A hetvenes években a világgazdaság szerkezetének átalakulását a nemzetgazdaságok többsége igyekszik nyomon követni, ez gazdasági fejlődésünk egyik legfontosabb meghatározó tényezője. Mindenekelőtt a világ ipari termelésének és külkereskedelmének ágazati és térbeni szerkezetében következtek be gyors ütemű módosulások. A fejlett tőkés országokban meggyorsult ez a folyamat, amelyet a hatvanas évek közepe óta az jellemzett, hogy a feldolgozóipari termelésben és ezzel egyidejűleg az exportban folyamatosan csökkent az alacsony szakképzettségű munkát igénylő, munkabérigényes könnyűipari ágazatok részesedése: a textil-, a ruházati-, a bőr- és cipőiparé, valamint az anyagigényes kohóiparé. Ezek az ágazatok egyre inkább átadják helyüket a modern technológiát megtestesítő gépipar és vegyipar vezető ágazatainak, mint például az atomiparnak és a repülőgépiparnak, a számítógép- és irodagépgyártásnak. A feldolgozóipar szerkezetének változása kiterjed egyes ágazatokra, sőt a vállalatok termékösszetételére is. A gépiparban a hetvenes években bontakozik ki a járműipar és az elektromos háztartási cikkeket gyártó ipar részesedésének csökkenése. A vegyiparon belül pedig évtizedünk második fele óta megtört a vegyipari tömegcikkeket, féltermékeket gyártó ágak fejlődési lendülete.

A szerkezeti változások felgyorsulása olyan időszakra esik, amikor a világ ipari termelésének növekedési üteme – nem kis mértékben a fejlett tőkés országokban kibontakozó folyamatok eredményeként – lassuló tendenciát mutat. Ez a körülmény hívja fel a figyelmet arra, hogy a hetvenes években a fejlett tőkés országokban az ipari termelés bővülésének a korábbinál jóval nagyobb hányada származott az iparszerkezet átalakulásából. A szerkezetátalakulás fontosságának előtérbe kerülésével át kell értékelni a növekedési folyamat jellegét. A „szerkezetváltás” minőségi kategória, üteméről keveset árul el például a nemzeti jövedelmek növekedési üteme.

Annál jobban érzékeltetik a váltás sikerét azok a mutatók, amelyek a gazdaság belső egyensúlyi állapotára, a külgazdasági egyensúly helyzetére, vagy az ország világgazdasági pozícióira utalnak: így például arra, hogyan alakul a világexportban elfoglalt részesedés, s hogyan változik a külkereskedelmi forgalom szerkezete.

A fejlett tőkés országokban folyó szerkezeti átalakulás nem függetleníthető a világ ipari termelésének és külkereskedelmének térbeli szerkezetében bekövetkezett változásoktól, nevezetesen a fejlődő országok iparosodásától és iparcikk-exportjának kibontakozásától. Az utóbbi

években dinamikus növekedési teljesítményt értek el a délkelet-ázsiai és latin-amerikai fejlődő országok, s éppen a fejlett tőkés országokban lemaradó hagyományos ágazatokban bővítették termelésüket és exportjukat. Az alacsony bárszínvonalú fejlődő országok versenye nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a fejlett tőkés országokban a hagyományos könnyűipari ágazatok részesedése rohamosan csökken, s e cikkekből az igények növekvő hányadát a fejlődő országokból származó import biztosítja.

A fejlődő országok mindinkább meghatározzák a textil- és ruházati termékek világpiaci értékesítési feltételeit, elsősorban az árakat. Exportoffenzívájuk világméretű túlkínálatot idézett elő, s ennek következtében egyrészt csökkentek a világpiaci árak, másrészt számos fejlett tőkés országban egyre jobban korlátozzák az importot. Hasonló állandósuló „strukturális jellegű”, tehát nem a tőkés termelés konjunkturális ingadozásaira visszavezethető világméretű túlkínálat alakult ki a kohászati termékek világpiacán. Hamarosan túltermelés várható egyes vegyipari féltermékekből a kőolajtermelő országok finomító kapacitásainak üzembe lépése nyomán. Az iparosodottabb fejlődő országokban folyó szerkezetátalakulás következtében a háztartási elektromos termékekből, porszívókból, mosógépekből, hűtőszekrényekből is túlkínálat alakulhat ki.

A magyar gazdaság fejlődése szempontjából a jelzett folyamatok azért kedvezőtlenek, mert a fejlett tőkés országokba irányuló késztermék-kivitel túlnyomó részét éppen olyan termékek alkotják, amelyek leginkább ki vannak téve a fejlődő és a gazdasági fejlettség magasabb szintjén álló dél-európai tőkés országok versenyének, illetve amelyeknél vagy máris megjelent a strukturális túlkínálat, vagy éppen most van kialakulóban. Az új világpiaci helyzet új gazdaságpolitikai és külgazdaságpolitikai kezdeményezéseket sürget. Nemzetközi tapasztalatok garmadája bizonyítja, hogy a struktúra átalakítását egyedül központi intézkedésekkel nem lehet végrehajtani, a szerkezetváltás ütemét végső soron a vállalatok diktálják.