Források a felvidéki magyarok sorsáról a második világháború után [1]
„Amikor a most uralmon lévő csehszlovák parancsnokság Rozsnyóra került, az ő kormánybiztosuk a magyar iskolákat bezárással fenyegette, de ezt az orosz parancsnokság letiltotta, a magyar tanítás tovább folyt, sőt az orosz parancsnok a premontrei gimn[áziumi] igazgató előtt azt a kijelentést tette, a csehszlovák vezető előtt, hogy ti minket becsaptatok, azt mondottátok, hogy a felvidéki terület mind szlovák, s minél tovább tartózkodom itt, annál jobban tapasztalom, hogy ez a vidék teljesen magyar.”
Bevezetés
A második világháború végén ismét megszülető új csehszlovák állam a harcok elvonulása után vette birtokba az 1938-as első bécsi döntéssel Magyarországhoz visszakerült felvidéki területeket is. A túlnyomóan magyarok lakta részen erőszakos elnyomó uralmat vezetett be, és megkezdte a számára nem tetsző, megbízhatatlannak, valamint háborús bűnösnek tekintett magyarok tömegeinek kiutasítását és elűzését.
A magyar nemzetiségű lakosság életének megnyomorítását Eduard Beneš köztársasági elnök jogszabályok tömegének kibocsátásával és végrehajtásával igyekezett elérni. Az 1945. április 5-én megalkotott kassai kormányprogram megfosztotta a magyarokat (és a németeket) állampolgárságuktól. A program kimondta a közigazgatás „nem szláv" elemektől való megtisztítását, a magyar földbirtokok elkobzását és a nemzetiségi iskolák bezárását. Ezt követően sorra jelentek meg a magyarok jogfosztását kimondó elnöki rendeletek (kizárás a demokratikus jogok gyakorlásából, megfosztás az állampolgárságtól, a nemzeti bizottságok tagjainak kizárólag szlovák nemzetiségű személyekkel történő betöltéséről, komisszárok kinevezéséről a magyar falvakba, a magyarok vagyonának zár alá helyezéséről, magyar közalkalmazottak elbocsátásáról, magyar nyelvhasználat megtiltásáról, vagyonuk zár alá vételéről stb., stb.). A magyar lakosságnak a nemzetközi szervek előtt is szorgalmazott kitelepítését azonban nem sikerült elérni, a csehszlovák kormány kénytelen volt elfogadni az ún. lakosságcsere elvét. 1946. február 27-én írták alá az erre vonatkozó egyezményt.
A dekrétumok életbe lépése után a magyarok mindennemű szervezett közösségi léte megszűnt, a magyar iskolákat bezárták, feloszlattak minden magyar egyesületet, és igyekeztek minden megélhetési forrást (föld, üzem, magánalkalmazás) elvonni a magyar lakosságtól.
A helyzetet súlyosbította az 1946-ban megindult nagyméretű deportálási hullám is, amelynek során több tízezer személyt hurcoltak el csehországi kényszermunkára.
Ezzel egy időben megkezdődött az ún. reszlovakizációs akció is: aki szlováknak vallotta magát, az mentesült az elnöki dekrétumok magyarellenes intézkedéseinek hatálya alól.
Közben megkezdődtek az áttelepítések: a lakosságcsere keretében kb. 76 000 magyar telepítettek át Magyarországra.
A „hontalanság évei" 1948-ig tartottak. Ebben az időszakban a felvidéki magyarság teljes jogbizonytalanságban, és kiszámíthatatlan viszonyok között élt. Az 1948. február 25-i prágai kommunista hatalomátvétel után, az internacionalizmus jegyében és a szocialista-kommunista elveket hangoztatva a különböző jogfosztó rendelkezéseket fokozatosan megszüntették. 1948 végén leállították a lakosságcserét, megnyitották az iskolákat, és teret engedtek a közösségi élet bizonyos formáinak. 1949-ben - amennyire ez a kiépülő kommunista diktatúra viszonyai között lehetséges volt - a magyar kisebbség lassan visszanyerte jogait, ill. kulturális és gazdasági lehetőségeit.
A csehszlovákiai állapotok az 1945 utáni Magyarországra is jelentős hatást gyakoroltak, és az államot nehéz feladatok elé állították. A külügyi szervek a nemzetközi diplomácia révén igyekeztek a helyzeten segíteni, és enyhíteni a felvidéki magyarokra, valamint az anyaországra nehezedő nyomást. A különféle próbálkozások azonban nem jártak eredménnyel, és a párizsi békekonferencián sem nem született Magyarországra nézve kedvező döntés: visszaálltak a 1938 előtti határok, ráadásul még további három községet (Dunacsún, Horvátjárfalu, Oroszvár) is Csehszlovákiához csatoltak.
A csehszlovák hatalom elől összesen kb. 38 000 magyar menekült át a határon 1945-1948 között, igen gyakran a Duna folyón keresztül. A menekültek ellátása, letelepítése, munkához juttatása nagyon megterhelte a háború miatt rendkívül szegény magyar államot, amelyhez hozzátevődött még a menekültek kiskorú gyermekeinek iskoláztatási kötelezettsége is. Úgyszintén jelentős kihívást és feladatot jelentett a több éven keresztül, a lakosságcsere keretében áttelepülők ellátása és társadalmi beillesztése.
A magyarországi legfőbb oktatásügyi hatóság, vagyis a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) a magyar-csehszlovák viszonyban az oktatás és a művelődés kérdéseinek megoldásában játszott szerepet. Kulturális kapcsolatokról ebben az időszakban alig beszélhetünk, bár a magyar fél többször próbálkozott különböző szinteken és módokon kapcsolatokat kialakítani a csehszlovák féllel - igen kevés sikerrel.
A csehszlovákiai magyarok oktatásának megoldására, a magyar iskolák bezárásának megakadályozására a VKM-nek semmiféle eszköze nem volt. Ezzel ellentétben azonnal hozzákezdett és megszervezte a Magyarországra menekült családok iskoláskorú gyerekeinek taníttatását és gondozását.
A nép-, ill. általános iskolás gyerekek szüleik mellett maradhattak, és őket az elhelyezésükre kijelölt helység iskolájába utalták be, és ott biztosítottak számukra az akkori körülményekhez képest megfelelő nevelést. Ez alól jelentettek kivételt azok a gyerekek, akiket az 1947-ben Rajkán megnyitott Menekült Gyermekek Tanulóotthonába utaltak be. E legszegényebb szülők gyermekei számára a VKM és a Vöröskereszt által fenntartott bentlakásos intézmény jelentett biztonságos, mindenféle ellátást biztosító otthont 1949-es megszüntetéséig.
A középiskolás diákok, ill. a felsőfokú oktatásban részt vevő egyetemisták és főiskolások gondozása már nagyobb problémát jelentett. A zömmel városokban lévő közép- és felsőfokú oktatási intézményekben tanuló, szüleiktől távol lévő diákok számára először is megfelelő kollégiumi elhelyezést kellett biztosítani. Ez egyrészt a romossá vált épületek, ill. az egyébként is megnőtt hallgatói létszám miatt igen nehézkesen ment. Enyhített a gondon, hogy 1938 után létezett Budapesten több kimondottan a felvidéki diákok számára kialakított kollégium, ill. internátus (Gróf Teleki Pál Diákotthon Felvidéki tagozata, valamint a Gömbös Gyula Diákotthon Felvidéki tagozata). Ezek ismét befogadták a most már menekültnek számító diákokat. Ezen kívül a különböző újonnan felállított vagy átalakított Állami Kollégiumok jelentettek szűkös, de biztos elhelyezési lehetőséget.
A szinte kivétel nélkül szegény, gyakran nyomorgó menekült diák ellátása még az előzőnél is nehezebb feladatot jelentett. A VKM 1945 őszétől 1946 nyaráig minden menekült diáknak - iskoláján, ill. az egyetemek Diákjóléti Hivatalain keresztül - rendszeres havi segélyt folyósított. Ez a menzai étkezés mellett a lakhatást tette lehetővé. Jogszabállyal tették ingyenessé a legalább elégséges osztályzatot elért menekült diákok vizsgadíjait.
1946 augusztusától a VKM új költségvetése már nem tette lehetővé az állandó, rendszeres segély biztosítását, ezek után a diákok alkalmi pénzsegélyekben, valamint élelmiszer és cipősegélyben részesültek. Ekkortól az iskoláztatásban érdekelt társminisztériumok is részt vállaltak a diákok gondozásából.
A menekült diákokról történt rendszeres, és mindenre kiterjedő gondoskodást 1949-ig folytatták (pl. laboratóriumi díjak ingyenessé tétele, a diplomák egyoldalú elismerése vagy éppen nyári vakáció szervezése). Ebben az évben a csehszlovák állam a menekült diákok számára lehetővé tette a szünidei hazautazás lehetőségét. (1950 nyarán megismételték az akciót, azonban a szünidőről hazatérni szándékozó diákokat a csehszlovák hatóságok már nem engedték vissza többé Magyarországra.)
A lakosságcsere egyezmény után 1946 végén megkezdődött a felvidéki magyar családok áttelepítése. A VKM-re ebben az esetben ismét a gyermekek és fiatalok iskoláztatása megszervezésének feladata hárult. Ezt viszonylag könnyen megoldódott, hiszen a felvidéki magyarok többségét a kitelepített svábok helyére, azok lakóhelyére költöztették.
Mindezeken túlmenően meg kellett birkózni a csehszlovák államból a kiutasítás vagy a megélhetésük ellehetetlenítése miatt átmenekült tanítók és tanárok elhelyezésével és kenyérkereső foglalkozással való ellátásával is.
1945 és 1948 között a magyar-csehszlovák kulturális kapcsolatok rendkívül csekély mértékűek voltak, és két ország közötti hideg viszony nem tette lehetővé mélyebb együttműködés kialakítását. A VKM támogatta a felvidéki írókat, könyvvel látta el a csehországi deportáltakat, valamint igyekezett kölcsönös kapcsolatokat is kialakítani a csehszlovákiai és a magyar közgyűjtemények között. Az együttműködési készség alacsony fokát mutatja, hogy a csehszlovák fél 1948/49-ig még ösztöndíjasok küldésétől és fogadásától is elzárkózott.
A VKM a kezdetektől fokozott figyelemmel kísérte a felvidéki magyarok sorsát. A minisztérium vezetői, valamint az ilyen jellegű feladatot végző Külföldi Kulturális Kapcsolatok Főosztálya figyelték leginkább feszült érdeklődéssel a csehszlovákiai fejleményeket. Bár beavatkozásra a minisztériumnak nem volt módja, a tudomására jutott információkat többnyire megküldte a magyar Külügyminisztérium számára. Saját nemzetközi kapcsolataikat is megmozgatták a sanyargatott magyarok érdekében (pl. memorandum küldése a külföldi egyetemeknek, nemzetközi segítő csoport szervezése és tájékoztatása Belgiumban: Action de Secours à la Hongrie, stb.).
A VKM-ben működő, az egyházak ügyeit intéző szervezeti egységek (I. Katolikus Főosztály, II. Nem katolikus Főosztály) iratai az 1956. novemberi levéltári tűzben elégtek, azonban a felvidéki papokra és a magyarok vallásos életére vonatkozó értesüléseiket gyakran átküldték a külügynek, így egy részük ma is olvasható.
A Felsőoktatási és Tudományos Főosztály a kulturális és tudományos értékek (műkincsek, múzeumok, egyetemek stb.) magyarországi újjászervezését végezte, amelynek során meg kellett oldania a már csehszlovák fennhatóság alatti területről származó magyar javak elhelyezését is.
A Nevelési Főosztály a felvidéki menekült diákok elhelyezését, ellátását és nevelési ügyeit intézte, külön csoportot alakítva erre a célra.
A rendelkezésre álló dokumentumok közül a felvidéki állapotokat legjellemzőbben és legbővebben illusztrálókat válogattuk ki, zömmel a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Főosztálya anyagából. Az dokumentumok szinte mindegyike iktatott, rendeltetésszerűen irattározott, és néhány kivételtől eltekintve előadói ívvel és a szükséges kezelési feljegyzésekkel ellátott ügyirat.
A kultusztárca tisztviselői, nagy empátiáról is tanúbizonyságot téve, minden fontosabb eseményről igyekeztek tudomást szerezni. Folyamatosan nyomon követték a történéseket, és vázolták azok várható hatását. A jövőre nézve is helytálló megállapítást tettek például 1948 decemberében azzal a kijelentéssel, miszerint ekkorra még a Bene? elnök által kiadott „jogfosztó dekrétumokat nem helyezték hatályon kívül. Egyes szlovák vezető embereknek ugyan az a véleményük, hogy a később alkotott törvény, ha nem is intézkedik [az] előző ellenkező intézkedéseket tartalmazó rendeletek megszüntetéséről, tartalmánál fogva hatálytalanítja az előbbit. Viszont a gyakorlatban a Bene?-féle rendeletek mindaddig élnek, amíg újabb elnöki dekrétummal azokat nem törlik el, vagy a csehszlovák országgyűlés nem minősíti őket semmisnek".
A minisztérium vezetése is erősen érdeklődött a csehszlovák ügyek iránt. Ravasz Károly, aki a magyar külügy hivatalos képviselője volt Pozsonyban, Ortutay Gyula miniszternek (1947. március - 1950. február) 1947. májusban írt terjedelmes tájékoztató levelet a kinti helyzetről. Meggyőződése szerint a magyar államvezetés eddigi álláspontja nem volt megfelelő a kérdés kezelésére. Szavai szerint: „az általunk előszeretettel, mondhatnám hagyományosan folytatott »mindenemet odaadom, de akadjon a torkodon« politikája, ahogy semmilyen irányban, úgy a csehszlovákok felé sem vezethet eredményre".
Források
Pájer János rozsnyói káptalani helynöki biztos tájékoztatói a felvidéki magyarok helyzetéről
a.
Pájer János rozsnyói káptalani helynöki biztos 1945. augusztus 10-i tájékoztatója a felvidéki magyarok helyzetéről
279/1945 sz[ám] | A rozsnyói helynöki hivataltól, Bánréve |
A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak
Budapest
Tiszteletteljesen jelentem a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak, hogy a rozsnyói egyházmegye ún.
mely 1938 novemberében a bécsi döntés folytán csatoltatott a trianoni Magyarországhoz, egymással teljes összefüggésben Rozsnyótól Losoncig, le Bánrévéig, innen Füleken keresztül Somoskőújfaluig, továbbá Rozsnyótól Tornáig, illetve Torna - Nádaskáig a Barka felé vezető völgyet is beleértve, mindenütt színmagyarok laknak. Legjobb tudomásom szerint ezen a részen mindössze három szlovák falu van, még pedig Krasznahorka felett, Rozsnyó közelében An[d]rási (Pacsa), a Csetnek felé vezető úton Rekenyeújfalu, végül Losonc mellett Gács, de ennek a három községnek a lakói is csaknem kivétel nélkül beszélnek, v[agy] legalább értenek magyarul. Maga Rozsnyó a legutóbbi magyar népszámlálás alkalmával 95%-ban magyarnak vallotta magát, sőt még a Rozsnyótól Dobsina felé fekvő Sajóháza is magyar.Az első orosz parancsnokság rövid ottléte után azonnal elrendelte az iskolák megnyitását, ami meg is történt s azokban másnyelvű tanítás, mint magyar nem is lehetett, mert másnyelvű nem is volt. Az orosz parancsnokság ezen kívül még magyar kultúrestét is kért, amilyet az ő kívánságára többször is rendeztek. Amikor a most uralmon lévő csehszlovák parancsnokság Rozsnyóra került, az ő kormánybiztosuk a magyar iskolákat bezárással fenyegette, de ezt az orosz parancsnokság letiltotta, a magyar tanítás tovább folyt, sőt az orosz parancsnok a premontrei gimn[áziumi] igazgató előtt azt a kijelentést tette, a csehszlovák vezető előtt, hogy ti minket becsaptatok, azt mondottátok, hogy a felvidéki terület mind szlovák, s minél tovább tartózkodom itt, annál jobban tapasztalom, hogy ez a vidék teljesen magyar. Ez az orosz parancsnok az egyes városok és községek anyanyelvéről statisztikát állított össze, amely mind a magyarság javára szolgált és azt Moszkvába küldötte.
Mihelyt azonban az orosz parancsnokság a közigazgatást az új csehszlovák parancsnokságnak átadta, minden megváltozott. A magyar iskolák megszűntek, a kiutasítások megkezdődtek, színmagyar városokban, mint Rozsnyó, Rimaszombat és Losoncz [!] s a sok magyar faluba szlovák tisztviselőket küldöttek, a templomokban, ha a magyar meg is maradt, meg kellett maradni, mert szlovákul nem értettek, szlovák istentiszteletek tartását is elrendelték. A magyar levelezést betiltották, a magyar leveleket a területekre be nem engedték, szó és írásbeli hirdetményeiket szlovákul közölték.
Ezen kívül még sok mindenféle sérelemről lehetne beszélni, ami ott a magyarságot érte, amelyek között a legsérelmesebbnek látszik, hogy újabban még a magyar beszédet is betiltani iparkodnak.
Azt még megértjük, hogy a fegyverszüneti egyezmény értelmében azoknak, akik a trianoni Magyarországból 1938 nov[ember] óta helyeztettek, v[agy] mentek az ún. felvidéki területre, legyenek azok akár papok, akár más polgári egyének, azt a részt el kell hagyniok [!], de hogy összes ingó és ingatlan vagyonukat minden térítés nélkül ott kell hagyniuk s onnan csak 50 kilóval távozhatnak, ebbe már nehéz megnyugodni.
Ami pedig a határszéleken most történik és lejátszódik, az egyenesen siralmas a magyarságra nézve. Rozsnyó, Rimaszombat, Tornalja és más magyar községek őslakossága táborozik itt, akik mindössze 15 percet kaptak arra, hogy csak valamit is hozhassanak magukkal, szomorú sorsuk és helyzetük pedig ebben a nagy bizonytalanságban az, hogy a magyar hatóságok nem engedik be, a szlovákok pedig vissza nem engedik, mert az új csehszlovák törvény szerint magyar ember csehszlovák területen nem maradhat...
Minderről azért tartottam szükségesnek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot tájékoztatni, hogy sorsüldözött magyar testvéreink érdekében illetékes helyen szót emelni szíveskedjék.
Kiváló tisztelettel, Putnok, 1945. aug[usztus] 10.
Pájer János rozsnyói káptalani helynöki biztos |
[A jelentésre rágépelt minisztériumi feljegyzés:]
A rozsnyói egyházmegyei viszonyok, sajnos, általánosnak mondhatók azon a területen, mely 1938-ban magyar, most pedig ismét cseh-szlovák joghatóság alá került. A színmagyar Csallóköz, Komárom-Esztergom megye magyar őslakossága egyként sínyli az idegen elnyomást, az emberi jogoktól való megfosztást.
Szíves tudomásulvétel és illetékes helyen való felhasználás céljából a X. ügyosztályhoz tisztelettel átteszem. Budapest, 1945. aug[usztus] 21.
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-3. tétel-35586-1945. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és közoktatásügyi Minisztérium Külföldi Kulturális Kapcsolatok Ügyosztálya). Eredeti, gépelt és saját kezűleg aláírt tisztázat.
b.
A VKM 1945. augusztus 25-i válasza Pájer János helynöki biztosnak
Méltóságos és Főtisztelendő Pájer János úrnak,
káptalani helynöki biztos
Putnok
Méltóságod helyzetjelentését köszönettel vettem és arról a Miniszterelnök és Külügyminiszter urakat is tájékoztattam.
Felkérem méltóságodat, hogy tapasztalatairól a jövőben is tájékoztatni szíveskedjék, különösen azt kérem, hogy a magyarsággal kapcsolatos rendelkezések szövegét (plakát, nyomtatvány, újság stb. rendelkezésemre bocsátani szíveskedjék.
Budapest, 1945. augusztus 25.
Halmi
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-3. tétel-35586-1945. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi Kulturális Kapcsolatok Ügyosztálya). Eredeti, kiadmányozott fogalmazvány.
c.
Pájer János rozsnyói káptalani helynöki biztos 1945. szeptember 5-i tájékoztatója a felvidéki magyarok helyzetéről
366/1945 sz[ámú]
A rozsnyói helynöki hivataltól
Putnok
A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak
Budapest
Hivatkozással f[olyó] évi aug[usztus] 25-ről 35586/1945 sz. b[ecses] soraira, a határszéli helyzetről az alábbi jelentést adom. Legújabban Szlovákiában egy rendeletet tettek közzé, amely szerint magyar nemzetiségű betegeket semmiféle kórházba, szanatóriumba v[agy] magángyógyintézetbe felvenni és kezelni nem lehet. Elrendelték, hogy a kórházakban ápolt magyar nemzetiségű betegeket azonnal írják össze. Elkobozták a magyar nemzetiségű orvosok rendelőit. Kisajátították a magyar nemzetiségűek gyógyszertárait. A magyar orvosi rendelőket és gyógyszertárakat a szlovák rendőrség leltározta, azzal, hogy ezeket a felszereléseket szlovák vidékre szállítják.
Ha visszatekintünk arra, hogy Gömör vármegye ún. „felvidéki" területének magyar hat éve alatt a rimaszombati és rozsnyói országos hírű kórházak és orvosok, miután Rimaszombat és Rozsnyó környékén rendes kórházak és megfelelő orvosok nem voltak, hány száz esetben nyújtottak a szlovák határon autón v[agy] mentőkocsin áthozott és az ottani orvosok által már feladott nagybetegeknek életmentő segítséget, erre sok példát fel lehetne h[o]zni, természetesen a szlovák hatóságok készséges engedélyével, hány szlovák gyermeket mentettek meg az életnek... minderre méltó felelet a fenti rendelet és kellőképpen bevilágít a szlovák kultúra, emberszeretet és jóindulat kulisszái megé [!]. Ha eddig nem történt volna semmi barbárság és sérelem magyar testvéreinken, maga ez az egy rendelet elegendő ahhoz, hogy a sorsunkat intéző nagyhatalmak bölcs előrelátással kivegyék az odaát sínylődő egy millió magyart a sötét kulturálatlanság lelketlen, ultrasoviniszta lovagjainak karjaiból.
Nem régen a szlovákok 7-8 napi időt és engedélyt adtak a kiutasítottaknak, hogy ezalatt otthagyott ingóságaikat kihozhassák. Tömegesebb kiutasítás nem történt ez idő alatt. Néhányan elmentek, egy idős házaspárt, amelynek egyike szélütött volt, ennek dacára kitettek. Közben itt a határon, híd alatt és réteken veszteglő testvéreinket a napokban meglátogatta a rimaszombati szlovák rendőrfőnök, aki megdöbbenésének adott kifejezést tartózkodási helyük felett, és visszahívta őket, mire azok azt válaszolták, hogy ők csak a magyar Rimaszombatba térnek vissza. Szept[ember] 2-án a szlovák rendőrségtől a cseh csendőrség vette át a rendőri szolgálatot, akik azt mondották a kiutasítottaknak, hogy 5 nap múlva visszamehetnek. Szept. 1-től állí[t]ólag a magyar istentiszteleteket is betiltották.
A határra most táviratilag angol és amerikai újságírók jelentkeztek. Angol tolmács rendelkezésre áll. A tornaljai birtokosok cselédeit lakásukból kitették, és helyükre szlovákokat hoztak, Rozsnyóra pedig 40 szlovák családot akarnak betelepíteni.
Mindez csak azért történik, hogy a közeli választások alkalmával minél több szlovák szavazóik legyenek, és hogy a kiüldözött magyarságot annál jobban kirabolhassák.
Hirdetményekről és plakátokról ma nem tudok jelentést adni.
Kiváló tisztelettel,
Putnok, 1945. szept[ember] 5.
Pájer János
rozsnyói káptalani helynöki biztos
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-3. tétel-44958-1945. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi Kulturális Kapcsolatok Ügyosztálya). Eredeti, gépelt és saját kezűleg aláírt tisztázat.
Wagner Ferenc, pozsonyi meghatalmazott jelentése a külügyminiszternek és minisztériumi tervezet a levélből adódó feladatokra
Wagner Ferenc, pozsonyi meghatalmazott jelentése a külügyminiszternek és minisztériumi tervezet a levélből adódó feladatokra
a.
Az áttelepítendő magyarok érdekvédelmére Pozsonyba kirendelt meghatalmazott 1946. július 23-i jelentése a külügyminiszternek a magyarok anyanyelvi művelődési hiányáról
Meghatalmazott az Áttelepítendő Magyarok Érdekvédelmére Csehszlovákiában
Pozsony, 1946. július 23-án
Tárgy: Anyanyelvi művelődési lehetőségek hiánya Csehszlovákiában
Csehszlovákia magyar nemzetisége három iskolaéve jogfosztottságban él.
Az első években a dolog természeténél fogva legkiáltóbb sérelemnek a vagyonjogi bizonytalanság, majd pedig a most már intézményesen folyó vagyonelkobzás bizonyult.
Évek múltán amikor [a] vagyonából kiforgatott kisebbségi magyarság közellátási viszonyai (élelmezés, ruházkodás) még mindig jóval magasabb szinten állnak, mint az anyaállamban, mint centrális probléma felvetődik a beiskolázás, s általában az iskolai oktatás elmaradása. A magyarság kulturális helyzetképe az alábbi kategóriákat mutatja:
I. Növendékek szlovák tannyelvű iskolákba jártak. A felszabadítás óta ezeknek száma fokozatosan emelkedett. Az orosz hadsereg megnyitotta [a] magyar iskolákat, azok kivonulása után a csehszlovák hatóságok egytől-egyik beszüntették. A magyar nemzetiségű növendékek a szlovák tannyelvű iskolákban a fajvédelmi rendelkezések következtében hátrányban vannak, pl. a pozsonyi szlovák egyetem kisebbségi magyar hallgatói külföldi állampolgárokként kezeltetnek, a külföldi hallgatókra kiszabott magasabb (kétszeres) díjakat fizetik stb. Ez évi október 1-én a tervek szerint, a kisebbségi magyarok lehallgatott féléveit az esetben beszámítják, ha addig az időpontig a csehszlovák köztársaság teljes joghatályú állampolgáraivá válnak, azaz, ha megszerzik a csehszlovák állampolgárságot.
II. A módosabb szülők, főleg a hozzájuk tartozó napszámba járó vagy természetbeni juttatásért tanító pedagógusokkal - titokban - magánúton taníttatják gyermekeiket anyanyelven.
III. A gyermekek teljesen nélkülözik mind az államnyelvi, mind pedig az anyanyelvi oktatást-nevelést. Ezeknek száma látszik a legnagyobbnak.
A jelenleg uralkodó, nevelés lélektani szempontból helyrehozhatatlanul káros helyzetre felhívom Miniszter úr figyelmét azzal, hogy az illetékes vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr, valamint a lakosságcsere kormánybiztosa már jó előre foglalkozzanak ezzel a kérdéssel az áttelepítésre kerülő magyar családok sok ezer gyermeke érdekében.
Dr. Wagner Ferenc s. k.
min[iszteri] o[sztály] tan[ácsos]
hivatalvezető
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-154-3. tétel-93142-1946. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi Kulturális Kapcsolatok Ügyosztálya). Egyszerű másolat.
b.
Pro domo és átirat-tervezet a lakosságcsere kormánybiztosának a pozsonyi meghatalmazott jelentéséből adódó feladatokról
Az áttelepítésre kerülő csehszlovákiai magyarok érdekvédelmére kiküldött megbízottnak a Külügyminisztériumnak hozzánk is megküldött jelentése a csehszlovákiai magyar kisebbséghez tartozó tanulóifjúság problémáival foglalkozik.
Iskoláztatás szempontjából három csoportot állapít meg. 1.) Az első csoportba sorolja azokat, akik tisztán szlovák tanítási nyelvű iskolába járnak. 2.) A második csoportba tartozók: (módosabb) szülők állástalan pedagógusokkal magánúton taníttatják gyermekeiket. 3.) A gyermekek teljesen nélkülözik a tanítást. A helyzetet a jelentés „nevelés lélektani szempontból helyrehozhatatlanul káros"-nak minősíti, s egyben a VKM intézkedését is kéri az áttelepítésre iskoláztatására vonatkozóan.
Véleményünk szerint - a jelentés kívánságán túlmenően - a jelenlegi csehszlovákiai magyar oktatásügy szomorú állapotával kapcsolatban két, illetőleg kettős problémával kellene foglalkozni. Külön probléma a Csehszlovákiában maradók és külön a kiutasításra kerülőkkérdése. A Csehszlovákiában maradó magyar gyermekek iskoláztatásának problémájával azonban jelen pillanatban nem áll módjában foglalkozni. E kérdés szoros összefüggésben van azzal, hogy miképpen döntenek a párizsi békekonferencián a csehszlovákiai magyarság sorsáról; megoldása, sőt, még a megoldási lehetősége felvetése is meghaladja a VKM hatáskörét. Ennek ellenére meg kell állapítanunk, hogy a határon túl maradt magyarságnak a jelentésben vázolt helyzete több, mint elszomorító. Előadónak éppen egyik közelálló családtagján keresztül volt alkalma tapasztalni, hogy a mai Csehszlovákia szlovák nyelvű iskolája a gyermeki lélekre különben is romboló idegen nyelvű iskolákon túlmenőenagresszíven és pokoli tervszerűséggel igyekszik kiölni a gyermekből mindent, ami a magyarsággal kapcsolatos. Ott, ahol a szülői ház ezt ellensúlyozni tudja, magántanító alkalmazásával, vagy legalább azzal, hogy valamelyik szülő rendszeresen foglalkozik a gyermekével, az iskola nem éri el ily gyorsan kitűzött elidegenítő célját, mint szeretné, bár a szülői ház és az iskola viszálya-pöre itt is lelki hasadást eredményez, és a tanuló további lelki fejlődésére mérhetetlenül rossz hatással van. Ott, ahol a szülőnek sem anyagi eszközei nincsenek, sem pedig idő nem áll rendelkezésre, hogy gyermekének iskolai fejlődésével foglalkozzék, vagy lassú elszlovákosodás, vagy pedig színvonal-süllyedés lesz ennek a rendszernek az eredménye. Különösen áll ez a gyermekeknek arra a nem kis csoportjára, akik teljesen ki vannak rekesztve mindennemű művelődési lehetőségből csak azért, mert magyarok. Mióta a művelt világ államai bevezették a kötelező népoktatást, nincs rá példa, hogy tanulók ezrei iskola és tanító nélkül maradjanak, csak azért, mert egy bizonyos nemzetiséghez tartoznak.
Mint említettük, sajnos a Csehszlovákiában maradó kisebbséggel kapcsolatban csak a tudomásul-vételre szorítkozhatunk; e kérdés eldöntése és a benne való intézkedés a nemzetközi fórumok hatáskörébe tartozik. Tudtunkkal a csehszlovákiai magyarság üldözésének egyéb problémáival kapcsolatban ez a kérdés is ott szerepel a magyar békedelegáció tárgyalási anyagában. Ami új, s amit eddig még nem hallott a magyar közvélemény: az egyetemi hallgatóknak nemzetiségi, ill. faji alapon való háttérbe szorítása. Mint oly sok más a mai csehszlovák intézkedések közül, ez is végzetesen hasonlít a letűnt nemzetiszocialista korszak intézkedéseihez. Felvetődik a kérdés: nem lehetne-e fölkérni a magyar egyetemeket, hogy a világ egyetemeinek figyelmét felhívják erre a szomorú tényre s a humánum nevében fölkérjék őket: tiltakozzanak az ellen, hogy még ma is van ország, ahol a tanulni vágyó hallgatók között származás, anyanyelvszempontjából tesznek különbséget.
Az áttelepítésre kerülő gyermekek iskoláztatásának kérdése már a VKM hatáskörébe tartozik. Tekintettel arra, hogy az áttelepítésre bármikor sor kerülhet, már most meg kellene kezdeni erre vonatkozólag az előkészületeket. Az érdekvédelmi meghatalmazott jelentése szerint „sok ezer" gyermekről van szó, tehát a kérdést intézményesen kellene megoldani, különösen a népoktatás vonalán. A lakosságcsere kormánybiztosával egyetértésben ki kellene jelölni néhány olyan budapesti és vidéki iskolát, ahol - lehetőleg - a Felvidékről származó tanítók külön módszerrel és esetleg külön, erre a célra készített alkalmi tanterv alapján kísérelnék meg helyrezökkenteni az áttelepített szülők gyermekeinél előállt lelki-szellemi hiányokat.
Az előkészítő munkálatoknál állandó összeköttetést kellene teremteni a lakosságcsere kormánybiztosával. A népiskola I-IV. osztályára külön átmeneti és alkalmi tantervet kellene készíteni a Felvidékről nemrég kiutasított és a mai lelki-szellemi helyzetet jól ismerő pedagógusok bevonásával. E tanterv elkészítésénél feltétlenül figyelembe kellene venni azokat a szempontokat, melyeket fentebb kifejtettünk, különösen az idegen nyelvű, idegen szellemű és agresszívan magyar-ellenes iskola lélekmérgező hatásának szempontját. E célból a minisztérium illetékes ü.o.-inak [ügyosztályainak] és az OKT-nek [Országos Közoktatási Tanácsnak] a részvételével értekezletet kellene tartani. Mindezek alapján - első lépésként - tisztelettel bemutatjuk a következő kiadványtervezetet:
Magyar-csehszlovák lakosságcsere kormánybiztosa
Budapest
Géza u[tca] 2.
Mellékelten tisztelettel megküldöm a Csehszlovákiából áttelepítendő magyarok érdekvédelmére meghatalmazottnak a csehszlovákiai magyarság iskolaügyi helyzetéről szóló jelentését. E jelentés szerint sok ezer gyermek áttelepítése várható Magyarországra, akik már három iskolai éven keresztül vagy idegen nyelven vagy általában nem tanultak. Kívánatosnak tartanám a áttelepítésre kerülő gyermekek hibáján kívül történt mulasztása helyrehozatala céljából a kérdés intézményes megoldását s ezért tisztelettel kérek választ a következő kérdésekre:
1.) az áttelepítésre kerülő előreláthatóan sok ezer családot hol fogják elhelyezni?
2.) amennyiben esetleg átmenetileg a családok egyes csoportokban egy-egy kerülnek elhelyezésre, az elhelyezés előkészítésénél történik-e gondoskodás megfelelő népiskolai helyiségről?
3.) van-e tudomása a Kormánybiztosságnak arról, hogy az áttelepítésre kerülők között tanítók is vannak, s ha igen, kb. hányan?
4.) Körülbelül melyik időpontban kerül az áttelepítés lebonyolításra?
Bp., 1946. VIII. 23.
Sziklay [László]
Időközben a csehszlovákiai menekült tanítók, tanárok, tanügyi alkalmazottak, nép- és középiskolai tanulók, egyetemi hallgatók gondozására ügyosztályunkon külön ügycsoport alakult. A kérdés elintézésére azóta az ügycsoport gondozásában szabályozása folyik [!]. Jelen ügydarab tehát intézkedést nem igényel:
Irattárba!
Bp., 1946. XII. 14.
Sziklay [László]
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-154-2. tétel-93142-1946. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi Kulturális Kapcsolatok Ügyosztálya). Eredeti, gépelt és kézzel aláírt belső feljegyzés.
c.
Ütő Lajos feljegyzése Wagner Ferenc jelentéséhez
Az alábbi két észrevételem szíves mérlegelését kérem:
1. A pozsonyi egyetemen folyó fasiszta-módszer vázolt túlkapásai elleni tiltakozásra a Pázmány Péter tudományegyetemet kellene felkérni, amelyik szózattal fordulhatna a világ összes demokratikus egyetemeihez.
2. Az áttelepítés folytán Hazánkba került magyar tanulók központosított oktatását gyakorlatilag nem tartom kivihetőnek. Hanem, ezzel szemben, véleményem szerint arra kell vigyázni, hogy szülőik letelepedése után, oktatásuk a legközelebbi megfelelő iskolában azonnal megkezdődhessék, hogy annak semmi akadálya ne lehessen, s hogy a tanítók, tanárok tartsák kötelességüknek velük megkülönböztetett figyelemmel foglalkozni.
Részükre átmeneti tanterv készítését, ugyancsak gyakorlati meggondolásból, nem javaslom. Általában, hiszem, hogy az egészséges gyermeki lélek megfelelő környezetben hamar fog regenerálódni. A tragédia a Szlovákiában maradók életében fog bekövetkezni, ha csak nemzetközi jogszabályok nem jönnek lelkük megmentésében segítségre.
VIII/23
Ütő Lajos
Ui. A kérdés elsősorban az egyetemi-, majd az iskolaügyi osztályokkal tartanám célszerűnek megbeszélni.
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-154-3. tétel-93142-1946. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi Kulturális Kapcsolatok Ügyosztálya). Eredeti, kézírásos feljegyzés.
Ravasz Károly pozsonyi magyar diplomata 1947. május 1-ei levele Ortutay Gyula VKM miniszterhez
Ravasz Károly pozsonyi magyar diplomata 1947. május 1-ei levele Ortutay Gyula VKM miniszterhez
Pozsony, 1947. május 1-én
Kedves Gyuszi bátyám!
Január 24-én kelt és nekem igen nagy örömet okozott leveled arra indít, hogy a május 1-i munkaszünetet felhasználva röviden beszámoljak Neked az itteni helyzet újabb alakulásáról.
kivégzése, bár felkelésekre, lázongásokra, sőt még csak demonstrációkra sem került sor, nagyon kiélezte a belpolitikai helyzetet. Néhány szerencsétlen mellékkörülmény, véletlenség és ügyetlenség - mint pl. a kegyelmezési eljárás körül elkövetett szabálytalanságok, Tiso holttestének állítólagos elégetése és hamvainak szétszórása, Tiso utolsó szavai, az újságok riportjai, a demokratapárt [!] mosakodása, cseh kollaboráns miniszterelnök egyidejő szabadságvesztés büntetése stb. - csak elősegítette azt, amire már úgyis megvolt a megfelelő talaj, hogy ti. Tiso máris nemzeti mártírként él a szlovák nép lelkében, és a csehellenes és Beneš-ellenes győlölet tetőfokára hágott. A helyzet jellemzésére talán elég az, hogy a Szlovákiában abszolút többséggel rendelkező a nyilvánosság elé hozott közleményben kijelentette, hogy Tiso megkegyelmezése mellett foglalt állást, és kivégzéséért a felelősséget a kommunistákra, a csehszlovák központi kormányra és Beneš elnökre hárította. Csak ezzel a közleménnyel tudta a Demokrata Párt vezetősége egyelőre megakadályozni, hogy a párt jobbszárnyát alkotó volt szlovák néppárti képviselők az ún. a pártból kiváljanak, magukkal víve a párt tömegeit.Ilyen előzmények után meglepően jól sikerült a
május 1-i ünnepsége, mely elég impozáns tömeget mozgatott meg. szlovák kommunista-párti csehszlovák központi miniszterelnök-helyettes igen éles formában foglalt állást a fejüket újra felvető szeparatista törekvésekkel szemben. A szlovák kommunista párt ugyanis, mely az 1946. évi választások előtt erősen autonomista jelszavakat hangoztatott, mióta a választásokon Csehországban a kommunista, Szlovákiában viszont a Demokrata Párt győzött, a csehszlovák államegység előharcosa [!] és szlovákiai bástyája.Igen ám, de mi lesz, ha a következő választásokon a kommunista párt Csehországban is kisebbségben marad, ami - ha a népszerősége az eddigi iramban csökken - nem lehet kétséges!
A Kommunista Párt május 1-i felvonulása különben a kétéves terv mellett a pánszlávizmus jegyében állott. Sőrőn lehetett látni Stalin [Sztálin] és
képeit, a csehszlovák és szlovák zászlók mellett lengyel, bolgár és jugoszláv zászlókat, valamint a szláv testvériséget szimbolizáló csoportozatokat [!].A kommunista oldalról változatlanul megnyilvánuló sovinizmus ellenére az a benyomásom, mintha az általános közhangulat a magyarsággal és Magyarországgal szemben, valamit javult volna.
Nincs kizárva, hogy a Demokrata Párt egy része a Szovjetunió és Csehország közé zárva, elszigeteltséget érezve - tudatosan igyekeznék javítani a magyar kapcsolatokat.
Nem kétséges természetesen, hogy ez a reakció hangja és szimpátiája a magyar reakciónak szólna. Nem kétséges azonban az sem, hogy a szlovákság nagy többsége reakciós, és hogy itt a helyzet egyáltalában nem analóg a romániaival, ahol a haladó erők a nemzetiségi egyenjogúság oldalán állnak. A csehszlovákiai kormányzat a szlovákiai magyarsággal szemben követett politikája semmit sem enyhült a lakosságcsere megindulásával. Az áttelepítésre kijelölt magyarok tekintetében vállalt kötelezettségeit sem teljesíti, a lakosságcsere egyezmény aláírásakor a visszamaradó magyarság tekintetében vállalt kötelezettségeit pedig nyíltan túlhaladottaknak és semmisnek nyilvánította. A Romániából, Jugoszláviából, Magyarországról jövő szlovák visszatelepülők elhelyezése céljából tömegesen konfiskálják a magyarok vagyonát. A Csehországba deportált - állítólag csak egy éves munkára igénybe vett - magyarok házait és földjeit kivétel nélkül betelepítették, ingóságaikat, állataikat szétosztották, a visszamaradt, vagy visszatért családtagjaikat a házukból kidobták. A Csehországba hurcolt magyarok minden törvényes védelem nélkül a jobbágyokénál is rosszabb jogi és tényleges helyzetben nagybirtokokon és cseh gazdáknál dolgoznak gazdasági cselédként. Az otthon lévőknek sincs meg a minimális személy- és vagyonbiztonságuk sem. Közoktatási vonalon talán érdekelni fog, hogy vannak olyan községek, amelyekben a gyermekek harmadik éve iskola nélkül nőnek fel. Magyar oktatás tilos, szlovák iskola még nincs, bár igen gyakran a szülők kérték a szlovák iskolát, hogy gyermekük, ha szlovákul is - de legalább írni-olvasni megtanuljon.
A volt magyar tanítókat, ha a gyermekeket összegyőjtötték és tanították, munkatáborokba vitték.
Az itteni magyarság helyzetének ez az igen vázlatos képe talán meglepő, mert a hazai sajtóból úgy látom, hogy otthon az a hiedelem, mintha a lakosságcserével a csehszlovákiai magyarság problémája meg lenne oldva. E helyzet ismeretében érthető, hogy az áttelepítésre kerülő magyarok, bár ismerik a magyar részrőli [!] szervezetlenséget és felkészületlenséget a lakosságcsere lebonyolításában, örömmel mennek. A felszabadulás érzése sokkal erősebb bennük, mint a szülőfalujuktól való elszakadás fájdalma és a bizonytalan jövőtől való félelem. Természetes, hogy a magyar-csehszlovák viszony alakulása összefügg a világpolitikai helyzettel, és abban Csehszlovákia és Magyarország elhelyezkedésével. Mégis az ezekben a tényezőkben a háború óta bekövetkezett változásoktól és ingadozásoktól függetlenül csehszlovák részről pillanatnyi megtorpanás nélkül folyik a kassai program végrehajtása, amelynek értelmében Csehszlovákia a csehek és szlovákok nemzeti államává kell, hogy váljék. A csehszlovák politikának ez a szilárd magyarellenes magatartása nekünk is azt tenné kötelességünkké, hogy mi is az eddiginél határozottabb politikát folytassunk, mert Csehszlovákia és Magyarország közti hatalmi különbséget csak rossz politikánk növeli akkorára, hogy Csehszlovákia ezt a politikát folytathassa a nélkül, hogy bárhonnan az ellen kifogást emelnének.
Persze az általunk előszeretettel, mondhatnám hagyományosan folytatott „mindenemet odaadom, de akadjon a torkodon" politikája, ahogy semmilyen irányban, úgy a csehszlovákok felé sem vezethet eredményre.
Nagyon szeretném, ha nemcsak ezt a kérdést, hanem az egész világpolitikai szituációt, ebben a magyarság és a magyar demokrácia helyzetét alaposan megvitathatnánk, mert meggyőződésem, hogy abból igen fontos szerep adódik a vezetésed alatt álló politikai csoportosulás számára.
Addig is, amíg erre - szeretném remélni, hogy hamarosan - alkalmam nyílik, igaz barátsággal üdvözöl
őszinte híved
dr. Ravasz Károly
Jelzet: MOL XIX-I-1-v-1585-1947 (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Ortutay Gyula miniszter, 1947. évi 1585. iktatószámú irat.) Eredeti, gépelt és kézzel aláírt tisztázat.
Petheő Károly egyházi szakértő jelentése és VKM feljegyzés a miniszterelnöknek az iskolai oktatás megszüntetéséről az elcsatolt Oroszváron
a.
Petheő Károly 1947. október 25-i feljegyzése az oroszvári iskola magyar nyelvű tanításáról
Feljegyzés
A pozsonyi magyar konzulátus felhívására folyó hó 23-án kiszálltam Oroszvárra, hogy megállapítsam, mi a békeszerződés alapján átadott 3 községben tanügyi téren a helyzet.
Oroszvárt Szily Vendel r. k. [római katolikus] plébánoshelyettest és az Isteni Megváltó Leányainak zárdáját kerestem fel.
Az elcsatolás előtti idő alatt az apácák közül ketten tanítottak a helybeli rk [római katolikus] iskolában. A zárda fenntartási költségeit a tanítói államsegélyből fedezték. A plébános és az ott maradt szerzetesnők közölték velem, hogy az átadás napján, folyó hó 15-én megjelent a pozsonyi tanfelügyelőség kiküldöttje, és felhívta őket, folytassák a tanítást. A következő napon, folyó hó 16-án a pozsonyi főtanfelügyelő viszont élőszóval tudomásukra hozta nekik és a még ott levő két magyar tanítónőnek, hogy a magyar nyelvű tanítás megszűnt és szolgálatukat továbbra nem veszik igénybe.
A községi komissar [komisszár] ezután felhívta a magyar tanerőket, hogy a pozsonyi tanfelügyelőségre menjenek be, ha szlovák iskolában hajlandók tanítani.
A két civil tanítónő felkereste a tanfelügyelőséget és ott aláírtak egy nyilatkozatot, amely szerint megtanulnak szlovákul, és szlovák vidékre mennek tanítani.
A községben jelenleg tanítás nincs, a volt r. k. iskolán szlovák nyelvű felirat [van]: „Szlovák népiskola...". A szlovák iskolákba a beíratást folyó hó 23-án és 24-én tartották és a tanítást folyó hó 27-én kezdik meg az odahelyezett szlovák tanerők.
Budapest, 1947. évi október 25-én
Dr. Petheő Károly
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-154-1. tétel-158889-1947 (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi kulturális Kapcsolatok Osztálya.) Eredeti, gépelt és kézzel aláírt tisztázat.
b.
Belső feljegyzés és átirat a miniszterelnöknek a békeszerződésben foglaltak megsértéséről
Dr. Peth[e]ő Károly, a pozsonyi magyar meghatalmazott hivatalába beosztott egyházi szakértő budapesti tartózkodása alkalmából benyújtott írásbeli jelentéséből kitűnik, hogy az 1947. október 15-én a csehszlovák hatóságok által birtokba vett Oroszvár községben már 16-án megjelent a pozsonyi főtanfelügyelő, s kijelentette, hogy a magyar nyelvű tanítás megszűnt, és az ott lévő tanítók szolgálatát tovább igénybe nem veszik, hacsak nem kötelezik magukat, hogy megtanulnak szlovákul, és hajlandók tiszta szlovák vidéken állást vállalni. A volt r. kat. [római katolikus] iskolára kitették a táblát: Állami népiskola és a szlovák nyelvű tanításra a beiratkozásokat 23-án és 24-én tartották meg. A tanítást pedig október 27-én kezdik meg az odahelyezett szlovák tanerők.
Mivel a csehszlovák kormányzat kötelezte magát, hogy a pozsonyi hídfő körzetébe eső 3 községben megadja a lakosságnak az állampolgársági és művelődési jogokat, a magyar tanításnak erőszakos beszüntetése megsérti a szerződést, erre a miniszterelnök úr és a külügyminiszter úr figyelmét a szükséges lépések megtétele végett, fel kell hívni.
Miniszterelnöknek
Budapest
A folyó évi október 15-én a csehszlovák államhatalom által birtokba vett Oroszvár községben - a pozsonyi meghatalmazott hivatalába általam kiküldött egyházi szakértő személyes tapasztalata és jelentése szerint - még f[olyó] hó 16-án megjelent a pozsonyi főtanfelügyelő, és kijelentette, hogy a magyar nyelvű tanítás azonnali hatállyal megszűnik, az ott maradt magyar tanerőket pedig csak úgy hajlandók átvenni, ha kötelezik magukat, hogy megtanulnak szlovákul, és tiszta szlovák vidéken állást vállalnak. Folyó hó 23-án és 24-én a tanerők meg is kezdték a beíratásokat, és a szlovák nyelvű tanítás kezdetét f. hó 27-re tűzték ki.
Mivel a csehszlovák kormányzat a békeszerződésben kötelezte magát, hogy a pozsonyi hídfő körzetébe tartozó átcsatolásra került 3 község magyar lakosságában minden jogát tiszteletben tartja, az oroszvári magyar iskola azonnali beszüntetése a békeszerződésben vállalt kötelezettségek semmibe vételét s az ott élő magyar lakosság jogainak súlyos megsértését jelenti, ami ellen a magyar kormányzatnak - megítélésem szerint - feltétlenül tiltakoznia kell. A Csehszlovákiában élő magyarság széles rétegei évek óta a legelemibb emberi jogok nélkül élnek; velük szemben azonban a csehszlovák kormányzat semmiféle kötelezettséget nem is vállalt. Viszont vállalta a most átcsatolt 3 község magyar lakossága minden jogának tiszteletben tartását, így a magyar kormánynak meg van adva a lehetősége arra, hogy a fentebb vázolt szerződés-szegés ellen a legerélyesebben felemelje tiltakozó szavát.
Tisztelettel kérem Miniszterelnök Urat, hogy ebben a tekintetben a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjék.
Budapest, 1947. október 27.
Krammer [Jenő]
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-154-1. tétel-158889-1947 (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi kulturális Kapcsolatok Osztálya.) Eredeti, gépelt belső feljegyzés, valamint Bassola Zoltán osztályvezető által kiadmányozott levélfogalmazvány.
Szentmihályi János miniszteri osztálytanácsos 1948. december 2-i jelentése a csehszlovákiai magyarok helyzetéről
X. főosztály
Feljegyzés
A X. főosztály egyik előadója, dr. Madarász László Csehszlovákiának magyarlakta vidékein járt. Mint szem- és fültanú adta elő a következőket:
Arról a törvénycikkről, amelyet a prágai Parlament a csehszlovákiai magyarság egyenjogúsítása tárgyában hozott, s amely a magyarok részére állampolgárságot biztosít, a csehszlovákiai magyarságot semmilyen formában nem értesítették. Igaz, hogy a szűkszavú híradásokban megjelent a szlovák és cseh nyelvű sajtóban, de ezeket a magyar lakosság igen kis számban olvassa és igen nagy számban nem érti meg. Így a csehszlovákiai magyarok teljesen tájékozatlanok és minden olyan intézkedésben, amely ezzel a törvénycikkel, illetőleg annak végrehajtásával összefügg, csapdát sejtenek, a múlt eseményeiből következtetve.
Példaképpen Madarász dr. a következőket hozta fel:
Egy gömörmegyei [!] községben megjelent a tanfelügyelő megbízottja. Összehívta a színmagyar lakosságú falu tanköteles gyermekeinek szüleit. Azzal kezdte az ülést, hogy kijelentette: „Aki reszlovakizált, az elmehet." Mikor megkérdezték, hogy miért, kifejtette, hogy a magyar tanítási nyelvű iskoláról lesz szó, a reszlovakizáltak pedig nem járathatják magyar iskolába a gyermeküket. Az érdekelt szülők hiába tiltakoztak, hogy ők annak idején csak rábeszélésre és kényszerítésre írták alá a reszlovakizáló nyilatkozatot, a tiltakozás hiábavaló volt. Mikor a nem reszlovakizált szülők egyedül maradtak, a tanfelügyelő képviselője elhagyta a termet s ez alatt az idő alatt a jelen lévő községi biztos (komisar [komisszár]) megfenyegette a lakosságot, hogy: „jól gondolják meg emberek, mert egy hónap múlva Magyarországról nézik a községet." A lakosság ennek ellenére is magyar tanítási nyelvű iskolába íratta gyermekét és az iskolát kérő ívet valamennyien aláírták. A színmagyar községben lakó tanköteles gyermekek száma kb. [körülbelül] 80, ebből nem reszlovakizált szülők gyermeke kb. 35. Az iskola megnyitásának mégis nehézségei lesznek, egyrészt, mert a hatóságok nem hajlandóak az egyetlen iskolaépületben lévő két nagy tanteremből a magyar iskola részére egyet sem rendelkezésre bocsátani, másrészt mert a felső osztályokba jelentkezetteknek a körzeti polgári iskolába kellene beiratkozniok [!] s ha ezt számba vesszük, akkor a jelzett 35-ös szám, kb. 15-re csökken. A különben szintén magyar nemzetiségű 45 reszlovakizált gyermek részére fogják fenn tartani a régi ref[ormátus] iskola két tantermét, a magyar tanítási nyelvű iskolát kért gyermekek pedig legfeljebb a kultúrháztermében kaphatnak magyar tanítást minden iskolai felszerelés nélkül.
Egy csallóközi községben hasonlóan folyt le a beíratás a magyar tanítási nyelvű iskolába. Ott a tanfelügyelőség kiküldöttje előadta a magyar tanítási nyelvű iskola felállításának lehetőségét, mire a jelenlévő szülők közül egyesek megkérdezték: „hogyha aláírjuk az ívet, vajjon [!] nem lesz-e ebből újabb kellemetlenségünk?" A kiküldött erre azt válaszolta, hogy: „azt már én nem tudom." Így a szülők nem írták alá a magyar iskola megnyitását kérő ívet.
Madarász dr. tapasztalatai szerint igen nagy nehézséget fog okozni a tanító utánpótlás is. Az állampolgársági jog megadására való hivatkozással Gömör megyében a Magyar Áttelepítési Megbízotti Hivatal vezetője összeírta a környéken maradt magyar tanítókat (10-12 főt), akik ellen politikai kifogás semmilyen tekintetben nem merült fel, állampolgárságukat a törvény szerint megkapták, és oklevelüket Csehszlovákiában a pozsonyi magyar tanítási nyelvű tanítóképzőben nyerték. E tanítók jegyzékét hivatalosan felterjesztette a pozsonyi iskolaügyi megbízottságra, s azt a megbízotti hivatal képviselői személyesen nyújtották át
iskolaügyi megbízottnak. Nevezett a kérést hivatalosan elutasította minden indoklás nélkül.Pozsonyban szerzett értesülés szerint a visszaállítani szándékozott magyar iskolákba Magyarországból Csehszlovákiába települt tanítókat és tanárokat szándékoznak alkalmazni vagy magyar nyelvek beszélő szlovák nemzetiségű tanítókat.
[A] szabadművelődés terén megállapítható, hogy eddig Csehszlovákia területén egyetlen helyen sem engedélyeztek magyar nemzetiségűek részére összejövetelt, előadást, tanfolyamot, sem kulturális, sem vallásos, sem szórakoztató jelleggel. Magyar lakosságú községekben csak úgy engedélyeznek a hatóságok karácsonyi- vagy szilveszteri mulatságot, ha szlovák nyelvű szavalatokat és színdarabokat tanulnak és adnak elő.
A Bene? elnök által kiadott jogfosztó dekrétumokat nem helyezték hatályon kívül. Egyes szlovák vezető embereknek ugyan az a véleményük, hogy a később alkotott törvény, ha nem is intézkedik [az] előző ellenkező intézkedéseket tartalmazó rendeletek megszüntetéséről, tartalmánál fogva hatálytalanítja az előbbit. Viszont a gyakorlatban a Bene?-féle rendeletek mindaddig élnek, amíg újabb elnöki dekrétummal azokat nem törlik el, vagy a csehszlovák országgyűlés nem minősíti őket semmisnek. Ezt bizonyítja a csehszlovák hatóságok taktikázó magatartása, amellyel a Csehországból a deportált magyarokat eddig hivatalosan nem engedték el. Akik hazatértek, azok önhatalmúan távoztak el munkahelyükről az őszi mezőgazdasági munkálatok befejezésével. Ezek nagy részének ingóságai Csehországban maradtak, és sem engedélyt, sem lehetőséget nem kaptak hazaszállításukra. Ha egyesek mégis hazavitték dolgaikat, akkor a szállítási költségeket a tulajdonosok fizették, a Csehszlovák állam soha. A hazakerülteket nem helyezték vissza otthonukba, ingatlanaikat nem bocsátották rendelkezésükre. A Bene?-féle határozatra való hivatkozással már az állampolgársági törvény megadása után számtalan esetben adtak ki magyarok elleni vagyonelkobzási végzéseket, különösen azokban az esetekben, ha Csehországból hazatértek ingatlanukat kérték vissza.
Bizalmas értesülés szerint a pozsonyi belügyi megbízottság utasítást adott a járási hivatalok vezetőinek, hogy a Csehországból hazaszivárgó magyarok nem saját otthonaikban, hanem más üres lakásokban kell elhelyezni és nem saját ingatlanaik megművelésénél, hanem az adódó munkaalkalmaknál kell felhasználni.
A szlovákiai magyar iskolák nyelvtankönyveinek elkészítésére dr. Orbán Gábor pozsonyi nyug[almazott] tanár kapott megbízást; e tankönyvek közül kettőnek a kézirata már elkészült. Szakvélemény szerint magasabb színvonalú könyvről van szó, mint általában a szlovákiai iskolák könyvei, ahol nagyrészt még a volt Hlinka uralom könyveit használják.
Dr. Sziklay László berendelt állami középiskolai tanár jelenti, hogy felesége miután szabályszerű magyar útlevelet váltott, csehszlovák vízum iránti kérvényét benyújtotta a budapesti csehszlovák követségen azzal az indoklással, hogy 79 éves édesapját szeretné meglátogatni. Kérését a követségen indoklás nélkül elutasították. Mikor az elutasítás után érdeklődött, erre nem kapott választ, hanem a külképviselet egyik hivatalnoka azt mondotta [!] neki: ha hoz igazolást arról, hogy szlovák anyanyelvű, azonnal megkapja vízumát.
Ettől a konkrét esettől eltekintve: magánértesülésből tudjuk, hogy a Csehszlovákiából áttelepült és menekült magyarok között elterjesztették a hírt: aki belép a Magyarországi Szlávok Demokratikus Szövetségének tagjai közé, annak a csehszlovák vízumot minden különösebb késlekedés nélkül azonnal megadják. Nevezett Szövetség ezen az úton nagyszámú tagot nyert, tagjainak száma több mint 300 000-re szökött fel ezzel a módszerrel. Az [olvashatatlan szó] hetilap, mikor a csehszlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok kulturális jogainak számszerű arányosítását követelte, s azt állította, hogy ma már több a szlovák Magyarországon, mint a magyar Szlovákiában, valószínűleg erre az adatra támaszkodott.
Budapest, 1948. évi december hó 2-án
Szentmihályi János (Szentmihályi János) miniszteri osztálytanácsos |
Jelzet: MOL XIX-I-1-v-10. tétel-85-1948. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Ortutay Gyula miniszter). Eredeti, gépelt és saját kezűleg aláírt tisztázat.
Feljegyzés az 1946-1949 közötti csehszlovák-magyar kulturális kapcsolatokról
Rendszeres kulturális kapcsolatokról nem beszélhetünk. Főleg 1946-1947-ben munkánk nagyrészt a Csehszlovákiából áttelepített tanítók, tanárok, egyéb tanügyi alkalmazottak, valamint tanulók gondozásából állott. 1948 februárjának eseményei után következett be javulás; bár a teljesen intenzív kapcsolatokról csak akkor lehetne beszélni, ha mindez megvalósult volna, amit akár mi, akár pedig a csehszlovákok javasoltak, s aminek igen nagy százaléka nem valósult meg. 1948 októberében kidolgoztuk a csehszlovák-magyar kulturális szerződés tervezetét, de az még nem került megvalósításra.
Egyébként 1947, [19]48, illetőleg [19]49-ben a következő eseményekről számolhatok be:
1947: 11 jelöltnek adtunk Csehszlovákiába tanulmányi ösztöndíjat. Nem jutottak ki. Kezdetben azért nem, mert nem kaptak csehszlovák vízumot, később pedig azért nem, mert a Külügyminisztérium nem járult hozzá.
[A] MADISZ [Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség] részt vett a prágai ifjúsági világkongresszuson
Csillag Pál, a MADISZ küldötte, az előkészítő tanácskozásoknak is tagja volt.Nyáron a MIOT [Magyar Ifjúság Országos Tanácsa] cseh egyetemi hallgatókat hívott Budapestre és Magyarország több vidéki városába tanulmányi kirándulásokra. E látogatás alkalmával merült fel a magyarbarát csehszlovák egyetemi hallgatók egyesületének terve.
Októberben dr. Madarász László, minisztériumunk előadója, Prágába utazott s ott részt vett a magyarbarát csehszlovák egyetemi hallgatók egyesületének megalakulásában. Ennek megszilárdítására és [a] magyar kulturális munka kifejlesztésére ki akartuk később is küldeni hosszabb tartózkodásra, de ez elmaradt.
Szlovák íróknak és művészeknek több ízben küldtünk magyar könyveket és hanglemezeket.
Jelinek Miklós, csehszlovák állampolgárt, a budapesti Zeneművészeti Főiskola hallgatóját tanulmányi segélyben részesítettük a csehszlovák-magyar kulturális kapcsolatok előmozdítására.
1948-49: A csehszlovák Iskola- és Nemzetnevelésügyi-, majd a csehszlovák Tájékoztatásügyi Minisztérium részére több ízben küldtünk magyar irodalmi műveket fordítás céljából. Tudomásunk szerint ezek közül eddig
cseh író fordította le Kárpáti rapszódiáját csehre, amely most van kiadás alatt. Úgyszintén cseh író készít egy külföldi prágai antológiát, amelynek budapesti anyagát mi állítottuk össze.Két ízben küldtünk nagyobb könyvküldeményt (főleg a magyar népi demokrácia irányait tükröző irodalmi és irodalomtudományi műveket) a pozsonyi Szlovák Egyetem magyar tanszéke számára.
Nagyobb könyvküldeményt kaptunk a prágai Tájékoztatási Minisztériumtól. Ezekből többet kiadtunk lektorizálni; a beérkezett vélemények alapján Hory mlčia (Hallgatnak az erdők), Kronika és egy regénye magyarra való fordítására javaslatot tettünk az Országos Könyvhivatalnak, de onnan még nem kaptunk választ.
A csehszlovák Tájékoztatásügyi Minisztérium részére adatokat szolgáltattunk a magyarországi tudományos intézetek és intézményekről.
Könyvcserét létesítettünk a prágai, pozsonyi és a budapesti Neveléstudományi Intézet között.
A Pozsonyi Pedagógiai Intézetnek adatokat szolgáltattunk a magyar népi demokrácia iskolaügyéről.
1948 nyarán a MINSZ [Magyar Ifjúság Népi Szövetsége] meghívására csehszlovák mérnök- és orvosjelöltek végeztek Budapesten műhely- illetőleg kórházi gyakorlatot.
1948 tavaszán a že"-n (ifjúsági vasútvonal).
ifjai dolgoztak a szlovákiai „Trat' mláde[A] MEFESZ [Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége] állandó kiküldöttet delegált az Ifjúsági Világszövetség prágai központjához.
A prágai Károly-egyetem 600 éves jubileumán a magyar egyetemek részéről Fogarasi Béla és Kniezsa István a budapesti, és Varga Ottó a debreceni egyetem tanára vettek részt.
A prágai rádió részére magyar hanglemezeket küldtünk.
A Magyar realizmus fejlődése c[ímű] képzőművészeti kiállítás anyaga, melyet eddig Varsóban és Berlinben mutattunk be, 1948 június-júliusában Prágában, szeptember-októberében pedig
és Pozsonyban is kiállításra kerül.A prágai Zenei fesztiválon (Prágai tavasz 1949) két hangversennyel vesz részt a budapesti Székesfővárosi Zenekar. Ugyanez a zenekar hangversenyt ad
és Pozsonyban.Egyéni vállalkozás keretében hangversenyt adott Pozsonyban Országh Tivadar és Garai György. Viszonzásképpen itt voltak
és szlovák művészek.Az 1948/49. évi ösztöndíjasok ügye még nincs elintézve. Előreláthatóan szeptemberre jutnak ki.
1948 tavaszán Egerben az egri Gyermeklélektani Állomás Duna-medencei pedagógiai kiállítást rendezett. A kiállítást Ortutay Gyula kultuszminiszter nyitotta meg; nemzetközi siker volt. Csehszlovákia is részt vett gyermekrajzokkal, gyermekek iparművészeti munkáival és egyéb pedagógiai jellegű tárgyakkal. Csehszlovák részről Václav Jaros, Prága kulturális tanácsnoka vett részt a kiállításon s az azzal kapcsolatos ankéton két előadást is tartott. Az anyagot Antonin Lippert prágai középiskolai tanár kísérte el.
Az 1948. évi prágai
három magyar szereplő indult.1949. május 21-én Szegeden bemutatták Smetana Az eladott menyasszony c[ímű] operáját.
Foly[a]matban lévő ügyek, amelyekben még illetékes helyről nem kaptunk döntést
A csehszlovák tájékoztatási Minisztérium 1948 decemberében meghívott 15 magyar kulturtényezőt csehszlovákiai tanulmányútra, azzal, hogy látogatásukat egy későbbi időpontban ugyancsak 15 tagú csehszlovák bizottság viszonozná. A meghívásra először kedvező választ adtunk, aztán lefújtuk. Újabb utasítást kértünk, erre még nem jött válasz.
júliusban filmünnepségek lesznek. A budapesti csehszlovák követség azt kérte a külügyminisztériumtól, hogy közölje azoknak a magyar filmszakembereknek a névsorát, akiket ezekre az ünnepségekre a csehszlovákok meghívhatnak. Illetékes hely még nem válaszolt.
A Bíró-vonósnégyes engedélyt és pénzt kért a
zenei fesztiválon való szereplésre, ahová meghívták. Nem jött válasz.A csehszlovák Tájékoztatási Minisztérium még 1948 őszén javaslatot tett csehszlovák grafikai kiállításnak Budapesten való megrendezésére. Nem jött válasz.
Jelzet: MOL XIX-I-1-e-151-2. tétel-266191-1949. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi Kulturális Kapcsolatok Ügyosztálya). Eredeti, aláírás és dátum nélküli belső feljegyzés.