Bevezető 

Az 1867. évi kiegyezést követően a polgárosuló Magyarország nagy gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül. Az általános fellendülés azonban nem egyformán jellemezte az ország egész területét és lakosságát. Különösen a - mostoha természeti és archaikusabb társadalmi és gazdasági viszonyokkal jellemezhető - perifériák fokozatos lemaradása volt tapasztalható, amelynek látványos jele és következménye az amerikai, romániai kivándorlás volt. A gazdasági-társadalmi modernizáció kulcskérdése a megélhetést biztosító, ugyanakkor versenyképes mezőgazdaság és ennek feltételeként egy egészséges birtokszerkezet kialakítása volt, valamint gyorsított iparosítással az agrárszektorból felszabadult hatalmas munkaerő-felesleg ipari foglalkoztatásának megoldása.

A lemaradó régiók fejlesztéséhez nyújtott állami szerepvállalás a korábbi eseti és szórványos - kampányszerű - támogatások után a századforduló körül kezdett intézményesülni. Átfogó és egységes gazdaságfejlesztő programot, ún. segélyakciókat - az agrárius mozgalom jegyében, a liberális gazdaságpolitika értékeit figyelembe véve - Darányi Ignác (1895-1903 és 1906-1910 közötti) földművelésügyi miniszter indított a fokozatosan kiépített kirendeltségi rendszer keretében. A kirendeltségek a földművelésügyi kormányprogram végrehajtását célozták a helyi viszonyok

.

Jelen forrásközléssel és tanulmánnyal a kirendeltségi rendszer történetének legrövidebb ideig fennálló, ez idáig feldolgozatlan történetű hivatalának, a temesvárinak a működését mutatom be. A mai értelemben vett Erdély területén - Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon - működő hivatalok között csak a temesvári kirendeltség iratanyagának egy része maradt fenn a Magyar Országos Levéltárban, amely betekintést enged a minisztériumi „külhivatal" ügyintézésébe és munkájába. Ezek közül mutatjuk be a hivatal kirendeltségeinek szervezeti szabályzatát, a temesvári kirendeltség költségvetési felterjesztését és megszüntetése utáni jelentését.

A kirendeltségi rendszer kiépülése a peremterületeken

A Földmívelésügyi Minisztérium elsőként az Északkeleti-Felvidéken (Kárpátalján) indította be az ott élő - támogatandó - rutén „földmívelő nép" gazdasági felsegélyezésére irányuló akcióját, amit 1901-től „nemzetpolitikai okokból" hegyvidéki akciónak neveztek, hogy a nem magyar etnikum támogatásával szemben szót emelő politikai figyelmet eltereljék arról. A miniszter 1899-ben, tárcája költségvetésének indoklásában úgy fogalmazott, hogy az akciót „a Kárpát hegyvidék egész láncolatára kiterjesztendő későbbi ténykedés kiindulópontját képező Bereg vármegyében" kezdik, vagyis már ekkor megszületett a gondolat, hogy a gazdasági felsegélyezést egyre tágabb környezetben

meg.

Az agrártárca által irányított akcióhoz más - a kereskedelemügyi, a pénzügyi, az igazságügyi, a vallás- és közoktatásügyi - tárcák tevékenysége illeszkedett. A kormányzat széles körű fejlesztési programban kívánta az elmaradott gazdálkodási mód átalakítását, a hagyományos életmód megváltoztatását elérni és ezáltal megteremteni a szociális biztonságot és a nemzetiségi békét.

Történetírásunk a hegyvidéki akciót a korabeli szociálpolitika és nemzeti politika sajátos ötvözetének tartja. Szabó Miklós szerint a kiindulási pont a rutén akció volt, amelynek tapasztalatait felhasználva agrárius kezdeményezésre kezdetét vette az „új konzervatív szociálpolitikai módszerek államigazgatási

"

A hegyvidéki akció működési területét az 1899. évi téli éhínségnek köszönhetően Bereg megye munkácsi, felvidéki, latorcai járásaira és Ung megye egész területére, majd 1900-tól Máramaros megye hegyvidéki területeire is kiterjesztették. 1903-ban és 1904-ben Zemplén, Ugocsa, Sáros megyéket, 1911-ben Szepes és Szatmár megyék hegyvidéki területeit kapcsolták be ebbe az akcióba.

A későbbiekben a hegyvidéki akció mintájára szervezték meg a székely akciót 1902-ben, amely kizárólag a négy székely megye (Csík, Háromszék, Maros-Torda és Udvarhely), 1904-től Brassó és Kisküküllő megyék székely- és csángólakta területein is működött. 1909-től pedig erdélyrészi kirendeltség néven fokozatosan a szórványmagyar területekre is kiterjedt a gazdaságfejlesztő program

(Kolozs, Szilágy, Alsófehér megyék, 1912-től Szolnok-Doboka megye). Következetlen politikára vall, hogy a kirendeltség egyes magyarlakta településeket bizalmasan bekapcsolt a gazdaságfejlesztő programba (1908-ban a Nagyküküllő megyei héjjasfalvi , 1911-ben a Beszterce-Naszód megyei Zselye, Sófalva, Tacs, Nagysajó, Magyarnemegye községeket), míg másokat elutasított (Nagyküküllő megyei Homoródhévíz, Ürmös, Alsórákos, Dark, Halmágy, valamint Sárpatak községeket), azzal indokolva, hogy a kiterjesztés szétforgácsolja a gazdaságfejlesztő program erejét és hatékonyságát, illetve sérti a nemzetiségek érzékenységét. Közvetett módon ugyanakkor erkölcsi és anyagi támogatást a községek közérdekű kezdeményezéseihez.

1909-ben Zsolna székhellyel a felvidéki kirendeltség is létrejött (Árva, Trencsén, Liptó, 1911-től pedig Zólyom megye területére kiterjedő illetékességgel; 1913-ra ezt Bars, Gömör és Kishont, valamint Turóc vármegyékre is kiterjesztették), amely Felső-Magyarország szlovák többségű régiójában az agrárium fejlesztését koordinálta.

A kirendeltségek kezdettől fogva azonos eszközökkel és hivatali apparátusra épülve próbálták felszámolni a gazdasági elmaradottságot, igazodva az egyes vidékek sajátosságaihoz. Az akciók az anyagi segítségnyújtáson kívül a térségek önerőből történő talpra állítását célozták a jövedelmező intézmények és gazdasági rendszerek meghonosításával, a társadalmi önsegélyezésre és kezdeményezésre is számítva.

A kezdetben „népsegítő akció" néven induló kirendeltségek az 1910-es évekre középfokú szakhivatalokká fejlődtek és a földművelésügyi igazgatás feladatait látták el.

A miniszteri kirendeltségek feladatai az 1912-1913. évi esőzések és árvízkárok pusztításai következtében tovább bővültek, mert Serényi Béla miniszter (1910. január 17.-1913. június 10.) 1912. október 18-án a vidékek segélyezésének ügyét a hegyvidéki, a erdélyrészi (székelyföldi) és a felvidéki kirendeltségek hatáskörébe utalta. Döntéséhez hozzájárult, hogy október elején a magyar közösügyi delegáció erdélyi országgyűlési

Lukács László miniszterelnöknél - Beöthy László kereskedelmi miniszter és Teleszky János pénzügyminiszter jelenlétében - a kormány hathatós támogatását kérték az erdélyi megyék érdekében. Az országos segélyprogramot a Belügyminisztérium 119102/1913. sz. körrendelete , a Földmívelésügyi Minisztérium országos vetőmagakcióval - amely a károsultak anyagi viszonyaihoz mérten a vetőmag beszerzési árának 30%-áig terjedhetett - segített a helyzeten. Később Serényi 1912 végén - az 1913. évi költségvetés indoklásakor - bejelentette a törvényhozásnak, hogy a kirendeltségek ezentúl nem tekinthetőek többé segélyezési akcióknak, hanem a rendes közigazgatás mellett és annak keretében a földművelésügyi igazgatás ellátására szolgáló hivatali szervezetekké alakulnak át. Felhatalmazást kapott, hogy két új, 80-80 000 K költségvetésű kirendeltségi központot hozzon létre Nagyvárad és Temesvár székhellyel. A miniszter választása a nagy természeti károkat elszenvedett román többségű kelet-magyarországi és partiumi, valamint a román-német-szerb vegyes lakosságú bánáti régiókra Darányi Ignáchoz hasonlóan azt tervezte, hogy a földművelésügyi igazgatás ellátását végző kirendeltségi szervezetet fokozatosan az ország egyéb részeire is kiépíti, majd kerületi földművelésügyi igazgatóságokká alakítja át.

A két új kirendeltség tényleges gyakorlati működését 1913. április 1-jén kezdte meg az április 28-án kiadott, valamennyi kirendeltségre vonatkozó szervezeti (és működési) szabályzat

. A kirendeltségi rendszer ezen szabályzata a minisztérium egységes felfogásáról és hivatali kezelési módjáról tanúskodott a gazdaságilag leszakadó perifériás területek fejlesztésével kapcsolatban Kárpátalja, Felvidék, Székelyföld, a bánáti és partiumi területek vonatkozásában. A szabályzat a szakszolgálat egységes vezetése érdekében külső hivatalait és szakszerveit - az oktatási és tudományos intézetek (iskolák, kísérleti állomások), állami birtokok, országos lótenyésztési ügyek, kincstári fürdők és nyaralótelepek, erdészeti és vízügyi szervek, valamint az állami vagyon kezelésére rendelt hivatalok és szakigazgatási szervek kivételével - az állomáshelyük szerint illetékes tárcakirendeltségek közvetlen hatósága (felügyelete és ellenőrzése) alá helyezte. A rendszeres munkakörrel rendelkező középfokú szakhatóságok figyelemmel kísérték működési területük gazdasági viszonyait, a rendelkezésükre bocsátott hitel keretében előmozdították a mezőgazdaság fejlesztését, javaslatokat dolgoztak ki, a törvények és rendeletek végrehajtását ellenőrizték, támogatták a gazdatársadalmi szervezetek működését. Az alárendelt, de konkrétan meg nem nevezett hivatalok minisztériummal való kapcsolattartását is a kirendeltségen keresztül írták elő. A kirendeltségek, mint a megyei közigazgatási hatóságoktól független szervek feladata volt tehát a minisztérium külhivatalai működésének összehangolása, valamint a vidék és a külhivatali központok közötti összeköttetés biztosítása, a mezőgazdaság fejlesztése a helyi viszonyok figyelembevételével és a társadalmi erőkkel szorosan együttműködve.

1913-ban a kirendeltségeket hatósági jogkörrel ruházták fel, így a földművelésügyi közigazgatásban a dekoncentráció szervezési elve érvényesült. Sokan az állami közigazgatás középfokú kiépítésének szándékát látták ebben - összhangban a törvényhatósági közigazgatás államosítását célzó törekvéssel (1891:XXXIII. tc. a közigazgatás államosításáról) -, amely az 1910-es évekre ismét erőre kapott. A Tisza-kormány nem vállalkozott a megyék végrehajtó hatalmának megszüntetését tartalmazó nagyerejű reformra; az 1914. júniusi közigazgatási reform központi eleme a megyei tisztviselők autonóm választása helyett az állami kinevezés volt, a hatékonyság és a kompetencia jelszavával, az egységes közigazgatás megteremtése érdekében.

A korábbi kirendeltségi szervezeten is lényeges változtatások történtek: a hegyvidéki és a felvidéki kirendeltségek változatlan fenntartása mellett az erdélyrészit

marosvásárhelyi (a négy székely megye, Brassó és Kisküküllő megyék) és kolozsvári kirendeltségekre (Alsófehér, Hunyad, Kolozs, Krassó-Szörény, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos megyék). Az újonnan létrehozott nagyváradi központhoz került Arad és Bihar megyével együtt a korábban Marosvásárhelyhez tartozó Szilágy megye. A temesvári kirendeltség Krassó-Szörény és Temes megyékre kiterjedő illetékességgel működött. 1913 tavaszán - a következő évi költségvetési tervezet összeállításakor - még úgy tűnt, hogy a temesvári hivatal személyi állományát bővítik, működési körzetét , de a júniusban megalakult Tisza-kormány (1913. június 10.-1917. június 15.) nem tartotta keresztülvihetőnek a kirendeltségi szervezet továbbépítését. Ghillány Imre földművelésügyi miniszter a gazdasági növekedésbe bekapcsolódott Bánság búzatermelő és Krassó-Szörény megye vasércekben gazdag nehézipari vidékein nem tartott szükségesnek külön kirendeltségi központot. Október 23-án a minisztertanács hozzájárult, hogy Temes megyét az aradi jószágigazgatóság hatáskörébe, Krassó-Szörény megyét pedig a kolozsvári kirendeltséghez utalják át. 1914. május 1-jével a helyi hatóságok egyetértése mellett a temesvári központ megszűnt. Az így felszabadult költségvetési pénzkeretből Eperjes székhellyel új kirendeltséget szerveztek a Felvidék keleti részén Gömör-Kishont és a munkácsi hegyvidéki kirendeltségtől odacsatolt Sáros, Szepes és Zemplén megyék területéből. A temesvári hivatal teljes bútorzatát az eperjesibe, a folyó ügyiratokat (344 db) pedig Kolozsvárra szállították át. A kirendeltség vezetőjét, Vásárhelyi Zoltán miniszteri titkárt, 1914-től miniszteri osztálytanácsost a minisztérium állatforgalommal foglalkozó főosztályának (III/B.) osztályvezetőjévé nevezték ki.

1914-ben a kirendeltségi rendszerbe tartozó megyék száma elérte a 31-et. Jelenlegi forrásaink szerint a kirendeltségi rendszer hatékonysága és a szervezeti szabályzat gyakorlati alkalmazása a helyi viszonyok és a kirendeltségi tisztviselők függvényében alakult; a világháború végére azonban egyértelművé vált, hogy nem érvényesült kellőképpen a kapcsolattartás és az

. Az 1914-1918. évi világháborús helyzetben elmaradt a kirendeltségi rendszer további fejlesztése.

Mi volt a kormányzati szándék a kirendeltségek létrehozásával? A magyar állami pozíciókat veszélyeztető nemzetiségi mozgalom ellensúlyozása, következetes nyelvi-kulturális magyarosítás vagy a szórványmagyarság és a nemzetiségi birtokosság körében végzendő pozitív társadalmi és gazdasági akció?

A kiegyezés kori magyar kormányok gazdaság- és nemzetiségpolitikájában a regionális gazdasági akciók bizonyultak a leghatásosabb pozitív intézkedéseknek, amelyek az ellátási, foglalkoztatási gondokon kívántak enyhíteni. Az akciók az 1910-es évekig nagyrészt hegyvidéki nemzetiségi (rutén, szlovák) területeken működtek, kivéve Erdélyben, ahol kifejezetten a székelység, majd a szórványmagyarság gazdasági megerősítése folyt. A román képviselők körében nem maradt visszhang nélkül a pozitív diszkrimináció, parlamenti felszólalások, 1910 őszén pedig a Román Nemzeti Párt 23 pontból álló emlékirata a gazdasági, kulturális és politikai igények között a székely akciónak a román vidékekre való kiterjesztését is

. Az 1910-es évektől - a nagyváradi és a temesvári hivatal révén - egyes románlakta vidékeket is bekapcsoltak az agrárprogramba. Szarka László kutatásai alapján a felvidéki gazdasági és társadalmi akció részleteit 1914 áprilisában vitatta meg Tisza István miniszterelnök a felvidéki főispánokkal Budapesten, az erre a célra összehívott bizalmas jellegű ún. „tót konferencián". Szarka szerint az eperjesi kirendeltség létrehozása a magyar állami pozíciókat veszélyeztető szlovák agrármozgalom ellensúlyozására . Tisza a nemzetiségekkel, különösen a románsággal való megbékélés mellett bízott abban, hogy a nemzeti vitalitást lehet elfogadható keretekbe terelni és ellenőrzés alá vonni, így a kormányzat a megyei hatóságokkal együttműködve a nemzetiségi mozgalmakat (például birtokvásárlásokat) is figyelemmel . A temesvári kirendeltség különösen a birtokügyek alakulását illetően tette ezt, és jelentéseiben a magyar, illetve a magyarsággal szimpatizáló népek (rutén, német) gazdasági támogatását hangsúlyozta.

A magyar kormányok a gazdasági akciók megvalósítására kevés erőt, pénzt és időt fordítottak, de jelentőségük nem is annyira gazdasági-társadalmi hatásukban, mint inkább az egykorú magyar gazdaságpolitikai fordulatban mutatkozik meg, abban, hogy a liberális állam felismerte: nagyobb és közvetlenebb szerepet kell vállalnia a gazdaság fejlesztésében, így a regionális különbségek kiegyenlítésében, a fejlődésben elmaradt régiók felzárkóztatásának elősegítésében.

A temesvári kirendeltség megalakulása és illetékességi területe

A temesvári hivatalt 1913 első hónapjaiban szervezték meg. A minisztérium a temesvári központi irodába hét, minisztériumi tapasztalattal és gazdasági szakismerettel rendelkező tisztviselőt osztott be: Vásárhelyi Zoltán miniszteri titkár, a kirendeltség vezetője lett, a pénzügyi teendőket két miniszteri számtanácsos (Blum Gyula és Lukachich Gyula) látta el, Fróniusz Oszkár miniszteri fogalmazó mellett Teschner Miklós irodasegédtiszt, valamint Marschall Ferenc „fizetéstelen" segédfogalmazó és Ódor Béla gazdasági segédtiszt dolgozott. A kirendeltségnek havi és napidíjas alkalmazottjai is voltak: a két előadó, kirendeltségi felügyelő (

és báró Csávossy Béla) gazdasági ügyekkel, valamint a kirendeltség hatósága alá helyezett szakigazgatási szervekkel, hatóságokkal és a társadalmi tényezőkkel (egyesületek, szövetkezetek, gazdakörök) tartott kapcsolatot; az irodai munkát az írógép-kezelőnő és a szakdíjnok látta el. A két napibéres szolgával együtt 13 alkalmazottja volt a központi irodának, de - az 1913. március 3-ai 2702/eln. sz. rendelet értelmében - német-szerb és román fordító, tolmács is dolgozott (3000 K illetménnyel) a . A hivatal működését két levélhordó, pénz- és csomaghordó, házmester, házmester-helyettes (egyúttal liftes) és négy újságkihordó segítette. A kirendeltség hivatali helyiségeit a város belvárosi Korzójában található impozáns palotában, a házban bérelte (Ferenc József út, C kapu).

Az állami külhivatal a délvidéki térség legfontosabb agrárkérdéseit kívánta feltárni, valamint a szükséges javaslatokat, irányelveket kidolgozni. Ötletszerű segélyek és állami gyámkodás helyett kezdeményező és irányító szerepet vállalt a gazdasági haladás, az okszerű és belterjes mezőgazdaság előmozdítása

.

A hivatalnak két igen eltérő fejlettségű megyét kellett koordinálnia: a fejlett gazdasági kultúrával rendelkező Temest és az egyik legfejletlenebb mezőgazdaságú

megyét.

A dél-alföldi Temes megye az ország egyik etnikailag legvegyesebb tája volt (40,8% román, 29,4% német, 11,9% magyar és 14,3% szerb lakossággal). A 11 járás 224 településén 389 386 lakos élt. A kedvező természeti adottságú vidék népsűrűsége magas, ugyanakkor a városiasodás következtében az agrárhányados alacsony (65,2%) volt a századfordulón. A szántón (aránya 70%) a vetésterület háromnegyedét a búza, a zab és a kukorica foglalta el. A szőlő aránya igen jelentős, ugyanakkor az erdő aránya alacsony (5%) volt. Különösen a bánáti svábság folytatott fejlett, intenzív gazdálkodást a tagosított birtokokon, vetésforgó, megfelelő gép- és eszközellátottság mellett. A növénytermeléssel ellentétben az állattenyésztés teljesítménye jóval szerényebb volt: a vezető szerepet a ló és a sertés játszotta, a szarvasmarha-állomány jelentős része a külterjesen tartott magyar fajta volt. A birtokszerkezetre a tehetős (20-100 holdas) paraszti és a 100-200 holdas gazdaságok voltak jellemzőek, de viszonylag magas volt a 10-20 és a 200-1000 holdasok aránya is. A bérmunka alkalmazása és a bérletek - különösen az öt hold alatti bérlemények - gyakoriak voltak. A 100 hold feletti gazdaságok aránya nem érte el az országos átlagot, de az agrárproletariátus magas aránya (41,54%) összefüggésben állt a fejlett mezőgazdasággal és a bérmunka elterjedtségével. A hagyományos agrárvilágból kiemelkedő Temes megye magasabb fejlettségű mutatókkal és műveltségi szinttel rendelkezett, mint az erdélyi régió többsége.

A délnyugat-erdélyi Krassó-Szörény megye ugyanakkor még a 20. század elején is a hagyományos nyomásos gazdálkodás, tagosítatlan és elmaradott birtokok agrárrégiója volt. A román többségű - a 14 járás 361 településén a lakosság 74,4% román, 10,8% német, 5,8% magyar, 3,3% szerb volt -, kedvezőtlen természeti adottságokkal rendelkező vidéken a hegyvidék dominált (Ruszka-havas, Csernai-havasok, Bánsági-hegyvidék), de gyakori volt az árvíz is (Duna, Maros, Temes). A magas agrárhányadosú (1900-ban 74,2%) régióban a gépesítés és az eszközellátottság alacsony szintű volt, a termékszerkezetet a búza, zab és kukorica jellemezte. Az állattenyésztésben a szarvasmarha (tarka fajták) mellett legnagyobb jelentőségű a juhtenyésztés (főleg racka) volt. A szabadforgalmú magánbirtok aránya alacsony (36,44%), szemben a korlátolt forgalmú földekkel (63,56%). Magas volt az államkincstári földek aránya (20,66%), és különösen sok (42,01%) a közföld (erdő, legelő általában), amely a hajdani katonai határőri intézménnyel és hegyvidéki

függött össze. A birtokszerkezetet az 5-20 holdas kisgazdaságok jellemezték. A mezőgazdasági agrárproletariátus alacsony aránya (13%) abból adódott, hogy a fejlett nehézipar felszívta a helyi munkaerő-felesleget, másrészt a földközösségi rendszer maradványai megakadályozták a parasztság teljes elválását a földtől.

A bánsági megyékben tehát kedvező volt a földbirtok megoszlása: a 100 hold alatti kisbirtokok aránya 69,84%-ot, a nagybirtok 30,16%-ot jelentett. Krassó-Szörény megye hegyvidéki lakosságának megélhetését a külterjes szarvasmarhatartás jelentette, kiegészítő jövedelemforrás volt a nők háziipari tevékenysége a román és szerb hagyományok továbbélésének köszönhetően, valamint a kezdetleges gyümölcstermesztés és méhészet.

A kirendeltségi hivatal működése során a Krassó-Szörény megyei lakosság gazdasági helyzetének javítására helyezte a hangsúlyt, ami a lakosság szegénységéből, a kereseti viszonyok elégtelenségéből, a mostoha természeti viszonyokból, a konzervatív és primitív gazdálkodási módból adódott. Mindezt az évente ismétlődő árvizek és az 1912-1913. évek elemi csapásai tovább fokozták.

Költségvetés és tevékenység

Az állami kiadások átlagosan 5%-át jelentő agrárköltségvetésen belül az állami akciók feladatainak végrehajtásához biztosított keretösszeg folyamatosan nőtt, majd közel 3%-on stabilizálódott, ami három millió K körüli

jelentett. Fontos hangsúlyozni, hogy a tárca más forrásokon keresztül is támogatta ezen vidékek gazdaságát. A „Miniszteri kirendeltségek" cím alatt csak a hegyvidéki kirendeltség költségvetését részletezték, a többit „átalányképpen" határozták meg, amelynek előnye volt, hogy nem kellett mereven ragaszkodni az egyes feladatokra rendelkezésre álló költségtervhez. Ugyanakkor éppen ebből fakadóan nem is áll rendelkezésünkre elegendő adat arra, hogy pontosan milyen feladatokra mekkora [popup title="összeget" format="Default click" activate="click" close text="Indoklás a Földmívelésügyi magy. kir. Ministerium 1913. évi költségvetéséhez. Bp., [1912] 119."] fordíthattak.

A temesvári kirendeltségi központ 80 000 K költségvetéssel kezdte meg működését, a fennmaradt 1914. évi költségelőirányzatnak köszönhetően azonban a temesvári hivatal részletes költségvetésébe is némi

kaphatunk.

A személyi járandóságok között a tisztségviselők illetményei, illetve az akcióban részt vevő személyek munka- és tiszteletdíjai (tulajdonképpen a társadalmi tevékenységet végzők állami prémiumai, jutalmai)

(1913-ban 25 328 K, 1914-ben 33 500 K).

 

A kirendeltség dologi kiadásai között az iroda- (13 500 K), a házbér- (4000 K) és az útiköltségek (16 425 K), valamint a gyakorlati tevékenységek találhatók. Így a rét- és legelőművelési, a fásítási, majd később a vetőmag-kiosztási költségekre összesen 40 000 K-t kérvényezett a hivatal; a kiosztott tenyészállatok biztosítására, az állatdíjazásokra, a kiosztási kedvezményekre és az elhullott állatok utáni kártalanításokra, a kiosztott tenyészállatok tartására, valamint a gazdasági gépek és eszközök kiosztására, az állatjárványok elfojtására 22 000 K-t; Krassó-Szörény megyei nép gazdasági helyzetének javítására 50 000 K-t; a háziipar és a méhészet támogatására 10 000 K-t. Az első működési évben ezekre a gyakorlati tevékenységekre valószínűleg jóval kevesebb költségvetési keret jutott.

Az állami akciók egységes szemléletű kezelését mutatja, hogy egyes esetekben feladat szerint (mederrendezési, partbiztosítási, talajjavítási [öntözés, alagcsövezés] és vízmosás-megkötési munkálatra; községek vízellátási és csatornázási költségeire; gazdakörök és szövetkezetek ügyeire) elkülönítve állapították meg a költségeket. Annyi bizonyos, hogy 1914-ben a hivatal a szövetkezetek és gazdakörök támogatására 30 000 K-t és a mederrendezési, talajjavítási és vízmentesítési feladatokra pedig 30 000 K-t irányzott elő.

1913 tavaszán a kirendeltség első feladata volt az időjárás pusztításainak enyhítése: segélyezés és támogatás a rendelkezésére álló 30 000 K költségvetési

. A szükséges élelmiszert - főként kukorica és őszi vetőmagokat - kedvezményesen megállapított egységárakon, készpénzfizetés ellenében osztották ki az árvíz vagy a tartós esőzések következtében károsult kisgazdáknak és középbirtokosoknak (bérlők). A kirendeltség az állami (kisbéri, bábolnai, mezőhegyesi és fogarasi) ménesbirtokok, valamint a gödöllői koronauradalom készleteiből vásárlás útján szerezte be a szükséges terményeket; a községek az igényeket a birtokok igazgatóságainál adták le. Egy gazda egyfajta gabonaneműből 100 mázsát, egyéb magvakból pedig tíz mázsát vásárolhatott vetési célra. Kisbirtokosok esetében a szállítási és zsákolási költségeket is az állam vállalta, középbirtokosok (bérlők) esetében csak a zsákolási . Az árkedvezmény mértéke vidékenként, az elemi csapások mértékétől függően változott, ahol feltétlenül szükség volt, legfeljebb egyévi hitelt engedélyezett a kisgazdáknak a törvényhatóság, a középbirtokosok esetében pedig a megyei gazdasági egyesület igazgató választmányának készfizető kezessége is szükséges volt. A vetőmagkiosztás a főispánok felügyelete és azonnali jelentéskötelezettsége mellett zajlott, de a gyors lebonyolítás érdekében a gazdasági felügyelőségek szolgálatát is igénybe vették.

A temesvári hivatal 1913 őszén 2000 métermázsa (q) őszi búzavetőmagot osztott ki, e célra a minisztérium 14 000 K-t engedélyezett. Így a hivatal közbenjárásával Temes és Krassó-Szörény vármegyék árvíz folytán károsult kisgazdái év végéig összesen 5437 q búzavetőmaghoz jutottak, hogy a következő évi termés biztosítani tudják.

A kirendeltség 1914 tavaszáig az árvízkatasztrófa sújtotta déli területeken a megye hivatalos köreivel és gazdatársadalmi szervezeteivel együtt 57 vagon őszi búza, 16 vagon zab, 6,5 vagon árpa, 26 vagon tengeri vetőmagot osztott ki, amelyből 2432 q kedvezményes áron és hitelben történt, míg 460 q búza vetőmag kedvezményes áron készpénzfizetés mellett. Részben kedvezményes áron, készpénzfizetés mellett, részben hitelben osztottak ki 2,5 vagon burgonya-vetőgumót. A hitelben kiosztott termények értéke 59 636 K 68 fillér volt. Az árvíz miatt ínségben szenvedő krassó-szörényi lakosság között nyolc községben 118,5 q burgonya és 11 községben 444,5 q tengerit ingyen osztottak ki 8164 K 21 fillér költséggel.

A hivatal nagy hangsúlyt fektetett a gazdatársadalmi szervezetekkel való együttműködésre, e célból - a kirendeltségek történetében egyedülálló módon - megalakította a véleményező és támogató gazdatanács intézményét, tagjai a megyék fontosabb társadalmi szervezeteinek képviselői (megyei gazdasági egyesületek, Délvidéki Földmívelők Gazdasági Egyesülete) voltak. Egyedül a temesvári hivatal esetében van adat arra, hogy a kirendeltség az alárendelt hatóságokkal - a megyei gazdasági felügyelőségekkel, a kerületi szőlészeti és borászati felügyelőséggel (Fehértemplom), az állami szőlőteleppel (Temesrékás), valamint faiskolákkal (Lugos, Csák) - közös értekezleten tárgyalta meg a fontosabb ügyeket, így például 1913. május 17-én a jövő évi

. Az alárendelt hivatalok gyakran fordultak a kirendeltséghez útbaigazításért, ezért a hivatal több ízben a minisztériumot, hogy „minden rendeletet és intézkedést, melyek a vezetésem alatt álló kirendeltséghez tartozó hivatalok, intézmények és szakközegek működését érintik - 4670/eln. sz. rendelet 3. paragrafusa értelmében jövőben velem közölni méltóztassék".

A temesvári hivatal - a többi kirendeltséghez hasonlóan - nagy hangsúlyt helyezett a falusi társadalom megszervezésére, majd támogatására, mert a tapasztalat szerint nélkülözhetetlenek voltak az értelmes és megbízható helyi vezetők a gazdasági akciók kivitelezésében. A gazdakörökben egyesített falusi társadalom jelentette a kormányprogram megvalósításának alapját, a gazdasági tudás terjesztésének, a vagyoni és szellemi javak megvédésének és céltudatos gyarapításának, valamint az önsegítésre való szervezkedésnek a leghathatósabb eszközeit. A hivatal igen fejlett gazdaköri hálózatot örökölt: működési körzetének felén már tevékenykedett gazdakör. Ugyancsak támogatta a szövetkezeti ügyet, de csak a fejletlen, társadalmi vezetővel nem rendelkező vidékeken alapított újakat; a fejlettebb területeken a helyi kisgazda közönség feladata volt a szövetkezeti eszme terjesztése. Mindkét megyében a hitel- és állatbiztosító szövetkezetek alakítására volt hajlandóság. Míg Temes megye fejlett hitelszövetkezet-hálózattal rendelkezett, a fogyasztási és állatbiztosító szövetkezetek létesítése csak lassan haladt. Krassó-Szörényben állatbiztosító szövetkezet volt több, ezért a kirendeltség - a nagyrészt román ajkú lakosság körében - a hitelszövetkezetek népszerűsítésére fektetette a hangsúlyt. A kirendeltség az Országos Központi Hitelszövetkezet tagjainak berendezési költségeit államsegély kieszközlésével támogatta, és hangsúlyozta szerepüket a nemzetiségi pénzintézetek tevékenységének ellensúlyozásában, az uzsora elleni küzdelemben, a kölcsönnyújtásban, sőt a román pénzintézeteknél korábban felvett kölcsönök konvertálásában, illetve mezőgazdasági termények nagybani beszerzésében és eladásában. A hivatal helyszíni kiszállások alkalmával mérte fel a hitelszövetkezetek működését, és a főispántól szerzett értesülés alapján magyar nemzeti szempontból „megbízhatóság és hazafiság tekintetében" is

azokat.

A kirendeltség erkölcsileg és anyagilag támogatta a városi karitatív és szociális egyesületek működését is. Így a Temesvári Népiroda Egyesületet, amely könyvtárral és a vele kapcsolatban álló

népies ismeretterjesztő előadásokkal, ingyenes jogsegélyszolgálattal szolgálta a városi szegényebb munkásréteg, valamint a Temesvár környéki agrárnépesség érdekeit, politikai tendenciáktól mentesen, de a magyarosítás ügyét szolgálva. A kirendeltség a falusi közönség fokozott támogatását, valamint a szociálpolitikai és gazdasági tárgyú előadások fontosságát hangsúlyozta. Hasonlóan sokoldalú szociális és emberbaráti tevékenységet fejtett ki a Verseci Népvédelmi Iroda, amely ingyenes jogsegélyszolgálatot és kulturális tevékenységet a városi munkások és a környékbeli falusi kisgazdák körében.

A temesvári hivatal a gazdasági ismeretek és szakértelem terjesztése érdekében tanulmányutakat és a Délvidéki Földmívelők Gazdasági Egyesületével együttműködve népies gazdasági előadásokat szervezett kisgazdáknak. Több nyelven osztottak ki népies nyelvezetű gazdasági könyveket és füzeteket, különösen a tagosítás

érdekében.

A kezdetlegesen gazdálkodó Krassó-Szörény megyében vetőmagcserével próbáltak a terméseredményen javítani. A kirendeltség az árvíz sújtotta vidékek helyszíni tanulmányozása alapján felhívta a földművelésügyi kormányzat figyelmét, hogy az árvizek a korlátlan legeltetés okozta erdőpusztítás következményei. Különösen az egykori határőrvidékeken volt nagyarányú a kopárosodás, így az orsovai és teregovai járások közlegelőin. A könnyelmű és nagyarányú erdőirtáson a kirendeltség javaslata szerint feltétlenül szükséges segíteni fásítással, erdősítésekkel, talajvédelemmel, valamint a vízmosások megkötésével és a partvédő munkálatok elvégzésével. Átmenetileg a korlátlan juhlegeltetés felfüggesztését

más legelőterület kijelölésével vagy egyéb (ipari) mellékkereseti lehetőségek biztosításával.

A kirendeltség figyelemmel kísérte a megyék birtokpolitikai akcióit a kis- és törpebirtokosok megmentése érdekében. A hivatal megalakulása után Vásárhelyi Zoltán kirendeltségi vezető bizalmasan felkérte Póka Józsefet, Krassó-Szörény megye gazdasági egyesületének titkárát, hogy kísérje figyelemmel a parcellázási ügyeket, és a visszaélésekről tájékoztassa őt. A titkár bizalmas levélben számolt be a lelkiismeretlen ügyvédi garázdálkodásokról és arról, hogy egyes bankok olyan kölcsönügyletekbe vitték bele a telepeseket, amely a teljes eladósodásba sodorta őket. A titkár fontosnak tartotta, hogy a kirendeltség ingyenes jogi tanácsadást nyújtson a rászorulóknak. A délvidéken ugyanis nagyarányú magántelepítés zajlott a XX. század elején, a jövedelmező parcellázást azonban nem szabályozta törvényes rendelkezés. A magyar, rutén és német telepeket több esetben pénznélküli közvetítők magánvállalkozásai hozták létre, akik a birtokokat (értéktelen földcsíkokat) magas áron értékesítették az eladósodott kisgazdáknak.

A kirendeltség igyekezett megszüntetni a parcellázások okozta visszaéléseket, az ügyeket kivizsgálta, és tárgyalást folytatott a nyomasztó birtokterhek csökkentésére. A hivatal megszervezte az ingyenes jogvédelmet kölcsönszerzési, adó-, telekkönyvi, gyám- és közigazgatási ügyekben.

Sikeresen járt el például a (facsádi járás bozsori körjegyzőségéhez tartozó) kisszécsényi csángó telepesek

. A kirendeltségi központ megszüntetése miatt azonban nem tudott érdemi módon segíteni öt mezősomlyói telepes család .

A kirendeltség Krassó-Szörény megye hegyvidéki területein az éghajlati és talajviszonyoknak megfelelő gyümölcstermesztés meghonosítására törekedett. Támogatta a fehértemplomi borközraktár felállítását, amely a modern borkezelési eljárások terjesztését és a borértékesítés előmozdítását célozta. A szőlőilonca (moly) elleni védekezés a kirendeltség

történt, költségadománya fedezte a fehéregyházi szőlészeti és borászati telep permetezőgép-szükségletét.

A zöldségtermelést a Temes megyei sváb gazdák között népszerűsítették, eredménye kisebb zöldségtermelő telepek megalakulása volt (Újarad). A térség városainak zöldségellátása a zöldségtermelést addig monopolizáló bolgárkertészek kivándorlása miatt nehéz helyzetbe került. A kirendeltséghez 1913 folyamán több magánszemély nyújtott be kertésztelep létesítésének támogatására több ezer koronás kérvényt, de a minisztérium elvből nem támogatta magánszemélyek ilyen nagyarányú segélyezését, és anyagi fedezettel sem rendelkezett ilyen célra. Elsősorban a nagyobb fogyasztóképességű városok mellett támogatta bolgárkertészetek létesítését, így Temesváron már 1912 őszétől felmerült egy zöldségtelep megalakítása állami támogatással. A szükséges szakigazgatási szervek késése miatt a városi tanács a kirendeltséghez fordult segítségért, amely 1913 őszén, helyszíni szemlén kijelölte a zöldségtelep céljaira alkalmas, városi tulajdonban levő területet, majd megkezdték a szükséges

. A város egyre súlyosabb zöldségellátási gondjaival a helyi sajtó is foglalkozott. Ugyanakkor a Lugosi Kertészszövetkezet, amely a vidék kertészkedő birtokosait tömörítette az egységes termelés és nagybani értékesítés céljából, részvétlenség miatt meghiúsult 1913 őszén.

A kirendeltség a minisztérium pályázati hirdetményeit a helyi lapokban díjtalanul tette, így a kolozsvári gyógynövény-tanfolyamot is, ahol lelkészek és tanítók a vadon termő növények szedésével és értékesítésével ismerkedtek meg. A résztvevők személyére a kirendeltség

javaslatot.

A legelőjavítás és a legelőterületek biztosítása szintén a kirendeltség fontos feladatát képezte. A hivatal rövid fennállása alatt - együttműködve a megyei gazdasági felügyelőségekkel - megkezdte néhány település közlegelőjén a legelők javítását (Zsuppa, Karánsebes, Temeshidegkút). Közbenjárásukra a községi legelőkön csordaitatókat (Zsuppa, Radmanóc) és fúrt kutakat (Lugosegres, Bégahosszúpatak) helyeztek el. A kirendeltség az osztatlan közös legelőkről szóló 1913:X. törvénycikket még a törvény kihirdetése előtt részletesen ismertette, és

a helyi érdekeltekkel. A legtöbb megkeresés a közlegelők feltörésére vonatkozott, a szántónak értékesített bérleményből származó jövedelmet a kirendeltség javaslata alapján legelőalapnak kezelték a községek, amelyet az állatállomány feljavítására (apaállatok beszerzésére, bikaistállók építésére), illetve a legelő-visszaállítás és legelőjavítás költségeire vagy hiteltörlesztésre (Újbesenyő, Temesmurány, Nagyszilas, Fönlak, Temesillésd községek). Sok kérvény vonatkozott a közlegelőkön való mellékkereseti lehetőségek engedélyezésére, így téglavetésre való felhasználásra (Várbogsán), gőztéglagyár (Karasjeszenő), munkásházak (Liebling), kőfejtés (Lukácskő), közvágóhíd (Móriczföld) és temető (Újbodrog) céljaira, de nyilvános árverés útján szarvasmarhák bérlegeltetésére (Mercsyfalva) is, illetve a közlegelő egy részének eladására (Szabadfalva). A kirendeltség pártfogásába vette a panyói német telepesek legelővételének ügyét, akik az államkincstár aradi jószágigazgatósága által bérbe adott 96 hold hosszúági legelőterületet kívánták törlesztéses kölcsönből megvenni. „A kormányhű alattvalók" a legelőszerzés révén Amerikába kivándorolt társaik visszatelepülését és legelőszövetkezet alakítását helyezték kilátásba.

Sok problémát okoztak az önkényes magánlefoglalások, ilyenkor a közlegelők termékenyebb részeit gyümölcsfákkal ültettek be (Várbogsán), vagy engedély nélkül feltörték szántónak (Belence), esetleg még bérbe is adták (Temeshidegkút). Komornokon az elbirtokolt területek karhatalmi visszavételét is kilátásba helyezte a kirendeltség.

Az állattenyésztés fejlesztése érdekében a kirendeltség a gazdasági felügyelőségekkel együttműködve tenyészmarha díjazásokat rendezett, de az apaállatok megfelelő kiválasztására, elhelyezésére, gondozására és takarmányozására is figyeltek. Hozzájárulásával épült Vársomlyó közlegelőjén bikaistálló és pásztorlak.

A méhészetnek, mint kiegészítő jövedelemforrásnak kedvező természeti feltételei és nagy tradíciói voltak a Délvidéken. A kirendeltség Temesváron méhészeti gazdasági és szakiskola felállítását kezdeményezte; a méhtermékek (méz) értékesítésével, a méhlegelők javítása céljából mézelő növénymagvak és csemetefák, valamint méhcsaládok és méhészeti eszközök ingyenes, illetve kedvezményes kiosztásával foglalkozott.

A hivatal Krassó-Szörény megyében kereset-kiegészítési céllal szervezett nők számára pl. hímző háziipari tanfolyamokat. A temesvári részleg - hasonlóan a többi külhivatalhoz - a háziipar állami támogatása mellett érvelt.

A térség munkaerőhiányán munkásközvetítő tevékenységgel próbált javítani a hivatal: magyar nemzeti szempontok alapján székely cselédeket és munkásokat helyeztek el sváb közép- és kisbirtokosoknál.

A kirendeltség a többi hivataltól eltérően kiemelt figyelemmel kísérte a nemzetiségi és a társadalmi (szocialista) mozgalmak alakulását, a kérvények kivizsgálásakor a nemzeti hűség fontos szempont volt. A délvidéki hivatal így

nemzetiségi politikáját: a mezőgazdasági kultúra céltudatos terjesztésével „lehet őket a magyar nemzeti haladás közösségébe belevonni, megteremtve számukra a gazdasági haladás előfeltételeit és existenciájuk biztonságát."

A temesvári hivatal tevékenysége rövid fennállása miatt nehezen értékelhető és számszerűsíthető. A segélyezés lebonyolítása és a korszerű mezőgazdasági módszerek mellett azonban a kormányzat figyelmébe ajánlotta a délvidéki megyék legfontosabb gazdasági és társadalmi problémáit is (erdőpusztítás miatt árvízveszély, magánparcellázások, hegyvidéki román falvak gazdasági elmaradottsága).

 

Források

1. A m. kir. földmívelésügyi ministerium kirendeltségeinek szervezeti szabályzata

(Kiadatott a m. kir. földmívelésügyi miniszter 1913. évi április 28-án 4670/eln. számú rendeletével.)

1. §

•1.      A m. kir. földmívelésügyi minisztérium hegyvidéki kirendeltségének (székhelye: Munkács) működése Bereg, Máramaros, Sáros, Szatmár, Szepes, Ung, Ugocsa és Zemplén vármegyékre,

•2.      a m. kir. földmívelésügyi miniszterium marosvásárhelyi kirendeltségének (székhelye: Marosvásárhely) működése Brassó, Csik, Háromszék, Kisküküllő, Maros-Torda és Udvarhely vármegyékre,

•3.      a m. kir. földmívelésügyi minisztérium kolozsvári kirendeltségének (székhelye: Kolozsvár) működése Alsófehér, Hunyad, Kolozs, Szolnok-Doboka és Torda-Aranyos vármegyékre,

•4.      a m. kir. földmívelésügyi minisztérium felvidéki kirendeltségének (székhelye: Zsolna) működése Árva, Bars, Gömör-Kishont, Liptó, Trencsén, Turóc és Zólyom vármegyékre,

•5.      a m. kir. földmívelésügyi minisztérium nagyváradi kirendeltségének (székhelye: Nagyvárad) működése Arad, Bihar és Szilágy vármegyékre s végül

•6.      a m. kir. földmívelésügyi minisztérium temesvári kirendeltségének (székhelye: Temesvár) működése Krassó-Szörény és Temes vármegyékre terjed ki.

2. §

A kirendeltségek feladatát képezi, hogy:

•a)                 a területek gazdasági viszonyait, azoknak minden ágazatát állandóan figyelemmel kísérjék, azok fejlesztését s a gazdaközönség anyagi és erkölcsi megerősödését megszabott hatáskörükben és a rendelkezésükre bocsájtott hitel keretei között minden lehető módon előmozdítsák, s a célból a mutatkozó szükséglethez képest indítványokat, javaslatokat terjesszenek a földmívelésügyi miniszter elé;

•b)                 a gazdaság érdekében hozott s azzal kapcsolatos törvények és rendeletek végrehajtását hathatósan ellenőrizzék, illetve az ezen törvények végrehajtásával megbízott hatóságok ez irányú munkáját állandóan figyelemmel kísérjék s azokat ezen munkájukban támogassák,

•c)                 a földmívelésügyi miniszter rendeleteit végrehajtsák, illetőleg végrehajtassák, s az egyes ügyágak körében a nyert felhatalmazás erejéig önállóan intézkedjenek;

•d)                a területükön működő s a kirendeltség alá rendelt szakhivatalok, intézetek és önálló működésre jogosított szakközegek tevékenységét ellenőrizzék, azokat tevékenységre ösztönözzék és feladatuk teljesítésében támogassák;

•e)                 a területükön működő és gazdasági célt szolgáló egyesületek, gazdakörök, gazdasági munkásegyesületek, szövetkezetek alapszabályszerű működését figyelemmel kísérjék, azokat feladatuk teljesítésében támogassák, a gazdatársadalomnak testületi és szövetkezeti szervezkedését elősegítsék, s mindazon kérdésekben, amelyek intézésébe a gazdatársadalmi szervezetek bevonhatók, azokkal lehetőleg karöltve járjanak el.

Hogy a m. kir. földmívelésügyi minisztérium egyes ügykörében a kirendeltségek milyen önálló hatáskörrel ruháztatnak fel, illetve hogy egyes ügyekben milyen mérvig járnak el a kirendeltségek önállóan, azt külön rendeletek állapítják meg.

3. §

A földmívelésügyi minisztérium alá tartozó s az 1. §-ban felsorolt vármegyék területén működő összes hivatalok és közegek - az 5. §-ban felsoroltak kivételével - az illető vármegye területére illetékes miniszteri kirendeltség hatósága alatt állanak, s a működésükre vonatkozó rendeleteket és utasításokat - amennyiben valamely fennálló törvény másként nem intézkedik - a kirendeltség útján veszik, s viszont a minisztériumhoz intézett mindennemű jelentéseiket a kirendeltség útján terjesztik elő.

A külső közegek oly esetekben, midőn az ügy sürgőssége ezt feltétlenül megkívánja, közvetlenül a minisztériumból is kaphatnak utasítást, a külső közegekhez bármely ügyben közvetlenül kiadott rendelkezés azonban egyidejűleg mindenkor az illetékes kirendeltséggel is közöltetik.

4. §

Nem tartoznak a miniszteri kirendeltségek alá a különböző szakoktatási és tudományos intézetek (iskolák, kísérleti állomások), továbbá a különböző uradalmak és birtokok, lótenyészintézetek, fürdők, nyaralótelepek s az ingatlan állami vagyon kezelésére rendelt hivatalok és közegek, erdészeti és vízügyi hivatalok és közegek. Mindezen hivatalok és közegek is azonban a kirendeltségek közvetlenül vett megkeresésére azokat működésükben támogatják s a kirendeltség működését érintő ügyekben azokkal egyetértőleg járnak el. Viszont a kirendeltségek is ezen hivatalokat és közegeket megkeresésük alapján működésükben támogatják.

5. §

A miniszteri kirendeltség a kirendeltség működési területén eljáró alárendelt hivatalok, intézetek, önálló működésre jogosított közegek felett felügyeleti és ellenőrzési jogot gyakorol s ebből folyólag:

•a)                 személyi ügyekben a m. kir. földmívelésügyi miniszterhez intézett felterjesztéseiket, jelentéseiket, javaslatukat, kérelmüket közvetíti, véleményezi,

•b)                 az engedélyezett szabadságidő igénybevételének idejét megállapítja, illetve nyolc napnál továbbra nem terjedő szabadságidőt engedélyez.

6. §

A miniszteri kirendeltségek úgy a vett rendeletek, mint a saját hatáskörükben tett intézkedések végrehajtásánál a hatóságuk alá tartozó összes tisztviselőket és közegeket azoknak tulajdonképpeni hivatali ügykörén túl is igénybe vehetik, s azok az illetékes kirendeltségtől vett utasításokat végrehajtani tartoznak.

Ha valamelyik hivatalfőnök vagy önálló működési körrel felruházott közeg a kirendeltség részéről vett utasítást jogosulatlannak találná vagy annak végrehajtása ellen aggályai lennének, kívánhatja, hogy ez iránti indokolt előterjesztését a kirendeltség a minisztériumhoz felterjessze - a vett utasítás azonban, ha annak végrehajtásához a kirendeltség ennek dacára ragaszkodik, ez esetben is végrehajtandó.

7. §

A kirendeltségek az egyes intézkedések helyi végrehajtását rendszerint csak az esetben végzik saját személyzetükkel, ha azok a közigazgatási hatóságok vagy a társadalmi szervezetek által nem végezhetők.

8. §

Amennyiben a rendeletek végrehajtása közben előre nem látható dolgok, akadályok merülnének fel, melyek azonnali intézkedést igényelnek, s ezek elmulasztása kárral járna, köteles a kirendeltség a hatáskörre való tekintet nélkül, utólagos jóváhagyás kikérése mellett az érvényben levő törvények és rendeletek keretein belül saját belátása szerint azonnal intézkedni. Ilyen esetben az intézkedéssel egyidejűleg a m. kir. földmívelésügyi miniszterhez indokolt, szükség esetén távirati jelentést tesz.

9. §

A kirendeltségek személyzetét a miniszter rendeli ki, illetőleg osztja be. A kirendeltségek személyzete úgy állítandó egybe, hogy abban a gazdasági szakképzettség kellően képviselve legyen.

Minden egyes kirendeltség élén a miniszter által kirendelt tisztviselő áll, aki a kirendeltség egész személyzetének, úgyszintén a hatáskörébe utalt hivatalok, intézetek vezetőinek és önálló működésre jogosított hivatali közegeknek főnöke.

10. §

A kirendeltség vezetőjének állandó helyettesét a miniszter jelöli ki. Az állandó helyettes a hivatalfőnök távollétében vagy akadályoztatása esetén a hivatalfőnökre nézve megállapított hatáskörben és ugyanolyan felelősség mellett önállóan intézkedik; a kirendeltség vezetője azonban bizonyos ügyekre nézve az intézkedést távolléte vagy akadályoztatása esetére is fenntarthatja magának.

Ha állandó helyettes kijelölve nincs, a kirendeltség vezetőjének helyettesét esetről esetre ugyancsak a miniszter jelöli ki.

11. §

A kirendeltség összes teendőinek pontos és helyes ellátásáért a hivatalfőnök személyesen felelős.

12. §

A kirendeltség hivatalos kiadványait a főnök írja alá. Jogában áll azonban állandó helyettesét vagy szükség esetén a tiszti személyzet más tagját is bizonyos ügyekre nézve állandóan vagy meghatározott időtartamra a kiadmányozási joggal felruházni. A felruházás mindenkor írásbeli meghatalmazás alakjában eszközlendő, és abban az illető ügyek pontosan meghatározandók. A meghatalmazás a miniszternek azonnal bejelentendő. A meghatalmazott tisztviselő által kiadott ügyekért a kirendeltség vezetője teljes felelősséggel tartozik.

13. §

A kirendeltség vezetője:

•a)                 felfogadja és elbocsátja a megállapított létszám és javadalmazás keretén belül a napidíjas és segédszemélyzetet, a szegődményes vagy kisegítő szolgákat, az őröket és a többi alsóbb rendű személyzetet, megállapítja továbbá azoknak szolgálati kötelességeit;

•b)                 végrehajtja a díjnokokra vonatkozó szabályzatot;

•c)                 az alája rendelt tisztviselőt az államszolgálatba való belépés alkalmával szabályszerűen felesketteti;

•d)                beosztja a kirendeltség központi személyzetét és megállapítja annak teendőit;

•e)                 a rendelkezésére bocsátott költségvetési hitel keretében egy és ugyanazon egyénnek egy éven belül összesen 200 K-t meg nem haladó jutalmat vagy segélyt engedélyezhet;

•f)                  a szolgálati és minősítési táblázatokat vezeti és őrzi;

•g)                 50 koronáig terjedhető rendbírságot alkalmazhat; a rendbüntetés előtt azonban a mulasztót igazolás végett meg kell hallgatnia;

•h)                 központi személyzete részére 4 heti szabadságidőt engedélyezhet;

•i)                   a központi személyzet útinaplóit érvényesíti és utalványozza; a kirendeltség vezetőjének és a rangidős számvevőségi tisztviselő útinaplóinak kivételével, amelyek közvetlenül a minisztériumhoz terjesztendők fel;

•j)                   az alája tartozó segédszemélyzet részére rendkívüli szolgálat ellenében az engedélyezett hitel keretén belül esetről esetre 50 koronát meg nem haladható, rendkívüli munkadíjat utalványozhat;

•k)                 a kirendeltség és az alája tartozó hivatalok és önálló működésre jogosított közegek részére a szolgálat szempontjából feltétlenül szükséges leltári tárgyakat az engedélyezett hitel keretén belül beszerezheti.

14. §

A miniszteri kirendeltségeknél s az alárendelt hivataloknál szolgálatot teljesítő tisztviselők minősítése a következőképpen történik.

•a)                 a kirendeltség vezetőjét minősíti azon ügyosztály vezetője az osztályfőnökkel, amelynek ügykörébe a kirendeltségek személyi ügyei tartoznak;

•b)                 a kirendeltség központi személyzetét a kirendeltség vezetője a kirendeltségek személyi ügyeivel foglalkozó ügyosztály vezetőjével;

•c)                 az alárendelt hivatalok, intézetek vezetőit és az önálló működésre jogosított hivatali közegeket a kirendeltség vezetője az illető tisztviselőre illetékes ügyosztály vezetőjével;

•d)                az alárendelt hivatalokhoz beosztott személyeket az illető hivatal vezetője a kirendeltség vezetőjével.

15. §

A kirendeltségeknél a hivatalos órákat a hivatalfőnök állapítja meg.

16. §

A miniszteri kirendeltségek az ügykörükbe utalt bevételek és kiadások foganatosítása és ezzel kapcsolatban azok elszámolása céljából házipénztárral láttatnak el.

A házipénztárt az oda, a pénztárnoki és az ellenőri teendők ellátására beosztott két tisztviselő képviseli, és a pénztár kezeléséért is minden tekintetben, elsősorban ez a két tisztviselő egyetemleg felelős.

A pénztár kezelését és a pénztár körüli teendők mikénti ellátását a részletes pénztári és számviteli utasítás szabályozza.

17. §.

Az időszakonként felmerülő kiadások fedezésére, valamint megjelölt célokra esetről esetre a minisztérium által folyóvá tett költségadományok és előlegek terhére, a minisztérium által évenként jóváhagyott költségvetés és működési tervezetben, valamint az esetről esetre kiadott rendeletekben megállapított célokra és az ott megszabott összegek keretén belül a kirendeltségek vezetői teljes anyagi felelősség mellett a házipénztárra utalványozási joggal ruháztatnak fel.

Az utalványozás formáját és feltételeit a részletes pénztári és számviteli utasítás állapítja meg.

18. §.

A szolgálati viszonyoknak ezen szabályzat által nem érintett kérdéseiben az állami alkalmazottakra vonatkozó szolgálati szabályok (Szolgálati szabályok gyűjteménye. Második bővített kiadás, kiadta a m. kir. Pénzügyministerium, Budapest, 1896.) az irányadók.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár K 184 1913. 128. tétel 87548/112347. A magyar. kir. Földmívelésügyi Minisztérium kirendeltségeinek szervezeti szabályzata.

2. Vásárhelyi Zoltánnak, a temesvári kirendeltség vezetőjének költségvetési tervezete Serényi Béla földművelésügyi miniszternek

 

Nagyméltóságú m. kir. földmívelésügyi Minister Úr

 

(Nagyméltóságú gróf Serényi Béla dr., valóságos belső titkos tanácsos, m. kir. földmívelésügyi Minister Úrnak Budapest)

Nagyméltóságod folyó hó 7-én 47.141 szám alatt kelt magas rendeletére van szerencsém a temesvári ministeri kirendeltség 1914. évi költségelőirányzatát az alábbi tiszteletteljes megjegyzésekkel felterjeszteni.

A személyi járandóságok 1. rovatának 1. alrovatában néhány magasabb állást irányoztam elő, mint a milyeneket a temesvári ministeri kirendeltség központi irodájába beosztott tisztviselők ezidőszerint tényleg betöltenek. Tettem ezt arra az eshetőségre való tekintettel, hogy a jövő évi költségvetésnek törvényerőre való emelkedéséig a m. kir. földmivelésügyi ministerium központi tisztviselőinek létszámaiban oly arányú változások lesznek, hogy az illető tisztviselők mostani ranghelyük - és érdemességüknél fogva előléptettetnek, mikor is magasabb illetményeik a kirendeltség költségadományát fogják terhelni.

Beállítottam az előirányzatba két a IX. fizetési osztályba sorolt kirendeltségi felügyelői állást is. A szolgálat érdekében fekvőnek tartom ugyanis azt, hogy a kirendeltségnél most havi átalány mellett alkalmazott két előadó működési körének megfelelő állást töltsön be, amire az illetők teljes mértékben érdemesek is. A munkakörüknek megfelelő állás betöltése a kirendeltség hatósága alá helyezett közegekkel, a közigazgatási hatóságokkal, valamint a társadalmi tényezőkkel való érintkezés szempontjából is felette kívánatos lenne.

A kirendeltség központi irodájába beosztott irodasegédtiszt immár 10 év óta áll a földmívelésügyi tárcza szolgálatában. 1903-ban, mint igazolványos altiszt kineveztetett a m. kir. földmivelésügyi ministerium segédhivatali személyzetének egyesített létszámába a XI. fizetési osztályba valóságos irodasegédtisztté. 1909-ben az említett statusból való kivétele mellett áthelyeztetett a Központi szőlészeti kísérleti állomáshoz. Ezen szolgálatában többször megkíséreltetett az általa betöltött állásnak a X. fizetési osztályba való átszervezése, ami azonban eddig keresztülvihető nem volt, holott több tisztviselőtársa, ki annak idején a ministerium segédhivatali tisztviselőinek egyesített létszámában mögötte rangsorolt, azóta már a X. fizetési osztályba jutott. Ezen átszervezés 300 korona többletet igényel.

A személyi járandóságok 1. rovatában előirányzott magasabb állások a mai állapottal szemben a fizetések, személyi pótlékok és lakpénzek tekintetében összesen 3900 K. többletet eredményeznek.

A személyi járandóságok 3. alrovatában egy írógépkezelőnő és egy szakdíjnok illetményeit a jövő évben várható nagyobb ügyforgalomra való tekintettel kellett előirányoznom.

A dologi kiadások 1. alrovatában „Ügyviteli és vegyes kiadások" címén felvett 4000 koronában a Nagyméltóságod folyó évi március hó 3-án 2702/eln. sz. alatt kelt magas rendeletével a német, szerb és román fordító és tolmács díjazására engedélyezett 3000 K. is fedezetet talál.

A dologi kiadások 2. alrovatában feltüntetett kirendelési pótlék az 1. rovat 1. alrovatában felvett magasabb állások alapulvételével állíttattak össze és a mai állapottal szemben 2463 K. többletet eredményeznek.

A dologi kiadások egyéb tételeit valamint az átmeneti kiadásokat, miután a kirendeltség az előző évek tapasztalataira még nem támaszkodhatik, hozzávetőleges számítások alapján kellett összeállítanom.

A Krassó-Szörényvármegyei nép gazdasági helyzetének fokozatos javítására egyrészt, az itteni lakosság nagy részének szegényebb voltára és gazdasági hátramaradottságára való tekintettel másrészt, és főleg az utóbbi években lezajlott nagy árvizek s egyéb elemi csapások által okozott károk részbeni enyhítésére kellett nagyobb összeget előirányoznom.

Mély tisztelettel megjegyezni bátorkodom, hogy a jelen költségirányzat összeállításánál csak a kirendeltség ezidőszerinti működési területére nézve kívánatosnak mutatkozó tevékenységből folyó szükségletek fedezését tartottam szem előtt. Ha tehát Nagyméltóságod a törvényhozás elé olyan javaslatot terjesztene, amelynek alapján 1914-től kezdve más vármegye is a temesvári ministeri kirendeltség működési körébe utaltatnék, kérnem kell, hogy a vezetésem alatt álló kirendeltség előirányzatát megfelelően felemelni kegyeskedjék.

A jelen költségelőirányzatba családi pótlékokat, minthogy azokról a központi hitelnél történik gondoskodás, nem vettem fel. A kirendeltségnél alkalmazott családos tisztviselők részére a mai állapotnak megfelelően engedélyezett családi pótlékok összege évi 2000 koronát tesz ki. - Amennyiben a kirendeltségi felügyelői állások szervezésére nézve tett tiszteletteljes javaslatom Nagyméltóságod intenczióival megegyeznék, az érdekelt alkalmazottaknak kir. felügyelővé való kineveztetésükkor egy-egy gyermek után egyenként 200 K. családi pótlékra is joguk leend. Jövő évi április hó 1-étől pedig egy gyermek után a kirendeltség egyik szolgája is igényt tarthat családi pótlékra.

Végül azon tiszteletteljes kérelemmel bátorkodom Nagyméltóságodhoz fordulni, hogy részemre, mint az itteni kirendeltség vezetőjének a jövő évben a kirendeltség széleskörű tevékenységéből kifolyólag szükségessé váló és személyesen vezetendő gyakori tárgyalások és representationális kiszállásokra való tekintettel, évi 4000 korona úti átalányt engedélyezni kegyeskedjék. Ezen átalányösszeg fedezetet talál az egyidejűleg mély tisztelettel bemutatott jövő évi költségvetés dologi kiadások 2 alrovatának b) pontja alatt felvett 17 000 koronában.

Temesvár, 1913. évi május hó 19.

 

Vásárhely

ministeri osztálytanácsos,

a ministeri kirendeltség vezetője

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, K 184 Földmívelésügyi minisztérium Általános Iratok, Temesvári Kirendeltség, 1913-128-87442/1913. A temesvári miniszteri kirendeltség 1914. évi költség-előirányzata.

3. Vásárhelyi Zoltánnak, a temesvári kirendeltség vezetőjének zárójelentése Ghillány Imre földművelésügyi miniszternek

573/914 szám.

 

Nagyméltóságú báró Ghillány Imre valóságos belső titkos tanácsos, m. kir. földmívelésügyi miniszter úrnak

 

Nagyméltóságú Miniszter Úr!

A temesvári miniszteri Kirendeltség Nagyméltóságod magas elhatározása folytán folyó évi április hó 30-ával megszűnik. Tekintve azt, hogy ez a kirendeltség érdemleges működését csak 1913. évi április havában kezdte meg, tulajdonképpen mindössze csak egy esztendeig állott azon vidék közgazdaságának szolgálatában, amelyre az 1913. évi költségvetési felhatalmazásból kifolyólag hatásköre kiterjedt.

Egy esztendő sokkal rövidebb idő, semhogy valamely intézmény teljesen megfelelhessen a hozzáfűzött várakozásnak és működésében képes volna fölmutatni azokat az eredményeket, amik annak idején az alapítók szeme előtt lebegtek.

Ha az alábbiakban mégis számot kívánok adni a vezetésem alatt álló temesvári miniszteri kirendeltség egy esztendei munkásságáról és azokról az irányelvekről, amelyek működésemben vezettek, teszem ezt különösen azért, hogy Nagyméltóságod előtt egyrészt rámutathassak arra, hogy a földmívelési kormány ezen kirendeltsége mily mértékben szolgálta a gazdasági haladásnak mindennapi, látszólag kicsiny, valójában igen fontos feladatait, másrészt, hogy Nagyméltóságod különös figyelmébe ajánljam az ország azon nagy darabját, mely magába foglalja Temes és Krassó-Szörény vármegyéket, és amely nemzetpolitikai és gazdasági tekintetben egyaránt nagy értéket képvisel.

Az 1913. évi költségvetési indokolás szabatosan meghatározta, hogy az a szolgálat, melyet a miniszteri kirendeltségek teljesítenek, ezentúl nem tekinthető többé úgynevezett „segélyezési akció"-nak, hanem rendes adminisztrationális munkásságnak, amennyiben ezen miniszteri kirendeltségek szolgálata nem más, mint a földmívelésügyi kormányprogramnak a helyi viszonyokhoz alkalmazott formában és eszközökkel, vagyis más szóval intenzívebb végrehajtása.

Ezen elvi álláspont szem előtt tartásával a temesvári miniszteri kirendeltség kezdettől fogva azt tartotta fő feladatának, hogy a gondozására bízott vidék mezőgazdasági kultúráját ne ötletszerűen, segélyakciókkal és túlhajtott állami gyámkodással vigye előbbre, hanem azzal, hogy a becsületes és főképp gyors gazdasági igazgatás keretében elsősorban irányítólag és serkentőleg, hogyha kell, kezdeményezőleg lépjen fel a mezőgazdaság érdekeinek szolgálatában.

Ezen elvi állásponthoz való szigorú ragaszkodás számos olyan eredményt érlelt, amely máskülönben elmaradt volna. Itt mindenekelőtt arra a tevékenységre mutathatok rá, amelyet a temesvári miniszteri kirendeltség Temes és Krassó-Szörény vármegyék mezőgazdaságának okszerűbbé és belterjesebbé tétele érdekében a fentebb érintett elvek szem előtt tartásával fejtett ki. Bár Temes megye igen fejlett gazdasági kultúrával dicsekedhetik, ami Krassó-Szörény vármegyéről már kevésbé mondható el, arra az álláspontra helyezkedtem, hogy a mezei gazdálkodás, mint egy fundamentális nemzeti érték kihasználása csakis oly mértékben válhatik igazán hasznot hajtó foglalkozássá, amint a hozzá szükséges tudás, vagyis a szakértelem általánossá válik. Nagy számmal tartattak e célból a kirendeltség területén népies gazdasági előadások, amelyeken mindkét megyében rendkívül nagy számban jelentek meg elsősorban a kisgazdák.

A Temes vármegyei gazdasági egyesület 37 előadást tartott, a Krassó-Szörény vármegyei gazdasági egyesület 26-ot, a Délvidéki Földmívelők Gazdasági Egyesülete pedig Temes vármegyében 45-öt és Krassó-Szörény vármegyében 9-et.

Ezen népies gazdasági előadások megtartásával a kirendeltség területén működő gazdasági egyesületek bízattak meg. A kirendeltség tehát csak az előkészítés munkáját végezte, s a gazdasági szakismeretek népszerűsítéséhez a szükséges irányelveket jelölte meg; maga az akció a gazdatársadalmi szervek kezébe volt letéve, amelyekre a kirendeltség időről időre aztán serkentőleg és irányítólag hatott.

A gazdatársadalmi szervezetekkel való harmonikus működés biztosítása végett gyakorlatilag megvalósítottam a kirendeltség mellett a gazdatanács intézményét. Ebben helyt foglaltak Temes és Krassó vm. főbb gazdatársadalmi szervezeteinek képviselői, akik fontosabb gazdasági kérdésekben véleményükkel és tanácsaikkal támogatták a kirendeltség vezetőjét. Az intézmény létjogosultságáról és gyakorlati hasznáról alkalmam volt meggyőződni, és örömmel jelenthetem Nagyméltóságodnak, hogy sok vitális kérdés megoldásánál eredményesen támaszkodhattam a Délvidék vezető gazdaköreinek jóindulatú támogatására.

A magyar gazdatársadalomnak sajnos ma nincs törvény által szervezett érdekképviselete, mint az iparnak, meg a kereskedelemnek. Közérdekű feladatait tudvalevőleg csak az önkéntes szervezkedés erejével, az önsegély alapján való tömörüléssel szolgálhatja. A gazdaközönség szervezése érdekében a vezetésem alatt álló kirendeltség igen nagy súlyt helyezett a gazdakörök alapítására. Temes és Krassó-Szörény vármegyék ebbeli szükségletének szolgálatában több mint 300 gazdakör buzgólkodik. Ezen a téren is a temesvári miniszteri kirendeltség, nem hogy megbénította az arra hivatott társadalmi szervek munkáját, hanem inkább megfelelő anyagi és erkölcsi támogatással még serkentőleg is hatott és az egyes gazdaköröket állandó figyelemkísérés által fokozottabb erőkifejtésre bírta. Különös hálával kell e helyütt megemlékeznem a Temes és Krassó-Szörény vármegyei gazdasági egyesületekről és a Délvidéki Földmívelők Gazdasági Egyesületéről, amely egyesületek készségesen támogatták a kirendeltség ebbeli közérdekű akcióját. A falusi gazdaköri életnek intenzívebbé tételében a kirendeltségnek is része van.

Hasonló gondozásban részesítettem a szövetkezeti ügyet is. E pontnál legyen szabad rávilágítanom arra az általam követett elvi szempontra, amely szerint nem tartható helyesnek, ha a kirendeltségek maguk foglalkoznak szövetkezetek alakításával, és saját közegeiket faluról falura járatva mintegy reá oktrojálják az egyes községekre a szövetkezeti alakulást. Ennek az eljárásnak szerény véleményem szerint csak ott lehet helye, ahol nemcsak a földmívelő nép van a kultúra legalacsonyabb fokán, hanem ahol a földmívelő népnek egyáltalán nincsenek társadalmi vezetői, ahol a társadalom struktúrája olyan, hogy az majdnem kizárja, hogy ott a földmívelő nép gazdasági érdekeit előmozdító életképes szövetkezeti szervezetek létesüljenek és fennmaradjanak. Ilyen vidéken szerény nézetem szerint is a miniszteri kirendeltség feladata, hogy közvetlenül fogjon hozzá a gazdáknak szövetkezetekben való tömörítéséhez. De minden más vidéken, ahol a földmívelő nép az intelligencia és a kultúra magasabb fokán áll, s ahol a társadalmi tagozódás olyan, hogy vannak a kisgazda közönség vezetésére hivatott rétegei, ezekre hárul a feladat, sőt, ezeknek a szervezeteknek a kötelessége mindent megtenni, hogy a területükön élő kisgazdák között a szövetkezeti eszme minél inkább tért hódítson.

Ezen az elvi állásponton állva igyekeztem a budapesti szövetkezeti központokkal és a helyi érdekeltségekkel karöltve a szövetkezeti eszmét népszerűsíteni. A vezetésem alatt álló kirendeltség működési területén a szövetkezeteket illetőleg a helyzet az, hogy Temes megyében leginkább a hitelszövetkezeti intézmény van elterjedve, amennyiben az összes községek csaknem 40%-ában van hitelszövetkezet, ami tekintettel arra, hogy egy község hitelszövetkezete több község hiteligényeit is kielégítheti, kedvező eredménynek mondható. Ellenben a fogyasztási és állatbiztosító szövetkezetek létesítése csak lassan halad.

Krassó-Szörény vármegyében viszont állatbiztosító szövetkezet van aránylag több. A hitelszövetkezetek népszerűsítése érdekében a kirendeltség a rendelkezésére álló eszközök igénybevételével minden lehetőt megtett.

Általában arra a tapasztalatra jutottam, hogy ezen a vidéken a szövetkezeti válfajok közül hitel- és állatbiztosító szövetkezetek létesítése iránt van meg a hajlandóság. A fogyasztási szövetkezetek, tekintettel arra, hogy a délvidéki községek kereskedői nagy részben a helybeli törzslakosság közül kerülnek ki, nem nagy népszerűségnek örvendenek, nem akarván a saját fajtájukbeli kereskedőnek konkurenciát csinálni. A szövetkezeti állatbiztosítás terén különösen Krassó-Szörény vármegyében volt eredmény elérhető, hol rövid idő alatt a kirendeltség közbenjötte mellett mintegy 80 új állatbiztosító szövetkezet alakult meg.

A Délvidék mezőgazdaságának előbbrevitelét célozták továbbá a kirendeltség által támogatott tanulmányutak, nemkülönben a kisgazdák tanulási kedvének fölkeltése érdekében kiosztott s népies nyelven írott gazdasági könyvek és füzetek. Különösen nagy példányszámban jutott a gazdák közé a tagosítási eljárást népszerűsítő népies kiadvány, mely nem kis részben járult hozzá, hogy különösen Temes megyében a tagosítás eszméjének napról napra szaporodnak a hívei.

A kezdetlegesen gazdálkodó Krassó-Szörény megyei kisgazdákra nézve éppen olyan fontossággal bír az időnkénti vetőmagcsere, mint más vidék gazdálkodó lakosságára. Ennek következtében a vetőmagkiosztás a temesvári kirendeltség munkaprogramjában meglehetősen fontos szerepet játszott. De más tekintetben parancsoló szükséggé tette ezen akciót a múlt év folyamán az ország déli részét ért nagy árvízkatasztrófa. Az ennek folytán beállott nagy nyomor enyhítésére és a nagymértékben jelentkező vetőmagszükséglet kielégítésére a vezetésem alatt álló kirendeltség nagy gondot fordított. A kirendeltség által részint a vármegyei hivatalos körökkel, részint a gazdatársadalmi szervezetekkel karöltve megindított vetőmagkiosztási munkálatokról alábbiakban bátorkodom Nagyméltóságodnak röviden a következőket jelenteni: A kirendeltség közreműködésével Temes és Krassó-Szörény vármegyékben 57 vagon őszi búza-, 16 vagon zab-, 6 ½ vagon árpa-, 26 vagon tengeri- és 2 ½ vagon burgonyavetőmag került kiosztásra. Nagyméltóságod kegyes engedélyével a zab, az árpa, a tengeri és az őszi búzából 2432 q kedvezményes áron és hitelbe osztatott ki az árvízkárosult lakosság között, míg kedvezményes áron, de készpénzfizetés mellett 460 q búza került a támogatásra szoruló kisgazdák birtokába.

A vezetésemre bízott hivatal működési körzetébe tartozó vidékek vetőmagszükségletének fedezését az által is sikerült előmozdítanom, sőt a legtöbb esetben teljes mértékben kielégítenem, hogy a gazdatársadalmi szervezeteket ez irányú törekvéseikben tőlem telhetőleg támogattam, amennyiben a beszerzést szakközegeimmel végeztettem s a szállítási költségeket, - a szükséghez mérten - egészben vagy csak részben a Nagyméltóságod részéről rendelkezésemre bocsátott hitel terhére elvállaltam.

A délvidéki árvizek kapcsán legyen szabad Nagyméltóságod nagybecsű figyelmét arra a különösen Krassó-Szörény vármegyében szerzett tapasztalatomra reáirányítani, hogy az árvizek által okozott bajokat mindaddig nem fogjuk tudni orvosolni, míg csak minden más folyamszabályozási munkát megelőzve a vízmosásos területeket meg nem kötjük és a kopár területekkel együtt be nem fásítjuk. A Krassó-Szörény vármegyei árvizek okai tekintetében ma már itt a Délvidéken is általános az a nézet, hogy a katasztrófát elsősorban a túlhajtott könnyelmű erdőirtás idézte elő. A vezetésem alatt álló kirendeltség az illetékes szakhivatalokkal karöltve a szóban forgó kérdést tanulmányozva arra az elhatározásra jutott, hogy semmivel sem használhat jobban ezen vidék mezőgazdaságának, mint ha a következő évek során minden figyelmét a vízmosások megkötésének és az elkopárosodott helyek befásításának szenteli. A változott körülmények következtében ez most már nem lehetséges, de látva különösen Krassó-Szörény megye szegény sorsú földmívelő népének csaknem emberfeletti küzdelmét, amellyel sovány földecskéjének termését bámulatra méltó erővel és szívósággal évről évre megvédeni igyekszik, mély tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, hogy ezen kérdést az arra hivatott orgánumok által legalább állandóan napirenden tartani méltóztassék, s addig, míg az erdősítések hatása mutatkoznék, partvédő munkálatokkal az árvizek által okozandó károkat a lehetőségig csökkenteni kellene.

A temesvári miniszteri kirendeltség működésének sokoldalúsága és azon nehézségek dacára, amelyekkel a reábízott érdekek megvédésénél küzdenie kellett, nem feledkezhetett meg azon partikuláris érdekekről sem, melyek működési körének egyetemes gazdasági érdekei mellett egyes részek életében különös fontossággal bírnak, és amelyeknek elhanyagolásából nemcsak ezen vidéknek, hanem az egész országnak kára lenne.

Ilyen feladatát képezte a vezetésem alatt álló kirendeltségnek az, hogy működési területén bizonyos birtokpolitikai akcióba fogjon. Az ilyenféle akció nagy munkát, sok körültekintést, tapintatos eljárást, nagy anyagi erőnek harcba vitelét követeli. A kirendeltség sokkal rövidebb ideig állott fenn, semhogy a birtokügyek tekintetében mélyreható munkát végezhetett volna. De az idő rövidsége és a rendelkezésre álló eszközök hiányossága dacára is, valamelyes működést ezen a téren még is csak kifejthetett.

Ezen tevékenysége főleg azoknak a szerencsétlen egzisztenciáknak a megvédésére és megmentésére irányult, akik földéhség folytán lelkiismeretlen közvetítők karmai közé kerültek.

E tekintetben, mondhatom, rövidre szabott temesvári működésem alatt a legszomorúbb jelenségekkel találkoztam. A felburjánzott magántelepítés, amelynek üzelmeit sajnos semmi törvényes rendelkezés nem gátolja, megszámlálhatatlan áldozatot szedett itt a Délvidéken. Amilyen örvendetesen fejlődnek és erősödnek Temes és Krassó-Szörény megyében az állami telephelyek, melyek a gazdasági előrehaladásnak és a magyarságnak mind megannyi erősségei, annyival szomorúbb képet nyújtanak azok a magyar, német és rutén telepek, melyek magánvállalkozásnak köszönhetik létüket. A közelmúltban itt a Délvidéken a parcellázás igen jövedelmező mesterség volt. Teljesen pénznélküli közvetítők egész tömegét a birtokoknak vették meg kéz alatt és vágtak zsebre busás hasznokat egy fillér rizikó nélkül. A vesztes itt csak az a járatlan parasztember volt, ki értéktelen földcsíkokért hihetetlenül magas árakat fizetett és rabszolgája lett a közvetítőknek és a bankoknak.

Ezeknek a parcellázási visszaéléseknek a megtorlására a vezetésem alatt álló kirendeltség minden lehetőt elkövetett. Ez a működése főleg arra terjedt ki, hogy a tudomására jutott eseteket rögtön megvizsgálta, a nyomorba jutott telepesek részére ingyenes jogvédelmet biztosított, megindította a tárgyalást a nyomasztó birtokterhek megfelelő konvertálására, alkalmas népjóléti intézmények létesítése iránt lépéseket tett, az egyes eseteket haladéktalanul a közigazgatási hatóságok tudomására hozta és általában igyekezett a letört egzisztenciákat úgy-ahogy talpra állítani. Miután Nagyméltóságodnak az egyes esetekről annak idején terjedelmesen beszámoltam, most csak arra szorítkozom, hogy ismételten nagybecsű figyelmébe ajánljam a Délvidéknek ezt az égető problémáját, mely hovatovább halaszthatatlan kötelességgé teszi egy olyan törvénynek a meghozatalát, mely kellő eréllyel megrendszabályozná a parcellázási üzelmeket, és szigorú állami ellenőrzés alá helyezné a parcellázási spekulációt.

Anélkül hogy a részletekbe bocsátkoznék, legyen szabad ehelyütt csak a Krassó-Szörény megyei kricsói rutének esetére hivatkoznom. Rövid egy esztendő alatt harminckét derék és a magyarsággal rokonszenvező rutén család hagyta el az országot, mert nem tudták tovább elviselni a nyakukba szakadt terhet.

A magyar nemzetnek életérdeke, hogy itt a végeken, az ország szívétől távolabb fekvő pontokon a fajmagyar vagy a magyarsággal rokonszenvező földmíves embert nemcsak megóvjuk a pusztulástól, hanem vezető szerepet biztosítsunk részére, megerősítsük minden ellenséges előretöréssel szemben!

A szorosabb értelemben vett mezőgazdaságon kívül a gyümölcstermelésre, kertészetre és szőlészetre is kiterjedt a kirendeltség gondoskodása. Előtanulmányokat folytattattam annak megállapítására, hogy mily gyümölcsfajták azok, amelyek legjobban felelnek meg a par excellence gyümölcstermő Krassó-Szörény megye éghajlati és talajviszonyainak. Ezen vármegye túlnyomóan hegyes és románlakta vidékein ősidők óta nagy előszeretettel foglalkozik a földmívelő nép a gyümölcstermeléssel, mert amúgy is csekély szántóföldjük terméketlen volta miatt mással, mint a legintenzívebb módon űzött marhatenyésztéssel és a gyümölcstermeléssel hasznot hajtólag alig foglalkozhatnak. E két foglalkozási ág viszont egymás mellett igen jól megfér, mert a legeltetésre használt területek ritkásan gyümölcsfákkal beültetve a legeltetés céljaira is sokkal inkább megfelelnek, mert míg egyrészt a gyümölcsfák árnyéka megóvja őket a délvidéki nap perzselő hevétől, addig gyökérzetükkel a partos helyeken a vízmosások képződését is megakadályozzák. Rávezette azonban a népet a gyümölcsfák ültetésére az a román nép körében elterjedt szokás is, hogy állatjaikat nagyobbrészt nem közös pásztor gondjaira bízva nyájakban legeltetik, hanem többnyire külön-külön mindegyik gazda a maga földjén s így a legeltetés mellett egyúttal gyümölcsösét is őrzi és gondozza. Természetesen valahogyan irányítani kellene az egészet és különösen az értékesítés megfelelő szervezésével a gyümölcsfajták alkalmas piacra juttatását elősegíteni. Ezen célt óhajtottam szolgálni, amidőn hivatott szakemberrel az okszerű gyümölcstermelésről és értékesítésről 15 előadást tarttattam. Érdekesen illusztrálja Krassó megyének gyümölcstermelési viszonyait, hogy a legutóbbi évben egyetlen járásban, a bozovicsiban fél millió koronát meghaladó szilvatermés jutott egy angol konzorcium kezébe.

Ezért gondoskodott a kirendeltség arról is, hogy a faiskolák ügye minél jobban fellendüljön. Sajnos a kirendeltség területén levő legnagyobb faiskolát, a lugosit minden évben elönti a víz, amiért ismételten bátorkodtam Nagyméltóságodat arra kérni, hogy ezen faiskolát jelenlegi helyéről máshová telepíteni méltóztassék, és hogy a vármegye területén egy kizárólag a vidék szükségletét kielégítő új faiskola létesíttessék.

A zöldségtermelés az itt nagy számban élő bolgárkertészek hazavonulása folytán erősen aláhanyatlott, ami különösen a városi fogyasztóközönséget sújtotta érzékenyen. A zöldségtermelés népszerűsítése érdekében nagyobb akció megindítását terveztem. A rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt azonban csak annyit tudtam elérni, hogy különösen Temes megyében ma már a sváb gazdák között erős érdeklődés mutatkozik a zöldségtermelés iránt, sőt már kisebb zöldségtermelő telepek is vannak, pl. Újaradon. Egy Temesvárott létesítendő állami zöldségtelep érdekében annak idején fölterjesztéssel fordultam Nagyméltóságodhoz.

A legelőjavítás és megfelelő legelőterületek biztosítása a kirendeltségnek szintén egyik feladatát képezte. Közbenjárásomra úgy Temes mint Krassó-Szörény vármegyék alispánjai körrendeletben utasították a községi elöljáróságokat ez irányú akcióra.

Hasonló gondozásban részesült mindkét megye területén az állattenyésztés is. A gazdasági felügyelőségekkel karöltve a vezetésem alatt álló kirendeltség minden alkalmat megragadott, hogy az állattenyésztés, mint a mezőgazdasági jólét főforrását és kivált az apró egzisztenciák megélhetési alapját minél nagyobb fejlődésre képessé tegye. Különösen jó befolyással voltak a tenyésztésre a nagy számban rendezett tenyészmarha-díjazások, mert a tenyésztőket nevelték, és nemes versenyre serkentették.

Ismeretes, hogy a köztenyésztés helyes irányításában nemcsak az apaállatok helyes kiválasztására van szükség, hanem arra is, hogy az apaállatok megfelelő elhelyezést, gondozást és takarmányozást találjanak. Az itteni községek legnagyobb részében erre alig van gond fordítva, főleg azért, mert a községeknek nem áll megfelelő istálló rendelkezésére. Ezért a gazdasági egyesületekkel együttesen arra törekedtem, hogy minta apaállat-istállók létesüljenek, melyek a fent megjelölt célt szolgálni hivatvák [!].

Nem terjeszkedve ki bővebben az állattenyésztés különböző ágaira, amelyeket egyforma melegséggel karolt fel a kirendeltség, csak még a méhtenyésztés érdekében tett intézkedéseimről óhajtok Nagyméltóságodnak röviden beszámolni.

A méhtenyésztésnek, mint egyik leghasznosabb gazdasági foglalkozásnak a Délvidéken is meglévén a természetes előfeltételei, a kirendeltség közremunkálkodott annak érdekében, hogy a méhtenyésztés a nép között minél szélesebb körben terjedjen el, hogy így minél több és több kisgazda legyen képes jövedelmét ezúton is fokozni.

A méhészetnek Délmagyarországon nagy és nemes tradíciói vannak. Néhai Ambrózy Béla báró ezen [a] vidéken kezdte meg később európai hírű méhészeti tevékenységét, nem különben itt alakult meg az első magyarországi méhészeti szakegylet, mely „Délmagyarországi Méhészegyesület" névvel ma is értékes tevékenységet fejt ki.

A kirendeltség főleg egy Temesvárott fölállítandó méhészeti gazdaság és szakiskola eszméjét propagálta, annyival is inkább, mert Temesvár szabad királyi város a maga részéről is szívesen hozna áldozatot, ha Nagyméltóságod erre vonatkozólag annak idején tett előterjesztésemet elfogadni méltóztatnék. Foglalkoztunk továbbá a méhtermékek különösen a méz értékesítésének kérdésével; méhlegelők javítása céljából mézelőnövény-magvakat és mézelő csemetefákat sikerült kieszközölnünk.

Az ez évben Temesvárott megtartandó méhészeti kiállítással kapcsolatos országos méhészgyűlés előkészítési munkálataiban a kirendeltség szintén részt vett. Ezen kívül főképp méhcsaládok és méhészeti eszközök ingyenes, részben pedig árkedvezmény mellett való kiosztással, nem különben méhészeti szakelőadások tartásával igyekezett a kirendeltség a méhtenyésztést emelni.

A Krassó-Szörény megyei nép körében általánosan tapasztalható nagy szegénységnek Nagyméltóságod előtt bizonyára nem ismeretlen egyik fő oka a kereseti alkalmak elégtelenségében, helyesebben abban rejlik, hogy az itteni konzervatív hajlamú lakosság nincs annak tudatában, hogy mostohább természeti viszonyai közepette jobb megélhetést csak úgy biztosíthat magának, ha a szűk határok között és primitív módon űzött gazdálkodás mellett oly foglalkozási ágat is felkarol és fokozza ezzel keresetét, amely a mezőgazdasági munka idején is végezhető.

Ez indította a temesvári kirendeltséget arra, hogy erős akciót indítson a háziiparnak népszerűsítése érdekében. Sajnos kellő fedezet hiányában nem sikerült olyan eredményeket elérni, amelyek kívánatosak lettek volna. A két megye területén mindössze 15 háziipari tanfolyam rendezése vált lehetségessé. Pedig a krassói oláh népen sokat lendíthetne, ha a háziipar szervezésére itt nagyobb gond fordíttatnék, s főleg a női hímzőipar fejlesztése és termékeinek értékesítése előmozdíttatnék.

Ez alkalommal is Nagyméltóságod nagybecsű figyelmébe ajánlom a háziipari mozgalomnak ezen a vidéken leendő erőteljes istápolását.

Az említett cél szem előtt tartásával a temesvári miniszteri kirendeltség gazdasági munkásközvetítéssel is foglalkozott. Miután ezen a téren egy újszerű akciót is kezdeményeztem, legyen szabad erre itt bővebben kiterjeszkednem.

A munkáskereseti viszonyok javulása ellenére az ország déli részein is éppúgy, mint másutt, ma igen nagy a munkáshiány, mely itt annál érezhetőbb, mert a bánáti svábság fejlett fokon álló intenzív gazdálkodása a géperőnek nagyfokú igénybevétele mellett is a kézimunkaerőt nem nélkülözheti. A munkáshiány fokozódása természetesen itt is okozati összefüggésben van a kivándorlás lavinaszerű folyamatával. Pedig ma talán az egész országban itt fizetik a legnagyobb munkabéreket. Délmagyarországnak ez égető baján segíteni nem lehet olyan feladat, melyet máról holnapra megoldhatnánk. A probléma annál nehezebb, mert itt a munkásközvetítő szervezet hivatalos apparátusát sem lehet kellő óvatosság nélkül igénybe venni. A közvetítés ugyanis nagy munkás- és cselédrajokat bocsát ki az ország különböző részeire, de már a mozgósított tömeg nagyságánál fogva sem lehet figyelemmel a finomabb ellenőrzést igénylő nemzeti szempontokra.

Ilyen körülmények között igen nagy óvatossággal kellett kezelni azt az akciót, mely a Délvidék munkáshiányán akarva segíteni, az ország más részéről hozott idegen anyagot telepít a svábok közé. Mert a szociálisztikus és nemzetiségi akció hatástalan sohasem marad, még a legjózanabb és leghazafiasabb nép körében sem. Nem tagadható ugyanis, hogy hamis próféták itt is lappangva bár, de tervszerűen és minden téren dolgoznak; igaz, hogy eredményekkel egyáltalán nem dicsekedhetnek.

Ebből a látószögből méltóztassék megítélni a temesvári kirendeltségnek amaz akcióját, mely a délvidéki mostoha cseléd- és munkásviszonyokon akként segít: hogy a nyomorúságba döntött Székelyföldről több száz embert helyezett el, mint gazdasági cselédeket sváb középbirtokosoknál és kisgazdáknál.

Nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy számos esetben a kirendeltség községek, valamint kisgazdák és munkások ügyeiben, nevezetesen kölcsönszerzési, adó-, telekkönyvi, gyám- és közigazgatási ügyekben is igyekezett az érdekelteknek kezére járni.

Végül még ki kell terjeszkednem azoknak a nemzet- és gazdaságpolitikai tapasztalatoknak vázolására, amelyeket a vezetésem alatt álló kirendeltség szorosabb értelemben vett szaktevékenysége mellett figyelmen kívül nem hagyhatott. Így mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy a délvidéki megyék nagy adózó és termelő ereje a jórészt német szorgalom, kitartás és mérséklet eredménye. Sokfelé a hazafias, hűségben tántoríthatatlan népet úgy tüntetik fel, mint kifelé törekvő, esetleg idegen célok elérésére alkalmas népanyagot. Állandó figyelemmel kísértem e nép érzelmi és gazdasági életének minden megnyilvánulását és mást nem mondhatok annál, hogy a délvidéki németség, míg egyrészt nemzeti szempontból is értékes emberanyag, másrészt a reális munka terén kifejtett tevékenységével is serkentőleg hat szomszédira.

Ravasz konkolyhintők természetesen ezen a vidéken is akadnak, akik többnyire önös érdekből a becsületesen érző svábságot nemzetiségi vagy szociálisztikus ideáknak igyekeznek megnyerni. Azonban ez a törekvésük eleddig semmiféle sikerekre nem vezetett. A kirendeltség mindenesetre éber figyelemmel kísérte ezeket a fészkelődéseket és a nemzetiségi izgatók aknamunkáját gazdaságilag igyekezett ellensúlyozni.

A jövőt illetőleg itt a földmívelésügyi kormány helyi szerveinek állandó kötelességévé volna teendő, hogy szorosan vett szakműködésük közben fentebb megjelölt törekvések gazdasági ellensúlyozását ne tévesszük szem elől, annyival is inkább, mert a gazdasági haladás eredményeit nemzeti tekintetben itt másképp nem biztosíthatjuk.

Ugyanezen szempontok szem előtt tartásával kezelte a kirendeltség e vidék más nemzetiségeit is, amennyiben nézetem szerint a mezőgazdasági kultúra céltudatos terjesztésével lehet őket a magyar nemzeti haladás közösségébe belevonni, megteremtve számukra a gazdasági haladás előfeltételeit és egzisztenciájuk biztonságát.

Amidőn a temesvári miniszteri kirendeltség egy esztendei működésének irányát és eredményeit feltüntető ezen vázlatos jelentésemet van szerencsém Nagyméltóságod elé terjeszteni, kijelenthetem, hogy a működési idő rövidsége és a rendelkezésemre álló anyagi eszközök elégtelensége mellett is igyekeztem mindent megtenni, hogy a gondozásomra bízott intézményt felvirágoztassam és szervesen beleillesszem azon állami szervek sorába, amelyek ma a magyar mezőgazdaságra üdvös működést fejtenek ki.

Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását.

 

Temesvár, 1914. évi április hó

Dr. Vásárhelyi Zoltán

miniszteri osztálytanácsos,

a miniszteri kirendeltség vezetője

Jelzet: Magyar Országos Levéltár K 184 Földmívelésügyi minisztérium, Általános iratok, 1916-128-62713. 27911/1914.