„Fasiszta könyvek" betiltása

Az 1945. január 20-án, Moszkvában megkötött fegyverszüneti megállapodás 16. pontja értelmében Magyarországon a sajtó feletti felügyeletet az Ideiglenes Nemzeti Kormány (INK) a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnoksággal közösen látta el. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) engedélye nélkül se könyvet, se időszaki kiadványt nem lehetett kiadni. A fegyverszüneti egyezmény alapján az INK 1945. március 17-én (február 26-ai dátummal) kiadta az 530/1945.

amelyben a könyvkiadók, nyomdák, könyvkereskedések, könyvtárak és magánszemélyek számára kötelezővé tette a szovjetellenes, antidemokratikus és fasiszta könyvek (továbbiakban tiltott ) beszolgáltatását és megsemmisítését. A rendelet erre 15 napos határidőt szabott meg. Április 26-án megjelent az 1.330/1945. , amely az 530/1945. rendelet végrehajtását hivatott volna szolgálni, és amely első ízben tett említést a későbbiekben felállítandó bizottságról, amelynek feladata a tiltott kiadványok jegyzékbe foglalása volt. A rendelet kimondta még, hogy a beszolgáltatott könyvekből két-két példányt meg kell őrizni, valamint felkérte az ország lakosságát, hogy legyenek az INK partnerei, és segítsék őket ebben a munkában. Április 28-án aztán a Faust Imre vezetésével megalakult a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét összeállító Bizottság, aminek eredménye a négy kötetes, A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke (továbbiakban

Jegyzék

	[X] A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke. 1–4. kötet. Bp., 1945–1946. – A tárgyalt időszak eseményeiről lásd KATSÁNYI SÁNDOR: Indexek, könyvzúzdák, könyvtárosok: Könyvkivonások a Fővárosi Könyvtárban. 1945–1950. Könyvtári Figyelő, 2004. 3. sz. 512–524; BÁNFI SZILVIA: „...a káros sajtótermékeknek a terjesztését megakadályozhassam.” Könyvtári Figyelő, 2004. 4. sz. 514–520; SIPOS ANNA MAGDOLNA: Index librorum prohibitorum a demokratikus Magyarországon. Könyvtári Figyelő, 2007. 3. sz. 413–435; SIPOS ANNA MAGDOLNA: Könyvek kivonásával és megsemmisítésével a politika szolgálatában. (Könyvindexek 1949–1950). Könyvtári Figyelő, 2007. 4. sz. 684–712; BÁNFI SZILVIA: Könyvtári dokumentumok az ÁVH „fogságában”. Könyvtárak és a hatalom. Szerk. MONOK ISTVÁN. Bp., 2003. 22–88. Z. KARVALICS LÁSZLÓ: Könyvbegyűjtés és bezúzás 1946-ban. Magyar Könyvszemle, 1993. 4. sz. 404–418.

). Azonban hiába volt a két rendelet és az éppen felálló bizottság, nem volt túl nagy foganatja. Gerő Ernő , hogy a rendeletet senki nem tartja be.

Ezt jól szemlélteti az is, hogy 1945. július 24-én Balogh István miniszterelnökségi államtitkár által jegyzett

készült a SZEB-nek, amely összefoglalta az 530/1945. rendelet kiadása után történteket. A rendelet kiadása után a Miniszterelnökség (ME) felhívta a főispánok és a polgármesterek figyelmét arra, hogy a tiltott kiadványokat gyűjtsék össze, és további intézkedésig tárolják is azokat. A felhívás után az ME jelentést kért az addig végzett begyűjtésről, de az eredménytelen volt. Ezért az ME Erdei Ferenc belügyminiszterhez fordult, hogy mint a főispánok és polgármesterek feletti hatóság, ő maga kérje be a jelentéseket, és ellenőrizze a rendelet végrehajtását. Ezután az ME kérte a belügyminisztert, hogy a beérkezett jelentéseket adja át, hogy azt az ME a SZEB-nek tovább küldhesse. 1945 júniusáig azonban csak a budapesti rendőrség kimutatásai érkeztek meg Erdeihez, aki megsürgette a vidéki hatóságokat, de felhívása hatástalan maradt.

1945 augusztusában megjelent a Jegyzék első része, és még a nyáron meg is indult a begyűjtés az INK irányítása és a SZEB figyelő tekintete mellett, de eredmény így is elég szerény volt. Ennek oka egyrészt, hogy sokan már időnek előtte elégették ilyen tartalmú kiadványaikat, másrészt pedig, hogy a közelgő őszi választások miatt a SZEB sem ragaszkodott túlzottan a nagyobb mozgósításhoz, bár azt a kormány tudtára adták, hogy elégedetlenek az eddigi munkájukkal. Az ME decemberben újabb

intézett a főispánokhoz, amelyben hangot adott annak, hogy se a Kormány, se a SZEB nem elégedett az eddigi munkával, és bár már két Index is megjelent, a begyűjtés továbbra is csak csordogál. Ezért a „demokratikus ifjúsági szervezetek" a vidéki nagyvárosokban is gyűjtési akciót indítanak, és a főispánoknál jelentkezni fognak a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) helyi, illetve fővárosi tagjai, akik részére főispáni támogatást kért. A tiltott kiadványok begyűjtése azonban továbbra is akadozott.

1946. március 12-én a SZEB egy országos értekezletet hívott össze, amelynek keretében a kormány, a rendőrség, a főváros és a pártok képviselői elmondhatták, hogy mit végeztek. A

tanúsága szerint igyekeztek elszabotálni a begyűjtést, azonban a jól informált SZEB átlátott a dolgon, és kemény diktátumot intéz a magyar fél felé. Két nappal később a ME komoly hangú körlevelet küld a főispánoknak, amelyet [popup title="azzal zár le " format="Default click" activate="click" close text="MOL XIX–A–1–j–11710 [2923/1946]–XXI–1945 (18. d.)"]a miniszterelnök helyett eljáró Balogh István miniszterelnökségi államtitkár, hogy a „most megindított akció sikeréhez nemcsak a reakció elleni belső küzdelem szempontjából, hanem külpolitikai szempontokból is nagy érdekek fűződnek, és ezért kérem, szíveskedjék a legnagyobb eréllyel és körültekintéssel gondoskodni az akció sikeres véghezviteléről". Mint látható, a SZEB erélyes fellépése célravezető volt. Innentől kezdve pedig a SZEB már nem csak megfigyelőként, hanem aktív félként is részt vett a munkában Szergejcsuk (a forrásban Szergejcsev néven szerepel) alezredes ellenőrzése és Péter Gábor irányítása mellett. A szovjet beavatkozás hatékonyabbá tette a munkát, viszont jelentős túlkapásokat és hatáskör-túllépéseket okozott. Nem csak az indexekben szereplő munkákat vitték el és zúzatták be, hanem minden olyan kiadványt, amely az ő megítélésük szerint káros volt. Csak egy példa a túlkapásokra és a hozzá nem értésre jelentéséből, amelyet a veszélyeztetett javak miniszteri bizottságának küldött 1947. február 14-én:

„Ismételten

arra, hogy faluhelyen a fasiszta könyvek beszolgáltatása során rengeteg értékes könyvet szolgáltatnak be, olyan műveket, melyeknek semmi közük a fasizmushoz. Magam tapasztaltam, hogy Goethe, Heine, Schiller művei mellett még Karl Marx eredeti nyelven megjelent műveit is beadták, mert azt hitték, hogy minden németnyelvű mű fasiszta. Másutt pl. beszolgáltatták a XVII-XVIII. század protestáns íróinak Incze Gábor szerkesztésében megjelent új kiadását. Én lépéseket tettem Dukász Imre rendőrszázados úr útján az efféle művek megmentésére, s a gyulai orosz parancsnok Vándor f[ő]h[adna]gy úrra, az államvédelmi osztály vezetőjére bízta az ügynek az elintézését. Remélem tehát, hogy itt is megmenthetünk valamit."

De maradjunk még 1946-ban, hiszen ott is történtek túlkapások, amelyek közül most a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában történtet szeretném ismertetni.

 

A debreceni könyvrazzia

1946. szeptember 13-án megjelent Révész Imrénél, a tiszántúli református egyházkerület püspökénél Szergejcsuk alezredes, és a SZEB nevében közölte Révésszel, hogy ellenőrizni kívánja a tiltott kiadványok tárgyában eddig megjelent rendeletek végrehajtását a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában (továbbiakban Könyvtár), másrészt egy újabb kivonást kíván végrehajtani, mégpedig egy olyan jegyzék alapján, amelyet állítása szerint Balogh István állított össze, és amely eddig még

Révész tiltakozott Szergejcsuknál a tervezett begyűjtés ellen, és ennek nyomatokét adva még aznap expressz levelet is küldött Baloghoz, választ azonban nem kapott. Szeptember 16-án és 17-én meg is jelent Szergejcsuk, a tolmácsa, Tolnai rendőrszázados, a politikai osztály vezetője, és Wagner Árpád rendőrnyomozó alhadnagy, a kirendelt csoport vezetője társaságában, akik Lukács László, a kollégiumi könyvtár vezetője, valamint Ötvös János könyvtáros közreműködésével végigjárták a könyvtárat, és lefoglalták, illetőleg elszállították a tiltott kiadványokat. A jegyzőkönyv szövege szerint eltávolították azokat a kiadványokat, „amelyekben voltak fasiszta, antidemokrata, antiszövetséges, soviniszta és antiszovjet közlemények". A tisztogatás végeztével összesen 52 könyvet és 523 darab kötött újságot vittek el, mintegy hat tonna súlyban. A jegyzőkönyv szerint a lefoglalt kiadványokat megőrzés végett a Debreceni Politikai Rendőrség Sajtóosztályának (továbbiakban DPRSO) adták át. (Lásd az 1. dokumentumot!)

Révész tiltakozott a jegyzőkönyvben foglaltak ellen, mert a lefoglalt könyvek és folyóiratok egyike sem szerepel az addig megjelent három Jegyzékben. A begyűjtött sajtótermékek között szerepelt a Katolikus Szemle, a Magyar Szemle és a Magyar Kultúra szinte összes évfolyama, valamint olyan protestáns folyóiratok, amelyekre még véletlenül se lehetett ráfogni, hogy politikai tartalmúak [popup title="lennének." format="Default click" activate="click" close text="MOL XIX–A–1–j–11710[11666/1946]–XXI–1945 (18. d.). Révész Imre levele Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, 1946. szeptember 20."] Szergejcsuk ismételten a Balogh államtitkár nevével fémjelzett - nem létező - Jegyzékre hivatkozott, és a könyvtári személyzet elmondása szerint ezt a Jegyzéket nem is használták, hanem teljesen ötletszerűen végezték a kiemeléseket. Révész hiába tiltakozott, az semmilyen eredményre nem vezetett, és még azt az ígéretüket sem tartották be, hogy a kiemelendő könyvekkel kapcsolatban kikérik a püspök véleményét. A kiemelt kiadványok jegyzőkönyvben hivatkozott átadását a DPRSO részére sem volt módjuk ellenőrizni, így még az is kétséges, hogy valóban odakerültek a könyvtárból kiemelt könyvek.

A „könyvrazziáról" Révész Imre 1946. szeptember 20-án levelet írt Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszternek. (Lásd a 2. dokumentumot!) Ebből kiviláglik Révész véleménye a tiltott kiadványok begyűjtésével és megsemmisítésével kapcsolatban, valamint betekinthetést kaphatunk arról az állományról, amelyet a razzia során a szovjet és a magyar hatóságok eltávolítottak a könyvtárból.

Révész véleménye szerint a tiltott kiadványokról szóló rendeletek begyűjtésre és bezúzásra vonatkozó részei teljesen feleslegesek, mert jobb lett volna a károsnak ítélt könyveket a nagyközönség elől elzárva tárolni, mert így a tudományos kutatás számára meg lehetett volna őrizni ezeket, természetesen egy külön erre a célra kialakított helyiségben, ahol megbízható emberek felügyelik a tiltott kiadványok

Mint írja: „a közkönyvtárak tudományos és kulturális céljával ellenkezik bármely tartalmú könyveknek és iratoknak onnan való kiemelése és megsemmisítése". Ezzel a jövő történetírása kerül veszélybe, hiszen alapvető forrásmunkákat semmisítenek meg, amellyel a tudományos kutatás szabadsága és a demokrácia alapelvei is sérülnek, még akkor is, ha ezek a történeti források az éppen regnáló hatalom szerint károsak. A Könyvtár - írja Révész - az 1919-es iratanyagot is éppen ezért gyűjtötte és őrizte, még akkor is, ha ezért a Horthy-korszakban támadásoknak voltak kitéve. A Könyvtár minden esetben eleget tett a rendeletekben megfogalmazottaknak, és nem akadályozták az addig megjelent Jegyzékekben szereplő kiadványok eltávolítását. Ezt minden esetben igazolni is tudták az időnként megjelenő és a rendeletek végrehajtását ellenőrző magyar és szovjet hatóságok előtt.

Révész levele végén arra kérte a minisztert, hogy nagyobb figyelmet szenteljen a tiltott kiadványok begyűjtésének, és minden eszközt vessen be annak érdekében, hogy ilyen visszaélések, ötletszerű könyvbegyűjtések a jövőben ne fordulhassanak elő. Révész fogalmazása szerint: „Teljességgel képtelen vagyok átlátni, hogy az annyira kívánatos demokratikus fejlődés és a magyar-szovjet jóviszony ápolása érdekében szükség volna a magyar közkönyvtárak, mint a magyar művelődési munka legfőbb tűzhelyei - ilyen brutális megcsonkítására". Egyúttal figyelmeztetette a minisztert arra is, hogy „az az egymillió tisztántúli református magyar, akik, és akiknek ősei 400 év óta viseltek és viselnek e könyvtárért jelentékeny áldozatokat, ilyen események megismétlődése esetén nem lesz arról meggyőzhető, hogy a magyar kultúra és politika új orientációja valóban a szabadság és a tudományos igazság szellemében történik, s a múltnak minden igaz értékét megbecsülési és arra akar tovább építeni".

Révész levelére nem a miniszter, hanem október 2-án Balogh István miniszterelnökségi államtitkár válaszolt. (Lásd a 3. dokumentumot!) Ebben tudatta a püspökkel, hogy Keresztury Dezső kultuszminiszter részére írt levelét a minisztérium hozzá tette át, és megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a Debrecenben elkövetett visszásságról a SZEB értesüljön. Október 10-én Balogh levelet intézett a SZEB budapesti főparancsnokságához, amelyben, Révésznek tett ígéretének megfelelően, felhívja a figyelmüket a debreceni razziára és az ott történt visszaélésekre. (Lásd a 4. dokumentumot!)

A kapott válaszokból Révész arról győződhetett meg, hogy az illetékes magyar kormányszervek a tiltott kiadványok ügyében teljesen tehetetlenek, hiszen a nagy budapesti közkönyvtárakat több esetben is hasonlónak vetették alá a szovjetek, valamint Debrecenben is több ízben történt hasonló az egyetemi könyvtárban valamint a Déry Múzeum könyvtárában is. Révész írásban előterjesztett kérésére, hogy a kormány próbáljon meg gátat szabni az ehhez hasonló visszaéléseknek azt az ígéretet kapta, hogy igyekezni fognak elkerülni az ehhez hasonló incidenseket. Révész 1946. október 16-án keltezett, Balogh Istvánnak szóló levele is ezt a visszavonulásra utaló felfogást tükrözi: „bizonyos félreértés forog fenn, mert én [...] nem az elvitt könyvanyag visszaadását kértem, amely kérést úgyis hiábavalónak ítélnék, hanem azt, hogy a további eljárásoknak gát emeltessék." (Lásd az 5. dokumentumot!)

Az ügyet a Tiszántúli Református Egyházkerület tanácsülése is tárgyalta 1946. október 15-én, amely egy határozatot fogadott el a razzia ügyében. (Lásd a 6. dokumentumot!)

 

Tiszántúli Református Egyházkerület tanácsülésének határozata

A Révész által elmondottak után a tanácsülésen elfogadott határozati javaslatban kijelentették, az egyházkerületi tanács „mélységes megdöbbenéssel" fogadta Révész beszámolóját a könyvtári razziáról. A tanács végül elfogadta Révész - Keresztury miniszternek küldött levelével azonos szövegű - tiltakozását. A határozatot felterjesztették a köztársasági elnök, a Miniszterelnök és a vallás- és közoktatásügyi miniszter mellett a Református Egyetemes Konventnek is. Utóbbit kérték: 1) tegye meg a szükséges lépéseket a magyar kormány felé, hogy ehhez hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő; b) hívja fel a Egyházak Világtanácsa (World Council of Churches) figyelmét is erre „ a protestáns művelődési elveinkbe és hagyományainkba élesen beleütköző jelenségre".

Sajnálatos módon nem tudjuk, hogy mi lett a SZEB-hez küldött levél utóélete, de vizsgálva a tiltott kiadványok történetét, nem lehet kétséges, hogy a Balogh-féle levelet is ad acta tették a beérkezése után.

 

A forrásokat szkennelt változatban jelentetjük meg. Mivel a többségükben is másodpéldány dokumentumok másolatban kerültek a Magyar Országos Levéltár állományába, ezért a róluk készült felvételek változó minőségűek. Az iratok jelzetét lásd a képek alatt.

Források

1. sz. dokumentum

Jegyzőkönyv a Debreceni Református Kollégium Könyvtárban végrehajtott könyvlefoglalásokról. 1946. szeptember 17. – MOL XIX–A–1–j–11710[11666/1946]–XXI–1945. (18. d.)

 

2. sz. dokumentum

Révész Imre, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének levele Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. 1946. szeptember 20. – MOL XIX–A–1–j–11710[11666/1946]–XXI–1945. (18. d.)

 

3. sz. dokumentum

Balogh István miniszterelnökségi államtitkár levele Révész Imre püspöknek.  1946. október 2. – MOL XIX–A–1–j–11710[11666/1946]–XXI–1945. (18. d.)

 

4. sz. dokumentum

Balogh István miniszterelnökségi államtitkár levele a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz. 1946. október 10. (magyar nyelvű tervezet dátuma: 1946. október 2.) MOL XIX–A–1–j–11710[11666/1946]–XXI–1945. (18. d.)

 

5. sz. dokumentum

Révész Imre református püspök levele Balogh István miniszterelnökségi államtitkárnak. 1946. október 16. - MOL XIX–A–1–j–11710/1946[12251/1946]–XXI–1945. (18. d.)

 

6. sz. dokumentum

Kivonat a Tiszántúli Református Egyházkerület tanácsülésének jegyzőkönyvéből. Debrecen, 1946. október 15. – MOL XIX–A–1–j–11710[11666/1946]–XXI–1945. (18. d.)