archivnet.hu
Publikálta: archivnet.hu (https://www.archivnet.hu)

Címlap > Keresetlen szavak a vonatok tisztaságáról

Keresetlen szavak a vonatok tisztaságáról [1]

„Most se víz, se szappan, se papír, se kézmosóvíz. Kár a gőzért. Mindent ellopnak! A vizet nem lehet, hát kifolyatják. A tróger addig nyomja a pedált, amíg az utolsó csepp ki nem folyik. A mosdó váltót addig cseszegeti jobbra-balra míg meg nem unja. Mit lehet tenni?”

Bevezető

A fenti idézet tanúsága szerint a vasút már a kádári fénykorában is gondokkal küzdött vonatainak és állomásainak tisztasága terén. Amikor a vasútbarátok nosztalgiával emlegetik az 1960, de különösen az 1970-es éveket, amikor ereje teljében csillogott a szárnyaskerék a sapkákon, biztos, hogy nem a személyvonatok tisztaságára gondolnak. Ezen a téren nem lehet nosztalgiával gondolni a rendszerváltás előtti vasútra, hiszen a MÁV a II. világháború után folyamatosan hadilábon állt állomásainak és járműveinek higiéniai és esztétikai állapotával. Egészen a hetvenes évek elejéig az állomások és járművek takarítása az emberi munkaerőn alapult. A gépesítés talán itt haladt a leglassabban, hiszen a koszos, szemetes jármű ugyanúgy közlekedhetett, mint a tiszta. Közlekedés szempontjából nem számított létfontosságúnak a higiéniai és esztétikai állapot.

A működési és műszaki körülmények miatt a szén, az olaj, a rozsda és a kátrány hozzátartozott a vasút mindennapi életéhez. Ez különösen a gőzmozdonyos

közlekedés
[X] Budapest környékén 1977 tavaszán szűnt meg a személyszállító vonatok menetrendszerű gőzvontatása, az ország egész területén pedig az 1984–1985-ös menetrenddel. Eseti jelleggel, elsősorban műszaki hibák következtében még az évtized végéig előfordult, hogy gőzmozdony került egy-egy személyvonat élére.
idejére igaz, különösen ha rossz minőségű szénnel kellett vontatni, vagy helytelen tüzelési technika miatt kerültek széndarabkák, izzó parázs a füstbe. Melegebb időben a lehúzott ablakokon bevágott a füst, így az utasok nem csak a kénes szagot érezhették, hanem finom korom is ellepte arcukat, ruhájukat. A dízelmozdonyok elkopott, rosszul beállított motorjából kibocsátott füstös gáz hasonló élménnyel ajándékozta meg az utasokat. Télen ugyanakkor a régebbi kocsiknál üzemelő kályhafűtés zavarta az utazást. További műszaki „szennyező faktorként" kell megemlíteni a fékezéskor keletkező
vasoxidot
[X] Fékezéskor a fékpofa a kerékhez szorítja a féktuskót. Mivel a féktuskó porózusabb, lágyabb szerkezet, mint a kerék, ezért a súrlódás során kopik a féktuskó. Az itt keletkező vasoxid a légáramlásnak megfelelően borítja be a járművet, a vasúti kocsik világosabb színű részein kiválóan látszik a fékpor. Részben ez adja a jellegzetes vasszagot.
is, ami szintén beborította a járműveket, nyitott ajtó, ablak esetén az utasteret is.

Sárbogárd váróterme (1957)

Az 1950-es évektől folyamatosan növekvő teher- és személyforgalom, valamint a közlekedés automatizálásának vontatott fejlesztése miatt a vasút elsősorban a forgalom biztonságos fenntartására fordította figyelmét, emiatt gyakran előfordult, hogy a személykocsikat nem megfelelően készítették elő az útra. Szinte minden évben szóba került a Vasút című műszaki és gazdasági folyóiratában az előző évi adatok elemzésekor, illetve a következő év feladatainak bemutatásakor a piszkos, elhanyagolt személykocsik elleni küzdelem fontossága.  A háború után szükségből személyforgalomban felhasznált átalakított tehervagonokban, az úgynevezett bocipullmannokban, volt a legaggasztóbb a helyzet: „Utasaink zöme dolgozó ember, akik megértéssel viseltetnek problémáink iránt. Tudomásul veszik, hogy nehézségeink vannak. Nem tudnak azonban magyarázatot találni, hogy miért hiányzik ezekből a kocsikból a világítás, és ha elvétve befűtenek, miért bűzölögnek, füstölögnek a kályhák, miért veszedelme a ruhának a sötét kocsi lócájára való leülés? [...] Nem sokkal vigasztalóbb a kép az egyéb személykocsiknál sem. A világítással ezekben a kocsikban ugyan kevesebb a baj, de megszokottá válik, hogy az ablakok szürkék a rárakódott portól, jó egypár közülük fél állásban mozdíthatatlanul fekszik keretében, a szakaszajtókat bezárni nem lehet, stb. [...] Ha ezekhez a hiányosságokhoz hozzászámítjuk azt, hogy a külső hőmérséklet nem egyszer a -10 °C alá süllyed, érthető, hogy a legtürelmesebb utasok is elvesztik [popup title="higgadtságukat " format="Default click" activate="click" close text="A téli forgalom és a kormányprogram. [!] Vasút. 1954. 1. sz. 3."][...]." 

A személykocsikat a tároló-vágányokon takarították és töltötték fel vízzel, higiéniai kellékekkel, de a 30-45 perc kevésnek bizonyult az alapos

takarításhoz
[X] GÉRINGER FERENC: A nyári nagy személyforgalom tapasztalatai és tanulságai. Vasút. 1964. 11. sz. 26.
. Nagyobb volumenű tisztítási munkákat éves terv szerint végezték, a portörlés és szemetesek ürítése mellett lemosták a poggyásztartókat, üléseket és karfákat, valamint felmosták a padozatot, az 1. osztályú kocsik szövetüléseit pedig vegyszeres gépi úton tisztították meg. Ekkor gondoskodtak az ablakok és a jármű külső tisztításáról is. Kezdetben kézzel, kefével és gumicsővel végezték a kocsimosást, majd a hetvenes évek végén már megjelentek a budapesti és nagyobb vidéki központokban a kocsimosó berendezések is. Negyedéves takarításkor bakterológiai mintákat is vettek a karfáról és asztalkáról, szükség esetén a teljes belső utasteret fertőtlenítették. A takarítás végén feltöltötték a kocsi víztartályait és szappannal, papírral is felszerelték a mosdót, az 1. osztályú ülésekre pedig tiszta fejtámhuzat
került
[X] Kocsitisztítás. Rendező: B. Nagy Tibor. KÖZDOK oktatófilm, valamint TÖRÖK MIHÁLY: A kocsitisztítás fontos feladat maradt. Vasút. 1984. 1. sz. 4–5.
. A valós igényekkel azonban nem tudtak lépést tartani, ezt az 1980-as évek elején a vasút kénytelen volt elismerni. Ráadásul a munkaerőhiány miatt csak az előírt belső takarítási munkák 70-75%-át tudták elvégezni. Mintegy 2500 takarítóra lett volna szükség az 1980-as évek elején, de csak 1808 munkavállalóval számolhatott az államvasút, vagyis kevesebb, mint a szükséges háromnegyede állt rendelkezésre. Különösen a budapesti pályaudvarokon okozott nehézséget a hiány, 583 takarító helyett csak 246-al számolhattak, ezért a vasút külső vállalkozókat kényszerült bevonni a járműtisztításba. A koszos járművek másik oka a teljesen kihasznált személykocsiparkban keresendő. A viszonylag kevés személykocsi miatt a forgalom nem szívesen vett ki járművet a forgalomból. A hatvanas évek közepén érte el személyszállítási csúcsát a Magyar Államvasutak, 1967-ben 417 millió utast szállított el 5285 személykocsival. 1975-ben 4539 kocsival még 342 millió utast, tíz évvel később már csak 232 millió fő utazott a MÁV 4119
kocsiján
[X] MÁV Statisztikai zsebkönyv 1975. és 1985. évi kiadása, valamint KELLER LÁSZLÓ: Vasúti közlekedés a harmadik 5 éves terv időszakában (1966–1970). Vasúthistória évkönyv 2001. 64.; KELLER LÁSZLÓ: Vasúti közlekedés a negyedik 5 éves terv időszakában (1971–1975). Vasúthistória évkönyv 2002. 47.; KELLER LÁSZLÓ: Vasúti közlekedés a hatodik ötéves terv időszakában (1981–1985). Vasúthistória évkönyv. 2008–2009. 56.
. A számok önmagukban félrevezetők, figyelembe kell venni azt is, hogy az 1980-as években már jóval több személyszállító vonat közlekedett, mint húsz-harminc évvel korábban.

Peron rendezése, Örvényes (1954)

Indulás előtt a jegyvizsgálóknak is meg kellett vizsgálniuk a vonatot, az esetleges hiányok pótlásáról pedig

intézkedni
[X] VARGA GYULA: Jegyvizsgálóink szerepe a nyári személyforgalomban. Vasút. 1956. 6. sz. 16.; Vizsga. 1988. KÖZDOK oktatófilm https://www.youtube.com/watch?v
. Az észrevett hiányosságok ellenére gyakran nem volt mód az intézkedésre a szoros menetrend és a kevés kocsi miatt, illetve jelentős késést okozott adott esetben a hiányosságok
megszüntetése
[X] A Vas Népe 1982. június 5-ei számában „Mitől expressz?” című cikk írja, hogy 1982. május 29-én a Szombathelyre induló Bakony-expressz egyik kocsijában hajléktalanok éjszakáztak, emiatt az egyik fülke használhatatlan állapotba került. Az ismételt takarítás ellenére sem lehetett beülni, ráadásul az intézkedés miatt csak jelentős késéssel tudott elindulni az expressz. (MÁV Központi Irattár. Digitális Nyilvántartó Rendszer. 12/1982/5087 sz. üi.)
.

A vázolt nehézségek elsősorban a bejáró munkavállalóknak okoztak bosszúságot, de a távolsági vonatoknál is gyakran panaszkodtak az utasok. Ugyanez mondható el a nemzetközi vonatokról, főleg a nyáron közlekedő zsúfolt idényjáratokról. A nyugati kapcsolatra - már csak presztízs és a devizabevétel miatt - jobban figyelt a MÁV, de egyes időszakokban a társvasutak szintén elégedetlenségüknek adtak hangot a magyar vasúttársaság felé, a kocsik állapotát kifogásolva. 1964-ben a francia vasút intézett megkeresést a MÁV-hoz, panaszolva a kocsik állapotát, tisztaságát és hiányos

felszereltségét
[X] A panaszlevél után megtiltották, hogy nemzetközi vonat kocsijait belföldi forgalomba is felhasználják, valamint külön rendelkezés született a nemzetközi vonatok takarításáról. Vasút. 1964. 3. sz. 9.
. Erre mutat rá egy két évvel korábbi cikk is, különösen a mosdók piszkosságát hangsúlyozva: nincs víz, se szappan, se papír. Ennek legfőbb oka, az újság szerint, hogy a célállomásokon alig van
takarítás
[X] A vasút és az idegenforgalom. Vasút. 1962/6. 20. p.
. Az erőfeszítések ellenére a helyzet alapvetően nem változott, a hatvanas évek végén is koszosak voltak a
szerelvények
[X] LINDNER JÓZSEF: Eredményeink-feladataink. Vasút. 1968. 1. sz. 1–13.
. Különösen a budapesti kocsikkal voltak gondok, hiszen innen indult, ide érkezett a legtöbb vonat, a személykocsik 40%-át is valamelyik budapesti pályaudvarhoz „honállomásították". Vidéken általában több idő jutott a takarításra, ráadásul kevesebb kocsival kellett törődni, így a nem fővárosba tartó vonatok kulturáltabbak voltak.

Az állomások és pályaudvarok tisztaságának alapvető eszköze a seprű és lapát volt, belső terekben felmosóronggyal kiegészítve. Az állomások esztétikája jelentősen függött az állomási személyzet igényességétől is, mennyire figyeltek oda állomásukra, esetleg munkaidőn túl csinosították. A frekventáltabb állomások és megállóhelyek a nyári szezonra minden évben megújultak, de ez elsősorban a Balaton, Velencei tó, Dunakanyar állomásaira volt

igaz
[X] Néhány szó a balatoni nyári személyforgalomról. Vasút. 1956. 6. sz. 8.; Riport a balatonboglári MÁV kertészetről. Vasút. 1984. 7. sz. 9.; Szegedi vasútigazgatóság kertészete. Vasút 1986. 8. sz. 25.
. A három nagy fővárosi pályaudvaron azonban a hatalmas embertömeg miatt ez elégtelennek bizonyult, ezért kellett nyugatról takarítógépeket vásárolni.

Bitskey Tibor színművész 1963-ban egy gyorsvonaton.
Folyosón az akkor még elmaradhatatlan hamutartó

A fentiek tükrében nem csoda, hogy 1988-ban a szegedi vasútigazgatóság területén tartott felmérés során a válaszadók 58%-a volt csak elégedett a vonatok

tisztaságával
[X] GELLÉRT JÓZSEF: A vasút kérdezett – az utas válaszolt. Vasút. 1988. 10. sz. 6.
. A nem túl pozitív kép kialakulásához az utazóközönség is hozzájárult - ahogy a válaszadók leírták a
kérdőívekre
[X] Sínek között. Rendező: KOVÁTS MIKLÓS. et. al. Közlekedési Filmstúdió. Első történet. 2:45 – 7:30. https://www.youtube.com/watch?v
. A vasutasok gyakran panaszolták, hogy minek takarítani, ha az utasok rögtön összepiszkolják a vonatokat. A panaszok jogossága mellett ugyanakkor az utasok a menetjegyváltásával egy szolgáltatást vásárolnak, tehát jogosan várják el a tiszta és megfelelően felkészített vonatot - érvelt Kavalecz Imre, a MÁVINFORM
munkatársa
[X] KAVALECZ IMRE: „Útközben” rovata. Vasút. 1989 1. sz. 4.
. Ugyanez már harminc évvel korábban is megfogalmazódott: a napi 20-60 km-ről ingázók a tiszta, karbantartott, fűtött és világos vasúti kocsikat, a tiszta állomásokat és udvarias kiszolgálást
igényelnek
[X] VARGA GYULA: Vasutas dolgozóink a jobb személyszállításért. Vasút. 1954. 5. sz. 11–12.
. Az 1950-60-as évek idején - ideológiai okokból - kiemelten kezelt dolgozók hétvégi
vonatain
[X] IBUSZ irodában lehetett névre szóló jegyet váltani a hétvégén közlekedő különvonatokra. A vonatok reggel indultak a főbb turisztikai célpontok, elsősorban a Balaton és a Dunakanyar felé, este pedig indultak vissza. A vonatokat kezdetben a MÁV legkorszerűbb belföldi személykocsijaiból állították össze.
előforduló szemetelés miatt a végállomásokon külön takarítónőket kellett kihelyezni a vonatok takarítására, ugyanis már az odaúton papírpoharak, csikkek és hamu, valamint papírszemét borította a
kocsikat
[X] A dolgozók hétvégi különvonatai. Vasút. 1957. 5. sz. 19–20.
. Szintén az utasok számlájára írható a vandalizmus, illetve a villanyégők, hamutartók, tükrök ellopása, ami ugyancsak rontott az utazás
komfortján
[X] Kulturált utasok, kulturált utazás. Rendező: B. NAGY TIBOR. 1991. KÖZDOK.
.

A nemdohányzó utasok védelme érdekében egyre több kocsit jelöltek ki nemdohányzónak, illetve az állomások várótermeiben is megjelentek a dohányzást tiltó piktogramok. Idővel a hamutartókat is eltávolították. A hetvenes évek végén először a szobi vonalon indítottak dohányzó szakasz nélküli vonatot, majd 1981-1982-es menetrenddel kiterjesztették a dohányzási tilalmat a 90-100 perc menetidejű helyi vonatokra is. Persze a gyakorlat mást mutatott, gyakran mellékes szempontnak tűnt a hamutartó hiánya, és a földre

hamuztak
[X] SZABÓ BÉLA: Az utasokért, akik nem dohányoznak. Vasút. 1978. 6. sz. 9.
.

A vasút területén az utasok étellel, itallal való kiszolgálása az Utasellátó feladata és monopóliuma volt. Élelmes, vállalkozó kedvű személyek azonban zugárusítással konkurenciát jelentettek az Utasellátónak. A zugárusok munkásvonatokon árultak

alkoholt
[X] TÓTH LÁSZLÓ: Budapesttől az országhatárig. A vonatkísérő század életéből. Magyar Rendőr. 1965. 29. sz. 8.
. Előfordult állomáson is árusítás, Mátészalkán egy 79 éves helyi lakos árusított napraforgómagot. A vásárlók teleköpködték az állomás területét és a környező utcákat, amit a Kelet-Magyarország is szóvá tett. A MÁV válaszából kiderül, hogy az idős férfit többször megbírságolták már, ennek ellenére tovább árulta [popup title="szotyoláját" format="Default click" activate="click" close text="„Magot” [!]. Kelet-Magyarország, 1964. március 13. (MÁV Központi Irattár. Digitális Nyilvántartó Rendszer. 9/1964/382/VI sz. üi.)"].

Vasúton (1971)

A fekete vonatok említése nélkül nem lehet teljes az összeállítás. Az elfogyasztott szeszesitalnak és a zsúfoltságnak köszönhetően ma már szinte elképzelhetetlenül piszkos állapotban érték meg egy-egy pénteki, szombati nap végét a

személykocsik
[X] Vasút. 1979. 6–7. sz. 61.
. Szemléletesen mutatja be egy szabolcsi út momentumait Tar Sándor 1978-as
szociográfiájában
[X] TAR SÁNDOR: 6714-es személy. Valóság. 1978. október.
. Nem csak a járműveken, hanem az állomásokon is meglátszódott a hétvégi roham, a nógrádi Népújság cikkében arról panaszkodik, hogy Salgótarján állomás utasvárója este tele van részegekkel, és nem hagyják békén az utazni vágyókat, zavarják a nyugalmat. Az állomás mellékhelyiségét összepiszkolják, így az koszos és büdös, a legyek tanyája. Ugyanez igaz Diósjenő és Nagybátony mellékhelyiségeire. Balassagyarmat és Pásztó várótermét a piacosok foglalják el, akik a hajnali vonatra várakozás közben szemetelnek. A megye állomásai általában piszkosak, gyakran nincs világítás, de még közkút
sincs
[X] „A kulturáltabb közlekedésért”. Nógrád megyei Népújság, 1962. augusztus 19. (MÁV Központi Irattár. Digitális Nyilvántartó Rendszer. 8/1962/28732 sz. üi.)
.

A szemetelést nem csak a szegényebb, iskolázatlanabb rétegre lehet leszűkíteni, az expresszvonatok kulturáltabb utasközönsége sem mindig figyelt oda környezetére. A vasúti közlekedés nagy előnye, hogy utazás közben az ember ehet-ihat kedvére, még alkoholos italt is. Az igen kedvelt sört üvegben kiszerelve árusították a büfékocsikban. Fogyasztás után ezeket ugyan vissza lehetett vinni, ám sokan már az állomáson felszerelkeztek, vagy zugárustól vásároltak, az üres üvegek pedig nem fértek el a szemetesekben. Ilyenkor vagy kidobták az ablakon az üveget, - ahogy Kibédy Ervin is teszi az első kisfilmben -, vagy a padlón, az ülések alatt kötöttek ki. Csörömpölésük zenei aláfestéssel színesítette az

utazást
[X] Budapest, Sopron és az idegeink. Nyolc kínos pillanat. Utazási kultúra a valóságban. Vasút. 1989. 7. sz. 7.
.

 

  

Forrás

V. Mihály levele N. Béla menetrendi és személyszállítási főfelügyelőhöz 

1976. augusztus 1., Pécs

 

„Kedves Béla!

„Apám szokta volt mondani: Fiam, ha baj van, mindig előbb a lábhoz, de sose a fejhez. Ha mégis a fejhez mész, a láb fogja elintézni, - ha tudja."

Nos: 1972. 09. 30-án a félig M. P. V. (Minden pina viszket) juris doctor Bálint, ez a nadrág és kalaptól megfosztott papucsos házas ember bevonta tőlem a személyszállítási társadalmi ellenőri igazolványomat és megbízó levelemet.

Ezért: Pécs állomás minden rendű- és rangú emberével szahterolok [?] immár 4 éve. Most elfogott a szentlélek tüze és a hajdan volt Dunaújvárosi főnök [!] - Pongrácz Jenőtől kapott papíron írok Neked.

A Pécs-Mohács vonalon futó szerelvényeken egyet-mást látok és minden nap dühösebb vagyok.

Bebrits
[X] Bebrits Lajos (1891–1963) eredetileg vasúti tiszt, kommunista politikus, miniszter. 1945 és 1949 között minisztériumi osztályvezető, később közlekedés- és postaügyi államtitkár, 1949. február 18-tól 1956. október 29-ig közlekedésügyi, illetve közlekedés- és postaügyi miniszter. 1957 és 1959 között nagykövet Svédországban, Norvégiában és Izlandon. 1959 és 1962 között az Országos Idegenforgalmi Tanács főtitkára.
figyelőlapja jut eszembe.

„I. főo. Lindner!

A maguk emberei olyanok, mint a kofferek. Utaznak, de nem látnak. A várótermek rondák. A padok alatt szemét csirke csontok, dinnye héj és szőlőcsutakok.

Van seprő, víz, rongy. Mi kell még?

Ha 3 napon belül nem csinálnak rendet ... [értelmezhetetlen szó] járok el maguk ellen!!!

Magát is felelősségre vonom!!!

Intézkedjék!!!"

 

Ez volt írva grafit ceruzával. Ekkor vettünk fel lóhalálában állományon kívüli takarítónőket, de nem csak mi, valamennyi Igazgatóság. Ezek a páriák voltak a WC-s nénik, és legálisan szedtek pénzt a kakilóktól.

Ebből lett aztán az országos botrány és Bebrits-nek fel kellett oszlatnia az egész WC-s ármádiát. Az egész ármádia toborzója, működtetője a III-10 „felsőbbsége", ahogy Markó Pista szokta volt mondani a lötyögő 3 alsó ...

 

És most a téma sava-borsa:

A kocsikban húgy és szar-szag van. Ahol a csésze alsó záró deklije nem esik le, a szar összekupacosodik. Nincs víz, ami lemossa, lenyomja. Hajdanában volt a jó puha, selymes kukorica csutka. A paraszt fogta a csutkát és alulról-felfelé húzott egyet a segge likján! A csutkát nem dobta be a latrinába. Á, dehogy, rádobta a trágyadombra. Ott levegőzött, aztán összeszedték a szakajtóba, és begyújtottak vele a sparheltba.

Az első-második vi.há. [világháború] között jött divatba az újságpapír. Egész oldalakkal törölte a seggét a pórnép, de a városi is. Ebből aztán lettek olyan dugulások, hogy ember volt a talpán, aki egy városi reterátot kikuriglózott. Én láttam a III. o. WC-jét hétfőn!

A konszolidáció után lábra kapott a kulturált utazás. Megjelent a papírtörülköző, a toalett papír, az illatos kis szappan. Mindennek lába kelt, mint Toldiban a rögnek.

Aztán jött a forgácsszappan. Azt is megcufolták [!].

Addig tekerték a masinát, amíg az utolsó szappanforgács ki nem potyogott.

Erre fel a kocsiműszakokban felment a pumpa.

Most se víz, se szappan, se papír, se kézmosóvíz. Kár a gőzért. Mindent ellopnak! A vizet nem lehet, hát kifolyatják. A tróger addig nyomja a pedált, amíg az utolsó csepp ki nem folyik. A mosdó váltót addig cseszegeti jobbra-balra, míg meg nem unja. Mit lehet tenni? Semmit!

De talán igen. Próbálja meg, lesz valami eredménye.

            Ezt kívánom:

                        V. Miska."

Irat jelzete: MÁV Központi Irattár. Pécsi Igazgatóság gyűjteményes iratai. 5. d. 6. t -

Köszönettel tartozom Matus László és dr. Fűzy-Molnár Zoltán levéltári szakelőadóknak, amiért felhívták figyelmemet a levélre.

 

Fotók: Fortepan

 

Címkék: 
vasút [2]
MÁV [3]
bocipullmann [4]
1970-es évek [5]
1976 [6]
Kiadás: 
14. évfolyam (2014) 3. szám

Forrás webcím:https://www.archivnet.hu/hetkoznapok/keresetlen_szavak_a_vonatok_tisztasagarol.html?oldal=3

Hivatkozások
[1] https://www.archivnet.hu/hetkoznapok/keresetlen_szavak_a_vonatok_tisztasagarol.html [2] https://www.archivnet.hu/cimkek/vasut [3] https://www.archivnet.hu/cimkek/mav [4] https://www.archivnet.hu/cimkek/bocipullmann [5] https://www.archivnet.hu/cimkek/1970-es-evek [6] https://www.archivnet.hu/cimkek/1976