„A magyar népnek van ereje, hogy lesújtson minden hazaárulóra”

A Mindszenty-per „visszhangja” egy üzemi lapban

„Megelégedéssel vettem tudomásul a hétfő esti újsághírt, amely beszámol Mindszenty hercegprí-más letartóztatásáról. Nekünk, magyar dolgozóknak csak egy lehet erről a véleményünk, mégpedig az, hogy ilyen ember, aki vallást, az egyházat arra használja föl, hogy a piszkos imperialista külföld propagandáját terjessze, aki ellene van hazánk békés fejlődésének, aki a vallást szembe helyezi a politikával, s ahol csak módjában van, ellenünk dolgozik, nem méltó arra, hogy a magyar katolikus dolgozó nép vezetője legyen.”

Az egyház vezető szerepe a magyar társadalomban 1945-ig megkérdőjelezhetetlen volt. Mindebből egyenesen következik, hogy a Magyar Kommunista Párt ezt a tekintélyt kívánta megtörni, ezért aztán potenciális ellenségnek tekintette azokat - így az egyházakat is -, akik útjukban álltak a hatalomhoz vezető úton. A lényegében a kezdetektől az MKP ellenőrzése alá tartozó politikai rendőrség már 1945-től kezdve folyamatosan figyeltették azokat az embereket, szervezeteket, aki a hatalmukra veszélyt jelentettek. Így került Mindszenty József bíboros is [popup title="képbe." format="Default click" activate="click" close text="Lásd ehhez: Gergely Jenő: A Mindszenty-per. Bp., 2001.; Kiszely Gábor: ÁVH. Egy terrorszervezet története. Bp., 2000.; Kahler Frigyes: A főcsapás iránya: Esztergom: Mindszenty bíboros pere. Bp., 1998.; Szabó Csaba: A Mindszenty-per (1948). Magyar Történeti Archívum. [4. köt.]. Bp., é. n."]

Nagy Ferenc miniszterelnök 1946 nyarán a probléma forrásaként, amely a katolikus egyházat és főleg Mindszentyt a MKP látóterébe hozta, az 1945. évi októberi választási körlevet határozta meg. A körlevél első részében a képviselőválasztással, a második részben a demokrácia magasabbrendűségével, a harmadik rész a korszak hazai közéletével foglalkozik, kiemelve néhány olyan eseményt, amely a keresztény erkölcsiség szempontjából teljesen elfogadhatatlan. A körlevél, amit 1945. november 1-jén olvastak fel a templomokban, hangsúlyozta a

Másnap, november 2-án, az MKP Politikai Bizottsága (PB) reagált az elhangzottakra, amit a Szabad Nép november 3-ai számában tettek közzé. A PB reakciósnak, az imperialisták kiszolgálójának, a magyar nép ellenségének nevezte a katolikus egyházat, amely az országot romlásba akarja vezetni. Még ugyanaznap, 2-án kommunista nyomásra dálnoki Miklós Béla miniszterelnök részvételével értekezletet tartottak a miniszterelnökségen az MKP, az Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Radikális Párt pártvezetői. Itt újra elítélték a püspökkari körlevelet, s a határozat még aznap megjelent a Szabad Népben. November 3-án tehát két elítélő nyilatkozat is napvilágra került. A november 4-ei nemzetgyűlési választásokat azonban a Független Kisgazdapárt nyerte meg, a kommunistáknak csak 70 mandátum jutott. Mindszenty így kommentálta az eseményeket: „A választásokból 57,7 százalékos győzelemmel került ki a Kisgazdapárt, amely programjában a keresztény elvek védelmét és megvalósítását ígérte a marxizmussal szemben. Az eredmény valóban elsöprő és elemi erővel megnyilatkozó tiltakozás volt a kommunizmussal szemben."

1946. tavaszán Rákosi utasítására az Államvédelmi Osztályon (ÁVO) belül megalakult az Egyházügyi Alosztály, amely kizárólag az egyházi ügyekkel foglalkozott. Az alosztály vezetője Tihanyi János lett. Az alosztály gyűjtötte a nyilvánosan beszerezhető dokumentumokat, valamint operatív úton titkos gyűjtést is végeztek: lehallgatások, gyónási titkok megszerzése, posták felbontása, stb.

Rákosi valószínűleg 1947 őszén adott utasítást az ÁVO-nak, hogy Mindszenty előéletével is kezdjenek el foglalkozni, s e kutatások eredményét 1948. májusában tette Péter Gábor Rákosi Mátyás asztalára, a következő cetli kíséretében:

1948. január 10-én Rákosi egy értekezleten kijelentette, hogy „év végéig végezni kell az egyházi reakcióval", mert „a katolikus egyház vezetőinek többsége Mindszenty Józseffel az élen ma sem ismeri el a köztársaságot. Vissza kívánja állítani a régi úri nagybirtokot, ellenzi a hároméves tervet és a demokrácia minden egészséges kezdeményezését." Februárban Ortutay Gyula kultuszminiszter tárgyalásokat kezdeményezett a keresztény egyházzal vezetőivel az állam és az egyház viszonyainak rendezéséről, de e tárgyalások Mindszentyvel a nyár végére elakadtak. 1948. április 15-én az MKP PB ülésén elfogadott határozat szerint „támadásba kell átmenni" a katolikusok ellen. Június 16-án az országgyűlés elfogadta az iskolák államosításáról szóló 1948:XXXII. tc.-t. Mindszenty az ebben résztvevőket a 2334. kánonra hivatkozva kiközösítéssel sújtotta. Ha feltételezzük, hogy eredetileg nem Mindszenty személye ellen irányult a kommunista támadás, hanem az általában az egyház iránt, ez ekkorra megváltozott. Hiszen Mindszenty a választási körlevéllel valószínűleg, módosította az 1945-ös választásokat, és ez egy-két évvel eltolta a kommunista hatalomátvételt. 1948-ban azonban a konfliktusok Mindszenty és Rákosi között mind élesebbé váltak, hiszen a bíboros az MKP majdnem minden lépését, ill. a kormány intézkedéseit elítélte.

1948. június 12-én az MDP és az SZDP egyesülésével megalakult a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). Ettől kezdve már nyíltan épült ki az egypártrendszer, s megteremtődtek a feltételek ahhoz is, hogy leszámoljanak ellenségeikkel. 1948. október 7-én a református egyház kényszerült a „megegyezés" aláírására az állammal, amit december 9-én az evangélikus egyházé követett.

A püspöki kar azonban 1948. november 3-ai püspöki konferencián a hitet tett a hercegprímás mellett, s nem írta alá a diktátumot. Mindez felgyorsította a bíboros elleni eljárást. Jellemző mozzanat, hogy a konferencia határozatát Péter Gábor a következő papírcetli kíséretében adta át Rákosinak:

Az MDP KV november 14-ei ülésén Farkas Mihály bejelentette, hogy az érsek elleni büntetőeljárás hamarosan megindul, amiről a Szabad Nép már aznap tájékoztatott. Az MDP Titkárságának 1948. november 18-ai ülésén Rákosi napirend előtt javasolta, hogy „fokozni kell a Mindszenty-ellenes kampányt. Tömegmozgalommá kell szélesíteni. A Titkárság megbízza a Szervező Bizottságot, hogy az 

 együtt dolgozza ki a Mindszenty és a klerikális reakció elleni tömegmunka módszereit.", valamint [popup title="„Zakárt [!]" format="Default click" activate="click" close text="Zakar András (1912–1986), Mindszenty József személyi titkára, a per III. rendű vádlottja."] - Mindszenty titkárát -, amennyiben valóban telefonált a követségekre,

Mindszenty bíboros az újabb támadások ellenére sem mondott le, bezárkózott az érseki palotába, s még egy szózatot intézett a néphez. Másnap, november 19-én letartóztatták

és megkezdődött a formálódó Mindszenty-per vádlottjainak begyűjtése. Ugyanezen a napon az MDP Szervező Bizottság (SZB) ülésén megbízták a Propaganda és Szervezési Osztályt, hogy a „november 22-i SZB ülés elé terjesszék be a Mindszenti-elleni tömegmozgósítás  November 20-án Rákosi bejelentette, hogy megkezdődik a reakció utolsó maradványainak is a felszámolása, különös tekintettel a klerikális reakcióra.

November 22-én az SZB ülése tudomásul vette, „hogy Orbán László és Kovács István elvtársak november 26-i SZB ülés elé terjesztik be a Mindszenti elleni tömegmozgósítás tervét azzal, hogy addig is az összes gyűléseket, rendezvényeket állítsák be Mindszenti-ellenes tömegmozgósításra, és határozati javaslatokat fogadtassanak el ezzel kapcsolatban. Az SZB elfogadta Kovács István elvtárs javaslatát, hogy a Nagybudapesti és vidéki üzemekben röpgyűléseket tartsunk, és mozgósítsuk az üzemi dolgozókat 

 A határozatnak megfelelően 1948. novemberétől a Szabad Nép folyamatosan közölte a dolgozók - zömmel „megszervezett" - leveleit. Erre példa a Ganz Dolgozók Lapjában megjelent levél és egy 1949. január 4-én tartott gyűlésről szóló beszámoló is (Lásd az 1. és a 2. forrást!), igaz ezek csak a letartóztatás után 1949 januárjában jelentek meg.

1948. december 23-án a prímási palotában házkutatást tartott a Décsi Gyula vezette különítmény, majd három nappal később, december 26-án letartóztatták a bíborost, akit az Andrássy út 60. szám alá vittek. December 28-án egy rövid közlemény jelent meg a Szabad Népben: „A Belügyminisztérium Sajtóosztálya közli: Mindszenty József esztergomi érseket hűtlenség, a Köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette."

Az 1948. december 29-ei MDP Titkársági ülésen Rákosi ismertette a „Mindszenty-ügyben eddig foganatosított intézkedéseket." Tájékoztatójában kiemelte, hogy „Gondoskodni kell arról, hogy január 1-én a katolikus egyházak képviselői maximális számban" üdvözöljék a köztársasági elnököt, valamint hogy a „január 4-i miniszterelnökségi tanácskozásra is

 A végrehajtással Rajk Lászlót és Kállai Gyulát bízták meg, Kádár János pedig a a Mindszenty-ügy ismertetését kapta feladatul.

1949. januárban jelent meg az Athenaeum kiadásában az ún. Sárga könyv, 

amelyben már hosszabb leírás található a letartóztatás „okairól" és a „Mindszenty-klikk" árulásáról. Eszerint „A magyar rendőrhatóságok hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján tartóztatták le Mindszenty Józsefet.

A pert végül a budapesti bíróságon az Olti Vilmos vezette különtanács előtt 1949. február 3-8. között tartották. A vádindítványt Alapy Gyula népügyész terjesztette a bíróság elé. Február 3-án, tehát a tárgyalás első napján Rákosi úgy tájékoztatta az MDP PB ülés résztvevőit, hogy a pert február 8-áig be kell fejezni,

1949. február 8-án, a tárgyalás utolsó napján meghozták az ítéleteket is. Összesen két életfogytiglant és 49 évnyi összbüntetést szabtak ki a megvádolt személyekre.

A Ganz Dolgozók Lapja az 1949. február 10-én megjelent számában hosszabb írásban tájékoztatta - nyilvánvalóan a Szabad Nép tudósításai alapján -a dolgozókat a perről. Részletezte a „Mindszenty-klikk" tevékenységét, terveit, és mindazon cselekedeteket, amelynek a végcélja az volt, hogy „az átkozott Habsburg-dinasztiát" a magyar dolgozók nyakára ültessék. (Lásd a 3. forrást!)

A szerző hűen követi propagandaháború elvárásait, és a kitalált mese eseményeit. Szinte egy egész kémtörténet játszódik le az olvasó szeme előtt. Papok a „Sion" fedőnévvel ellátott Esztergomi Prímási Palotából vegyileg preparált papírokon rejtjeles és vegytintával írott üzeneteket küldenek Vatikánnak és New Yorknak, amelyben hazugságokat terjesztenek a fiatal népi demokráciáról. 

néven fedőszervezetet hoztak létre, amely összefogta a bel- és külföldi kémhálózatot. Mindezeket pedig  pénzelte, hogy ennek segítségével újra visszaszerezze birtokait. Végül azonban a fiatal Magyarország győzedelmeskedett a „klerikális reakció" fölött.

A cikkből az is kiderül, hogy a dolgozók a kitoloncolást vagy esetleg még a halálbüntetés kiszabását sem tartották volna elképzelhetetlennek, de így is úgy gondolják, hogy a dolgozó nép ismét győzedelmeskedett, és nem kell attól tartani, hogy a régi világ visszatér, elkezdődhet a kiegyezés az állam és az egyház között. Tekintettel a vallásos munkások érzelmeire, a cikk hangsúlyozta, hogy összeesküvést nem a papság követte el az állam ellen, hanem csak néhány bűnöző, akik álcaként használták a reverendát, hogy így tévesszék meg a hívőket. Az igazság azonban kiderült, a bűnösök elnyerték méltó büntetésüket, az egész per pedig „a nemzetközi imperializmus vereségével végződött és megerősítette a magyar munkásosztályt abban a hitében, hogy jó úton halad a szocializmus építésében."

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 23.

1921

Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább

1922

Oszmán Birodalom: A Nagy Török Nemzetgyűlés megfosztja trónjától VI. Mehmed szultánt.Tovább

1945

Megalakult a MADISZ országos vezetősége Budapesten. Elnöke Szabó Zoltán (Nemzeti Parasztpárt), főtitkára Kiss József (MKP) lett. Alelnö-...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők