Bevezető

Idén emlékezünk meg a magyar Holokauszt 70. évfordulójáról, melynek speciális fejezete volt a magyar zsidó férfiak katonai munkaszolgálata. A zsidó munkaszolgálatos századokhoz helyezett tartalékos tisztek között sokan voltak olyanok, akik brutálisan és kegyetlenül bántak a századuk állományába tartozókkal, emellett voltak a munkaszolgálatos tisztikarnak olyan passzív és erélytelen tagjai is, akik nem tettek semmit alárendeltjeik, a keresztény vezetőkeretek egyes antiszemita, szadista hajlamú, különféle frusztrációikat a zsidókon kiélő beosztott tiszthelyetteseinek, illetve legénységi állománycsoportba tartozó tagjainak megfékezésére. Számos olyan tisztességes tartalékos tiszt is volt azonban, aki ha már egy ilyen alakulathoz került, igyekezett emberségesen bánni a százada állományába tartozó zsidókkal, és igyekezett őket a különféle külső és belső atrocitásoktól

. Az alábbi, magántulajdonban lévő levél egy ilyen esetet példáz. A dokumentumot egy volt munkaszolgálatos írta 25 évvel a háború vége után egykori századparancsnok-helyettesének. A címzett - aki nemcsak tisztességes és becsületes, de nagyon szerény ember is volt - sosem mutatta meg ezt a levelet családjának, és leánya csak édesapja halála után, irathagyatékának rendezésekor bukkant a dokumentumra. Ezt követően, a II. világháborúra vonatkozó, maradandó értékű magániratokkal kapcsolatos gyűjtőmunkám során került a levél a látókörömbe Pécsett, 2011-ben.

A levél címzettje, Erb János Jenő 1907. április 25-én született Pécsett, Erb János kőműves és Schnell Mária gyermekeként, római katolikus

. Az újszülött fiúgyermek nem kapott második keresztnevet, csak Jánosként anyakönyvezték, de ő később mégis a Jenő keresztnevet használta (ahogy az gyakran előfordult anélkül, hogy annak használatát hivatalosan kérvényezte és azt engedélyezték volna, így az a születési anyakönyvébe sem került be - nevét ennek előrebocsátásával közlöm a továbbiakban Erb Jenőként).

Erb Jenő Budapesten, az Állami Felső Építő Ipariskolában érettségizett (az intézmény mai jogutódja a Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakközépiskola). Ezt követően, miután három évet építésvezetőként dolgozott egy építőmester mellett, építőmester vizsgát tett, és építési vállalkozóként dolgozott. Pécsett több, helyi jelentőségű épület is az ő keze munkáját dicséri, ilyen például a Mecsek-oldalban található

is.

Katonai pályafutását a korabeli források

nem könnyű bemutatni. Néhány, a családnál fennmaradt dokumentum és a Néphadseregben kiállított katonakönyve alapján azonban vázlatosan ez is megismerhető volt. Póttartalékosként vonult be a pécsi 8/I. gyalogzászlóaljhoz, ahol 1937. október 5-től 1937. december 18-ig kapott kiképzést. Ezt követően, 1939-ben is behívták zászlóaljához négy hónapra, ennek során fordult meg először Kárpátalján. Az 1939 márciusában, Kárpátalja elfoglalására mozgósított 11. önálló dandár alárendeltségében lévő zászlóaljával ugyanis elvonult Kárpátaljára, a Felső-Tisza völgyébe. A határsávban állomásozó és legelőször bevetett, illetve az előttük felvonuló gyorscsapatokat követő 8/I. zászlóalj már nem vett részt a közvetlen harcokban.

Erb Jenő hadapród őrmester 1944-ben Kárpátalján (a szerző gyűjteményéből)

1940-ben ismét behívták négy hónapra, minden valószínűség szerint a nyári kétszeri felriasztás során (ekkor a második bécsi döntést követően Romániától visszaszerzett partiumi és az Észak-erdélyi területekre harc nélkül vonult be a Honvédség).

A 1941 áprilisában a Jugoszlávia elleni hadműveletek idején mozgósították a 11. gyalogdandárt, amelynek alárendeltségébe tartozott többek között a 8/I. zászlóalj is. (A. zászlóalj biztosítófeladatokat látott el, részben a baranyai háromszögben). Erb Jenő hat hetet töltött katonaruhában. A következő évben szintén behívták egy rövidebb időtartamra, de hadműveleti területre ekkor sem került.

Erb Jenőt 1943. január második felében Kassára vezényelték a VIII. közérdekű munkaszolgálatos (kmsz.) zászlóaljhoz, póttartalékos zászlósi (tartalékos tiszti) tanfolyamra, mely áprilisig tartott. Rendfokozata ekkor karpaszományos tizedes volt. Ezt követően, még 1943 folyamán hadapród őrmesterré

(későbbi zászlósi kinevezéséről viszont nincs adat).

Ezt követően 1943 novemberétől 1944 októberéig a mohácsi IV. kmsz. zászlóaljban teljesített szolgálatot, annak 104/8. századában, munkaszolgálatos századparancsnok-helyettesként (valószínűleg megbízott századparancsnok is volt). Alakulatával kezdetben feltehetően Újvidéken állomásozott, majd Kárpátalján, illetve Galíciában zömében útépítő, útkarbantartó feladatokat hajtottak végre. A Kárpátokban építő feladattal alkalmazott munkaszolgálatos alakulatokról kevés információ maradt fenn, ez a helyzet a

is.

A 104/8. század sem sorolható az ismert munkaszolgálatos századok közé, Erb Jenő fennmaradt, töredékes jegyzetei és fotói alapján azonban nagyjából sikerült megállapítani azt, hogy a század a Felső-Tisza völgyében, illetve a Kárpátok gerincén túl, a Tatár (Jabloneci)-hágótól keletre dolgozott. Ennek során a század a következő településeken, illetve környékükön biztosan járt, részben dolgozott is: Vorohta, Verhovina, Krzyworownia, Krzywopole, Ardzeluza, Zabie Slupejka, Zabie Ilcia, Mikulicsin, Hoverla-gát, Láposmező (Luhi), Havasalja, Kőrösmező, Máramarossziget, Aknaszlatina.

Erb Jenő az 1944. októberi visszavonulás során történt egy igen súlyos - kis híján végzetes - balesetet szenvedett. 1944. október 19-én, Beregszásztól nyolc km-re egy magyar katonai teherautó a vezető gondatlansága miatt túl nagy sebességgel akart bevenni a síkos úton egy kanyart. Hirtelen fékezés közben a teherautó balra kifarolt, és elütötte az út szélén menetelő Erb Jenőt, akinek bal combja és bal alkarja is eltört. A súlyosan sérült hadapród őrmester a budapesti 506. számú hadikórházba került, ahonnan 1944. november 1-jén szülővárosába, a pécsi 524. számú hadikórházba helyezték át, itt érte a háború vége. A baleset következményeit élete végéig viselte, mert a nehezen gyógyuló, súlyos törések rosszul forrtak össze, csontvelőgyulladást is kapott, emiatt az 1945. szeptember 15-én Pécsett elvégzett orvosi felülvizsgálat 100%-os polgári kereső-, és munkaképesség csökkenést állapított meg nála (korábban kis híján amputálták a bal lábát). Később 50%-os hadirokkanttá nyilvánították, élete végéig sántított. A háború utáni civil életben sem szakadt el eredeti szakmájától, évtizedekig tevékenykedett építésügyi igazságügyi szakértőként. Erb Jenő 2002. február 20-án hunyt el Pécsett, ott is helyezték örök

.

Kutatásaim során a levél íróját is egyértelműen tudtam azonosítani. Az egykori munkaszolgálatos izraelita kereskedőcsaládban született Pécsett, 1907. szeptember 11-én. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol 1990. január 22-én hunyt el. Mivel közvetlen hozzátartozóit eddig nem találtam meg, és nem tudtam engedélyt kérni tőlük a levél - és a mellékelt boríték - közlésére, ezért a levelet anonimizált formában publikálom, a feladó neve és egykori pontos lakcíme nélkül.

A család visszaemlékezése szerint volt más egykori munkaszolgálatos is, aki 1956-os kanadai emigrációjáig Erb Jenővel belsőséges, baráti viszonyt ápolt. Ő bizonyára élőszóban köszönte meg Erb Jenőnek azt, hogy a legnehezebb időkben is emberséges volt zsidó honfitársaival.

A levél eredetije az Erb-család, másolata a szerző birtokában található. A szerző ezúton is köszöni Erb Gizellának az anyag összeállításához nyújtott segítségét, illetve a neki ajándékozott korabeli fényképeket.

Forrás

G. L. egykori munkaszolgálatos levele hajdani parancsnokának, Erb Jenőnek

  

1970. március 30.

 

„Arlington, Va. March 30, 1970

 

Kedves Erb Jenő Úr!

Ha a feladót nézi, az nem sokat árul el Önnek, mert nem tartom valószínűnek, hogy erre a nevemre emlékezne, hisz eredeti nevemet csak a felszabadulás után változtattam meg a mai nevemre. Az eredeti nevem: G. L. és az Ön századában szolgáltam (hála Isten) és együtt voltam Önnel, amíg Önnel az a sajnálatos szerencsétlenség nem

. A felszabadulás után pedig a bátyám cukorka üzletében a Jókai téren volt rövid ideig egy kis élelmiszer üzletem. Ezek után azt hiszem, semmi kétségem sincsen, hogy emlékezni fog rám. Én Önre - és meggyőződésem, hogy minden életben lévő volt bajtársam - szeretettel gondolok, és mindenkor mintaképül állítom Önt, mint aki abban a nehéz időben, amikor minket zsidókat a rendelkezések sújtottak, Ön mint századparancsnok helyettesünk (de gyakorlatilag századparancsnokunk volt) mindent megtett nehéz sorsunk enyhítésére, még a német megszállás után és a nyilas hatalomátvétel után is, amíg Ön velünk volt. És ennek tudható be, hogy ottlétéig csak egyetlen halottunk volt (), aki[t] azon az emlékezetes visszavonuláskor (mikor szekereket és ágyúkat toltunk fel a szerpentinen) egy ágyútalp agyonnyomta.[!]

Én 13 éve élek itt az Egyesült Államokban, viszonylag nyugodt életkörülmények között, sikerült ez idő alatt a jövőmet megalapozni, életet teremteni. Egy lakás és házfestő vállalatom van, ami az ún. nyugodt megélhetést biztosítja. A lányom öt évvel ezelőtt kijött, mint látogató, itt tudtam tartani, és két évvel ezelőtt férjhez ment egy repülő ezredeshez, Californiában lakik, kifogástalan életkörülmények között és boldogan. 1958 szeptemberében látogatóban voltam otthon feleségemmel (közben ismét megnősültem itt), de Pécsett csak két órát töltöttem, amíg a temetőbe mentem imádkozni. Így sajnos senkivel sem tudtam találkozni. Jövőre szándékozok ismét hazamenni, és remélem akkor sikerülni fog Önnel is találkoznom.

Nyilván felmerül Önben a kérdés, hogy mi késztetett engem ennek a levélnek a megírására. Őszintén mondom, semmi különös okom nem volt, mint a napokban a kezembe került egy érdekes könyv, ami a régi időkkel foglalkozott és különösen sok esetet említ az akkori idők kegyetlenkedéseiről a munkaszolgálatosokkal. Ez ébresztett fel bennem gondolatokat az együtt töltött időről és szeretném, ha válaszolna és közölne levelében sok pécsi érdekességet, valamint hogy kik vannak még meg otthon a régi bajtársak közül. Igen, sajnos arra is kell gondolni, hogy kik vannak meg, mert bizony, ha nem is öregedtünk meg, az idő bizony eljárt. Én is a 63. évemben vagyok, de hála Isten jó egészségben. Remélem Önről és kedves családjáról ugyanazt fogom olvasni kedves levelében.

 

Szívélyesen üdvözlöm a kedves családjával együtt: L. J. G.