Levélfelbontás és levéltitok az ötvenes években

Az osztrák külügy panasza

„Az osztrák követ ismételten panaszt tett a Külügyminisztériumban amiatt, hogy az osztrák újságokat 3 napi késéssel kézbesítik ki részére, úgyszintén a külföldről érkező leveleit is késve kapja. Erről a Közlekedésés Postaügyi Minisztérium Titkárságát a Külügyminisztérium már két ízben, legutóbb 1955. november 24-i átiratában értesítette.”

Bevezetés

Ismert tény, hogy a különböző titkosszolgálatok minden eszközt felhasználnak arra, hogy információkat szerezzenek, hogy aztán azokat elemezzék és értékeljék. A szerveknek fontos feladata az is, hogy az információtengerből kiválogassák a valós és valóban felhasználható híreket. Ez utóbbi munkába a történelem folyamán egyre több nem titkosszolgálati szervet is bevontak, ill. a titkosszolgálatok igyekeztek saját embereiket ott fedett állományban elhelyezni. A hírszerzők csakhamar rájöttek, hogy a közigazgatásban keletkezett iratok mellett a levelek is számos jól hasznosítható információt tartalmaznak; érdemes azokat is elolvasni. A világ kiteljesedésével és egyben bonyolultabbá válásával a levelezés - legyen az hivatali vagy magán - egyre inkább mindennapi tevékenységgé vált, szervezése pedig a 19. századra az állam egyik feladata lett. A kialakult postai hálózat azonban nem csak arra volt jó, hogy az emberek, a családok egymás közöttti kommunikációját elősegítse, hanem arra is, hogy a titkosszolgálatok figyelemmel kísérjék a rendszer vélt vagy valós ellenségeinek egymás közti levelezését is. A hírszerző és elhárító szervek mindig is különös figyelemmel viseltettek a követségek alkalmazottai és a diplomaták iránt. Egyrészt - nem teljesen alaptalanul - vélelmezték róluk, hogy ők is kémek; másrészt keresték a követségek munkatársai között a „gyenge láncszemeket", hogy megzsarolva beszervezhessék őket, és a híreket immáron közvetlen forrásból kaphassák.

Az alábbiakban olvasható 1955. decemberi, illetve 1956. januári keltezésű dokumentumok a Magyar Országos Levéltár, Közlekedési és Postaügyi Minisztérium iratanyagában lelhetők fel, 4-0051/B/1956 szám alatt. Az iratok szerint a budapesti osztrák követség - betartva a hivatali rendet - a magyar 

 keresztül tiltakozott amiatt, hogy a követség postáját (a leveleket és az osztrák napilapokat egyaránt) késve, nem egy esetben jogtalan pluszköltségeket felszámítva  Az esettel kapcsolatban legalább két kérdés fogalmazódhat meg a dokumentumokat tanulmányozva.

Egyik, az időpont kérdése. Ha elfogadjuk azt a vélelmet, hogy az osztrák követség alkalmazottai és maga az Osztrák Köztársaság kormánya is tisztában volt azzal, hogy megfigyelik őket, akkor miért csak 1955 decemberében éltek a fentebb vázolt panasszal? Tudjuk, hogy a történelem folyamán a magyar-osztrák viszony mindig is különleges volt. A két ország pedig már 1945 után is próbálta rendezni kapcsolatait, de ez a folyamat csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála, ill. általában az „enyhülés" politikájának légkörében

 Ausztria területét 1955. szeptember 19-én hagyták el a Vörös Hadsereg egységei - miután május 15-én aláírták az osztrák államszerződést -, vagyis ettől az időponttól tekinthető az ország valóban szabadnak és függetlennek. Nyugati szomszédunkat alig egy hónappal később, október 14-én felvették az ENSZ tagjai közé is. Feltételezhetjük, hogy az osztrák kormány csak ezek után érezte magát eléggé függetlennek, legitimnek és bátornak ahhoz, hogy tiltakozzon egy őt ért sérelem miatt egy a Szovjetunióval szövetséges ország ellenében.

Szintén nem érdektelen, hogy a Külügyminisztérium 1955. évi Ausztriáról szóló összefoglaló jelentése szerint az Osztrák Köztársaság nem egyformán viszonyul a népi demokráciákhoz, Magyarországgal és Csehszlovákiával szemben kifejezetten 

A másik kérdés, hogy miből lehet arra következtetni, hogy a magyar államvédelemnek köze volt a levelek felbontásához. 1945-ben újjászervezték a magyar államvédelmet, hírszerzést és elhárítást, mind katonai, mind pedig polgári vonalon. Az 1945-ben létrejött struktúra számos alkalommal változott, amelyek közül most csak a szempontunkból leglényegesebbre utalunk. 1949. december 28-án megjelent a 4353/1949. számú Minisztertanácsi Rendelet, amely megszüntette a Péter Gábor vezette Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságát, és ugyanakkor felállította a Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt 

Az új ÁVH egyesítette a korábbi BM ÁVH-t, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Főcsoportfőnökséget, valamint a  Jelentős változás következett be az állambiztonsági szervek szervezetében az majd a minisztertanácsi ülés után (500/6/1953 Minisztertanácsi Határozat). Ezután ugyanis az ÁVH és a BM összevonásával létrejött egységes Belügyminisztérium látta el az államvédelmi, határőrizeti, karhatalmi, rendőri, büntetés-végrehajtási, légoltalmi és tűzoltósági feladatokat, míg a régi Belügyminisztérium közigazgatási feladatait a Minisztertanács vette át. Ezt követően a

Szervezeti egységFeladat
I. osztálykémelhárítás
II. osztályhírszerzés
III. osztálykatonai elhárítás
IV. osztálybelső reakció elhárítása
V. osztályipari szabotázs elhárítása
VI. osztálymezőgazdasági elhárítás
VII. osztályközlekedési és híradás-elhárítás
VIII. osztálykörnyezettanulmány, figyelés
IX. osztályoperatív technika, rádióelhárítás
X. osztályoperatív nyilvántartás
XI. osztályállamtitok védelme
XII. osztálylevélellenőrzés
XIII. osztálykormányőrség
XV. osztályrejtjelközpont (1955-től önálló osztály).

Az ÁVH formálisan 1956 októberéig működött: a gyűlölt szervezet megszüntetését Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 28-i rádióbeszédében jelentette be.

Az 1953. és 1956. közötti szervezeti sémából is kitűnik, hogy a levélellenőrzésre külön osztály, a XII. számú szakosodott. A különböző forrásokban csak sporadikusan lehet olvasni a levélellenőrzési osztályról. A rendszeres levélellenőrzés alatt állók száma 1954-től kezdve ugyan folyamatosan csökkent, de ezzel párhuzamosan az alkalomszerű ellenőrzések száma 1955-ig nőtt. Ezen „levél halászások" célja a hírszerzésben is felhasználható adatok beszerzése, ill. a kémkapcsolatokkal rendelkezők lebuktatása volt.

Érdemes néhány mondatot a posta, ill. az azt felügyelő minisztérium reakcióira is fordítani. Egyik oldalról kiderül, hogy a posta vezetésének figyelmét már többször is felhívták a problémára, de 1955. év végéig nem akartak vagy tudtak a kérdéssel foglalkozni, tekintettel Ausztria különleges helyzetére. Másrészt a posta vezetése minden kérdésre tudott egy racionális, ha úgy tetszik szakmai választ adni. Bár ezeknek a válaszoknak egy része még ma is megmosolyogtatja az olvasót: „az „A" napon beérkezett küldemények „B" napon kézbesítésre kerülnek."

Az illetékes miniszterhelyettes idegességét mutatja a külügyminisztérium levelére kézzel írt néhány sora is: „Teremtsetek itt végre rendet"; ugyanakkor nem felejti el megjegyezni azt sem, hogy az esetet a „BM szervekkel együtt vizsgáljátok ki".

Végezetül joggal merül fel a kérdés, hogy mi lett a vizsgálat eredménye! Sajnos a forrást tartalmazó irategyüttesben nem található ehhez az ügyhöz kapcsolódó más irat, mint amelyek lentebb olvashatók. Feltételezhetjük, hogy ha a posta a belügyminisztériummal együttműködve ki is vizsgálta ezt a konkrét ügyet, és a diplomáciai protokollnak megfelelően elnézést is kért az osztrák követségtől, annak megfigyelését tovább folytatta. Az idő előre haladtával ugyan óvatosabban, de fejlettebb módszerekkel...

A két ország viszonyának normalizálódásának a jele, és egyben az előbbihez hasonló ügyek elkerülését is szolgálta, hogy a

Ezen a napon történt december 08.

1906

Elhelyezik ünnepélyesen a Szent István-bazilika zárókövét I. Ferenc József jelenlétében.Tovább

1941

Az Egyesült Államok Kongresszusa hadat üzen Japánnak, ezzel az Egyesült Államok belép a második világháborúba.Tovább

1941

Ausztrália, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és Új-Zéland hadat üzen Magyarországnak.Tovább

1955

Az Európa Tanács elfogadja jelképéül az európai zászlót.Tovább

1956

A a budapesti központi munkástanács öttagú delegációja a parlamentben tárgyal Marosán György államminiszterrel, Salgótarjánban sortűz...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.

Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.

Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.

Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.

Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő