Bethlen Margit és örökösei kárpótlási kérelmei a német BRÜG-törvény feltételrendszerében (1957–1975) II. rész [1]
A második világháború után a Németországi Szövetségi Köztársaság (NSZK) két törvényt alkotott a háború során vallási és faji okokból a náci Németország hatalmi szervei részéről sérelmet szenvedett és vagyonunktól megfosztott személyek kárpótlására: az 1956. június 29-i szövetségi kárpótlási törvényt (BEG) és az 1957. július 19-i szövetségi visszaszolgáltatási törvényt (BRÜG). Az egykori magyar miniszterelnök, Bethlen István felesége, Bethlen Margit (1882–1970) is megpróbált élni a német kárpótlási törvények által nyújtott lehetőséggel. 1944 november-decemberében ugyanis a német hatóságok internálták, és elkobozták tőle a személyes értékeit. A két részből álló forrásközlés azt mutatja be, hogy Bethlen Margit ügye hogyan illeszkedett az NSZK és a Magyar Népköztársaság közötti bilaterális kapcsolatok alakulásának függvényévé váló német kárpótlás folyamatába, illetve milyen okai voltak annak, hogy megpróbálta visszaigényelni a háború idején elkobzott ingóságai ellenértékét. A Bethlen Margit igényének hátterében álló motivációk megdöbbentő látleletet nyújtanak a magyar arisztokrácia 1945 utáni vagyon- és pozícióvesztéséről a társadalmi élet minden területén.
Miniszterelnök-feleségből nincstelen földönfutó
Az írásom előző részében[1] közzétett dokumentumokat olvasva szinte önmagától adja magát az a kérdés, hogy miért igyekezett megragadni Bethlen Margit a BRÜG-törvény által biztosított lehetőséget, vagyis, miért nyújtotta be kárpótlási igényét a Németországi Szövetségi Köztársaság (NSZK) szervei felé. Mi ösztönözte arra, hogy visszaigényelje a háború idején tőle elkobzott személyes használati eszközei és értéktárgyai (gépkocsi, ékszerek, ruhanemű) ellenértékét? Ennek hátterében kizárólag csak anyagi szükségletek álltak, vagy valamiféle – a vagyoni megtérítés révén legalább szimbolikusan kifejezett – erkölcsi jóvátételt/elégtételt is tulajdonított a kárpótlási eljárásnak?
A kérdés megválaszolásának elsődleges és legtágabb kontextusa a magyar arisztokrácia második világháború utáni sorsa, társadalmi státuszának, politikai és gazdasági pozícióinak elvesztése, teljes kisemmizése, végső soron a deklasszálódása. Gyáni Gábor és Szilágyi Adrienn gazdagon adatolva mutatják be ezt a folyamatot a közelmúltban megjelent esszenciális monográfiájukban. Eszerint az arisztokrácia birtok- és tulajdonvesztése már a háború végső szakaszában elkezdődött. Még a Debrecenben ülésező Ideiglenes Kormány fogadta el a 600/1945. M. E. számú rendeletet a nagybirtokrendszer megszüntetéséről, melynek értelmében ki kellett sajátítani az ezer kataszteri holdon felüli mezőgazdasági földbirtokokat. Általában véve mindazok politikai megbélyegzését szolgálta a B-listázás, akik addig, vagyis már az előző rendszerben is köztisztviselőként (közalkalmazottként) tartották el magukat, de a listára kerülők nem elhanyagolható része az arisztokraták és a nagypolgárság („burzsoázia”) sorai közül került ki. Az 500/1946. számú kormányrendelet értelmében mintegy 87 ezer állami alkalmazottat bocsátottak el állásából. Ezeket az intézkedéseket egészítette ki és tette teljessé a főúri rangok és címek eltörléséről szóló 1947. évi IV. törvénycikk. Az arisztokrácia ezzel nemcsak vagyonát, hanem a kiváltságos helyzetét biztosító minden státuskellékét is elvesztette, a zömüknek ezek után a közéleti, politikai érvényesülése és egzisztenciális mobilitása szinte leküzdhetetlen gátakba ütközött.[2]
Csak feltételezhető, hogy Bethlen Margitnak nem voltak jelentősebb földbirtokai Magyarországon. A férjének Moszkvába írt 1946. december 12-i leveléből arra lehet következtetni, hogy Romániában voltak örökségi alapon a tulajdonába került birtoktestek, de azokat a román állam ugyancsak elkobozta.[3] Egészen bizonyos, hogy politikai ambíciókat sem ringatott magában, illetve a B-listázás végrehajtásakor már nyugdíjaskorba lépett, ezért a fent említett jogszabályok csak közvetve érintették. Mindazonáltal neki is fel kellett készülnie az addigi és esetleg a további jogfosztó intézkedések nyomán várható még súlyosabb egzisztenciális kihívásokra.
Ugyancsak a Bethlen Istvánhoz írt leveléből tudjuk, hogy akkoriban az egyetlen rendszeres jövedelmét 400 pengő jelentette, a férje nyugdíjának a fele, ami házastársi jogon járt neki.[4] Mivel azonban a kormány 1947 tavaszán megvonta Bethlen István nyugdíjjogosultságát,[5] nyilván ettől az összegtől is elesett. Mint említettem, 1949-ig rendszeresen jelentek meg publicisztikái és tárcái a Magyar Nemzetben, az ezek után járó szerzői honorárium szerény bevételi forrást jelenthetett számára.
A saját megélhetésének a racionalizálásra utal az, hogy az általa 1937-ben vásárolt Torockó út 8. szám alatti villát, ahol korábban Bethlen István is lakott, elcserélte egy kis lakásra az Attila út 77. szám alatt. Igaz, valamekkora tulajdoni hányada megmaradt a villaépületben, feltehetőleg egy lakássá átalakított korábbi lakrész. Az Attila úti ház házfelügyelője által kitöltött kérdőív legalábbis egyértelműen erről tanúskodik. (2. sz. dokumentum) Egészen bizonyos, hogy az Attila úti, két és fél szoba hallos lakás rezsiköltsége jóval kisebb volt, mint az 1378 m²-es Torockó úti villaépületé, ami takarékosabb életvitelt tett lehetővé számára.[6] Noha Kéri Edit szerint a villa 1951-ben üres volt,[7] elvileg az abban lévő, lakássá alakított lakrész kiadásából is lehetett némi bevétele. Feltűnő ugyanis, hogy Ágoston Erzsébetnek, azaz a Bethlen család korábbi szakácsnőjének, 1969-ben, amikor tanúként nyilatkozott Bethlen Margit mellett, a hivatalosan bejelentett lakcíme a Torockó út 8. szám alatt volt,[8] vagyis huszonhárom évvel az ingatlancsere után is a villában lakott. Lehet, hogy arra az időre, amíg az új tulajdonos, Babinyec Balázs felújíttatta és belül átalakíttatta a háborúban megrongálódott épületet, ideiglenesen kiköltözött onnan, s 1952-ben, a villa államosítása után kedvezményezettként tulajdonjogot nyert arra a lakásra. Persze az is logikusnak tűnik, hogy 1946-ban Bethlen Margit beérte azzal, hogy Ágoston Erzsébet révén a lakást fenntartsa, tehát nem kért tőle lakbért, csupán annyit, hogy ő állja a rezsiköltségét.
Ugyancsak a meglévő családi vagyonelemek felhasználására, vagy legalábbis optimálisabb átcsoportosítására, összességében pénzügyi tartalékok kialakításának szándékára utalnak a Budapest Főváros Levéltárában fellelhető, Bethlen Margitra, mint közjegyzői eljárás ügyfelére vonatkozó közjegyzői okiratok is. 1946. május 23-án Bethlen Margit és húga, Ilona meghatalmazást adtak Babcsák Jenő bethleni ügyvéd részére ingó és ingatlanvagyon kezelésére.[9] 1947. december 9-én Bethlen Margit egy másik meghatalmazást adott Ilona részére.[10] Maga a meghatalmazás nem, csak a közjegyzői hitelesítési jegyzőkönyv áll rendelkezésünkre, ezért csak feltételezhető, hogy ez is az erdélyi családi örökség kihasználásával állt összefüggésben. Margit minden bizonnyal arra hatalmazta fel Ilonát, hogy az ő nevében is eljárjon ezekben az ügyletekben. A közjegyzői okiratok egyúttal azt a feltételezést is megerősítik, hogy 1951 májusáig, ő és családtagjai kitelepítéséig, ezzel együtt az Attila úti lakás kisajátításáig, biztosított volt Bethlen Margit megélhetése, legalábbis szerény mértékben, annak ellenére is, hogy 1947 tavasza után már nem rendelkezett rendszeres havi jövedelemmel. 1948. május 8-án ugyanis még arra is kötelezettséget vállalt, hogy megfizeti a fia, ifj. Bethlen István, a menye, illetve az unokája, Bethlen Miklós kivándorlási és szükség esetén hazatelepedési költségeit.[11]
Az addigi szerény, de még viszonylag stabilnak és kielégíthetőnek mondható életfeltételei a kitelepítéssel radikálisan megváltoztak, ezzel minden ingatlanvagyonát, és feltehetőleg az ingó vagyonának jelentős részét is elvesztette, ami teljesen kirántotta a talajt a lába alól. A Magyarországon maradt arisztokrata és „rendszeridegen” családokkal szembeni fizikai repressziók legeklatánsabb megnyilvánulása az internálás volt, melynek három hullámát különbözteti meg a történetírás. A kényszermunka-táborokba (Recsk, Kistarcsa) hurcolás, majd a hortobágyi és nagykunsági zárt (őrzött) táborokba deportálás – amely elsősorban a jugoszláv határ menti települések gazda-, kereskedő- és iparosrétegét érintette – után az 1951. május 21-től július 18-ig tartó budapesti kitelepítési akció keretében 5182 családot, összesen 12704 személyt költöztettek ki a fővárosból. Az intézkedés arra is szolgált, hogy az állam lakásokat szerezzen a fővárosban, hiszen a kommunista hatalombirtokosok rögtön rátették a kezüket a kitelepített személyek ingatlanjaira.[12] Ennek a hullámnak lett az áldozata Bethlen Margit és a vele egy háztartásban élő három családtagja: a húga, Bethlen Ilona, a húga lánya, Salamon Éva (Teleki Lászlóné), valamint a húga veje, Teleki László. Mint látható, az 1951. május 18-i kitelepítési határozatot a belügyi hatóságok gyorsan, pár nap leforgása alatt végrehajtották: május 25-én a Magdolnavárosi (Ferencvárosi) pályaudvarról deportálták őket Tiszasülyre. (3. és 4. sz. dokumentum)
[2]
Tiszasüly régi képeslapon.
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár
A család kitelepítésére vonatkozó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található 03448/1951. számon iktatott irategyüttesben innentől kezdve eltűnik Bethlen Margit neve. A nem túl vaskos dokumentációban lévő egyéb iratok döntően Teleki Lászlóné elhelyezésének ügyére vonatkoznak, az ezzel kapcsolatos levelezést tartalmazzák a Teleki házaspár és a hatóságok között. Erre azért érdemes kitérni dióhéjban, mert plasztikusan szemlélteti a család, s ezzel együtt Bethlen Margit helyzetét, illetve különösen a korábbi arisztokrata életvitelükhöz képest súlyos, a nélkülözéshez közelítő anyagi körülményeit. A kitelepítési határozat végrehajtása idején Teleki Lászlóné kórházban volt, a János Kórházban fekvőbetegként ápolták. Teleki László erre hivatkozva kérvényezte, hogy a feleségét mentsék fel a kitelepítési határozat hatálya alól.[13] A Belügyminisztérium Teleki Lászlóné személyével szemben, a gyógykezelésének idejére, engedélyezte a határozat végrehajtásának felfüggesztését.[14] Feltehetőleg valamikor 1951 nyarán Salamon Évát áthelyezték rehabilitációra a budakeszi Állami Fodor József Tüdőszanatóriumba. Teleki László 1951. október 12-én,[15] a felesége 1951. november 12-én kérvényezte, hogy a gyógyulása érdekében szükséges rendszeres utókezelés és kontroll miatt Budakeszin, a szanatórium közelségében telepedhessenek le, vagyis Teleki László és Bethlen Ilona elhagyhassák Tiszasülyt. Salamon Éva a kérvényéhez csatolta egy budakeszi lakos nyilatkozatát arról, hogy kész befogadni a lakásába a család három tagját.[16] Cziráki Ferenc rendőr százados úgy vélte, hogy Teleki Lászlóné állapota már nem kívánja meg, hogy fekvőbetegként ápolják, csupán utókezelésre van szüksége, ezért arra utasították, hogy foglalja el Tiszasüly községben a kitelepítési helyét, egyben közölték vele, hogy a Budakeszire kért és az egész család számára szóló átköltözési kérvényét elutasítják.[17] Ő azonban ezt nem vette tudomásul, hanem a kezelésének idejére ismét kérte a kitelepítés alóli mentesítését. Arra hivatkozott, hogy Tiszasülyhöz legközelebb a harminc kilométerre található Szolnokon van tüdőgondozó, s a rendszeres ingázásra nincs anyagi fedezetük.[18] A dokumentáció alapján gyanítható, hogy ezt is elutasították, ugyanis alig egy hónappal később újabb kérelmet terjesztett a Belügyminisztérium elé, melyben leírta, hogy utókezelése heti rendszerességet igényel, s a Tiszasülyről Szolnokra való ingázás csak busszal valósítható meg, ami alkalmanként 30 forintba kerül, s ez, anyagiak hiányában, ellehetetleníti a rendszeres utókezelését.[19]
Szisztematikus és célirányos levéltári kutatások híján Bethlen Margit tiszasülyi éveiről jobbára annyit tudunk, amennyit a kortársak publikált visszaemlékezései alapján le tudunk szűrni. A Tiszasüly melletti Kolop-tanyára kitelepített Kende Klára (Claire Kenneth) írónő három írásában is felbukkan a személye.[20] Ezek a tárcák és novellák egy történész számára forrásértékkel bírnak, hiszen annak ellenére, hogy irodalmi igénnyel születtek, a szerző konkrét, tényszerű emlékeit örökítik meg. Ezek alapján a rá rótt nehéz fizikai munkát tisztességgel elvégző, még nem reményvesztett, az emberi méltóságát és a humorérzékét megőrző Bethlen Margit képe rajzolódik ki előttünk, aki idős kora ellenére másokban is, nála jóval fiatalabb sorstársaiban is tartotta a lelket. (1–3. illusztráció) Teljes egészében ezeket a személyiségjegyeket erősíti meg Csipkés Irén is. Ő is kiemeli Bethlen Margit tartását, tőle tudhatjuk meg, hogy a kondíciója megőrzése érdekében – nyilván az évszakos időjárási jellegek függvényében – minden nap úszott a Tiszában. Ezekből az emlékfoszlányokból meglehetősen határozott elképzelésünk alakulhat ki az egészen mostoha életkörülményeiről: „Étele, ha szűkösen is, de megvolt, magántulajdonának »luxusdarabjai« egy körgallér, egy viharlámpa, egy sétabot.” (4. sz. illusztráció)[21] Levéltári dokumentumokból azt is leszűrhetjük, hogy amennyire lehetett, a kitelepített személyek igyekeztek megőrizni a korábbi polgári életvitelükhöz kötődő szertartásokat, szokásokat. Így például Kolop-tanyán vasárnaponként bridzspartikat szerveztek, ezekre rendszerint eljött a 3 kilométerre lévő Tiszasülyről Bethlen Margit is.[22]
Kenneth Claire: Karácsony Kolopon… Új Világ (Los Angeles), 1975. december 19. 12–22.
Kenneth Klára: Ház a rizsföldek között. Krónika (Torontó), 1978/4. sz. 10–15.
Kenneth Claire: Két találkozás. Új Világ (Los Angeles), 1980. augusztus 1. 8–11.
Leskó László: Száműzetésben a grófnőkkel. Szabad Föld, 2000. február 15. 21.
Mint ismert, a Rákosi Mátyást követő miniszterelnök, Nagy Imre az 1953. július 3-án tartott programbeszédében jelentette be a kitelepítés intézményének megszüntetését. A Minisztertanács 1034/1953. számú határozatával döntött az internálás és a kitelepítések 1953. október 31-i hatályú befejezéséről, valamint a táborok feloszlatásáról. A kitelepített embereknek ugyanakkor megtiltották, hogy korábbi lakóhelyükre és otthonaikba visszatérhessenek, védve ezzel azokat, akiket a kitelepítettek egykori lakásaiba beköltöztettek. Sőt, 1956-ig a fővárosba is csak külön engedéllyel költözhettek be. 1956. augusztus 1-jén a 24/1956. MT számú rendelettel megszűntették a fővárosban történő letelepedés engedélyhez kötését. Egy hónap múlva azonban ismét korlátokat állítottak. Az MDP PB 1956. szeptember 7-i ülésén fogadta el a budapesti letelepedés korlátozásának megszüntetésével kapcsolatos határozatát: „A Budapestről korábban kitelepített személyek, akik a korlátozás megszüntetésével visszatérnek Budapestre, nem kaphatják vissza korábbi lakásaikat, illetve ilyen irányú bírósági eljárást nem indíthatnak.”[23] 1953–1956 között a kitelepítettek számára három lehetőség adódott. 1.) Maradtak a kényszerlakhelyükön. Ezt általában az idősek és betegek választották, továbbá azok, akik a kitelepítés alatt sikeresen kértek áttelepülési engedélyt ismerősökhöz vagy rokonokhoz, így nem volt érdemes változtatni a helyzetükön. 2.) Olyan vidéki településre költöztek, ahol a rokonaik éltek, és segíteni tudták őket az újrakezdésben. 3.) Próbáltak minél közelebb kerülni a fővároshoz, mivel oda kötötték őket a rokoni, baráti kapcsolataik, ezért elsősorban a Pest megyei agglomerációt preferálták.
A mellékletben publikált dokumentum egyértelművé teszi, hogy Bethlen Margit is ez utóbbi kategóriába tartozott, a főváros agglomerációjához sorolható Érdligetre költözött. (5. sz. dokumentum) Egy másik forrásból pedig arról szerezhetünk tudomást, hogy már korábban, legalábbis 1954 tavaszán biztosan ott élt. Ugyanebből az iratból az egzisztenciális körülményeire is következtetni tudunk, eszerint ekkoriban kizárólag a két Nyugaton élő fia, Gábor és István anyagi támogatásából élt.[24] Minden bizonnyal a fent említett 24/1956. számú rendelet értelmében költözött be Budapestre, ahol először a II. kerületi Bajvívó utcában lakott, majd a Lenin körút 92. szám alatti házba költözött. Feltehetőleg erre valamikor 1957 őszének elején került sor, mert az 1957. szeptember 20-án benyújtott első kárpótlási kérelmében írógéppel írva először a Bajvívó utcát adta meg a lakcíméül, de ezt ceruzával áthúzták, és a Lenin körúti lakcímre módosították.[25] A hagyatékátadó végzés szerint a halálakor, 1970. június 7-én is ebben a házban volt a hivatalosan bejelentett lakcíme. Az anyagi viszonyait tekintve is ez az okmány a legfontosabb támpontunk. Eszerint az összes ingó vagyonát az alábbi, 200 forint összértéket kitevő tárgyak alkották: két darab családi kép, egy darab kisasztal és egy darab faragott karosszék címerrel. A pár nappal az édesanyja után, június 20-án elhunyt Bethlen András ennél valamivel nagyobb, 2800 forint összegű ingó vagyont hagyott hátra, de ennek tételeit a végzés nem nevezte meg. A hagyatéki leltárban egyáltalán nem szerepelt ingatlan, ebből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy mind Bethlen Margit, mind a fia, bérelték azt a lakást, amelyben laktak.[26]
A bevezetőben feltett kérdésre megítélésem szerint egészen meggyőző választ adhatunk. Bethlen Margit azért próbált meg a kárpótlási kérelme révén pénzhez jutni, mert anyagi értelemben erre egész egyszerűen rászorult. A rendelkezésünkre álló szűkös forráskörön belül az anyagi helyzetéről a legsötétebb képet minden bizonnyal a Pongrátz Aladár volt kisgazdapárti politikus által szerzett értesülések festik, melyek szerint Bethlen Margit és fia, András, öngyilkosok lettek, és ennek kiváltó oka az volt, hogy nyomorban éltek. A haláluk körülményeinek megállapítására még további kutatásokat kell folytatnunk, már csak azért is, mert az általam eddig ezzel kapcsolatban fellelt másik forrás ennek ellentmond. Eszerint András repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét. Bethlen Anikó (1938–2020), az agrármérnök Bethlen Gábor (1914–1981) lánya legalábbis ezt állította egy vele készített interjúban.[27] A hagyatéki végzést olvasva már első ránézésre feltűnő, hogy mindketten úgy hunytak el, hogy nem volt végrendeletük, ami inkább a baleset mellett szóló szempont, bár, ha jobban belegondolunk, a valóban nyomorúságos anyagi viszonyaik ezt eleve okafogyottá tették volna. A haláluk körülményeiről a korabeli emigráns sajtóban is találgatások folytak. Szinte mindenkinek feltűnt ugyanis, hogy alig több, mint egy hét különbséggel haltak meg, illetve az a tényező, hogy Bethlen Margitot nem temették el rögtön, hanem megvárták, míg a fia is meghal, hogy együtt temessék el őket.[28] Ez pedig inkább az öngyilkosságra vonatkozó teóriát erősíti.
Utószó
Gyáni Gábor és Szilágyi Adrienn a fent említett monográfiájukban több egyedi esetet is felidéznek arra vonatkozóan, hogy a kriminalizált és deklasszálódott arisztokrácia tagjai közül, az utódaikat is sújtó munkaerő-piaci diszkrimináció ellenére – nagy nehézségek árán – egyeseknek sikerült a rendezett civil életbe való visszatérés, beilleszkedés, s értelmiségi vagy művészeti pályán állták meg a helyüket. Ilyen volt például, a teljesség igénye nélkül, Esterházy Mátyás, Kruchina Károly, Wesselényi Miklós, Lukács Miklós, Vécsey Elvira.[29] A többségüknek, már legalább is azoknak, akiknek nem sikerült kivándorolniuk, az egzisztenciális ellehetetlenülés, a jogfosztottság, a társadalmi mobilitás kilátástalansága jutott osztályrészül. Ebben a körben még több magas rangú, politikai-társadalmi pozíciót viselő arisztokratát lehetne említeni, tehát látszólag Bethlen Margit sorsa egyáltalán nem lóg ki a sorból. Ám azért ő mégiscsak Bethlen István miniszterelnök felesége volt, azé az emberé, aki a két világháború közötti időszakban, még a kormányfői posztjáról való lemondása után is, megkerülhetetlen szereplője, alakítója volt a magyar politikai életnek. Horthy Miklós neve mellett leginkább az ő személye és karaktere fémjelzi a korszakot. Amennyiben valóban a nélkülözése, vagy ahogy Pongrátz Aladár fogalmazott, a „nyomor” késztette arra, hogy öngyilkosságba meneküljön, a sorsa a magyar arisztokrácia deklasszálódásának egy különösen drasztikus és mellbevágó példája.
Dokumentumok[30]
1. sz. dokumentum
Szolgálati bejelentés az Attila út 77. szám alatt lakó Bethlen Margitról és családtagjairól
Budapest, 1951. március 28.
Szolgálati utam alkalmával megállapítottam, hogy Budapest I. kerület Atilla[31] út 77. szám alatt több volt arisztokrata lakik, mint például gróf Bethlen Istvánné, gróf Teleky László, aki a gyömrői cserkésztábornak vezetője volt, és jelenleg is állandóan agitál az úttörők között, hogy „jobb cserkésznek lenni, mint úttörőnek”.[32]
Budapest, 1951. III. 28. Somogyi [Miklós][33]
Bővebben informál:
Mészáros Lászlóné
házfelügyelő[34]
Jelzet: HU-ÁBTL-2.5.6.-I. s.-03448-1951-2. – Kézírásos szöveg.
2. sz. dokumentum
Kérdőív az Attila út 77. szám alatt lakó Bethlen Margitról
Budapest, 1951. március 31.
Sorszám: 1450. F.
1.) Az adatgyűjtésnél számbavett személyek neve, valamint családtagjainak (gyermek, házastárs és egyéb vele egy háztartásban élő családtagok) neve: Bethlen Istvánné sz. Bethlen Margit volt miniszterelnök felesége és nővére: özv. Salamon Gézáné sz. Bethlen Ilona, Budapest, 1886 (1951. januárban jött ide, Romániából lett kiutasítva).[35]
2.) Lakásának címe: I. kerület, Atilla út 77. III/3.
3.) Születési helye és ideje: Budapest, 1882.
4.) Anyja neve: Főnyi[36] Mocsonyi Lívia
5.) Iskolai végzettsége: újságírónő, írónő.
6.) 1920-tól 1951-ig hol dolgozott és milyen minőségben: a múltban férje miniszterelnök volt és óriási földbirtokaik voltak.[37]
7.) Jelenlegi foglalkozása (hol, milyen beosztásban dolgozik, és mióta dolgozik ott): Nem dolgozik!
8.) Képzettségének megfelelő munkakörben dolgozik-e: –
9.) Tanulmányait hol végezte: –
10.) 1944-ben hol lakott: Budapest, Torockói út 8. alatt, saját villájában.
11.) 1945. I. hótól 1951-ig hol lakott: előbbi lakásáról 1946. IV. 30-án költözött át Atilla út 77. III/3. alá.
12.) Jelenlegi lakásában mióta lakik: 1946. IV. 30-tól.
13.) Hányan laknak a lakásban és kik azok: 4-en.[38] Bethlenné testvérével és Teleky László (volt gróf) feleségével.[39]
14.) Családtagjai közül hányan vannak állásban, kik azok és hol dolgoznak, milyen munkakörben: Senki.
15.) Hány szobás lakás, melyben laknak: 2 szoba, hall, lányszoba, és komfort fele főbérlet![40]
16.) Családi körülményeinek és munkakörének szempontjából kielégítőek-e lakásviszonyai: Igen, Bethlennének a Torockó út 8. alatt is van lakás fenntartva.
17.) Mennyi a szolgálati viszonyból származó jövedelme: –
18.) Mennyi lakbért fizet: 203 forint fele.
19.) Legutóbbi népszámlálásnál hol volt összeírva: jelenlegi lakásán.
Az adatokat szolgáltatták:
Házfelügyelő: Mészáros Lászlóné.
Megjegyzés: Bethlenné fia: ifj. [Bethlen] István 1947-ben disszidált feleségével, Amerikából leveleznek. Még egy fia nem élt [velük] már régebbtől.[41] Fia: [Bethlen] András Váczi út 8. vagy 12. szám alatt lakik, nem dolgozik, anyja tartja el. Bethlenné lakásán minden kedden és csütörtökön este 5-6 órától több volt gróf és gyáros gyűl össze kártyapartira.[42]
1951. III. 31. Somogyi [Miklós]
Jelzet: HU-ÁBTL-2.5.6.-I. s.-03448-1951.-3–6. – Eredeti gépiratos kérdőív kézírásos válaszokkal.
3. sz. dokumentum
A Belügyminisztérium határozata Bethlen Margit és rokonai kitelepítéséről Budapestről
Budapest, 1951. május 18.
Belügyminisztérium
03448. szám.
Véghatározat
I.
Gróf Bethlen Istvánné eredeti foglalkozása földbirtokos, Budapest, I. kerület Attila út 77. alatti lakóst és vele egy háztartásban élő özv. Salamon Gézánét, Teleki Lászlót, és Teleki Lászlónét a 8130/1939. M. E. sz. rendelet és a 760/1939. BM rendelet alapján Budapest területéről azonnali hatállyal kitiltom és lakhelyéül Szolnok megye Tiszasüly községet jelölöm ki. Amennyiben más községben (rokonainál, ismerőseinél) kíván elhelyezkedni, jelen véghatározatban kijelölt lakhelyének elfoglalása után, ezirányú kérelmet terjeszthet az új lakhely szerint illetékes megyei Tanács elé. Ehhez mellékelni kell annak a személynek (lakása szerint illetékes helyi Tanács által láttamozott) nyilatkozatát, aki elszállásolását vállalja.
E véghatározat ellen a budapesti rendőrkapitányságnál benyújtandó panasznak van helye. E panasz a végrehajtás szempontjából halasztó hatállyal nem bír.
II.
A kitiltás következtében megüresedő lakását (lakrészét) a 6000/1948. sz. kormányrendelet értelmében igénybe veszem, lakását 24 órán belül átadni köteles.[43]
Budapest, 1951. május 18. P. H. aláírás
Jelzet: HU-ÁBTL-2.5.6.-I. s.-03448-1951.-7. – Eredeti határozat aláírás nélkül.
4. sz. dokumentum
Sédli József rendőr ezredes és Zuckermann János szerelvényparancsnok igazolása
Budapest, 1951. május 25.
03448. szám. YT. 484/2. P. II.
Név: gróf Bethlen Istvánné
Lakás: Budapest, I., Attila u. 77.
Foglalkozása: földbirtokos
Vele elköltöztetendők: özv. Salamon Gézáné, Teleki László és Teleki Lászlóné.
Pályaudvar: magdolnavárosi
Szerelvény:
Kocsi: 189276.
A rendőr jelentése az elköltöztetésről (hiányról):
Teleky László kórházba maradása a felgyógyultáig engedélyezve.
Kiss Balázs
rendőr hadnagy
Jelentem, hogy a fentnevezett Teleki László helyett felesége van a kórházban. Többi három személy kiköltöztetése rendben megtörtént.[44]
1951. V. hó 25. nap. átvétel igazolása:
Sédli József rendőr ezredes Zuckermann János
aláírás szerelvény parancsnok
Jelzet: HU-ÁBTL-2.5.6.-I. s.-03448-1951.-15. – Eredeti gépirat gépelt és kézírásos bejegyzésekkel.
5. sz. dokumentum
Bethlen Margit személyi nyilvántartási törzslapja
Érdliget, 1954. június 21.
Jelzet: HU- ÁBTL-3.2.4.-K-1450/1-63. – Aláírások nélküli gépelt másolat.
Másolat
Személyi törzslap
Gróf Bethlen Istvánné
Leánykori neve: gróf Bethlen Margit
Családi állapota: férjezett
Született: Budapest, 1882. július 25.
Foglalkozása: eltartott
Iskolai végzettsége: 6 [osztály] gimn[ázium]
Állampolgársága: magyar
Anyja neve: Mocsonyi Lívia
Apja neve: gróf Bethlen András, született: Kolozsvár
Szakképzettsége: újságíró
Házastársa adatai:
Gróf Bethlen István
Foglalkozása: volt miniszterelnök
Született: Gernyeszeg, 1874. október 8.
Házasságkötés helye: Szolnok, 1901. június 27.
Jelenlegi lakhelye: Érdliget, Temes utca 17.
1938-ban: Budapest, I., Torockó utca 8.
1948-tól: Budapest, I. Attila utca 77.
Külföldön járt: Olasz, Francia, Német,[45] Anglia látogatás, üdülés miatt.
Katona nem volt.[46]
Érdliget, 1954. június 21.
Papp Zsófia s. k. gróf Bethlen Istvánné
személyi törzslapot kiállította sajátkezű aláírása
6. sz. dokumentum
„Erdősi János” fedőnevű ügynök jelentése Seres József rendőr őrnagy szolgálati jegyzeteivel
Budapest, 1970. július 18.
Belügyminisztérium Szigorúan titkos!
III/III/3-a. alosztály Adta: „Erdősi” fedőnevű ügynök
Vette: Seres József őrnagy[47]
Idő: 1970. július 6. 11 h.
Hely: K-lakás
Tárgy: dr. Pongrátz Aladár F. d.[48]
Jelentés
Budapest, 1970. július 18.
„1970. június 29-én véletlenül találkoztam dr. Pongrátz Aladár volt FKP miniszterelnökségi államtitkárral,[49] aki jelenleg ügyvéd, Budapest, XIII. kerület Szent István park 23. alatti lakos.
Elmondta, hogy Bethlen István volt miniszterelnök, akit a szovjet csapatok Moszkvába vittek, ott már korábban meghalt, és most özvegye, valamint András nevű fia öngyilkosok lettek. A nyomor volt tettük oka, mert nem engedték ki őket ifj. Bethlen Istvánhoz, aki Olaszországban él. […][50]”
„Erdősi”
Megjegyzés: Dr. Pongrátz Aladár ügyvéd volt FKP államtitkár, a BRFK Politikai Osztályon F-dossziés
Utasítás: Elutazása miatt nem kapott.
Következő találkozó: Hazaérkezése után telefonon jelentkezik.[51]
1. példány Seres József
Nytsz. 3/6/1089. Seres József rendőr őrnagy
Készült: 3 példány
Jelzet: HU-ÁBTL-3.1.2.-M-33165.-54. – Eredeti gépirat.
[1] Seres Attila: Bethlen Margit és örökösei kárpótlási kérelmei a német BRÜG-törvény feltételrendszerében (1957–1975). I. rész. ArchívNet, 2025. 6. sz. https://www.archivnet.hu/bethlen-margit-es-orokosei-karpotlasi-kerelmei-a-nemet-brug-torveny-feltetelrendszereben-1957-1975-i [19]. (Utolsó letöltés: 2026. március 9).
[2] Gyáni Gábor – Szilágyi Adrienn: Az arisztokrácia tündöklése és bukása Magyarországon, 1700–1957. Bp., 2024. 533–535.
[3] Közli: „A költőnő, akinek férje miniszterelnök”. Gróf Bethlen Margit válogatott publicisztikai írásai. Szerkesztette, a szöveget gondozta és sajtó alá rendezte: Filep Tamás Gusztáv – Rózsafalvi Zsuzsanna. Bp., 2024. 354.
[4] Uo. 356.
[5] Megvonták Bethlen István, Lukács Béla, Darányi Kálmánné és mások nyugdíját. Szabad Nép, 1947. február 27. 3.
[6] Ő maga állítja, hogy sokkal olcsóbb és komfortosabb volt. Filep– Rózsafalvi: i. m. 353.
[7] Kéri Edit: A Torockó utcai Bethlen-villa titka. Pest Megyei Hírlap, 1994. június 21. 13.
[8] Lásd a forrásközlés I. fejezetének 5. sz. dokumentumát.
[9] Hedry Aladár közjegyző által kiállított hitelesítési jegyzőkönyv. Budapest, 1946. május 23. HU-BFL-VII-171-0481-1946. sz.
[10] Somogyi Béla közjegyző által kiállított hitelesítési jegyzőkönyv. Budapest, 1947. december 9. HU-BFL-VII-182-a-1298-1947. sz.
[11] Barcs Ernő közjegyző által kiállított hitelesítési jegyzőkönyv. Budapest, 1948. május 8. HU-BFL-VII-180-a-1229-1948. sz.
[12] A budapesti kitelepítési akcióra vonatkozó legfontosabb szakmunkák a teljesség igénye nélkül: Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek. A kitelepítések tragédiája. Bp., 2008. Illetve: Hantó Zsuzsa: Kitiltott családok. Második kiadás. Bp., 2010. /Magyar Ház Könyvek/.178–195. A legújabb kutatási eredmények: Honukban otthontalanok. Tanulmányok az 1951. évi budapesti kitelepítések történetéből. Szerk.: Gyarmati György – Palasik Mária. Budapest–Pécs, 2018.
[13] Teleki László levele a Belügyminisztériumnak (BM). Budapest, 1951. május 22. HU-ÁBTL-2.5.6.-I. s.-03448-1951. A levél keltezetlen, a keletkezési dátuma az ahhoz csatolt, s Kováts Ferenc főorvos által kiállított igazolás dátuma alapján állapítható meg. A levélből kiderül az is, hogy a május 18-án kelt határozatot csak 22-én reggel kézbesítették ki nekik.
[14] A BM levele Teleki Lászlónak. Budapest, 1951. május 25. Uo.
[15] Teleki László levele Házi Árpád belügyminiszternek. Tiszasüly, 1951. október 12. Illetve: Teleki László levele Táborszky Ferencnek, a Pest Megyei Tanács Igazgatási Osztálya vezetőjének. Tiszasüly, 1951. október 12. Uo.
[16] Teleki Lászlóné levele a Budapesti I. kerületi Tanácsnak. Budakeszi, 1951. november 12. Uo.
[17] Cziráki Ferenc rendőr százados bizalmas előterjesztése Moravetz László budapesti rendőrfőkapitánynak. Budapest, 1952. január 28. Uo.
[18] Teleki Lászlóné levele a BM-nek. Budakeszi, 1952. február 9. Uo.
[19] Teleki Lászlóné levele a BM-nek. Budakeszi, 1952. március 4. Uo. Ezek után a Belügyminisztérium némi engedményt tett: a Budakeszin ápolt Teleki Lászlóné és a Tiszasülyre kitelepített édesanyja, Bethlen Ilona állandó tartózkodási helyét Tállyán jelölték ki, arra hivatkozva, hogy a szomszédos településen, Abaújszántón van tüdőgondozó. A BM BRFK 03448/2/1951. sz. végzése. Budapest, 1952. március 19. Uo.
[20] Személyére lásd: Szécsényi Mihály: Lektűr és diktatúra. Epizódok Claire Kenneth írónő életéből. Korall, 2016. 64. sz. 110–136., Uő: Claire Kenneth írónő magánélete a kitelepítés alatt Tiszasülyön 1951–1952-ben. In: Honukban otthontalanok… 337–359.
[21] Megjegyzendő, hogy Bethlen Margit alakja feltűnik még egy irodalmi műben, a Tiszasülyön született Eszes Máté egyik novellájában. Lásd: Eszes Máté: Hindu herceg. In: Uő: A Hindu Herceg. Bp., 2003. 19–31. Bár a novella szereplői javarészt valós történelmi személyek és helyszínek, a forrásértékét megkérdőjelezi az az életszerűtlen narratíva, amelybe a szerző a történetet helyezi. Ráadásul a hitelesnek tekinthető esemény- és személyábrázolást is szinte kivétel nélkül Kende Klárától vette át. Erre már korábban felhívta a figyelmet Mező Gábor egy előadásában. Lásd: „Istenem, átkozott gyilkosok ezek!” Élet és halál a kommunisták rizsföldjén (Hortobágy, a magyar Gulág). PestiSrácok.hu, 2020. június 23. https://pestisracok.hu/vesztegzar/2020/06/istenem-atkozott-gyilkosok-ezek-elet-es-halal-a-kommunistak-rizsfoldjen-hortobagy-a-magyar-gulag [20] (Utolsó letöltés: 2026. március 9.)
[22] Bárdossy Pál kihallgatási jegyzőkönyve. Salgótarján, 1951. szeptember 6. HU-ÁBTL-3.1.9.-V-86763.-36.
[23] Palasik Mária: „A burzsoázia likvidálásához tartozik a kitelepítés”. A budapesti kitelepítések politikatörténete, 1951–1953. In: Honukban otthontalanok… 53–54.
[24] Torda Endre államvédelmi főhadnagy jelentése „Bécsi Márton” fedőnevű ügynök magyarországi és külföldi rokoni kapcsolatairól. Budapest, 1954. április 5. HU-ÁBTL-3.2.1-Bt-584/1-168–170.
[25] Lásd a forrásközlés I. részének 1. sz. dokumentumát.
[26] Széplaki László közjegyző által kiállított hagyatékátadó végzés. Budapest, 1971. augusztus 19. HU-MNL-OL-XIX-L-20-o-32.360-1959. (440. doboz.)
[27] Gyermekkori életképek – történelmi háttérrel. Oláh Gál Elvira beszélgetése bethleni gróf Bethlen Anikóval. Székelyföld, 2011. 9. sz. 80.
[28] Pillanatképek. Új Kelet, 1970. augusztus 27. 4. Hamvaikat a budapesti Farkasréti temetőben helyezték el 1970. július 1-jén. Lásd: Magyar Nemzet, 1970. június 28. 4. /Halálozás rovat/.
[29] Gyáni – Szilágyi: i. m. 543–545.
[30] A dokumentumok szövegének eredeti elrendezését és tagolását nem változtattam meg. Az eredeti aláírásokat, kézjegyeket kurziváltam. A dokumentumokban előforduló értelemzavaró rövidítéseket és hiátusokat szögletes zárójelbe téve egészítettem ki.
[31] Sic! Itt és a későbbiekben is így írva.
[32] Teleki László (1912–1962): a Teleki család református ágának sarja, református ifjúsági vezető, a református cserkészet kiemelkedő alakja. Teleki Tibor és Széchenyi Alice ötödik gyermekeként született Gyömrőn. 1943-tól a gyömrői református egyházközség gondnoka. A háború után ki kellett költözniük az ősi családi fészekből, feleségével együtt Bethlen Margit lakásába költöztek. Tiszasülyről az Államvédelmi Hatóság [21] Budapestre szállította, s 1952. március 10-én „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvételének” vádjával a Magyar Népköztársaság [22] Legfelsőbb Bírósága 7 évi börtönre, 10 évi közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. 1956. július 26-án, a galyatetői egyházi világtalálkozó előkészületeinek jegyében szabadlábra helyezték. Részletesen: Pógyor István és Dr. Teleki László gróf a KIE mártírsorsú vezetői. Dokumentumok és visszaemlékezések. Szerk.: Hegyi-Füstös István – Kontra István – Kovács Bálint – Németh Pál. Bp., 2003.
[33] Az illető személyére vonatkozó megbízható adatra nem bukkantam. A keresztnevének kiolvasása is bizonytalan.
[34] Kézírásos széljegyzet a lapon: „Megbeszélni. 51. III. 28.” Olvashatatlan kézjegy.
[35] Bethlen Ilona (1886–1964): Bethlen Margit húga, 1912. október 23-án kötött házasságot alapi Salamon Gézával (1872–1920) Bethlenben.
[36] A Mocsonyi család nemesi előneve a Foeni volt.
[37] Jelenlegi ismereteink szerint Bethlen István és Bethlen Margit Magyarországon nem rendelkezett saját földbirtokkal. Mivel Bethlen István Magyarország javára optált, erdélyi birtokait és ingatlanjait a román állam szinte teljes egészében kisajátította. Csupán a mezősámsondi kastély, az azt övező 40 holdas park, a lekencei műmalom és a családi kripta körüli 25 holdas fenyves maradt a tulajdonában. A román földreform után Bethlen Margit családjának tulajdonában maradt – minden bizonnyal más vagyonelemek mellett – egy szeszgyár Retteg községben és egy műmalom Bethlenben. Bethlen István 1923 őszén a Somogy vármegyei Inkepusztán tíz évre bérbe vett Hohenlohe Kraft Keresztély hercegtől 1200 hold szántót, 270 hold szőlőt, valamint 130 hold kaszálót és rétet. Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Bp., 2005. 316–317.
[38] Kézzel aláhúzva.
[39] Teleki Lászlóné sz. Salamon Éva (1920–1962): alapi Salamon Géza és Bethlen Ilona lánya.
[40] Kézzel aláhúzva.
[41] Ez utalás Bethlen Gáborra (1906–1981), Bethlen István és Bethlen Margit legkisebb fiára.
[42] Kézírással bejegyezve.
[43] A lap alja egy önálló szelvényt tartalmaz, amelyen a hatóságok az illetékes házfelügyelőt értesítik ki a kitelepítendő személy lakásának zárolásáról, illetve arról, hogy az új bérlő kijelöléséről az illetékes kerületi tanács gondoskodik.
[44] Sédli József kézírásával.
[45] Sic!
[46] A Bethlen Istvánra vonatkozó adatsorban keverednek a házastársak adatai, hiszen az, hogy „katona nem volt”, nyilvánvalóan a férjre, míg a „jelenlegi lakhelye” a feleségre vonatkozik. Továbbá Bethlen István soha nem lakott az Attila úti lakásban.
[47] Seres József (1926–1982): rendőrtiszt. 1953-tól szolgált a Belügyminisztériumban. 1966-tól 1971-ig a BM III/III-3a Alosztály beosztottja, 1967-től őrnagyi rangban. 1979-ben nyugdíjba vonult.
[48] Vagyis: „F-dossziés”.
[49] Pongrácz Aladár (1889–1973) jogász, ügyvéd. 1945. november 4-től a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei kisgazdapárti listán nemzetgyűlési képviselő. 1945. december 18-tól 1946. augusztus 12-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispánja és közellátási kormánybiztosa. 1946. szeptember 7-én beválasztották az FKgP Intézőbizottságába, később bekerült a Politikai Bizottságba is. 1947. február 21-én kinevezték az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkárává. 1947. június 14-től szeptember 27-ig a Miniszterelnökség politikai államtitkára. Augusztus 31-én korábbi választókerületében ismét parlamenti képviselő lett, bekerült a törvényhozás politikai bizottságába. A választási vereség miatt viharos szeptemberi tisztújító nagyválasztmányi ülésen ismét beválasztották az FKgP Politikai Bizottságába, de négy nap múlva lemondott. 1947. november 10-től a Pest megyei szervezet elnöke. 1948. április 13-án visszaadta a mandátumát, és visszavonult a politikai élettől. 1971. évi nyugdíjazásáig ügyvédként dolgozott Budapesten.
[50] A következő három bekezdést nem közlöm, a téma szempontjából irreleváns megállapításokat tartalmaz nemzetközi politikai kérdésekben.
[51] Ehhez a dokumentumhoz kapcsolódik „Erdősi” egy másik, ugyancsak 1970. július 6-án kelt jelentése (Seres József őrnagy július 16-i szolgálati jegyzeteivel). Eszerint „Erdősi” 1970. július 5-én találkozott Payr Hugó (1888–1976) egykori legitimista parlamenti képviselővel, aki a következőket mondta el neki: „Elmondta, hogy Bethlen István özvegyének és fiának, Bethlen Andrásnak halála igen megrázta. A temetésen találkozott Bethlen fiával, ifj. Bethlen Istvánnal, aki Olaszországban él és nagyon örült Payr létének. Kiderült, hogy sokan külföldön már halálhírét hallották. Bethlen gyakran jár Magyarországon, mint az egyik nagy olasz cég képviselője, a politikai helyzetben nem lát változást, és semmi olyat nem mondott, ami reményt nyújtott volna. Egyedül a kínai–szovjet ellentétekben lát kibontakozási lehetőséget. A beszélgetés ifj. Bethlennel annak lakásán történt, a Belvárosban, Horváth Zoltán egykori képviselő lakásán.” Lásd: HU-ÁBTL-3.1.2.-M-33165.-57–58.