archivnet.hu
Publikálta: archivnet.hu (https://www.archivnet.hu)

Címlap > Levélfelbontás és levéltitok az ötvenes években

Levélfelbontás és levéltitok az ötvenes években [1]

Az osztrák külügy panasza

„Az osztrák követ ismételten panaszt tett a Külügyminisztériumban amiatt, hogy az osztrák újságokat 3 napi késéssel kézbesítik ki részére, úgyszintén a külföldről érkező leveleit is késve kapja. Erről a Közlekedésés Postaügyi Minisztérium Titkárságát a Külügyminisztérium már két ízben, legutóbb 1955. november 24-i átiratában értesítette.”

Bevezetés

Ismert tény, hogy a különböző titkosszolgálatok minden eszközt felhasználnak arra, hogy információkat szerezzenek, hogy aztán azokat elemezzék és értékeljék. A szerveknek fontos feladata az is, hogy az információtengerből kiválogassák a valós és valóban felhasználható híreket. Ez utóbbi munkába a történelem folyamán egyre több nem titkosszolgálati szervet is bevontak, ill. a titkosszolgálatok igyekeztek saját embereiket ott fedett állományban elhelyezni. A hírszerzők csakhamar rájöttek, hogy a közigazgatásban keletkezett iratok mellett a levelek is számos jól hasznosítható információt tartalmaznak; érdemes azokat is elolvasni. A világ kiteljesedésével és egyben bonyolultabbá válásával a levelezés - legyen az hivatali vagy magán - egyre inkább mindennapi tevékenységgé vált, szervezése pedig a 19. századra az állam egyik feladata lett. A kialakult postai hálózat azonban nem csak arra volt jó, hogy az emberek, a családok egymás közöttti kommunikációját elősegítse, hanem arra is, hogy a titkosszolgálatok figyelemmel kísérjék a rendszer vélt vagy valós ellenségeinek egymás közti levelezését is. A hírszerző és elhárító szervek mindig is különös figyelemmel viseltettek a követségek alkalmazottai és a diplomaták iránt. Egyrészt - nem teljesen alaptalanul - vélelmezték róluk, hogy ők is kémek; másrészt keresték a követségek munkatársai között a „gyenge láncszemeket", hogy megzsarolva beszervezhessék őket, és a híreket immáron közvetlen forrásból kaphassák.

Az alábbiakban olvasható 1955. decemberi, illetve 1956. januári keltezésű dokumentumok a Magyar Országos Levéltár, Közlekedési és Postaügyi Minisztérium iratanyagában lelhetők fel, 4-0051/B/1956 szám alatt. Az iratok szerint a budapesti osztrák követség - betartva a hivatali rendet - a magyar 

külügyminisztériumon
[X] A Külügyminisztérium vonatkozó iratanyagában nem találunk az esetre utalást.
 keresztül tiltakozott amiatt, hogy a követség postáját (a leveleket és az osztrák napilapokat egyaránt) késve, nem egy esetben jogtalan pluszköltségeket felszámítva
kapja csak meg.
[X] A posta a minisztériumnak írt jelentésében megindokolja ezeknek a díjaknak a felszámítását.
 Az esettel kapcsolatban legalább két kérdés fogalmazódhat meg a dokumentumokat tanulmányozva.

Egyik, az időpont kérdése. Ha elfogadjuk azt a vélelmet, hogy az osztrák követség alkalmazottai és maga az Osztrák Köztársaság kormánya is tisztában volt azzal, hogy megfigyelik őket, akkor miért csak 1955 decemberében éltek a fentebb vázolt panasszal? Tudjuk, hogy a történelem folyamán a magyar-osztrák viszony mindig is különleges volt. A két ország pedig már 1945 után is próbálta rendezni kapcsolatait, de ez a folyamat csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála, ill. általában az „enyhülés" politikájának légkörében

volt lehetséges.
[X] Századok, 2000. 5. sz. 1195–1197.; Gecsényi Lajos: Magyar–osztrák kapcsolatok, 1955–1956, Társadalmi Szemle. 50. évf. 1995. 10. sz. 78–90.
 Ausztria területét 1955. szeptember 19-én hagyták el a Vörös Hadsereg egységei - miután május 15-én aláírták az osztrák államszerződést -, vagyis ettől az időponttól tekinthető az ország valóban szabadnak és függetlennek. Nyugati szomszédunkat alig egy hónappal később, október 14-én felvették az ENSZ tagjai közé is. Feltételezhetjük, hogy az osztrák kormány csak ezek után érezte magát eléggé függetlennek, legitimnek és bátornak ahhoz, hogy tiltakozzon egy őt ért sérelem miatt egy a Szovjetunióval szövetséges ország ellenében.

Szintén nem érdektelen, hogy a Külügyminisztérium 1955. évi Ausztriáról szóló összefoglaló jelentése szerint az Osztrák Köztársaság nem egyformán viszonyul a népi demokráciákhoz, Magyarországgal és Csehszlovákiával szemben kifejezetten 

barátságtalan.
[X] Magyar Országos Levéltár (MOL) XIX–J–1–j–Ausztria, 1. d.

A másik kérdés, hogy miből lehet arra következtetni, hogy a magyar államvédelemnek köze volt a levelek felbontásához. 1945-ben újjászervezték a magyar államvédelmet, hírszerzést és elhárítást, mind katonai, mind pedig polgári vonalon. Az 1945-ben létrejött struktúra számos alkalommal változott, amelyek közül most csak a szempontunkból leglényegesebbre utalunk. 1949. december 28-án megjelent a 4353/1949. számú Minisztertanácsi Rendelet, amely megszüntette a Péter Gábor vezette Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságát, és ugyanakkor felállította a Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt 

Államvédelmi Hatóságot.
[X] A rendszer sajátosságából adódóan ezt a rendeletet is megelőzte az MDP-n belüli vita, majd politikai döntés meghozatala. A Minisztertanács határozata inkább közjogi értelemben fontos, s tekinthető az átszervezés jogi lezárásának. Esetünkben az átszervezést Kádár János belügyminiszter előterjesztésében tárgyalta a párt titkársága 1949. december 21-én. (MOL MDP KV Titkárság, 276. f. 54. cs. 78. ő. e
Az új ÁVH egyesítette a korábbi BM ÁVH-t, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Főcsoportfőnökséget, valamint a 
Honvéd Határőrséget.
[X] Részletesen l. Kajári Erzsébet: Az egységesített Belügyminisztérium államvédelmi tevékenysége, 1953–1956, Államvédelem a Rákosi korszakban 1945–1956, Tanulmányok és dokumentumok a politikai rendőrség második világháború utáni tevékenységéről. Szerk. Gyarmati György. Bp., 2000, 157–159.
 Jelentős változás következett be az állambiztonsági szervek szervezetében az
1953. július 15-ei MDP PB döntése,
[X] MOL MDP KV Politikai Bizottsága 276. f. 53. cs. 126. ő. e.
majd a minisztertanácsi ülés után (500/6/1953 Minisztertanácsi Határozat). Ezután ugyanis az ÁVH és a BM összevonásával létrejött egységes Belügyminisztérium látta el az államvédelmi, határőrizeti, karhatalmi, rendőri, büntetés-végrehajtási, légoltalmi és tűzoltósági feladatokat, míg a régi Belügyminisztérium közigazgatási feladatait a Minisztertanács vette át. Ezt követően a
Belügyminisztériumban az állambiztonsági szervek a következő keretek között működtek 1956-ig:
[X] A táblázat megtalálható: Cseh Gergő Bendegúz: A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata (1945–1990), Államvédelem a Rákosi korszakban. Bp., 2000. ill:

Szervezeti egységFeladat
I. osztálykémelhárítás
II. osztályhírszerzés
III. osztálykatonai elhárítás
IV. osztálybelső reakció elhárítása
V. osztályipari szabotázs elhárítása
VI. osztálymezőgazdasági elhárítás
VII. osztályközlekedési és híradás-elhárítás
VIII. osztálykörnyezettanulmány, figyelés
IX. osztályoperatív technika, rádióelhárítás
X. osztályoperatív nyilvántartás
XI. osztályállamtitok védelme
XII. osztálylevélellenőrzés
XIII. osztálykormányőrség
XV. osztályrejtjelközpont (1955-től önálló osztály).

Az ÁVH formálisan 1956 októberéig működött: a gyűlölt szervezet megszüntetését Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 28-i rádióbeszédében jelentette be.

Az 1953. és 1956. közötti szervezeti sémából is kitűnik, hogy a levélellenőrzésre külön osztály, a XII. számú szakosodott. A különböző forrásokban csak sporadikusan lehet olvasni a levélellenőrzési osztályról. A rendszeres levélellenőrzés alatt állók száma 1954-től kezdve ugyan folyamatosan csökkent, de ezzel párhuzamosan az alkalomszerű ellenőrzések száma 1955-ig nőtt. Ezen „levél halászások" célja a hírszerzésben is felhasználható adatok beszerzése, ill. a kémkapcsolatokkal rendelkezők lebuktatása volt.

Érdemes néhány mondatot a posta, ill. az azt felügyelő minisztérium reakcióira is fordítani. Egyik oldalról kiderül, hogy a posta vezetésének figyelmét már többször is felhívták a problémára, de 1955. év végéig nem akartak vagy tudtak a kérdéssel foglalkozni, tekintettel Ausztria különleges helyzetére. Másrészt a posta vezetése minden kérdésre tudott egy racionális, ha úgy tetszik szakmai választ adni. Bár ezeknek a válaszoknak egy része még ma is megmosolyogtatja az olvasót: „az „A" napon beérkezett küldemények „B" napon kézbesítésre kerülnek."

Az illetékes miniszterhelyettes idegességét mutatja a külügyminisztérium levelére kézzel írt néhány sora is: „Teremtsetek itt végre rendet"; ugyanakkor nem felejti el megjegyezni azt sem, hogy az esetet a „BM szervekkel együtt vizsgáljátok ki".

Végezetül joggal merül fel a kérdés, hogy mi lett a vizsgálat eredménye! Sajnos a forrást tartalmazó irategyüttesben nem található ehhez az ügyhöz kapcsolódó más irat, mint amelyek lentebb olvashatók. Feltételezhetjük, hogy ha a posta a belügyminisztériummal együttműködve ki is vizsgálta ezt a konkrét ügyet, és a diplomáciai protokollnak megfelelően elnézést is kért az osztrák követségtől, annak megfigyelését tovább folytatta. Az idő előre haladtával ugyan óvatosabban, de fejlettebb módszerekkel...

A két ország viszonyának normalizálódásának a jele, és egyben az előbbihez hasonló ügyek elkerülését is szolgálta, hogy a

Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság 1963. június 20-án Egyetemes Postaegyezményt írt alá.
[X] Magyar Országos Levéltár, XIX–J–1–j–Ausztria, 2. d.

Forrás  

Levélváltás osztrák külügyi levelek felbontása miatt

Levélváltás osztrák külügyi levelek felbontása miatt
a.

Kárpáti József külügyminiszterhelyettes
[X] 1954. novembere és 1956 nyara között külügyminiszter-helyettes, utána külszolgálatot teljesít.
 vizsgálatot kérő levele a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumnak

Ügyiratszám:
009995/1/szig. titk.
Szigorúan titkos
Tárgy: Az osztrák követség
Postaküldeményeinek ügye

Előadó:
I/I/a

Az osztrák követ ismételten panaszt tett a Külügyminisztériumban amiatt, hogy az osztrák újságokat 3 napi késéssel kézbesítik ki részére, úgyszintén a külföldről érkező leveleit is késve kapja. Erről a Közlekedés-és Postaügyi Minisztérium Titkárságát a Külügyminisztérium már két ízben, legutóbb 1955. november 24-i átiratában értesítette.

A mai napon az osztrák követ ezen panasz utólag felvetése mellett felhozta azt is, hogy az osztrák Külügyi Hivatal [itt a szövegben fél sort tintával kisatíroztak] a követségnek címzett, viaszpecséttel ellátott hivatalos küldeményét a magyar posta illetéktelenül vámkezelés alá vonta és 1.60 Frt. Vámközvetítési díjjal terhelten kézbesítette ki.

A Külügyminisztérium felkéri a Közlekedési- és Postaügyi Minisztériumot, fenti panasz érdembeni kivizsgálására, illetve annak megszüntetésére vonatkozó intézkedésre és arra vonatkozó tájékoztatásra, megrövidítené-e jelentősen az osztrák követség postaküldeményeinek a címzetthez történő eljuttatása idejét, ha a követség postafiókot bérelne.

Az osztrák követségnek adandó válasz céljára kérem fentiekre vonatkozó állásfoglalásuk mielőbbi szíves közlését.

Budapest, 1955. december 6.

/: Kárpáti József. :/
miniszterhelyettes

[A levélre kézírással Katona Antal miniszterhelyettes az alábbiakat írta]

IV. hó. 

Dedics elvtárs
[X] Dedics Imre 1954 novemberétől vezette a postát, s azon kevés munkáskáderek közé tartozott, aki már 1951-ben egyetemi diplomát szerzett, bár a jogászi végzettség ebben az időben nem volt a karrier biztosítéka.

Teremtsetek itt végre rendet, hányan kaptatok erre már utasítást, ha nem tudjátok megcsinálni, jelentsétek mi az akadálya. A BM szervekkel együtt vizsgáljátok ki, és tegyél sürgős jelentést

Katona,
[X] Katona Antal (1900–1978) vasesztergályos. 1917-től vett részt a munkásmozgalomban, 1919-ben a Vörös Hadseregben harcolt. 1933-tól az MSZDP, 1941-től a KMP tagja. Az 1920-as évektől a csepeli Weiss Manfréd Gyárban bizalmi, majd főbizalmi, 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945–1948-ban a Weiss Manfréd Gyár kommunista pártszervezetének és a szakszervezeti testületnek vezetőségi tagja. A posta vezérigazgatója (1948–1951), közlekedés- és postaügyi miniszter-helyettes (1951–1952), miniszter (1952–1953), majd a miniszter első helyettese (1953–1961). Az MDP KV tagja (1951–1954).

miniszterhelyettes

[1955.] XII/20

b.
A Posta vezérigazgatójának jelentése Katona Antal miniszterhelyettesnek

SZIGORÚAN TITKOS

K. P. M. IV. Postafőosztály
Postavezérigazgatóság
Tárgy: Osztrák követség 
postaküldeményeinek ügye
Előadó: Wurm Ferenc

Jelentés

Katona elvtárs, a miniszter első helyettes[e] részére

Jelentem, hogy a Külügyminisztérium átirata alapján a következő intézkedéseket tettem:

1./ A nyugati országok követségei részére az európai országokból érkező napilapokat, a zárlatok bontásakor kiválogatom és expressz küldeményként a Budapest 4. sz. postahivatal útján kézbesítettem. Így biztosítottam azt, hogy a beérkezés napján a napilapok a délutáni órákban kézbesítésre kerüljenek.

2./ Az illetékeseknél eljártam, hogy a követségek címére érkező leveleket az érkezés napján postai kezelésre visszaadják. Így biztosítottnak látszik, hogy az „A" napon beérkezett küldemények „B" napon kézbesítésre kerülnek. A külügyminisztérium által javasolt fiókbérlés nem gyorsítaná meg a küldemények kézbesítését.

3./ A követségek címére érkező és feltehetően vámköteles árut tartalmazó (pl.: a szokásosnál vastagabb levél) küldemények érkezéséről a vámhatóság utasítására a Budapest 70. sz. postahivatal értesíti a követségeket. Amennyiben a követség igazolja, hogy a küldemény tartalma a követség tagjai részére érkezett, akkor a küldemény felbontás nélkül, de vámközvetítési díj (1.60 Ft.) felszámításával kézbesítjük. Eljárásunk a vámkódex 25.§.1/a. pont alapján történik.

Budapest, 1956. január 25.

/: Dedics Imre::/
Postavezérigazgató
[Tollal ráírva.]Tudomásul vettem,
Katona

c.
Katona Antal miniszterhelyettes levele a Posta vezérigazgatójának

KÖZLEKEDÉS ÉS POSTAÜGYI MINISZTÉRIUM
A MINISZTER ELS? HELYETTESE

Dedics elvtárs!

Az osztrák követség a Külügyön keresztül panaszkodott a postai kézbesítés ellen. Kárpáti miniszterhelyettes elvtárs levelét december 20-án küldtem el Hozzád, és ma 27-én kaptam rá választ.

Egy hónap kell ahhoz, hogy ezt az ügyet elintézzétek. Nem hosszú idő ez?

A Külügymisztériumnak a követség felé sürgősen választ kellett volna adni, de a Posta bürokratikus ügyintézése miatt nem volt lehetséges.

Légy szíves megnézni, hogy mi az oka annak, hogy a Posta vezérigazgatóságon oly lassan megy az ügyintézés.

1956. jan. 29.

/: Katona :/

Jelzet: MOL KPM Postaügyi Főosztály XIX-H-1-ff 9. d.

Címkék: 
titkosszolgálat [2]
külügyminisztérium [3]
hírszerzés [4]
enyhülés [5]
ÁVH [6]
Államvédelmi Hatóság [7]
Kiadás: 
8. évfolyam (2008) 3. szám

Forrás webcím:https://www.archivnet.hu/diplomacia/levelfelbontas_es_leveltitok_az_otvenes_evekben.html?oldal=2&page=1

Hivatkozások
[1] https://www.archivnet.hu/diplomacia/levelfelbontas_es_leveltitok_az_otvenes_evekben.html [2] https://www.archivnet.hu/cimkek/titkosszolgalat [3] https://www.archivnet.hu/cimkek/kulugyminiszterium [4] https://www.archivnet.hu/cimkek/hirszerzes [5] https://www.archivnet.hu/cimkek/enyhules [6] https://www.archivnet.hu/cimkek/avh [7] https://www.archivnet.hu/cimkek/allamvedelmi-hatosag