Az V. ötéves terv befejező évében változatlanul a külgazdasági egyensúlytalanság a magyar gazdaság legnagyobb gondja. A külkereskedelmi forgalom passzívuma tavaly volt a legnagyobb, s bátran leírhatjuk most, 1979 őszén; az idén kisebb lesz, de tekintélyes méretű marad. Néhány szóval talán így egyszerűsíthetjük azt a képet, amit a tervfordulóhoz közeledve készíthetünk a helyzetről.

A világgal való érintkezésünk mind szélesebb munkamegosztásban ölt testet. S a magyar gazdaságnak nincs más választása, mint a világpiaci kihívás elfogadása, tudomásulvétele. Nézzük meg – éppen e sajátos optikán keresztül -, milyen pályát futott be a magyar gazdaság az év eddig eltelt hónapjaiban? Úgy tűnik, hogy a tavaly megjelölt korrekciót sikerül végrehajtani: mérséklődik a termelés növekedési üteme, s a lassúbb tempó módot ad a jobb arányok kialakulásához. Az ipar termelése 1978 első hat hónapjához viszonyítva 1979. január-júniusban (KSH adat szerint) 3,6 százalékkal emelkedett. Ez nagyjából megegyezik az idei terv előirányzatával. Az ipar 1 millió 665 ezer munkavállalót foglalkoztatott, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés az ipar egészében 4,9, az állami iparban 4,8, a szövetkezeti iparban 5,2 százalékkal emelkedett. Az adatok tanúsága szerint a termelékenység kedvező irányba fejlődik.

Érdemes sorravenni néhány átlagtól eltérő ágazati teljesítményt: a leggyorsabban az élelmiszergazdaság és a tartósítóipar növelte termelését, ezt követi a vegyipar 14, a gyapjúipar 9,5, a bútoripar 7,6 százalékkal. Kevesebbet termelt a pamutipar, a selyemipar, a bőr- és szőrme-, valamint a cipő- és a gumiipar. A gépipar az év első hat hónapjában 3,3 százalékkal termelt többet – igen rapszódikus ingadozások közepette. Erre vall, hogy teljesítménye (az előző év azonos időszakához viszonyítva) íme így alakult: január 76,7 százalék; február 88,1; március 124,6; április 87,2; május 96,0. Nem kétséges, hogy az esztendő második felében, novemberben-decemberben méginkább, „pótolja” lemaradását. Csakhogy ki tudja, jó-e ez a fajta ingadozás? Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: nem. Ütemtelenséget, szállítási, kooperációs, készletezési és értékesítési zavarokat mutat.

Nem járunk messze az igazságtól, ha a bíztatóak mellett nyomatékkal vesszük figyelembe a még mindig túl hatásosan fékező tendenciákat. Így például az, hogy az elsősorban exportáló ágazatokban nem bontakozott ki megfelelő ütemmel a szerkezet-átalakítás.

A pénzügyi szervek vizsgálatai kimutatták, hogy a veszteségesen dolgozó vállalatoknál még csak csírájában találhatók azok az intézkedések, amelyeknek a veszteséges működést, a ráfizetést kellene fölszámolniuk. Késnek a szelektív fejlesztésnek azok az „elemei”, amelyek a legfontosabb állami és pártdokumentumokban a visszafejlesztést írták elő a kirívóan gazdaságtalan területeken. Mert el nem hallgatható tény, hogy az idén sem voltunk még tanúi a hatalmas ráfizetéssel működő üzemek határozott átszervezésének, megszüntetésének. Így persze vontatottan halad a termelés szervezetének-szerkezetének olyannyira áhított korszerűsítése.

Ne feledjük: sem munkaerőben, sem anyagban, sem anyagiakban nem állnak rendelkezésre korlátlan készletek – kizárólag a meglévő, s jószerivel már aktivizált mennyiségek jöhetnek szóba. Márpedig az ipar tartalékait éppen a drágán és sokszor rosszat termelő vállalkozások, üzemek tartják lekötve – ezek emésztik fel a jövedelmezők erőforrásait.

Tartalékokat, s adottságokat említve kerül a vizsgálódás előterébe a mezőgazdaság. Ma már tudjuk: kétmillió tonna gabonával termett kevesebb, mint tavaly, és ez igen nagy tétel a végelszámolásban. A kedvezőtlen időjárás több más növényt is károsított, miközben állatállományunk rekordfejlődést produkál. Az alacsony gabonatermés azt jelenti, hogy lényegében nem exportálhatunk búzát – a magas állatállomány pedig, hogy takarmányozási gondok mutatkozhatnak. Ily módon az élelmiszergazdaságtól eleve alacsonyabb export-teljesítmény várható.

A külkereskedelmi egyensúly felé kell törekednünk, s erre kezdő sorainkkal is utaltunk. Az eddig ismertté vált adatok szerint látszik is némi elmozdulás: Az év első hét hónapjában kivitelünk 14,9, míg behozatalunk csupán 1,4 százalékkal bővült. Ezek az adatok egyaránt jeleznek igen kedvező és nem annyira kedvező állapotokat. A tervezett irányba módosul a dollár-elszámolású forgalom: a kivitel 27,1 százalékos emelkedésével a behozatal 0,5 százalékos csökkenés áll szemben. A rubel-elszámolású export 4,5, míg az import csak 3,7 százalékkal emelkedett – noha ez utóbbit is szeretnénk jóval magasabb értéken látni. Kiváltképpen bizonyos anyagjellegű termékek behozatalának elmaradása, illetve késése érinti gazdaságunkat érzékenyen. Ám a dollár-elszámolású forgalom szerkezeti módosulását szintén gyorsítani szeretnénk éppen azért, mert passzívumunk ledolgozása ezt sürgeti. Látnunk szükséges persze: e cél valóra váltása nem lehet rövid távú feladat. Olyan feltételei vannak, amelyeket önmagukban is nehéz elrendezni – a termékszerkezet átalakítása, versenyképesség növelése.

Szó esett erről Kádár János szeptember 25-i csepeli fölszólalásában is. Az MSZMP első titkára megjelölte az útirányt is, amerre haladva sikerrel eljuthatunk e kívánt célhoz. Az ár- és szabályozórendszer átalakításával, határozottabb differenciálással a teljesítmények szerint. Mindezek a halaszthatatlan belső átalakulás előfeltételei ahhoz, hogy a magyar gazdaság erősebb pozícióban jelenjék meg határain kívül. Azaz, hogy az új érték létrehozását hatékonyabbá tehesse, ezáltal megalapozva mind a termelés fejlesztését, mind pedig az életszínvonal ettől elszakíthatatlan gyarapítását.