Szárnyashajó fogságban [1]
„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”
Bevezető
1962. október 20-án, szombat reggel, ötvenhat fős szerény kis csapat várakozott indulásra készen a pesti
, hogy hivatalos útra az osztrák fővárosba utazzanak. Az idő szép volt, az út kellemesnek ígérkezett. Az utazás izgalmát csak fokozta, hogy nem akármilyen járművön utaznak Ausztria fővárosába, hanem a bemutatkozó látogatásra Bécsbe induló Sirály II. szárnyashajón. A várakozó utasok ekkor még nem is sejtették,milyen „ünnepélyes fogadtatás" készül számukra.De ne vágjunk a történet elébe, ismerkedjünk meg röviden a két ország közötti politikai helyzettel és a hajózás új kihívásaival, amelyek az 1962-ben Magyarországra érkező első szárnyashajókhoz
.A második világháború alatt, majd az azt követő szovjet megszállás miatt az utazások lehetősége a mélypontra süllyedt. A vasfüggöny leereszkedése után pedig nemcsak a nyugati, de a szocialista országok felé is lezárult a határ. 1956 után indulhatott meg újra a szocialista országok felé az utazás lehetősége, majd fokozatosan a nyugati utazási feltételek is javultak. A Duna, mint fontos nemzetközi hajóút jelentős szerepet játszott ebben.
Az utazni szándékozó átlag magyar állampolgárnak - különösen vízi úton - 1962-ben éppen olyan elérhetetlenül távolinak tűnt Bécs, mint egy akkori osztrák állampolgárnak Budapest. A kettéosztott Európát ekkor még hidegháborús légkör lengte körül, ám a „nagypolitika" mozgásai már sejtetni engedtek bizonyos enyhülést Magyarország és Ausztria között. A Kádár-kormányzat nyugati nyitási törekvéseiben különleges szerepe volt a magyar-osztrák viszonynak. A hagyomány, a földrajzi közelség, a gazdasági motiváció, az állampolgárok százezreinek személyes érdekeltsége kiemelt jelentőségűvé és szinte természetessé tette a kölcsönös erőfeszítéseket a kapcsolatok normalizálására. Ausztriában az 1960-as évek elején alakultak ki a szocialista, illetve a szociáldemokrata párt hatalmi pozícióba kerülésével a közeledés belpolitikai előfeltételei. Az államközi kapcsolatok valójában csak 1964-re rendeződtek
, de amíg erre sor került, a két ország kapcsolatában különös súllyal esett latba a vízumpolitika kölcsönösségen alakuló kialakítása. |
Szárnyashajó a Dunán, háttérben a Mátyás-templom |
A vízumkiadási eljárás egyszerűsítése érdekében a Külügyminisztérium kollégiuma több ízben foglalkozott a kérdéssel. Kiemelték az Ausztriából hazánkba történő idegenforgalom növelésének politikai jelentőségét, s azt, hogy „kinti barátaink alátámasztják", hogy Ausztriából hozzánk látogató egyszerű, dolgozó kisember, hazatérve valóságos propagandistájává válik Magyarországnak. Éppen ezért
fontosnak tartották, hogy az Ausztriából Magyarországra történő utazásokat elősegítsék, s ennek érdekében „a meglehetősen elavult, nehézkes vízumrendszerünkben változtatást kell eszközölni". Kiemelt kérdés volt, hogy „a követség által határidőre kért vízumkérelmeket a jelzett időre megkapják", de a legfontosabb feladat mégis azok az adminisztratív jellegű változtatások voltak,
amelyek az adminisztráció csökkentését voltak hivatva elősegíteni és az ügyintézés meggyorsítását célozták. Ilyen konkrét intézkedés volt a nagyobb csoportok részére kollektív vízum kiállításának engedélyezése (párt, szakszervezeti utazások, sportolók), valamint a határidő lerövidítése. Ezen intézkedéseket osztrák részről is elengedhetetlennek
A forrásközlésünkben bemutatott dokumentumok azonban ezt az igyekezetet nem támasztják alá, sőt, az 1962. október 20-án a Sirály II. szárnyashajón Bécsbe érkező magyar kirándulócsoport számára hosszas huzavona után megtagadták a beutazó vízumot, s úgy
a helyzetet, hogy „magyar »provokátorok« egész hadserege akart betörni Bécs városának csendes falai közé"A
1961-ben két darab Rakéta típusú szovjet beszerzésére adott megrendelést a .A Krím-félszigeten lévő épült 283-as, valamint a 291-es gyártási számú szárnyashajók 1962 augusztusában érkeztek meg Budapestre. Honosítási eljárásuk során a Sirály I. és a Sirály II. kapták. A 64 főt befogadó hajók menetsebessége 60 km volt óránként. A Sirály még elmaradt a mai utasszállítók kényelmétől, bár már itt is függönyök, padlószőnyeg és kényelmes ülések növelték az utasok komfortérzetét. Az utastérben a kilátás korlátozott volt, annak zajszűrésére ekkor még nem figyeltek oda, így a motor hangja jócskán behallatszott, mivel az utasteret nem választották el a gépháztól. Az utastér hátsó részében helyezték el a büfét. A hajó farrésze volt.
A Sirály I.-et 1962. augusztus 14-én mutatták be a hazai sajtó és idegenforgalom képviselőinek, szeptember 12-én pedig újságközlemények hirdették meg a szárnyashajóval indított budapesti
, valamint október-november hónapokra a Budapest-Mohács és Budapest-Esztergom közötti járatok . Ezek voltak az úgynevezett „kísérleti járatok", s hogy milyen érdeklődés övezte, azt az alig két hónap alatt szállított 6000 utas száma is tanúsítja.A Sirály II. szárnyashajót a Dunai Gőzhajózási Társaság
hívta meg Bécsbe egy bemutatkozó látogatásra, melynek időpontját 1962. október 20-ára (a dátum kiválasztása nem volt véletlenszerű) időzítették. A hajó fedélzetén minisztériumi és MAHART munkatársak, újságírók és az küldöttsége, köztük a budapesti és vidéki munkatársai foglaltak helyet, akik saját költségükön indultak hétvégi kirándulásra Bécsbe. A munkatársak között jelentős számban hosszú idő óta szorgalmasan dolgozó gépkocsivezetők, adminisztrátorok, gépírók és takarítónők is voltak. Az előre eltervezett program szerint már az érkezés napjára, október 20-ára városnézést, estére pedig baráti találkozót szerveztek az Osztrák Béketanács és a Nemzetközi Békeintézet munkatársainak részvételével. Vasárnapra és hétfőre múzeumlátogatást iktattak be, majd a városnézés folytatását tervezték. A hazaindulásra október 22-én, kedden reggel került volna sor. |  |
| Sirály I. | Sirály II. |
Az utazást eredetileg két autóbusszal, két hétvégére tervezték. Ezt azonban elvetették, mivel egy sokkal izgalmasabb utazás lehetősége kecsegtetett, ez pedig a Sirály II. szárnyashajó bécsi bemutatkozó látogatása volt. Az illetékes szervek úgy döntöttek, hogy a két látogatást egyszerre bonyolítják le, vagyis az osztrák Béketanács meghívását összekötik a Sirály II. szárnyashajó bécsi bemutatkozásával. Az útnak így kettős célja volt: az egyik a hajó szakmai bemutatása, a másik a politikai jellegű ún. „békeút". A hajó hivatalos bemutatása mellett nem kis politikai felhang is kiérződött, amit az osztrák hatóságok azonnal átláttak. Az, hogy mindez az osztrák hivatalos szervek nemtetszését váltja ki, fel sem merült senkiben. Heinz Altschul, az Osztrák Béketanács titkára is remek lehetőségnek tartotta a tervet, elsősorban azért, mert így az osztrák békemozgalomnak is publicitást tudnak biztosítani és az ebben rejlő propagandalehetőséget is jól ki tudják használni. A cél megvalósítása érdekében az Országos Béketanács szerződést kötött a MAHART-tal erre az útra. Így fonódott össze a szárnyashajó és a kikötőben várakozó csoport sorsa 1962. október 20-án egy napra, egy bécsi utazás erejéig.
Az induláskor ugyan némi gondot okozott, hogy a csoport vízuma nem érkezett meg időben, bár az utazást minden részletre kiterjedően előkészítették. A csoportos útlevelekre és néhány egyéni útlevélre már október első napjaiban szabályosan megkérték az osztrák követségtől a vízumot. Az utazás célját „hétvégi kirándulás az osztrák Béketanács meghívására" jelölték meg. Az utazás előtt hat nappal, Heinz Altschul titkár telefonon közölte, hogy az osztrák Belügyminisztériumban a vízumkérést elintézték és továbbították a magyar Külügyminisztériumba. A budapesti osztrák követség október 17-én és 18-án viszont jelezte, hogy a vízumok engedélyezése még nem érkezett meg. Október 19-én, péntek délelőtt pedig arról adott tájékoztatást, hogy az időben beadott vízumok ügyében „sem pozitív, sem negatív döntés még nincsen". Délután fél kettőkor Altschul titkár telefonon közölte, hogy az osztrák Belügyminisztérium utasítására a vízumokat nem adják ki, és az engedélyezést visszavonták azzal az indoklással, hogy „a november 18-i osztrák parlamenti választások miatt nagyobb turistacsoportok beutazását »sem keletről sem nyugatról« nem engedélyezik." Ez a válasz a magyarokat nem elégítette ki, mivel a nyugati csoportokra való célzás
volt, hiszen nyugat felől nem létezett a vízumkényszer.Közben, további intézkedések eredményeként, az utazás előtti napon, azaz október 19-én az osztrák követség többször ígéretet tett a Külügyminisztériumban Beck István követnek, valamint a Béketanács munkatársának, hogy a vízumot megsürgetik és „az éjszakai órákban is rendelkezésünkre áll", ezért éjszakai telefonszámot kértek annak érdekében, hogy az esetleges telexüzenetet azonnal továbbítani tudják.
A tárgyalások október 20-án reggel is folytatódtak. A Béketanács megbízottai több alkalommal beszéltek az osztrák követség első titkárával és konzuljával, akik újabb sürgetésekről számoltak be, és későbbi közléseket ígértek. Fél kilenckor telefonon a követségre kérték György Endrét, akivel közölték, hogy „nem történt elutasítás", csak „a döntés még nem érkezett meg", és azon reményüknek adtak hangot, hogy a vízumok bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Amennyiben a budapesti hajókikötőből elindul a Sirály szárnyashajó, akkor kedvező határozat esetén Bécsben, kiszálláskor megkaphatják a vízumot azok, akik addig azt nem kapták meg, sőt a vízumkérő lapokat is átadták, hogy azokat ne kelljen Bécsben újra kiállítani.
Időközben a Külügyminisztérium utasította a bécsi követséget a közbenjárásra, ez azonban nem vezetett eredményre. Sebes István bécsi magyar követ október 19-én közölte, hogy talán a jövő hétre megadják a vízumokat. A hajó állandó rádióösszeköttetésben volt a MAHART-on keresztül a Hazafias Népfronttal, hogy elutasítás esetén azonnal visszafordulhassanak.
Elindulás előtt , a csoport vezetője beszélt a Pénzügyminisztériumban tárgyaló külügyminiszter-helyettessel, aki időközben tanácskozott
külügyminiszterrel is. Ennek eredményeként a Sirály II. szárnyashajó megkapta az engedélyt az indulásra azzal a feltétellel és utasítással, hogy ha nem kap vízumot Bécsben, akkor forduljon vissza.A kirándulók végül elindultak az „ismeretlenbe", gondolván, ha időközben mégsem születik kedvező döntés, akkor legfeljebb a bécsi hajóállomásról visszafordulnak. Az izgalmakkal teli indulás után a hajót Komáromban kikötésre szólították fel, mivel megérkezett a DDSG távirata, hogy a vízum nélkül utazók bécsi tartózkodása bizonytalan. A távirat szövegét a vezetők nem hivatalos értesítésnek értékelték, így nem is gondoltak arra, hogy a hajó visszaforduljon. A Komáromból kifutó hajó újabb távirata jelezte, hogy a tárgyalások tovább folytatódnak. Ennek tudatában az utasok fellélegeztek, és tovább folytatták útjukat Bécs felé.
Az első meglepetés akkor érte őket, amikor az osztrák vízi csendőrség a Bécs előtti Hainburgnál kikötésre kényszerítette a hajót. A vízi csendőrség egyik őrnagya felsőbb utasításra közölte, hogy a hajó nem folytathatja útját, és azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a vízummal rendelkezőket a DDSG gépkocsijával Bécsbe szállítják, a hajó többi, vízummal nem rendelkező utasával pedig a Sirály forduljon vissza.
A csoport vezetőjének tiltakozására azonban - miután a csendőrség kapcsolatba lépett az osztrák belügyminisztériummal - folytathatták útjukat Bécs felé. Az első „érintkezés" tehát nem látszott valami túlzottan barátságosnak. Az még inkább feltűnt a csoport tagjainak, hogy Bécs határában a vízi csendőrök motorosai várták a Sirályt, s kíséretükkel jutottak Bécsbe, a MAHART ottani
, ahol megjelent miniszteri tanácsos, a bécsi rendőrség főnöke, és közölte, hogy az osztrák hatóságok a belügyminiszter utasítására nem adják ki a vízumokat. Mindez azt jelentette, hogy a hajó kiköthetett, de a protokollhoz hozzászokott utasai nem szállhattak ki.Hiába közölték, hogy a csoportnak semmilyen politikai jellege és szándéka nincs, egyszerű emberek, akik jutalomkiránduláson vannak. A bécsi rendőrség főnöke kijelentette, hogy „változtatni a helyzeten nem tud", és mindazt, amit a magyarok mondtak, tolmácsolni fogja az illetékeseknek. Ez újabb reményt nyújtott a résztvevőknek, de az nagyon meglepte őket, hogy a partszakasz addigra már hemzsegett a rohamrendőröktől. Nem sokkal a bécsi rendőrfőnök távozása után, osztrák vámhivatalnokok és pénzügyőrök lepték el a hajót, s hozzáfogtak a vámvizsgálathoz. Ezt az utasok kifogásolták, mivel a vámvizsgálatra csak akkor lett volna joguk, ha a magyar csoportot beengedik az országba és az utasok partra szállhatnak, vagy ha ott vízumot kapnak. Ugyanakkor a vizsgálat azt a reményt kelthette a csoport tagjaiban, hogy további tárgyalások folynak a vízum megadását illetően. A vámvizsgálathoz elkérték az utasok névsorát, és beléptették a vízummal rendelkezőket. A vízum nélkülieknek azt mondták, hogy csak „később" nyilatkozhatnak helyzetükről. Az ellenőrzés során „az utasok minden csomagját kinyittatták, és beletúrtak mindenbe, minden papírcsomót alaposan megvizsgáltak". A hajó büféjét is elszámoltatták és az úti okmányokat átvizsgálták. A vámvizsgálat befejezése után mintegy két órán keresztül hírzárlatot rendeltek el.
Este kilenc órakor a magyar követség képviselői közölték a csoporttal, hogy az osztrák hatóságok véglegesen megtagadták a vízumot, az utasoknak reggelig a hajóban kell maradniuk, s reggel 8 órakor, egy újabb vámvizsgálat után a hajónak dolgavégezetlenül vissza kell fordulnia Budapestre.
 |
A Reichsbrücke |
Újabb fejlemény akkor következett be, amikor a bécsi rádió bemondta, hogy a Sirály II. szárnyashajó nem érkezik Bécsbe. A Reichsbrücke hajóállomásnál várakozó mintegy 40-60 embert addigra kb. kétszáz rohamrendőr vette körül, a Sirály II. szárnyashajót pedig a MAHART bécsi kikötőjében, négyszeres rendőrkordonnal zárták le, minden oldalról fényszórózták, senkit nem engedtek a part közelébe, az újságírók és a fényképészek is csak messziről figyelhették, és fényképezhették a hajót. A bécsi rendőrfőnök személyesen vezette „a part megtisztítását". Senkit sem engedtek partra szállni, még a hajó szovjet állampolgárságú gépészét sem, aki szabályos angol és orosz nyelvű osztrák vízummal ellátott útlevéllel rendelkezett.
azt hozták fel, hogy „nincs négynyelvű tengerészútlevele".
A helyzetet úgy fogták fel, hogy a vízum megtagadása a választásokkal kapcsolatos és a „belügyminiszter műve", aki a jobboldalt akarja kiengesztelni, mert egy fasiszta jobboldali tüntetést nem védett meg a kommunista ellentüntetéstől Dél-Ausztriában. Egyébként is meg akarják buktatni a belügyminisztert.
A kirándulók mindenesetre az októberi hideg éjszakát a Duna vízén, fűtetlen hajóban és az üléseken szorongva töltötték.
Reggel váratlanul megismétlődött az esti szigorú vámvizsgálat, kiegészítve azzal, hogy ekkor már a kapitány fülkéjét és a büfét is átforgatták. A hajó reggel 9 óra után dolgavégezetlenül indult vissza Budapestre. A hajót a vízi csendőrség a határig elkísérte.
Az incidensről az október 21-én, vasárnap reggel megjelenő osztrák napilapok is cikkeztek. A polgári Illustrierte Kronen Zeitung szalagcímében „Trójai szárnyashajó"-nak titulálta a Sirályt, alcímében pedig a hangzatos „50 magyar »komcsi« vízum nélkül beúszott - de nem engedték partra őket" címet kapta. A cikk esti „bújócskajátéknak" nevezte a Birodalmi Híd (Reichsbrücke), a Kereskedelmi Kikötő és a Téli Kikötő között kibontakozó eseményt. Mivel a „békeharcosok" propagandatevékenysége iránt Bécsben „kevésbé érdeklődnek", megtagadták a vízumot, de „ennek ellenére jöttek", tehát a magyar turistákat tették felelőssé az esetért, sőt
, hogy azok, akik „nem tartják tiszteletben az osztrák határ-előírásokat, alaposan elgondolkodhatnak és elképzelhetik, mi történne akkor, ha egy osztrák hajó 50 osztrákkal vízum nélkül Budapestre jönne".A kommunista Volksstimme 1962. október 21-ei számában „Lehullott a vasfüggöny. A meghívott Sirály szárnyashajót a határon feltartóztatták - Ötven magyarnak megtiltották a beutazást" címmel számolt be az eseményről.
Az újságokban megjelent cikkek fő hangsúlya a vízum nélküli utazásra terelődött. Arról, hogy miért nem kapták meg a magyarok a vízumot, az újságok nem írtak, de támadták a Nemzetközi Békeintézetet, mivel azzal vádolták, hogy „struccpolitikát" folytat. A lapokból nyilvánvalóvá vált, hogy a hatóságok tudtak a magyarok Intézettel való kapcsolatáról. Ez a bizonytalan, visszahúzódó magatartás az osztrákokat erősítette.
A Béketanács kiadott nyilatkozatában
belügyminisztert tette felelőssé a kialakult helyzetért, aki úgy rendelkezett, hogy „a választások előtti időszakban nagyobb külföldi turistacsoportok látogatása nem kívánatos". Tiltakoztak ez ellen az egyoldalú és az osztrák semlegességgel összeegyeztethetetlen intézkedés ellen, mivel „az ilyen jellegű korlátozások nem állnak fenn a nyugati külfölddel szemben".Dezséry László 1962. október 22-én készült jelentése megállapítja, hogy az Osztrák Kommunista Párt és a baloldali erők nem szenvedtek károsodást ettől a nagy fölhajtástól, egyrészt azért, mert a lapokból világosan kitűnt, hogy mintegy 40-60 fő ellen mozgósították jóformán az egész rendőrséget, másrészt a Duna nemzetközi vízi út, s a magyarok nem követtek el provokációt azzal, hogy Bécsig hajóztak, mivel a magyar felségterületet képező hajó fedélzetét nem hagyták el.
 |  |  | ||
A Rakéta szárnyashajó belseje | Rakéta szárnyashajó vezetője | Kilátás a nyitott hátsó peronról |
A jelentés szerint a fordulat az ügy értékelésében akkor következett be, amikor október 21-én a bécsi rádió esti híradásában már nem adott újabb hírt az incidensről, csupán azt közölte, hogy a hajó dr. Bélay József MAHART vezérigazgatóval Bécsbe érkezett, és ott bemutatkozó látogatást tett. Ebből úgy gondolták, hogy „az osztrák hatóságok szeretnék meg nem történtté tenni az eseményeket".
Az eljárásban résztvevő csendőrök, a vámőrök és a DDSG vezérigazgatója együttes véleménye szerint nem emlékeznek olyan esetre, amikor „ilyen nagymérvű készültséget láttak volna". A hivatalos szervek képviselői többször hangot adtak azon véleményüknek, hogy „nem értik az eljárás szokatlanságát, és meg vannak győződve arról, hogy ez nem használ az osztrák-magyar kapcsolatoknak". A hajó ételszolgálatának alkalmazottai pedig
, hogy „ilyen szigorú vámvizsgálat még magyar hajón nem történt".Dezséry László javasolta egy nyilatkozat kiadását a magyar rádióban és a sajtóban. A nyilatkozat szerint a hajó utasainak mindvégig reményük lehetett a vízumra, ugyanis annak elutasításáról semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak. Leszögezte, hogy a hajónak joga volt nemzetközi folyón megkísérelni az eljutást Bécsig, és számítva a két ország barátságára, azt remélni, hogy ott vízumot kapnak. A magyar hajó útjáról az osztrák határtól mindvégig tudtak az osztrák belügyi szervek, azok tudtával és engedélyével folytatta útját Bécsig. Az utasoknak nem volt politikai megbízatásuk, programjuk, hiszen a Hazafias Népfront egyszerű alkalmazottai voltak, akik saját öltségükön mentek jutalomkirándulásra, vízumuk elutasítását ezért joggal érezték „méltánytalannak". Véleménye szerint a foganatosított rendőri készültség és intézkedés „szokatlanul eltúlzott volt", az emberekkel való embertelen bánásmód, a vámvizsgálat pedig „jogtalan és durva". Ugyanakkor a magyar csoport távol állt attól, hogy provokációt hajtson végre vagy az osztrák belpolitikai helyzetben zavart okozzon. Végezetül leszögezte, hogy az osztrák hatóságok eljárása egyedül belpolitikai okokkal magyarázható, és a hidegháborús hangulatkeltés és hisztéria céljait szolgálta.
A magyar televízió munkatársai képeket készítettek az osztrák akcióról, és javasolták ennek bemutatását dokumentumfilmként. A Petőfi Rádió 1962. október 20-án az esti, 18 órai Hazai hírekben
a „Sirály 2 Bécsben" útjáról.Az eseményről készült jelentés végül felvetette, hogy az osztrák-magyar futballmérkőzésre utazó osztrák állampolgárokkal szemben „nem kellene-e valamilyen kisebb mérvű retorziót alkalmazni". Ezt azonban cáfolja a Népszabadság 1962. október 23-án megjelent cikke, mely szerint a magyar hatóságok „a mai napig több mint hétezer vízumot adtak ki" a vasárnapi válogatott labdarúgó-találkozóra hazánkba látogató osztrák
.Hogy egyes osztrák körökre milyen veszélyekkel járt volna a félszáz magyar turista bécsi útja - s végül is miért nem adták meg a vízumot - a mai napig nem derült ki a levéltári forrásokból. Összegzésként azonban elmondható, hogy 1963-ban a józanság és az európai idegenforgalom érdeke meggyőzte a két ország vezetését, és megindulhatott a Budapest-Bécs között - Pozsony érintésével - a menetrendszerű járat, és tart napjainkig. A menetrendszerű járat hivatalosan 1964. május 14-én indult meg, és akkor Bécsben ennek az eseménynek ünnepi külsőséget is
.Források
Jelentés az Országos Béketanács által Bécsbe rendezett hétvégi kirándulásról |
| Dezséry Lászlónak, az Országos Béketanács titkárának feljegyzése az eseményről |