„A magyar népnek van ereje, hogy lesújtson minden hazaárulóra”

A Mindszenty-per „visszhangja” egy üzemi lapban

„Megelégedéssel vettem tudomásul a hétfő esti újsághírt, amely beszámol Mindszenty hercegprí-más letartóztatásáról. Nekünk, magyar dolgozóknak csak egy lehet erről a véleményünk, mégpedig az, hogy ilyen ember, aki vallást, az egyházat arra használja föl, hogy a piszkos imperialista külföld propagandáját terjessze, aki ellene van hazánk békés fejlődésének, aki a vallást szembe helyezi a politikával, s ahol csak módjában van, ellenünk dolgozik, nem méltó arra, hogy a magyar katolikus dolgozó nép vezetője legyen.”

Az egyház vezető szerepe a magyar társadalomban 1945-ig megkérdőjelezhetetlen volt. Mindebből egyenesen következik, hogy a Magyar Kommunista Párt ezt a tekintélyt kívánta megtörni, ezért aztán potenciális ellenségnek tekintette azokat - így az egyházakat is -, akik útjukban álltak a hatalomhoz vezető úton. A lényegében a kezdetektől az MKP ellenőrzése alá tartozó politikai rendőrség már 1945-től kezdve folyamatosan figyeltették azokat az embereket, szervezeteket, aki a hatalmukra veszélyt jelentettek. Így került Mindszenty József bíboros is [popup title="képbe." format="Default click" activate="click" close text="Lásd ehhez: Gergely Jenő: A Mindszenty-per. Bp., 2001.; Kiszely Gábor: ÁVH. Egy terrorszervezet története. Bp., 2000.; Kahler Frigyes: A főcsapás iránya: Esztergom: Mindszenty bíboros pere. Bp., 1998.; Szabó Csaba: A Mindszenty-per (1948). Magyar Történeti Archívum. [4. köt.]. Bp., é. n."]

Nagy Ferenc miniszterelnök 1946 nyarán a probléma forrásaként, amely a katolikus egyházat és főleg Mindszentyt a MKP látóterébe hozta, az 1945. évi októberi választási körlevet határozta meg. A körlevél első részében a képviselőválasztással, a második részben a demokrácia magasabbrendűségével, a harmadik rész a korszak hazai közéletével foglalkozik, kiemelve néhány olyan eseményt, amely a keresztény erkölcsiség szempontjából teljesen elfogadhatatlan. A körlevél, amit 1945. november 1-jén olvastak fel a templomokban, hangsúlyozta a

Másnap, november 2-án, az MKP Politikai Bizottsága (PB) reagált az elhangzottakra, amit a Szabad Nép november 3-ai számában tettek közzé. A PB reakciósnak, az imperialisták kiszolgálójának, a magyar nép ellenségének nevezte a katolikus egyházat, amely az országot romlásba akarja vezetni. Még ugyanaznap, 2-án kommunista nyomásra dálnoki Miklós Béla miniszterelnök részvételével értekezletet tartottak a miniszterelnökségen az MKP, az Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Radikális Párt pártvezetői. Itt újra elítélték a püspökkari körlevelet, s a határozat még aznap megjelent a Szabad Népben. November 3-án tehát két elítélő nyilatkozat is napvilágra került. A november 4-ei nemzetgyűlési választásokat azonban a Független Kisgazdapárt nyerte meg, a kommunistáknak csak 70 mandátum jutott. Mindszenty így kommentálta az eseményeket: „A választásokból 57,7 százalékos győzelemmel került ki a Kisgazdapárt, amely programjában a keresztény elvek védelmét és megvalósítását ígérte a marxizmussal szemben. Az eredmény valóban elsöprő és elemi erővel megnyilatkozó tiltakozás volt a kommunizmussal szemben."

1946. tavaszán Rákosi utasítására az Államvédelmi Osztályon (ÁVO) belül megalakult az Egyházügyi Alosztály, amely kizárólag az egyházi ügyekkel foglalkozott. Az alosztály vezetője Tihanyi János lett. Az alosztály gyűjtötte a nyilvánosan beszerezhető dokumentumokat, valamint operatív úton titkos gyűjtést is végeztek: lehallgatások, gyónási titkok megszerzése, posták felbontása, stb.

Rákosi valószínűleg 1947 őszén adott utasítást az ÁVO-nak, hogy Mindszenty előéletével is kezdjenek el foglalkozni, s e kutatások eredményét 1948. májusában tette Péter Gábor Rákosi Mátyás asztalára, a következő cetli kíséretében:

1948. január 10-én Rákosi egy értekezleten kijelentette, hogy „év végéig végezni kell az egyházi reakcióval", mert „a katolikus egyház vezetőinek többsége Mindszenty Józseffel az élen ma sem ismeri el a köztársaságot. Vissza kívánja állítani a régi úri nagybirtokot, ellenzi a hároméves tervet és a demokrácia minden egészséges kezdeményezését." Februárban Ortutay Gyula kultuszminiszter tárgyalásokat kezdeményezett a keresztény egyházzal vezetőivel az állam és az egyház viszonyainak rendezéséről, de e tárgyalások Mindszentyvel a nyár végére elakadtak. 1948. április 15-én az MKP PB ülésén elfogadott határozat szerint „támadásba kell átmenni" a katolikusok ellen. Június 16-án az országgyűlés elfogadta az iskolák államosításáról szóló 1948:XXXII. tc.-t. Mindszenty az ebben résztvevőket a 2334. kánonra hivatkozva kiközösítéssel sújtotta. Ha feltételezzük, hogy eredetileg nem Mindszenty személye ellen irányult a kommunista támadás, hanem az általában az egyház iránt, ez ekkorra megváltozott. Hiszen Mindszenty a választási körlevéllel valószínűleg, módosította az 1945-ös választásokat, és ez egy-két évvel eltolta a kommunista hatalomátvételt. 1948-ban azonban a konfliktusok Mindszenty és Rákosi között mind élesebbé váltak, hiszen a bíboros az MKP majdnem minden lépését, ill. a kormány intézkedéseit elítélte.

1948. június 12-én az MDP és az SZDP egyesülésével megalakult a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). Ettől kezdve már nyíltan épült ki az egypártrendszer, s megteremtődtek a feltételek ahhoz is, hogy leszámoljanak ellenségeikkel. 1948. október 7-én a református egyház kényszerült a „megegyezés" aláírására az állammal, amit december 9-én az evangélikus egyházé követett.

A püspöki kar azonban 1948. november 3-ai püspöki konferencián a hitet tett a hercegprímás mellett, s nem írta alá a diktátumot. Mindez felgyorsította a bíboros elleni eljárást. Jellemző mozzanat, hogy a konferencia határozatát Péter Gábor a következő papírcetli kíséretében adta át Rákosinak:

Az MDP KV november 14-ei ülésén Farkas Mihály bejelentette, hogy az érsek elleni büntetőeljárás hamarosan megindul, amiről a Szabad Nép már aznap tájékoztatott. Az MDP Titkárságának 1948. november 18-ai ülésén Rákosi napirend előtt javasolta, hogy „fokozni kell a Mindszenty-ellenes kampányt. Tömegmozgalommá kell szélesíteni. A Titkárság megbízza a Szervező Bizottságot, hogy az 

 együtt dolgozza ki a Mindszenty és a klerikális reakció elleni tömegmunka módszereit.", valamint [popup title="„Zakárt [!]" format="Default click" activate="click" close text="Zakar András (1912–1986), Mindszenty József személyi titkára, a per III. rendű vádlottja."] - Mindszenty titkárát -, amennyiben valóban telefonált a követségekre,

Mindszenty bíboros az újabb támadások ellenére sem mondott le, bezárkózott az érseki palotába, s még egy szózatot intézett a néphez. Másnap, november 19-én letartóztatták

és megkezdődött a formálódó Mindszenty-per vádlottjainak begyűjtése. Ugyanezen a napon az MDP Szervező Bizottság (SZB) ülésén megbízták a Propaganda és Szervezési Osztályt, hogy a „november 22-i SZB ülés elé terjesszék be a Mindszenti-elleni tömegmozgósítás  November 20-án Rákosi bejelentette, hogy megkezdődik a reakció utolsó maradványainak is a felszámolása, különös tekintettel a klerikális reakcióra.

November 22-én az SZB ülése tudomásul vette, „hogy Orbán László és Kovács István elvtársak november 26-i SZB ülés elé terjesztik be a Mindszenti elleni tömegmozgósítás tervét azzal, hogy addig is az összes gyűléseket, rendezvényeket állítsák be Mindszenti-ellenes tömegmozgósításra, és határozati javaslatokat fogadtassanak el ezzel kapcsolatban. Az SZB elfogadta Kovács István elvtárs javaslatát, hogy a Nagybudapesti és vidéki üzemekben röpgyűléseket tartsunk, és mozgósítsuk az üzemi dolgozókat 

 A határozatnak megfelelően 1948. novemberétől a Szabad Nép folyamatosan közölte a dolgozók - zömmel „megszervezett" - leveleit. Erre példa a Ganz Dolgozók Lapjában megjelent levél és egy 1949. január 4-én tartott gyűlésről szóló beszámoló is (Lásd az 1. és a 2. forrást!), igaz ezek csak a letartóztatás után 1949 januárjában jelentek meg.

1948. december 23-án a prímási palotában házkutatást tartott a Décsi Gyula vezette különítmény, majd három nappal később, december 26-án letartóztatták a bíborost, akit az Andrássy út 60. szám alá vittek. December 28-án egy rövid közlemény jelent meg a Szabad Népben: „A Belügyminisztérium Sajtóosztálya közli: Mindszenty József esztergomi érseket hűtlenség, a Köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette."

Az 1948. december 29-ei MDP Titkársági ülésen Rákosi ismertette a „Mindszenty-ügyben eddig foganatosított intézkedéseket." Tájékoztatójában kiemelte, hogy „Gondoskodni kell arról, hogy január 1-én a katolikus egyházak képviselői maximális számban" üdvözöljék a köztársasági elnököt, valamint hogy a „január 4-i miniszterelnökségi tanácskozásra is

 A végrehajtással Rajk Lászlót és Kállai Gyulát bízták meg, Kádár János pedig a a Mindszenty-ügy ismertetését kapta feladatul.

1949. januárban jelent meg az Athenaeum kiadásában az ún. Sárga könyv, 

amelyben már hosszabb leírás található a letartóztatás „okairól" és a „Mindszenty-klikk" árulásáról. Eszerint „A magyar rendőrhatóságok hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján tartóztatták le Mindszenty Józsefet.

A pert végül a budapesti bíróságon az Olti Vilmos vezette különtanács előtt 1949. február 3-8. között tartották. A vádindítványt Alapy Gyula népügyész terjesztette a bíróság elé. Február 3-án, tehát a tárgyalás első napján Rákosi úgy tájékoztatta az MDP PB ülés résztvevőit, hogy a pert február 8-áig be kell fejezni,

1949. február 8-án, a tárgyalás utolsó napján meghozták az ítéleteket is. Összesen két életfogytiglant és 49 évnyi összbüntetést szabtak ki a megvádolt személyekre.

A Ganz Dolgozók Lapja az 1949. február 10-én megjelent számában hosszabb írásban tájékoztatta - nyilvánvalóan a Szabad Nép tudósításai alapján -a dolgozókat a perről. Részletezte a „Mindszenty-klikk" tevékenységét, terveit, és mindazon cselekedeteket, amelynek a végcélja az volt, hogy „az átkozott Habsburg-dinasztiát" a magyar dolgozók nyakára ültessék. (Lásd a 3. forrást!)

A szerző hűen követi propagandaháború elvárásait, és a kitalált mese eseményeit. Szinte egy egész kémtörténet játszódik le az olvasó szeme előtt. Papok a „Sion" fedőnévvel ellátott Esztergomi Prímási Palotából vegyileg preparált papírokon rejtjeles és vegytintával írott üzeneteket küldenek Vatikánnak és New Yorknak, amelyben hazugságokat terjesztenek a fiatal népi demokráciáról. 

néven fedőszervezetet hoztak létre, amely összefogta a bel- és külföldi kémhálózatot. Mindezeket pedig  pénzelte, hogy ennek segítségével újra visszaszerezze birtokait. Végül azonban a fiatal Magyarország győzedelmeskedett a „klerikális reakció" fölött.

A cikkből az is kiderül, hogy a dolgozók a kitoloncolást vagy esetleg még a halálbüntetés kiszabását sem tartották volna elképzelhetetlennek, de így is úgy gondolják, hogy a dolgozó nép ismét győzedelmeskedett, és nem kell attól tartani, hogy a régi világ visszatér, elkezdődhet a kiegyezés az állam és az egyház között. Tekintettel a vallásos munkások érzelmeire, a cikk hangsúlyozta, hogy összeesküvést nem a papság követte el az állam ellen, hanem csak néhány bűnöző, akik álcaként használták a reverendát, hogy így tévesszék meg a hívőket. Az igazság azonban kiderült, a bűnösök elnyerték méltó büntetésüket, az egész per pedig „a nemzetközi imperializmus vereségével végződött és megerősítette a magyar munkásosztályt abban a hitében, hogy jó úton halad a szocializmus építésében."

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 23.

1903

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya örökös bérleti szerződést köt a Guantánamo-öbölbeli katonai támaszpont használatáról Tomás Estrada...Tovább

1918

Megkezdődik az oroszországi Munkás-paraszt Vörös Hadsereg létrehozása. (A nap emiatt a rendszerváltás után is a haza védőinek emléknapja...Tovább

1919

Gróf Károlyi Mihály köztársasági elnök saját birtokán, Kápolnán megkezdi a földosztást.Tovább

1938

Jiří Menzel cseh filmrendező, színházi rendező, színész.Tovább

1957

Megjelent az Ifjúsági Fehérkönyv, amely a követségeket is felhasználva nemzetközi méretekben terjesztette azt az állítást, hogy a magyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő