A Magyar Nemzet ügye 1945 tavaszán

Barankovics István a koalíciós sajtópolitikáról

„A demokráciáért folyó küzdelem idején a Magyar Nemzet olyan szerepet töltött be, amelynek jelentőségét majd a történelem méri le. A közvélemény szemében ma is kétségtelen, hogy a magyar demokráciáért és a németbarát külpolitika elleni harcban semmiféle szellemi közösség sem állt helyt különb módon, mint e lap gárdája. A Magyar Nemzet neve a közvélemény tudatában össze is forrt a demokrácia programjával."

1945. április 25-én Barankovics István, a Magyar Nemzet volt felelő szerkesztője

intézett dálnoki Miklós Béla miniszterelnökhöz a lap tervezett újraindításával kapcsolatban. A sajtóban olyan hírek láttak napvilágot ugyanis, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány a Magyar Nemzetet, mint a kormány félhivatalos lapját szándékozik megjelentetni. Kállai Gyula, a Magyar Kommunista Párt politikusa ezt a híresztelést említette a Budapesti Nemzeti Bizottság április 18-ai ülésén mondott : „a jövő héten állítólag újabb két politikai napilap - A mai nap és a Magyar Nemzet - fog megjelenni [..., e] lapokról is azt állítják, hogy a kormánynak hivatalos lapjai". Barankovics a lapokból értesült minderről, és ezután döntött úgy, hogy levelét megírja.

Barankovics István 1945. április 25-ei levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

A lapengedély kiadását a szovjet csapatok magyar földre lépésétől kezdve engedélyhez kötötték. Kezdetben a szovjet városparancsnokság

a sajtótermékek megjelenését. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. decemberi létrejötte után ez a jog a kormányra szállt. A kormány megalakulása napján, 1944. december 22-én létrehozta a Miniszterelnökségen belül működő III. Sajtófőosztályt (Sajtóosztály), amelynek vezetésével december 23-án Balogh István kisgazda politikust, miniszterelnökségi államtitkárt . Az újabb fordulópontot 1945. január 20-a hozta, amikor a magyar kormány Moszkvában aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Ennek 16. pontja „Időszaki, vagy egyéb irodalmi termékek kiadása és terjesztése [...] a Szövetséges (szovjet) főparancsnoksággal való megegyezés alapján történik." Ettől kezdve a fegyverszüneti egyezmény betartásának a felügyeletére létrejött Szövetséges Ellenőrző Bizottság a magyar sajtó legfelsőbb irányító szervévé vált, és nem egy esetben történt meg, hogy közvetlenül bele is avatkozott a sajtó életébe, bár ezt Vorosilov marsall SZEB elnök a leghatározottabban cáfolta, még a brit Szövetséges Ellenőrző Bizottság missziója . Ettől kezdve a Sajtófőosztály köteles volt a lapengedélyek iránti kérelmeket a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak elbírálásra megküldeni. A Sajtóosztálynak ennek ellenére maradt mozgástere: előzetesen ugyanis eldönthette, hogy felterjeszti-e a lapindítási kérelmeket.

Ennek az alapját a debreceni megállapodás képezte, amely a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front

között jött létre. A megállapodás értelmében politikai sajtóterméket csak a demokratikus pártok adhatnak ki, magánszemélyek nem. Az egyezmény időpontja és pontos szövege a mai napig nem ismert, mindezekre csak közvetett bizonyítékok szolgálnak. Kállai Gyula a már fentebb említett felszólalásában arra, hogy „[t]udomása szerint a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok még Budapest felszabadítása előtt olyan értelmű határozatot hoztak, hogy csak a Függetlenségi Front pártjai kaphatnak lapengedélyt". A „Budapest felszabadulása előtt" kitétel 1945 februárja elé datálja az egyezség idejét, és mivel a kormány akkor még Debrecenben székelt, így a hely is valószínűsíthető.

Látható, hogy a lapengedélyezés körül meglehetős kuszaság uralkodott. A Függetlenségi Front pártjai mindent elkövettek, hogy a sajtót (és így a tájékoztatást is) kisajátítsák. Szakasits Árpád, a Szociáldemokrata Párt elnöke ezt azzal

a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alakuló ülésén, hogy „ha majd olyan körülmények között élünk, amikor nem kell félni a reakció és a fasizmus visszatérésétől, a sajtószabadságot mindenki egyformán élvezheti". Ez a korszak azonban soha nem jött el a koalíciós időszakban.

Barankovics levele pontosan erre az átláthatatlanságra hívta fel a kormány figyelmét, pontos látleletet adva a koalíciós időszak kezdeti sajtópolitikájáról. A forrás ebből a szempontból sokkal fontosabb, mint maga a Magyar Nemzet hovatartozása. Április 25-ei levele után írt május 3-ai és 19-ei leveleiben pedig még bővebben elemezte a kor sajtópolitikáját.

Barankovics István 1945. május 3-ai levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

Május 3-án írt levelében bírálta a kormány álláspontját arról, hogy a lapok neve nem tartozik „a cég-, illetve név-védelemre vonatkozó, általános szabályok" alá. Mint írja, ez akkor lenne jogos, ha a kormány magára vonatkozóan is érvényesítené. Ám Barankovics úgy látta, hogy ennek pont a fordítottja történik. Az az elv ugyanis, hogy a múltban megjelent lapok nem élveznek semmiféle előnyt a lapengedélyek kiadásában, egyedül a Magyar Nemzet esetében érvényesült. A sajtóügyekért felelős államtitkár, Balogh István ennek ellenére „azt találta logikusnak", hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai ugyanazokat a lapokat kapták központi lapnak, ugyanazokkal a főszerkesztőkkel, amelyek, és akik a múltban is az adott párthoz voltak

. Továbbá a Reggel és a Mai Nap is ugyanazzal a szerkesztővel jelent meg, akivel 1944. március 19-e . Egyedül a Barankovics nem kapta vissza a Magyar Nemzetet. E két lap megjelenése pedig azt az alapelvet is felülírta, hogy politikai lapra csak demokratikus pártok kaphatnak engedélyt. Bár mind a két lap a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjának vallotta magát, Barankovics értesülései szerint a Mai Nap esetében „az apaságot a Függetlenségi Front nem vállalja". Azt is furcsállotta, hogy se a Kossuth Népe, se a Magyar Nemzet nem pártlap, de azt nem lehet tudni, hogy akkor ki a tulajdonos. Ebből Barankovics azt a következtetést vonta le, hogy mégsem csak a pártok indíthatnak politikai lapot, hogy a múltból mégis csak eredeztethető lapengedély, és hogy rajta kívül mindegyik korábbi szerkesztő részt kap a korábbi lapjában.

Május 9-én végre megérkezett a válasz a Miniszterelnökségtől . Ebben közölték Barankoviccsal, hogy a Magyar Nemzet kiadása új lapengedélyen alapult, amelyet a Szövetséges Ellenőrző Bizottság is jóváhagyott, valamint a lap újságírógárdája „csaknem a régiekkel azonos, és így a lap szellemi iránya és erkölcsi értéke biztosítva van".

A Miniszterelnökség válasza Barankovics Istvánnak, 1945. május 9.

Barankovics május 19-én válaszolt a Miniszterelnökség levelére. Ebben értetlenségének adott hangot, hogy „miféle logikával lehet akár a leghalványabb kapcsolatot is teremteni a szükségszerű jogi körülmény [ti. a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyére való hivatkozás] és az általam előadott sérelmek között ?"

Barankovics István 1945. május 19-ei levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

Május 23-án a Miniszterelnökség arra kérte Barankovicsot, hogy „közölje, mi a határozott kívánsága" a leveleivel?


Erre Barankovics már nem válaszolt, de nem tűnt el a közéletből, hiszen 1945 májusától a Demokrata Néppárt főtitkára volt annak 1949-es feloszlatásáig. Ezekben az években is többször került szembe a Miniszterelnökség Sajtóosztályával és a Tájékoztatásügyi Minisztériummal, számon kérve .

A források jelzete: MNL OL XIX-A-1-j-V-1765/1945. (10. d.) - Az államigazgatás felsőbb szervei, Központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek, Miniszterelnökség, Általános iratok.

Ezen a napon történt február 04.

1919

– A magyar hadseregen belül megalakul az első önálló térképészeti szervezet, a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.Tovább

1939

Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása.Tovább

1946

Nagy Ferenc miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő