archivnet.hu
Publikálta: archivnet.hu (https://www.archivnet.hu)

Címlap > Vizuális impresszió. A fénykép mint forrás szerepe, valamint felhasználásának lehetőségei a gazdaságtörténeti kutatásokban

Vizuális impresszió. A fénykép mint forrás szerepe, valamint felhasználásának lehetőségei a gazdaságtörténeti kutatásokban [1]

A fénykép mint történeti forrás kutatásában és felhasználásában számos lehetőség rejlik. Jelen forrásközlésünkkel ízelítőt kívánunk adni a Magyar Nemzeti Levéltár Gazdasági Levéltári Osztálya keretében működő Gazdasági Szervek Csoportja páratlan forrásértékű és mennyiségű vizuális forrásainak sokszínűségéből.

 

A képi információk – legyen szó vizuális vagy audiovizuális forrásokról – elsöprő erővel hatnak egy-egy esemény, helyzet, csoport bemutatásakor, szerepük megkerülhetetlen. A honi közgyűjteményi szakmák művelői – így a levéltárosok is – különböző szempontok alapján tették vizsgálat tárgyává az őrizetükben lévő fényképanyagot,[1] jelen írásunkban mi is kiemelünk néhány megközelítési lehetőséget.[2]

 

„A fénykép […] egyszerre lehet forrása és eszköze is a történetírásnak. Forrása, amennyiben információit felhasználják, eszköze, amennyiben magát a képet közlik.”[3]A fényképek egykori felhasználásának egyik célja lehetett az érdeklődés felkeltése az olvasóban (illetve a nézőben). Erre példa a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt. fondjába tartozó fényképgyűjteményéből származó, alábbi fényképválogatás. Ezen képek kísérőlevelében arról olvashatunk, hogy a Vasmegyei Mezőgazdasági Takarékpénztár Rt. rávilágított a bank cégjegyzőjének arra, hogy nem a fényképek hatnak a nézőre, hanem az, ha inkább személyesen tekintik meg a bank újonnan vásárolt berendezéseit és a bank átalakított épületeit (nyilvánvalóan a fekete-fehér fényképfelvételek nem adhatták vissza a felújított banképület pompáját): „Átalakított székházunkról mellékelten küldök 5 drb felvételt. Megjegyzem, hogy a képek nem tudják megfelelően visszaadni kiválóan szép berendezésünket, amelyek a valóságban a szemlélőre impozánsan hatnak.”

 

 

A Vasmegyei Mezőgazdasági Takarékpénztár Rt. igazgatóságának levele a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt. cégjegyzője részére (Szombathely, 1931. szeptember 15.)

[2]

ElőzőKövetkező

[3]

ElőzőKövetkező

[4]

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára [5]

Jelzet: HU-MNL-OL-Z 1600-1. tétel-69. (1931)

 

A fénykép – ahogy a többi médium is – egyszerre alkalmas hiteles és manipulatív információ átadására. Politikai célzatú manipulációval a vállalati fényképanyagban nem találkoztunk, mindazonáltal a propagandisztikus beállításokkal és az emblematikusnak tartott személyek középpontba helyezésével az üzemi fényképészek is előszeretettel éltek.

 

[6]

Kádár János pártfőtitkár látogatása a Magyar Optikai Műveknél (Budapest, 1962. március 23.)

Jelzet: HU-MNL-OL-XXIX-F-291-a-40/37. tétel-c-No.1. (174. doboz)

 

Fontos kiemelni, hogy a fényképek hitelességének kérdését a kép elemzése során kell megállapítani (pl. mennyire volt manipulatív a beállítás, a fénykép tükrözi-e a készítésekor fennálló állapotokat, viszonyokat). A történészeknek olykor csak interjúk bevonásával nyílik lehetősége erre, valamint kiegészítő információk gyűjtésére.

 

A Gazdasági Szervek Csoportja őrizetében található 18 kilométernyi irat számos fényképet rejt. A képek elhelyezkedése az egyes irategyüttesekben meghatározza azok feldolgozását, használatát és természetesen a kutathatóságát is. A felvételek leggyakrabban szervesen kapcsolódnak az iratokhoz, de szép számmal megtalálhatók külön tételekbe rendezett, önálló fényképalbumok is egy-egy levéltári törzsegységben.

 

 

A fénykép kizárólagosan „eszközcélú” felhasználása általánosnak tekinthető. Nyeste Sándor fogalmazott úgy tanulmányában, hogy a Gazdasági Levéltári Osztályon őrzött változatos tematikájú fényképanyag jobbára az illusztráció passzív szerepére kárhoztatott.[4] Magunk is úgy gondoljuk, hogy a fényképek illusztrálásként történő felhasználása várhatóan még sokáig előtérben marad.

 

Az alábbiakban olyan fényképfelvételek láthatók, melyek nem csak puszta szemléltetéshez, de mélyebb tartalmi elemzéshez is alkalmasnak tűnnek.

 

A North American Bus Industries (NABI) által gyártott buszok prototípusai (dátum nélkül)

[7]

ElőzőKövetkező

[8]

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára [9]

Jelzet: HU-MNL-OL-XXIX-F-420-a (28. doboz)

 

LAZ autódaru ipari forma- és látványterve (dátum nélkül)

[10]

ElőzőKövetkező

[11]

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára [12]

Jelzet: HU-MNL-OL-XXIX-F-359-89. tétel (36. doboz)

 

Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-t bemutató angol nyelvű fényképalbum (dátum nélkül)

[13]

ElőzőKövetkező

[14]

ElőzőKövetkező

[15]

ElőzőKövetkező

[16]

ElőzőKövetkező

[17]

ElőzőKövetkező

[18]

ElőzőKövetkező

[19]

ElőzőKövetkező

[20]

ElőzőKövetkező

[21]

ElőzőKövetkező

[22]

ElőzőKövetkező

[23]

ElőzőKövetkező

[24]

ElőzőKövetkező

[25]

ElőzőKövetkező

[26]

ElőzőKövetkező

[27]

ElőzőKövetkező

[28]

ElőzőKövetkező

[29]

ElőzőKövetkező

[30]

ElőzőKövetkező

[31]

ElőzőKövetkező

[32]

ElőzőKövetkező

[33]

ElőzőKövetkező

[34]

ElőzőKövetkező

[35]

ElőzőKövetkező

[36]

ElőzőKövetkező

[37]

ElőzőKövetkező

[38]

ElőzőKövetkező

[39]

ElőzőKövetkező

[40]

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára [41]

Jelzet: HU-MNL-OL-Z 601-81. tétel (7. csomó)

 

 

Ezek a fényképfelvételek nemcsak technikatörténészek, de ipari formatervezők számára is fontosak lehetnek. Az Osztály őrizetében számos olyan felvétel van, amely meg nem valósult projekteket, terveket, maketteket dokumentál.[5]

 

A vállalati vizuális források felhasználása kapcsán fontos kitérni a vállalat társadalmi hálójának, kapcsolatrendszerének kontextusára is. A gyári mindennapok fényképészeti dokumentálása során a gyárvezetőket, politikusokat, gyári tisztviselőket és munkásokat ábrázoló felvételek ábrázolhatják a gyár „tisztséglistáját”, az egyes gyári csoportok közötti választóvonalakat, az elkülönülés vagy az érintkezés különböző formáit, színtereit. Kiváló példák erre az alábbi felvételek.

 

[42]

Hámori Bíró Ármin, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vezérigazgatójának portréja (dátum nélkül)

Jelzet: HU-MNL-OL-Z 372-P-207. tétel-No.1. (43. csomó)

 

Csoportkép a Salgótarjáni Acélárugyár tisztségviselőiről (dátum nélkül)

[43]

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára [44]

Jelzet: HU-MNL-OL-Z 372-P-207. tétel-No.3. (43. csomó)

 

Goldberger Bertold gyárigazgató 60. születésnapja alkalmából készített fényképalbum (1908)

[45]

ElőzőKövetkező

[46]

ElőzőKövetkező

[47]

ElőzőKövetkező

[48]

ElőzőKövetkező

[49]

ElőzőKövetkező

[50]

ElőzőKövetkező

[51]

ElőzőKövetkező

[52]

ElőzőKövetkező

[53]

ElőzőKövetkező

[54]

ElőzőKövetkező

[55]

ElőzőKövetkező

[56]

ElőzőKövetkező

[57]

ElőzőKövetkező

[58]

ElőzőKövetkező

[59]

ElőzőKövetkező

[60]

ElőzőKövetkező

[61]

ElőzőKövetkező

[62]

ElőzőKövetkező

[63]

ElőzőKövetkező

[64]

ElőzőKövetkező

[65]

ElőzőKövetkező

[66]

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára [67]

Jelzet: HU-MNL-OL-Z 675-F-93. tétel (29. kötet)

 

 

 

Adatbázisok – kitekintés

 

„A fényképnek, [sic!] mint lehetséges forrásnak a felhasználhatóságát elősegítenék bizonyos mutatók, a levéltárhoz hasonló kutatási segédletek. Ezeknek a fényképre alkalmazható műfaja azt hiszem nincs kitalálva, de az is lehet, hogy mielőtt megszületne, a számítógép feleslegessé teszi.” – fogalmazta meg véleményét Stemlerné Balog Ilona a fényképek feldolgozásával kapcsolatban, még a számítógépek közgyűjteményekben történő tömeges elterjedése előtti időszakban, egy 1999-es konferencián.[6] A számítógép az 1990-es években nagy segítséget nyújtott a közgyűjteményeknek a náluk őrzött fényképgyűjtemények feldolgozásában, az adatbevitelben, később azonban világossá vált, hogy a fényképek – és általában a vizuális adathordozók – „történeti útja” a digitalizálás és az adatbázisokba való rendezés, ahol keresőszavak és a mesterséges intelligencia segítségével másodpercek töredéke alatt juthatunk el a találatokhoz.[7]

 

Érdemes kiemelnünk egy a közelmúltban megvalósult fotódigitalizációs projektet. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum a rendszerváltás harmincadik évfordulójára meghirdetett „30 éve szabadon” program „Antall József” pályázat keretén belül szerteágazó kutatási programot valósított meg a Magyar Nemzeti Levéltár közreműködésével. A program részeként készült el a Magyarország képekben 1984 gyűjtemény digitális kiadása és a Falufotó adatbázis: https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/falufoto [68]. Az 1980-as évek elején a Hazafias Népfront kezdeményezésére készült korabeli felvételek a rendszerváltás előtti vidéki Magyarország és falukép egyedülálló részletességű dokumentációját jelentik, melyeket a mai állapotokkal összevetve képet nyerhetünk az azóta eltelt évtizedek változásairól is.[8] Az adatbázis használatával képet kaphatunk továbbá a középületek arculatváltozásáról – vagy éppen eltűnéséről –, az iskolákról, a takarékszövetkezetekről, az orvosi rendelőkről, vagy éppen a „vidékiesen modern”, jellegzetes típusházakról.

 

 

Úgy gondoljuk, hogy a díszes, kizárólag fényképeket tartalmazó kiadványok kora a digitális tartalmak robbanásszerű növekedésével minden bizonnyal lejárt. Természetesen egy-egy évfordulós kiadvány, képzőművészeti alkotásokat bemutató kötet még képezhet kivételt, azonban a történeti kutatások ezeknek igen kevés hasznát veszi. A kutatói érdeklődés, valamint a felhasználási módok változásával a jövőben egyre inkább teret kapnak majd a különféle adatbázisok, illetve a belőlük gyorsan és egyszerűen kinyerhető információk.

 


[1] Néhány példa: Heiszler Vilmos: A fényképek közgyűjteményi kezelésének kérdései. A fénykép, mint történeti forrás. Levéltári Szemle, 29. évf. 1979. 1–2. sz., A fénykép, mint történeti forrás. Országos szakmai konferencia Miskolcon, 1988. október 14-én. BAZ Megyei Múzeumi Igazgatóság, Vizuális Kultúrakutató Osztály, Miskolc, 1988., Tomsics Emőke: Nemzeti identitás és fotográfia. Kulturális örökség – társadalmi képzelet. Szerk.: György Péter – Kiss Barbara – Monok István. Budapest, 2005. 61–62., Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Budapest, 2009., Nyeste Sándor: A vállalati fényképanyag értelmezési lehetőségei a Magyar Optikai Művek fotóanyagának tükrében. Tanulmányok Badacsonyból. A Fiatal Levéltárosok Egyesületének konferenciája. Badacsony, 2010. július 9–10. Budapest, 2011. 166–172., Hajagos Csaba: A fotó, mint a nemzeti emlékezet „lenyomata” az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltárában. Levéltári Szemle, 65. évf. 2015. 4. sz. 33–49., Kiscsatári Mariann: Fénnyel írott munkásmúlt. A munkásság fényképes megörökítése a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében. Múltunk, 2017. 2. sz. 53–70.

[2] A cikk alapját jelentő előadás 2021. október 13-án hangzott el Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában tartott „20. századi gazdaság- és társadalomtörténeti források régi és új olvasatai” című konferencián.
[3] Stemlerné Balog Ilona: A fénykép, mint történeti forrás. http://www.ace.hu/tudvil/stemlerah.html [69] [1999] [Utolsó letöltés ideje: 2022. szeptember 28.].
[4] Nyeste, i.m. 166.
[5] Ilyen például az Ipari Épülettervező Vállalat (IPARTERV) levéltári anyaga is. A vállalat szinte teljes fotóarchívuma a közelmúltban került be letétként a Gazdasági Levéltári Osztály őrizetébe (törzsszáma: HU-MNL-OL-XXIX-D-10-c).
[6] Stemlerné Balog Ilona: A fénykép, mint történeti forrás. http://www.ace.hu/tudvil/stemlerah.html [69] [Utolsó letöltés ideje: 2022.09.28.].
[7] Kiváló hazai példa erre a Hungaricana Közgyűjteményi Portál Képcsarnok adatbázisa: https://gallery.hungaricana.hu/hu/ [70], ahol 18 intézmény több százezer képi forrásait kutathatjuk.
[8] A 2019-ben indult projekt keretében az MNL-ben mind a papírképek, mind a negatívok digitalizálásra kerültek 2020 folyamán. A Gazdasági Levéltári Osztályon HU-MNL-OL-XXXII-12 törzsszámú és „Magyarország 1984-ben, felszabadulásunk 40. évében” megnevezésű fond mintegy 90 dobozban őrzi ezt az anyagot. Az adatbázis megközelítőleg 16 ezer fényképet tartalmaz.

Címkék: 
vizualitás [71]
fénykép [72]
történeti forrás [73]
Gazdaságtörténet [74]
vállalattörténet [75]
családtörténet [76]
Kiadás: 
22. évfolyam (2022) 5-6. szám

Forrás webcím:https://www.archivnet.hu/vizualis-impresszio-a-fenykep-mint-forras-szerepe-valamint-felhasznalasanak-lehetosegei-a?oldal=0&page=1

Hivatkozások
[1] https://www.archivnet.hu/vizualis-impresszio-a-fenykep-mint-forras-szerepe-valamint-felhasznalasanak-lehetosegei-a [2] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/a-vasmegyei-mezogazdasagi-takarekpenztar-rt-igazgatosaganak-levele-a-pesti-magyar-kereskedelmi-bank/humnlolz160000010069.jpg [3] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/a-vasmegyei-mezogazdasagi-takarekpenztar-rt-igazgatosaganak-levele-a-pesti-magyar-kereskedelmi-bank/humnlolz160000010069a.jpg [4] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/a-vasmegyei-mezogazdasagi-takarekpenztar-rt-igazgatosaganak-levele-a-pesti-magyar-kereskedelmi-bank/humnlolz160000010075.jpg [5] https://www.archivnet.hu/a-vasmegyei-mezogazdasagi-takarekpenztar-rt-igazgatosaganak-levele-a-pesti-magyar-kereskedelmi-bank [6] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/u364/hu_mnl_ol_xxix_f_0291_a_0040_0035_0001_r.jpg [7] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/a-north-american-bus-industries-nabi-altal-gyartott-buszok-prototipusai-datum-nelkul/humnlolxxixf0420a0001.jpg [8] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/a-north-american-bus-industries-nabi-altal-gyartott-buszok-prototipusai-datum-nelkul/humnlolxxixf0420a0002.jpg [9] https://www.archivnet.hu/a-north-american-bus-industries-nabi-altal-gyartott-buszok-prototipusai-datum-nelkul [10] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/laz-autodaru-ipari-forma-es-latvanyterve-datum-nelkul/humnlolxxixf03591.jpg [11] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/laz-autodaru-ipari-forma-es-latvanyterve-datum-nelkul/humnlolxxixf03592.jpg [12] https://www.archivnet.hu/laz-autodaru-ipari-forma-es-latvanyterve-datum-nelkul [13] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/01szkp.jpg [14] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/02szkp.jpg [15] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/03szkp.jpg [16] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/04szkp.jpg [17] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/05szkp.jpg [18] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/06szkp.jpg [19] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/07szktoldalas.jpg [20] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/08szktoldalas.jpg [21] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/09szktoldalas.jpg [22] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/10szktoldalas.jpg [23] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/11szktoldalas.jpg [24] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/12szktoldalas.jpg [25] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/13szktoldalas.jpg [26] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/14szktoldalas.jpg [27] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/15szktoldalas.jpg [28] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/16szktoldalas.jpg [29] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/17szktoldalas.jpg [30] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/18szktoldalas.jpg [31] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/19szktoldalas.jpg [32] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/20szktoldalas.jpg [33] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/21szktoldalas.jpg [34] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/22szktoldalas.jpg [35] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/23szktoldalas.jpg [36] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/24szktoldalas.jpg [37] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/25szktoldalas.jpg [38] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/26szktoldalas.jpg [39] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/ellap.jpg [40] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul/htlap.jpg [41] https://www.archivnet.hu/az-egyesult-izzolampa-es-villamossagi-rt-t-bemutato-angol-nyelvu-fenykepalbum-datum-nelkul [42] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/u364/hu_mnl_ol_z_0372_p_0207_0001_r.jpg [43] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/csoportkep-a-salgotarjani-acelarugyar-tisztsegviseloirol-datum-nelkul/humnlolz0372p02070003r.jpg [44] https://www.archivnet.hu/csoportkep-a-salgotarjani-acelarugyar-tisztsegviseloirol-datum-nelkul [45] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67501.jpg [46] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67502.jpg [47] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67504.jpg [48] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67505.jpg [49] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67506.jpg [50] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67507.jpg [51] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67508.jpg [52] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67509.jpg [53] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67510.jpg [54] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67511.jpg [55] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67512.jpg [56] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67513.jpg [57] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67514.jpg [58] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67515.jpg [59] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67516.jpg [60] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67517.jpg [61] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67518.jpg [62] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67519.jpg [63] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67520.jpg [64] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67521.jpg [65] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67522.jpg [66] https://www.archivnet.hu/sites/default/files/galeriafotok/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908-jelzet-hu/z67503.jpg [67] https://www.archivnet.hu/goldberger-bertold-gyarigazgato-60-szuletesnapja-alkalmabol-keszitett-fenykepalbum-1908 [68] https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/falufoto [69] http://www.ace.hu/tudvil/stemlerah.html [70] https://gallery.hungaricana.hu/hu/ [71] https://www.archivnet.hu/cimkek/vizualitas [72] https://www.archivnet.hu/cimkek/fenykep [73] https://www.archivnet.hu/cimkek/torteneti-forras [74] https://www.archivnet.hu/cimkek/gazdasagtortenet [75] https://www.archivnet.hu/cimkek/vallalattortenet [76] https://www.archivnet.hu/cimkek/csaladtortenet