Bevezető

A kommunista írók, mintha érezték volna egy világot újraformáló politikai vihar közeledtét, már a '70-es évek második felében - hivatkozva a polgári és népi írók termékeny együttműködésére - a náluk hiányzó egység megteremtését szorgalmazták. Fontosnak tartották a jövő átgondolását, a hatalom védelmét, a párt kultúrpolitikájának támogatását. Az 1980-ban folytatódó irodalompolitikai vitákban a „demokratikus nyilvánosság és az elvi következetesség" egységének kényes megóvását

. Könnyű volt ezt igényelni, megtartani annál kilátástalanabb. De ki látta világosan a történelmi mozgások irányát és ütemét? S azt, hogy ebben a gyorsuló kavargásban, mikor mit tesz helyesen: világnézete, politikai felfogása-elkötelezettsége, nemzete, népe, hit- és hivatásbéli közössége és nem utolsósorban saját és családja érdekeit szem előtt tartva. Elsüllyed-e a hajó, vagy csak léket kapott? Érdemes-e, kell-e menteni, vagy a menekülés valamilyen módját keresni? Ezeknek a dilemmáknak az eldöntésénél a világpolitikai helyzet alakulása játszott meghatározó szerepet, az egyéni és csoportmagatartást befolyásoló motívumok összetettsége ellenére. A hatalom egy olyan aknamezőn mozgott, amelynek telepítési térképét senki sem ismerte. Hol itt, hol ott lépett működésbe egy-egy robbanó szerkezet, nyugalmi, biztonságosnak mondható hely nem volt.

1980 tavaszán a nemzeti sorskérdések közül a katasztrófálisan alakuló népesedés késztette az írók egy csoportját, hogy erélyes, gyors és távlatos intézkedéseket követeljen a kormányzattól. Fekete Gyuláék nem tudtak valóságos eredményt elérni. A politikai vezetés tartozása nőtt, a vele szembeni bizalom tovább csökkent. Ugyanakkor rózsaszínűnek látták, a november 20-21-én, az Írószövetség (MÍSZ) által rendezett tanácskozást. „Az eszmecsere jó modellje lehet annak - tájékoztatták Óvári Miklóst, az MSZMP KB kulturális területet felügyelő titkárát -, amire kulturális életünkben szükség van. [...] a mostani siker biztató jelenség. Arra kell törekedni, hogy ne maradjon kampányszerűen előkészített, egyedi alkalommá, hanem az irodalmi közélet, a sajtó, a társadalmi nyilvánosság felelős és állandó magatartásformájává váljon." Erről szó sem volt. Az MÍSZ elnökségi ülésén a Fiatal Írók József Attila Köre (FIJAK) folyamatos elégedetlenségről, önállósulási hajlandóságáról vitáztak s nemcsak az irodalompolitika hivatalos képviselője, Tóth Dezső és az írók, hanem az utóbbiak egymás között sem értettek egyet e kérdésben. Cseres Tibor szerint: „ha új írószövetséget akarnak, akkor próbálják meg! Mire Dobozy így válaszolt: Erre ne biztassuk őket! Cseres: Úgyis megcsinálják, ha akarják. Tóth Dezső: Ez az elaborátum tele van tarthatatlan [...] követelményekkel... ezt a játékot ne játsszuk [...] plasztikus politikai jellegű terminusok dominálnak [popup title="[benne]" format="Default click" activate="click" close text="MNL OL M–KS 288. f. 51. cs. 14. ő. e. Óvári Miklós titkári iratai"]. A politikai feszültség levezetése érdekében létrehozott Mozgó Világ sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Léte, működése a szembenálló felek egyik harci terepe lesz.

Ilyen légkörben készült minden érdekelt fél a soronlévő, 1981 decemberére kitűzött tisztújító és alapszabály-módosító közgyűlésre. Az MM-ben folyó tárgyaláson Pozsgay Imre miniszter, Kornidesz Mihály KB osztályvezető és Tóth Dezső a jelölő bizottsággal elfogadtatta a legfontosabb tisztségek betöltésére vonatkozó központi személyi javaslatokat. Főtitkárnak Jovánovics Miklós akarták megválasztatni, a JAK-kal és a vidéki csoportokkal foglalkozó titkárnak Nagy Gáspárt. Kompromisszumként nem emeltek kifogást két alelnök jelölése ellen. Azt viszont kikötötték: Mészöly Miklós semilyen tisztséget nem viselhet! Pozsgay Imre, többek között

: „a párt vezető szerepe, a marxizmus hegemóniája, mint alapelvek, az egész társadalomra érvényesek - így az Irószövetség tevékenységében és vezetésében is tükröződniük kell."

Az 537 tagot számláló Szövetség közgyűlését Cseres Tibor nyitotta meg, ismertette Illyés Gyula levelét, majd kegyelettel emlékezett meg az elmúlt öt évben elhalt pályatársakról. A felszólalók közül Keresztury Dezső figyelmeztette a jelenlévőket: az MÍSZ „sem a társadalmi, sem az irodalmi változásokat nem veszi kellőképpen tudomásul." Szólt az önismeret hiányáról. Kijelentette: „Feltűnő újabb irodalmunk műveletlensége: van olyan fiatal író, aki még fogalmazni sem tud tisztességesen."

A közgyűlés - hivatalosan - a haza és a szocializmus elválaszthatatlan ügye mellett tett hitet. Megismételték azt az állnadóan jelenlévő, de az utópiák világába tartozó jámbor óhajt, hogy a MÍSZ legyen bensőséges

. Hubay Miklós az új elnök, az elnökség - benne Cseres Tiborral - és a nagy létszámú választmány egy „megbolydult darázsfészekben" kezdte meg/folytatta munkáját, bensőségről, műhelyről legfeljebb álmodtak. Az MSZMP KB TKK Osztálya értékelte a közgyűlésen tnörténteket. Megállapították, a tervezett célt, azaz, hogy a „tanácskozás egésze konstruktív politikai légkörű és tartalmas, az egész társadalom összefüggéseiben gondolkodó [...] felelős közéleti fórum legyen" főként a lengyel szükségállapotról szóló hírek miatt - csak részben sikerült. A közgyűlés legfőbb tanulságának a jelentés készítői azt tartották, hogy „alapvető irodalompolitikai kérdésekben, nyilvános vitákban az elkötelezett írók gondolati, színvonalbeli és hangulatteremtő fölényben voltak." Az ellenzékieskedők nem akartak, főleg nem tudtak nyíltan színt vallani és tábort szervezni. Egy csoport az érdekvédelem és a demokrácia növelése örvén, „burkoltan pluralizálási törekvéseket is hangoztatott." Az elkötelezettek szervezeti és személyi vitákban inkább defenzívába kerültek. Az új 69 tagú választmányban , és a „széles körben nagyrabecsült pártonkívüli elkötelezett" írókra is számíthattak. A Művelődési Minisztérium és a KB kulturális osztálya hosszú távú cselekvési programot „a közgyűlésen elhangzott reális javaslatok és valóságos gondok megoldási ütemezéséről."

A valóságos gondot - erről a követendő irányvonalról, eszközökről és módszerekről szóló valamennyi forrás egybehangzóan beszél - az ellenzék erőösszpontosításának, szervezettségének, legális szereplésének megakadályozása, saját pozíciók erősítése jelentette. Erre az ÍSZ ügyrendjének kívánatos módon történő megfogalmazása, elfogadtatása, a kommunista tisztségviselők anyagi támogatása, hatáskörük növelése, kiszélesítése, az engedmények végső (?) határainak világos megfogalmazása, az ehhez való ragaszkodás, a párt és állami szervek idevágó munkájának messzemenő összehangolása és mindehhez a legfelső döntés elnyerése látszott alkalmasnak.

Ezeknek a céloknak az elérése érdekében az elnökségen belüli, és a tagság soraiban dolgozó kommunista írókat mozgósították. Különös figyelmet szenteltek a szaporodó irodalmi társaságoknak, korlátozva a velük foglalkozó új Bizottság hatáskörét, mivel az ellenzék szerveződését, a pluralizmus előkészítését vélték felfedezni bennük, nem

. A mintegy 60 fős kibővített kommunista aktíva az „ősztől várhatóan megszaporodó" vitákra . A pécsi találkozó reményt ébresztett ezek sikeres megvívására. Az első Tiszatáj-ügy heves vitákat eredményezett, a szinte minden felszólalója „baklövésnek minősítette" Vörös László felmentését. Mészöly Miklós - olvasható az ülésről készült Tájékoztatóban - „az elmúlt két évtized politikájának következetességét és folyamatosságát megmerevedésnek minősítette." Az ugyancsak felháborodást keltő konzultációs listával (központi és vidékenként is készített feketelistákkal) azt akarták elérni, hogy az „ellenséges fórumokon publikáló írók" hagyjanak fel ezzel. Az őszi viták nyomán mind az elnök, mind a főtitkár foglalkozott a lemondás gondolatával.

Cseres Tibor

a Tiszatáj szerkesztősége mellett."Bízom abban - írta neki 1983. január 5-én kelt levelében Zelei Miklós -, hogy a szöveg jó hatással lesz az ügyek kimenetelére." Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya - visszatekintve az elmúlt hónapok eseményeire - márciusban úgy látta, hogy „tovább gyarapodtak [!] a kedvezőtlen jelenségek". Csoóri a vidéki csoportokat befolyásolja, a JAK '56 értékelését kívánja revízió alá venni stb. A Politikai Bizottság tagjainak készült anyag a következőkkel : „A Művelődésügyi Minisztérium megvétóz minden olyan írószövetségi határozatot, amely ellentétes a Szövetség alapszabályaival, ill. sérti politikai érdekeinket." Áprilistól az Új Symposion ügye adott alkalmat a viták folytatására. Cseres most is a megtámadottak [popup title="oldalán állt" format="Default click" activate="click" close text="Hubay Miklós 1983. április 11-ei levelében tájékoztatta Cseres Tibort: „Titkárságunk kézhez vette azt a levelet, „amelyet Domokos Mátyás juttatott hozzánk [...] tartalmával titkárságunk mélységesen egyetért” – eljuttatjuk minden választmányi taghoz. A június 10-ei elnökségi ülés napján kelt Hubay Miklós Cseres Tibornak írt levele. Az elnökség megtárgyalta „azt a levelet, amelyet az Új Symposion ügyében aláírtál. Aggodalmadat megértjük, de a jelenlegi körülmények ismeretében egységesen úgy ítéltük meg, hogy egy másik ország szerkesztőségének személyi ügyeibe illetéktelenek vagyunk.” Így hát nem tűzzük a választmány napirendjére. (Lásd még: Beszélő, 1983. 8. szám, 96–100.)"]. A pártvezetés úgy látta, hogy az ellenzék lépései, kezdeményezései a szélesebb mozgástér és a legalitás elérését célozzák.

Ősszel Csoóri fegyelmezése miatt kerekedett vihar. Az elnökség szeptember 19-ei ülésén hiába

Tóth Dezsőnek: „nem a magyar írókról van szó, nem csupán Csurka Pista és nem Csoóri Sándor ügyéről, az egész országról van szó, akárhova mentek, ugyanezekről a kérdésekről van szó, csak nem Csurka István-ügynek, nem Csoóri Sándor-ügynek, nem Cseres Tibor-ügynek mondják ezeket a kérdéseket. [...] Ha ti annyira érzékelnétek az összefüggéseket - vágott vissza Tóth Dezső - mint amennyire a politika érzékeli a szívében és az idegeiben a magyar értelmiséghez képest, akkor nem így beszélnétek." A csaknem nyolc órás tanácskozás egészét - hangsúlyozta a róla készült - a „lázadó, tiltakozó hangulat, a kulturális politikával való szembekerülés szándéka jellemezte." Novemberben a választmány megbízatása alapján az elnökség vegyes bizottságot hozott létre a „függőben lévő ügyek" rendezésére. A JAK, e bizottság munkájának megkönnyítése érdekében rendezvényeit, így az Írószövetség 1956-1959 közötti történetének megtárgyalását elhalasztja.

Decemberben új csoportosulással, a Móricz Zsigmond Társasággal gazdagodott a Szövetség. Cseres Tibor

az elnökségnek: „Működésünket az ÍSZ alapszabályainak és a választmány határozatában foglaltaknak megfelelően kívánjuk folytatni, úgy amint Móricz Zsigmond is tenné, ha még élne."

1984 igen gyér érdeklődésről tanúskodó választmányi ülésekkel, a JAK közgyűlésüket előkészítő jelleg- és célmeghatározó javaslatával, majd Nagy Gáspár egyik oldalon örömujjongást, a másikon felháborodott tiltakozást kiváltó versével folytatódott. Nem jutott lényegesen előbbre az írók szakszervezetének megalakítását célzó tárgyalássorozat sem. A karácsonyi ünnepek előtt néhány nappal Hubay Miklós a következőket

Cseres Tibornak: „a választmányi ülésen úgy tettünk, mintha nem vennénk észre azt az „atra curá"-t, amely ott ül szövetségünk mögött. Talán jobb volt így. A szembenézést azonban nem odázhatjuk el sokáig [...] Nagyon bízom bene, hogy Te is, együtt az elnökség több tagjával, bölcs és leleményes gondolatokkal segítesz túljutni a jelen válságon." A Nagy Gáspár-féle vers miatt az MM alkalmazta a rendelkezésére álló fegyelmező eszközöket, izolálta a Szövetséget, azaz nem adott ki utazási engedélyeket, ami lehetetlenné tette a nemzetközi kapcsolatokból adódó kötelezettségek . A választmányon belüli kisebbség - a KB Agitációs és Propaganda Osztályának véleménye szerint - „minden áron a politikával szembeni konfrontációt erőlteti. [...] Mivel az elnök és a főtitkára ismét le akart mondani, az ügyet lezárták és a korlátozó intézkedéseket feloldották. A felső vezetés következtetése szerint a MÍSZ vezető testületeiben, kiélezett helyzet esetén a józan többség győz. Ördögh Szilveszter ezek szerint nem tartozott ebbe a csoportba, mert áprilisban megfogalmazott javaslatában kimondta: „illúzió a szó eredeti és hamisítatlan jelentése szerint létező szövetségre hivatkoznunk." A megújulás - hangsúlyozta a szerző - . A MÍSZ valóban zilált állapotban volt, de működött. A JAK folytatta a „nemzedéki-vitát" -, két új tömörülés bontott zászlót, az és a Szilágyi Domokos nevét viselő, amelynek egyik alapító tagja volt Cseres Tibor is. Mindkettő viszonylag jól körülhatárolható irodalmi izlésvilágot, stílustörekvést, társadalmi-politikai eszményt képviselt.

1986 a közgyűlés előkészítése jegyében zajlott, aminek fontos hátterét adták a Szovjetunióban bonyolódó politikai események s a tábor többi országában érzékelhető reagálások. Az ősszel kipattant újabb Tiszatáj ügy ezért oldódott meg az előzőnél zajtalanabbul. A Választmány - 32 tagjának kérésére - szeptember 8-án rendkívüli ülést tartott és az „ország nehéz helyzetére" utalva kijelentette: „a sérelmi politika helyett a jobb megoldások politikáját" kell

. A szinte megszakítás nélküli viták, összecsapások ellenére zajlott az írószövetségi élet, az írók alkottak is, figyelemreméltó művek kerültek a közönség elé. Gyarapodott, gazdagodott a szövetségi sajtó. 1983 tavaszán Évszak címmel negyedéves tájékozatatót indított útjára a vezetés, a felsőbbség szigorú ellenőrzése mellett. Az eddig négy szerkesztőségben dolgozó fiatal erőket fogta össze az új, rotációs eljárással készített JAK-folyóirat, egyengetve az általuk kívánt megújulás útját. Az elnökség és a választmány 1985. december 16-án tartott közös ülésén, az MM kérdésére válaszolva, támogatta a Hitel címmel tervezett folyóirat programját és a . Felmerült a MÍSZ 1945-1970 közötti históriájának . Az ország, a nemzet sorsát érintő és szakmai kérdésekről rendeztek előadásokkal összekötött eszmecseréket. Így került sor 1984. április 14-én a prózai szakosztály, a Magyarország felfedezése sorozat szerkesztő bizottsága és az Eötvös baráti kör A dunai vízlépcső című vitájára. Június 14-én Aczél György tartott tájékoztatót időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről, melyek nyomán sokrétű vita folyt. Novemberben Fekete Gyula vezetett eszmecserét a „Háború és béke - korszerű irodalmi ábrázolás problémái" tárgykörben, Cseres Tibor közreműködésével. A következő évben, január 18-án a kritikai szakosztály rendezett vitát az Élet és Irodalom „utóbbi" évfolyamáról. Kiemelkedő esemény volt a Ráday Kollégiumban megrendezett „Kettős-gyökerek" c. történelmi párbeszéd. Az elnök, Hubay Miklós pedig a MTA Tudós Klubjában adott elő „A hazai irodalom problémái" címmel. Ennyit ízelítőül.

Az írótársadalom érdekeinek képviseletét, a szociális helyzet javításán keresztül az alkotómunka segítését szolgálta a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapja, ahol 1950. november 24-től 1951. november 12-ig tagként, 1976. október 1-től vezetőségi tagként, később elnökként, majd 1985 júniusától tanácsadóként Cseres Tibor is dolgozott. Erről a legilletékesebb forrásból, Funk Miklós

idézünk. „Az Alap két író-testülettel dolgozott. Volt egy kilenc íróból álló vezetőség. Ezeket a Szövetség javasolta, de a miniszter bízta meg öt évre. Elnököt maguk közül választottak. Cseres talán a legjobb elnök volt. A testület havonta ülésezett - minden hónap utolsó péntekén - a Báthory utca 10-ben 10-től l2 óráig. Tizenkettőre végeztünk, akárhány ügy is volt napirenden. Csevegés és anekdotázás közepette mindent sikerült gyorsan elintéznünk. Tagfelvételek esetén kis szakmai önéletrajzot kellett beadni. Általában föl sem olvastam ezeket, mert ismerték őket a vezetőség tagjai. És Tiborra tekintett mindenki. Ha ő bólintott nem is volt tovább vita. Fantasztikus ismeretanyaga volt. Ha mondjuk egy vidéki pályakezdő költőről volt szó, akiről szinte senki sem hallott, akkor Tibor mondta: igen, olvastam verseit, érdekesek. A többiek néha ámulva néztek rá, hogy ő honnan tudja azt: a Győr megyei Pedagógus közlönyben jelent meg egy szóbahozott vers!?

Ezen kívül, ritkábban, előleget utaltak ki. A szabadfoglalkozású írók szinte ezekből éltek. Adtak ún. vezetőségi segélyeket. Egykor híres tudósoknak, pl. Asztalos Miklósnak, Mikszáth- és távoli Berzsenyi-rokonoknak, vagy éppen Adyék egykori cselédlányának, Vojicának. Tibor időnként föl-föl merített az emlékezetéből ilyen neveket. Adtak ösztöndíjakat, melyek csak az irodalmi élet számára voltak nyitottak." A politikai vezetés - hangsúlyozza Funk Miklós - nem szólt bele érdemben az Alap munkájába. Sokaknak jelentett pótolhatatlan segítséget a pihenő-alkotóházak igénybe vétele. Szigliget, Nagymaros, Zsennye, Visegrád, Mátraháza, Sikonda várta az alkotókat. „Hosszas vita után, Tibor támogatásával bevezettük, hogy az iskolai szünetekben gyerekekkel mehetnek az alkotóházakba az írók. Méghozzá kedvezményesen, a gyerekekért csak a díj felét kellett fizetni. A negyedik gyermek után pedig semmit. Lassan kialakult ez a rendszer, mindenki elfogadta/belenyugodott."

Az Alap Irodalmi Szakosztályához 1983. december 31-én 756, egy évvel később 771 író tartozott. Hatszázötven budapesti, 121 vidéki. Az elnök protokoll feladatai közé tartozott az irodalmi szakosztály díjának és a Bölöni György emlékéremnek évenkénti átadása és a szigligeti vezetőségi ülés összehívása A MÍSZ ezen munkaterületéről, jellemző módon sem a kortárs ellenzéki tábor, sem a hálás utókor tollnokai nem emlékeznek meg.

A külügyi munkában, akár a tábor országairól, akár az ellenséges nyugati világról volt is szó, nagy körültekintéssel, tapintattal kellett eljárnia mindazoknak, akik erre megbízatást kaptak, akik íróként ilyen külországi „kalandozásokra" vállalkoztak. A már jelzett történelmi helyzetben még az átlagosnál is fontosabbak voltak a külkapcsolatok, márcsak a biztonságosabb tájékozódás miatt is. Ennek megfelelő volt a [popup title="hatalom" format="Default click" activate="click" close text="Példaként Baczoni Gábor Csurka István külföldi útjáról szóló beszámolójának bírálatából idézünk: „Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy hozzájárult egy new york-i beszédének a hazánkkal ellenségesen szemben álló Szabad Európa Rádió-ban történő közléséhez [...] Előadókörútja nem a híd szerepét játszotta a haza és az emigráció között [...] ellenkezőleg: nagyon is egyoldalú állásfoglalásával akarva akaratlanul a hazával és a szocializmussal szemben álló erőket támogatta.” Az írás keltezése, 1986. augusztus 7. Az író „büntetésül” nem publikálhatott. Jellemző, hogy a Kriminalisztikai és Politikai Írók Világszövetségének alelnöke Berkesi András volt!"] ellenőrzése, közreműködése. Cseres Tibor tagja volt annak a szűkkörű MISZ

, amelynek figyelnie, segítenie kellett a határon túli magyar irodalom képviselőit, helyzetüket, munkásságukat. A Szövetség külügyi titkára, Ördögh Szilveszter mindent megtett a siker érdekében. A Szovjetunióba elég sűrűn utazó delegációknak vagy vezetője, vagy tagja volt Cseres, de képviselte a MISZ-t Bulgáriában és Csehszlovákiában is. Jelen lehetett a Kós Károly 100. születésnapját ünneplők között, s Dobozy Imre társaságában TV beszélgetést folytatott Szergej Zaligin állami díjas prózaíróval. A nyugati kapcsolatok szélesítését szolgálta az az erőfeszítés, amelyről a külügyi titkár - félhivatalosan - így írt: „Végre-valahára (ha nem is pecsétes) engedéllyel bírunk arra a tervezett rendezvényünkre nézvést, amelyet a német nyelvterületen (Ausztriában, az NDK-ban, NSzK-ban, Svájcban) élő, a magyar irodalommal és kultúrával hivatásszerűen foglalkozó írók-műfordítók és szakemberek [!] részvételével szeretnénk megrendezni" 1986. szeptember 16. és . Mindezek a külügyi aktusok- akaratlanul is - egyengették egy nyitottabbnak remélt kapcsolatrendszer útját.

A MISZ nem az írók szervezete lett volna, ha tevékenységének egyik, ha a körülmények engedik, legfontosabb része nem a könyvkiadás és terjesztés ügyének folyamatos szorgalmazása. De az volt! Az idősek - elvonatkoztatva a történelmi közegtől - szép emlékeket őriztek a hajdanvolt könyv-ünnepekről, az új középnemzedék nem idegenkedett a piaci viszonyok érvényesülésétől, ha a szükséges mértékű állami beavatkozás jelenléte biztosított volt. A fiatal gárda pedig úgy gondolta: az igazi irodalmi értékek, jöjjön bármilyen változás, a felszínen maradnak és az irodalom általuk hirdetett szerepét képes lesz betölteni. Így hát, eltérő indítékoktól késztetve, az ügy állandóan napirenden volt. A választmány minden évben áttekintette a helyzet előző évi alakulását, mérleget készített és javaslatokat dolgozott ki, továbbított, vitatott meg az érdekelt fórumokon. Legfontosabbnak - változatlanul - az élő magyar irodalom alkotásainak terjesztését tartották. 1985-ben rendezték meg az első „reform könyvhetet". Országos megnyitó volt Budapesten és egy vidéki városban. A magyar könyvújdonságokat nagy számban, kiemelkedő példányszámban és viszonylag olcsón adták ki, az írók találkoztak az olvasókkal, a kiemelkedő műveket bemutatta a rádió, a TV, megvitatták a Kossuth-Klubban.

Cseres Tibor 1981. május 20-án, Budapesten nyitotta meg az országos könyvhetet, 1985-ben Békés, Veszprém és Komárom megyében tett eleget a meghívásoknak. November 25.-én pedig a „Regény-dokumentum-regény, memoár" a Kortárs című folyóiratban elnevezésű beszélgetés egyik tagja a Kossuth-Klubban. A kiadók versenyébe bekapcsolódott a Hitel Független Kiadó is. Elsőként a MISZ 1981. decemberi közgyűlésének anyagát jelentette meg, nem csekély érdeklődést keltve az ország határain túl élő magyarok körében. A nyugaton megjelenő magyar nyelvű lapok is megemlékeztek róla.

A magyar irodalomban végbemenő átrendeződés, súlyponteltolódás, az új írónemzedék „trónkövetelése", az irodalmi elődökhöz való viszony újragondolása, a nyugati avangard törekvések értékelése és hasznosítása s e forrongással összefüggő számtalan egyéb kérdés ugyancsak megosztotta az szakírókat. Egy részük a nyugat majmolásának veszélyét hangsúlyozta, a magyar irodalmi múlt kiválóságainak lejáratását, detronizálását vetette egyes irodalomtudósok szemére. Mások a generációk közötti távolság nagyságát emelték ki, szemben azokkal, akik a viszony, a kölcsönös megértés lehetőségét nem tartották kortól függőnek, sokkal inkább a műveltséggel párosuló nyitottsághoz tapadónak. Többen a megismétlődő támadások helyett a megértést sürgették, elsősorban a fiatalok tájékozódásával, próbálkozásaival kapcsolatban. De megindult az eddig általánosan használt alapfogalmak újraértelmezése is. Kertész Ákos

Simonffy Andrásnak: „Arról van szó, András, le kéne számolnunk néhány illúzióval. Az irodalom, ezen belül a Te munkád, az enyém s a többieké nem úgy közügy, ahogy mi azt annak idején hittük. Ha eljut a szavad az olvasóhoz, s az olvasó a maga ügyének érzi azt, amiről beszélsz, akkor közügy. Ha nem, magánügy." Nézőpont-váltásra irányította a figyelmet az újvidéki tanácskozás is, amely az „új magyar regényirodalom újító és formateremtő változásainak eredményeit, azt a regényvonulatot, amely Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Lengyel Péter, Nádas Péter, Esterházy és Spíró munkásságához köthető." Sükösd Mihály viszont éppen a fiatal prózaírókat figyelmeztette: a „nagy regény" megalkotásához nem elég az „önéletrajziság", ahhoz rengeteg tapasztalati anyag, valóságanyag kell. A mikrovilág feltárására irányuló erőfeszítéseik mellett nélkülözhetetlen a nagyobb összefüggések művészi . Egyik oldalon a realizmus mélyítése, erősítése érdekében igyekeztek felhasználni a szociográfia kínálta lehetőségeket, a másikon viszont kétségbe vonták a „szociográfia, a riportregény és a publicisztika" tárgyalását a „valódi" széppróza körében.

Cseres Tibor olvasta, hallgatta, folyamatosan figyelemmel kísérte a kritikai, esztétikai, irodalomtörténeti eszmecseréket, törekvéseket és szervezkedéseket. Minden kísérleti eredményt hasznosított, de írói élettervéről, az alapkérdésekben egykor kialakított álláspontjától egy jottányit sem tántorodott el. Számára a '80-as évek, egyrészt az életmű-vetés betakarításának megindulását, másrészt a mában is ható erők történelmi gyökereinek feltárását célzó új művek alkotását jelentették, olyan művekét, amelyek a magyar nemzet fennmaradása szempontjából elsőrendű kérdésekre világítottak rá. Az Én, Kossuth Lajos, a Foksányi-szoros és a Vízaknai csaták nemcsak saját életművének - megítélésünk szerint különösen az utolsó - kiemelkedő alkotása, de a XX. századi magyar próza - „nemzetféltő-tudaterősítő" vonulatáé is. Életéről, művészetéről, kortársairól sokat eláruló

, a Perbeszédek és párbeszédek is ennek az életszakasznak fontos terméke.

Közéleti tevékenységénél kihagyhatatlan, hogy  1983-ban mintegy ötven magyar íróval együtt nyílt levélben tiltakozott az Új Symposium jugoszláviai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának menesztése ellen. 1984. június 6-án, Csurka István és Mészöly Miklós írókkal együtt tiltakozó nyilatkozatot tett közzé Duray Miklós szlovákiai magyar író letartóztatása ellen, valamint személyesen is megjelentek bírósági tárgyalásán.

A „termés" betakarítása elismerések sorát is jelentette. Elsősorban

. Nem kerülhette el a nagyhatású írók sorsát: érettségi tétel, szakdolgozat téma lett. A '80-as években már több kitüntetést is kapott a kormányzattól. Emellett Én, Kossuth Lajos címűért kiadói nívódíjban részesült. Hetvenedik születésnapján, 1985. április 1-jén az alkalomhoz illő körülmények között köszöntötték. A nyugdíjba vonuló jubilánst 1986 őszén éri a legnagyobb szakmai elismerés, egyben a legnagyobb, legnehezebb közéleti feladat is, a Magyar Írók Szövetségének tagsága elnökévé választja, egy olyan helyzetben, amikor lét és nemlét mindennapos lehetőségként volt jelen, amikor a hatalom vaksága és az írótársadalom erős megosztottsága a Szövetség több évtizedes működése során felhalmozódott értékek ebek harmincadjára kerülésével fenyegettek. A széleskörű bizalom megnyilvánulása elől - ezúttal - már nem lehetett kitérni, de nem is akarta elhárítani azt.

Források

 

 

 

1980

---

1981

---

1982

---

1983

---

1984

---

1985