött az állampolgárokat érintő egyes ügyekben. Azaz továbbra is elsődleges célként kezelték a begyűjtési előirányzatok teljesítését, a nagy nehezen életre hívott termelőszövetkezetek érdekeinek képviseletét és saját presztízsük védelmét. Az irateggyüttes forrásértékének mérlegelése során természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy panaszlevelet nyilvánvalóan az írt, akit sérelem ért. Az alábbi dokumentumok közlésével tehát nem akarjuk kétségbe vonni azt az általános megállapítást, hogy a falusi lakosság többsége 1953-1954-et fellélegezve és reménykedve élte meg, és sokan kerültek lényegesen jobb helyzetbe, mint az előző években voltak.

A panaszkodókra mégis oda kell figyelni, több okból is. Egyrészt túlnyomó többségükről bízvást megállapítható, hogy nem grafomániás levélírók, akik a felsőbb hatóságokat jelentéktelen ügyeikkel elárasztják. Leveleik éppenséggel az akkori rendszer alapvető működési rendellenességeit világítják meg. Mindenekelőtt azt, hogy a helyi hatóság döntését nem lehetett bíróság előtt megtámadni. Aki sérelmesnek találta adójának megállapítását, a termelőszövetkezetek érdekeit előtérbe helyező tagosítást, lószerszámának és egyéb gazdasági felszerelésének lefoglalását, kulákká nyilvánítását stb., az legfeljebb a felettes tanácsi szervhez fordulhatott jogorvoslatért, ahol azonban ezt csak a legritkább esetben kapta meg. Végső lehetőségként tehát a legmagasabb fórumokhoz,a pártközponthoz, a miniszterekhez, vagy éppen a minisztertanács elnökéhez fordultak, ill. esetleg a központi napilapok vagy a rádió nyilvánosságához. A panaszügyek irategyütteseit tehát forrásérték szempontjából ahhoz hasonlóan értékelhetjük, mint az egykori közigazgatási bíróság iratanyagát. A másik figyelembe veendő szempont a mindenkori állami vezetés politikai akarata és a jogszabályok végrehajtása során megvalósuló tényleges gyakorlat közötti ellentmondás tükröződése. Végül a harmadik igen fontos lehetőség, amire ezek az iratanyagok ráirányítják figyelmünket, annak tanulmányozása, hogy az egyes ember hogyan éli meg azokat az eseményeket, amelyeket mi már „történelemként" tanulmányozunk.

Az alább közölt dokumentumokból hat történet rajzolódik ki. Valamennyi panaszos 1953 végén írta meg levelét, amikor már volt valami elképzelésük az új politikai vonalról, sőt határozott elvárásuk is volt a Nagy Imre-féle politikával szemben. Reményeikben azonban többnyire csalódniuk kellett, hiszen ügyük intézése - a közigazgatás régi hagyománya szerint - olyan mederben folyt, amely annak érdemi megoldását jórészt eleve kizárta. A minisztertanács elnökének titkársága a panaszokat visszaküldte az illetékes területi (megyei, járási) tanácshoz, oda tehát, ahol azzal vélhetőleg már korábban is foglalkoztak. Részben ez, részben pedig az állami és termelőszövetkezeti (csoport-) érdeket magasabb rendűnek tekintő jogszabályi környezet magyarázza, hogy a panaszosok többsége a végén ugyanott találta magát, ahonnan elindult. Az átnézett iratokban arra nem akadt példa, hogy a miniszterelnöki titkárság az alsóbb hatóságok vizsgálatának eredményét megkérdőjelezte volna, netán új eljárásra kötelezte volna őket.

Kondacs Pál szarvasi középparaszt azért fordult a minisztertanács elnökéhez, mert kulákká nyilvánították (1/a-d. sz. irat). Ismeretes, hogy a kulák fogalmát jogszabályban sohasem határozták meg pontosan, ill. a szabályok időről-időre változtak. Általában azonban a szántóföldi művelés alá eső területeken - amilyen a Kondacs Pál gazdasága is volt - 25 kat. hold, ill. 250 aranykorona jövedelem volt a határ. A panaszos apja, a maga 30 kat. holdjával valóban kuláknak minősülhetett, de abból még életében felajánlott az államnak 17 holdat, amit el is fogadtak. Fia csupán négy és fél kataszteri holdon gazdálkodott, de még ha el is fogadjuk a tanács érvelését, hogy az édesanyja és férjes-asszony húga földje a kataszteri nyilvántartásban az övével egy gazdaságként szerepelt, akkor sem közelítette meg a kulákká minősítés említett kritériumait. Ennek ellenére a szarvasi járási tanács elnöke a miniszterelnök titkárságához írt levelében e fölött egyszerűen átsiklott. A tsz. által önkényesen elvitt takarmányról pedig álszent módon azt állította, hogy az nem tartozik a tanács hatáskörébe.

Juhász Sándor szeghalmi módos paraszt azért fordult a miniszterelnökhöz (2/a-d. sz. irat), mert a termelőszövetkezet földterületeinek összevonását célzó 1952. évi tagosítás során tanyás gazdasága helyett olyan csereingatlant ajánlottak fel neki a szomszédos község távol eső részén, melyen nem volt tanya. Így azt nem fogadta el, megtartotta tanyáját, ő pedig átmenetileg ipari munkásként helyezkedett el. De 1953 végén igazából már nem is ezt sérelmezte, hanem azt, hogy az újabb rendelkezések szerint neki kimérhető 1600 négyszögöl helyett a tanyája körül csak 800 négyszögöl háztáji földet biztosítottak. A járási tanács illetékese ezt mindössze azzal intézte el, hogy a tagosító bizottság annak idején ezt így telekkönyvezte, azon pedig nem lehet változtatni. Majd jön a legfőbb érv: Juhász Sándor Szeghalom egyik leggazdagabb kulákjának a veje, és egyébként is állandóan lázít a termelőszövetkezet ellen.

Egy másik szeghalmi panaszos, Cs. Nagy Ferenc adóhátralék címén jogtalanul elvett lovát és gazdasági felszerelését szerette volna visszaperelni (3/a-d. sz. irat). Leveléből kitűnik, hogy az ilyen típusú ügyek elintézésében milyen sok múlt a tanácsi vezetők jó-, ill. rosszindulatán. Előzőleg ugyanis, 1953. októberében a járási tanácstól kérte panasza orvoslását, ahol számára kedvező döntést hoztak. A szeghalmi községi tanács azonban ezt figyelmen kívül hagyva úgy döntött, hogy a vitatott gazdasági felszerelés és ló továbbra is a helyi tsz. birtokában marad. Jellemző, hogy végül ez az álláspont győzött: a panaszosnak a járási tanács elnöke, a miniszterelnök titkárságának pedig a Békés megyei tanács elnöke magyarázta el, hogy miután az Új Élet tszcs. a vitatott vagyontárgyak ellenértékét Cs. Nagy Ferenc adószámlájára befizette, azok vitathatatlanul a szövetkezet tulajdonát képezik. Hogy a befizetés irreálisan alacsony áron és csaknem másfél évvel a birtokbavétel után történt, azután, amikor Cs. Nagy Ferenc Panasza már minden fórumot megjárt, azon még a miniszterelnök titkársága sem akadt fenn. És egyébként is az illető Szeghalom leggazdagabb kulákja volt.

Kovács Gábor gyomai lakos kulákká minősítése miatt tett panaszt, és a termelőszövetkezetben ledolgozott munkaegysége utáni járandósága természetben való kiszolgálását kérte (4/a-d. sz. irat). ő a rendelkezések szerint valóban kuláknak minősült, hiszen 21 kat. hold földjét 318 aranykorona jövedelemre értékelték fel. Nyilván ez is motiválta - elmondása szerinti baloldali múltja mellett -, hogy 1952 elején belépett a termelőszövetkezetbe, mégpedig a „legfejlettebb", III. típusú gyomai Új Élet tsz-be. Kilenc hónap elteltével azonban a helyi tanácsnak feltűnt, hogy a termelőszövetkezetben egy kulák van, ami az akkori rendelkezések szerint megengedhetetlen volt. (Bár a panaszos szerint inkább a tsz-elnökkel való konfliktusa lehetett az igazi ok.) Tudomásul vette azonban, hogy ezen már nem lehet változtatni, de azt nem volt hajlandó elfogadni, hogy a járandóságát a tsz nem terményben, hanem pénzben akarta kifizetni. Kocsis Gábornak erre jó oka volt, hiszen a tsz a terményeket hatósági áron fizette ki, ami messze elmaradt a szabadpiaci ártól. Miután azonban a tsz közgyűlése így határozott, sérelmét nem lehetett orvosolni.

A Zala megyei Csáfordon Hatvani Istvánnénak a beadási hátralék miatti büntetés eltörlése után is végrehajtóval megjelenő, rendületlenül „transzferáló" tanácselnökkel gyűlt meg a baja (5/a-b. sz. irat). A szóváltás odáig fajult, hogy egy bottal a tanácselnök felé sújtott. Igaz, nem ütötte meg, de ennek a jelképes cselekedetnek is súlyos következménye lett, 10 hónap börtönbüntetésre ítélték. A bírósági eljárás részletei a levélből nem derülnek ki, de az nyilvánvaló, hogy a jó-, ill. rosszindulatnak itt is szerepe volt. Az elsőfokú bíróság ugyanis enyhe ítéletet hozott, amit az ügyész fellebbezése folytán a megyei bíróság szigorított 10 hónap börtönre. Ennek nem megváltoztatását, hanem csupán a végrehajtás felfüggesztését kérte a panaszos. A miniszterelnöki titkárságnak természetesen tiszteletben kellett tartania a „független" bíróság döntését, és ezért lakonikus válaszban tudatta Hatvani Istvánnéval, hogy még az ítélet végrehajtásának felfüggesztésére sincs lehetőség.

Végül Fekete János csanádpalotai szegényparaszt adó- és beszolgáltatási kötelezettségének aránytalanul magas megállapítása miatt tett panaszt (6/a-c. sz. irat). A másfél holdon gazdálkodó, 70 éves ember megrendítő szavakkal írja le nehéz helyzetét és a tanács lélektelen bánásmódját. Leveléből kiderül, hogy végig harcolta az I. világháborút, amiért „jutalmul" vagyonváltsági földet, azaz nem térítés nélküli juttatást kapott. A világháború után - mint írja - „vagy 30 kampánt ledolgoztam", vélhetően a közeli mezőhegyesi cukorgyárban, és „sok otit" is lefogtak tőle, bezzeg most semmiféle járadékot nem kap. Panaszának tárgya pedig az volt, hogy a községben nem hogy csökkentették volna a beszolgáltatási kötelezettséget, de még meg is emelték, és sertésvágási engedélyt sem kapott. Az ő ügye végül is kedvezően intéződött el: kötelezettségeit az elviselhető mértékre csökkentették.

A dokumentumokat általában az eredeti írásmódnak megfelelően, az esetleges nyelvi és helyesírási hibák kijavítása nélkül közlöm. Fekete János levelének közlésénél mégis el kellett ettől térnem, mert szövegét nem tagolta mondatokra, és abban az állapotban - egyébként mély emberségről tanúskodó szövege - nehezen értelmezhető. Más javítást az ő szövegén sem végeztem.

Néhány esetben szükség volt a szöveg kiegészítésére. Ezt [] jelöltük.

A közölt iratok a Magyar Országos Levéltárban (MOL) találhatók, a Minisztertanács Titkárságának iratfondjában, Nagy Imre miniszterelnök iratai között.

Források  

Kondacs Pál szarvasi középparaszt panasza kulákká minősítése és a vele szembeni jogtalan adókövetelések miatt

a.

Kondacs Pál levele Nagy Imre miniszterelnöknek

Szarvas, 1953. december 15.

Tisztelt Miniszter Elnök Elvtárs!

Azzal a kéréssel fordulok a Miniszter elvtárshoz, hogy kérésemet meghallgassa, és kivizsgálni szíveskedjék.

Engem Kondacs Pál Szarvas T[anya] III. 260. sz. alati lakost a Tanács 1952 évben kuláknak minősített, holot az ideig egy talpalatnyi földem sem volt. Apámnak és Anyámnak együt 30 Kth. földjük volt. Apám 1951-ben halt el. A fent írt földből Apám még életében 17 Kth. térítés nélkül felajánlott [az államnak], amit el is fogadtak. Erről a végzés kezünkbe van. 1952-ben örököltem 4 Kth. 800 négyszögöl földet, K. [Kulák] betűvel együtt, hol ott a K-betű engem nem illet, de hogy a K-betűt rám tudják tenni, a húgom Hanó Pálné 4 Kth. 800 négyszögöl földjét és Anyám 6 Kth. 989 négyszögöl földjével az enyémhez csatolták. A síma könyvet bevonták és K-betűst adtak azzal, hogy a K-betűt letagadtam, holot az jogszabály ellenes volt, a beadásnak és az adónak mindig eleget tettem. De mihelyt kifizettem az adót, újabb és újabb adó emeléssel jött a Tanács. Amikor annak is eleget tettem kértem a pénzügyi hatóságot, hogy állítsák ki, hogy mivel tartozom az adóba. Két ló után adóztam, és csak egy lovam volt. Időközben a czukor, ami jött a czukor gyártól nem kaptam kézhez, de sem a nyugtát sem vételjegyet nem kaptam. 1953. I. hó 31-én a Bem tszcs. elvitte húgom Hanó Pálné szénáját és kukorica szárát, az én adómba holot az adóval túlfizetésben voltam. Így takarmány híja miatt gyengeségtől borjúja elpusztult, a tehenet meg kénytelen volt eladni. Emiatt kénytelen volt a Minisztériumba írni, és [a] kivizsgálás szerint rendezve találták az adót és a beadást is. Tovább intézkedés nem történt. Még megjegyezni kívánom, hogy az előkészített kukorica darát a beadásra szánt hízótól be kellett szállítani, 101 kg volt zsákkal együtt, és nyoma sehol nincs, sem a darának, sem a zsákoknak.

1953. I. hó 7-én az Állami gazdaság megvásárolt tőlem szalmát 1272 forintért. 1953. III. 26-án adóba irányították. 1953. IV. 1-én kint a tanyán megjelent [a] végrehajtó 3830 forint bírság címén, erre 1500 forintot fizettem, de a nyugtát Kondacs Pálné T. III. 260. szám alatti lakos címén állította ki, pedig nekem feleségem nincs. A kiszabott kártérítést megfellebbeztem. A fellebbezésemre 100/1953. iktató szám alatt fellebbezésemnek helyet adott, és a bírságot törlésbe hozta.

Mivel a bírság összegéből 2772 forintot már kifizettem, az összeget kértem az egyik ösmerősöm adókártyájába való átutalását. Mivel szóbelileg kaptam értesítést, hogy ilyen átutalásnak helye nincs, szíveskedjék a bírság címén befizetett 2772 forint összeget, mint jogtalan befizetést, nekem visszafizettetni.

Hazafias üdvözlettel
Kondacs Pál
Szarvas, 1953. XII. 15.

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-819/1954. Nagy alakú kockás füzetlapra kézzel, tintával írt levél.

b.

A minisztertanács elnöki titkárságának átirata az illetékes helyi hatósághoz, melyben azt Kondacs Pál panaszának kivizsgálására utasítja

Budapest, 1954. január 21.

819/1954.
[195]4. január 21.

Járási Tanács Elnökének
Szarvas

Mellékelten megküldjük Kondacs Pál szarvasi lakos Minisztertanács Elnökéhez írt panaszbeadványát, megvizsgálás és esetleges intézkedés megtétele végett.

Kérjük az Elvtársat, hogy tett intézkedésükről március 9-ig küldjenek értesítést, a csatolt beadvány és nevezettnek küldött válaszmásolatuk egyidejű megküldése mellett.

1 db. melléklet

Elvtársi üdvözlettel:

(Hornok Bálint)
Minisztertanács Elnökének
Titkársága

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-819/1954. Írógéppel írt tisztázat indigós másodlata, Hornok Bálint titkárságvezető saját kezű szignójával.

c.

A járási tanács vb. levele Kondacs Pálhoz, a minisztertanács elnökének írt panaszával kapcsolatban

Szarvas, 1954. február 15.

Kondacs Pál részére
Szarvas
T: III. ker. 260.

A Minisztertanács Titkárságához küldött panaszával kapcsolatban értesítem, hogy a birtokív tanúsága szerint szüleinek földterülete nem nyert szétosztást a családtagok között. Így tehát 16 kh. 214 négyszögöl földterület után van adóztatva.

A 101 kg. tengeridara árát, valamint a zsákot a községi tanács 1953. december 24-én Címnek átadta. A szolnoki Cukorgyár 1953. december 13-án a letiltott cukor árát 1091,72 Ft-ot és 53,37 Ft-ot a pénzügyi osztályhoz átutalta, s ezen összegek elszámolást is nyertek. Cím terhére 3830 Ft terménybírság lett megállapítva, erre az állami gazdaság által átutalt, valamint Cím által befizetett összegből 1850 Ft tőkére, 942 Ft kamatra lett elszámolva.

Cím használatában 2 db ló van, azonban az egyik Hanó Pálné nevén van nyilvántartva. Hanó Pálné a ló után esedékes jövedelmi adót ki is fizette 1952. évben.

A Bem tszcs. által átvett széna és tengeriszár áráról felvilágosítást adni nem tudunk, mert ez az összeg nem érkezett be a pénzügyi osztályhoz.

Végül közlöm, hogy Cím számláján 1976 Ft. túlfizetés van nyilvántartva, melyet azonban kifizetni nem tudunk, hanem azt Cím folyó évi adójába fogjuk átszámolni.

Szarvas, 1954. február 15.

[Olvashatatlan aláírás]
vb. elnök

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-819/1954. Írógéppel írt tisztázat indigós másodlata. A keltezés alatt kézzel, tintával írva: „Irattárba 1954. V. 7."

d.

A szarvasi járás tanácselnökének jelentése a miniszterelnök titkárságának Kondacs Pál panaszának kivizsgálásáról

Szarvas, 1954. február 15.

Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága, Szarvas.
138-48/1954. ikt. szám

Tárgy: Kondacs Pál szarvasi lakos panasza.
Hiv. sz.: 819/1954.
Melléklet: 2 db.

Minisztertanács Titkársága
Budapest

Fenti számra hivatkozással jelentem, hogy tárgyban nevezett panaszát kivizsgáltam, és az alábbiakat állapítottam meg:

Kondacs Pál 1951. évben 32 kh 1442 négyszögöl 544,71 kor. kat. tiszta jövedelmű ingatlanon gazdálkodott. Felajánlás folytán 1952. évben panaszosnak, illetve Kondacs Pál (nős Szekera Judittal) Szarvasi T. III. 260. sz. alatti lakosnak a 2414 birtokív tanúsága szerint 16 kh. 214 négyszögöl 222,59 ar[any] kor[ona] kat[aszteri] jövedelmű ingatlana volt, ezen az ingatlanon panaszos, mint a tulajdonos fia, szüleivel együtt gazdálkodott, miután nevezett szüleivel közös háztartásban él. Kondacs Pál földterülete a családtagok között megosztva nem volt.

Jelentem továbbá, hogy panaszos a 101 kg tengeridara árát, valamint a zsákot 1953. december 24-én a községi tanácstól megkapta. A szolnoki Cukorgyár 1953. december 13-án panaszos számlájára, adótartozásának rendezése végett, a letiltott cukor árát, 1091,72 és 53,37 Ft-ot, átutalta, s ezek az összegek elszámolást is nyertek. Panaszos terhére 3830 Ft terménybírság lett megállapítva, erre az állami gazdaság által átutalt, valamint panaszos által befizetett összegből 1830 Ft tőkére, 942 Ft kamatra lett elszámolva.

Nevezett használatában nem egy, hanem két db. ló volt, csak a másik ló Hanó Pálné nevén volt nyilvántartva. Hanó Pálné, panaszos számlájára, az ő lova után esedékes jövedelmi adót ki is fizette 1952. évben.

A Bem tszcs. által átvett széna és tengeriszár áráról felvilágosítást adni nem tudunk, mert ez az összeg a járási tanács pénzügyi osztályához nem érkezett meg.

Végül jelentem, hogy panaszos számláján 1976 Ft. túlfizetés van nyilvántartva.

Szarvas, 1954. február 15.

Hegedüs Pál
VB elnök

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-819/1954. Írógéppel írt tisztázat, a vb-elnök saját kezű aláírásával.

Juhász Sándor szeghalmi lakos panasza a tagosítás során elszenvedett sérelme, valamint a jogszabályban előírtnál kevesebb háztáji föld miatt

a.

Juhász Sándor kérelme a Minisztertanács Titkárságához

Szeghalom, 1953. november 11.

Nagy Imre Elvtárs Titkársága
Budapest
Kossuth Lajos tér 4.

Juhász Sándor Szeghalom VII. ker. 8. sz. alatti lakos, kérem, szíveskedjen felvilágosítást adni arról, hogy 1952. okt. 1-én TSzCs-be betagosított[ák a] földem tanyával, amely egyedüli lakásom. Földem helyett csereingatlant lakás nélkül kaptam. Én termelőszövetkezeti tag nem vagyok. Kincstári tartalékból haszonbérelt földem (6 kh.) jelen lakásomtól 30 km. távolságra van.

A tsz. vezetősége azt állítja, hogy nincs jogom tanyámon lakni, és még kevésbé van jogom háztáji gazdálkodáshoz itt földet igényelni. Kérem, hogy tanyaudvaromon kívül, újabb rendelkezés szerint 1600 négyszögöl földet tanyámnál adjanak nekem. Tekintettel arra, hogy lakásom itt van, és jószágom ne a tszcs. földjén, hanem az enyémen járjon. Ezen kívül 300 négyszögöl szőlőm és kis gyümölcsösöm van itt, amelyért csereingatlant nem kaptam.

Itt jártam már ez ügyben a Tanácsnál, de azt mondják, 800 négyszögöl tanyaudvari földnél többre nincs jogom.

Kérem tehát figyelembe venni kérésemet, és felvilágosítást adni, van-e jogom 1600 négyszögöl háztáji földhöz itt, tanyai lakásomnál? Házam sehol másutt nincs.

Mint egyéni gazdálkodó remélem a támogatást.

Szíves válaszát várom.

Szeghalom, 1953. nov. 11.

Juhász Sándor
Szeghalom
VII. ker. 8. sz.

U. i. A TSzCs, amely területén lakom, nekem háztáji földet nem mért ki, és több földje volt megkapálatlanul, és gyom miatt semmi termés nem volt róla betakarítható.

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-848/1954. Nagy alakú vonalas füzetlapra kézzel, tintával írt levél.

b.

A minisztertanács elnöki titkárságának átirata az illetékes helyi hatósághoz, melyben azt Juhász Sándor panaszának kivizsgálására utasítja

Budapest, 1954. január 15.

848/1954.
[195]4. január 15.

Megyei Tanács Elnökének
Békéscsaba

Mellékelten megküldjük Juhász Sándor, Szeghalom, VII. 8. sz. alatti lakos Minisztertanács Elnökéhez írt beadványát, melyben sérelmezi, hogy elvett tanyája helyett másikat nem kapott, valamint azt, hogy jelenlegi lakhelyén kevés háztáji földet biztosítottak részére.
Kérjük az Elvtársat, hogy az ügyet vizsgáltassa meg, és az eredményről február 23-ig küldjön értesítést a csatolt beadvány és nevezettnek küldött válaszmásolatuk egyidejű megküldése mellett.

1 db. melléklet

Elvtársi üdvözlettel:

(Hornok Bálint)
Minisztertanács Elnökének
Titkársága

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-848/1954. Írógéppel írt tisztázat indigós másodlata, Hornok Bálint titkárságvezető saját kezű szignójával.

c.

A járási tanács vb. levele Juhász Sándorhoz, a minisztertanács elnökének írt panaszával kapcsolatban

Szeghalom, 1954. március 13.

Juhász Sándor
Szeghalom
VII. kerület 8. sz.

Múlt év nov. 11-én kelt levelére közlöm, hogy panasza ügyében a vizsgálatot megtettem, és megállapítottam, hogy felvetett panasza csaknem teljes egészében jogtalan és alaptalan. A háztáji terület növelésére nincs módunk, tekintettel arra, hogy 1952. évi tagosító bizottság telekkönyvi határozata megtörtént.

Szeghalom, 1954. március 13.

Ombódi Sándor s. k.
osztályvezető

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-848/1954. Írógéppel írt tisztázat indigós másodlata. Az osztályvezető helyett az előadó látta el szignójával.

d.

A megyei tanács titkárának jelentése a miniszterelnök titkárságának Juhász Sándor ügyéről

Békéscsaba, 1954. április 9.

Békés Megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága
J. 187-3/2/1954.

Tárgy: Juhász Sándor szeghalmi lakos panasza földügyben
Mell.: 1 db.
H. sz.: 848/1954.

Minisztertanács Titkársága
Budapest

Juhász Sándor szeghalmi lakos panaszát kivizsgáltattam, melyről jelentésemet az alábbiakban teszem meg:
A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy panaszos földjét az 1952. évi általános tagosítás során betagosították, s helyette kapott csereingatlant, melyet panaszos nem fogadott el. Ez a csereingatlan Vésztő község határában Mágor pusztán volt. Ez az ingatlan az állam részére fel lett ajánlva, melynek elfogadása megtörtént.

Juhász Sándor szeghalmi lakos Budapestre utazott fel, és az építő vállalatnál keresett megélhetést. 1953 őszén Budapestről hazatért, s ahelyett, hogy földjét igényelte volna vissza, kishaszonbérleti földet kért, melyet Kertészsziget területén kapott meg, s ezt nevezett el is fogadta.

Panaszos lakóhelye a szeghalmi Rákóczi III. tip[usú] tsz. területén fekszik, ami valóban csak 800 négyszögöl. Azonban ennek kibővítésére lehetőség nincs, mivel a tagosító bizottság annak idején így telekkönyvezte.

Jelentem továbbá, hogy panaszos Szeghalom község egyik legnagyobb földterülettel rendelkező falusi kizsákmányoló (kulák) veje. Mivel a csoport területén lakik, állandóan lázító munkát végez a csporttagok között. Panaszos a csoport vagyonát, illetve terményét meglopta, s ezért a tsz. ellene a feljelentést megtette, ami jelenleg folyamatban van.

Jelentésemhez csatolom az eredeti panasziratot.

Békéscsaba, 1954. április 9.

Árus Tibor
vb. titkár

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-848/1954. Írógéppel írt tisztázat, a vb. titkár saját kezű aláírásával

 Cs. Nagy Ferenc szeghalmi lakos panasza adóhátralék címén elvett lova és gazdasági felszerelése miatt

Kocsis Gábor gyomai lakos panasza kulákká nyilvánítása, valamint a tsz-ben szerzett járandóságának visszatartása miatt

Hatvani Istvánné hatóság elleni erőszak vádjával börtönbüntetésre ítélt csáfordi parasztasszony kérelme a börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztése iránt

Fekete János csanádpalotai szegényparaszt panasza adó- és beszolgáltatási kötelezettségének igazságtalan megállapítása miatt