archivnet.hu
Publikálta: archivnet.hu (https://www.archivnet.hu)

Címlap > A Magyar Nemzet ügye 1945 tavaszán

A Magyar Nemzet ügye 1945 tavaszán [1]

Barankovics István a koalíciós sajtópolitikáról

„A demokráciáért folyó küzdelem idején a Magyar Nemzet olyan szerepet töltött be, amelynek jelentőségét majd a történelem méri le. A közvélemény szemében ma is kétségtelen, hogy a magyar demokráciáért és a németbarát külpolitika elleni harcban semmiféle szellemi közösség sem állt helyt különb módon, mint e lap gárdája. A Magyar Nemzet neve a közvélemény tudatában össze is forrt a demokrácia programjával."

1945. április 25-én Barankovics István, a Magyar Nemzet volt felelő szerkesztője

levelet
[X] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) XIX–A–1–j–V–1765/1945. (10. d.) Az idézetek forrását nem jelölöm külön.
intézett dálnoki Miklós Béla miniszterelnökhöz a lap tervezett újraindításával kapcsolatban. A sajtóban olyan hírek láttak napvilágot ugyanis, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány a Magyar Nemzetet, mint a kormány félhivatalos lapját szándékozik megjelentetni. Kállai Gyula, a Magyar Kommunista Párt politikusa ezt a híresztelést említette a Budapesti Nemzeti Bizottság április 18-ai ülésén mondott
beszédében
[X] A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei, 1945–1946. Szerk. GÁSPÁR FERENC–HALASI LÁSZLÓ. Budapest Főváros Levéltára, Bp., 1975. 99. (Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7.)
: „a jövő héten állítólag újabb két politikai napilap - A mai nap és a Magyar Nemzet - fog megjelenni [..., e] lapokról is azt állítják, hogy a kormánynak hivatalos lapjai". Barankovics a lapokból értesült minderről, és ezután döntött úgy, hogy levelét megírja.

Barankovics István 1945. április 25-ei levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

A lapengedély kiadását a szovjet csapatok magyar földre lépésétől kezdve engedélyhez kötötték. Kezdetben a szovjet városparancsnokság

engedélyezhette
[X] BÉNYEI MIKLÓS: A felszabadult Debrecen sajtója, 1944. október–1945. április. I. rész. Szerk. GAZDAG ISTVÁN Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Debrecen, 1983. 59–60. (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10.)
a sajtótermékek megjelenését. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. decemberi létrejötte után ez a jog a kormányra szállt. A kormány megalakulása napján, 1944. december 22-én létrehozta a Miniszterelnökségen belül működő III. Sajtófőosztályt (Sajtóosztály), amelynek vezetésével december 23-án Balogh István kisgazda politikust, miniszterelnökségi államtitkárt
bízta meg
[X] MNL OL XIX–A–1–j–III–2/1945 (1. d.) és MNL OL XIX–A–1–j–III–9/1945 (1. d.)
. Az újabb fordulópontot 1945. január 20-a hozta, amikor a magyar kormány Moszkvában aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Ennek 16. pontja
szerint
[X] Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 525/1945. M. E. számú rendelete a fegyverszüneti egyezmény kihirdetése tárgyában. Magyar Közlöny, 1945. március 17.
„Időszaki, vagy egyéb irodalmi termékek kiadása és terjesztése [...] a Szövetséges (szovjet) főparancsnoksággal való megegyezés alapján történik." Ettől kezdve a fegyverszüneti egyezmény betartásának a felügyeletére létrejött Szövetséges Ellenőrző Bizottság a magyar sajtó legfelsőbb irányító szervévé vált, és nem egy esetben történt meg, hogy közvetlenül bele is avatkozott a sajtó életébe, bár ezt Vorosilov marsall SZEB elnök a leghatározottabban cáfolta, még a brit Szövetséges Ellenőrző Bizottság missziója
előtt is
[X] A magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság jegyzőkönyvei, 1945–1947. Szerk. FEITL ISTVÁN. Napvilág Kiadó, Bp., 2003. 417.
. Ettől kezdve a Sajtófőosztály köteles volt a lapengedélyek iránti kérelmeket a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak elbírálásra megküldeni. A Sajtóosztálynak ennek ellenére maradt mozgástere: előzetesen ugyanis eldönthette, hogy felterjeszti-e a lapindítási kérelmeket.

Ennek az alapját a debreceni megállapodás képezte, amely a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front

négy pártja
[X] A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front tagjai: Magyar Kommunista Párt, Független Kisgazdapárt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt. Egy ideig a Polgári Demokrata Párt is közéjük tartozott.
között jött létre. A megállapodás értelmében politikai sajtóterméket csak a demokratikus pártok adhatnak ki, magánszemélyek nem. Az egyezmény időpontja és pontos szövege a mai napig nem ismert, mindezekre csak közvetett bizonyítékok szolgálnak. Kállai Gyula a már fentebb említett felszólalásában
utalt
[X] A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei: i.m. 99.
arra, hogy „[t]udomása szerint a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok még Budapest felszabadítása előtt olyan értelmű határozatot hoztak, hogy csak a Függetlenségi Front pártjai kaphatnak lapengedélyt". A „Budapest felszabadulása előtt" kitétel 1945 februárja elé datálja az egyezség idejét, és mivel a kormány akkor még Debrecenben székelt, így a hely is valószínűsíthető.

Látható, hogy a lapengedélyezés körül meglehetős kuszaság uralkodott. A Függetlenségi Front pártjai mindent elkövettek, hogy a sajtót (és így a tájékoztatást is) kisajátítsák. Szakasits Árpád, a Szociáldemokrata Párt elnöke ezt azzal

magyarázta
[X] Az Újságírószövetség közgyűlése. Szabad Nép, 1945. augusztus 14.
a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alakuló ülésén, hogy „ha majd olyan körülmények között élünk, amikor nem kell félni a reakció és a fasizmus visszatérésétől, a sajtószabadságot mindenki egyformán élvezheti". Ez a korszak azonban soha nem jött el a koalíciós időszakban.

Barankovics levele pontosan erre az átláthatatlanságra hívta fel a kormány figyelmét, pontos látleletet adva a koalíciós időszak kezdeti sajtópolitikájáról. A forrás ebből a szempontból sokkal fontosabb, mint maga a Magyar Nemzet hovatartozása. Április 25-ei levele után írt május 3-ai és 19-ei leveleiben pedig még bővebben elemezte a kor sajtópolitikáját.

Barankovics István 1945. május 3-ai levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

Május 3-án írt levelében bírálta a kormány álláspontját arról, hogy a lapok neve nem tartozik „a cég-, illetve név-védelemre vonatkozó, általános szabályok" alá. Mint írja, ez akkor lenne jogos, ha a kormány magára vonatkozóan is érvényesítené. Ám Barankovics úgy látta, hogy ennek pont a fordítottja történik. Az az elv ugyanis, hogy a múltban megjelent lapok nem élveznek semmiféle előnyt a lapengedélyek kiadásában, egyedül a Magyar Nemzet esetében érvényesült. A sajtóügyekért felelős államtitkár, Balogh István ennek ellenére „azt találta logikusnak", hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai ugyanazokat a lapokat kapták központi lapnak, ugyanazokkal a főszerkesztőkkel, amelyek, és akik a múltban is az adott párthoz voltak

köthetők
[X] Szociáldemokrata Párt: Népszava, főszerkesztő Szakasits Árpád; Független Kisgazdapárt: Kis Újság, főszerkesztő Dessewffy Gyula; Nemzeti Parasztpárt: Szabad Szó, főszerkesztő Kovács Imre
. Továbbá a Reggel és a Mai Nap is ugyanazzal a szerkesztővel jelent meg, akivel 1944. március 19-e
előtt
[X] Reggel: Lázár Miklós; Mai Nap: Hegedűs Gyula
. Egyedül a Barankovics nem kapta vissza a Magyar Nemzetet. E két lap megjelenése pedig azt az alapelvet is felülírta, hogy politikai lapra csak demokratikus pártok kaphatnak engedélyt. Bár mind a két lap a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjának vallotta magát, Barankovics értesülései szerint a Mai Nap esetében „az apaságot a Függetlenségi Front nem vállalja". Azt is furcsállotta, hogy se a Kossuth Népe, se a Magyar Nemzet nem pártlap, de azt nem lehet tudni, hogy akkor ki a tulajdonos. Ebből Barankovics azt a következtetést vonta le, hogy mégsem csak a pártok indíthatnak politikai lapot, hogy a múltból mégis csak eredeztethető lapengedély, és hogy rajta kívül mindegyik korábbi szerkesztő részt kap a korábbi lapjában.

Május 9-én végre megérkezett a válasz a Miniszterelnökségtől . Ebben közölték Barankoviccsal, hogy a Magyar Nemzet kiadása új lapengedélyen alapult, amelyet a Szövetséges Ellenőrző Bizottság is jóváhagyott, valamint a lap újságírógárdája „csaknem a régiekkel azonos, és így a lap szellemi iránya és erkölcsi értéke biztosítva van".

A Miniszterelnökség válasza Barankovics Istvánnak, 1945. május 9.

Barankovics május 19-én válaszolt a Miniszterelnökség levelére. Ebben értetlenségének adott hangot, hogy „miféle logikával lehet akár a leghalványabb kapcsolatot is teremteni a szükségszerű jogi körülmény [ti. a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyére való hivatkozás] és az általam előadott sérelmek között ?"

Barankovics István 1945. május 19-ei levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

Május 23-án a Miniszterelnökség arra kérte Barankovicsot, hogy „közölje, mi a határozott kívánsága" a leveleivel?


Erre Barankovics már nem válaszolt, de nem tűnt el a közéletből, hiszen 1945 májusától a Demokrata Néppárt főtitkára volt annak 1949-es feloszlatásáig. Ezekben az években is többször került szembe a Miniszterelnökség Sajtóosztályával és a Tájékoztatásügyi Minisztériummal, számon kérve
sajtópolitikájukat
[X] ZALAI K. LÁSZLÓ: Volt egyszer egy médiaháború. Sajtó és politika 1944–1948. Társadalmi Szemle, 1993. 6. sz. 71.
.

A források jelzete: MNL OL XIX-A-1-j-V-1765/1945. (10. d.) - Az államigazgatás felsőbb szervei, Központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek, Miniszterelnökség, Általános iratok.

Címkék: 
Magyar Nemzeti Függetlenségi Front [2]
Magyar Kommunista Párt [3]
Független Kisgazdapárt [4]
Szociáldemokrata Párt [5]
Nemzeti Parasztpárt [6]
Népszava [7]
Magyar Nemzet [8]
sajtó [9]
sajtótörténet [10]
Dálnoki Miklós Béla [11]
Szövetséges Ellenőrző Bizottság [12]
Ideiglenes Nemzeti Kormány [13]
Szabad Szó [14]
Nagy Gábor [15]
Kiadás: 
13. évfolyam (2013) 5. szám

Forrás webcím:https://www.archivnet.hu/politika/a_magyar_nemzet_ugye_1945_tavaszan.html

Hivatkozások
[1] https://www.archivnet.hu/politika/a_magyar_nemzet_ugye_1945_tavaszan.html [2] https://www.archivnet.hu/cimkek/magyar-nemzeti-fuggetlensegi-front [3] https://www.archivnet.hu/cimkek/magyar-kommunista-part [4] https://www.archivnet.hu/cimkek/fuggetlen-kisgazdapart [5] https://www.archivnet.hu/cimkek/szocialdemokrata-part [6] https://www.archivnet.hu/cimkek/nemzeti-parasztpart [7] https://www.archivnet.hu/cimkek/nepszava [8] https://www.archivnet.hu/cimkek/magyar-nemzet [9] https://www.archivnet.hu/cimkek/sajto [10] https://www.archivnet.hu/cimkek/sajtotortenet [11] https://www.archivnet.hu/cimkek/dalnoki-miklos-bela [12] https://www.archivnet.hu/cimkek/szovetseges-ellenorzo-bizottsag [13] https://www.archivnet.hu/cimkek/ideiglenes-nemzeti-kormany [14] https://www.archivnet.hu/cimkek/szabad-szo [15] https://www.archivnet.hu/cimkek/nagy-gabor