A külgazdasági kapcsolatok fejlődésének alighanem törvényszerű velejárója új ágazatok bekapcsolódása a nemzetközi munkamegosztásba. Ezek egyike az építőipar, amely a hatvanas évek végéig szinte kizárólag hazai feladatokat vállalt. A jelenlegi ötéves tervidőszakban azonban az ágazat kivitele már eléri a 15-16 milliárd forintot, behozatala pedig mintegy 8 milliárd forint lesz.

Termelőberuházások és infrastrukturális létesítmények sora készül el a tervezettnél később Magyarországon, olykor számottevő minőségi hibákkal. Ennek egyik oka a kivitelezői kapacitások szűkössége. Így az építőipar exportjáról hallva sokakban fogalmazódott meg a kérdés: van-e egyáltalán létjogosultsága az építőipari kivitelnek, hiszen éppen elég tennivalója akad határainkon belül, s olykor ezekkel sem képes megbirkózni.

Ezek tények. Csakhogy felületes szembesítés volna, ha csupán ennek alapján megkérdőjeleznénk az építőipari exportot. Ugyanis az építőkapacitások területi elhelyezkedése és a termelési szerkezet adott időszakban nem feltétlenül igazodik építési céljainkhoz. Meglehetősen drága lenne például Debrecenből panelokat szállítani a budapesti lakásépítkezésekhez, s nem lett volna szerencsés dolog a Győr megyei panelszerelő brigádokat például Hajdú megyébe, a kabai cukorgyár építésére vezényelni. A népgazdaság és az építőipari vállalatok számára egyaránt előnyösebb volna ezeket a kapacitásokat a Szovjetunióban és Csehszlovákiában szállodák építésére felhasználni.

Általában elmondható: a hazai építkezések megvalósítását nem hátráltatja az ágazat kivitele. Annál is kevésbé, mert az export – bővülésével együtt is – a teljes építési tevékenység értékének mindössze 3-5 százaléka, s alig vitatható, hogy az ágazatban éppen elég tartalék akad az exportált kapacitások pótlására. Sőt, a nemzetközi munkamegosztás bővítése elősegíti a hazai építési célok jobb megvalósítását.

A kivitel számottevő előnyöket kínál mind a népgazdaság, mind a vállalatok számára. A korszerű építési technológiák megkövetelik a nagy sorozatú termelést. A gazdaságos sorozatnagyság eléréséhez pedig szükség van külföldi vevőkre is, mivel a hazai piac egy-egy korszerű, hatékony technológia számára csak viszonylag szerény értékesítési lehetőségeket kínál.

Az sem közömbös, hogy az építőipar hozzájárulhat más ágazatok kivitelének bővítéséhez. Manapság könnyebb és jövedelmezőbb komplett géprendszereket, technológiai eljárásokat értékesíteni, ha vállaljuk a létesítményhez szükséges építési munkát is. Az NDK-beli Haldenslebenben épített egészségügyi-kerámiagyár, az algériai lakáselemgyártó-üzem és mészmű, a komplett szervizállomások Csehszlovákiában és a Szovjetunióban, a Jugoszláviában épített timföldgyár jó példa az effajta vállalkozásra. Valamennyi tekintélyes gépexporttal, és mellesleg anyagi haszonnal járt.

Az építőipar nemzetközi együttműködésének hasznát vizsgálva, ez utóbbi egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Lényegesen szervezettebben, pontosabban kell dolgozni – nagyok a minőségi követelmények. Azoknak a vállalatoknak, amelyek hiánytalanul eleget tudnak tenni a megrendelők kívánságainak, feltétlenül javul hazai munkájuk is.

Nyomós érvek szólnak az építőipari kapacitások behozatala mellett. A kabai cukorgyár bizonyára felépült volna hazai kapacitások felhasználásával is, de a munka aligha lett volna ilyen hatékony és eredményes. A lengyel építők a sokadik cukorgyárat építették fel, s nálunk is kamatoztathatták korábban megszerzett szaktudásukat. Ennek alapján joggal állítható: különleges építési célok megoldására érdemes arra jól felkészült, szakosodott külföldi szervezetek munkáját importálni, még akkor is, ha a közvetlen beruházási kiadás nagyobb. A létesítmény szakszerűbb és gyorsabb kivitelezése révén a többletkiadás ugyanis hamar megtérül, s hosszú távon ez a megoldás mindenképpen gazdaságosabb.

Sor kerülhet gazdasásos, tehát célszerű építési importra akkor is, ha valamely nagyberuházás kivitelezésekor különösen gyorsan, az adott helyen rendelkezésre álló kapacitásokat meghaladó mértékű munka elvégzésére van szükség. Ezt az importot persze óvatosan kell kezelni, mert rendszerint a beruházási munka szervezetlenségéből adódhat effajta munkacsúcs, s ha az építőipari kapacitás behozatala ilyen célokra rendszeressé válik, akkor ez mintegy felmentést adhat a gyenge szervezésre, pedig ez elfogadhatatlan.

Mindent összevetve tehát az építőiparnak ki kell használni az előnyös, magyarán gazdaságos export- és importlehetőségeket, s a hazai igényekkel összhangban célszerű fontolóra venni a korszerű építési technológiák exportcélú fejlesztését is. Számolni kell azzal, hogy a KGST-tagországokban két-vagy többoldalú egyezmények alapján megvalósuló közös beruházásokhoz az eddigieken túl továbbra is szükség lesz építőipari kapacitások kivitelére, vagy – adott esetben – importjára.