Lövés a tatai vasútállomáson

Egy szovjet tiszt bűntette, a vádlott egy magyar háziasszony

1946. július 8-án, a tatai vasútállomáson a délutáni bécsi gyors érkezésére várók egy fegyverlövésre kapták fel a fejüket: egy szovjet katonatiszt arcon lőtte Hirschler Imre kereskedőt, felsőgallai lakost. Forrásaink egy olyan esetet mutatnak be, amelyben a szovjet hadsereg egyik tisztje került szembe egy magyar állampolgárral, de a szovjet hatóságok a magyar hatóságok tiltakozása ellenére mégis egy magyar háziasszonyt tartóztattak le. A tettes vallomása szerint Határfalvi Istvánné, a helyi kisgazdapárti titkár feleségének felbujtására követte el a bűntényt, és a fegyvert is tőle kapta …

1946. április 10-én, Nagy Ferenc moszkvai látogatása alkalmával Sztálin generalisszimusz a magyar miniszterelnöknek szegezte a kérdést: őszintén mondja meg neki, hogyan is viselkedik a szovjet katonaság a lakossággal, van-e panasz a Vörös Hadseregre? Nagy Ferenc erre azt válaszolta, hogy „Most már kifogástalanul. Fordulnak elő itt-ott atrocitások, de ezek nem mennek már túl az egyéni akciókon. Természetes, hogy a megszállás nagy terhet jelent számunkra, de a katonaság és a lakosság között az incidensek mind ritkábban." Most egy ilyen esetet mutatunk be, amelyben a szovjet hadsereg egyik tagja került szembe egy magyar állampolgárral, és ennek során a szovjet hatóságok több jogsértést követtek el.

1946. július 8-án, a tatai vasútállomáson a délutáni bécsi gyors érkezésére várók egy fegyverlövésre kapták fel a fejüket: egy szovjet katonatiszt arcon lőtte Hirschler Imre kereskedőt, felsőgallai lakost. A sérültet gyorsvonattal a tatabányai bányászkórházba szállították, míg a tettes elmenekült a helyszínről.

Az eset után az orosz katonai városparancsnokság nyomozást rendelt el, amely során megállapították, hogy tettes Alexander Podikov szovjet tiszt, akit nem sokkal később le is tartóztattak. A tiszt azonban megszökött a fogdából, majd Vasút utca 42. szám alatti lakására ment, ahol találkozott a vele együtt lakó „bécsi illetőségű" hölggyel, akivel Bécsbe

.

Pár nap múlva Podikov újra megjelent a városban, és az esti órákban felkereste Határfalvi Istvánnét Külső Károly király úti lakásában, és elpanaszolta neki, hogy nem tud bejutni lakásába. A Vasút utcai lakás ugyanis Kirschner Jánosné tulajdonában volt, a szovjet tiszt csak szobát bérelt tőle. Podikov Határfalvinétól aziránt érdeklődött, hogy a szállásadónője (aki Határfalviné testvérének a felesége) otthon van-e, valamint azt is elmondta neki, hogy az elmúlt pár napot Bécsben töltötte, és a már említett bécsi hölgyet hazavitte.

Podikov másnap reggel bement az szovjet katonai parancsnokságra, ahol ismét letartóztatták, és vizsgálatot rendeltek el ellene. Az addig tökéletesen egyszerűnek látszó ügy ekkor fura fordulatot vett. Podikov ugyanis elmondta, hogy Hirschlert Határfalviné felbujtására lőtte arcon, és a fegyvert is tőle kapta. Szerinte Határfalviné leitatta őt, majd az állomásra kísérte, ahol megmutatta neki Hirschlert, és arra kérte, hogy lője le, amit Podikov meg is tett. A vallomás után az ott tartózkodó szovjet katonai ügyész utasította a Magyar Államrendőrség tatai járási kapitányságát, hogy a nőt vegyék őrizetbe az orosz fél számára, ugyanis ellene az orosz katonai törvények alapján kívánnak eljárást indítani. Ezt a kérést a tatai rendőrkapitányság megtagadta. Ekkor az orosz városparancsnokság úgy döntött, hogy a nőt ők fogják fogva tartani. Erre Határfalviné maga kérte, hogy az orosz vizsgálat befejezéséig inkább a tatai kapitányságon tartsák fogva, ugyanis egészségi állapota miatt az orosz városparancsnokság fogdája életveszélyes lett volna számára. Erről a nő orvosi igazolást is adott (pajzsmirigy-túlműködés és az ennek nyomán fellépő szívzavarok). Ebbe a rendőrkapitányság vezetője bele is egyezett, azonban a nőt nem vették őrizetbe, hanem az orvosi vélemény miatt engedélyezték számára, hogy otthonában várja meg az orosz vizsgálat végét. Nem sokkal később a magyar városi hatóság levelet kapott az orosz katonai ügyésztől, hogy ő maga vállal felelősséget a nő letartóztatásáért.

Az orosz nyomozással párhuzamosan a tatai járási rendőrkapitányság bűnügyi osztálya is vizsgálatot indított. Jelentésükben megállapítják, hogy a nyomozás során nem sikerült semmiféle bizonyítékot találni arra, hogy Határfalviné valóban felbujtotta volna az orosz tisztet, és az sem állt meg, hogy a fegyvert tőle kapta volna, ugyanis a nőnek nem volt soha fegyvere. A nyomozás során az is kiderült, hogy Határfalviné a bűncselekmény idején nem tartózkodott a vasútállomáson, hanem Varga János tatai műszerésznél korábbi tartozását egyenlítette ki. Ezt három tatai lakos is egybehangzóan igazolta. Ellenben a kihallgatások során Hirschler Imrére annál több terhelő bizonyíték került elő.

A tanúvallomásokból kiderült, hogy Hirschler még a támadás előtt felkereste Kirschnernét Vasút utcai lakásán, majd innen Bartos Emil rendőrnyomozó alhadnagy lakására ment. Csak ezután érkezett az állomásra, ahol két tanú állítása szerint Mózes Károly vendéglőjében „kis mennyiségben szeszes italt fogyasztott." Eközben lépett a vendéglőbe Podikov egy tiszttársával, és ők is inni kezdtek (Határfalvi István szerint az orosz zászlós nyolc liter bort ivott meg, de ezt nem tekinthetjük hitelesnek). Eközben a tanúk szerint aranyügyletben tárgyaltak német nyelven. Igaz, hogy a tanúk nem beszéltek németül, de mivel Hirschler kis aranytárgyakat vett elő a zsebéből, talán nem tévedtek túl sokat. Főleg azért nem, mert Hirschler az aranytárgyak közül egy karikagyűrűt, egy pecsétgyűrűt és egy pár női fülbevalót kínált eladásra az orosz tiszteknek. Ezek után az orosz tisztek elhagyták a vendéglőt. Hirschler az oroszok távozása után a vendéglő tulajdonosának is megpróbált némi aranyat eladni.

Időközben azonban az állomásra megérkezett a Felsőgalla felé induló munkásvonat, így Hirschler elhagyta a vendéglőt, és felszállt a vonatra.

A vonatot azonban félreállították, hogy utat engedjen egy Pest felé tartó gyorsvonatnak. A munkásvonat lépcsőjén ülő három szlovák nemzetiségű tanú egyöntetűen állította, hogy Podikov és társa a munkásvonat egyik kocsiján állt. Az ismeretlen orosz tiszt azonban leszállt a vagonról, és magára hagyta Podikovot, aki kabátja belső zsebéből előhúzott egy pisztolyt, és nadrágjának jobb zsebébe tette. Ezek után leszállt a kocsiról, és a munkásvonat előtt sétáló Hirschlerre célzott, majd amikor az megfordult, rálőtt. A lövés az arccsontján sebesítette meg a magyar kereskedőt. A lövés után Podikov rögtön elmenekült. Hirschlert ezután az időközben beérkező gyorsvonattal a tatabányai bányakórházba vitték, ahonnan hatnapi kezelés után engedtek ki, sérülése huszonegy napon túl gyógyult meg.

Határfalviné szovjet letartóztatásáról és az ellene lefolytatott vizsgálatról a magyar fél megállapította, hogy több törvénytelenség is történt. Egyrészt a nővel a vizsgálat során több ízben orosz nyelvű jegyzőkönyvet írattak alá, és mivel Határfalviné nem tudott oroszul, így tartalmát sem ismerhette az általa aláírt szövegnek. Másrészt a vizsgálatok és a kihallgatások során nem biztosítottak részére hiteles tolmácsot, hanem többnyire egy Varga Miklós nevű bőrgyári munkás, néhány esetben pedig „egy Vasil nevű, család nevére ismeretlen, Vértesszőllős községi áttelepülő szlovák ajkú" férfi volt az alkalmi tolmács. Továbbá a bűnügyi osztály azt is sérelmesnek találta, hogy az oroszok által lefolytatott vizsgálatokba a magyar felet nem vonták be. A vizsgálat szerint az orosz katonai ügyészt „mulasztás terheli abban a tekintetben, hogy mivel nem katonai bűncselekményről van szó a magyar törvények értelmében jogtalanul korlátoz személyes szabadságában polgári egyént." Az orosz félnek az esettel kapcsolatban mindössze annyi teendője lett volna, hogy a Határfalvinéra vonatkozó orosz nyelvű vizsgálati anyagokat hiteles fordításban megküldi a magyar félnek, amelyet aztán a helyi rendőrség az általuk készített vizsgálati anyaggal együtt átad további vizsgálat céljára a győri államügyészségnek. Végezetül a jelentés megállapítja, hogy a magyar törvények értelmében nincs lehetőség arra, hogy Határfalvinét az oroszoknak kiadják, és az sem igaz, hogy a nő ügyében az „orosz haditörvények szerint kell ítéletet hozni még akkor sem, ha időközben a nyomozás, természetesen rendőri nyomozás során esetleg mégis terhelő bizonyítékok derülnének ki."

Az orosz katonai ügyész Dr. Morácz László főhadnagynak, a bűnügyi osztály vezetőjének és  Varga Pál rendőrnyomozó hadnagynak, a bűnügyi nyomozócsoport vezetőjének ígéretet tett arra, hogy az orosz vizsgálati iratok orosz nyelvű, valamint hiteles magyar fordítását a hatóságok részére átadja. Ez azonban nem történt meg, és ehelyett Határfalvinét augusztus 23-án a katonai ügyész kihallgatásra a városparancsnokságra rendelte, ahonnan 24-én éjjel három órakor a bűnügyi nyomozócsoport vezetőjének határozott tiltakozása ellenére Sopronkőhidára

. Határfalviné átszállításáról a katonai ügyész egy „átvételi elismervényt" adott át a tatai járási rendőrkapitányság részére.

Augusztus 25-én Határfalviné férje, Határfalvi István - a Független Kisgazdapárt tatai járási titkára - panaszt tett az eljárás ellen a járási kapitányságon, majd másnap panaszát eljuttatta a Miniszterelnökséghez is. Augusztus 31-én Balogh István miniszterelnökségi államtitkár levelet intézett a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, kérve őket, Határfalvi panaszát „vizsgálat tárgyává tenni és legbölcsebb belátásuk szerint az igazság és méltányosság szempontjából egyszerű és szegénysorsú Határfalvi Istvánné ügyében érvényre juttatni." Október 5-én a SZEB nevében Levuskin vezérőrnagy válaszolt. Az orosz fél szerint Határfalviné „hadbírósági eljárás alá eső bűncselekményt követett el," és biztosítja a magyar félt arról, hogy vele szemben a katonai ügyész minden szempontot mérlegelve járt el, és nincs semmi okuk arra, hogy az eljárással szemben bizalmatlanságukat fejezzék ki.

1946 októberében Határfalvi újabb levelet írt Baloghoz, amelyben ismételten kérte, hogy legyen segítségére nagybeteg felesége szabadon bocsátásában. Ezek után Balogh Szviridov altábornagyhoz, a SZEB helyettes elnökéhez fordul azzal a kéréssel, hogy vizsgáltassa ki az ügyet. Erre azonban már nem érkezik válasz, és az ügy kimenetele mai kutatásaink alapján ismeretlen.


Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő