archivnet.hu
Publikálta: archivnet.hu (https://www.archivnet.hu)

Címlap > A fiatal Kádár János a „megvert sereg” élén

A fiatal Kádár János a „megvert sereg” élén [1]

„A Békepárt elképzelésünk szerint lényegében folytatása volt a kommunista pártnak, más elnevezés alatt. Úgy láttuk, hogy a Békepárt néven jobban tudjuk a baloldali szociáldemokratákat. A parasztpártot és a kisgazdapárt balszárnyát magunk mellé állítani, röpiratainkat elfogadtatni és az akkori nemzeti frontot szélesebb alapokra fektetni. A Békepárt szervezeti felépítése lényegében azonos volt a kommunista pártéval, mert ugyanazokkal találkoztunk, ugyanazokat a szervezeteket tartottuk továbbra is kapcsolatként.”

Bevezető

Immár két évtizeddel a rendszerváltás után a magyar németellenes ellenállás történetének elbeszélésében mai napig uralkodó aKádár-rendszer alatt kialakított narratíva. Erre az egyik legjobb példa Kádár János II. világháború alatti illegális múltja, amit mai napig nem vizsgált felül a szakma. Éppen ezért e dolgozat abból a célból született, hogy új megközelítésből vizsgálja meg Kádár életének egyik jelentős fejezetét; a Békepárt létrehozásának, valamint - a párt történetével szorosan összefüggve - Kádár János „titokzatos" 1944-es lebukásának történetét. Leszögezem, hogy a Békepárt históriájának átfogó, teljes tárgyalása nem célom, csupán a legfontosabb összefüggésekre szeretnék rámutatni.

A II. világháborút követően Kádár Jánost a kommunista párt átalakításért először súlyos fegyelmiben részesítették, majd évekkel később, 1951-ben letartóztatták. Kegyvesztetté vált és az ellene kreált koncepciós perben elítélték társaival együtt. Rákosi Mátyás számára a Kádár és társai elleni fellépéshez kapóra jött a Békepárt ügye, ami 1945-től a munkásmozgalom történetének szégyenfoltjaként volt elkönyvelve. Ennek oka az volt, hogy Kádár János vezetése alatt az illegális kommunista párt eltért a moszkvai politikai irányvonaltól. 1956 után, Kádár hatalomba emelkedésével, a korábbi teljesen lesújtó és elítélő álláspont megváltozott: jóval pozitívabb színben tűnt fel a párt e fejezetének története, de végső soron Kádár János életének egyik sötét foltja maradt, amit ő legszívesebben törölt volna emlékezetéből.

Munkámhoz elsősorban a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban található illegális kommunista vezetők visszaemlékezéseit, és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött Kádár-per fennmaradt iratanyagát, valamint a korabeli biztonsági szervek kommunista mozgalmakról írt jelentéseit használtam fel.

A Kommunisták Magyarországi Pártjának átnevezése

Az 1918-1919-es időszak, különösképpen a Tanácsköztársaság nagy sokkot okozott a társadalomnak, ezért a két háború közötti Magyarországon a kommunista ideológia csak kevés követőt tudott megnyerni magának. Az ekkoriban illegalitásban működő Kommunisták Magyarországi Pártjának taglétszámáról pontos adattal nem rendelkezünk, számuk néhány száz fő volt, döntő többségüket a Horthy-rendszer elhárítása le is tartóztatta. Nehezítette a kommunisták helyzetét az is, hogy az állambiztonsági szervek - mivel pontos képpel rendelkeztek a mozgalmon belül uralkodó állapotokról - felhasználták a különböző frakciókat is a KMP gyengítésére. Az ismétlődő letartóztatási hullámok következtében az 1930-as évekre a párt befolyása a nullával lett egyenlő, és többször sodródott a megszűnés közelébe. Teljesen sosem verték szét, amely talán nem véletlen. A magyarországi párt - belső vitáktól is terhelt - katasztrofális helyzetét mutatja, hogy a Kominternnél mindvégig napirenden volt a KMP ügye, de igazán sikeres megoldás ott sem született a problémákra. A moszkvaiak megkísérelték több alkalommal is a magyarországi párt újjászervezését, amelyek közül a legjelentősebb próbálkozásra 1940 őszén került sor: ekkor

Schönherz Zoltánt
[X] Schönherz Zoltán (1905–1942) elektromérnök, kommunista politikus, illegális neve: Dittman Ottó. Egyetemis-ta korában kapcsolódott be Csehszlovákia Kommunista Pártjába (CSKP). 1934-től a Szlovákiai Ifjúmunkás Szövetség magyar csoportjának titkára. 1938-ban a Magyarországhoz visszatért Kassán maradt és szervezte az illegálissá váló felvidéki kommunista mozgalmat. Az 1940-es évek elejére Kulich Gyulával karöltve országos szintű szervező munkát végzett. 1940-ben a Komintern Magyarországra küldte, hogy szervezze újjá a KMP-t. 1942 júliusi letartóztatásáig a KMP egyik kulcsembere; a KMP Titkárságának és Központi Bizottságának tagja. 1942 októberében halálra ítélik és kivégzik.
,
Szekeres Sándort
[X] Szekeres Sándor (eredeti neve: Salamon Dávid) (1906–1953) szabósegéd, kommunista politikus, illegális neve: Tóth. 1930-tól tagja a CSKP-nak. 1938-ban a betiltott felvidéki kommunista párt egyik szervezője. 1939-től kapcsolatba került Schönherz Zoltánnal, majd 1940-ben a KMP KB és Titkárság tagja. Konspirációs hibák miatt 1942-ben a párt lehagyta, majd 1943-ban a rendőrség letartóztatta. 1944 januárjában a bíróság halálra ítélte, melyet több ellenzéki politikus tiltakozása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre változtattak meg. 1945-től az MKP apparátusában dolgozott, később a honvédséghez került és katonatiszt lett. 1950-ben letartóztatták, majd 1952-ben rehabilitálták.
és
Skolnik Józsefet
[X] Skolnik József (1906–1993) felvidéki kommunista politikus, illegális nevei: Pista és Salgó. 1924-ben lépett be a CSKP-ba, 1936-tól vezető pártfunkcionárius volt, majd Csehszlovákia felbomlását követően a Szovjetunióba távozott. 1940-ben a Kominterntől megbízást kapott a KMP újjászervezésére Szekeres Sándorral és Schönherz Zoltánnal egyetemben. Az 1941-ben megalakított Központi Bizottság és titkárság tagja lett. 1942 decemberében a rendőrség elfogta és 15 évi börtönbüntetésre ítélte. 1945 után Rákosi Mátyás parancsára többször letartóztatták „pártellenes tevékenysége” miatt. A Kádár-rendszerben nyugdíjazásáig az MSZMP székesfehérvári pártbizottsá-gán dolgozott.
küldték Magyarországra. A küldetést - rövid időre - bizonyos mértékben siker koronázta: sikerült rendezni a kis létszámú párt sorait, és a népfrontpolitika nyomán mérsékelt eredményeket elérni a propaganda terén, jelentős szerepet játszva a németellenes összefogás kibontakozásában Magyarországon. A párt szervezeti helyzetén azonban csak kis mértékben sikerült javítani, és a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakulását követően, 1942 tavaszán megkezdődő kommunistaellenes letartóztatások során a KMP visszakerült ugyanoda, ahol 1940-ben volt.

Tehát ez a letartóztatási hullám - amely még 1943-ban is folytatódott - rendívül nehéz helyzetbe hozta a KMP-t. Az állambiztonsági szervek a mozgalom tagjainak százait vették őrizetbe, köztük a párt kipróbált és Moszkvában kiképzett vezetőit, szétverve ezzel a nagy erőfeszítések árán újjászervezett illegális hálózatot. „1942. májusi-júniusi nagy lebukás után a kb. 400-500 illegális párttagból, illetve tagjelöltből, a Magyarország területén működő pártszervezetek tagságából mindössze 10-12 párttaggal marad meg a kapcsolat. Bizonyos újjászervező munka után 1943 januárjára a taglétszám kb. 70-80-ra növekedett. Ekkor történt a

1
[X] Kovács István (Rosner Jenő) (1911–2012) kommunista politikus, az 1920-as évek végén a KIMSZ KB titkára, 1934-ben letartóztatták és súlyos börtönbüntetésre ítélték. 1942-ben a KMP KB tagja, azonban 1943-ban ismét letartóztatják. 1944 őszén megszökik, részt vesz a fegyveres ellenállás szervezésében. 1945 után 1956-ig vezető pártfunkcionárius, PB tag, KV titkár, 1956-ban a budapesti pártbizottság első titkára. A forradalom alatt, október végén – más kompromittálódott politikai vezetőkkel együtt – Moszkvába távozott, ahonnan 1958-ban tért vissza. 1962-ben „a személyi kultusz időszakában kifejtett tevékenységéért”, az MSZMP KB kizárta soraiból. 1966-ban helyreállították párttagságát. 1974
[X] Kovács István (Rosner Jenő) (1911–2012) kommunista politikus, az 1920-as évek végén a KIMSZ KB titkára, 1934-ben letartóztatták és súlyos börtönbüntetésre ítélték. 1942-ben a KMP KB tagja, azonban 1943-ban ismét letartóztatják. 1944 őszén megszökik, részt vesz a fegyveres ellenállás szervezésében. 1945 után 1956-ig vezető pártfunkcionárius, PB tag, KV titkár, 1956-ban a budapesti pártbizottság első titkára. A forradalom alatt, október végén – más kompromittálódott politikai vezetőkkel együtt – Moszkvába távozott, ahonnan 1958-ban tért vissza. 1962-ben „a személyi kultusz időszakában kifejtett tevékenységéért”, az MSZMP KB kizárta soraiból. 1966-ban helyreállították párttagságát. 1974-ben vonult nyugdíjba a Könnyűipari Szervezési Intézet igazgatói székéből. 1989-ben az MSZMP tagja maradt.
lebukás, mely után kb. két hétig az volt a helyzet, hogy mindössze két (azaz kettő) ember maradt meg [Kádár János és
Péter Gábor
[X] Péter Gábor (1906–1993), született Eisenberger Benjámin. A háború alatt az illegalitásban működő kommunis-ta párt egyik vezetője, KB tag. A háború után a politikai rendőrség, az ÁVH vezetője lett. 1954-ben elítélték, 1959-ben szabadult.
, a többi tag sorsa a két
KV-tag
[X] Természetesen KB tagok voltak. Kádár nyelvhasználatára nyilván hatott, hogy az interjú adásának idején az MDP-nek Központi Vezetősége (KV) volt.
előtt ismeretlen volt, illetve a feltevés szerint vagy lebuktak, vagy a kapcsolat helyreállításának lehetősége nélkül leszakadtak. (Ugyanis abban az időben majdnem minden párttag élt.) Amikor kb. két hét múltán sikerült felkutatni a lebukásoktól megmenekült néhány pártcsoportot, akkor új, súlyos
konspirációs
[X] A konspiráció a KMP frazeológiájában nem összeköttetést jelentett. A konspiráció azoknak az óvintézkedések-nek, elveknek, módszereknek az összességét jelentette, amelyek az illegális kommunista párt szervezeteit, tagjait védte a leleplezés, a letartóztatás ellen. Konspirációs problémák akkor keletkeztek, ha valamely szervezet egyik, vagy több tagját letartóztatták és nem lehetett tudni, hogy kik kerültek, vagy kerülhettek még veszélybe, vagyis a konspirációs óvintézkedések rendszerén rés keletkezett.
kérdésként megerősödött a Gács KV-tag ellen korábban felmerült árulás gyanúja, amely az akkori viszonyok között tisztázatlan volt." - olvashatjuk Kádár János 1956 tavaszán a Párttörténeti Intézetnek adott
visszaemlékezésében
[X] PIL 867. f. 2/k-2. ő. e. Kádár János feljegyzése a Békepárttal kapcsolatban a Párttörténeti Intézet részére, 2. Nyomtatásban megjelent: Párttörténeti Közlemények, 1956. 3. szám, 20–26.
.

Maga Kádár János az 1951-ben írt vallomásában a lebukások egyik okaként a következőt írta: „A nagy lebukások a valósággal provokatív konspirációs szabályokon túl (hogy minden felvett tagnak, tagjelöltnek a legális neve végigment a pártapparátuson) az a legális illúzió volt a fő oka, amibe az egész tagságunkat belevitték a

lefogások előtt.
[X] MNL OL M–KS 276. f. 65. cs. 40. ő. e. Feljegyzés a 943-as pártfeloszlatással kapcsolatban, 30. A Kádár-per anyaga nyomtatásban megjelent VARGA LÁSZLÓ: Kádár János bírái előtt – Egyszer fent, egyszer lent. 1949–1956. Osiris Kiadó–Budapest Főváros Levéltára, Bp., 2001.
" A szabályt még
Gács László
[X] Gács (Grünwald) László (1903–1968) szövőmunkás, kommunista politikus. 1928-tól a KMP, 1931-től a párt-titkárság tagja. Többször letartóztatták, 1944-ben tíz évre ítélték. 1945–1948 között a Szabad Nép, a Friss Újság, a Népszava újságírója, 1948–1949-ben a SZOT főtitkárhelyettese. 1951-ben a Kádár-per mellékvádlottjaként koncepciós perben 15 évre ítélték. 1954-ben rehabilitálták.
javaslatára vezették be. Kádár szerint ennek következménye volt az, hogy egy-egy közép pártfunkcionárius 20-30, de volt olyan is, aki 50 tagnak ismerte a nevét. Ez súlyos, nagyméretű lebukásokat eredményezett egy-egy letartóztatott vezető vallomásai nyomán. A másik ok Gács László állítólagos spicli ügye: „Grünwald [Gács] Lászlót, aki ellen Kovács kezdeményezésére indítottunk fegyelmit és aki Skolnyik [helyesen: Skolnik - H. D.] lebukása után egy óra múlva lement annak lakására és bántalmatlanul kijött, azonnal
[X] Gács (Grünwald) László (1903–1968) szövőmunkás, kommunista politikus. 1928-tól a KMP, 1931-től a párt-titkárság tagja. Többször letartóztatták, 1944-ben tíz évre ítélték. 1945–1948 között a Szabad Nép, a Friss Újság, a Népszava újságírója, 1948–1949-ben a SZOT főtitkárhelyettese. 1951-ben a Kádár-per mellékvádlottjaként koncepciós perben 15 évre ítélték. 1954-ben rehabilitálták.
[X] MNL OL M–KS 276. f. 65. cs. 40. ő. e. Feljegyzés a 943-as pártfeloszlatással kapcsolatos körülményekről, 15.
"

Összességében túlságosan is leegyszerűsítő lenne, ha teljességgel elfogadnánk a fent említetteket a letartóztatások fő okaként. Kádár e mondatait ugyanis átitatják perének koncepciós vonulatai, és az 1945 után a kommunisták közötti belső leszámolások alatt védekezési mechanizmusként kialakult „egymásra mutogatás", felelősségáthárítás a pártot ért csapások miatt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Kádár János szavainak nincs valóságalapja. Teljesen más irányból megközelítve a problémát: a letartóztatások fő okaként a KMP 1941-es működését, a németellenes mozgalom szervezését jelölhetjük meg: mindez - véleményem szerint egy átgondolt koncepció részét képezte, amely összefüggésben volt a Kállay-kormány céljaival. Kállay Miklós azzal a feladattal kapta meg a miniszterelnöki megbízatást a kormányzótól, hogy fordítsa vissza Bárdossy László politikáját, és vezesse ki Magyarországot a világháborúból. Személyében azok a körök kerültek kormányra, amelyek 1942 februárjában a Magyar Történelmi Emlékbizottság jobbszárnyával együttműködtek, és céljaikban egyetértésre találtak. Ahogy személyes barátja, Keresztes-Fischer Ferenc 1942 februárjában, ő is maga mellé akarta állítani a németellenes mozgalom tagjait, hogy céljaiban szövetségesek és munkatársak legyenek. Csak egyetlen hátráltató és visszahúzó tényezője volt ennek a mozgalomnak, amelytől meg kellett szabadulnia: a Kommunisták Magyarországi Pártja. Az illegális kommunista párt volt ugyanis az egyetlen olyan tényező a nemzeti összefogásban, amely nem nemzeti célokat szolgált, és mindvégig a fennálló rendszer megdöntésére törekedett. A kommunisták - teljesen irreális módon - a németellenes fellépést egy - mondhatjuk - polgárháborús helyzet generálásával akarták egybekötni. A KMP színrelépésével a februárban nagy mennyiségben kiadott röplapjával a széles nyilvánosság elé tárta, hogy a németellenes mozgalom egyik irányítója: ez a momentum túlságosan is ráirányította a figyelmet a kommunistákra, és külpolitikai vonzattal is járt. Németország mindig elégedetlenkedve nézett a magyarországi

belpolitikai életre
[X] Németország mindig is nehezményezte, hogy Magyarországon működhetnek baloldali pártok; elsősorban a Szociáldemokrata Párt és a hozzá tartozó szakszervezetek. Belpolitikai „szövetségeseik”, a szélsőjobboldali és nyilas képviselők útján folyton követelték a Szociáldemokrata Párt betiltását.
, de egy németellenes összefogás, amelynek soraiban „nyíltan" hangoztatják, hogy kommunisták is szervesen részt vesznek, túlságosan magas labdának számított, és ebben a kontextusban is kellemtelen tényező volt a KMP az új magyar kormány számára. Tehát, akárhogy nézzük, a kicsiny kommunista párt egészen apró, de mégis bosszantó tényezőnek számított Kállay Miklós számára. Így - összefoglalva a gondolatokat - a KMP elleni hadjárat két célt szolgált: részben egy Németország felé tett kisebb gesztust, másrészt a kommunisták leválasztását a németellenes nemzeti összefogásról.

Visszatérve Kádár (azaz ekkor még Csermanek) Jánoshoz: miközben a párt csillaga hanyatlott, az ő párton belüli karrierje ekkor indult be. A fiatal kommunista Kádár 1941-ben még a KMP Budapesti Területi Bizottságában volt, de a permanens letartóztatások következtében bekerült - valamikor 1942 májusa után - a Központi Bizottságba, majd ezt követően 1942 őszén a titkársági tagok közé is. A KMP vezetésének teljes lefejezését követően - miután Skolnik József és Kovács István is lebukott - lett Csermanek 1943 januárjában a Kommunisták Magyarországi Pártjának első titkára. Kis túlzással rajta kívül jóformán nem maradt más kommunista funkcionárius. Ezekben a napokban - melyek a magyarországi párt történetének legsötétebb órái voltak - Kádár János és - a vezetésbe szintén felemelkedett - Péter Gábor nehezen jutottak dűlőre azt illetően, hogy mihez kezdjenek a „megvert sereg" élén. Erről tanúskodik Péter Gábor 1954-es börtönben írt feljegyzése: „Kovács lebukása után, amikor leültünk beszélgetni (1943 febr. vége) [...] azt mondta [Kádár János - H. D.] „nézd ez a Kovács mindent összeszedett a nyomdát, a szervezetet, én nem ismerek senkit, nem tudok megtalálni senkit, úgy látszik, egyelőre abbamarad, nem lehet csinálni semmit." Nézd, mondtam [Péter Gábor - H. D.], 1936-után is 1939-ben újra kellett kezdeni mindent, egyenkint szedtük fel az embereket, most is megpróbáljuk. „Hát próbáld meg" mondta „én nem ismerek senkit". (Megpróbáltam lassan, nehezen, de

sikerült
[X] KIS-KAPIN RÓBERT: „Úgy éltem itt, mint bugyborék a vizen…” Péter Gábor börtönben írt feljegyzései. Bete-kintő, 2007. 2. szám, http://epa.oszk.hu/01200/01268/00002/Kis-KapinRobert.html (Megtekintés 2013. május 5.) (a továbbiakban: Péter Gábor börtönben írt feljegyzései.)
.)"

Ebben a helyzetben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a túlélés és az újrakezdés alapvető feltétele a párt átalakítása, azaz új koncepció kidolgozása. Ennek egyik célja az volt, hogy a kommunista pártot a legális pártok számára tárgyalóképesebbé kellett tenni a népfront megvalósítása érdekében. A kommunistáknak problémát jelentett, hogy követeléseiket az állambiztonsági szervek könnyen megbélyegezték azzal, hogy valójában Moszkva érdekeit képviselik, a legális ellenzéki pártok pedig egyszerűen nem voltak hajlandóak együttműködni velük - még annyira sem, mint 1941-1942-ben a Magyar Történelmi Emlékbizottság története során - érthetően félve attól, hogy a Belügyminisztérium betiltja működésüket, és a letartóztatások átterjednek rájuk

is
[X] HUSZÁR TIBOR: Kádár János politikai életrajza 1912–1956. Szabad Tér Kiadó–Kossuth Kiadó, Bp., 2001. 55.
.

Döntése meghozásában Kádárra valószínűleg nagy hatással volt Donáth

Ferenc
[X] Donáth Ferenc (1913–1986) kommunista politikus. A harmincas évek elejétől tagja a KMP-nek. Az illegális kommunista pártot képviselte a Márciusi Frontban, tagja a Debreceni Diétának 1936-ban. Megalapításától kezd-ve munkatársa a Szabad Szónak. A kommunista párt rajta keresztül tartotta a vidéki kapcsolatait. 1943-ban az átnevezett KMP-nek, a Békepárt Központi Bizottságának tagja. 1945 után a politika tevékeny szereplője lesz. 1951-ben a Kádár-per mellékvádlottjaként koncepciós perben elítélik, majd rehabilitálják. 1956-ban a Nagy Imre-csoport egy vezető alakja, ami miatt a forradalom és szabadságharc bukása után kizárják a pártból és bör-tönbüntetésre ítélik. Az 1980-as években részt vesz a demokratikus ellenzék kibontakozásában. 1985-ban a Mo-nori Találkozó egyik fő szervezője.
, akivel ezekben az időkben közeli kapcsolatba került. Péter Gábor így ír kapcsolatukról: „Donát (friss kapcsolata volt) lenyűgöző hatással volt rá, borzalmasan felnézett a Donátra, nekem ilyeneket mondott „ilyen embereket látod, mint az Albert (ez volt Donát illegális neve) elhanyagolták, nem használták fel, tudod milyen okos ember, nagyon jó feje van" (mellesleg ebben igaza volt.) Ez határozta meg Kádár viszonyát Donáthoz. Nagyon felnézett rá. Nagyon a hatása alá került. Hallgatott rá, befolyása alatt tartotta. Lassanként a kontaktus úgy alakult közöttük, hogy Donát »becsülte« Kádárban az értelmes
prolit
[X] Péter Gábor börtönben írt feljegyzései.
." Donáth Ferenc politikai gondolkodására hatást gyakorolt széleskörű kapcsolatrendszere; Haraszti
Sándor
[X] Haraszti Sándor (1897–1982) újságíró, kommunista politikus. Párttevékenységéért többször volt börtönben 1945 előtt. 1945 és 1948 között a Szabadság című napilap szerkesztője, ezután az MDP KV Agitációs és Propa-ganda Osztályának helyettes vezetője. 1949-től az Athenaeum Könyvkiadó igazgatója. 1950. november 28-án letartóztatták, halálra ítélték, ezt utóbb életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1954-ben rehabilitálták, a Béke és Szabadság főszerkesztője lett. Az ezt követő időszakban a Nagy Imre körül csoportosuló reformerek egyik vezető egyénisége volt. 1956. november 4-én Nagy Imre csoportjával a jugoszláv követségre menekült, majd Snagovba (Románia) internálták. 1958. augusztus 19-én hat évi börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiát ka-pott. Az 1981-ben alapított Beszélő egyik szerkesztője.
révén kapcsolatba került jó néhány szociáldemokratával, és a Márciusi Frontnál megismerkedett a népi írókkal is. A pártátalakításhoz a döntő lökést a Komintern 1943. május 15-ei határozata hozta meg. Ebben az Internacionálé feloszlatta önmagát, és felszólította a szatellit kommunista pártokat, hogy „összpontosítsák erejüket a Hitler-ellenes koalíció népeinek és államainak felszabadító háborújában való aktív részvételre és annak minden módon való támogatására, hogy minél gyorsabban szétzúzhassák a dolgozók halálos ellenségét - a német fasizmust, valamint szövetségeseit és csatlósait [kiemelés tőlem -
H. D.
[X] Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből II. 1935–1945. Szerk. PINTÉR ISTVÁN, SVÉD LÁSZLÓ, Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1964. 411–414.
." Ezt a határozatot a KMP vezetői csak a Népszavából ismerték meg és, mivel a háború kitörése után a Szovjetunióval megszakadt minden kapcsolat, további részletes tájékoztatást nem kaptak a feladatokra
vonatkozóan
[X] PIL 867. f. p/62. ő. e. Péter Gábor visszaemlékezései, 22.
.

Ezért történhetett meg, hogy az illegális kommunista vezetők Moszkva politikai irányvonalát teljesen félreértelmezték, ugyanis a fasizmus elleni harcot „csupán" a hitleri Németországgal szembeni küzdelemre vonatkoztatták. Ez világosan kitűnik a KMP feloszlató röpiratából is: „Az Internacionálé feloszlató határozatában felhívta minden hívét, hogy még fokozottabban, mint eddig, minden erejük megfeszítésével küzdjenek a dolgozók és a szabadságszerető nemzetek legnagyobb ellenségének: a Hitler-fasizmusnak megsemmisítéséért [kiemelés tőlem - H. D.]." Ezért Kádár János és társai innentől kezdve már nem a Horthy-rendszer megdöntésére is törekedő németellenes egységfrontot akartak megteremteni - amely egyben polgárháborút is jelentett volna, mint ahogy azt láthatjuk a Magyar Történelmi Emlékbizottság idejében a KMP-től - hanem „csak" náciellenes egység megalakítását. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a párt lemondott a hatalomátvétel tervéről: mindez inkább taktika volt, amely a letartóztatások tapasztalatának számlájára írható. Az illegális vezetők így próbálták biztosítani a túlélést és a kommunista párt átmentését a háborút utáni időkre, amihez - saját értelmezésük szerint - alátámasztást kaptak a Komintern feloszlató határozatában olvasottakban is. Ez a félreértelmezés alapot szolgáltatott Rákosi Mátyásnak a Kádárral és társaival szembeni fellépéshez 1951-ben. „Politikai tévedésüket" - a tudatlanság palástját magukra terítve - azzal magyarázták, hogy „elméletileg képzetlenek" voltak, mivel a Horthy-rendszer körülményei között nem tudtak kommunista művekhez [popup title="jutni" format="Default click" activate="click" close text="PIL 867. f. p/62. ő. e. Péter Gábor visszaemlékezései, 22. „1942 karácsonyán összesen egy példányban volt meg Magyarországon a bolsevik párt története Kovács Istvánnál, aki két napra kölcsönadta nekem [Péter Gábor-nak – a szerző]. Ennyi volt a tanulási lehetőségünk.”"].

Ez a változás látható az átnevezett kommunista párt retorikáján is: a röpcédulák lényegét tekintve maradtak a KMP 1941-ben kialakított „függetlenségi mozgalom" koncepciójának nyelvezeténél, de jelentős különbségek is tetten érhetők. A párt kiadványaiban - ugyanúgy, ahogy 1941-ben és 1942-ben - a háború- és náciellenességét a magyar történelem Habsburg-ellenes szabadságharcaival állította párhuzamba. A kommunisták több 1848-as jelmondatot is hangoztattak, például: „Hozzák haza honvédeinket!", „Küzdj a szabad sajtóért!", „Szabadságot az ifjúságnak!". A Békepárt illegális sajtója - a korábbiakkal ellentétben - sokkal jobban tartózkodott minden olyan kényes témától, amely a népfront kialakítását akadályozhatta volna. Míg a kommunisták 1941-ben és 1942-ben a kormányzót és a magyar kormányt egy kalap alá véve bírálták, a pártátalakítást követően röpcéduláik - ismereteink szerint - már nem kritizálták Horthy Miklóst. A Horthy-rendszerrel egyet jelentő Horthy Miklós említésének mellőzése arra enged következtetni, hogy a Békepárt - a korábbiakkal ellentétben - a népfront létrehozását a rendszeren belül a kormányzóval való valamilyen együttműködés keretében képzelte el, tehát taktikai okokból - egy időre - lemondott a rendszer megdöntéséről. A kommunista párt szimbolikusan jelezte ezt a névválasztásával is, ugyanis 1848-1849-ben Békepártnak a magyar országgyűlés azon tagjait nevezték, akik igyekeztek I. Ferenc Józseffel törvényes megegyezésre jutni. A korábbi retorikával szembeni másik jelentős különbség, hogy a kommunisták ekkor röpcéduláikban kerülték a Szovjetunió kizárólagos tömjénezését: nem emelték ki a többi szövetséges erő közül.
A Komintern-határozat után nem sokkal, június elején került sor a KMP KB „pártfeloszlató" ülésére. Az ülésen Kádár János, Péter Gábor,

Szirmai
[X] Szirmai István (1906–1969), kommunista politikus. Párizsban és Kolozsváron járt egyetemre, kezdetben cio-nista volt, majd csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. 1942-től a KMP Erdélyi Tartományi Bizott-ságának a felső kapcsolata. 1943 decemberében elfogták, de később sikerült megszöknie. A háború után Kádár Jánossal együtt emelkedett a pályája. 1956-tól haláláig a kulturális élet egyik fő irányítója volt.
1
[X] Szirmai István (1906–1969), kommunista politikus. Párizsban és Kolozsváron járt egyetemre, kezdetben cio-nista volt, majd csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. 1942-től a KMP Erdélyi Tartományi Bizott-ságának a felső kapcsolata. 1943 decemberében elfogták, de később sikerült megszöknie. A háború után Kádár Jánossal együtt emelkedett a pályája. 1956-tól haláláig a kulturális élet egyik fő irányítója volt.
és
Tonhauser Pál
[X] Tonhauser Pál (1909–1984) eredetileg bányamunkás, a csehszlovák kommunista párt tagja. Az 1940-es évek elején került a KMP-ba, 1942 őszétől a KB tagja, a Felvidéki Területi Titkárság vezetője. 1943 szeptemberében letartóztatták, 1944 elején a Vezérkari Főnök Különbírósága halálra ítélte, az ítéletet életfogytiglanira enyhítették, a háború végén Dachauba hurcolták. 1945 után Csehszlovákiában maradt, különböző párt és állami tisztségeket töltött be.
vett részt. Az illegalitás körülményei között jegyzőkönyv nem készült és a határozat is szóbeli
volt
[X] PIL 867. f. 2/k-2. ő. e. Kádár János feljegyzése a Békepárttal kapcsolatban a Párttörténeti Intézet részére, 5.
.

Kádár János az ülést 1956 júniusában így idézte fel: „A határozatot a következőképpen tudom rekonstruálni: a.) Kimondjuk és elterjesztjük a párt feloszlatását, illetve annak hírét, b.) a pártot ténylegesen nem oszlatjuk fel, hanem egy e célból összehívandó vezetőségi ülésen meghatározott új néven folytatja a párt működését, c.) a párt akcióit néhány hétig szüneteltetjük, ez alatt gondos és fokozott előkészítés után komolyan kiszélesítjük a szervezőmunkát (új tagok toborzása, kapcsolatok kiépítése stb.), d.) szélesebb körű propagandát és agitációt indítunk, e) kapcsolatokat teremtünk a falu, a parasztság felé, f.) megfelelő szervezőmunkával (akciócsoportok szervezése, különösen az ifjúság, az OIB [Országos Ifjúsági Bizottság] volt kapcsolatai vonalán) széles körű akciókat indítunk, g.) az erre alkalmas antifasiszta pártok és politikai csoportok felé kapcsolatot teremtve létrehozunk egy hazafias frontot. Ugyanezen az ülésen elhatároztuk, hogy kiadunk egy röpiratot, mely a kitűzött politikai célok megvalósítását elősegíti, ebben azonban nem szólunk azokról a dolgokról, amelyet a fasiszták előtt egy ideig titokban akarunk tartani (tehát a további munkára vonatkozó terveinket). Elhatároztuk még azt, hogy kapcsolatait (találkozóit az alsóbb szervekkel) minden vezetőségi tag kb. 3 héttel későbbre állítja be, hogy ott már a közben nyitva maradt kérdések eldöntése után a további munkát beszélhessük meg részleteiben. Elhatároztuk, hogy véleményt kérünk a további munkára alsóbb kapcsolatainktól, valamint azt, hogy gondolkozni fogunk a párt új

nevén
[X] PIL 867. f. 2/k-2. ő. e. Kádár János feljegyzése a Békepárttal kapcsolatban a Párttörténeti Intézet részére, 6.
."

A feloszlatásról kiadott
röpiratban
[X] PINTÉR–SVÉD: i. m. 414–417.
közölteken túl a többi határozatról - amiről az ülésen döntöttek - csak néhány párttag kapott tájékoztatást: Donáth Ferenc,
Orbán László
[X] Orbán László (1912–1978) jogász, kommunista politikus. Nagy-Britanniában eltöltött egyetemi évei alatt került kapcsolatba a kommunista párttal. Hazatérése után 1938-ban az OIB tagja lesz. 1939–1940-ben a Népsza-va Ifjúsági Rovatát vezeti. 1941-től a KMP tagja, 1942-ben letartóztatás elől illegalitásba megy. 1942 őszén a párt Budapesti Területi Bizottságának, 1943 nyarától a Békepárt Központi Bizottságának tagja. 1944 őszén a KISZ újjászervezését irányítja. 1945 után különböző párt és állami tisztségeket tölt be, így a KB agitációs és propaganda, illetve tudományos osztályának vezetője. Oktatásügyi, művelődésügyi miniszterhelyettes, államtit-kár, 1974–1976-ban kulturális miniszter. 1945–1950 között az MKP és az MDP, 1957-től haláláig az MSZMP KB tagja.
,
Kállai Gyula
[X] Kállai Gyula (1910–1996) kommunista politikus. Az 1930-as évek elején kerül kapcsolatba a kommunista párttal. 1936-ban a Debreceni Diéta tagja. 1939–1944 között a Népszava szerkesztőségében dolgozik. A Márciu-si Front és a Magyar Történelmi Emlékbizottság egyik szervezője. A német megszállás után a Magyar Front Intéző Bizottságában a kommunista párt képviselője. 1945-ben miniszterelnökségi, majd 1947-ig tájékoztatás-ügyi államtitkár. 1946–1948-ban az MKP KV Kulturális Osztályát, 1948–1949-ben a Köztársasági Elnöki Hiva-talt vezette. 1949–1951 között külügyminiszter. 1951-ben a Kádár-per egyik mellékvádlottjaként koncepciós perben elítélik, 1954-ben rehabilitálják. 1957-től művelődésügyi, majd államminiszter, 1960–1965 között a Mi-nisztertanács elnökhelyettese, 1967-ig elnöke.
,
Ságvári Endre
[X] Ságvári Endre (1913–1944) újságíró, kommunista politikus. Az SZDP-ben kerül kapcsolatba a KMP-vel. 1937-től vezetője az OIB budapesti VII. kerületi csoportjának, 1941–1942 az OIB titkára, 1944-ben szerkesztője a Béke és Szabadság című illegális lapnak. 1944. július 27-én csendőrnyomozókkal vívott tűzpárbajban életét veszti.
, Tonhauser Pál és
Szirmai István
[X] PIL 867. f. 2/k-2. ő. e. Kádár János feljegyzése a Békepárttal kapcsolatban a Párttörténeti Intézet részére, 6.
. Ennek célja az volt, hogy a biztonsági szerveket félrevezessék, hogy a kommunista párt koncepcióváltása titokban maradjon. Ez a legkisebb mértékben
sem sikerült
[X] MNL OL K–149 651. f. 6/1943. ő. e. Csendőrségi összefoglaló jelentés baloldali mozgalmakról (1943. július 2.), 45.
, sokkal inkább a párttagok összezavarását eredményezte. A kommunistákat, akik elsősorban a pártjukért harcoltak, nem hozta lázba a röpirat felhívása, hogy támogassák a „demokratikus pártokat" a náciellenes harcban a nemzet és a béke érdekében. A hír, hogy pártjuk nincs többé megrendítően hatott, és sokan nem is akarták tudomásul venni a határozatot. Tonhauser a következőt jegyzi meg a fogadtatással kapcsolatban: „amikor Kassára mentem ellenőrizni, hogy hogyan szórták szét a röpcédulákat, megtudtam, hogy a röpcédulákat nem osztották szét, sőt egy helyen, amikor megkapták, azonnal tűzbe is dobták. Amikor felelősségre vontam őket, ezt avval indokolták, hogy a határozattal
nem értenek egyet
[X] PIL 677. f. 1/139. ő. e. A KMP feloszlatásáról és a Békepárt megalakulásáról szóló feljegyzései Szirmai Ist-vánnak, Péter Gábornak és Tonhauser Pálnak, 4.
." Péter Gábor pedig visszaemlékezésében azt írja, hogy amikor közölte alsóbb kapcsolataival a hírt, „volt aki sírt és olyan is, aki [...] úgy érezte, hogy most valamit
elvesztett.
[X] PIL 867. f. p/62. ő. e. Péter Gábor visszaemlékezései, 21.
"

A KB következő ülésére, amelyen döntöttek a párt új nevéről, 2-3 hét múlva

került sor
[X] PIL 867. f. 2/k-2. ő. e. Kádár János feljegyzése a Békepárttal kapcsolatban a Párttörténeti Intézet részére, 6.
. Ezen az ülésen Kádár János, Péter Gábor, Szirmai István és Tonhauser Pál mellett jelen volt Donáth Ferenc és Orbán László is. Az ülésre Kádár így emlékszik vissza: „programot nem dolgoztunk ki, de részletesen megvitattunk egy szóbeli határozatot. Az elfogadott politikai és szervezési irányvonal egyes elemei azonosak az előbbi pontokban kifejtettekkel [az előző ülés határozataival - H. D.]. Itt döntöttünk a párt nevéről. [...] Javasolták a 1. Munkás-Paraszt Párt, 2. Békepárt, 3. Dolgozók Pártja elnevezést. [...] Vita után a Békepárt elnevezést
fogadtuk el
[X] PIL 867. f. 2/k-2. ő. e. Kádár János feljegyzése a Békepárttal kapcsolatban a Párttörténeti Intézet részére, 7.
."

Az átnevezett párthoz - nem érezvén eléggé kommunistának - a párttagok nagy része negatívan viszonyult. A legelutasítóbbak a moszkoviták voltak. „Nagyon nehéz leírni, mit éreztem, amikor ezt a hírt meghallottam. Az elvtársak szintén nagyon le voltak verve. Mindannyian megértettük, hogy nagyon súlyos csapás érte a magyar kommunista mozgalmat, olyan csapás, amely elkerülhetetlenül kihat az egész magyar helyzetre, elsősorban a nácik ellen vívott harcra. Ez volt a földkerekségen az egyetlen ilyen eset: nem volt még egy kommunista párt a világon, ebben a szituációban, amikor még ott is, ahol eddig csak parázslott, most lángra gyúlt a kommunista mozgalom, ilyen érthetetlen, áruló lépésre szánta el magát. Nem volt mit tenni, közölni kellett a hírt

Dimitrovval
[X] Dimitrov Mihajlov, Georgi (1882–1949), bolgár kommunista politikus. 1919-től a Bolgár Kommunista Párt vezetője. 1933-ban a Reichstag felgyújtásával vádolták, és a lipcsei per néven elhíresült tárgyaláson végül fel-mentették. 1934. február 27-én repülőgéppel szállították Königsbergbe, onnan Moszkvába. 1935-től a Kommu-nista Internacionálé elnöke 1943-ig, a KI megszüntetéséig, és ilyen minőségében végrehajtotta Sztálin minden utasítását. A szervezet 1935-ös VII. kongresszusán ő hirdette meg az új sztálini antifasiszta egységfrontot. A háború után Bulgária első számú vezetője, 1946-tól miniszterelnök. Tisztázatlan körülmények között halt meg Moszkva közelében.
[...]. Dimitrov nem egy könnyen jött ki a sodrából, s általában megválogatta a szavait, de e kérdéssel kapcsolatban szabad folyást engedett mérgének, s rosszallásából nekem is kijutott, amikor „a Maga magyarországi elvtársait" szidta." - emlékezett vissza
Rákosi
[X] RÁKOSI MÁTYÁS: Visszaemlékezések 1940–1956. I. Napvilág kiadó, Bp., 1997. 112.
. A börtönben raboskodó kommunista vezetők is elég negatívan értékelték a helyzetet: a döntést „likvidátorinak" minősítették, s kapcsolatba hozták Kádár korábbi megingásával és
képzetlenségével
[X] HUSZÁR TIBOR: i. m. 58. – Kádár János 1933-ban történt elfogása után a rendőrségen megtört és vallott, ami-vel néhány társát börtönbe jutatta.
.

A Békepárt „megalakulását" követően tárgyalást kezdeményezett a Szociáldemokrata Párttal, hogy a népfronthoz vezető út első lépcsőjét: a munkásegységet megvalósítsa. A találkozó idejére és kezdeményezésére vonatkozóan Haraszti Sándorné 1951-ben a következőket írja: „Biztos tudomásom van róla, hogy Haraszti közreműködött egy találkozás létrehozásán 1943. nyarán [kiemelés tőlem - H. D.] Szakasits és a Párt részéről kiküldött elvtárs között. Ez a találkozás

Schiffer
[X] Schiffer Pál (1911–2001) szociáldemokrata politikus, újságíró, Szakasits Árpád veje. Az SZDP részéről részt vett a Magyar Front szervezésében. 1944 júliusában letartóztatták, elítélték, Dachauba deportálták. 1945 júniusa és 1949 között nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő. 1950. április 24-én koholt vádak alapján letartóz-tatták, halálos, majd életfogytiglani fegyházra ítélték. 1955. november 21-én engedték szabadon. 1956 áprilisától az Állami Biztosító vezérigazgató-helyettese, majd az oslói, később a berni kereskedelmi kirendeltség vezetője. 1961-től az MTI elnökhelyettese, 1963 és 1967 között pedig az IBUSZ vezérigazgatója. 1968-tól oslói nagykö-vet, 1973-tól 1976-ig a bécsi ENSZ-központ mellett működő magyar képviselet vezetője.
lakásán történt meg, igen gondosan előkészített konspirációs rendszabályok figyelembevételével. Biztos, hogy a kezdeményezés erre vonatkozóan nem Haraszti részéről indult ki [kiemelés tőlem - H. D.]. Nem is Schiffer vagy Szakasits kérték meg ennek a létrehozására. Bennem úgy él ennek az emlékezete, hogy erre Donáth kérte meg Harasztit. A találkozó létrehozásának megbeszélésein én jelen voltam, és csak részleteiről nem tudok. Magáról a találkozásról és arról, hogy az valóban megtörtént és milyen körülmények között, hogy arra egy magas szőke, sovány elvtárs jelent meg a Párt részéréről [A személyleírás Kádár Jánosra illik - H. D.], Harasztival való beszélgetés  alapján
tudok.
[X] MNL OL M–KS 276. f. 65. cs. 40. ő. e. Haraszti Sándorné férjéről, 42–43.
"
A marxista szakirodalom, elfogadva Kádár János 1954-es verzióját, a tárgyalást 1943 tavaszára teszi, s a találkozó kezdeményezését Szakasits Árpádnak
tulajdonítja
[X] PINTÉR ISTVÁN: Magyar kommunisták a Hitler-ellenes nemzeti egységért. (1941. június–1944. március). Kos-suth Kiadó, Bp., 1968. 235–236.
. Ez a narratíva megcáfolható a politikai realitással is, ugyanis a szociáldemokratáknak nem állt érdekében tárgyalni a népfrontról egy megszűnés szélére zuhant, politikailag teljesen jelentéktelen párttal. Már csak azért sem, mert nem kockáztathatták meg, hogy az együttműködés miatt saját pártjukat is betiltsa a Belügyminisztérium. Tehát a tárgyalás egyedül a kommunisták érdekeit szolgálta volna; a tervezett kommunista vezetésű munkásegység igazodási pont lett volna az ehhez csatlakozó ellenzéki pártok számára. A találkozón Csermanek János ezt az ajánlatot tette meg Szakasits Árpádnak, aki ezt visszautasította. Ezzel a Békepárt koncepciója megbukott, a Szociáldemokrata Párt a kommunista párt helyett egy ténylegesen jelentős párttal, a Független Kisgazdapárttal lépett szövetségre 1943 augusztusában. A döntés azt jelzi, hogy a szociáldemokraták a háború utáni Magyarországon angolszász típusú demokratikus állam létrehozása mellett törtek lándzsát (a párt jobb- és balszárnya egyaránt). Erre 1943-ban - a tervezett balkáni brit partraszállás miatt - még mutatkozott lehetőség.

Ezt követően a német megszállásig a Békepárt tevékenysége lényegében nem jelentett többet röpcédulázásnál és rendezvényeken történő agitálásnál. A kommunisták számára a náciellenes összefogás létrejövése még váratott magára. Erre, azaz a Magyar Front megalakulására a német megszállást követően, 1944 tavaszán került sor. A megszállás jelentette új körülmények között okafogyottá vált a kommunista párt fedőnevének fenntartása is, ezért 1944. szeptember 10-én a Központi Bizottság döntésének értelmében a párt ismét új nevet kapott: Kommunista Párt.     

Kádár János letartóztatása


 

Kádár János 1944-es lebukása életének egyik leghomályosabb, kérdőjelekkel teli eseménye, amelyről 1945 után egész legendárium született. A visszaemlékezések szerint a Magyar Front szervezésével eltöltött időszakban, 1944 áprilisában Budapestre érkezett a jugoszláv kommunisták futárja azzal a feladattal, hogy a Békepárt egyik vezetőjét Tito partizánjainak támaszpontjára vigye, hogy az ott tartózkodó szovjet összekötő révén helyreálljon Moszkva kapcsolata a magyarországi kommunista párttal. A teendők megbeszélésére összeült kommunista vezetők közül, hosszas tanácskozás után a párt első titkára, Kádár János vállalkozott

az útra
[X] PIL 867. f. p/62. ő. e. Péter Gábor visszaemlékezése, 25–26., PIL 867. f. 2/h-78. ő. e. Horváth Márton vissza-emlékezése, 12–13.
. Péter Gábor szerint Kádár János a hírnökkel április 19-én indult el a jugoszláv határ felé. Pécsig vonattal mentek, majd ott leszálltak. „Csempésznek kellett volna átvinni őket a határra, ehelyett a rendőrség kezébe adták. [...] Érdekessége a dolognak, hogy
Horváth Mártonon
[X] Horváth Márton (1906–1987), kommunista vezető, 1931-től a KMP tagja, a ’30-as évek elejétől többször letartóztatták. 1945 márciusától 1950-ig a Szabad Nép felelős szerkesztője, 1945–1956 között az MKP, majd MDP Központi Vezetőségének, 1945–1946-ban az MKP Politikai Bizottságának tagja. 1946–1948-ban az MKP, 1948–1949-ben az MDP Politikai Bizottságának póttagja, 1949–1953-ban tagja, 1950–1953-ban az MDP Köz-ponti Vezetősége Szervező Bizottságának tagja. 1950–1954-ben a Szabad Nép szerkesztő bizottsági tagja és az MDP Központi Vezetősége agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1954-től 1956 októberéig ismét a Szabad Nép felelős szerkesztője. A Rákosi-érában betöltött szerepe miatt Kádárék nem tartottak igényt politikai szereplésére. 1956–1957-ben a Magyar Munkásmozgalmi Intézet munkatársa, 1957–1960-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum, 1960–1963-ban a Hunnia Filmstúdió, 1963–1966-ban ismét a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója.
és rajtam kívül senki nem tudta, hogy ő
átment
[X] PIL 867. f. p/62. ő. e. Péter Gábor visszaemlékezése, 26.
." - írja Péter Gábor.

A szakirodalom az eseménnyel kapcsolatban Kádár János elbeszélését veszi át, amit az 1954-es rehabilitációs tárgyalásán fejtett ki: „Az ő [a jugoszláv hírnök - H. D.] irányítása mellett leérkeztünk Dárda községbe, ami akkor magyar határállomás volt. Sok menetelés után egy parasztháznál kötöttünk ki. A futár azt mondta, hogy itt az ő emberük lakik. Ezzel az emberrel horvátul, vagy szerbül beszélt. Megbeszélték egymással, hogy az ott állomásozó német katonákkal, - akik sefteléssel foglalkoznak, és akiknek kocsijukat sem a magyar, sem a horvát határon nem ellenőrzik - fogunk menni, mert azok embereket is szoktak vinni. Nekivágtunk az útnak, és valahol a határnál az erdőben a gépkocsit feltartóztatták német tisztek és magyar csendőrök. Őrizetbe vették a két német katonát, engem és a nőt. Bevittek a dárdai csendőrségre, onnan a pécsi kémelhárítóra, onnan pedig a Conti-utcai börtönbe. [...] Engem tetten értek határátlépés közben, ezért azt vallottam, hogy át akartam szökni a jugoszlávokhoz, mert a németek megszállták Magyarországot és a németeknek nem akarok harcolni. A nőről azt állítottam, hogy a vonaton ismertem meg, szóba elegyedtem vele, megtudtam, hogy ő is át akar utazni, és így elhatároztuk, hogy együtt megyünk. Ezt a vallomásomat mindvégig fenntartottam. A pécsi kémelhárítón kétszer alaposan megvertek, azt firtatták, hogy a párthoz vagy tömegszervezethez tartozom-e. Végül vádiratot adtak ki ellenem hűtlenség bűntettének kísérlete miatt. A nőt akkor láttam, amikor a Hadik-laktanyában voltunk. Amikor bíróság elé állítottak, felolvastak egy Lupták személyről szóló írást, amit az ő csapatteste küldött, mely szerint Lupták büntetlen előéletű, becsületes ember. 2 és fél évi börtönre és lefokozásra ítéltek. Én belenyugodtam az ítéletbe [

kiemelés tőlem - H. D.]
[X] Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez I. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1992. 471–472.
."

Ez a narratíva erősen megkérdőjelezhető: kétséges, hogy Csermaneket pont a Hadik-laktanyában nem tudták azonosítani, ahol a magyar katonai elhárításnak, a 2. vkf. o. defenzív alosztályának volt a központja. A nyomozók ugyanis ismerték Kádár János személyleírását, rendelkeztek fényképével és ujjlenyomatával is. Bizonyítékkal szolgál Edmund Veesenmayer Berlinbe küldött távirata amellett, hogy valójában beazonosították Kádárt: az 1944. július 30-án keltezett dokumentum beszámol arról, hogy Csermanek Jánost, a Békepárt főtitkárát magyar csendőrnyomozók [popup title="letartóztatták" format="Default click" activate="click" close text="PIL 765. f. 2. ő. e. – SS jelentés a Magyar Front, a Békepárt tevékenyégéről, az ellenállási mozgalmakról. 2. – A dokumentumnak a dolgozat szempontjában jelentős része eredeti nyelven a következő: „Der seit dem Einmarsch der Deutschen in Ungarn flüchtige SPU-Funktionär Josef Buechler wurde durch ein ungarisches Gendarmerie-Fahndungskommando festgenommen. Durch seine Aussagen konnte der SPU-Funktionär Paul Schiffer überführt und festgenommen werden. Durch das gleiche Kommando wurde der GPU-Funktionär und Zentralsekretär der Bekepartei, Csermanek, inhaftiert [kiemelés tőlem – H. D.]. Fordítás: „A németek Magyar-országra való bevonulása óta menekülő SZDP-funkcionáriust, Büchler Józsefet egy magyar csendőrségi nyomo-zócsoport letartóztatta. Az ő vallomása alapján lehetett Schiffer Pált, az SZDP-funkcionáriust elfogni és őrizetbe venni. Ugyanaz a nyomozócsoport vette őrizetbe Csermaneket, a GPU-funkcionáriust és a Békepárt főtitkárát [kiemelés tőlem – H. D.].” (A GPU elírás is lehet, s KPU-ról – Kommunistische Partei Ungarns – van szó, a magyar fordítás így KMP-funkcionáriusnak fordítható. A GPU, a szovjet állambiztonsági szerv 1923-tól OGPU, 1934-től NKVD néven működött.)"].

Napjainkig ezzel a Kádár-életrajz szempontjából kellően fontos dokumentummal - amelynek fénymásolatát Hetényi Varga Károly egyháztörténész jutatta el a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárba - csupán Varga László foglalkozott a 2001-ben megjelent Kádár János bírái előtt - Egyszer fent, egyszer lent 1949-1956 című

könyvében
[X] VARGA LÁSZLÓ: Kádár János bírái előtt – Egyszer fent, egyszer lent 1949–1956. Osiris Kiadó–Budapest Fő-város Levéltára, Bp., 2001.
, amely Kádár és társai perének fennmaradt iratait közli. Varga László a kötethez írt terjedelmes bevezető tanulmányában Veesenmayer Kádár letartóztatásáról szóló sorairól azt írja, hogy téves információn nyugszik. Álláspontját Juhász Antal csendőrnyomozó 1945-ös vallomására alapozza, aki szerint a Ságvári-incidens kapcsán 1944. július 27-én letartóztatott Szabados Lajos kommunistát tévesen Kádár Jánosként azonosították: „Parancsot kértek - írta az esetről 1945-ben Juhász Antal -, hogy mit csináljanak? Lefogják-e őket vagy tovább kövessék? A bátyám [Juhász István] azt mondta nekik, hogyha azok, akiket jelentettek (dr. Ságvári és Csermanek), akkor fogják el őket és hozzák ki [Csillaghegyre]." Varga László úgy gondolja a nagy fogást a nyomozók haladéktalanul jelentették Otto Winkelmannak, a magyarországi német rendőri és SS erők főparancsnokának, és „másnap Veesenmayer nagykövet révén a téves hír már eljutott
Berlinbe
[X] VARGA LÁSZLÓ: i. m. 92.
."

Szabados Lajos 1959-ben a Kristóf-per kapcsán viszont arról számol be, hogy a csillaghegyi központba szállítása után, adatait leellenőrizték és személyét pontosan

beazonosították
[X] SVÉD LÁSZLÓ: Ságvári Endre mártíriumának körülményei a dokumentumok tükrében. Múltunk, 2008. 1. szám, 91. – Érdekes, hogy Juhász Antal a Kristóf-per kapcsán történő tanúkihallgatásában a Ságvári ellen indított akci-ót már máshogyan indokolja, mint korábban: „Ebben az időben, különösen 1944-ben, az volt a gyakorlat, hogy minden komolyabb kommunista vezető elfogása állandó feladat volt, és Ságvári Endre pedig az OIB titkára volt.” (136.)
. Ugyancsak cáfolja Varga László állítását a kormányzónak 1944. július 28-án írt Ságvári-akcióban résztvevő nyomozók kitüntetését kérvényező levél is, amiben szerepel Szabados, mint Ságvári Endre társa: „Palotás Ferenc csendőrnyomozók hosszú figyelés után Budapest területén nyomára jutottak dr. Ságvári Endrének [...]. Nyomon követték és a XII. ker. Szép Ilonai villamos vasúti kocsiszín mellett lévő Nagy Béla-féle cukrászdában egy állítólagos Szabados nevű kommunista társával figyelés alá vették, [kiemelés tőlem - H. D.] majd őket elfogni
igyekeztek
[X] SVÉD LÁSZLÓ: i. m. 134.
." Varga téved a Veesenmayer-jelentés küldésének időpontjában is, ugyanis azt 1944. július 30-án küldték el
Budapestről
[X] PIL 765. f. 2. ő. e. SS jelentés a Magyar Front, a Békepárt tevékenységéről, az ellenállási mozgalmakról, 2.
. A távirat azután készülhetett el, miután július 28-án beérkezett Winkelmanntól az aktuális beszámoló. Ennyi idő alatt bizonyosan korrigáltak volna egy tévesen befutó információt. A Veesenmayer-táviratokról általánosságban elmondható, hogy igen részletesen tájékoztatnak a magyarországi eseményekről. Ezért egészen biztosan utalt volna a jelentés arra, hogy Kádárt fegyveres akció során fogták el, és Ságvári Endre neve is említésre került volna. Minderről azért nem esik szó, mert a Ságvári-akcióról Veesenmayer augusztus 3-ai távirata
számol be
[X] Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor Levéltára, Hetényi hagyaték, 38. doboz.; Edmund Veesenmayer 1944. augusztus 3-ai távirata, 262–263. – A jelentésben a Ságvári-incidensről a következőket ol-vashatjuk: „Dr. Sagvary aus Budapest bei der Festnahme durch die ungarische Gendarmerie Widerstand mit der Waffe und verletzte 4 Gendarmen durch Schüsse leicht. Er selbst erhielt einen Brustschuss und verstarb auf dem Transport ins Lazarett.”
, amely azt bizonyítja, hogy Kádár letartóztatása és az említett akció két külön esemény volt. Ez továbbá - nem mellesleg - arra enged következtetni, hogy a jugoszláviai „küldetés" sem április közepén, hanem júliusban volt. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy megkérdőjelezhető a napjainkban is elfogadott marxista narratíva hitelessége.

A Horthy-korszak alatti illegális kommunista párt történetének kutatásához jelenleg legfőképpen az egykori kommunista funkcionáriusok memoárjai és a korabeli biztonsági szervek KMP-vel kapcsolatos jelentései használhatóak. Ezt reprezentálják a közreadott dokumentumok is. Ezek közül a legterjedelmesebb Péter Gábor 1961. október 25-én készült visszaemlékezése. A vele készített interjú a Párttörténeti Intézet munkatársainak visszaemlékezés-gyűjtő munkája eredményeképpen született. A kommunista vezetők visszaemlékezései nélkülözhetetlennek számítanak a párt belső működésének, tevékenységének megismeréséhez. Növeli fontosságukat, hogy az illegalitás körülményei között pártdokumentumok nem keletkeztek, így a párthatározatok is szóban születtek, amelyek ennélfogva csak ezekből a forrásokból ismerhetőek meg. Természetesen mindenképpen körültekintő forráskritikával kell kezelni az ilyenfajta forrásokat. Péter Gábor visszaemlékezését nagyon sok tényező szem előtt tartásával kell olvasnunk. Legfontosabb, hogy Kádár János „országlása" idején született, ez a hozzá való viszonyulást alapvetően befolyásolja. Az előbbi megállapítást figyelemben kell tartani akkor is, ha az 1956-ban Nagy Imre köré csoportosuló egykori illegális kommunistákról - például Donáth Ferencről - olvasunk a memoárban. Különösen fontos forrássá teszi Péter Gábor visszaemlékezését - a már elmondottakon kívül -, hogy 1945-től a politikai rendőrség vezetőjeként immár más szemszögből is megismerte az illegalitás történetét: az egykori csendőrnyomozók, detektívek „önvallomásai", és a Horthy-korszak biztonsági szervei jelentéseinek ismerete révén másfajta „emlékekkel" is rendelkezhetett a mozgalomról, mint a többi egykori illegális kommunista vezető. A második közreadott forrás, az 1943. július 2-án írt Csendőrségi összefoglaló jelentés a baloldali mozgalmakról, az illegális kommunista párt történetéhez felhasználható források egy másik csoportját reprezentálja. A baloldali összefoglaló jelentésekről általánosságban elmondható, hogy igen részletesen tárgyalják az illegális kommunista párt, a legális baloldali pártok és szervezetek tevékenységét. Ezek alapján jól látható, hogy a kormányzó elit naprakész ismeretekkel rendelkezett az országban zajló politikai életről. A harmadik közreadott forrás Edmund Veesenmayer teljhatalmú birodalmi megbízott 1944. július 30-ai Berlinbe küldött távirata. Veesenmayer jelentései ugyancsak fontos források az illegális kommunista párt és a német megszállás alatt lévő Magyarország történetére vonatkozóan egyaránt. Jelentéseiből alkalmasint következtethetünk arra, hogy milyen ismeretekkel rendelkeztek a megszállt Magyarország belügyeiről az országban működő német biztonsági szervek. 

Források

1. Péter Gábor visszaemlékezése

1961. október 25.



1943 februárjában lebukott Kovács István. Akkor Kádár elvtárssal arról beszéltünk, hogyan lehetne felszedni azokat az illegalitásban élő elvtársakat és a nyomdát, akiket, illetve amit Kovács István tartott. Nagyon szétesett minden, mert Kovács István több elvtárssal tartott kapcsolatot. A nyomdát is, amit akkor

Tömpe István
[X] Tömpe István (1909–1988) kommunista politikus. 1928-tól az illegális KMP tagja. 1936-tól a spanyol polgár-háborúban zászlóalj politikai biztos, majd hadosztály törzsfőnök, 1939. februárban Franciaországba menekül, internálják. 1941-ben tér vissza Magyarországra. A második világháború után az MKP politikai munkatársa, Rajk László titkára, majd az MKP baranyai területi titkára. 1948-ban a Belügyminisztérium Közigazgatási Fő-osztályának vezetője, 1949. decembertől a Földművelésügyi Minisztérium Elnöki Osztálya vezetője, 1950. októ-berben az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője. 1956. decembertől a fegyveres erők minisztere helyettese, 1957–1958-ban a belügyminiszter első helyettese és a Honvédelmi Tanács tagja. 1958-ban a földművelésügyi miniszter első helyettese, 1962-től a Magyar Rádió és Televízió, 1974-től 1983-ig az Állami Rádió és Televízió Bizottságának elnöke.
vezetett alig tudtuk újra felszedni. Nehezen találtuk meg a leszakadt elvtársakat: Szirmai Istvánt, aki akkor az erdélyi kommunisták képviselője volt és Tonhauser Pált, aki Kárpátaljáról volt itt. Kádár elvtárssal megegyeztünk, hogy ő kimegy Szirmai István találkozójára, én meg Tonhauseréra. Így szedtük őket újra fel.

1943 márciusában hárman összeültünk: Kádár János, Tonhauser Pál meg én. Akkor mondta nekem Kádár elvtárs, hogy a Központi Vezetőség tagja vagyok. Ettől kezdve voltam tagja a Központi Vezetőségnek. Hozzám tartozott a nyomda, a vasasokat is én tartottam és Orbán, Ságvári meg más elvtársakat. 1943 májusában volt egy találkozónk egy szerda de. 9 órakor a Diósárokban Kádár elvtárssal; ott közölte vele, hogy a Komintern feloszlott. Kérdeztem tőle honnan tudja. Ő meg azt kérdezte tőlem, hogy nem olvastam-e a Népszavát. Mondtam, hogy még nem olvastam. Erre ő megmutatta a Népszavát, amely közölte a Komintern feloszlatását.

Később Kádár elvtárs felvetette, hogy a szociáldemokrata párttal, a Parasztpárttal és a Független Kisgazdapárt baloldali szárnyával jobban tudnánk együttműködni akkor, ha a Kommunista Párt nevét megváltoztatnánk, mert ezek félnek a kezükbe venni egy röpiratot, amelyen a „Kommunista Párt" aláírás van. Néhány nap múlva összejöttünk illegálisan. Kádár János elvtárs ismertette a párt nevének megváltoztatásával kapcsolatos politikai, szervezeti szükségességet. Kifejtette, hogy az akkori helyzetben a Nemzeti Front működése szempontjából előnyösebbnek látná, ha a Kommunista Párt elnevezés helyett más néven folytatnánk további illegális munkánkat. Szirmai az első pillanatban ellenezte, Tonhauser kijelentette, hogy ő ezt nehezen tudná elfogadtatni Kárpátalján. Én meg meglehetősen passzívan viselkedtem, mert Kádár elvtársat akkor nagyon szerettem, bíztam benne, hogy helyes, de az iránta való bizalom valahogy azt sugalmazta akkor nekem, hogy hallgassam végig a többi elvtárs álláspontját, és így próbáljam kialakítani magamban helyes-e vagy nem a párt nevének megváltoztatása. Meg kell mondanom, hogy abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, de egyébként akkor nem is tudtunk ebben a kérdésben határozni. Megállapodtunk abban, hogy másnap újra összejövünk ennek a kérdésnek további tárgyalása végett. Másnap Kádár elvtárs újra röviden ismertette, miért van szükség a névváltozásra. Szirmai elvtárs most már érvekkel támasztotta alá ennek helyességét. Tonhauser még mindig nem értett egyet vele, de megmondta, hogy nem akar pártszakadást, ezért ő is megszavazza. Tehát négyen akkor ott elhatároztuk, hogy a kommunista párt nevét megváltoztatjuk, és úgy fogunk tovább harcolni, a háború, a fasizmus ellen.

Néhány hétig nem tudtuk eldönteni, milyen néven és hogyan folytassuk tovább az illegális munkát. Eredetileg az volt az elhatározásunk, hogy nem azt az illegális nyomdát fogjuk használni, amely a kommunista párt röpiratait nyomta, hogy ezzel a rendőrséget megtévesszük.

Próbáltunk más nyomdát szerezni, de nem sikerült. Végül körülbelül 4-6 héttel később, tehát 1943 nyarán összejöttünk a Bástya utca 4-ben egy Király Ferenc Mihály nevű szabómester műhelyében. Hatan voltunk ott: Kádár János, Szirmai, Tonhauser, Orbán, Donáth és én. Ott több kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy a jövőben milyen néven folytassuk tovább a harcot. Az egyik elgondolás az volt, hogy legyen a párt neve „Dolgozók Pártja". Emlékezetem szerint Kádár elvtársnak az volt a javaslata, hogy „Munkások és Parasztok Pártja". Valaki részéről felvetődött, hogy „Békepárt" legyen. Pontosan nem tudom megmondani ki javasolta, de végül is ez utóbbi mellett maradtunk meg. Így született meg a Békepárt a Básty[a] utca 4-ben, hatunk határozatával. Attól kezdve a Békepárt aláírásával adtuk ki röpiratainkat. Meg kell mondanom, hogy lényegében ugyanazok az elvtársak, akik addig a kommunista párt égisze alatt dolgoztak, a Békepártban ugyanolyan aktívan kivették a részüket a munkából, mint amikor kommunista párt volt. A kockázatot is ugyanúgy vállaltuk. Ha a Békepárt részéről valaki lebukott, az ítélet ugyanolyan volt, mintha kommunista párttag bukott volna le. A rendőrség tudta, hogy a Békepárt tulajdonképpen a kommunista párt folytatása.

1942 után, a nagy lebukások után Kádár elvtárs volt a titkár. Üzemkapcsolataink voltak; a vasasokkal, őket én tartottam. A Ganz-gyárban

Barta Bertalant
[X] Barta Bertalan (1904–1979) lakatos, kommunista politikus. 1922-től a vasasszakszervezetben bizalmiként a vasas szakszervezethez csatlakozik 1931-ben a Szakszervezeti Ellenzék egyik megalapítója. 1933-tól a KMP tagja. 1936-ig a vasasok frakciójának kommunista titkára, 1936–1941-ig börtönben van. 1941-től a KMP megbí-zásából a MÉMOSZ épület-lakatos szakosztálya szervezőbizottságának tagja. Magyarország német megszállása után részt vesz a fegyveres ellenállás előkészítésében. Az 1944 szeptemberében újjáalakult Kommunista Párt Katonai Bizottsága Bartát és Apró Antalt fegyveres csoportok alakításával bízza meg. 1945–1948 között a vasas-szakszervezet főtitkára, 1946–1968 között gyárigazgató, majd nyugdíjas.
a háború alatt végig én tartottam, és láttam el röpiratokkal. Voltak olyanok is, akik Spanyolországból jöttek haza. Az egyiknek illegális neve Darus volt, vasmunkás, legális neve, azt hiszem, Nagy József. Néhány héttel ezelőtt véletlenül találkoztam vele. Ő ismert meg. Aztán egy másik vasassal is kapcsolatban álltam, a nevére nem emlékszem, őt Erdős László mérnök hozta. Franciaországban volt ez az öreg, vasas volt, a Margithíd budai oldalán találkoztam vele. Legális nevét meg ma sem tudom, illegális nevére sem emlékszem. Ezen kívül az építőkhöz kapcsoltam, a nevet nem tudom. Tartottam Orbánt is, ő részletesebben tudna erről az időről beszélni. Orbán az ötös ifiket tartotta és a kulturális vonalat. Tonhausert is tartottam és az ő révén Kárpátalját. Természetesen Szirmaival, Donát[h]tal rendszeresen találkoztunk. Ezenkívül a nyomda volt nálam.

Az első nyomdában Pataki Bachert László dolgozott. Ő volt a nyomdászunk. Abban az időben feltűnő volt, ha egy nyomdász fiatalember főbérleti lakást vett ki. Arra gondoltunk, hogy szerzünk neki „feleséget". Ságvári Endre megbeszélte

Szirmai Hédivel
[X] A későbbiekben valóban összeházasodtak.
, hogy konspirációs szempontból szükséges, hogy Patakival együvé költözzenek egy főbérleti lakásba. Rendesen, becsületesen dolgoztak a nyomdán mindaddig, amíg be nem következett az ő lebukásuk is. Pataki Erdélyből származott, sok erdélyi lebukott, és ezen az úton a rendőrség eljutott Patakihoz, anélkül, hogy tudta volna, hogy nála van a nyomda. Éppen akkor készült egy röpirat a parlament tagjaihoz a kommunisták jogvédelmével kapcsolatban. Még Bajcsy-Zsilinszky Endrét is felkerestük, hogy a parlamentben szólaljon fel. Az volt a tervünk, hogy a parlament minden tagjának küldünk egy-egy röpiratot. Patakiék akkor buktak le, amikor a röpiratot készítettük. Pataki és köztem volt egy felső kapcsolat, egy elvtársnő, Szirmainak a rokona volt Kolozsvárról, akit mi illegálisan „Ferdinánd" néven ismertünk. Ő tartotta akkor Patakit. Amikor Pataki nem ment el a találkozóra, „Ferdinánd" felhívta a gyárban, ahol Pataki dolgozott. A detektívek számítottak erre, és akkor már több napon át körözték őt a gyárban. „Ferdinánd" azt kérdezte Patakitól telefonon, hogy miért nem ment ki a találkozóra. Pataki azt felelte: Mert nem tudtam. „Ferdinánd" még mindig nem értette a dolgot, és azt kérdezte: hogy-hogy nem tudtál? Erre Pataki beleordított a telefonba: „Hát nem érted? Hülye vagy?" Erre a hekusok kiütötték a kezéből a telefonkagylót, és borzalmasan megverték. Nagyon megkínozták, de Pataki nem vallott, és ezzel mindnyájukat megmentett.

Bár Patakiék lebuktak, mi a röpiratot mindenáron meg akartuk jelentetni.
Fehér Lajos
[X] Fehér Lajos (1917–1981) kommunista újságíró, politikus. 1937-től részt vett a népi írók körül szerveződő Márciusi Front munkájában. 1941-ben a debreceni egyetemen latin és történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1942-ben az illegális KP tagja, 1943-ban illegalitásba vonult, 1944 júliusától a fegyveres ellenállás szervezésé-ben kapott szerepet, az ő csoportja robbantotta fel Gömbös Gyula szobrát Budapesten. 1945. január végén részt vett a Politikai Rendészeti Osztály – az ÁVO és ÁVH elődje – létrehozásában. 1947-ben a Szabad Föld felelős szerkesztője, később a Szabad Nép főszerkesztő-helyettese. Nagy Imre reformjainak támogatója, a miniszterel-nök eltávolítása után vidékre helyezték. A 1956 novemberétől a Népszabadság főszerkesztője, majd 1959-ig szerkesztője. Az MSZMP KB és a PB tagja. 1959–1962-ben a KB titkára. Meghatározó szerepet játszott a kora-beli agrárpolitika alakításában. 1962–1974 között miniszterelnök-helyettes, a párton belüli ellenzék nyomására 1974 márciusában nyugdíjazták.
magára vállalta, hogy szerez egy lehúzógépet, meg is szerezte. Beköltözött vele egy szállóba, mint vidéki diák, aki Pesten tanul. A szállodai szobában két nap alatt lehúzta a parlamenti tagokhoz szóló röpiratot, így el is tudtuk küldeni mindenkinek.

Pataki lebukása után megint Ságvári hozott egy „Talpalós" (

Rákosi Endre
[X] Rákosi Endre (1924–1945) nyomdász, kommunista, 1944. november 8-án a nyilasok letartóztatták, Augsburg-ba hurcolták, ahol röviddel a háború vége előtt meghalt.
) illegális nevű ifit, aki nyomdász volt és vállalta, hogy csinál egy nyomdát, részben úgy, hogy betűket szerez egy másik nyomdász ifi révén, másrészt pénzért vesz megfelelő alkatrészeket. Egy alkatrészt Kádár elvtárs vett meg a nyomda részére. „Talpalós" mellé is kellett keresnünk egy „feleséget", szereztünk is egy kislányt: Rákosi Évát. Pár nap múlva elkezdték a munkát. 1943 őszén volt Pataki tárgyalása a honvédtörvényszéken, a hadbíróság előtt. Mi akkor hárman, Kádár, Orbán meg én a Szinyei Merse utcában egy kávémérésben jöttünk össze, és elhatároztuk, hogy Patakiék érdekében röpiratot fogunk kiadni. Emlékszem arra, hogy még mérlegeltük, vajon használunk-e nekik ezzel, vagy jobban rájuk haragítjuk a hadbíróságot. Végül amellett maradtunk, hogy helyes kiadni röpiratot az ő érdekükben, már csak azért is, hogy a rendőrség lássa, elfoghatták Patakiékat, működik egy új nyomda. Meg is írtuk a röpiratokat, ki is nyomtattuk az új nyomdán. Nem volt túl részletes; nagybetűkkel nyomtuk.

A Békepárt memorandumát nem nyomdán hoztuk ki, hanem gépelve, illetve sokszorosítva. A memorandum szerkesztésében többen vettek részt. Később, amikor már elkészült belőle jó néhány oldal, összejöttünk hárman: Kádár, Donáth meg én a Fillér utca környékén egy lakásban, amit Donáth szerzett. Ott beszéltük meg a Békepárt memorandumának végleges szövegét. Bajcsy-Zsilinszky Endrének elfelejtettünk küldeni memorandumot, és ezért ő nagyon megsértődött. Ezt úgy tettük jóvá, hogy egy példányt szépen bekötöttünk piros fedélbe és úgy adtuk át neki.

A Békepárt elképzelésünk szerint lényegében folytatása volt a kommunista pártnak, más elnevezés alatt. Úgy láttuk, hogy a Békepárt néven jobban tudjuk a baloldali szociáldemokratákat. A parasztpártot és a kisgazdapárt balszárnyát magunk mellé állítani, röpiratainkat elfogadtatni és az akkori nemzeti frontot szélesebb alapokra fektetni. A Békepárt szervezeti felépítése lényegében azonos volt a kommunista pártéval, mert ugyanazokkal találkoztunk, ugyanazokat a szervezeteket tartottuk továbbra is kapcsolatként. Felhasználtuk a Békepártot arra is, hogy konspirációs szempontból megjavítsuk a szervezeti felépítést és egy-két elvtársat, akiket addig szervezetileg tartottunk, most, mint egyént tartottuk külön. Ilyen volt Szekeres (Salamon), akit konspirációs szempontból szervezetten tartottunk, bár tudtuk róla, hogy elvhűség tekintetében nincs vele baj. Ezt ő bebizonyította azzal is, hogy függetlenül tőlünk kiadott röpiratot teljesen a mi vonalunknak megfelelően, és összeköttetései révén az általunk kiadott röpiratokat, amihez hozzájutott, sokszorosította. Tehát a Békepártban is a kommunista párt vonalát vittük, csak éppen nem kommunista pártot írtunk a röpirat alá, hanem Békepártot.

Fehér Lajos tartotta elsősorban a vidéki parasztpártokkal a kapcsolatot. Bizonyos tekintetben vidéken jobban álltunk, mint a fővárosban, mert a gazdakörökkel és hasonló csoportokkal tartott rendszeres kapcsolat útján eljutottak a Békepárt röpiratai, amelyiket ott meg is vitattak. Volt ilyen elképzelés Budapesten a munkásszervezetekkel is, de itt ez a rész gyengén működött. Később pl. a szociáldemokrata párttal is volt kapcsolat (inkább '44-ben), amikor ők is illegális nyomdát akartak felállítani. Ehhez kérték a mi segítségünket. Ebből a célból egyszer Schifferrel is találkoztam, akivel Donáth hozott össze. Ez 1944. március 19-e után történt. Óbudán, a Lajos utcában egy vendéglőben találkoztunk. Arról beszéltünk, hogy illegális nyomdát kell felállítani és megszervezni. Volt kapcsolatunk Bajcsy-Zsilinszkyvel, Major Tamás és Ortutay [Gyula] révén. Major Tamást Orbán Donáth tartotta. Volt kapcsolat

Domokos Józseffel
[X] Domokos József (1890–1978) szocialista, majd kommunista jogász, ügyvéd. 1944 márciusában Mauthausenbe deportálták. Legfőbb államügyész (1945–1949), a Legfelsőbb Ügyészség vezetője (1949–1953). 1953-ban nyug-díjazták, de egy év múlva a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett (1954–1958). Jelentős szerepet vállalt a kádári meg-torlás lebonyolításában, az 1956–1957-es új büntető-jogszabályok és különbíróságok létrehozásában.
, aki kommunista védő volt annak idején, és a felszabadulás után a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett, hozzá jártam fel hetenként egyszer, szerdán délután, amikor is az elvtársak bíróságon vagy rendőrségen felvett jegyzőkönyveit olvastam el. A párt megbízásából kértem fel Domokost az elvtársak védelmére. Szó volt, hogy ő is felkeresi Bajcsy-Zsilinszkyt, akit ismert, mert egy városból származtak, Békéscsabáról.

A Békepárt megalakulása után ugyanazok az üzemi kapcsolatok maradtak meg, mint a kommunista párt idején. Én továbbra is találkoztam Barta Bertalannal, Domokossal, a vasassal, Varga Istvánnal, és - azt hiszem -

Kruzslákkal
[X] Kruzslák Béla (1900–1970), kommunista aktivista, vezető, 1945 után a párt és az állami apparátus különböző szintjein dolgozott, 1954-től az MDP, illetve az MSZMP Központi Revíziós, 1966-tól Központi Ellenőrző Bi-zottságának tagja.
is. Még Jámbor Alajosra emlékszem. Ezek voltak a vasas-kapcsolataim. Csepellel gyenge volt a kapcsolat. 1944 végén találkoztunk velük, amikor a
deményistákkal
[X] Demény Pál (1901–1991) követőiről van szó. Demény saját kommunista frakció élén állt. Mozgalma három-négyezer fős volt, a háború alatt több menekültet mentettek meg. A Horthy-rendszerben hat és fél évet töltött fogságban. 1945 februárjában Péter Gábor letartóztatta, 1946-ban négy és fél évre ítélték a Horthy-rendőrséggel való együttműködés vádjával. 1950-ben szabadulása helyett Kistarcsára internálták. A táborok feloszlatásakor 1953-ban további tíz évre ítélték szervezkedés vezetése miatt. 1956. október közepén szabadult. A forradalom-ban nem vett részt. 1990-ben az MSZP listáján országgyűlési képviselővé választották.
folytak a tárgyalások.

Kovács István úgy tudta meg a Békepárt megalakulását, hogy itt élt egy unokahúga Erdélyből, akivel én találkoztam, és az ő révén üzentem be neki. Akkor Kovács István azt üzente vissza, hogy a kommunista párt feloszlatását helyesli, de a Békepárt megalakulását nem. Határozottan emlékszem, hogy ezt üzente. A mi elgondolásunk az volt, hogy a Békepárttal a szociáldemokratákat meg a kisgazdákat magunkhoz tudjuk vonni, Kovács István szerint azonban ezek úgy is tudják, hogy ez a kommunista párt, tehát ez fából vaskarika, nincs értelme új Békepártot alakítani.

Az első időben röpiratainkból mindig küldtünk egy-egy csomagot Kárpátaljára, illetve Erdélybe. Később egy másik nyomdát készített Pataki, és akkor az előző nyomda felszerelését Erdélybe küldtük. Azért volt az előnyösebb, mert nem kellett kész röpirat-csomagokat küldeni, csak egy példányt, amit ők a nyomdán kinyomtak. Erről Szirmai István tud.

Azt a röplapot, amelyen bejelentettük, hogy a kommunista párt feloszlott, és helyette fog működni a Békepárt, Kádár elvtárs írta. A Diósárokban néztük át egy rossz fazékon ülve. Egy-egy mondatot én is tettem ugyan hozzá, vagy az én javaslatomra változtattunk rajta, de lényegileg Kádár elvtárs írta. Utána néhány hétig sem kommunista párt, sem a Békepárt nevében nem adtunk ki röpiratokat. Amikor Olaszország kivált a háborúból, akkor ültünk le hárman, Kádár, Szirmai meg én egy nyári vendéglő udvarán és elhatároztuk, hogy akkor már Békepárt aláírással kiadunk egy röpiratot, amelyben az lesz benne, hogy a magyar nép kövesse az olasz nép példáját. Előbb elhatároztuk, hogy együtt írjuk meg, de így nem mentünk semmire, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenki írja meg a saját elgondolása szerint, és amelyik a legjobb lesz, azt fogjuk kiadni. Véletlenül az enyém sikerült a legjobban. Ezt a röpiratot az Olaszország kiválása után következő napon írtuk, és 24 óra alatt már ki is hoztuk. Ez akkor nagy teljesítmény volt.

Természetesen akkor nem úgy láttuk a dolgokat, mint később. Az volt az elgondolásunk, hogy meg kell szervezni a szociáldemokratákat, a parasztokat, a kisgazdákat és nem kihangsúlyozni azt, amitől félnek. De bennünk ez nem volt akkor ilyen tudatos. Valahogyan úgy képzeltük el, hogy ezek szívesen fogadják a mi Szovjetunióhoz való tartozásunkat, bár a röpiratokból - sajnos - nem tűnik ki. Valahogyan úgy kellett volna akkor csinálni, hogy a kommunista párt minden körülmények között megmaradjon, mint kommunista párt, azonkívül lehetett volna egy Békepárt is, amelyben a vezető szerep a kommunistáké lett volna, bevonva a nemkommunistákat is. Most visszanézve úgy gondolom, így lett volna helyes. Reális feltételeink, ha nem is erős mértékben, meg lettek volna. Amikor az elvtársakkal közöltem, hogy a kommunista párt, mint olyan, megszűnik, volt, aki sírt és olyan is, aki addig húzódott az aktív részvételtől, valahogyan úgy érezte, hogy most valamit elvesztett. Később kialakult bennem is, hogy talán nem helyesen értékeltük a Komintern feloszlatását, amikor azt hittük, hogy a Komintern feloszlott, és szabad kezet ad az egyes kommunista pártoknak a cselekvésre. Hozzá kell tennem, hogy mi, akik akkor itt a pártot vezettük, nem rendelkeztünk azzal az elméleti felkészültséggel, amivel rendelkeztek azok az elvtársak, akik hazajöttek a Szovjetunióból, minden elkövetett hibájukkal együtt is. Hogy mennyire így élt bennünk, arra jellemző, a következő eset: 1944 őszén egy illegális ülésen Kádár elvtárs kb. ezt mondta: „Elvtársak! Mi csak addig vagyunk alkalmasak a párt vezetésére, amíg a Szovjetunióból haza nem jönnek az igazi vezetők." Mi tudtuk azt, hogy nem rendelkezünk itthon gyakorlati tapasztalatokkal, de nem volt lehetőségünk elméletileg úgy felkészülni, és megismerni a nemzetközi munkásmozgalmat, mint ahogyan lehetősége volt a Szovjetunióban lévő elvtársaknak. Erre a legjellemzőbb az, hogy pl. 1942 karácsonyán összesen egy példányban volt meg Magyarországon a bolsevik párt története Kovács Istvánnál, aki két napra kölcsön adta nekem. Ennyi volt a tanulási lehetőségünk akkor.

Nem akarok itt arról beszélni, hogy amikor Farkas Mihály főtitkárhelyettes volt és Kádár elvtárs is főtitkárhelyettes, akkor Farkas Mihály tartott egy előadást a pártfőiskolán, ahol a Békepárt ügyét likvidáló cselekménynek minősítette. Akkor mi ezt nem úgy láttuk, és meg kell mondani, hogy a bőrünket vittük vásárra, mintha a kommunista pártban dolgoztunk volna.

A Komintern feloszlatásáról csak a Népszavából értesültem. Az egész háború alatt nekünk nem volt kapcsolatunk a külföldön élő elvtársakkal a Szovjetunió-beliekkel sem. Kádár elvtárs vállalkozott arra, hogy átmegy Jugoszláviába azzal az elgondolással, hogy valaki odamegy a Szovjetunióból. Rákosi egy alkalommal ránk támad: „Nem hallgatták maguk a rádiót." Mi sokszor azt sem tudtuk, hol fogunk aludni éjszaka, nem hogy rádió-hallgatásra lett volna lehetőségünk.
Azt tudtuk, hogy mi a nyugati szociáldemokraták álláspontja a Komintern feloszlatásával kapcsolatban, amennyire a sajtóból ezt ki lehetett venni.

Az SZDP által kiadott szigorúan bizalmas anyagról nem tudtunk.

1944 áprilisában Kádár és Szakasits találkoztak Schiffer lakásán. Ezután a találkozó után elmondta Kádár elvtárs, hogy Szakasitsnak olyan elképzelése van, hogy minek kell kommunista párt külön, menjenek be a kommunisták a szociáldemokrata pártba. Dehogy itt valamire támaszkodott, amit kintről kapott, azt nem tudtuk. Nem is vettük őt komolyan.

Ez a találkozó úgy jött létre, hogy Orbán időközönként Schifferrel találkozott. A másik oldalon pedig Haraszti találkozott Schifferrel, akivel viszont Donáth találkozott. Donáth, Harasztival. Donáthtal pedig Kádár elvtárs tartotta a kapcsolatot. Orbán mondta egyszer, hogy Schiffer azt üzeni, jó lenne, ha a kommunisták részéről valaki Szakasitscsal beszélne, és hogy ő erre a célra lakását rendelkezésre bocsátja. Én így emlékszem, lehet, hogy ez nem egészen pontos. A találkozón tulajdonképpen megegyezés nem jött létre. Emlékezetem szerint Kádár elvtárs még egyszer akart találkozni Szakasitscsal. Hogy sikerült-e neki, vagy sem, erre nem emlékszem. Akkor, amikor Patakiék a hadbíróság előtt álltak, Kádár elvtárs Szakasitsot arra kérte, hogy ő is kövessen el mindent, hogy az elvtársakat meg lehessen menteni a haláltól.

Marosánnal
[X] Marosán György (1908–1992) péksegéd, szociáldemokrata, kommunista politikus. 1948-ban az SZDP és az MKP egyesítésének egyik legagresszívabb támogatója. 1948. augusztus 18-ától 1949. július 1-jéig az MDP Bu-dapesti Pártbizottságának első titkára, ezt követően könnyűipari miniszter, illetve 1950 májusától a párt Admi-nisztratív Osztályának vezetője. Július 7-én az ÁVH őrizetbe vette, december 11-én halálra ítélték, amit életfogy-tiglani börtönre enyhítettek. 1956. március 29-én büntetését félbeszakították. A KV július 18. és 21. közt tartott ülésén PB taggá választották, július 30-ától a Minisztertanács elnökhelyettese. 1956. november elején Kádár János oldalára állt, és tagja lett a Forradalmi Munkás–Paraszt Kormánynak, illetve az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának. 1957 februárjában az állampárt második embere, a KB adminisztratív titkára. 1957. április 30-ától a Budapesti Pártbizottság vezetője, május 9-től 1960. január 15-éig államminiszter. 1962. október 11-én és 12-én tartott KB ülésen visszahívták a Politikai Bizottságból, a KB-ból is kizárták. 1989 őszén az MSZMP-hez csatlakozott.
közvetlen kapcsolatunk nem volt.

Szakasitsot baloldalinak tartottuk, mint akivel lehet és érdemes beszélni, Schiffert is. Marosánnal keveset beszéltünk, de őt is úgy vettük azért, mert Marosán, amikor szakszervezeti titkár volt, megtette azt, hogy a Vörös Segély-munkához segített úgy, hogy VS [Vörös Segély] bélyegeket, röpiratokat zárt el páncélszekrényébe. Úgy tekintettük, mint baloldalit, de közvetlen kapcsolatunk vele nem volt.(

Pintér István
[X] Pintér István, az MSZMP KB Párttörténet Intézete tudományos munkatársa, a Horthy korszak kommunista és szociáldemokrata mozgalmának történetével foglalkozott.
: 1943-ban két röpirat jelent meg a párt feloszlatásáról. Az egyik ismert. A másikat az erdélyi kommunisták peranyagai között találtam. A röpiratok közlik, hogy miért vált szükségessé a párt feloszlatása. A testvérharc elkerüléséről és a nemzeti összefogásról beszél, a másikban ilyesmiről nincs szó. Ezt a KB adta ki, vagy az erdélyiek?)
Az erdélyiek adták ki. Mi nem vettünk be ilyeneket a röpiratainkba.
„Ferdinánd" a felső vezetőket nem ismerte. Ő a nyomda technikai részét ismerte. Pataki és köztem volt. De volt itt valaki Erdélyből, a nevére nem emlékszem, hogy akivel Kádár elvtárs találkozott volna. Azt hiszem, Szirmai István tud erről. Mással nem találkoztunk Erdélyből.
(Pintér István: A Békepártnak volt-e területi bizottsága?)
A szervezeti felépítés ugyanaz maradt. Ugyanazokkal az emberekkel találkoztunk, akikkel addig, később már inkább jöttek létre új kapcsolatok. Az elején nem volt kapcsolatunk a vasasokkal, Kruzslákkal, Domokossal. Ezeket később szedtük fel, Vargát is.
Kruzslák egy angyalföldi üzemben dolgozott. Varga félig-meddig illegalitásban, valami kis műhelyben. Domokos, úgy tudom, a Ganz Hajóban.
Ságvári Endrével - úgy emlékszem - Orbán közölte, hogy miről van szó. Erre én határozottan már nem emlékszem, de mintha Ságvári nem helyeselte volna a párt feloszlatását.
1944. március 19-e vasárnapra esett. Még az előző héten megbeszéltük, hogy annál a bizonyos szabómesternél Bástya utcában ülést fogunk tartani. Reggel Ráday utcában találkoztunk Kádár elvtárssal, és együtt mentünk el erre az ülésre, amelyen emlékezetem szerint rajtunk kívül részt vettek Horváth Márton, Orbán László, és Donáth Ferenc. Szirmai emlékezetem szerint 1943 karácsonyán lebukott, azért nem volt ott, Tonhauser is, ő sem volt jelen. Ezen az ülésen az akkori háborús helyzetet mérlegeltük és az ehhez szükséges teendőket beszéltük meg. Fogalmunk sem volt arról, hogy miközben mi ott üléseztünk, a német csapatok bevonultak, és megszállták Magyarországot. Én aznap este egy Izabella utcai étkezőben tudtam meg a kiszolgáló lánytól. Másnap reggel, hétfőn, a Szondy utcában véletlenül találkoztam Horváth Mártonnal. Bementünk egy vendéglőbe a Szondy utca, és Bajza utca sarkán és ott rögtön megírtunk egy röpiratot a német megszállás ellen. A röpiratba azt is bevettük, hogy Bajcsy-Zsilinszky revolverrel fogadta a Gestapot, amikor őrizetbe akarták venni. Amennyit mi az eseményekről tudtunk, a szerint értékeltük a német megszállást. Nem túl hosszú röpiratot írtunk, de az első volt, amikor akkor kiadtunk. Kb. szerdán találkoztam Kádárral, akkor összejöttünk mindnyájam és állást foglaltunk amellett, hogy sürgősen meg kell alakítani a Magyar Frontot, a szociáldemokratákkal, a kisgazdapárttal és minden Hitler-ellenes erővel a háború ellen.

Április közepén Jugoszláviából jött ide egy elvtársnő azzal az üzenettel, hogy valaki, aki ismeri a pártot, a párt felépítését, menjen át tőlünk Jugoszláviába, ott össze fogják hozni egy Moszkvából érkezett összekötővel. Ezt az elvtársnőt egy Hegedűs nevű szabó hozta velem össze. Hegedűs Jugoszláviából származott. Az üzenetet átadtam Kádár elvtársnak, ezután Kádár, Horváth Márton meg én leültünk egy Szinyei Merse utcai kávémérésben, hogy megbeszéljük a teendőket, ki legyen az, aki átmegy. Kádár vállalkozott rá. Meg kell mondanom, hogy nem örültem annak, hogy ő menjen át, mert egyrészt hosszú ideig dolgoztam együtt, másrészt ő ismerte legjobban az itthoni dolgokat. Horváth Márton nemrég szabadult a börtönből, őt az egyes találkozókon kellett tájékoztatni, mi történt az alatt, amíg ő börtönben ült. Vezetőségi tagnak tekintettük, bár azt nem mondtuk ki. Ő is ajánlkozott, hogy átmegy. Horváth Márton a röpiratírásban jelentős segítséget tudott adni, de szervezeteket tartani nem tudott, nem volt benne megközelítőleg sem az a jártasság, ami Kádár elvtársban megvolt. Akkor abban maradtunk, hogy Kádár átmegy. Lupták János (?!) névre hamis iratokat készített magának. (Az első időkben Schönherz készített hamis bélyegzőket, és amikor ő lebukott, Kádár elvtárs készítette ezeket a bélyegzőket. Nem lehetett felismerni, hogy hamisak.) Április 19-én elindult, hogy átmegy Jugoszláviába; azzal a nővel, aki az üzenetet hozta, vonaton mentek majdnem Pécsig, ott leszálltak. Csempésznek kellett volna átvinni őket a határon, ehelyett a rendőrség kezébe adták. Így bukott le Kádár elvtárs. Fölhozták a Hadik laktanyába, majd a Conti utcába, két évre ítélték, mint katonaszökevényt. Érdekessége a dolognak, hogy Horváth Mártonon és rajtam kívül senki nem tudta, hogy ő átment. Mi is azt hittük, hogy átjutott. Donáth sem tudta, hogy hová megy, csak annyit mondott neki Kádár elvtárs, hogy egy ideig én fogok vele (Donáthtal) találkozni.

Egyszer Donáth üzenetet hozott nekem, hogy

Ujszászi
[X] Ujszászy István (1894–1948) honvéd vezérőrnagy. 1939–1942 között a 2. vkf. (hírszerző és kémelhárító) osz-tály, 1942–1944 között az Államvédelmi Központ (ÁVK) vezetője, a háborúból való kiugrás előkészítésének egyik kulcsfigurája volt. A német megszállás után az SS Biztonsági Szolgálata (Sicherheitsdienst, SD), a háború utolsó hónapjaiban a szovjet NKVD tartóztatta le. Fogolytáborba került, majd 1948 nyarán visszaszállították Magyarországra. Az ÁVH fogságában részletesen beszámolt a 2. vkf. osztály és az ÁVK teljes szerkezeti felépí-téséről, működéséről, ügymenetéről, konspirációs módszereiről és legfontosabb informátorairól. További sorsa ismeretlen. – Mivel Ujszászyt letartóztatták, a Péter Gábor állításának valóságtartalma kétséges.
és csoportja ellenállási mozgalomban vesznek részt, és nagyon szeretnének Csermanekkel találkozni. Nagy gondban voltam, mert már Horváth Márton is lebukott, tehát csak én tudtam, hogy Csermanek, azaz Kádár, a Contiban van. A feleségétől értesültem erről. Annak idején megbeszéltük Kádár elvtárssal, hogy két-három hétig marad távol, és ha visszajön, a Magyarország című lapban egy hirdetést teszünk közzé egy megbeszélt szöveggel. Ebből tudni fogom, hogy megérkezett, másnap kell találkoznunk. De hiába néztem a Magyarországot, nem volt benne a hirdetés. Nem tudtam, mi van vele, már hosszú ideig senki sem írt egy betűt sem. (Lupták néven élt.) Donáth hozta Horthyéktól az üzenetet, hogy szeretnének kommunistákkal találkozni, mégpedig Csermanekkel, mert be akarnak kapcsolódni az ellenállási mozgalomba, akkor nagy dilemmában voltam: felfedjem-e előttük, hogy Csermanek, azaz Kádár elvtárs tulajdonképpen az ő kezükben van, tehát beszélhetnének vele. Ez nem egy-két órai gondot okozott nekem. Végül is úgy döntöttem, hogy nem mondom meg, mert ha megtudják, hogy az ő kezükben van, ők diktálhatják a feltételeket. Tehát nem szóltam Donáthnak. Ez még Szálasi uralomra jutása előtt történt.

A Contiból a rabokat, Kádár elvtársat is, kivitték Nyugatra. Gyalog mentek. Egyik este a sötétben Budapestről 80-100 kilométerre Kádár elvtárs többekkel együtt megszökött. A vállára vett egy szál deszkát azért, hogy ha útközben igazoltatják, azt mondja, hogy asztalos és a szomszéd községbe megy dolgozni. Haza is hozta a deszkát, és amikor nem volt mivel fűteni, azt tüzelte el a felesége. Így jött vissza Kádár elvtárs, azt hiszem. 1944 novemberében Rajk László még kint volt. Én ismertettem meg őket egymással.

Úgy vettem fel újra a felső kapcsolatomat, hogy volt Kádár elvtársnak egy

öccse
[X] Csermanek Jenő.
(1948. május elsején halt meg tragikus körülmények között), aki egy Német nevű cipésznél dolgozott, ide én is bejártam. Az öccsével üzent Kádár elvtárs, hogy beszélni akar velem. A Dohány utcai templomnál találkoztunk. Nagyon sápadt volt, látszott rajta, hogy börtönből jött ki. Felvittem
Babits
[X] Babics Antal (1902–1992), Kossuth-díjas orvos, urológus, sebész, egészségpolitikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az 1956. októberi Nagy Imre-kormányban az egészségügyi tárca vezetésével bízták meg.
professzor orvosi rendelőjébe, feltűnés nélkül tarthattunk illegális üléseket.

Jelzet: PIL 867. f. p/62. ő. e. - Péter Gábor visszaemlékezése, 1961. október 25., részlet 12-28.

2. Csendőrségi összefoglaló jelentés baloldali mozgalmakról

13.629.

B.k.t. 1943                                                                  Budapest, 1943. július 2.

 

BALOLDALI MOZGALMAK.

 

I.
Szociáldemokrata Párt

 

Bizalmas értesülés szerint:


1.) A szoc. dem. párt mezőberényi szervezete 1943. június 20-án engedélyezett választmányi gyűlést tartott. A hatósági megbízott dr. Temesváry Ferenc mezőberényi vezetőjegyző volt. A gyűlésen

Szeder Ferenc
[X] Szeder Ferenc (1881–1952) földmunkás, szociáldemokrata politikus. 1896-tól részt vesz a tiszántúli földmun-kás-megmozdulásokban. 1920-tól a Földműves Szövetség titkára, később elnöke. 1922-ben Békéscsaba nemzet-gyűlési képviselője. Az országos pártszövetség tagja 1931-ben és 1939-ben ismét képviselő. 1942-től ideiglene-sen ellátja a párt főtitkári teendőit is. 1946-ban az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a Nemzeti Főtanács tagja. 1948-ig az SZDP főtitkárhelyettese. 1950-ben letartóztatják, a börtönben meghal.
szoc. dem. országgyűlési képviselő beszélt. Többek között a következőket mondotta: „A vezető kormányférfiak azt gondolták, hogy ki lehet bennünket egyszerűen irtani és eltüntetni. Azt mondják, hogy a zsidókkal egy kalap alá tartozunk, azokkal együtt kell a politikai élet színteréről eltűnnünk. Fogatlan oroszlánnak mondták a szoc. dem. pártot. De ez az idő elmúlt, s most a mi időnk jön, gyakrabban fogunk találkozni." E szavak elhangzása után dr. Temesváry figyelmeztette Szeder képviselőt, hogy pártszervezeti ügyekről beszéljen, mert csak arra kapott engedélyt, politikával ne foglalkozzon. Ennek ellenére Szeder képviselő a volt kormányelnökök ténykedéseit kritizálta. Dr. Temesváry vezetőjegyző ismét figyelmeztette Szeder képviselőt, aki a figyelmeztetés után kijelentette: „Beszédemnek tartalmát a Belügyminiszter Úr belbiztonsági vezetőjével megtárgyaltam. Ha a főjegyző nem enged politikáról beszélni, pártszervezeti kérdésekről nem tárgyalok." Miután a gyűlésen megjelent 18 fő közül más nem szólalt fel, dr. Temesváry vezetőjegyző a gyűlést feloszlatta. Rendzavarás nem fordult elő.

2.) Vidéki szoc. dem. körökben

Nagy Vilmos
[X] Nagy Vilmos, vitéz lófő nagybaczoni (1884–1976) magyar katonatiszt, vezérezredes. 1942. szeptember 21-től 1943. június 8-ig honvédelmi miniszter, azt követően nyugállományba helyezték. A nyilas hatalomátvételt követően 1944. november 16-án letartóztatták, a sopronkőhidai fegyházba került, majd Bajorországba szállították, ott érte a második világháború vége. 1948 után elvették a lakását, és megvonták a szolgálati nyugdíját. Ezután egy ideig a Pilisi Parkerdőgazdaságban dolgozott. Petru Groza román államelnök (osztálytársa volt Szászvárosban), személyesen járt közbe azért, hogy visszakaphassa nyugellátását. 1965 decemberében a Jad Vasem Intézet – a magyarok közül az elsők között – a Világ Igazának ismerte el.
honvédelmi miniszter távozása élénk érdeklődést és vitát váltott ki. Egyes csoportok szerint azért kellett lemondania és távoznia, mert a zsidó munkaszolgálatosokkal kapcsolatban igen sok engedményt tett. Más csoportok szerint viszont német nyomásra kellett távoznia, mert nem volt hajlandó Magyarországon totális mozgósítást végrehajtani.

3.) Vidéki szoc. dem. körökben nagy megelégedéssel tárgyalják az angol munkáspártnak azt az elhatározását, hogy a kommunistákat nem veszik fel a pártba, és hogy még Morrison belügyminisztert is kibuktatták a munkáspárt végrehajtó bizottságából azért, mert a kommunistákkal kapcsolatban nemkívánatos kijelentéseket tett. Szerintük az angol munkáspárt ezzel az eljárásával igen nagy szolgálatot tett a világ szoc. dem. pártjainak, mert megdöntötte azt az örökké hangoztatott vádat, hogy a szociáldemokrácia szálláscsinálója a kommunizmusnak.
A kiszivárgott hírek szerint a fentieket szervezési agitációra szándékoznak felhasználni.

4.) Jelenik Ferenc, a Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének elnöke 1943. június 20-án Mecsekszabolcson felkereste Heim Józsefet, és pécsi bányásztitkárság felállításáról tárgyaltak. Jelenik megígérte Heim Józsefnek, hogy rövidesen ismét felkeresi, és beiktatja bányász-titkári hivatalába.

5.) Az 1943. június 19-én kelt 12.687/B.kt.1943. számú baloldali összesítő jelentésem 1.) pontjában jelentettem, hogy a zalaszentgróti téglagyárban szabotázs-cselekmény fordult elő oly módon, hogy az agyagtörő sima hengerbe 30 cm hosszú iparvágány-síndarab került. A gyanú Kovács Jánosra és László Istvánra terelődött.
A zalaszentgróti őrs a szombathelyi nyomozóalosztály támogatásával az ügyben nyílt nyomozást folytatott, melynek eredményeként Kovács János zalaszentgróti lakost alapos gyanú alapján honvédelmi törvénybe ütköző bűntett miatt 1943. június 22-én elfogta és a szombathelyi 3. honvéd kerületi parancsnok ügyészének átadta.
Nevezett nyilvántartó lapját a m. kir. Belügyminiszter Úrnak (VII. oszt.) csatoltan felterjesztem.

II.

Kommunista Párt

1.) Ismeretes az a nagy politikai esemény, mely a közelmúltban a III. Internacionálé feloszlatásának hírével a világot érte. Az is ismeretes, hogy ennek a világraszóló eseménynek hátterét és igazi célját illetőleg az egyes országok sajtóorgánumai miként kommentálták. Ezzel az eseménnyel kapcsolatban most a Kommunisták Magyarországi Pártja is állást foglalt, és ebbeli határozatát a másolatban csatolt levélben és levélhez csatolt röpirat kíséretében juttatja el posta útján közéleti személyiségeknek. A röpiratban a párt feloszlatásról ír, de azzal a kitételével „Megszűnünk, mint párt, de mint egyesek ott leszünk" elárulja az egész színlelt felosztás propagandisztikus célját és azt, hogy ez a felosztás a Kominternéhez hasonlóan csak félrevezető beszéd és bármikor széttéphető papír, cselekedet nélkül."

Jelzet: MNL OL K 149 651. f. 6/1943. ő. e. - Csendőrségi összefoglaló jelentés baloldali mozgalmakról, 1943. július 2., részlet 44-45. - Belügyminisztérium, Rezervált iratok.

3. Edmund Veesenmayer német birodalmi teljhatalmú megbízott távirata

1944. július 30.

„Telegramm
(G-Schreiber)

Budapest, den 30. Juli 1944        0.15 Uhr.
Ankunft, den 30. Juli 1944        8.30 Uhr.

Nr. 2133 vom 29. 7. 44.
Geheim!

Für Herrn Botschafter Ritter.
Im Anschluß an Drahtbericht Nr. 2082 +) vom 25.7.


Der Höhere SS- und Polizeiführer meldet mir am 28. Juli 1944:

Kommunismus.
Am 25. 7. 44. wurden in Budapest durch zwei oder drei unerkannt gebliebene Radfahrer Flugblätter der „ungarischen Front" verstreut. Sie befassen sich mit der Offiziersrevolte vom 20. d[ieses] M[ona]ts und erklären, daß der Zerfall der innerdeutschen Front und die Auflösung das Heeres begonnen hatten. Der Zerfall könne weder durch den „blutrünstigen Himmler" noch durch die Ausrottung deutscher Generäle aufgehalten werden. Arbeiter, Bauern, Bürger, Offiziere und Soldaten werden zum aktiven Widerstand gegen die Deutschen oder zum Überlaufen zu den Russen aufgefordert. Die Flugblätter tragen die Unterschrift „Tod und Verderben der Stojay-Jaross-Imredy-Bande", hoch lebe das freie, unabhängige, demokratische Ungarn.

Der seit dem Einmarsch der Deutschen in Ungarn flüchtige SPU-Funktionär Josef Buechler wurde durch ein ungarisches Gendarmerie-Fahndungskommando festgenommen werden. Durch seine Aussagen konnte der SPU-Funktionär Paul Schiffer überführt und festgenommen werden. Durch das gleiche Kommando wurde der GPU-Funktionär und Zentralsekretär der Bekepartei, Csermanek, inhaftiert.

In der Zeit vom 17. 7 bis 21. 7. 44 tagte in Topolya das ungarische Kriegsgericht des Generalstabes in Budapest zwecks Aburteilung der von der ungarischen Gendarmerie zusammen mit dem Außenkommando Neusatz des KDS Szeged festgenommenen kommunistischen Häftlinge. Insgesamt wurden 200 Personen abgeurteilt 13 Personen wurden freigesprochen. Gegen einige der freigesprochenen soll das Internierungsverfahren eingeleitet werden. Die ausgesprochenen Strafen lauten nur auf Zuchthaus und bewegen sich zwischen 6 Monaten und 15 Jahren. Insgesamt wurden für die 187 Verurteilten 1015 Jahre und 11 Monate Zuchthaus ausgesprochen. Gegen die restlichen 102 kommunistischen Flüchtlinge wurde das Verfahren noch nicht eröffnet. Voraussichtlich wird der nächste Verhandlungstermin im September und Oktober d[es] J[ahre]s stattfinden."

Jelzet: PIL 765. f. 2. ő. e. - SS jelentés a Magyar Front, a Békepárt tevékenységéről, az ellenállási mozgalmakról, részlet 2-3.

Fordítás


„Távirat
(G-író)

Budapest, 1944. júl. 30. 0.15 h.
Érkezett: 1944. júl. 30. 8.30 h.

Száma: 2133    1944. júl. 29.
Titkos!


Ritter nagykövet úr részére

A július 25-i 2082. számú távirati jelentéssel kapcsolatban: Magas rangú SS-, és rendőr-vezető jelenti nekem 1944. július 28-án:

Kommunizmus.
1944. július 25-én két vagy három, mai napig ismeretlen kerékpáros a „Magyar Front" röplapjait szórta szét Budapesten. Ezek a katonatisztek folyó hó 20-i lázadásáról

szóltak
[X] A jelentés a Walküre hadműveletre utal: Claus Schenk von Stauffenberg ezredes 1944. július 20-án a kelet-poroszországi Wolfsschanze-ban végrehajtott Hitler elleni sikertelen merényletére, és a német tábornokok puccs-kísérletére.
, valamint kijelentették, hogy megkezdődött a belső német front szétesése és a hadsereg felbomlása. E széthullást valószínűleg sem a „vérengző Himmler", sem a német tábornokok kiirtása sem állíthatja meg. Munkások, parasztok, polgárok, katonatisztek és katonák képezik a németekkel szembeni aktív ellenállást vagy átállnak az oroszokhoz. A röplapok aláírás helyett e sorral zárultak: „Pusztuljon, és halál a Sztójay-Jaross-Imrédy bandára!", éljen a szabad, független, demokratikus Magyarország!

A németek Magyarországra való bevonulása óta menekülő MSZDP-funkcionáriust,

Büchler Józsefet
[X] Büchler József (1886–1958) betűszedőmunkás, szociáldemokrata politikus. Ifjúmunkás korától tagja a szociáldemokrata mozgalomnak. A ’20-as években az MSZDP központi titkára, 1928-tól a fővárosi a fővárosi tör-vényhatósági bizottság szociáldemokrata frakciójának titkára. 1931–1935 között országgyűlési képviselő, 1939-től a pártvezetőség tagja. 1944-ben letartóztatták, feleségét a nyilasok megölték, de neki sikerült megszöknie. 1945-ben a Magyar Nemzeti Bank elnöke, 1948-ban az MKP és az SZDP fúziójának egyik fő ellenzője. 1950-ben koncepciós perben elítélik, 1955-ben rehabilitálják.
egy magyar csendőrségi nyomozócsoport letartóztatta. Az ő vallomása alapján lehetett Schiffer Pált, az MSZDP-funkcionáriust elfogni és őrizetbe venni. Ugyanez a nyomozócsoport vette őrizetbe a GPU-funkcionárius Csermaneket, a Békepárt főtitkárát.

1944. július 17-től 1944. július 21-ig ülésezett Topolyán a budapesti vezérkar magyar hadbírósága, a magyar csendőrség és a Szegeden működő újvidéki

KDS
[X] A KDS rövidítés a német biztonsági szervek (SIPo, SD) regionális parancsnokságát jelöli (Biztonsági Szolgálat és Rendőrség Parancsnoksága – Kommandeur der Sicherheitspolizei und des SD). A megszállt Magyarországon működő német Biztonsági Szolgálat és Rendőrség Főparancsnoksága (Befehlshaber der Sicherheitspolizei und des SD – BDS) alá regionális parancsnokságok tartoztak. Magyarországon Miskolcon, Kolozsváron, Debrecenben, Pécsett, Székesfehérváron és Újvidéken működtek KDS-esek. Az újvidéki parancsnokságot egy idő után áthelyezték Szegedre.
külső munkacsoportja a letartóztatott kommunista foglyok elítélése végett. Összesen 200 személyt ítéltek el, 13 személyt felmentettek. Némely felmentettel szemben internálási eljárás kezdeményezendő. A kiszabott büntetések csak fegyházbüntetést jelentenek, 6 hónap és 15 év közötti időtartamúak. Összesen 187 elítélt 1015 év és 11 hónap fegyházbüntetést kapott. A maradék 102 kommunista szökevény ellen az eljárás még nem indult meg. A következő tárgyalási időszak előreláthatólag ez év szeptember és október hónapjában lesz."

 

Címkék: 
Kádár János [2]
Békepárt [3]
Rákosi Mátyás [4]
világháború [5]
Kommunisták Magyarországi Pártja [6]
KMP [7]
Horthy-rendszer [8]
Komintern [9]
Szociáldemokrata Párt [10]
Márciusi Front [11]
Népszava [12]
OIB [13]
Országos Ifjúsági Bizottság [14]
Edmund Veesenmayer [15]
Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány [16]
Hadik laktanya [17]
Conti utca [18]
Kiadás: 
15. évfolyam (2015) 2. szám

Forrás webcím:https://www.archivnet.hu/politika/a_fiatal_kadar_janos_a_megvert_sereg_elen.html?oldal=3&page=1

Hivatkozások
[1] https://www.archivnet.hu/politika/a_fiatal_kadar_janos_a_megvert_sereg_elen.html [2] https://www.archivnet.hu/cimkek/kadar-janos [3] https://www.archivnet.hu/cimkek/bekepart [4] https://www.archivnet.hu/cimkek/rakosi-matyas [5] https://www.archivnet.hu/cimkek/vilaghaboru [6] https://www.archivnet.hu/cimkek/kommunistak-magyarorszagi-partja [7] https://www.archivnet.hu/cimkek/kmp [8] https://www.archivnet.hu/cimkek/horthy-rendszer [9] https://www.archivnet.hu/cimkek/komintern [10] https://www.archivnet.hu/cimkek/szocialdemokrata-part [11] https://www.archivnet.hu/cimkek/marciusi-front [12] https://www.archivnet.hu/cimkek/nepszava [13] https://www.archivnet.hu/cimkek/oib [14] https://www.archivnet.hu/cimkek/orszagos-ifjusagi-bizottsag [15] https://www.archivnet.hu/cimkek/edmund-veesenmayer [16] https://www.archivnet.hu/cimkek/forradalmi-munkas-paraszt-kormany-0 [17] https://www.archivnet.hu/cimkek/hadik-laktanya [18] https://www.archivnet.hu/cimkek/conti-utca