Bevezetés 

1919 szeptemberének a magyar állam története egyik legválságosabb szakaszát élte: a történeti Magyarország túl egy világháborún, egy polgári forradalmon és egy proletárdiktatúrán, idegen csapatok megszállása alatt épp széthullása küszöbén volt. A bizonytalan helyzetnek megfelelően igencsak különös egyéniség, 

 töltötte be a miniszterelnöki pozíciót - akárcsak közvetlen elődei és utódai, igencsak rövid ideig.

Az alább közölt dokumentumot Friedrich kormányfőként jegyezte, címzettje pedig belügyminisztere, a tragikus sorsú

akit 1919 után a kormányzó megsértése miatt börtönre ítélték, halálát később öngyilkosság okozta. A rövid forrásnak nincs igazán komoly köztörténeti jelentősége - különösképpen nem a fent vázolt történelmi idők változásait figyelembe véve -, arra azonban alkalmas, hogy, mint cseppben a tenger, egy különös művelődés- és társadalomtörténeti jelenséget felvillantson. Ez pedig nem más, mint a Magyarországon a 12. (egyes vélemények szerint a 13.) században letelepedett jászok „utódainak" a

A 20. század elejére a jászság már csak töredékesen volt leszármazottja az egykor a többségi magyarságtól viseletében, vallásában, életmódjában stb. eltérő jászoknak. Az évszázadok során azonban az etnikai tudatot az elnyert kiváltságok során fokozatosan váltotta fel a jogi alapú öntudat, ami különösen megerősödött az 1745. évi redemptio révén, ami új jogrendet, földtulajdont és társadalmi berendezkedést eredményezett. Az ekkor elnyert jászkun szabadság birtokolója - az, aki maga is pénzzel járult hozzá a megváltakozáshoz (latin néven: redemptus) - mentesült a földesúri függéstől és szabadparaszti jogállást kapott. Az etnikumhoz tartozás semmilyen szerepet nem játszott, ám bőszen hangoztatták a jász tudatot. 1848-1849 után a Habsburg-adminisztráció a forradalom számos vívmányát helybenhagyta, ill. továbbfejlesztette, megteremtve a polgári állam alapjait, amelyek aztán 1876-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttével épültek ki végleg. Így 1848 után a jászok és kunok elhagyták rendi gyökerű kiváltságaikat, de azok emléke annál szívósabban élt tovább. A jász tudat ezzel harmadik szakaszába jutott: mint legendás aranykorra emlékeztek a kiváltságolt időszakra, és annak idealizált emléke a jelen sivárságával összevetve lépett elő kohéziós erővé.

A polgári Magyarország ugyanakkor programként tűzte ki célul a feudális eredetű kiváltságok felszámolását, amit azzal is elő kívánt segíteni, hogy a kiváltságolt területeket az egységesülő megyerendszerbe illesztette be. Bár a jászok és kunok, látva annak kilátástalanságát, egy idő után nem tiltakoztak a megyerendszerbe sorolásuk ellen, annyit azonban el akartak érni, hogy a Jászság és a két Kunság egy megyeként egyesüljön. Viszont az állam ügyelt arra, hogy ezt az egységet közigazgatásilag megbontsa. Míg a Kiskunságot Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyébe olvasztották be, addig a Jászság és a Nagykunság az 1876. évi XXXIII. törvénycikk alapján létrejött Jász-Nagykun-Szolnok megye része lett, amelyet a korábban egyesített Heves-Külső-Szolnok vármegye Külső-Szolnok megyei része egészített ki. A megye székhelye Szolnok lett és nem Jászberény, ami mögött megint az állam tudatos fellépése húzódott meg. A jászok mindvégig határozottan tiltakoztak ez ellen, nem véletlen, hogy máig él az új vármegye akkor született elnevezése: „Muszáj vármegye". Hogy mennyire szívós volt ez a mindig újraformálódó, de soha el nem enyésző, nem halványodó jász öntudat, annak bizonyítékai a Friedrich által a belügyminiszter részére papírra vetett sorok. Eszerint „jászoknak egy küldöttsége" azzal kereste őt fel, hogy mivel úgyis átalakul az ország közigazgatása, hát létre lehetne hívni a jászsági részekből az önálló jász vármegyét. Erős öntudat - és ne legyenek kétségeink - igencsak beszűkült partikularizmus volt szükséges ahhoz, hogy ama bizonyos jászok az országot sújtó tragédia árnyékában ebbe az irányba tereljék gondolataikat. Talán nem érdektelen ezért e rövid közlés, hisz jól tükrözi, mennyire szívósan gyökeredzett az önállóság gondolata a Jászság lakosságának egyes rétegeiben. S ami külön érdekesség, az az, hogy a miniszterelnök az alábbiakkal továbbította Beniczkyhez a küldöttség beadványát (amit reményeim szerint idővel fellelek a Belügyminisztrérium iratanyagában): „Az ügyet azonban mindenesetre olyannak tartom, mely komoly megfontolást igényel."

Forrás

Beniczky Ödön belügyminiszter úrnak

Kedves Barátom!

A napokban járt nálam a jászoknak egy küldöttsége, mely azt kérte tőlem, hogy addig is, amíg az országterület vármegyéinek újabb beosztása törvényhozási úton megörténik, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye jászsági részeiből kormányrendelettel különálló s külön főispán által kormányzott közigazgatási terület alakíttassék.

Én a küldöttségnek azt feleltem, hogy a kérelem csak törvényhozási úton intézhető el. Addig pedig valami ideiglenes megoldással lehetne a küldöttség által vázolt állapotokon segíteni.

Az ügyet azonban mindenesetre olyannak tartom, mely komoly megfontolást igényel. Erre való tekintettel a küldöttség által nekem átnyújtott folyamodványt azzal a kéréssel van szerencsém Neked átszármaztatni, hogy azt beható tanulmányozás tárgyává tétetni s a kérelem érdemére nézve tett negybecsű intézkedésedről engem tájékoztatni méltóztassál.

Szívélyes üdvözlettel maradtam híved: Friedrich

Budapest, 1919. szeptember 13.

Magyar Országos Levéltár. Miniszterelnöki Levéltár. Miniszterelnökség. Miniszterelnökök félhivatalos iratai. Friedrich István miniszterelnök félhivatalos iratai. K 467 18. csomó. 3. p.