Aki ember tudott maradni [1]
„a hivatalomban lebonyolódó félforgalom erős korlátozása és a mentesítésért folyamodók ügyintézésének megnehezítése céljából az épületben való mozgást Endre olyképpen szabályozta, hogy a zsidó ügyfeleket a kapualjon keresztül csak az udvarra engedte bemenni, tehát a minisztérium épületéből kitiltotta, [...] Ettől kezdve a mentesítésért folyamodók ügyeiben való felvilágosítás adására Borbély Endre és Kerekes András fogalmazókat küldtem ki szolgálattételre az udvarra, s aki a folyamodók közül velem személyesen óhajtott beszélni, azoknak az írásbeli engedélyt minden esetben megadtam."
Bevezetés
A második világháborús zsidómentéssel kapcsolatban ritka az olyan jelentős forrásértékű irat, amely egyszerre közli addig nem ismert tények sorát a Sztójay-, a Lakatos-, majd a Szálasi-kabinetek alatti mentések, mentesítések lefolyásának mikéntjéről, hivatali mechanizmusáról, egyúttal pedig érdekfeszítő módon mutat be soha fel nem tárt konkrét ügyeket is. Dr. Szilágyi László belügyminisztériumi főtisztviselő 1946-ban papírra vetett feljegyzése ilyen
. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szöveghez több száz eredeti köszönőlevél tartozik a megmentett személyektől, akkor a forrás unikalitása nem kérdőjelezhető meg.Szilágyi László 1897-ben született Budapesten, középosztálybeli - apai ágon köznemesi, anyai ágon polgári - református családban. Fia szóhasználatával élve „régi vágású úriember" volt. 1946 nyarán írott visszaemlékezése szerint a budapesti tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. Az első világháború alatti tevékenységéért - az olasz fronton harcolva került hadifogságba - tartalékos főhadnagyi rendfokozatot kapott. 1921 őszén költözött Budapestre, ezután közszolgálatba lépett: 1924-1930 között Preszly Elemér Pest vármegyei főispán mellett titkári poszton, 1931 márciusától pedig a Belügyminisztérium kötelékében dolgozott. A szaktárca alkalmazásában a kezdetektől 1945. március végéig folyamatosan a közjogi osztályon dolgozott, ahol - 1944-et kivéve - vélhetően kiváló latintudásának is köszönhetően a jogtörténeti ügyeket intézte. 1934-ben a kormányzó vitézzé avatta, de vitézi telket nem kapott. 1941-ben miniszteri osztálytanácsosi címet kapott, a sors fintoraként pedig 1944. június 30-án miniszteri tanácsosi
. Szilágyi László emellett a református közéletben is aktívan vett részt: a dunamelléki református egyházkerület világi főjegyzője és tanácsbírája, valamint az újpesti egyházközség presbitere volt. 1932-ben nősült, 1935-ben született Péter fiukat együtt nevelték az asszony első házasságából hozott három másik gyermekkel.Szilágyi László - amint az alábbi dokumentumból részletesen kiderül - belügyi hivatalát felhasználta arra, hogy üldözötteket mentsen. A mentés - amint a közölt forrásokból, visszaemlékezéséből és a mellékelt nyilatkozatokból jól látszik - sokszor kedvező elbírálást, humánus magatartást, biztatást jelentett, máskor azonban komoly erőfeszítésekkel járt. Számos esetben hatáskörében a legmesszebb menőkig menve, több ízben pedig hatáskörét is túllépve, testi épségét kockára téve mentett életeket. A mindvégig magánál tartott iktatókönyv bejegyzései szerint 5514 zsidónak minősített magyar állampolgár életének, családjának megvédése kötődik a BM-hez, amelyek közül Szilágyi emlékezése szerin 580 család (2300 személy) mentesítését maga végezte: köztük több tucat híres személyt, tudóst, sportolót, művészt. E „prominensek" soraiban találunk kilenc olimpiai bajnok sportolót, köztük (például Elek Ilona Hajós Alfréd, Kabos Endre), tudósokat (például Lóczy Lajos, Baktay Ervin, Alföldi András, Mahler Ede, Fejér Lipót) művészeket (például Székely Mihály és Palló Imre operaénekesek, Gózon Gyula és Góth Sándor színművészek, Fényes Adolf festűművész, Kallós Ede és Ligeti Miklós szobrászművészek), mágnásokat (például
gyógyszergyáros és textilgyáros, illetve ezek zsidónak számító családtagjaikat. A nyilas terror közepette azonban többen így is életüket vesztették.iktatókönyvi lap |
A mentesítések intézése egészen 1944 december 7-ig tartott, amikor a tárca hivatalai Sárvárra települtek, majd innen nyugatra. Visszaemlékezése szerint tették azt „azzal az elhatározással, hogy amennyiben a nyilasok Ausztriába hurcolnak bennünket, abban az esetben nem maradunk náci területen, hanem titokban készített svéd úti okmányaink felhasználásával a legelső alkalommal semleges területre megyünk."
2. Szilágyi László svéd menlevele, Carl Ivan Danielsson követ aláírásával, 1944. szeptember 15. |
Raoul Wallenberg igazolása arról, hogy Szilágyi László birtokában svéd Schutzpass van. 1944. október 31. |
Kitelepítésük során magával vitte a közjogi osztály iratait, köztük a mentesítési papírokat is, amelyeket a járásbíróság épületében maga rendezett és kötözött újra. Sárváron - visszaemlékezése szerint - a Nemzeti Számonkérő Szervezet emberei és a Hajnácskőy László csendőrezredes vezette csendőri nyomozóegységek folyamatosan zaklatták és
. Szilágyi családjával 1945 márciusáig maradt a Vas vármegyei városban. A Hajnácskőy által vezetett csendőrök, nyilas pártszolgálatosok és német SS katonák fegyveres kíséretében gyalogmenetben, családjával és a többi belügyi tisztviselővel együtt Sárvárról Kőszegre hurcolták. Rohoncnál lépték át a magyar-német határt, innen április 30-án kerültek a Salzburg melletti Radstadt-ba. Itt esett hadifogságba. 1945. július 21-én vitte az amerikai titkosszolgálat (Country Intelligence Corps - CIC) a salzburgi internáló táborba, ahol többször kihallgatták. Rövid tulln-i kitérőt követően csak 1946 januárjában szállították Budapestre, ahol a rendőrség Politikai Rendészeti Osztálya őrizetébe, az Andrássy út 60-ba került. A budapesti fogságban részletes kihallgatására került sor. Január 24-én szabadlábra helyezték azzal, hogy a BM Igazolóbizottságánál haladéktalanul jelentkeznie kell. Szilágyi ebben az időszakban keletkezett - és a Holokauszt Emlékközpont birtokában lévő - iratai mellett igyekezett maga számára bizonyítékokat találni ártatlanságra, illetve embermentő munkájára: ezért számtalan, ezzel összefüggő újságcikket begyűjtött. Vallomása és az addigi bizonyítékok alapján - Szilágyi visszaemlékezése szerint - a Budapesti Népügyészség bűncselekmény hiányában 1946. február 20-án megszüntette az ellene folyó . A Népügyészség határozata szerint. „Dr. Szilágyi László irányítólag ugyan nem folyt be, mert nem folyhatott be a zsidó egyének mentesítésének ügyébe, a maga hatáskörében minden tőle telhetőt megtett avégből, hogy a sorsüldözött embertársait kivonja az akkor fennállott, zsidókra vonatkozó szigorú rendelkezések hatálya alól. A hozzá forduló zsidó egyéneknek mindenkor készséggel állott rendelkezésére, egyeseket még az éjjeli órákban is fogadott lakásán, meghallgatta panaszaikat és segítette őket kérelmük elintézésében. Igen gyakran a késő éjjeli órákig dolgozott hivatalában azért, hogy a hozzáforduló zsidó egyének mentesítési kérelmét minél gyorsabban elintézhesse. Referátumai alkalmával elhallgatta a mentesítést kérőre hátrányos körülményeket, és mindenkor úgy állította be a dolgokat, hogy minél több üldözött nyerje el az akkor életet jelentő mentességet. Ezt a tevékenységet mindig ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül tette, mégpedig nehéz körülmények között, mert hiszen Jaross Andor, Endre László és Szálasi voltak felettesei, akiknek - úgyszólván - kijátszásával szerezte meg igen sok üldözöttnek a mentességet. A nyomozás során dr. Szilágyi Lászlóval szemben terhelő adat nem merült fel. Minthogy tehát dr. Szilágyi László bűncselekményt nem követett el, a nyomozást a rendelkező rész értelmében ."Szilágyi a nyomozás lezárását követően írhatta visszaemlékezését. Nem érezhette magát azonban továbbra sem biztonságban, legalábbis erre utal a többségében 1946 áprilisa és júliusa során keltezett (kisebb részben pedig 1948 és 1950 között íródott) több száz dokumentum, köszönőlevél, amelyeket Szilágyi gondosan megőrzött. Ezeket a tanúsítványokat - fia szóbeli információi
- a rendőrség az igazoltatási procedúra befejezéséhez gyűjtötte össze, és néhány irat valóban megerősíti mindezt. (Lásd például Gál Gyula nyilatkozatát, amelyet „hatóságok és az Igazoló Bizottság előtt való felhasználás céljából" adott.dr. Gál Gyula levele Szilágyi Lászlónak, 1946. május 16. |
A szöveg egyes passzusaiból, nyelvezetéből világos, hogy Szilágyi a népbírósági vizsgálatakor, illetőleg az igazoltatásához saját maga számára szolgáló védelemnek szánta s minden módon igyekezett a védelmére felhozható körülményeket kidomborítani. Erre utalnak a saját erényeit kidomborítani igyekvő kitételek, mint például a következő: „Ezzel a tevékenységemmel az egész magyar zsidóság érdekében felbecsülhetetlen munkát végeztem, szociális és demokratikus érzelmeimnek már abban az időben kétségbevonhatatlan tanúbizonyságát adtam, amikor ezért - nyilvánosságra kerülés esetében - a legsúlyosabb büntetés járt volna." Másutt pedig: „A mentesítések során hivatali hatáskörömet messze túllépve, időt és fáradságot nem kímélve, öntevékeny embermentő munkámmal minden hozzám forduló üldözöttön segíteni akartam, és ezt a lehetőséghez képest meg is tettem, ami azért állott módomban, mert alosztályvezető voltam." Ezt a körülményt is figyelembe véve sajnálatos, hogy nem áll rendelkezésre hasonló forrás, ami alapján teljes mértékben igazolható volna, hogy a szerző minden állítása igaz, ezért megállapításait, különösen a személyére vonatkozó adatközléseket érdemes fenntartásokkal kezelni. Mégis roppant pontosnak tűnnek - mint belügyminisztériumi főtisztviselőnek - a működéssel, a mentesítési ügyek leintézésével kapcsolatos fejtegetései, amit a hozzá mellékelt, már említett igazoló levelek is tanúsítanak és hitelesítenek.
Az igazolás végső lefolytatására végül nem került sor, mert az 5000/1946. M. E. sz. rendelet megszüntette az igazoló eljárásokat, és így nem született határozat sem. Nyilvánvalóan a lehengerlő mennyiségű igazolás, köszönőlevél hatása is lehetett, hogy Szilágyi 1946. május 28-án a belügyminiszterhez írott levelében kérte, hogy helyezzék vissza
. Rövidesen igazolták, és július derekán visszahelyezték korábbi munkahelyi beosztásába (miniszteri tanácsos). A nagyszámú pozitív adatközlés szerepet játszott abban is, hogy levették a kitelepítendők listájáról.Szilágyi László visszahelyezése korábbi állásába, |
Szilágyi László rehabilitációját végül teljessé tette, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök 1946. augusztus 14-én „a nemzeti ellenállási mozgalomban és a fasizmus elleni harcban tanúsított önfeláldozó magatartását" igazoló oklevélben ismerte el.
Nagy Ferenc miniszterelnök igazolása (aláírás nélküli másolat) |
Önéletrajza szerint tagja lett a Kisgazdapártnak is. Személyében 1950-ben egy igazi közhivatalnok ment nyugdíjba: rendszerektől és kormányoktól függetlenül látta el azt a posztot, amit a belügyminisztériumi hivatali karrier kínált. Innentől fogva szenvedélyének, a családfakutatásnak, genealógiának szentelte további életét. Magántudósi munkásságát többen értékelték, néhány tanítványa között találjuk Szluha Márton
. 1952-ben az állambiztonsági szervek ismeretlen okból vizsgálati dossziét nyitottak, de hamar le is . Szilágyi László 1978-ban hunyt el.Fotó Szilágyi Lászlóról, 1976. |
A forrásszöveg három példányban maradt fent: egy eredeti, ám nem véglegesített változat, amelyet szerző kézírással írt; egy gépelt, nem végleges, saját korrektúrákkal teli verzió, illetve egy végleges írógépelt példány. Az alábbiakban ez utóbbi főbb részeit közöljük, kihagyva a már említettekre való visszautaló passzusokat. A forrásszövegen túlmenően pedig az 1946 és 1950 között keletkezett, Szilágyi védelmére született, s egyben a mentőtevékenységét bizonyító nyilatkozatokból, igazoló levelekből közlünk szerény válogatást, amelyeket a visszaemlékezés sorai között helyeztünk el.
A forrást mai helyesírásnak megfelelően, az elütési hibákat kijavítva közöljük. Nem szerepeltetjük azokat a passzusokat, amelyek ismétlik a korábban leírtakat, illetve kiszedtük a zsidómentéssel össze nem függő részeket: a sárvári tartózkodás jelentős részét, valamint az ausztriai internálást követő 1945. január 14-e utáni események taglalását, amiről az olvasó a fentiekben már tájékozódhat.
Forrás
Az 1939. évi IV. t. c. meghozatala után az Országos Vitézi Szék a trianoni Magyarország területére, a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere a felvidéki területre, a kárpátaljai kormányzói biztos a kárpátaljai területre, a miniszterelnök a keleti, az erdélyi és a délvidéki területekre kiterjedő hatáskörrel felhatalmazást kapott arra, hogy egyes - a kiadott rendelkezések szerint zsidónak számító - személyeket a korlátozások alól mentesíthessen. E hatóságok összesen mintegy 400 mentesítő okiratot adtak ki. Ezekhez az ügyekhez a belügyminiszternek semmi köze sem volt. A mentesítési ügyekkel a belügyminiszter akkor került először vonatkozásba, amikor Sztójay Döme miniszterelnök 1944. évi április hó 19-én az 1530/81944. M. E. sz. rendelettel (Rendeletek Tára 1944. évf. 464. lap) elrendelte a mentesítő okiratoknak a felülvizsgálatát. A felülvizsgálat iránti kérelmeket május hó 15-ig kellett előterjeszteni, új kérvényeket pedig május hó 30-ig lehetett benyújtani. Az 1944. évi május hó 10-én kelt 1730/1944. M. E. sz. rendelet (Rendeletek Tára 1944. évf. 769. lap) 1. §-a (1) bekezdésének 3. pontja értelmében a mentesítés a vagyonra minden esetben vonatkozott, azonban 1. §-ának 82) bekezdése értelmében Jaross Andor belügyminiszter álláspontja szerint nem írta elő azt, hogy a házastársra és gyermekekre - 1944. évi március hó 22. napja előtt kötött házasság értelmében - feltétlenül kiterjed, ennélfogva Jaross a mentesítést ezekre számos esetben kifejezetten nem terjesztette ki.
Szilágyi László kérelme a mentesítésekkel kapcsolatban |
A felülvizsgálatát - az 1530/1944. M. E. sz. rendelet szerint - a belügyminiszter által kinevezett véleményező bizottság készítette elő. A bizottság elnökből, négy tagból és négy póttagból állott. A rendelet szerint a bizottság a tényállásnak és az érdekelt személy magatartásának megvizsgálása alapján tett javaslatot, s a mentesítés tárgyában a bizottság javaslata alapján a belügyminiszternek kell[ett] határozni. Ezekben az ügyekben döntési joggal egyedül a miniszter bírt, ilyen joga sem az államtitkároknak, sem az osztályvezetőnek és az alosztályvezetőnek nem volt. Ezt a jogkört a belügyminiszter annál kevésbé ruházhatta át másra, mert a javaslattételre hivatott bizottság elnöke (Endre László személyében) valóságos államtitkár volt. A bizottságot Jaross belügyminiszter az elnöki osztály útján bizalmas ügyiraton nevezte ki. A bizottság elnöke Endre László államtitkár, tagjai az Országos Vitézi Szék részéről Robogány Ede ezredes és Csörgey László alezredes, a Felvidék részéről Rázgha Károly felsőházi tag, pozsonycsákányi lakos és Wirth Gyula rossai műépítész, Erdély részéről Boltár István és Vita Sándor országgyűlési képviselők, a Délvidék részéről pedig Nagy Iván országgyűlési képviselő és Vándor Lajos szabadkai jéggyáros voltak. A miniszter az ügyiratok kezelését a közjogi osztály feladatává tette, amely Tomcsányi Kálmán államtitkár felülvizsgálata alá tartozott, osztályvezetője Szemerjay-Kováts Dénes miniszteri tanácsos, alosztályvezetője én voltam. Az 1530/1944. M. E. sz. rendelet megjelenését (április hó 30.) követően arról értesültem, hogy a végrehajtással kapcsolatos adminisztrációs tennivalókat a közjogi osztályra bízzák, amikor Szemerjay-Kováts Dénest ennek az elhárítására kértem. Majd a belügyminisztert is kértem, hogy ezeket a tennivalókat bízza más osztályra, amely kérésemre azt a választ kaptam, hogy a többi osztály túl van terhelve, s ez okból szándékát fenntartotta. A javaslattételre hivatott bizottságnak Tomcsányi, Szemerjay-Kováts és én nem voltunk tagjai, abban semmiféle tisztséget egyikünk sem viselt, s véleményeket semmiféle minőségben soha alá nem írtunk. A bizottság Endre elnöklése mellett mindössze három ülést tartott május hó utolsó napjában, amelyeken az elnök a letárgyalt ügyeket kettő kivételével mind elutasításra kívánta javasolni. Álláspontját vagy újkeletű erkölcsi bizonyítvány hiányával vagy érdemtelenséggel indokolta. Az első ülés után Robogány, majd a második ülés után ő, továbbá Botár és Vita, de a bizottság többi tagja is szóvá tette előttem azt, hogy Endre méltánytalanul szigorú és saját egyéni akaratát oktrojálja a bizottságra, amire azt mondtam, hogy forduljanak a miniszterhez, és kérjenek tőle más megoldást. Amikor ezt Szemerjey-Kováts Dénesnek jelentettem, ő mindenben helyeselte álláspontomat. A harmadik ülés után Jaross előbb Endrével, majd Tomcsányival, Szemerjay-Kováts Dénessel és velem közölte, hogy a bizottsági tagok felkérésére, s a velük történt egyértelmű megállapodás alapján az elnökséget ő maga átveszi, s az egyes kérelmek felett a bizottsági tárgyalás alkalmával nyomban dönt. Egyben a vidéki tagok kérésére, akik az előrelátható sok ülésen nem lehetnek jelen, hozzájárult ahhoz, hogy javaslataikat neki írásban adják át, ezért elrendelte, hogy az iktatókönyvek és ügyiratok ezeknek állandóan rendelkezésre álljanak. Endre azt a kifogást emelte ellenem, hogy mentesítésért folyamodókkal - az ő szavai szerint - »atyafiságosan« bánok, mert a hozzám bejönni szándékozókat fogadtam, s nem követtem azt a szellemet, amely a hivatali szoba ajtajára azt írta ki, hogy „zsidó ügyben senkit nem fogadok", s a hivatali asztalon elrettentő célzattal feltűnő helyen egy könyvet helyezett el azzal a jól olvasható címmel, hogy „a zsidók érdekében eljárók névjegyzéke". Ezért a hivatalomban lebonyolódó félforgalom erős korlátozása és a mentesítésért folyamodók ügyintézésének megnehezítése céljából az épületben való mozgást Endre olyképpen szabályozta, hogy a zsidó ügyfeleket a kapualjon keresztül csak az udvarra engedte bemenni, tehát a minisztérium épületéből kitiltotta, s mindezt a kapubejáratnál elhelyezett asztal mellett szolgálatot teljesítő detektívekkel és a kapualjba állított rendőrökkel ellenőriztette. Az ellenőrzés foganathatosítása céljából az épületbe az összes ügyfelek közül csak azt engedték be, aki a rendelkezésre álló küldöncök útján előzetesen írásbeli engedélyt kapott arra, hogy bemehet és fogadják. Ettől kezdve a mentesítésért folyamodók ügyeiben való felvilágosítás adására Borbély Endre és Kerekes András fogalmazókat küldtem ki szolgálattételre az udvarra, s aki a folyamodók közül velem személyesen óhajtott beszélni, azoknak az írásbeli engedélyt minden esetben megadtam. Jaross az egész anyagot elölről tárgyalta. Elnöklése mellett körülbelül 15 ülésben mintegy 2000 ügyet tárgyalt le. Robogány mindig jelent volt az üléseken, a többi tag részben vagy jelen volt, vagy Jarosshoz írt levélben fejezte ki óhaját. A tényállásnak és az igazoló adatoknak a leírását a bizottság és a miniszter részére előadók készítették elő, akik a székesfővárostól, az OTI-tól és a
lettek berendelve. Ezeknek munkáját a hozzám állandóan beosztott Hunyady Gyula miniszteri titkár, s az időnként ott dolgozó Ajtay Gábor miniszteri osztálytanácsos, Sitkay Károly miniszteri segédtitkár, Nagy Valér rendőrfőtanácsos, Jakó Károly rendőrkapitány. Máthé Sándor rendőrkapitány vagy Pulay István rendőrfogalmazó vizsgálták át és írták alá. Az állandóan nálam működő Nemák Károly OTI fogalmazó a főpolgármester és a főispánok kiértékesítését végezte, Borbély Endre és Kerekes András OTI fogalmazók pedig a folyamodóknak ügyeikről adtak felvilágosítást. A beérkezett kérvények közül feldolgozás céljából először a felülvizsgálat irántiak, majd pedig azok lettek kiválasztva, amelyek a rendeletben megkívánt feltételeknek alakilag megfeleltek. Incze Antal, az orvosi munkaerők felhasználásának kormánybiztosa Jaross hozzájárulásával a folyamodó orvosok kérvényeit kiválasztotta és hivatalába átvitette azzal az indokkal, hogy ő kívánja kijelölni a mentesítésre érdemeseket. Ezeket a kérvényeket Incze Antalnak állásától történt felmentése után elintézetlenül küldték vissza.Jaross előtt Robogány, aki a bizottsági üléseken minden alkalommal jelen volt, az Országos Vitézi Szék által adott mentesítési ügyekben előterjesztett felülvizsgálati kérelmekből és az új kérvények közül a katonai vonatkozással bíróktól a tényállást és az igazoló adatokat maga olvasta fel. A hozzám forduló bizottsági tagok és folyamodók, továbbá Apor István miniszterelnökségi miniszteri tanácsos, Apor Vilmos győri püspök, Bereczky Albert államtitkár, Bibó István miniszteri osztályfőnök, Csathó Kálmán író, Csiki Gábor unitárius esperes, Dániel Sándor miniszteri osztálytanácsos, Gorzó Nándor, Pest vm. [vármegye] Nemzeti Bizottságának ügyvezető társelnöke, Halász Károly miniszteri osztályfőnök, Haypál Béla ref. lelkipásztor, Horváth Béla államtitkár, Kotzig Károly hírlapíró, Kortsmáros Zoltán belügyminiszteri titkár, Révay Tibor jezsuita Manréza-igazgató, Verolino Gennaro vatikáni követségi
stb. által tőlem kért ügyekben tényállást, és az igazoló adatokat Jaross előtt magam olvastam fel, nehogy elutasítsa. Így - bár nem minden ügyben, de sok esetben - eredményt értem el, s számos olyan ügy is kedvező befejezést nyert, amelyet Jaross korábban már elutasított. A többi ügyet a miniszter előtt Ajtay és Bitkay ismertették. Tomcsányi és Szemerjay-Kováts az ügyintézés felől nálam érdeklődtek, nekem utasításokat adtak, azonban a miniszter előtti eljárástól távol tartották magukat. Jaross az ügyekben a tényállásnak ismeretében döntött, s döntését az ügyiratra nyomban saját kezűleg rávezette. Jaross a tárgyalások során 580 folyamodót mentesített. Júliusban megtámadták őt amiatt, hogy sokat mentesít, ekkor a létszámról pontos tájékoztatást kért, majd egy késő éjszakáig tartó ülésen egy csomó ügyet letárgyalt, s a tárgyalást azzal rekesztette be, hogy mentesítései ügyekkel többet nem foglalkozik. Jaross eljárása jogszabály-ellenes volt, mert minden ügyben a döntést a miniszternek kellett meghozni, ez okból a további tárgyalást szorgalmaztam, ezt azonban nem vette tekintetbe. Ezután kérésemre még két rövidített ülést tartott, majd egy harmadik ülés időpontját kétszer is kitűzte, amit végül nem volt hajlandó megtartani. Erre az ülésre előkészített ügydarabokat mindkét alkalommal felküldte a miniszter tanácskozó szobájába, de azok onnan az ő utasítására döntés nélkül, elintézetlenül küldettek vissza. Robogány mindkét esetben felette [felettébb] méltatlankodott az ülés meg nem tartása miatt, Pataky Tibor és Balla Pál pedig nagyon nehezményezték, hogy Jaross egyebek között olyan ügyeket sem volt hajlandó tárgyalni, amelyeknek teljesítését ők kérték. Jaross a támadásokat úgy akarta kivédeni, hogy az általa már megadott mentesítések felől a főispánokat utólagosan vélemény-nyilvánításra hívta fel, a kedvezőtlen vélemény esetében szándékában volt azokat visszavenni. A főispánok mintegy kétszázon felüli ügyekben [!] a visszavonulást javasolták, ezekkel a javaslatokkal azonban augusztus hó 8-án bekövetkezett lemondása miatt nem foglalkozott. Augusztusban tudomásul vette azt az intézkedésemet, amely szerint azokat a kérelmeket, amelyeket ő nem teljesített, a közjogi osztály segédhivatala a jelentkező folyamodóknak visszaadja azzal az utasítással, hogy kegyelmi kérvénnyel forduljanak a kormányzóhoz, és azt a kabinet irodában nyújtsák be, mert a kormányzó is fel lesz ruházva a mentesítés jogával. Ugyanekkor elrendelte azt, hogy amennyiben a kormányzó olyanoknak is adna mentesítést, akiket ő már mentesített, abban az esetben ezeket a belügyi mentesítettek sorából törölni kell.A Jaross által megadott mentesítésekről Nemák Károly fogalmazó, utasításomra a főpolgármestert, illetve a főispánokat távbeszélőn nyomban hivatalosan értesítette, azzal, hogy a határozatot haladéktalanul közöljék az érdekeltekkel, s amennyiben már gettóban, gyűjtőtáborban vagy deportáló vonatot lennének, abban az esetben azonnal intézkedjenek kiengedésük iránt. A mentesítettek az én aláírásommal vidéken, vagy a főispánoktól kaptak igazolványt. Bonczos Miklós belügyminiszternek jelentettem az eddigi eljárást, és figyelmeztettem arra, hogy az 1530/1944. M.E. sz. rendelet értelmében a döntést minden ügyben a miniszternek kell meghozni. Erre azt felelte, hogy ez az egész dolog Jaross hagyatéka, ezzel ő nem foglalkozik, hanem majd beszél Jarossal aziránt, hogy antedatálva fejezze be a tárgyalást. Egyébként ő is tudomásul vette azt az intézkedésemet, melynek értelmében a közjogi osztály segédhivatala a jelentkező folyamodóknak irataikat és a kegyelmi kérvény benyújtása végett őket a kabinetirodához utasítja.
Az 1944. évi június hó folyamán Bíró József - a mentesítettek egyike - és menyasszonya, Anár [Auer] Anikó Mária a leendő feleségnek különös méltánylást érdemlő okból való mentesítése ügyében a belügyminiszterhez fordultak, amely beadványukat én fogalmaztam, és azt 1944. évi június hó 28-án 576.981/1944. II. B. M. sz. alatt vélemény-nyilvánítás végett én tettem át az igazságügy miniszterhez. Az igazságügy miniszternek arra 1944. évi július 15-én 45.800/1944. I. sz. alatt adott válasza elismerte a különös méltánylást érdemlő okból való mentesítés jövőbeni lehetőségét. Bíró Józsefnek és menyasszonyának általam fogalmazott közös beadványával megindított ez az iratváltás lett az alapja a kormányzói mentesítésekről az 1944. évi augusztus hó 21-én kelt 3.040/1944. M. E. sz. rendeletnek (Rendeletek Tára 1944. évf. 1632. lap, Budapesti közlöny 1944. évf. 189. sz.).
Ambrózy Gyula, a kormányzó kabinetfőnökének levele |
Bíró Józsefné sz. Auer Anikó tanúvallomása Szilágyi László mentő tevékenységéről, 1946. május 10. |
A kormányzó által engedélyezett mentesítés a házra és a gyermekre csak abban az esetben vonatkozott, ha azt ezek külön személyükre szóló okiratban szintén megkapták. Vagyonra külön kellett kiterjeszteni, ez azonban egy esetben sem történt meg. Ezeket az ügyeket a miniszterelnökség elnöki osztálya intézte. Ezekhez a mentesítésekhez a belügyminisztériumnak semmi köze sem volt. Hunyady Gyula miniszteri titkárt, továbbá a székesfővárostól, az OTI-tól és a MABI-tól a belügyminisztériumba berendelt munkaerőket Bonczos a miniszterelnökségre küldte át, hogy ott a gyors feldolgozásban segítsenek, amiért ott külön munkadíjat kaptak. A kérvényeket a kabinetirodában kellett benyújtani, a mentesítendőket ott jelölték ki, és ezeknek az iratait onnan tették át a miniszterelnökségre. A hozzám intézett kérésekre a kabinetirodában sok ügy kedvező elintézését kieszközöltem, amiben főleg Borbély endre fogalmazó és Marton Béla kabinetirodai segédhivatali igazgató volt segítségemre. A mentesítéseket a miniszterelnöknek a minisztertanács hozzájárulása után tett előterjesztésére a kormányzó legfelsőbb elhatározással engedélyezte, s az okiratokat a miniszterelnökség részéről Balla István osztályfőnök írta alá. Az ügymenetet, annak rendjét és az ügyfeleknek az épületben való mozgatását Huszovszky Lajos, majd Fáy István államtitkárok és Szép László osztályfőnök szabályozták. A kormányzó október közepéig mintegy 8000 személyt, tehát körülbelül 2000 családot mentesített, ezek közül október hó 15-ig 6996 személy részére állíttatott ki okiratot. A miniszterelnökségre október 15-én betelepedett német SS katonák és nyilasok ezeket az iratokat teljesen széthányták.
Az 1944. évi október hó 11-én kelt 3670/1944. M. E. sz. rendelet (Budapesti közlöny 1944. évf. 235. szám) szerint az 1942. évi XIV. tc. 6. §-ának (1) bekezdése alá eső lelkipásztorok és papi jellegű tanárok, valamint az 1914-1928. évi háború 50 %-os hadirokkantjai, továbbá a katonai érdemeik (kitüntetésük) folytán honvédelmi miniszteri kivételező okirattal ellátott személyek - mindezek házastársukkal és gyermekeikkel együtt - ugyancsak mentesítést élveztek.
Október hó 15-én este a budapesti rádió bemondta Kovarcz Emil nyilas miniszternek azt az önkényes rendelkezését, hogy az összes mentesítés hatálytalan, amit az újságok is megírtak. Ezt a székesfővárosban hirdetményben közölték azzal, hogy a mentesítetteknek csillagos házakba kell költözni, és élelmiszerjegyeiket be kell csomagoltatni. Dr. Bíró Józseffel - a mentesítettek egyikével - történt beszélgetés után a polgármesteri hivatalnak és a székesfőváros illetékes ügyosztályának távbeszélőn azonnal megmondtam, hogy nincs semmi sem hatálytalanítva, és minden mentesítés érvényben van. Erre a hirdetményt újabb hirdetményben visszavonták.
Október hó 16-án délelőtt Gál Csaba és Bodonyi György a kíséretükben megjelent fegyveres nyilas csapattal a belügyminisztériumot átvették az azt előbb megszálló dr. Veiss [!] Lajos német SS őrnagytól és katonáitól. Gál Csaba ezután Bodonyi György nyilas pártmegbízottat, a személyi ügyek vezetőjét erőszakkal behelyezte az elnöki osztály vezetőjének hivatali helyiségébe Bodonyi György hét-nyolc minisztériumi főtisztviselőt egyenkint hivatott és letartóztatott, a fegyveres nyilasokkal az egyik földszinti szobába
. Ezután engem rendelt magához, és azt közölte velem, hogy tüzetesen meg fogja vizsgáltatni a zsidók mentesítési ügyeiben való szerepemet, ezért a közjogi osztály mentesítései iktatóhivatalából és irattárából kitilt, azt lezáratja, lepecsételteti eléje állandó rendőrszemet állíttat. Ezt követően géppisztolyos nyilas pártszolgálatosokkal nyomban végrehajtatta a hivatal lezárását és a rendőrőrszem felállítását, amely aktusnál nekem jelen kellett lennem. Ha Bodonyinak ideje marad végrehajtatni ezt a vizsgálatot, az a mentesítettekre, továbbá tisztviselőtársaimra és reám a legnagyobb veszélyt jelentette volna, mert a nyilasok feltétlenül súlyos bűnnek minősítették volna azt, hogy a május 30. után elkésetten benyújtott kérvényeket a tárgyalásból nem vontam ki, a kedvezőtlen főispáni felterjesztések ellenére a mentesítések hatálytalanítása iránt semmit sem tettem és számos családon segítettem, amit az ott lévő sok meleg hangú köszönőlevél igazolt.Alföldi András egyetemi tanár, ókorkutató köszönőlevele, 1946. április 6. |
Hegedűs Pál ügyvéd, a Svéd Kir. Követség B (életvédelmi) ügyosztályának főtisztviselője nyilatkozata, 1946. április 14. |
Csathó Kálmán író igazoló levele, 1946. június 11. |
Közös köszönőnyilatkozat, amelyben többek között özv. Stromfeld Aurélné |
Rózsahegyi Kálmán színművész nyilatkozata Szilágyi László embermentő munkájáról, 1946. április 18. |
Dr. Huszka Jenőné Arányi Mária nyilatkozata, 1946. július 8. |
Bereczky Albert nyilatkozata, 1946. május 15. |
Fábri Károly tanúvallomása, 1946. május 14. A nyilatkozatban említett Paduch Béla maga is mentett zsidókat, amiért 2003-ban megkapta az izraeli Yad Vashem Világ Igaza kitüntetését [2] |
Germán Tibor orvos, egyetemi magántanár és felesége, |
Bibó István nyilatkozata, 1946. május 10. |
Október hó 22. körül a belügyminiszter titkári hivatala távbeszélőn Szemerjay-Kováts Dénest kereste, mivel ő beteg volt, engem utasítottak, hogy délután öt órakor a külügyminisztériumban egy értekezleten jelenjek meg, amelynek helyét a külügyminisztérium kapusa fogja közölni. Délután a kapus egy osztálytanácsoshoz irányított, aki közölte velem, hogy Szálasi Ferenc miniszterelnök elfoglaltsága miatt csak hat órakor érkezik és az értekezlet tárgya a mentesítések további életben tartása. Ekkor tudtam meg azt, hogy Szálasi tart értekezletet. A rendelkezésemre álló egy óra alatt átgondoltam azt a helyzetet, amelybe a hivatal lezárása révén kerültem, s elhatároztam, hogy a Jaross által megadott összes mentesítések érvényben tartását feltétlenül kiküzdöm, mert csak így lehet reményem a Bodonyi-féle vizsgálat elmaradására. Az értekezleten Vajna Gábor, Kemény Gábor és Kovarcz Emil nyilas miniszterek, a miniszterelnökség s az érdekelt minisztériumok képviselőjének jelenlétében Szálasi először a budapesti gettó felállítását és a külföldi követségek által védlevelekkel ellátott személyek külön házakba költöztetését rendelte el. Ezután a lelkipásztorok és papi jellegű tanárok, valamint az 50%-os hadirokkantak, továbbá a katonai érdemeik (kitüntetésük) folytán honvédelmi miniszteri kötelező okirattal ellátott személyek és családtagjaik mentesítését - akiknek érdekében a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és a honvédelmi minisztérium részéről senki sem emelt szót - teljesen megszüntetni rendelte. A Jaross által mentesített 580 ügyet Szálasi előbb megszüntetni kívánta, majd felülvizsgálat útján le akarta csökkenteni, azonban közel egy óráig tartó részletes ismertetésem és indokolásom után sikerült elérnem azt, hogy ezeket teljes egészükben érintetlenül hagyta. Természetesen elhallgattam azt, hogy Jaross nemcsak felülvizsgált ügyeket erősített meg, hanem új kéréseket is teljesített, továbbá elhallgattam azt is, hogy a főispánok mintegy kétszázon felüli ügyben kedvezőtlen jelentést tettek, és a mentesítés visszavonását javasolták, ezáltal 580 családot - mintegy 2300 személyt -vagyonával együtt megvédtem. A kormányzó által mentesítetteknek Szálasi a felülvizsgálatát határozta el azzal az indokolással, hogy mivel a belügyminiszter által adott mentesítéseket érintetlenül hagyta, ennélfogva az előző államfő által mentesítetteknek egy részét is meghagyja - ezek létszámát 10%-ra, tehát 8000 személyről 800 személyre való csökkentését rendelte el, mert a miniszterelnökség képviselője nem tudta megvédeni őket. Szemerjay-Kováts nagyon meg volt elégedve az egyedül általam elért 100%-os eredménnyel. Így a belügyi mentesítések felülvizsgálatának elhárításával sikerült elérnem a kilátásba helyezett vizsgálat elmaradását.
Szálasinak ezen az értekezleten tett rendelkezése szerint az 1944. évi október hó 25-én kelt 3790/1944. M. E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny 1944. évf. 247. sz.) a lelkipásztorok és papi jellegű tanárok, valamint az 50%-os hadirokkantak, továbbá a katonai érdemeik (kitüntetésük) folytán honvédelmi miniszteri kivételező okirattal ellátott személyek és családtagjaik mentesítését teljesen megszüntette.
Az 1944. évi október hó 25-én kelt 3780/1944. M.E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny, 1944. évf. 247. sz.) a kormányzó által mentesítettek felülvizsgálatát rendelte el azzal, hogy azt 1944. évi november hó 15-ig kell teljesíteni, amely határidő után a mentesítések igazolásául csak a megerősítő okirat szolgál. Az 1944. évi október hó 25-én kelt 3800/1944. M. E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny, 1944. évf. 247. sz.) a felülvizsgálat foganatosítására a belügyminisztert jelölte ki. A következő napokban Vajna Gábor nyilas belügyminiszter elrendelte a névjegyzék elkészítését, és közölte velem, hogy a kormányzói mentesítések közül általa megerősítendők létszámát a Szálasi által engedélyezett 800 személy helyett 400 személyben állapítja meg. Egyben lediktált a miniszterelnök-helyetteshez és az egyes miniszterekhez szóló átiratot aziránt, hogy két napon belül közöljék, vajon szakismeretüknél fogva és általában a kormányzói mentesítettek közül, kiket javasolnak megerősítésre. A miniszterelnök-helyettes és a miniszterek - Budinszky László, Kemény Gábor és Reményi-Schneller Lajos kivételével - senkinek a megerősítését nem javasolták. Vajna ezt a felhívást Kultsár Istvánhoz, az értelmiségi munkanélküliség ügyeinek kormánybiztosához is megküldte, aki válaszában azt kérte, hogy a döntés kiadása előtt észrevételeinek megtétele végett a miniszter a megerősödésben részesítendők névsorát rövid úton küldje meg neki. Az állapotban, mert a német SS katonák és a nyilasok azokat teljesen széthányták, ezért Szemerjay-Kováts Dénessel egyetértve csak az iktatókönyv és jegyzékek alapján készíttethettünk névsort. A kormányzói mentesítettek közül azokat a személyeket és családtagjaikat vétettük névsorba, akikről megállapítható volt, hogy két jogcímen is mentesítve voltak, amit most Szálasi rendelkezése következtében egyszerre vesztettek el, tehát a honvédelmi miniszteri kivételező okirattal ellátottakat, továbbá a közéleti embereket. Így 523 nevet tartalmazó névsor keletkezett, melyre Vajna azt mondta nekem, hogy Kultsár István kormánybiztossal nézessem át, mert akiket Kultsár kihúz, azokat ő nem erősíti meg, majd a létszámot 400 személyre csökkentsem, s így vigyem hozzá vissza az ügyiratot. Kultsár 22 személyt kihúzott, ennek folytán 501 név maradt meg. Az 501 nevet tartalmazó 16.157/1944. B. M. sz. ügyiratból én senkit sem hagytam ki, hanem azt Vajnához változatlanul küldtem be Nemákkal, aki a kiadmányozást 1944. évi november hó 13-án utasításom szerint kihagyás nélkül kieszközölte. November hó második felében Vajna titkára telefonált, hogy Nemák Károly és én a minisztert kísérjük el a királyi palotába. Útközben mondta el Vajna, hogy Szálasinál Kemény panaszt emelt ellene, mert a kormányzói mentesítettek közül nem erősített meg 800 személyt, és általában erős kézzel nyúlt a zsidókérdéshez, s ezért kell most kihallgatásra mennie. Minket azért vitt magával, hogyha a kiadott rendeletekről felvilágosításra lesz szüksége, abban az esetben ott legyünk. Ekkor Vajnát arra próbáltam rábeszélni, hogy a 3780/1944. M. E. sz. rendeletnek megfelelően november hó 15-re antedatálva erősítsen meg egy 299 nevet tartalmazó második névjegyzéket, amely az általa már megerősített és 501 nevet tartalmazó névjegyzékből a szűk keret miatt kimaradt érdemes személyek sorából nyomban összeállítandó, és az állami nyomdában legkésőbb negyvennyolc órán belül kinyomtatandó. A második névjegyzék kiadásának indokolásában Nemák is segített nekem. A kihallgatáson Vajna, Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes és Kemény együtt voltak jelen, mi kint vártunk. Utána Vajna azt mondta nekünk, hogy Szálasi elfogadta az ő indokait. Ennek következtében a második névjegyzék megerősítéséről már nem lehetett szó. Ezután [a] Vajna és Jaross által mentesítetteket is jegyzékbe foglaltatta. Ekkor az én kérésemre intézkedett Vajna Bodonyinál, hogy a közjogi osztály mentesítési iktatóhivatalát és irattárát nyittassa ki. Az általam megsegített zsidó családok köszönőleveleit és az érdekükben hozzám intézett leveleket gyorsan elégettem, mert akkor azok ellenem és a levélírók ellen szóló bizonyítékok voltak. Vajna előtt elhallgattam azt, hogy az 1730/1944. M. E. sz. rendelet Jaross álláspontja szerint nem írta elő azt, hogy ez a mentesítés a házastársra és gyermekekre feltétlenül kiterjed, ennélfogva Jaross a mentesítést ezekre számos esetekben [!] kifejezetten nem terjesztette ki. Továbbá elhallgattam Vajna előtt azt is, hogy a főispánok mintegy kétszázon felüli ügyben utólag kedvezőtlen jelentést tettek, és a mentesítés visszavonását javasolták. Ennek megfelelően az 577.600/1944. B. M. sz. ügyiratot úgy fogalmaztam, hogy a házastárs és a gyermekek minden esetben kivétel nélkül mindannyian mentesítve vannak, és a névsorban mindenkit - tehát a főispánok által kifogásoltakat is - belefoglaltattam. Az ügyiratot 1944. évi november hó 29-én Nemák vitte be Vajnához és a kiadmányozást utasításom szerint változtatás nélkül kieszközölte. A belügyminisztérium közjogi osztályának a zsidókkal kapcsolatos ügyekben való tevékenysége a névjegyzék technikai összeállításával végleg lezárult. 1944. év nyarán és őszén, Sárvárra történt kitelepítésemig állandó összeköttetésben voltam dr. Hegedűs Pál ügyvéddel, a budapesti svéd kir. követség B (életvédelmi) osztályának vezető tisztviselőjével, akit a nemzetiszocialista és nyilas körökből tudomásomra jutott készülő zsidóellenes rendelkezésekről és megmozdulásokról mindenkor előzetesen tájékoztattam. Így előzetesen közöltem vele a zsidók közlekedésének és élelmezésének korlátozására vonatkozó különféle rendelkezéseket, a belügyi mentesítési eljárás mikénti lefolyását; a kormányzó rendelkezését, mellyel a svéd király levelének megérkezése után a zsidók további deportálását megtiltotta; a galántai megerősített csendőrzászlóaljra a budapesti zsidók deportálása körül váró szerepet és a kormányzó parancsát, mellyel a zászlóaljat elvezényeltette, a kormányzói mentesítései eljárás lefolyását és a kormányzónak az azt a szándékát, hogy minél több zsidót mentsen meg; a székesfővárosban október hó 15-ike után a mentesítések hatálytalan voltáról közzétett hirdetménynek általam történt visszavonatását; a Szálasi-kormány uralomra jutásától kezdve a zsidókkal szemben várható nagyon sok kegyetlenkedést; Szálasinak a külügyminisztériumban tartott értekezleten a budapesti gettó felállítására, a külföldi védlevelekkel ellátott személyeknek külön házakba költöztetésére és a belföldi mentesítettekre vonatkozó rendelkezéseit; Keménynek Szálasinál Vajna ellen a zsidókkal való kegyetlen bánásmód miatt emelt panaszát; s még egyéb, a zsidóságot érintő intézkedéseket. Ezekről a budapesti svéd követség tőlem dr. Hegedűs Pál útján ilyenformán szerzett értesülést, s így állott módjában a követségnek a szükséges mentő intézkedéseket kellő időben foganatosítani, ezáltal a magyarországi zsidóság megmentése érdekében dolgozni és nagy szolgálatokat tenni. A budapesti svéd követség részéről Danielsson követnek és Wallenberg követségi titkárnak, valamint az ő vezetése alatt állott B. (életvédelmi) osztályának e téren tett szolgálatai azok, amelyekért a magyar nemzetgyűlés elnöke 1946. év február havában a svéd királyhoz intézett és Stockholmban küldöttség útján átadott soraiban a nemzetgyűlés és egyúttal az egész magyar nép háláját tolmácsolta. A szolgálatok elismerése jeléül a Közmunkatanács a Phönix utcát Wallenbergről nevezte el, és a megalakult Wallenberg Bizottság tervbe vette Wallenberg szobrának a felállítását. A Svéd Követségnek ebben a többször üldözött életét megmentő munkájában önkéntesen vállalt kockázatos szerepre különösképpen Johannita lovagi minőségben azért tekintettem magam kötelezettnek, mert a svéd király, aki a Johannita Lovagrend kommendátora, 1944. év nyarán a kormányzóhoz intézett levelében a zsidókkal szemben elkövetett kegyetlenkedéseket feltárta és ezeknek meggátlása érdekében szót emelt. Ezzel a tevékenységemmel az egész magyar zsidóság érdekében felbecsülhetetlen munkát végeztem, szociális és demokratikus érzelmeimnek már abban az időben kétségbevonhatatlan tanúbizonyságát adtam, amikor ezért - nyilvánosságra kerülése esetében - a legsúlyosabb büntetés járt volna. Mivel e tevékenységem felfedezése esetében a nyilasok a német Gestapo támadásainak ki voltam téve, ez okból Hegedűs Pál saját részemre és családtagjaim részére személyeink és lakásunk védelmére Danielsson budapesti svéd kir. követtől 1944. év szeptember havában út- és védleveleket eszközölt ki azzal a céllal, hogy ilyen veszély fennforgása esetében a zsidók érdekében tett fáradozásaim elismeréséül igazolva legyen az, hogy a zsidókat védtem, ezért én és családtagjaim svéd diplomáciai védelmet vehessünk igénybe, s szükség esetén semleges területre
.Az 1944. év nyarán és őszén ugyancsak állandó érintkezésben álltam Gennaro Verolino budapesti pápai nunciatúrai ügyhallgatóval és P. Balázskövy Józseffel nunciatúrai titkárral, akik a budapesti pápai nunciusnak a zsidó származásúak mentesítési ügyeire vonatkozó óhajait nekem tolmácsolták. Súlyt helyeztem arra, hogy a nuncius által ajánlott mentesítései kérelmek - akár a belügyminisztériumban, akár pedig a kormányzóságon voltak előterjesztve - kedvező elintézésben részesüljenek. Ennek során 80 család mentesítését mozdítottam elő, és eszközöltem
. 1945. évi január havában Vajna felállította a Belügyminisztérium X. osztályát Sopronkövesden Toldi Árpád vezetése alatt, amikor az összes minisztériumoktól az osztály vette át a zsidónak számító egyének minden személyi és anyagi ügyének intézését. A mentesítetteknek Vajna által kiadott 16.157/1944. B. M. sz. és 577.600/1944. B. M. sz. jegyzékeit három-három hivatalosan teljesített példányban oda megküldtük.[...]
Az úgynevezett Szálasi-kormány idején semminemű új állást és új beosztást nem kaptam. A pesti református egyházmegye világi főjegyzője és tanácsbírája, s az újpesti református egyházközség presbitere vagyok. Az 1932. évben feleségül vettem özv. Ybl Miklósné született Szabó Piroskát, akinek első házasságából származó három félárva gyermekét nevelem, saját Péter nevű fiam 1935. évi szeptember hó 3-án született, tehát tíz éves. Feleségem négy gyermekes özvegy édesanyjának csepeli lakóháza - családunk egyetlen vagyona - az 1944. évi június hó 25. és 27. napjain történt repülőtámadások alkalmával földig leomlott, és minden berendezésével együtt teljesen elpusztult. Az 1944. évi november hó első napjaiban a belügyminiszter elrendelte a minisztériumnak Sárvárra való kitelepítését. Ennek teljesítése alól azért nem mertem magamat és családomat kivonni, mert közismert volt az elnöki osztálynak az a közlése, hogy a Budapesten maradó összes tisztviselőket bevetik Budapest katonai védelmébe[n]. De nem maradhattam volna vissza azért sem, mert nyilas körökben, mert nyilas körökben már felfigyeltek arra, hogy nagyszámú zsidó mentesítése érdekében dolgoztam, és ezeknek segítettem. Emiatt nyilas oldalról több névtelen, fenyegető levelet kaptam, s magukat meg nem nevező nyilasok és a német Gestapo alkalmazottak a lakásomon telefonon is megfenyegettek. Ha kitelepülésnek ellenszegülök, és azt nem teljesítem, ezt a nyilasok okvetlenül „zsidóbarát" voltom bizonyosságának tekintették volna, s ezzel nemcsak magamat és családomat, hanem a mentesítetteket és a hozzám beosztott tisztviselőket is veszélybe sodortam volna. Az úgynevezett Szálasi-kormánynak a zsidókat illetően különösen éles volt az álláspontja, ezért a kötelező kitelepülés alól nem vonhattam ki magamat, mert a szabotálás megkísérlését velem szemben feltétlenül kényszerintézkedés követte volna. Így a kényszer velem szemben sokkal fokozottabb volt, ezért nem volt módom a visszamaradásra. Attól féltem, hogy számos belügyminisztériumi tisztviselőtársamhoz s a belügyminisztériumban szolgálatot teljesítő dr. Király Gyula ezredeshez és dr. Szentléleky László rendőrkapitánysághoz hasonlóan letartóztatásra kerülök, vagy hozzám a közjogi alosztályba beosztott dr. Bodó Jenő ügyvéd, VI., Andrássy út 88. sz., dr. Huberth Pálné, XII., Bernáth Géza utca 17. sz., s szintén svéd útlevéllel ellátott dr. Beökönyi László miniszteri titkár hasonló sorsára jutok. Ezért az üldözéstől és deportálástól általam megmentett Fábri Károly kommunista párttag, kormánybiztosi megbízott az Elhagyott Javak Kormánybiztosságánál, Harsányi István ezredes a honvédelmi minisztériumban, dr. Hegedűs Pál ügyvéd, volt svéd követségi tisztviselő, Rév Mátyás nyomdász, V. Perczel Mór utca 2. sz. és dr. Zalán Benő ügyvéd, V. Vadász utca 4. sz. tanácsára és a nyilasok kényszere folytán vállaltam a nyugat felé menetelt, hogy a nyilasok és a német Gestapo gyanúját eloszlassam. November hó első napjaiban azt az utasítást kaptam, hogy 11-én családommal együtt legyek a Keleti pályaudvaron, mert az e napon induló vonattal kell kitelepülnöm. November hó 10-én a Belügyminisztérium tehergépkocsiján csomagjainkat lakásomról a pályaudvarra kiszállították. Időközben Vajna a családom azonnali kitelepülésére vonatkozó rendelkezést fenntartva, engem a mentesítések megerősítésének befejezéséig egyelőre Budapesten visszatartott. Annak a ténynek, hogy a kitelepülési parancs teljesítésére családommal együtt november hó első napjaiban késznek mutatkoztam, volt a következménye az, hogy Vajna Gábor engem a 3800/1944. M. E. sz. rendelet végrehajtásával, majd a Jaross-féle névjegyzék elkészítésével kapcsolatos teendők ellátására egyelőre Budapesten visszatartott. Ezáltal volt gyakorlatilag lehetségessé az, hogy az üldözötteken tovább is jelentékeny mértékben segíthessek, az én kitartó munkám révén így lett a kormányzói mentesítettek közül Vajna szándéka ellenére 400 személy helyett 501 személy megerősítve, és így nyertek a Jaross által mentesítettek háztartásukkal és gyermekeikkel együtt mindannyian megerősítést. E munkák befejezése után kaptam azt az utasítást, hogy a december hó 7-én induló vonattal menjek Sárvárra. Ekkor közölték, hogy a 6-án, 7-én és 8-án induló vonatokkal minden tisztviselőnek ki kell települnie, mert ezek e célra szolgáló utolsó vonatok, s ezután már csak a gépkocsin szállítandó szűkebb törzs maradhat Budapesten, aki pedig önként itt marad, azt bevetik Budapest katonai
. Ennélfogva felesége és gyermekeim november hó 11-én, majd én a Vajna-féle két mentesítő okirat elkészítése után december hó 7-én a személyükre egyénileg ható kényszer fennállása folytán teljesítettük a kitelepülésre vonatkozó rendeletet azzal az elhatározással, hogy amennyiben a nyilasok Ausztriába hurcolnak bennünket, abban az esetben nem maradunk náci területen, hanem titokban elkészített svéd úti okmányaink felhasználásával a legelső alkalommal mindannyian semleges területre megyünk. Hogy mennyire csak a kényszer miatt mentem el Budapestről, azt legjobban az bizonyítja, hogy a családomtól elszakadni nem akaró hetven éves édesanyámat mindenképpen lebeszéltem a velünk való elmenetelről, és Budapesten hagytam. Sárvárra történt eltávozásom körülményeiből és a zsidók mentesítései ügyeiben már részletesen leírt előző magatartásomból minden kétség nélkül megállapítható, hogy eltávozásom oka korántsem németbarát vagy fasiszta meggyőződésem volt, és nyilvánvaló, hogy ebből a meggyőződésből kifolyólag nem mentem Sárvárra. Sárváron egyébkén csak éppen jelen voltam, de valójában semmiféle szolgálatot nem teljesítettem, mert külön hivatali helyiségem sem volt. December, január és február hónapokban hivatali munkát annyira nem végeztem, hogy még a Belügyminisztérium irattárának hajlékot adó járásbíróság épületében sem jártam. Az enyhébb idő beálltával márciusban járásbíróság területén lévő fűtetlen irattári helyiségben a közjogi osztály iratkötegeit altiszt hiányában magam rendeztem és kötöztem újból át, hogy a Budapestre való visszaszállításnál ne hulljanak széjjel. Sárváron a számonkérő csendőrség, s ezek detektívjei és besúgói jelenlétének ellenére is folytattam a hozzám forduló üldözöttek megsegítését. Itt a családommal együtt dr. Stirling Ernő ügyvéd lakásának egyik szobájában kaptam szállást.[...]
Sárváron 1945. évi március hó végén egyik reggel csendőrök és rendőrök riasztották a belügyi tisztviselőket, s ekkor közölték a belügyminiszternek azt a rendelkezését, amely a nyugati irányba való azonnali továbbtelepülést kötelezővé tette, és ennek mikénti lebonyolítását szabályozta.
[...]
Azzal az elhatározással léptem át a határt, hogy nem maradok náci területen, hanem titokban elkészített svéd úti okmányainak felhasználásával a legelső alkalommal családommal együtt semleges területre megyek. Sárvárról fegyveres kényszerrel hurcoltak Ausztriába, s az ország területét Rohoncnál [hagytam el], így annak a fegyveres kényszere miatt nem állhattam ellent, s annak során - amennyiben a háború egy ideig még elhúzódott volna - semleges területre mentem volna át. [!]
Az 1945. évi április 30-áról május 1-re virradó éjjel Radstadtba, a salzburgi tartomány keleti határvárosába érkeztem családommal együtt. Itt arról értesültem, hogy a fegyverszünet megkötése néhány napon belül történik. Ezért elhatároztam, hogy nem megyek tovább nyugatra, hanem a fegyverszünet megkötése és a közlekedés lehetővé tétele után minél előbb visszatérek Magyarországra. Ennek folytán Radstadtban maradtam, ahol június 26-án az amerikai Country Intelligence Corps (CIC) két tisztje megjelent nálam és állásom iránt érdeklődött, s amikor megmondtam, hogy miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott osztálytanácsos vagyok, azt válaszolták, hogy automatikusan internálnak, mert az ilyen és hasonló állású tisztviselőkkel szemben ennek az intézkedésnek a végrehajtására kaptak parancsot. Ekkor az ő személygépkocsijukon bevittek Salzburgba, ahol július 21-én délután munkaköröm felől röviden kihallgattak. A CIC tisztjeitől több alkalommal kértem, hogy vagy engedjenek szabadon, vagy minél előbb hozzanak haza Magyarországra, mert munkakörömet és tevékenységemet itthon nyomban tisztázzák. Kérésemre azt a választ kaptam, hogy majd haza hoznak, erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a magyar kormány által kikért személyeket már hazaszállították, mivel pedig én nem tartozom ezek sorába, hanem pusztán állásommal fogva automatikusan vagyok internálva, ezért nekem még várnom kell. Ilyen előzmények után a salzburgi táborból december 29-én Tullnba vittek, majd január 14-én repülőgépen Budapestre hoztak.
[...]"